Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1692
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2019-12-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (201)
-Egyéb prózai alkotások (534)
-Mese (221)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (23)
-Versek (707)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2014-11-20 14:48:42
Megtekintve: 471
Fejre ütött félreértés
Hát, a tanító, Kaprospusztán, igen csak vesződött Tökföldi Jankóval az iskolában, mert Jankó sokkal többet vakaródzott, mint amennyire tanulni akaródzott. Ráadásul ez a nebuló azt híresztelte a faluban, de még a városban is, hogy Diófás Márton, a tanító, nagyon tudatlan. No és őtőle kérdezi meg azt is a térképnél: hol van Amerika, - még leolvasni sem tudja, olyan rosszul lát!

Kénytelen-kelletlen, de beküldte a tanító Tökföldi Jankót a városba, a tudós urak elé. Állapítsák meg ők: meddig terjed a gyerek észhiányossága, - esetleg fel kell menteni az iskolába járás alól?

Majdnem felmentették, de a majdnem azért, Jankó nagy bosszúságára, mégis csak nem. A három tudós közül az egyik azt mondta: fel kell menteni, - menthetetlenül! A másik viszont úgy látta, hogy a harmadik, a bizottság elnöke, fintorog az első tudós véleményére (pedig nem arra fintorgott az, hanem fájt a foga), és ezért cirkalmas körmondatokban úgy vélekedett: nem kell felmenteni Jankót, mert van két lába, járhat iskolába. A tudós elnöknek ekkor már a foga átment kínzóeszközbe, így a derék tudós joggal utálta a világot, benne Jankót is, szenvedjen az is, hiszen neki miatta kellett fogorvos helyett ide jönnie! Egy szó, mint száz: az iskolába járás továbbra is Jankó kötelessége maradt.

Szomorú volt a tanító, de menyasszonya, Kékkökényesi Mariska, megvigasztalta, és jó tanácsot adott neki:
- Ne izgasd fel magad, Márton! Ne buktasd meg, így majd csak elfogy a Jankóra kirótt iskolaévek száma, és akkor a nagyvilág oktatja tovább, az vesződik vele!

- Ne buktassam meg? Akkor a többi bukásra álló tanulót is át kell engednem az osztályában! - hökkent meg Márton.

- Na és? - vonta meg szép vállát Mariska. Engedd át a vizsgán őket is! Ne feledd a közmondást: okos enged, szamár szenved..

Belátta Márton menyasszonya igazát, később, amikor már a felesége lett, még inkább belátta. Ám az igazi tanító nem tudja teljesen megtagadni önmagát: továbbra is foglalkozott Jankóval, csak nem izgatta fel magát annyira, és nem buktatta meg.

A tudósok által kimondott NEM!-nek lett igaza? Nem tudni, de az tény, hogy Jankó az iskolában valamicskét megtanult olvasni, számolni, továbbá légylábakat kitépegetni, egeret elengedni, padot összefirkálni, és csinos leánykák copfját meghúzogatni szintén, igaz, utóbbiaktól pofonokat kapott csókok helyett, de azért egy-két pofon nem a világ ilyen nagy élvezetért.

Legénnyé serdült Tökföldi Jankó, és Ti talán, kedves Olvasóim, arra gondoltok: nem nagyon boldogult lassan és kissé akadozva forgó észkerekeivel.

Nyilván erre gondoltok, mert nem ismeritek a világot!

Hát, Jankó, alighogy legénysorba került, úgy döntött: ő majd megmutatja a világnak! Olyan foglalkozást választ, amelyik kedvére van, nem olyat, amit a világ rá akar kényszeríteni!

Úgy látszik, hogy megijedt tőle a világ, mert már az első alkalmat átengedte Jankó szerencséjének.

Tajtékpipa János gondolkodó volt, vagyis bölcselkedő, filozófus, és ez okból nagy hegyen lévő magányos házban éldegélt, amelyiknek volt egy kis szépséghibája: kastélyra hasonlított. Utóbbi szépséghiba miatt a zsiványok kincsekkel, vagy legalábbis értékes dolgokkal teli épületfélének tartották. Ezzel szemben János, igazi bölcselkedőhöz méltóan, semmi felesleges dolgot nem tartott a kastélyfélében, az istállóban is csak egy lovat és egy tehenet. A pénzét barátja városi bankjában tartotta. Amikor János olykor felugrott a lóra, és ellovagolt, akkor azok a zsiványok, amelyek még tudatlanok voltak a kastély berendezését illetően, ki szokták rabolni.

Már háromszor kirabolták, de a csekély zsákmány láttán mindháromszor nagyokat köptek a padlóra. El is mondták mindennek, olyannak, amit még egy bölcselő sem szeret meghallgatni.

