Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1289
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2018-09-23
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (193)
-Egyéb prózai alkotások (403)
-Mese (173)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (13)
-Versek (503)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2015-03-12 18:19:28
Megtekintve: 355
Kicsihaszon János
Kicsihaszon János? Fura név, de voltak nála különösebb nevűek is a nagyvilágban, ha az ő falujában nem is. Kijárta az iskolát, kicsi haszonnal a fejében, de azért nem bukott meg semmiből.

Azt mondta neki az apja, meg az anyja is:
- Kis haszonból lesz a nagy. A közmondás is úgy tartja: ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Sok kicsi sokra egy. Ehhez tartsd magad!

Ehhez tartotta magát János, de, szülei halála után, belebújt a szerzés ördöge. Igyekezett másokból mindenáron hasznot húzni, ravaszul, ha nagyot nem lehetett, akkor legalább kicsit.

Haszna lett ebből, nagy?

Haszna lett, de az nem állítható, hogy nagy. Barátai ugyanis, amikor látták, hogy az ő kárukra igyekszik saját hasznát gyarapítani, előbb figyelmeztették, azután elhagyták. Ebből végül több kára lett, mint gondolta volna, - ha értelmesen gondolkodik.

Elment János az erdőbe, gombát szedni, de nagy volt a meleg. Leheveredett egy tölgyfa alá, pihenni. A közelben volt egy kút, amelyik a hőségben teljesen kiszáradt.

Arra járt egy varázsló, aki az embereket tanulmányozta: mennyire szoktak önzetlenül segíteni a bajbajutottakon? Meglátta a legényt, belebújt a mély kútba, és onnan segítségért kiáltozott.

Megörült János, amikor a hang irányába ment, és észrevette: a kútban jól öltözött ember áll. Feltételezte: nagyon gazdag lehet. Lekiáltott neki:
- Mit ad az úr azért, ha kihúzom a kútból?

- Köszönetet! - válaszolta a kútban levő, aki, persze, nem árulta el, hogy ő varázsló. Nem vagyok úr! Pénzem nincsen, de talán Ön segít rajtam, könyörületből, emberségből.

- Az emberség is ér valamit, az úrnak, még ha esetleg nem is úr, most sokat, mert ki akar jutni a kútból. Kihúzom, de akkor adja nekem a lábán levő szép csizmáját!

- Akkor mezítláb kell továbbmennem! - tiltakozott a varázsló.

- Jobb mezítláb a kútból kint, mint szomjan halni, csizmásan, a kútban bent! Lehet, hogy egy hétig sem jön errefelé senki. Az üzlet, az üzlet, a haszon, az haszon, valamit valamiért, a segítségért csizmát kérek! - kötötte az ebet a karóhoz János.

- Hát jó, de annyit mondok Önnek, hogy balul fog kiütni a dolog. Ez egy nyulak után szaladós csizma.. - magyarázta a varázsló.

- Egy szót se többet! - szögezte le János. Kihúzom a bajból, de csak a csizmájáért!

Egy lenyújtott hosszú faággal ki is húzta a kútban levőt, meg is kapta a csizmát. A varázsló elment, de később láthatatlanná tette magát, és visszajött. Kíváncsi volt: mi lesz a csizmás ügy vége?

János lehúzta a cipőit, és felhúzta a csizmát. Azt remélte: fog néhány nyulat, ha a kútban levő ember igazat mondott. Ha nem mondott igazat, akkor is szerzett magának egy pompás csizmát. Az nem semmi!

Ment tovább, - hát csodák csodája! A csizmák megláttak egy nyulat, elkezdtek futni utána. Vitték Jánost, mert benne volt a lába mindkét csizmában. Igazat mondott a kútba esett ember!

Mégis baj lett, mert a csizmák futottak ugyan a nyúl iránt, gyorsan, de a nyúlnak mindig maradt egy nyúlfarknyi előnye, és végül eltűnt. János leült, lihegett. Később ez még kétszer megismétlődött.

Rájött a legény: nem érnek neki ezek a különös csizmák semmit.

Jól gondolta ezt?

Látszólag igen, de végül mi történt? Találkozott egy úrral, akit két agárkutya kísért. Elpanaszolta neki a dolgot, persze, azt nem említette, hogy miként tett szert a csizmákra.

