Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1183
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2018-06-20
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (189)
-Egyéb prózai alkotások (365)
-Mese (154)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (11)
-Versek (460)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2017-07-11 15:28:14
Megtekintve: 77
Vidámító virágaink
Tudom, tudom, - nem mindenkit vidámít minden virág, no meg néhány lelkiállapotban akár a legszebb virág is színével, formájával (vagy illatával), hiába kedveskedik. Vannak továbbá az emberek egy részét bosszantó virágok is, valamint az ízlések is különböznek.

Csacska mondás, hogy "aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet", amit (és hozzá hasonlókat) egyesek úgy szeretnek ismételgetni. Sokkal közelebb áll a "jó emberhez", még ha önmagában nem is feltétlenül elegendő a jósághoz, ha valaki a virágot is szereti, meg a rossz emberek rossz tetteit is bátran elítéli.

Utóbbitól függetlenül sok virág vidámíthat, ha nem is folyamatosan, és nem is mindenkit. Néhány kedvenc virágom: a katonás egyenességű, délceg tulipán, a giccs határa előtt jó ízléssel megálló orgona, a fényben fürdő akácvirág, a győzedelmesen bíborvörös pünkösdi rózsa, a nyári réten fellobbanó piros pipacs, az égre vágyódó szirmokkal néző kék katáng, valamint a harangvirág szép becsületessége, hogy hű maradt a nevéhez, harangjaihoz.

Elismeréssel nézek jó néhány más virágra is, még ha olykor némi kétkedéssel. Tényleg olyan tiszta, szűzies a májusi gyöngyvirág, mint ahogyan kinéz? Annyira szerény az ibolya, mint ahogy a néphit tartja? A vadrózsa virága is tetszik, de nem egy kerti rózsafajta már inkább azokra a celeb hölgytípusokra emlékeztet.. Bár némi igaza van Lucifernek is Madách Imre Az ember tragédiája c. művében, amikor azt mondja: "Mutassa a dús, hogy mi kincse van." Hát mutassa, mutassa, de azért, ha testi kincseire még további, - általa szépnek gondolt - díszeket is tetováltat.. A kerti rózsa legalább nem tesz ilyesmit.

Néhány virág talán nem nagyon alkalmas az emberek vidámítására, de azért ezek sem vádolhatóak embertelenséggel. A krisztustövis szúrós, de nem kell a növényt piszkálni, és akkor nincs baj, no de még ha megszúr is valakit, hol van az attól, amit nevének buzgó keresztes vitéz lovaghívői és lovaghölgyei.. A mák csodálkozó, nagy virágszirmai nem tehetnek arról, hogy a növény éretlen termését haszonleső emberek megcsapoltatják és kicsorduló tejnedvéből kábítószereket készíttetnek, mintha nem volnának más módszerek a tömegek elkábítására.. Persze, azok a hazai mákvirágok, igen, azok más lapra tartoznak, de még azzal a lappal, lapokkal is de csalnak! Ezeket a háromszínűen kétszínű díszvirágokat nem kedvelem, mivel sok az, ami sok, még ha egy bizonyos országocska ezt...

A vidámító virágok között néhány olyan is akad, amelyik hű maradt Petőfi szelleméhez. A Kanadából végleges tartózkodásra ideutazott kanadai aranyvessző eredetileg zártkerti dísznövény volt, de kitört kert-börtönéből, mert vonzotta a szabadság, - és ma már mindenütt megtalálható magas szárról kíváncsian szétnéző sárga virága. Ha magyarságnak ennyi szabadságszerető embervirága volna... Ám ne álmodozzunk, arra már Petőfi is ráfizetett, nem csak életében, hanem lehet, hogy halálával kétszer is, amellett semmibe sem vett szép eszméivel megszámlálhatatlanul sokszor..

Nem tudom, hogy az átlagosnál kevesebb, vagy több virágot ismerek, de e téren igen elégedetlen vagyok önmagammal. Persze, ha imádtam volna a kertészkedést, akkor többet ismernék. Imádni hajlandó is lettem volna, de ágakat nyesni, ásni, gyomot irtani, füvet nyírni, vagyis az imádáson kívül más kertészeti tevékenységet is kifejteni? Nem, sőt, talán még az imádást sem, mert nézni sem szeretem a kertekben buzgón kertészkedőket, bár annyit elismerek: a kertészkedésnek, ha már valahol, akkor inkább a kertben van a helye. E kertészkedéshez való viszonyom így volt, így van, - ha a történelmi, társadalmi kérdéseknél tárgyilagos vagyok, akkor saját kert önéletrajzomat illetően is annak kell lennem!

