Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1504
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2019-07-16
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (195)
-Egyéb prózai alkotások (477)
-Mese (216)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (14)
-Versek (598)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2014-11-26 16:16:30
Megtekintve: 550
Agyafúrt Márton
Honnan jött, honnan nem Agyafúrt Márton, de tény: Gyorskerékkutassy Márton grófnak megtetszett, amikor fél füllel hallgatta a legény furfangos beszélgetését egy vásári társaságban. Azt mondta neki:
- Felfogadlak ötleteket adónak. Egy évre, utána majd meglátjuk! Nekem lophatsz, magadnak nem. Rendben?

- Félig.. - válaszolta Márton. Magamnak nem lopok, de a kért fizetésembe kellőképpen beleszámítom a becsületességem. Ám a gróf úrnak sem lopok semmit, mert azt, aki lop, előbb utóbb várja a láp, vagy a lelkiismeret furdalás, esetleg ezek mellé a pokol is. Az én ötleteim becsületesen is hasznosabbak, mintha lopnék a gróf úr számára. Rendben? Ha nem, akkor máris becsukhatja utánam a kaput!

Addig még senki sem mert így beszélni a gróffal, de éppen ez győzte meg a nagy birtok urát: Márton ötletei tényleg nagyon jók, kelendőek lehetnek, ha ilyen hetyke. Nagy pénzben állapodtak meg, azt a gróf fizette is, kicsit szűkösen, mert csak annyit, annál többet nem.

Letelt az egy év. Azt mondta a gróf:
- Márton, betartottad a szavad, én is, de azt követeli a feleségem: bocsássalak el, mert egy szolgánál sem tart két évig a becsületesség. Szerinte egy évig még csak-csak, az is ritkán, de kettőig már nem. Félek, hogy igaza lesz a feleségemnek! Mit tegyek?

- Aki mindentől félő, az alig élő, Gróf Úr! - mondta a legény. Ám a feleségétől jól teszi, ha fél, és nem félig, hanem egészen. Ön összetéveszt hálót és hálát. A végén el fog úszni a hal, ennyit jegyzek meg búcsúzóul!

Lóra ugrott Márton, és már ott sem volt. A gróf tátott szájjal nézett utána, de miután nem repült a szájába sült galamb, befogta a lepénylesőjét.

Lovagolt Márton. Szembejött vele egy elegáns öltözetű úr, szintén lovon. Márton átkiabált neki:
- Nem kell Önnek agyafúrt?

Hát ezer évben talán egyszer történik ilyen különös, vagy még egyszer sem! Az úr tudós volt, az emberi gondolatokat tanulmányozta. Ráadásul nem csak tudásban volt gazdag, hanem pénze is volt, több is, mint elég. Megállította a lovát, kíváncsian kérdezte:
- Hol van az agyafúrt?

- Én vagyok, la! - ugrott le a lováról Márton. Agyafúrt Márton vagyok, jó eszű is, furfangos is, fortélyos is, ötletes is, ha kell, akkor ravasz, akár itt a tavasz, akár nem, és hozzá még becsületes is. Szolgálatot keresek, de nem mindenáron, hanem csak azon az áron, ami nekem is megfelel!

A tudós nevetett:
- Ennyi öndicséret talán túl sok is, de majd én próbára teszem azt a hetvenkedő fejed, te legény! Kapsz három kérdést, ha mindegyikre meg tudsz felelni, akkor esetleg találhatsz nálam némi agymunkát.. Az első kérdés: A TÁVOLT MI HOZHATJA KÖZELEBB?

- Jókedvűen válaszolt Márton:
- Hát jó lovacska, de ha az nincsen, akkor egy szamár is, ha utóbbi nem makacsolja meg magát, és ha az sincsen, akkor a vágy, akarat, vagy a kíváncsiság, még egy szép leány is, aki a távolból int a legénynek: jöjjön közelebb!

Hümmögött az úr, forgatta a fejében a választ, de végül elfogadta. Ám máris ott volt a második kérdés: HOL VAN A SEMMI, HA ÚGY LÁTSZIK: SEHOL SINCSEN?

Márton nem sokáig töprengett, rávágta:
- Hát az úr fejében! Ha arra a SEMMIRE gondol, amelyik egyébként mindenütt ott van, a meglevő dolgok mellett, és úgy véli, hogy SEHOL SINCSEN, az akkor is ott van, ha másutt nem, akkor abban, ami felett az úr szép kalapja trónol!

Meghökkent a tudós az ötletes válaszon, így szólt:
- Itt egy kérdés, harmadik, máris hozza a ladik! LEHET-E A KÖZELBŐL TÁVOL?

