Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1536
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2019-08-22
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (196)
-Egyéb prózai alkotások (483)
-Mese (217)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (15)
-Versek (619)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2018-06-30 16:22:03
Megtekintve: 139
Ismerkedés a vonaton
Afrikábanutazgató Kissékacifántos Károly fe-alá járkált az erdei tisztáson. Írt, magában, Afrikáról, ahol sohasem járt. Legjobb olyan tájakról írni, ahol az ember sohasem járt, mert akkor nem zavarja meg az írót senki valamiféle kikottyantott igazsággal.

Károly éles szemű volt, járkálás közben is észrevette, hogy hátizsákját törpe majmocskája, Mikmakbekbuk, felvitte egy tölgyfa tetejére.

Miként került Károlyhoz ez a majmocska?

Hát az kész regény, de nem írom ide, három olvasó ugyan, számát tekintve, egyenlő a magyar igazsággal, akár mini tömegnek is nevezhetném, de nem fogok három olvasó kedvéért még egy regényt is beköltöztetni ebbe a kis történetbe.

A majom, Mikmakbekbuk, igen ésszerűen viselkedett, legalábbis majomnézőpontból: a hátizsákban levő ennivalót mind majomcsemegének minősítette, a benne levő tárgyakat viszont, mint merőben feleslegeseket, kidobta. Nem, nem a látcső, meg a fényképezőgép esett ezek közül Károly fejére, hanem csak a hét nyelven beszélő ezermester bicska, az sem kinyitott állapotban! Mekkora szerencse!

Károly fejének egyébként a becsukott bicska sem tetszett, mert, bár az írástudók mindig kapnak a fejükre fentről, azért ilyesmihez nem szeretnek hozzászokni.

Volt azonban kellemes meglepetés is: Károly talált a tölgyfa alatt egy gyönyörű faragott díszdobozt, valami sokkarú istenség volt a fedelén, de - a megszokottól eltérően - annak a fejéből is kinyúlt egy kar, amelyik nagy marokban végződött.
Hát igen, karokból és markokból sohasem elég!

Károly esze nem úgy vágott, mint az egyszer használatos borotva, hanem sokkal jobban. Egyből tudta: 1. a díszdobozt valaki elvesztette, 2. most majd órákig könyöröghet a majmocskának, hogy jöjjön le a fáról, 3. a majmocska végül lejön a fáról, de azután, merő csintalanságból, megint felszalad rá, 4. le fogja késni a vonatot Nagykutyándra, 5. egy nép úgy tartja: több is veszett Mohácsnál, de ezt is rosszul tudja. Nem csak egy Mohács volt, bármennyire hiszik, hogy csak egy.

Hát két vonatot le is késett Károly és a majmocskája, de a harmadikra feljutottak. Sőt, az állomáson, felszállás előtt, Károly meg tudta tölteni a díszdobozt finom csokoládéval.

A vonat tele volt utasokkal, de Károly elintézte, hogy ő, a majmocskával, külön fülkét kapjon. Miként intézte el? No, a szokásos módon is, de ezt még megfejelte azzal, hogy beteg a majmocskája, valószínűleg veszett, viszi az állatorvoshoz, és az, akit megharap..

Annyi igaz volt a veszettségből, hogy, amíg gazdája a kalauzzal eszmecserét folytatott, a majom veszett gyorsan megette a díszdobozból az összes csokoládét.

Elnyúlt Károly a hatszemélyes vasúti fülkében, kényelmesen, és képzeletben tovább írta könyvét Afrikáról.

Ám hirtelen csoda történt!

A fülkébe, hiába lógott rajta tábla nagy vöröskereszttel és felirattal: „FENNTARTOTT FÜLKE, BELÉPNI EGÉSZSÉGI OKBÓL TILOS!”, benyitott egy gyönyörű fiatal hölgy, és megkérdezte Károlytól:
- Kedves Uram, van itt szabad hely?

Károlyra a hölgy láttán egyből rájött a nagy igazmondás, ami rendszerint igen veszélyes, de most célszerűnek látszott.

Úgy ugrott fel, mintha rúgó lökte volna:
- Ó, Kisasszony, Önnek itt minden hely szabad, még a szívemben levő teljesen szabad hely is, de az ölemben levő is! A nevem Afrikábanutazgató Kissékacifántos Károly, és író, meg újságíró vagyok. Most, hogy Önt megpillantottam, előre látom: költő is leszek! Máris szeretné, ha egy verset írnék Önhöz?

A szépséges hölgy kedves, csengő hangon nevetett, majd így szólt:
- Az én nevem Cicávaljátszó Cicababás Cecília, és leányszívem szívesen meghallgatná az Ön szíve szívből írt költeményét!

Károly nem akart szégyenben maradni, bár sejtette, hogy életének első költeményét a klasszikus világköltők lenéznék, - ha élnének. Ám a klasszikusok sem élnek haláluk után, legfeljebb beleerőszakolják az utódaik, rosszakarókként, egyes műveiket a tankönyvekbe, hogy a nebulókkal ezeket (és közvetve magukat a klasszikusokat is) kellően megutáltassák. Máris kivágta:

Vers a Világ Legszebb Leányához

Öné a szívem!
Öné a majmom!
Dobol a szívem,
ha hangját hallom!
Két kerek keblét
szemem, ha látja,
dehogy kell neki
hét Himalája,
sőt, nem kell egy sem:
csak bolond megy, lát,
nagy gombos dombok
helyett vad sziklát!
Őzike lába
után de futnék!
Bárcsak elérném,
bár hozzá jutnék!
Hát, csokoládém
majmom megette, -
ezt a díszdobozt
adom helyette!

