Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1430
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2019-03-18
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (195)
-Egyéb prózai alkotások (449)
-Mese (209)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (14)
-Versek (559)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2014-11-21 08:42:23
Megtekintve: 373
Tovább ballagó történetecskék (11. - 20.)
MELYIK CSILLAG A LEGSZEBB?

A bölcselő és barátja a hegy tetejéről nézték a csillagos eget. Mellettük néhányan ugyanezt tették.

- Véleményed szerint melyik a legszebb csillag? - kérdezte a bölcselőt a barátja.

- Mindegyik az, és egyik sem az! - válaszolta a bölcselő. A szépséget nem lehet ésszel felfogni, mint ahogyan a végesből összetett végtelent sem.

Mellettük kedves mosolyú, fiatal hölgy szólalt meg:
- Ne haragudjanak az urak, hogy én is, kéretlenül, és kissé illetlenül, elmondom a véleményem! Szerintem az a láthatatlan csillag a legszebb, ami az ember szívében van, és azt a szívet nem csak önmagáért, hanem másokért is dobogtatja.

A bölcselő meghajolt:
- Nem csak, hogy nem haragszunk, hanem hálás köszönetet mondunk megtisztelő szavaiért! Ám véleményem szerint Ön nem az eszével, hanem a szívével néz fel az égi, és le, a földi csillagokra. Ez annyit jelent: Ön igazi hölgy, költő, istennő, mindhárom egyszerre, mert a három egymástól elválaszthatatlan. Csodálatunk az Öné, de ne haragudjon meg őszinte szavaimért: Önből sohasem lesz bölcselő! Arra, ami anyag, az Anyag szemével kell nézni, kíméletlenül, és ez elsősorban az ész hivatása..

- Nem haragszom! - mosolyodott el a hölgy. Sőt, megtisztelő az őszintesége. Hadd legyek én is az: nem kívánom az olyan észt, amelyik átveszi az uralmat a szívem felett..

A bölcselő nevetett, és hangjában icipici, alig érezhető, megbocsátó lenézéssel mondta:
- Arra az ész nem is képes! Ne vegye bóknak, csak ténynek: Ön szépséges, mint egy istennő. Ám vigyázzon: túl sok szívjóság, költészet még egy istennőnek is megárthat, amikor hatalmat akar az emberek felett!

A hölgy is nevetett:
- Én azonban nem hatalmat akarok az emberek felett, hanem olyan embereket, akik hatalommal bírnak saját eszük és szívük felett. Értelmes, jót akaró hatalommal!

A bölcselő barátja is megszólalt, a hölgy felé fordult:
- Ne haragudjon bölcselő barátomra, erre a gyakran túl okos dolgokat dörmögő medvére! Ön úgy istennő, hogy egyszerre hölgy is, költő is.. Az volna a legnagyobb megtiszteltetés és öröm számunkra, ha ma velünk vacsorázna az étterem teraszán. Még sok mindenről beszélgethetünk, amihez méltó díszletet adhat ez a gyönyörű csillagos ég!

HOL KEZDŐDIK AZ ÉG?

A hegy tetején magas fenyőfa állt. A bölcselő és barátja a fa alatt ültek, egy sziklán.

A barátja megjegyezte, miközben a fenyőfára pillantott:

- Jó magasra került ez a nyurga fickó, de azért eszembe jutott a közmondás: NEM NŐNEK A FÁK AZ ÉGIG.

A bölcselő elmosolyodott:
- Ki tudja, hogy hol kezdődik az ég? Nem ugyanott a hangyáknak és az embereknek..

Barátja nevetett:
- Értem, hogy szavaid mire céloznak, sok mindenre.. Ám az is kétségtelen: bizonyos hangyák már tudják, hogy hol kezdődik a te lábad!

A bölcselő a gondolatok tudósához kissé méltatlan nyugtalansággal ugrott fel a szikláról, mert a hangyákat az érdekes állatmesékben nagyon szerette, de mese nélkül, a saját lábán, kicsit sem!