No, szóval, kezemben egy növényhatározóval már többször kimentem a természetbe. (Növényhatározó nélkül pedig számtalanszor.) A virágok túlnyomó része azonban személyi adatait nem volt hajlandó közölni velem, vagyis hát, pontosabban, a növényhatározóval. Így mérsékelt sikert értem csak el, mint legutóbb is. Mindössze két növény tett rétpolitikai nyilatkozatot.

Melyek? Láttak már Önök, kedves vagy kedvetlen Olvasóim, közönséges cickafarkot?

Biztosan láttak, ha életükben már jártak mezőn, réten, csak legfeljebb nem tudták, hogy amit láttak, az a közönséges cickafark. Mindenütt van belőle, kétszeresen is közönséges, de nem a beszédével, hanem azért, mert nagy közönsége is van, csak úgy ugrál körülötte a sok sáska! A közönséges cickafark kis tömzsi fehér virágokból áll, zöld száron. Költői felhasználhatósága igen mérsékelt, mindössze egyszer tudtam rímeltetni egy gyermekversben, a cicafarkkal. Levele egyébként, nagy képzelőerővel, valóban emlékeztet némileg a cica farkára.

Még rosszabbul jártam azzal a kis sárga virággal, amelyet valószínűleg szintén kevés olvasó ismer közelebbről, de sokszor láthatott, mezőn, réten nagyon gyakori, és neve még a közönséges cickafarknál is rejtélyesebb: szarvaskerep. Mi köze van a szarvashoz? Vagy a szarvhoz? No és miért kerep, ha nem kerepel? A szarvas valószínűleg ezt is lelegeli, ha látja, - de ez nem oldja meg a talányt, mert e vadásztrófeának való állat sok minden mást is lelegel. Azért betettem virágnevét költői vadásztarisznyámba, majd csak jó lesz valamire, ha eléldegélek addig, amíg kiderül, hogy mire.

Van azonban egy kedves virág, szapora, mint a nyúl, és mindenki ismeri, névről is, mivel nemcsak a mezőkön, réteken található, hanem még az árokpartokon is. Legalább háromnevű virág: hívják pongyola pitypangnak, gyermekláncfűnek, de még kutyatejnek is. A pongyola pitypang név nem teljesen találó, csak félig, mert nem beszél pongyolán, de az igaz, hogy nagyon hallgat: még a pity is pang benne. A gyermekláncfű elnevezést onnan kapta, hogy régen a kislányok láncot fűztek belőle (erről mára leszoktak, inkább az okos telefonjuk piszkálgatják egész álló nap, meg még álmukban is, mint a nagylányok), a növény legtalálóbb elnevezése azonban a kutyatej, mert, ha megtörjük a szárát, akkor tejszerű, keserű nedvet ad, ami a kutyának sem kell. Én kedvelem sárga virágát, amely mezőn, réten, árokparton egyaránt illusztrálja azt a népművészeti irányzatot, aminek a legtöbben tapsolnak: a giccstermelést. No és nála később ez a giccsáradat milyen gyönyörű, varázslatos, költői átváltozáson megy keresztül (ami a többi giccsről nem mondható el)! Kis ejtőernyős termései holdszerű, sejtelmesen áttetsző gömböt képeznek, és ha erősebb légmozgás keletkezik, akkor levegőbe emelkednek az ejtőernyős elitkatonák, akár egy filmen a második világháborús bajszos vezér bácsi átejtett, hűséges hívei, vagy Szlovákia földje felett a repülőgépből kiugrott partizánok.

A napokban újra kimentem a természetbe. A nagy meleg igen használt erdő, mező, rét lélekszámának, mivel, még ha nem is igaz, hogy a kutya sem volt ott, azért egy eb, önmagában, nem képez kutyafalkát.

Sikertelen kísérletre került sor, hogy megismerkedjem a libatoppal, amely nevét valószínűleg libaszeretetéről kapta, ha így van, akkor szerintem jobb lett volna, ha a nép libastopnak nevezi, mivel megáll előtte a liba, lestoppol, - de hát, hiába kedvenc költőm Petőfi, abban nem volt igaza: a népköltészet az igazi költészet. Ha így lenne, akkor Ő is "népköltött" volna, de csak néhány népies verset szült, kicsit azok is túlmentek az általa annyira istenített népi egyszerűségen, többi verse műköltés. A tyúkhúr sem volt hajlandó előttem érzelmes húrokat pengetni, talán azért, mert a réten egyetlen tyúk sem volt (tyúkot nem szoktam magammal vinni a természetbe), sőt, az sem árulta el növényhatározómnak: valóban tyúkhúr-e.