Jánost az elvitt holmikért másik barátja, a városi biztosító társaság igazgatója, kárpótolta, igen tapintatosan, mert, ugyebár, mint is nézne ki, ha az szerepelne a kárfelvételnél, hogy a zsiványok használt lábasokat, és a kastély tekintélyéhez nem illő vas evőeszközöket vittek el? Utóbbiaknál az elkészült iratokban szintén fém szerepelt, de ezüst.. Arany jobb lett volna, de a meséknél is vigyázni kell, legalábbis eleinte..

Tajtékpipa János, amikor Jankó megérkezett hozzá munkát keresőben, éppen elmenőben volt, izgatottan, bölcselő barátjához, Viganforgó Dánielhez, aki hét hegyen túl lakott, és akivel sürgősen meg kellett vitatnia egy életbevágóan sürgető kérdést: HOLNAP LESZ-E VÉGE A VILÁGNAK, - VAGY CSAK HOLNAPUTÁN?

Azt mondta Jankónak:
- Jókor jöttél, mert a szolgám tegnap elhagyott, én meg sietek: a világ vége nem várhat! Már megyek is! Felfogadlak: legyél a ház ura, vigyázz rá, mint a két szemedre! Az első szobában van a puska, arra az esetre, ha zsivány jelentkezik!

- Miről ismerem meg a zsiványt, Gazduram? - kérdezte Jankó.

- Nem fogja bevallani, hogy ő zsivány, de arról megtudod: nagyon be akar jönni a házba, erőszakosan! - világosította fel őt Tajtékpipa János, és azzal már fel is ugrott a lóra, elvágtatott.

Bement a házba Jankó, elégedetten.

Később jött egy öregasszony, tejet kért. Elmesélte: a nagyságos úr szokott neki adni. Minden nap felbaktat érte a faluból a hegyre!

- Most már én vagyok a ház ura! - mondta Jankó a nénikének. Nekem ne másszon fel ide a hegyre azokkal a csámpás lábaival! Tudja mit? Inkább magának adom a tehenet!

Megörült a nénike, kikötötte az istállóból, és már vitte is le a faluba.

Nemsokára jól öltözött úr lovagolt oda. Otthonosan bekötötte lovát az istállóba, azután kopogtatott az ajtón. Jankó kiszólt:
- Ki az?

- Zsiványka Károly vagyok! - közölte az úr magabiztosan.

Kinyílt az ajtó, Jankó pedig a puska végével kicsit fejbe vágta az urat, de az már ettől is elalélt. Utána alaposan megkötözte, és behúzta a házba.

Negyedóra múlva az úr magához tért, és mérgesen megismételte: ő Zsiványka Károly, a nagyságos úr barátja. Jankó kicsoda?

- Én a ház ura vagyok most! - közölte Jankó. A nagyságos úr meghagyta, hogy ne engedjem be a zsiványokat a házba. Ha maga zsivány lett volna, akkor lelövöm! A zsiványka, persze, csak kis zsivány, a zsivány gyereke, - de az is veszélyes!

Látta az úr, hogy kivel áll, azaz ül szemben, megkötözötten, elkezdte Jankót felvilágosítani tévedéséről. Sajgott a koponyáján az a fejre ütött félreértés!

Senkit sem könnyű azonban tévedéseiről felvilágosítani, olykor egész népeket sem, de erről majd máskor. Most e történet elégedjen meg annyival: Zsiványka Károly igen szép okfejtő beszédet mondott saját védelmében, akadémiai székfoglalónak is beillett volna, de Jankó ebből nem azt fejte ki, amit Károly remélt.

Hamarosan azonban három tudatlan igazi zsivány is jelentkezett. Ők nem olvastak újságot, és így nem tudták, hogy e hegyen, Tajtékpipa János kastélyában újabb rablás nem kívánatos, mert csak egy hete volt ott a harmadik, és nem jó feltűnést kelteni, sem a rendőrségnél, sem a biztosítónál.

A zsiványok szegény vándorlegényeknek mondták magukat, de Jankónak feltűnt: ha annyira szegények, akkor miből vett mind a három baltát? Már ez is gyanús volt neki, de meg amikor a baltákkal döngették az ajtót, akkor eszébe jutott a tanító úr, Diófás Márton egykori oktatása: nem illik ajtóstól rohanni a házba! Igaz, csak fél füllel figyelt oda akkor, mert három cserebogarat is idomított egyszerre, de azért ezt mégiscsak megjegyezte.

A három ember továbbra is, erőszakkal, be akart jutni a házba. János erre az egyik ablakot kinyitotta, fogta a puskát és célzott. Az egyik rabló fejére célzott, de a puska, úgy látszik, nem akarta ilyen telitalálattal kitüntetni Jankót, és mindkét golyó csak az egyik rabló lábát találta el.

- Nyisd ki, vagy rád gyújtjuk a kastélyt! - üvöltötte a másik két rabló, mindkettő vesztére, mert Jankó újra célzott. Egyik rabló sem kapott telitalálatot, de így már hárman fetrengtek a földön, járásképtelen állapotban.