A CINEGE

Cinke röppent a ferde fatörzsre. Fel-felcsípett, kihúzott egy-egy rovarbábot a kéreg alól.

- Rendes madárka! - mondta a bölcselő barátja, mintegy önmagának. Tisztogatja a fát!

- Úgyis mondhatnánk: megebédel abból, amit a fatörzsön, fatörzsben talál.. - helyesbíttette a bölcselő tapintatosan. Ám bármi is a szándéka, a fa megtisztul néhány jövőbeni kártevőjétől.. Nem a szándék lényeges, hanem a tett!

Barátja kissé eltérően vélekedett:
- Ebben az esetben, a kis cinkénél, valóban a tett lényeges csak a fa szempontjából, de sokszor a szándék sem lebecsülendő, még ha nem is követi rögtön a tett. Az elhessentett szúnyognak nem sikerül vért szívnia, de az ilyen szándék vissza-vissza szokott térni!

A NEM OLVASÓ NÉPÉRT

A bölcselő és barátja világvándorlásuk során kis országba érkeztek.

A bölcselő egykor már járt ezen a tájon, és most csodálkozóan kiáltott fel:
- Az ördögbe is, mivé lettek itt az emberek! Emlékszem az "Olvasó Népért" mozgalomra. Valamikor majdnem mindenki tanult, olvasott, művelődött, - most meg mit látok? Ez a kis föld az egyiptomi sötétség felé közeledik..

Barátja a bölcselőre nézett:
- Te ezen csodálkozol? Művelt néppel nem lehet azt művelni, mint amit itt művelnek! Itt most a "Nem Olvasó Népért" lett a divat.. Az egyiptomi piramisok helyett más megalomániás építmények emelkednek, de nem hiszem, hogy ezek olyan sokáig állnak majd, mint a piramisok..

ÁLSZENTEK CÉGE

Az egyik országban az álszentek Szívbéli Hit elnevezéssel haszoncéget alapítottak saját maguknak, amihez sok jámbor, tudatlan hívő is csatlakozott. Utóbbiaké lett a hit, az álszenteké a haszon.

Egy püspöksüveges úriember, akiről köztudomású lett, hogy úgy bánt a feleségével, mint valamire való ember még a kutyájával sem, címeres szószékéről ezt kiáltotta:
- A Szeretet Istene ott van a szívemben!

Barátja megkérdezte a bölcselőt, némi iróniával a hangjában:
- Szerinted mit csinálhat a Szeretet Istene ennek a püspöksüvegesnek a szívében, ha tényleg ott van?

- Mit csinálhatna? - kérdezett vissza a bölcselő. Ha tényleg ott van, akkor nincs más választása: szenved.

- Hát igen.. - ismerte el a barátja. Ő a Tudástól szenved, ez az édeni Tudásalmát sohasem kóstolt hívő népség meg a Tudatlanságtól. Aki nem szenved, hanem a markába röhög, - az pedig az Ördög!

TETSZIK, NEM TETSZIK

A bölcselő és barátja utazás közben arról beszélgetett: mit jelent, ha egy író, költő műve tetszik az olvasóknak, és mit, ha nem?

Barátja így szólt:
- Ha egy írás mindenkinek tetszene, tudom, ilyesmi nem létezik, de tételezzük fel: száz ember közül, kivétel nélkül, mind a száznak, akkor az arra mutatna, hogy nagyon kitűnő munka?

A bölcselő elmosolyodott:
- Hát, az aligha.. - válaszolta a bölcselő. Az igazság sohasem tetszik mindenkinek, már csak azért sem, mert egyeseknek nagyon is érdeke, hogy ne derüljön ki a teljes igazság. Olyan mű, ami mindenkinek tetszik, legtöbbször nem tartalmazza a teljes igazságot, a féligazság pedig elítélendőbb a hazugságnál, mert veszélyesebb, ártalmasabb. Szólhat a mű, persze, kevéssé érdekekbe vágó témáról is, így virágok szépségéről is, akkor meg azt kell számításba venni: az ízlések is különböznek..