Azt mondta neki az úr:
- Mutasd be a bűvös csizma tudományát, te legény! Ha igaz, nagy bankó üti a markod.

János bemutatta. Az úr erre máris kivette a pénztárcáját, és akkora bankót tett a legény tenyerébe, hogy az nem volt kicsi! Hét csizmát is lehetett volna azon venni.

János magában nagyot nevetett az úr balgaságán. Ám néhány perc múlva már elfogta a sárga irigység. Igaz, a csizmák nem tudták elérni a szaladó nyulat, de felhívták rá az agarak figyelmét. A kutyák pedig könnyedén elérték a tapsifülest.

No, János most már falba verte volna a fejét mérgében, ha lett volna ott fal. Így eltékozolta ezt a nagyon értékes lábbelit!

A varázslót azonban az is érdekelte: tanult-e a legény ebből az esetből? Legközelebb emberségesebb, segítőkészebb lesz, ha bajbajutottal találkozik?
Elhatározta: kipróbálja a dolgot.

Eltelt néhány hét. János gombaszedés közben most egy házikót talált. Gondolta: bekopogtat, hátha megvendégelik valamivel.

Bekopogtatott. Öreges hang szólt ki, egy anyókáé lehetett:
- Ki vagy? Engem a zsiványok bezártak a házba, nem tudok kijutni. Segíts rajtam, akárki vagy! Könyörülj meg rajtam!

János megkérdezte:
- Mit adsz nekem, nénike, ha kinyitom az ajtót? Van valami értékes a házadban?

- Nincsen, fiam, csak egy csodaszép kendő, amit az unokámtól kaptam! - válaszolta a nénike. Azt nem szeretném elajándékozni, de sütök neked kalácsot, ha kiszabadítasz!

- Kiszabadítlak, de nem ingyen! - mondta János. Add nekem a kendőt, és süss kalácsot is. Az életed csak megér egy kendőt? Bizonyára az unokád is ezt tanácsolná!

Az öregasszony kénytelen-keletlen beleegyezett. János, aki kívül, a zárban már előbb megtalálta a kulcsot, kinyitotta az ajtót. A töpörödött anyóka sütött neki kalácsot. Odaadta a gyönyörű szép kendőt is, de hozzátette:
- Ez a kendő olyan könnyű, hogy a legkisebb szellő is fellebbenti, magasba száll, és a színeivel odacsábítja a madarakat, barátkozik. Vigyázz, nehogy elszálljon velük együtt! Nem akármilyen kendő ez. Csak otthon vedd ki a csomagból.

János, miközben hazafelé tartott, kíváncsisága kibontatta vele a csomagot. A kendő tényleg felszállt a levegőbe. Négy vadgalamb is odaröppent, játszott vele. Ám végül a kendő elszállt a galambokkal. Később a legény már egy újságban olvasott a bűvös kendőről, amelyik cirkuszban kötött ki, és, tizenkét szereplő papagájjal együtt, nagy tapsot szokott kapni a mutatványáért. Mérgében széttépte az újságot. Az ördög üldözi, hogy amikor értékes dolgot megszerez, azt mindjárt el is veszíti?

Bosszúsan indult a földjére, nézegetni: itt van-e már a szántás ideje?

Amikor a földjére ért, amelyik az erdőszélen volt, mély gödröt pillantott meg. Belenézett. Onnan egy csüggedt tekintetű öregember nézett vissza.
Arra kérte Jánost, hogy segítsen neki kijutni a mélyből.

- Már két esetben segítettem, önzetlenül, bajba jutott emberen.. - füllentette a legény. Azt ígérték, hogy meghálálják, de becsaptak. Az én nevem Kicsihaszon, de eddig csak károm volt jószívűségemből. Itt hagylak, nem akarom tetézni az eddigi károm!

Továbbment János, de néhány lépés után lábai, akarata ellenére visszavitték a gödörhöz. Megint otthagyta a bajba jutott embert, de ismét visszavitték a lábai. Felkiáltott:
- Te, öreg, varázsló vagy? Parancsolni tudsz a lábaimnak, de önmagadon nem tudsz segíteni? Valamit valamiért! Kihúzlak a gödörből, de adsz nekem egy olyan lovat, ha varázsló vagy, amelyik magától húzza az ekét, én nem is kellek hozzá! Ha adsz, akkor adsz, ha nem, akkor a gödörben maradsz!