- Hát hogyne lehetne! - kiáltott fel Márton. Az úr tarisznyája olyan jó sonka szagú, érzem, közel van hozzám, de ha az úr elvágtat, akkor szomorúan meg kell állapítanom: távolodik a sonkát rejtő tarisznya is, meg bizonyos, sonkával kapcsolatos reményem is!

Az úr nevetett:
- Jó, felfogadlak, Márton. A nevem Kevély Ferenc. Gyere, üljünk le ott, a tölgyfa alatt, sonkázzunk!

Így tettek. Utána az úr házához lovagoltak. Az úr így szólt leányához, Kevély Katalinhoz:
- No, Katika, hoztam egy szolgalegényt, éles az esze, mint a borotva, vigyázz, ne vágd meg vele magad, de adj neki munkát! Ám ne dolgoztasd halálra, legfeljebb félhalott lehet belőle!

Szép leány volt Katalin, de eddig még nem akadt úri udvarlója, mert nagyon fennhordta az orrát. Megtetszett a legény, de azért meg akarta tréfálni.

Másnap azt mondta neki:
- Hány nap alatt ásod fel a ház mögötti kertet?

Nagy volt a kert, egy szorgalmas legénynek is hét napot vett volna igénybe, hogy felássa.

- Ésszel, vagy ész nélkül? - kérdezte Márton.

- Ésszel, hiszen azért vagy Agyafúrt Márton! - válaszolta a leány.

A legény bólintott, így szólt:
- Egy nap alatt!

No, gondolta Katalin: hihetetlent mondtál, bekapja majd a csapda a lábad! Ám hangosan nem szólt semmit. Bement a konyhába, meg akarta beszélni a szakácsnővel az ebédet.

Ő a konyhába ment, a legény meg a faluba. Ott azt mondta a kocsmában a többi legénynek:
- Fogadok veletek, fiúk, hogy hiába vagytok tucatnyian, egy nap alatt nem tudjátok felásni a Kevély Ferenc háza mögötti kertet! Ha megnyeritek a fogadást, fizetek nektek egy pohár bort, és megtanítlak bennetek krumpli-kramplira! Kevély úr leánya pedig ad egy csókot. Ha én nyerem meg a fogadást, akkor vesztek nekem egy hordó vörösbort!

A legények úgy gondolták: ők nyernek. Hozták az ásókat, úgy feltúrták a kertet, hogy hétszáz vakond sem tette volna különbül. A legény meg mindegyiküknek fizetett egy pohár vörösbort, és megtanította őket a krumpli-kramplira. Utóbbi egyszerű volt, de hasznos, mert bárkit úgy földhöz lehetett vágni vele, mint a krumplis zsákot.

A legények elégedettek voltak, de kérdezgették:
- No és Kevély Katalin csókja?

- Azt én kapom! - nevetett Márton. Nem mondtam, hogy ti kapjátok, csak úgy gondoltátok!

Utóbbiba minden legény belenyugodott, annál is inkább, mert észbe vette: mit kapna attól a lánytól, akinek udvarol, ha ő Katalintól kapna csókot!

Este Kevély Ferenc sok mindenről elbeszélgetett Mártonnal, örült, hogy van kivel társalognia messze vándorló gondolatairól.

Márton, persze, nem merte elkérni a kitalált csókot a leánytól. Katalin, amikor megtekintette a felásott kertet, nagy elismeréssel nézett a legényre:
- Te talán varázsló vagy? Esetleg az ördög segített neked, hogy egy nap alatt kész lettél azzal, ami másnak egy hétig is eltartott volna?

- Hát, ha az ésszel az ördögöt is munkára lehet fogni.. - titokzatoskodott Márton.

Katalin azonban másik lehetetlen feladatot talált ki neki:
- Itt van ez a hordó! Menj le a patakhoz, fogj ki annyi halat, hogy tele legyen. Halászlét akarok főzetni a szakácsnővel!

Ment is Márton, de előbb le a faluba, a kocsmába. - Fogadok veletek, fiúk, hogy hiába vagytok tucatnyian, nem tudtok kifogni a patakból annyi halat, hogy három hordó is tele legyen az uszonyosokkal, még akkor sem, ha két helyen elrekesztitek a patak vizét! - mondta a legényeknek. Ha megnyeritek a fogadást, fizetek nektek egy pohár bort, és megtanítlak bennetek a jól célzott bumm!-ra. Kevély úr leánya pedig ad egy csókot. Ha én nyerem meg a fogadást, akkor vesztek nekem egy hordó vörösbort!

A legények úgy gondolták: ők nyernek. Hozták a hordókat. Kövekkel, fatönkökkel két helyen elrekesztették a patak vizét, és nagy hálóval kifogták a halakat. Tele lett a három hordó. A legény meg mindegyiküknek fizetett egy pohár vörösbort, és megtanította őket a jól célzott bumm!-ra. Utóbbi egyszerű volt, de hasznos, mert egy futó vadnyulat is el lehetett vele találni vele, persze, egy kis ügyességgel.