- No és ha egy mű száz ember közül 99-nek nem tetszik, és csak egynek igen, az arra mutat: silány munka? - érdeklődött tovább a bölcselő barátja.

- Akár ezt is mutathatná, de előbb meg kellene vizsgálni két dolgot, ami összesen négy: ki az a 99, akinek tetszik, és miért, valamint ki az egyetlenegy, akinek nem, és miért? Az is kiderülhetne esetleg, hogy a világ egyik legjobb írása, és annak az egyetlenegy embernek van igaza..

A bölcső barátja, úgy látszik, nagyon belejött a kérdezgetésbe, mert kíváncsian folytatta:
- Ha pedig egy mű senkinek sem tetszik, száz ember közül egynek sem, bár ilyesmi szinte lehetetlen, de akkor az arra mutat: rossz alkotás?

- Valószínűleg igen.. - mosolygott a bölcselő. Ám én még ekkor sem sietném el az ítélkezést. Kivételesen az is lehet, hogy éppen ellenkezőleg: mestermunka, de alkotója nem saját kora, hanem egy másik, még el nem jött kor mestere!

HAZA, HAZUGSÁG

Utazásai során a bölcselő és barátja sok országot, királyt, fejedelmet, népet megismert. Mindkettőjüknek feltűnt: a legtöbb hazugság egy nagyon nemes, szép fogalommal, a hazával kapcsolatos.

- Szerinted miért van így? - kérdezte a bölcselőt barátja.

- Erre egyszerű a válasz.. - mondta a bölcselő. Azok, akik lopni akarnak, a hazát lepelnek használják, hazugságaikra. Hazudnak honfitársaiknak, saját hazájukról dicsőítőket, mások hazájáról, népéről, földjéről pedig rágalmakat, pontosabban, a szokásos recept szerint, ezeket összekeverik a részigazságokkal. Az, aki értelmesen szereti hazáját, igazán hazafi, az a múlt erényei mellett a vétkeket, bűnöket sem hallgatja el, és jóindulatúan tárgyilagos akkor is, amikor mások hazájáról van szó.

A hintó, amiben a bölcs és barátja utazott, nemsokára menetelő tömeggel találta magát szembe. A kocsis megállította a lovakat.

A bölcselő darabig hallgatta, hogy milyen jelszavakat kiabál az elbutított tömeg, azután megvetően így szólt:
- Íme, itt is egy vásár! Azt, aki lát, nem tévesztheti meg a látszat. Valójában, a hazafiaskodás leple alatt, a hazát árulják, közösen, ki érdekből, ki megtévesztetten, de, akár a múltban, csak keveseké lesz a haszon, - a többieknek marad a kár, ráfizetés!

A KIRÁLY PALOTÁJA

Az egyik ország, Lipilopimánia, királya, Kitudjahányadik Nagyokatmondó Tódor, megmutatta hatalmas, hivalkodó fényűzéssel berendezett palotáját a világ körüli útján Lipilopimániába is ellátogató híres bölcselőnek, és a bölcselő barátjának.

A király a látogatás végén megkérdezte a bölcselőt, félig tréfásan, félig komolyan:
- Miként tetszett palotácskám, országocskánk? Ez a kis ország a szabadság, a jólét és a béke hona!

Ezekre a szavakra bölcselő gúnyosan elmosolyodott, és felfelé nézett, a mennyezetre, majd a királyra:
- Pillanatig kételkedem Felséged jólétében, és a palota is megtette most a magáét, úgy látom, nem szakadt le a mennyezet.. Megígérem, küldök majd Felségednek legutóbbi könyvemből, amelyik azzal foglalkozik: mit is jelent a szabadság és a béke fogalma..

Nem tudni, hogy Kitudjahányadik Nagyokatmondó Tódor király észrevette-e célzást a bölcselő szavaiban, de hallgatott.

Ha pedig ő így tett, udvaroncai, mint mindig, most is, nagy hajlongások közepette, követték a királyi példát.

A BESZÉLŐ RÓKA

Róka osont be a faluba. Libát, kacsát, vagy tyúkot akart csenni, de egy négylábú házinyúllal is megelégedett volna.