- Már ott is van varázslatos ló a hátad mögött, az ekével. Nézd, már szántja is a földet! Add a kezed, segíts kijutnom a gödörből! - mondta a gödörben levő ember.

Segített neki János, de utána már nem is törődött az öregemberrel, annyira csodálatba ejtette a pompás lovacska. A varázsló eltűnt. János meg lelkendezve futott a ló után. Az szorgalmasan húzta az ekét.

Egy aprócskának látszó baj azonban mégis történt. A ló nem állt meg János földjén, hogy megforduljon, hanem tovább húzta az ekét. A barázda már a szomszédok földjén folytatódott, utána meg a királyi birtokon. Meglátta ezt a királyi birtok intézője, elfogatta Jánost, megvádolta: el akarta magának szántani a király birtokát. A különös ló, az ekével együtt, eltűnt.

Elmesélt János mindent a bírónak, de az egy szavát sem hitte. Börtönbe került.

Igaz, csak egy kicsike börtönbe, ahol csupán három börtönőr volt, de kis börtönbe jutni is nagy bánat.

No, gondolta János, keserűen, nem akartam ingyen segíteni másokon, és most ki segíthet rajtam? Nem tudnék neki semmit, még ha akadna is ilyen, legfeljebb ígérhetek. Igaz, házam, kis birtokom megmaradt, de annak is ki viseli most gondját, amíg itt kell lennem? Pusztulás várja. Barátaimat elvesztettem, a szomszédok meg biztosan örülnek a káromnak.


Valakinek azonban János megtetszett a börtönben János. Nem egy másik rabnak, nem is a börtönőrnek, de mégis olyasvalakinek, aki enyhíteni tudott a legény sorsán: a börtönőr leányának. Kissé kövérebb volt a hajadon, mint egy karcsú világszépség, de azért elég csinos, és jól nézett ki egyszerű, tiszta ruhájában. A leány édesanyja már nem élt. Apja meg tiltotta ugyan, hogy leánya a rabokkal szóba elegyedjen, de, ha ilyet észrevett, inkább csak morgott, egyebet nem csinált.

Így történt, hogy a leány, Éberszemű Klára, előbb csak beszélgetett Jánossal, de azután titokban rendszeresen adott neki valami pótlékot: kissé odaégett lekváros süteményt, darabka kolbászt, szalonnabőrt, amin még volt egy kis szalonna is.. A vége az lett, hogy egymásba szerettek.

Azt mondta Jánosnak Klára:
- Hozok neked papirost, tollat, tintát! Írj levelet a királynak: tudja meg az igazat, még ha hihetetlen is az, amit nekem elmondtál! Hátha megkönyörül rajtad.. Egy iskolatársnőm most a palotában dolgozik, a szakács mellett, ő talán oda tudja csempészni a leveled a király asztalára..

Így is történt. A király a sok hivatalos levél között rábukkant Jánoséra, mert az akkor került a többi közé, amikor a miniszter már átvizsgálta azokat. Ha előbb kerül oda, a király sohasem látja meg János kézírását!

A király, aki kedvtelésből meséket is szokott írni, csak nem a saját nevén, kíváncsi lett rá: talán ez a Kicsihaszon János író, aki kigondolta ezt a mesét a nyulak után futó csizmáról, madarakkal barátkozó kendőről, meg az ekét szántó paraszt nélkül is húzó lóról?

A felséges úr udvari bolondját bízta meg: nézzen utána e fején álló történetnek, és tegyen neki jelentést!

Az udvari bolond, Kecskekérő Gáspár felmutatta megbízólevelét a börtönőröknek. No, ezek mindjárt tisztelettel hajlongtak előtte, hiszen nem akárki az, aki a király küldötte! A közeli konyhából azonban, ami egyébként nem a börtönben volt, hanem az egyik börtönőr lakásában, jó szagok jöttek. Így Gáspár arra gondolt: előbb a konyhában szaglászik körül, utána meg kiszagolja, hogy miben vétkes az a bizonyos Kicsihaszon János?