Cecília megint nevetett:
- Versét talán szigorú kritikusok oda tennék, ahová való, de én nem izgatom fel magam azon, ha Önből nem lesz egyből klasszikus költő, vagy akár kettőből sem. A díszdobozt is elfogadom, de megjegyzem: Ön csak megtalálója volt annak, aminek elvesztője én. Ám a megtalálót jutalom illeti. Mit kér jutalmul?

- Csak egy kis előleget, vagyis tizenkét csókot, mert az pont egy tucat! - vágta rá Károly. Utána majd a kezét is megkérem, de ha csak a lábát kapom meg, egyelőre azt is elfogadom, a kézfogó azonban jöhetne előbb, illendőségből. Az Ön táskája nyávogni szokott?

- Csak időnként, akkor, ha benne van Ciculamicula, a sziámi cicám, és közölni akar velem valamit.. - világosította fel Károlyt Cecília. Most azonban közölni akarja: a táskámba belebújt az Ön majmocskája is, macskafarkat húzogat, kifesti magát a vörös rúzsommal, és borúsabbra szemceruzázza magát a szemceruzámmmal..

A tizenkét csók átvétele és egyúttal átadása mindkettőjüknek szemmel láthatóan nagy örömet okozott, bár némileg zavaró körülmény volt, hogy közben a majmocska, kirúzsozottan és kifestett szemmel kibújt Cecília táskájából, kajánul vigyorgott, ami nem lett volna baj, de a táskát utána hozzávágta a szintén kibújt sziámi cicához. A cica viszont karomjelekkel látta a majmocskát, fizetségül.

- Már kezdenek megbarátkozni egymással! - nyugtázta a dolgot Cecília. Minden kezdet nehéz!

- Te átlátsz a táskádon? Honnan tudtad, hogy a majmom belebújt, ás ott mit csinál? - tudakolta Károly, tegezésre átfordítva az önözést. Szerintem Te varázslóleány vagy!

- Minden leány többé-kevésbé varázsló.. - tért ki az egyenes válasz elől a leány. Azt akarod, hogy hazudjak Neked?

- Igen! - mondta Károly. Mindig hazudj, mert akkor mindig tudni fogom, hogy mi az igazság!

- Rendben! Nem vagyok varázslóleány! - hazudta a leány. Ám Neked viszont mindig az igazat kell mondanod nekem! Ami egyébként a varázslást illeti, ha nem tetszik is, most már nincs fel is út, le is út! Bagoly ne mondja a verébnek, hogy nagyfejű, találjon ki másik közmondást!

Kivettem ugyanis a kabátodból egy mai hírlapot, ebben az áll: „Cicávaljátszó Cicababás Cecília kisasszony, a Magasvári Sasfészek úrnőjének, és Afrikábanutazgató Kissékacifántos Károly író, újságíró, a Tojások tánca című vígjáték világhíres szerzőjének házassága a küszöbön áll. Ha már ott áll, be is fog lépni a házba!”. Ezt a hírt te varázsoltad a Hegyen-völgyön Dinomdánom napilapba. Elismered?

- Elismerem, mert igazat kell mondanom.. - vallotta be Károly. Örülsz e hírnek?

- Nem! - vágta rá Cecília, de győztes boldogságot sugárzó tekintete mást mutatott.

Bűvös gyorsasággal meglett minden: megismerkedés a szülőkkel, kézfogó, esküvő, lakodalom. A sziámi cica is kitett magáért, kiscicái születtek, hat. A majmocska azonban a szülési versenyben lemaradt, mert neki csak két kismajma született, de az a kettő később sok mindenre, sok mindenkire hatott, sokféle irányban. Ezt követően varázslógyerekek is születtek, előbb leányka, és fiúcska. Ikrek. Meg sok-sok varázslat is született!

Meg sok rejtély is. Miként került a száraz kútba nedves béka, meg panaszosan nyávogó kiscica? Miért játszik sast, némi gyerekes segítséggel, egy közönséges tyúk, akinek inkább mesebeli aranytojást kellene tojnia? Miért nem figyelnek a füllentésekre azok, akiknek ezt kellene tenniük, de a fülükön ülnek, és eszük ágában sincs fülön csípni, csípetni a füllentőket? Miként van az, hogy ha egy bolond százat csinál, még mindig akadnak értelmes emberek, legalábbis mutatóba?

Hát, ha ott volnátok, Olvasóim (mind a hárman!), abban a varázslócsaládban, azon a bűvös, kutyanyelv kilógató tájon, ahol egyik kutya, másik eb..

Vagy ott vagytok?

Hát, ha ott vagytok, akkor minek mesélek én nektek? Nélkülem is tudjátok, hogy sok mindent el lehet tűntetni, sok minden addig láthatót láthatatlanná lehet tenni, - de békességet arrafelé nem könnyű varázsolni (ilyen tapintatosan utalok a lehetetlenre).

Ha pedig ott a békesség, hát az is olyan, hogy nem ér egy hajítófát.. Sőt, ha jól meggondolom, az ilyen békességet inkább el kellene hajítani, a csudába..

(2018)

Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/k%C3%B6zleked%C3%A9s-vas%C3%BAti-vonat-%C3%BAgy-t%C5%B1nt-2292028/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!