Ügyes bundásat is érhet baleset. A kiszemelt tyúkólnál jól álcázott csapda volt. Hurokba szorult az egyik lába.

A bajt másik is követte. A gazda észrevette a rókát. Jött, kezében fejszével, de most nem favágás, hanem róka kupán vágás céljából.

A róka valamikor varázslónál szolgált, nála tanult meg beszélni. Ám a varázsló elutazott Ázsiába, és a róka magára maradt. Később családot alapított, négy kis rókája született.

Először nagyon megijedt a fejszét hozó gazdától, de amikor az közelebb ment hozzá, eszébe jutott valami. Így szólt:
- Ne bántson, Gazduram! Éhes kis rókáim miatt jöttem csak a faluba. Rajtavesztem, de ha kiszabadít, olyasmit mondok, ami kincset ér Gazduramnak!

A gazda nagyon meglepődött a róka emberi beszédén, - miért ne hitte volna el, hogy az mesebeli kincsről tud? Rögtön, mohón így szólt:
- Rendben! Áruld el a kincs pontos helyét! Becsületemre fogadom: elengedlek!

A róka tudott egyet és mást a gazda becsületéről, ezért így szólt:
- Ne haragudjon rám, Gazduram, az óvatosságért! Mielőtt elárulnám a magának kincset érő dolgot, elárulok még valamit. Amit mondani fogok, azt le is írtam, és biztos kezekbe adtam. Halálom esetén mindenkinek a tudomására jut a faluban! Ez okból tegye le a fejszét távolabb, a ház ajtaja mellé, jöjjön vissza, és akkor elmondom azt, ami magának oly sokat ér!

A gazda eredeti szándéka az volt, hogy, miután megtudta a kincs helyét, rögtön végez a rókával. Most azonban már kénytelen-kelletlen engedelmeskedett.

Azt mondta a róka, amikor a fejsze már nem volt a gazda keze ügyében:
- Én nem véletlenül jöttem tyúkot lopni éppen Gazduram házához. Tudtam: nem tart kutyát, hogy ne kelljen etetnie. Ám nem csak erről volt tudomásom, hanem arról is, hogy Gazduram kitől mit csent el a faluban. Abban az írásban, amiről szóltam, sok minden szerepel. Önnek nagy kincset ér, ha ez az írás nem jut mások tudomására. Amíg élek, nem is jut, ezért magának kincset ér az életem. Szabadítsa ki a lábam hurokból!

Elsápadt a gazda, azután fogát csikorgatta dühében, - de mit tehetett? Kiszabadította a rókát. Kiszabadulása után a veres bundás mindjárt egy kövér tyúkot is kiszabadított a ketrecből.

A gazda kékült-zöldült mérgében, de nem mert ellene tenni semmit sem. Bement a házba, lefeküdt, de nem jött álom a szemére. Most ő van ott a csapdában! Ha valaki elpusztítaná a rókát, akkor napvilágra kerülnének szépségestől igen távol álló tettei!

Volt egy saját erdőrészlete is, legalább arra nagy táblát tett ki:
- ITT RÓKÁRA VADÁSZNI HATÓSÁGILAG TILOS!

Ez sem nyugtatta meg, ettől kezdve rettegés lett további élete.

A róka jót nevetett magában. Beszélni tudott, írni viszont nem, - de utóbbit nem kötötte a gazda orrára! Abba az erdőrészletbe költözött át, ami a gazdáé volt. Még ezen felül is nagyon óvatos lett, hiszen többször látott már táblát: "Itt szemetet lerakni hatóságilag tilos!", de az emberek lyukas lábastól kezdve törött cserepekig és rongyos alsónadrágig sok mindent odahordtak.

KÍVÁNSÁGOK

Egy varázsló ördöggel küzdött. Nem volt ez számára nehéz, mert a varázsló az Ész Lovagja kitüntetést is birtokolta, míg az ördög csak néhány trükköt tudott, és hiába volt erős, a varázslóval nem vehette fel a versenyt.