Hát abban a konyhában nagyon finom pörkölt volt, pompás sütemények, meg mesebeli borocska. Két tányér pörkölt, hat sütemény, és négy pohár bor után Kecskekérő Gáspár, bár nem is kérte, váratlanul még mást is kapott egy nyelves leánytól: tájékoztatást a börtönben levő Kicsihaszon János vétségéről. Ebből valami olyasféle kerekedett ki, hogy az élénk képzelőerővel rendelkező János meg akarta fogni az ekét húzó, elszabadult lovat, de az nem hagyta magát. Szegény János olyan vétlen ebben az ügyben, mint a ma született bárány. A nyulak után futó csizma, meg a madarakkal elrepülő kendő, mondta Éberszemű Klára, csak János fejében keletkezett. Legjobb volna nem börtönben őriztetni ez a fura embert, hanem házasságon belül! Olyan leánnyal, azaz feleséggel, akinek megesküszik: sohasem hagyja el.

Kecskekérő Gáspár, miután Kicsihaszon Gáspárral is beszélt, hajlott arra, hogy a leány által javasoltat mondja el a királynak.

A király, amikor udvari bolondja beszámolt neki útjáról, nevetett:
- Igazad van, Gáspár, kedves bolondocska barátom! A házasság is lehet börtön..

Ám az uralkodó mindjárt a szája elé tette a mutatóujját:
- Pszt! Csak kedves feleségem, a királyné, meg ne hallja azt, ami most kicsúszott a számon!

Az uralkodói levél kegyelmet adott Jánosnak. Az udvari bohóc további tájékoztatása után pedig a király Klára apját előléptette, és kinevezte a kis börtön parancsnokának.

János nagy örömére: az őt jogosan elhagyó barátai, amíg ő a börtönben volt, megszánták, és gondot viseltek birtokára. Klára és János lakodalma után az ifjú feleség mindenkivel olyan kedves, udvarias volt, hogy a régi barátok nem csak visszatértek, hanem a házaspár újakat is szerzett a régiekhez.

Jánosból barátságos, másokat segítő ember lett. Nagyon szerette feleségét, csak négyszemközt nevezte olykor tréfásan, nevető szemmel, aranyat érő börtönőrének. Később három gyermekük is született, előbb két fiú, utána egy leányka.

A nyulak után futó csizma sok hasznot, élvezetes kalandot hozott annak az embernek, aki egykor Jánostól megvette, a varázslatos kendő, mint már említettük, pedig a tizenkét papagájjal együtt bemutatott számmal juttatta sikerhez és pénzhez a cirkuszt, ahová került.

Ám mi lett a magától szántó lóval?

A ló húzta, húzta az ekét, egyetlen barázda keletkezett, de annak nem akart vége szakadni. Már Ázsiában volt a varázslatos lovacska, de még mindig húzta az ekét.

Egy fejedelem vára előtt éppen nagy tömeg gyűlt össze, maga a fejedelem is ott volt, amikor a ló megjelent. Az egyik díszes öltözetű ember felkiáltott:
- Csodálatos ló! Ember nélkül is szánt! Csoda történt! Az egyenesen előretörő barázdával Égi Hatalom jelzi: utunk menni fog előre, egyenesen, a győzelemig!

A nép hegyeken túl is hallható éljenzésbe kezdett. A lovat ott tartották, pazar istállót építettek neki, három szolgát rendeltek melléje, és úgy tisztelték, mint Égi Ló Jelet, a Lovak Királyát. A legszebb ló kisasszonyok is körüludvarolták.

Utólag nehéz volna megállapítani, hogy a fejedelem valóban az Égi Ló Jel miatt győzött, szilárdította meg, és terjesztette ki hatalmát, vagy más okból, esetleg mindkettő miatt, de tény: amit a nép elhisz, az olykor hatalmas erő.

Persze, az igazsághoz tartozik: a nép téves hite viszont nagy tragédiákat is szült már, - de ebben az esetben a hit ereje jó irányban hatott. Azon az ázsiai földön ma is az akkori fejedelem leszármazottai uralkodnak, erős kézzel, de méltányosan, igazságosan.

(2015)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!