Jankó megszidta a puskát, úgy vélte: ha ő fejre céloz, az ne küldje a golyót a lábba! Hát ebben volt valami igaza, én is tapasztaltam hasonló ostoba durcásságot más kéziszerszámoknál..

Közben Zsiványka Károly a házban kiszabadította magát a kötelékekből, és közölte Jankóval: ő már jó útra tért, nem zsiványka, még a nevét is Pandúr Károlyra változtatta.

Jankó ennek megörült, mert így segítséget kapott a zsiványok megkötözéséhez, majd bekötözéséhez. A zsiványokat még egy fenyőfához is odakötötték, jó szorosan, mert biztos, ami biztos!

A házban kevés élelem volt, de mégis találtak egy szál kolbászt, meg egy kis kenyeret. Jankó ezt igazságosan elosztotta saját maga és Pandúr Károly között, bár megjegyzendő: Jankó az igazságosságot kissé különösen értelmezte. Utóbbi miatt a Zsiványka Károlyból lett Pandúr Károly magában azt gondolta: lehet, hogy ez a Jankó nagyobb zsivány, mint az a három megkötözött együttvéve?

Lódobogás hallatszott. Most Pandurka Károly vette kezébe a puskát, és ráordított a közeledőre:
- Ki vagy?!

Megörült a közeledő, mivel jól ismerte Zsiványka Károly hangját. Leugrott a lóról, felkiáltott:
- Tajtékpipa János vagyok, Károly! Örülök, hogy eljöttél hozzám. Előbb érkeztem vissza, mint gondoltam, mert Víganforgó Dániel barátunk sokat kötekedett velem, pedig világos, hogy nem holnap lesz a világ vége, hanem holnapután! Van még egy kis kolbász a házban, megesszük, utána a dolgot megbeszéljük!

- Azt már nem esszük meg, János, mert a kolbásznak ma már végzetesen vége! - világosította fel Károly.

Hát hogy milyen zsúfolt nap lett ebből a napból!

Beállított Italos Jenő is, a Minden Titkok szerkesztője, aki szeretett volna valami kiforgatottan átforgatottat írni Tajtékpipa János legutóbbi könyvéről. Titkolt véleménye ugyan az volt, hogy A JÖVŐ NOÉ BÁRKÁJA című könyv nagy hülyeség, de úgy érezte, neki segítenie kell ezen összebarkácsolt bárka vízre kerülését, hiszen a bankigazgató azt mondta..

No, igen, a bankigazgató úr azt mondta: előbb csinálj egy kis reklámot a NOÉ SZÍVEKET MENTŐ BÁRKÁJA cégeteknek, Jenő, mielőtt megfontolom a kölcsön ügyét..

Nem hitte volna Italos Jenő, a Minden Titkok szerkesztője, hogy Tajtékpipa János hegyén erre a valódi, érdekesen három zsiványos történetre lel!

Persze, kicsit átformálta azt, amit megírt. Utóbbi szerint egy rablót Kicsitzsivány Károly, egyet Tajtékpipa János, egyet pedig a város rendőrkapitánya, Villanókardos Ferenc tett ártalmatlanná. Mindhárom rabló fejére szép pénz volt kitűzve, amit éppen az előző napon háromszorosára emeltek fel, előremenőlegesen visszamenő hatállyal. A három hős közismert, túlzásba vitt szerénysége ellenére a Minden Titkok újság finoman éreztette, hogy állták a sarat, vitézül!

A NOÉ SZÍVEKET MENTŐ BÁRKÁJA cég alapítványa sem viselkedett hitvány lapítványként, bátran népszerűsített Noét, Szívet, Mentő Bárkát egyaránt. Már az első nap három testi szépségekben kissé szűkölködő dúsgazdag hölgy hagyta rá az alapítványra minden vagyonát, jó szívvel, - igaz, azt, hogy ép ésszel is, nem tenném hozzá.

Mit kapott jutalmul Jankó?

Ő sem keveset, mert az erény előbb-utóbb elnyeri jutalmát, ha az erényest a világ jóval előbb el nem nyeli.

Jankóból csősz lett Tajtékpipa János távoli kukoricásán, ahol csőszkunyhóban lakhatott, az általa tolvajoknak véltekre pedig szabadon ordíthatott. Nem gyönyörű, irigylésre méltó ez a nagy szabadság?

Sőt, még egy puskát is kapott, amit büszkén hordott ide-oda. Igaz, a fegyver nem működött, - de minek kellett volna még működnie is? Elég a látszat: itt a puska, ijedezz, te nyuszka!

Elég a látszat?

Miért ne volna elég? Ismerek egy országot is, amelyiknél az a látszat, hogy ország, - pedig dehogy az! Attól, hogy nem az, még bámulhat az ökör, bégethet a birka, röföghet a disznó, - és olyan sok disznóság is megtörténhet, amit még elképzelni sem tudnak egyes külhoniak!

Aki nem hiszi, nézzen utána! Ha tényleg utána néz, majd néz egy nagyot!

(2014)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!