A közelben egy paraszt szántott kifáradt lovával. Nem tudta, hogy a varázsló kicsoda, közönséges halandónak vélte, az ördögöt viszont felismerte két szarváról. Felkapott egy husángot, és a varázsló segítségére sietett.

A bűvös pálcás úr elmosolyodott. Nem volt szüksége segítségre, de nagyon tetszett neki, hogy a parasztember ilyen lovagias. Ugráló zsákot parancsolt oda, a zsák bekapta az ördög lábait, majd az egész pokolfajzatot bekebelezte, és már vitte is - a pokolba!

A parasztember, amikor ezt látta, eltátotta a száját. Ördögökről már sokszor hallott a templomban, de a varázslókról azt hitte: csak a mesékben léteznek.

Azt mondta az embernek a varázsló:
- Szép volt tőled, hogy segíteni akartál. Jutalmul teljesítem három kívánságod, mint a mesében, de vigyázz, hogy mit kérsz, mert ez nem mese!

Nagyot nézett a parasztember, egy percig törte a fejét: mit is kérjen? Rápillantott lovacskájára, és így szólt:
- Változzon lovacskám, Ballagó, szárnyas, erős lóvá, vagyis táltossá!

- Hüm-hüm.. - mondta a varázsló. A táltos nem való szántásra, szekérhúzásra, de a Három Kívánságok Parancsai törvény szerint telesítenem kell kérésed..

Csodálatosan szép táltos lett Ballagóból, szárnyai is csinosak voltak. Hanem egyből felszárnyalt az égbe, maga után húzta az ekét. Közben egy szarka farktollát le is beretválta az ekevas. A parasztember ijedten nézte a dolgot: nem az eget akarta felszántani!

A varázsló így szólt:
- Látom megdöbbenésed, ki nem mondott kérésed, és visszavarázsolom a táltost közönséges lóvá, csak fiatalabbá, erősebbé teszem. Ezt nem számítom be a kívánságaid közé. Mit kérsz másodiknak?

Törte a fejét két percig a parasztember, de azután felderült a képe:
- Azt szokta mondani a feleségem, hogy ő már öregszik, és a szépsége is hervadozik. Én mindig vigasztalom. Most azt szeretném kérni, hogy legyen olyan szép és fiatal, mint a királynő, a király felesége!

A varázsló elmosolyodott. Megkérdezte:
- Te magad láttad már a királynét?

- Élőben még nem.. - vallotta be a paraszt. Az arcképét viszont sokszor láttam, amikor beszekereztem a városba, mert ott van az urak éttermének kirakatában, de meg ünnepségeken ki is szokták függeszteni..

- Hát nem sokat tudsz, látom, a festők hízelgő ecsetjéről.. - mondta a varázsló. A Három Kívánságok Parancsai törvény szerint azonban telesítenem kell kérésed..Veled megyek, nézzük meg, hogy mint teljesült a varázslat!

Már a kapuból feléjük futott a parasztember felesége. Sopánkodott:
- Jaj! Jaj! Egy nap alatt tíz évet öregedtem, legalábbis így látom magam a tükörben! A bíró ugyan, aki a múlt évben saját két szemével látta a királynét a fővárosban, a kutyafuttatási versenynél, azt mondja: szakasztott úgy nézek ki, mint a felséges asszony.. Ez az ördög műve!

- Nem az ő műve, de hogy kié, azt most hagyjuk.. - mondta a varázsló. Kenje be az arcát az asszonyság ezzel a krémmel, és szakasztott olyan lesz, mint előzőleg, csak egy kicsit fiatalabb! A férjének lehet még egy kívánsága..

- Jaj! Jaj! - mondta a parasztember. Belátom: buta vagyok én ezekhez a varázslatos kívánságokhoz. A harmadik kívánságot átengedném a feleségemnek.. Annak több esze van, ha összeszedi!

A varázsló nevetett:
- A Három Kívánságok Parancsai törvény ezt megengedi.. Nos, mit kíván a feleséged, ez a szépasszony?