A legények elégedettek voltak, de kérdezgették:
- No és Kevély Katalin csókja?

- Azt én kapom! - nevetett Márton. Nem mondtam, hogy ti kapjátok, csak úgy gondoltátok!

Este Kevély Ferenc sok mindenről elbeszélgetett Mártonnal, örült, hogy van kivel társalognia messze vándorló gondolatairól.

Márton, persze, nem merte elkérni a kitalált csókot a leánytól. Katalin, amikor meglátta, hogy Márton három hordót gurított haza, és mindegyik tele volt hallal, nem csak nagy elismeréssel nézett a legényre, hanem már a szíve is mocorogni kezdett:
- Te talán varázsló vagy? Esetleg az ördög segített neked, hogy ennyi halat tudtál fogni? Most mit csinálunk ilyen sokkal?

- Két hordó jó lesz füstölt halnak, egy hordónyiból pedig készítsünk halászlevet, és utóbbira hívjuk meg a szomszédokat is! - javasolta Márton. Azt kérdezted: miként sikerült ennyi kopoltyúst kicsalogatni a partra? Hát, ésszel az ördögöt is munkára lehet fogni..

Katalin szíve már igencsak kezdett Márton felé húzni, mint éhes ló a zabos tarisznya felé. Ezt kissé restellte a leány önmaga előtt, - de mit tehetett saját szíve ellenében? Végül, nagy nehezen, kevélysége győzött. Azt mondta Mártonnak:
- Az erdőnkben, apám összeszámoltatta, van harminc kiszáradt fa. Ha holnap, a baltád nyomán, mind a harminc eltűnik onnan, akkor azt csinálsz a kivágott fával, amit akarsz, akár az ördögnek is oda ajándékozhatod, vagy eladhatod!

A legény bólintott. A leány pedig arra gondolt: a legény nem fogja tudni eltüntetni az erdőben az a sok száraz fát, szomorú lesz, - és akkor ő majd megvigasztalja!

Ment Márton, sietett a faluba, ott is a kocsmába. Azt mondta a többieknek:
- Fogadok veletek, fiúk, hogy hiába vagytok tucatnyian, nem tudtok holnap kivágni harminc nagy, száraz fát Kevély Ferenc erdejében! Én majd minden kivágandó fát megjelölök a baltám élével. Ha megnyeritek a fogadást, fizetek nektek egy pohár bort, és mindegyiktek megkapja ingyen azt a fát is, amit kivág, tehát szekereket is hozzatok, ne csak nagy baltákat. Kevély úr leánya pedig ad egy csókot. Ha én nyerem meg a fogadást, akkor vesztek nekem három hordó vörösbort!

A legények úgy gondolták: ők nyernek. Másnap mind ott voltak, baltákkal, szekerekkel, némelyik nem csak saját magát hozta el, hanem két nagy testvérét is, akik már elbírták a baltát.

Még a nap sem nyugodott le, de már az összes kivágott száraz fa ott volt a faluban. Márton utasítására a kocsmáros máris hozta mindenkinek a pohár bort.

A legények elégedettek voltak. Egy-két évődő megkérdezte, de most már csak tréfából:
- No és Kevély Katalin csókja?

- Azt én kapom! - nevetett Márton. Nem mondtam, hogy ti kapjátok, csak úgy gondoltátok!

Amikor Katalin kiment Mártonnal az erdőbe, hát döbbentem látta: eltűntek a kiszáradt fák, mind! Azt mondta:
- Látom, hogy az ördög segített neked, kezdek félni tőled!

Gondolt egyet a legény, így szólt:
- Bevallom, amit más leánynak nem tennék: igen, az ördög! Szeretnék végezni ezzel az ördöggel, de azt mondta nekem: ne olyan gyorsan, Márton! Nekem is megtetszett Kevély Katalin! Állítólag a leány csókja bűvös erejű. Ha a leány három csókot ad nekem, akkor többé nem segítek ugyan neked, de téged is, a leányt is, békén hagylak! A Pokol Becstelenségére fogadom!

Rádöbbent Katalin: beleszeretett Mártonba. Szolgalegény ugyan ez a Márton, de eszével még az ördögöt is munkára tudta fogni! Azt mondta:
- Undorodom az ördögtől, de három csók nem a világ, ha téged ezzel ki tudlak szabadítani a gonosz lélek markából! Háromszor megcsókolom az ördögöt, - de mi lesz érte a jutalmam?

- Tőlem is kapsz három csókot, így visszakapod azt, amit az ördögnek adtál, de meg, ha a csókok után igényt tartasz rá, a szívem is megkapod! - válaszolta Márton.