A libatoppal és a tyúkhúrral szemben viszont elismerés illeti a bemutatkozókat: a szőrös disznóparéjt (szőrösnek szőrös, de hogy mennyire szokott disznólkodni, azt nem tudom), a kaszanyűgbükkönyt (amely felett, mióta nem kézi kaszával aratnak, győzelmet aratott a kaszálógép) , valamint a mezei szarkalábat (utóbbinál két szarka kétkedően másról csörgött, de hát lehet hinni ilyen tolvaj népségnek?). Megjelent az orvosi székfű is, ismertebb nevén kamilla, ami sokféle gyulladásra jó, még többféle betegségnél viszont tudálékos emberek csak ráfogják. A kamillatea egyébként, véleményem szerint, nem veheti fel a versenyt Ceylon gőzölgő teaistennőjével, - de azért megissza az, akire kellően ráijesztenek.

A kis patak partján felismertem a békatutajt (béka nem tutajozott rajta, csak kidülledő, tutajos szemmel bámulta), meg a békalencsét, amelynek népi nevét az a fél tudás adta, hogy valóban hasonlít a lencsére, viszont nem a béka eszi, hanem a vadkacsa.

Kis tanulmányutam legrejtélyesebb növénye egy régebbi futólagos ismerősöm volt: a héjakút mácsonya. Ismét megcsodáltam: a felső levélpárok a tövükön és alsó felükben széleikkel összenőttek, az így képződött kis medence miatt nevezik a növényt „héjakútnak”. Esők után e "kútban" állítólag élőlények láthatóak, többek között algák, egysejtűek, férgek. Hát láttam már életemben mélyebb kutat is, de elhatároztam: máskor nagyítót hozok magammal, és megvizsgálom a "héjakút" vizét. Mitől mácsonya a héjakút mácsonya? Látják, ezért érdemes kimenni a természetbe: tele van mácsonyás, kocsonyás talányokkal! Sajnos, hangyákkal, meg szúnyogokkal is, de utóbbiak nem növények, hanem költői alkotásokba tetteikkel jól beillő állatkák..

Négylevelű lóherét nem találtam, de háromlevelűt igen, és ló is volt a mezőn, az összetett nevű növény elnevezésének második felében szereplő szerv is ott lógott rajta, és a paci, ráadásként, trágyázott is, rendesen. A nagy költőnk, Juhász Gyula által feltett kérdésére ("Mi lesz, ha egyszer szikrát vet a szalma, / És föllángol e táj, e néma, lomha? / Ha megutálva száz here pimaszt már, / Vihart aratva zendül a magyar nyár?") (Magyar nyár 1918) az akkori választ tudjuk, mármint azt, hogy akkor mi lett, - de a kérdés változatlanul időszerű ma is, csak az évszám változott.

Én egyébként nem tudom, hogy mi lesz, mikor lesz, csak azt, hogy a "száz here pimasznál" akkor is sokszorosan több volt, és van ma is, és én ezeket utálom, akárcsak Juhász Gyula tette. Nem a lovakon, persze, hanem a társadalomban, és elsősorban nem is hereségük, hanem feneségük miatt.

Ha nem utálnám, akkor nem lennék magyar hazafi, és egyúttal kozmopolitán humanista.

A magyar nyárnak viszont még meg kellene emberelnie magát, hogy ő is az legyen, mármint hazafi és humanista. Meg a többi magyar évszaknak is, ha a nyár önmagában erre, belénevelt magyar lomhasága, tehetetlensége miatt, képtelen.

Egy fecske, ahogy a közmondás tartja, nem csinál nyarat. Még néhány sem.

Jó volna, ha ezt nem felejtenék el azok, akik szeretik az egész világ- és magyar történelmet elfelejteni! (Bár ez még a jobbik eset, még ha ez is balul szokott kiütni.) Később pedig nem csak elfelejtik, de a régi rossz irányhoz, tragédiák útjához igazítják.

Hát nem szörnyű, hogy a becsületes ember elkezd írni a vidámító virágokról, és a valóság hervasztó sziromleveleitől máris elmegy a kedve?!

(2017)


A képen:
Héjakút mácsonya, forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A9jak%C3%BAt_m%C3%A1csonya
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!