Az asszony három álló percig gondolkodott, de akkor gyorsan perdült egyet az észkereke:
- Én azt kérem, hogy a Tekintetes Csodatévő Varázsló Úr kérjen nekünk valamit, amiből jó dolog lesz, de rossz nem.. Valamit, aminek hasznát vesszük, de eszünket el nem vesztjük..

- Okos kérés! - bólintott a varázsló. A Három Kívánságok Parancsai törvény ezt is megengedi, csak nem lengeti. Nos, úgy látom, alig van szükségük valamire: van legény fiuk, akire nagy szemeket meresztenek a lányok, földjük annyi, amennyit maguk meg tudnak művelni, lovuk, tehenük... Most mégis igen nagy dolgot kapnak. Ha baj közeleg, akkor kiáltsák együtt, egyetértésben: NE LEGYEN! Ám vigyázzanak, hogy miként kívánják szívükben, gondolatukban is, mert ha nem eléggé jól, akkor hamar elpárolog a varázslat hatalma!

Ott termett a táltos, felugrott rá a varázsló, elszáguldott.

Egy darabig álomnak tűnt az, ami történt. Már kezdték elfelejteni.

Egy napon azonban nagyon feszült lett a viszony királyuk és egy másik ország királya között. Sem a parasztember, sem a felesége nem tudta, hogy ebben ki volt a hibás. Lehet, hogy mindkét koronás fő. Ám azt tudták, hogy mivel jár a háború, milyen tragédiákkal, szenvedésekkel.

Már a két ország csapatai is elindultak egymás ellen. A parasztember megfogta felesége kezét, együtt kiáltották: NE LEGYEN HÁBORÚ! KERÜLJE EL ORSZÁGUNKAT!

A varázslat hatása volt, vagy más okból történt, de a csapatok megálltak, a két király kibékült.

Később meg szárazság kezdett el pusztítani azon a vidéken. Most az asszony kereste meg férje kezét, kéz a kézben kiáltották: A SZÁRAZSÁG KERÜLJE EL EZT A VIDÉKET! NE LEGYEN HIÁNY AZ ÉG ÁLDÁSÁBÓL! JÖJJÖN AZ ESŐ, MINDENKI ÖRÖMÉRE!

Még aznap eleredt a nagyon óhajtott eső.

Múlt az idő, a varázsló elhatározta, hogy utánanéz: él-e még a varázslat, amit a parasztember és annak felesége kapott? Ha még él, ez azt jelenti: a kívánságoknál nem csak magukra gondoltak, hanem másokra is.

Ezúttal elváltoztatta fizimiskáját, hogy ne ismerjék fel. Egyszerű vándorként kopogtatott be a parasztember portáján. Örömmel fogadták, jó vacsorával kínálták, szállást adtak neki. Beszélgetés közben a varázsló megbizonyosodott arról, amit már úgyis sejtett: nem éltek vissza a kapott varázshatalommal.
- Kitűnő volt a vacsora, a szállás.. - mondta a varázsló búcsúzóul. Tudom, hogy a vendégük voltam, de szeretnék ajándékot adni. Látják ezt az aranypénzt? Csak feldobják, és hopp! Két aranypénz esik vissza. Elfogadják?

A parasztasszony elkomorult:
- Ne haragudjon ránk, amiért ezt a nagyon értékes ajándékot nem merjük elfogadni. Nem akarjuk Önt megsérteni, de veszélyt hozna ránk. Előbb-utóbb kiderülne az aranypénz bűvös tulajdonsága. Lehet, hogy megölnének minket érte, de ha csak ellopnák, az is veszélyt jelenthetne másokra, a tolvaj visszaélhetne vele! Most felismertük Önben azt a varázslót, akinek örök hálával tartozunk, de nem csak mi, hanem - bár a dolognak titokban kellett maradnia - egész népünk, országunk.

A varázsló meghatódott:
- Népük, országuk viszont, ha nem tudja is meg soha, Önöknek tartozik hálával. Bárcsak ilyen volna országuk többi lakója is, mint Önök: egyszerű paraszti szívvel nemes, józan paraszti ésszel - bölcs!

(2014)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!