Este, amikor besötétedett, megjelent Katalin ablakánál az ördög. Felismerte a leány a két szarváról, bár az egyik szarv mintha kicsit megbillent volna. No és az ördög nem is látszott annyira ijesztőnek, mint elképzelte, a két szeme mintha inkább az örömtől csillogott volna, nem pedig a vadságtól.

Az ördög az morogta kutyát utánzó hangon:
- Eljöttem a csókokért!

Elborzadt a leány, de arra gondolt: be kell tartania, amit ígért. Fúj, biztosan nagyon szőrös, szúrós az ördög ajka alatt, felett!

Nagy meglepetésére az első csók olyan kedves, illedelmes, mégis vággyal teli volt, hogy Katalin akaratlanul megkérdezte:
- Te tényleg az ördög vagy?

- Ühüm.. olykor igen.. - dörmögte az ördög. Nem csak dörmögött, hanem a csókot is visszaadta.

Gyanút fogott a leány:
- Nem lehet, hogy te Márton vagy, ördögbőrben?!

- Hát.. lehet, ami lehet, de ördög csak az ördög lehet.. - tért ki az egyenes válasz elől az ördög.

Rájött Katalin: Márton az ördög. Ám az ijedtség is mindjárt ott volt:..vagy az ördög maga Márton?!

Akár így, akár úgy, a csókok nagyon jólestek a leánynak. Azt kérdezte:
- Te ördög, ha kibújsz Mártonból, nem fogsz belém bújni?

- Csak akkor, ha te is úgy akarod, - válaszolta az ördög - mert én becsületes ördög vagyok. Beléd bújok, ha a szíved úgy kívánja!

- No és mi lesz Mártonnal? - tudakolta a leány a most már háromnál sokkal több csók után.

- Hát, úgy vélem, megvigasztalódik, méghozzá annyira, hogy majdnem kiugrik a bőréből örömében! - vélte az ördög.

Másnap reggel korán ébredt a Kevély-ház kis népe, mert igen termetes, dörgő hangú úr érkezett lovon. Az úr mérgesen kiáltozott:
- Hol rejtegetitek a fiamat, azt az ördögöt?!

Kiszaladt a tudós, igen megijedt, alig tudta kinyögni:
- Ö-ördögöt?! Itt mi vagyunk, a leányom, a szakács, Agyafúrt Márton, a szolga, meg én.. I-itt nincs ö-ördög!

- Agyafúrt Márton, a szolga?! - üvöltötte az úr. Az én fiam - szolga?! Az csak szolgát játszik, közben az emberek gondolkozását tanulmányozza! Tudós! Már két könyve is nyomdában van! Ezt a disznóságot! Itt valaki elrabolta a fiamat, - vagy a szívét! Ki volt az? Álljon ide a rabló, nézzen a szemembe!

Kiugrott a házból Kevély Katalin, de nemcsak kiugrott, hanem mindjárt a sarkára állt:
- Ne kiabáljon itt az úr, tudatlanul! Ki rabolta el, és kinek a szívét? Márton az enyémét, vagy én az övét? Én magam sem tudom, de nem mindegy?! Az én nevem Kevély Katalin!

A kiabálós úr hirtelen elnevette magát, és barátságosan, jókedvűen folytatta:
- Ó, ezer bocsánat, kedves, szépséges Kisasszony! Ha Ön Kevély Katalin, akkor az egészen más! Puszi, nyuszi, nincs harag egy csepp sem, szívesen össze-vissza csókolnám, de a csókokat kérje inkább attól az ördögtől, aki a szívét elrabolta! Magashegyi Agyafúrt Gábor vagyok, az én fiam a Márton, és mindhármukat szeretettel várom holnap a magashegyi kastélyban, ahol megbeszélhetjük a lakodalmat. Öntől Kevély Ferenc Úr, szintén elnézést kérnék, de erre nincs szükség, mert láttam: kitalálta, hogy csak tréfálkozom, mármint a mérgelődést illetően, - Ön tud olvasni az emberek gondolataiban!

Magashegyi Agyafúrt Gábor felugrott a lovára és elvágtatott.

A házból ekkor Márton is kijött, megcsókolta Katalint, és azt mondta, nevetve:
- Kedves Ferenc Bátyám, különös Édesapám jószívű ember, csak szeret tréfálkozni. Ám gyönyörű leánya, akinek megkértem a kezét, szintén leány a talpán, olyannyira, hogy egy legénynek is becsületére válna!

Kevély Ferenc is nevetett:
- Mindenbe beleegyezem, amibe bele kell egyeznem, de engedtessen meg nekem egy aprócska megjegyzés: agyafúrtságból is megárt a sok!

Ezen mindhárman nevettek, de még a konyhában a szakácsnő, aki onnan fülelt ki, szintén.

(2014)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!