Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1376
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2018-12-10
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (195)
-Egyéb prózai alkotások (425)
-Mese (203)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (14)
-Versek (535)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2018-07-18 13:30:45
Megtekintve: 46
A legények és a róka
Lelkes Miklós: A legények és a róka

Volt egy falu, az érdekes nevű Szelekszárnyán, melyet hol szárnyra kapott a hír, hol meg úgy elfelejtett, hogy a kutya sem emlegette.

Ebben a faluban élt három legény, jó barátok. Pista ezermester volt, mindenféle szerkezeteket talált fel, kukorékoló szélkakastól kezdve a pityegő palacsintasütőig. János könyvkukac volt, minden kezébe került könyvet elolvasott, volt azonban egy nem helyeselhető szokása: a kölcsönkért könyveket nehezen adta vissza, vagy, ha tulajdonosa nem kérte vissza egy tucatszor, akkor néha soha. A harmadik legény, Tóni, meg szeretett úton-útfélen mondásokat mondogatni, ilyesféléket:
- A jó asszony mindent megfőz! A Szeretet mindent legyőz!

A negyedik legény, Márton, nem tartozott a fenti baráti társaságba, de példát mutatott arra: a Szeretet tényleg mindent legyőz! Például ő szerette a libahúst, és ez a szeretet legyőzte benne azt a lelkiismereti érzést, hogy nem helyes mások libáját eltulajdonítani. Már most azt nem tudom megmondani, hogy a liba szeretet miként győzött benne, - de győzött! Ám az is igaz, hogy ezt a győzelmet nem bízta a szelek szárnyára, sőt, a faluban viszonylag ritkán csinált libaeltűntetést, inkább a távolabbi vidékeken szorgoskodott ez ügyben, és, mérsékelt becsületére legyen mondva, a kacsát, tyúkot, kakast sem vetette meg. Olcsóbb is volt az ilyen meg nem vetés, mint a piacon vevés!

A három barát, szokása szerint, vasárnap délután a falubeli erdő kerek kövén szokott beszélgetni.

Azt mondta Pista, az ezermester:
- Csináltam egy egyszerű, de nagyszerű rókacsapdát. Abból nem tudja kiügyeskedni magát a róka, mert nincsenek ujjai, mivel nyomná hát meg azt a piros gombot, ami nyitja a csapda száját? Nektek is adok egyet-egyet, tegyetek bele egy hízott libát csaléteknek, próbáljátok ki!

Örültek mindhárman. Lám, ilyen a jó barát! Megvédi a libát, megmondja a hibát!

Igen, de a mögöttük levő bokorban heverő róka nem akármilyen róka volt, hanem olyan róka, amelyiket egy varázsló kutyaként tartott egykor, de már nem tartotta, mert a róka hazudós volt, és azt ez a különcködő varázsló nem szerette. Micsoda finnyásság! Mi volna a világból, ha holnaptól kezdve csak igazat mondók születnének?! Meg mi lenne a született igazmondókkal?

Ám ez a róka, Szájatisnyalatinszky Szívszerető Tóbiás, a varázslónál, egykor, megtanulta az emberi beszédet. Ebből még nem lett volna libabaj, de ráadásul, mint már említettem, a legények mögötti bokorban lapult, és arra gondolt: ő libaszív szerető is, de még a libamájat, libazúzát, libacombot sem veti meg!

A következő héten a három csapdából Tóbiás két libát szerzett, meg egy tyúkot. Utóbbi nem ér annyit, mint a liba, de azért Tóbiás a csinos tyúkokat sem vetette meg, különösen, ha szép kövérek. E szerzések érdekében, a bokorban szerzett tudás birtokában, csak annyit kellett tennie, hogy megnyomja orrával a csapdák piros gombját. Gyerekjáték!

Itt jött be a baj, - de kit látogatott meg?

Szegény Mártont, aki a két liba, meg a tyúk ügyében olyan ártatlan volt, mint a ma született fehér bárány, de erről hiába bégetett. Pista, a feltaláló, a csapda egyik példányán bebizonyította: csak akkor nyílik, ha megnyomják rajta a piros gombot. Ez igaz volt. Róka, mondta Pista, nem gombnyomogató! Az ő találmány csapdájában nincs hiba, akkor sem, ha benne, csaléteknek, liba.

No, ez még csak gyanú volt, de a csöve szegény Mártonra irányult, akiről erősen sejtették, udvarában néhány messzi tájon görbén beszerzett liba is van. Volt is, de pillanatnyilag csak olyan, amelyik a csapdát és annak feltalálóját sohasem látta, csak Márton két kezét, meg Márton zsákját. Ám itt bejött egy kis tévedés is, mert János, a könyvkukac, úgy vélte: az egyik liba az ő libája, pedig ez csak az ő hibája volt, mert a liba, zsákba kerülése előtt, nem is látta János háza táját, csak egy másik falut, Pusztamérgesítőt.

A három legény nem csinált rendőrségi ügyet a dologból, mert az hosszadalmas és bizonytalan kimenetelű hercehurcával járhat. Így Mártont csak elfenekelték, és két libát, meg egy tyúkot elvettek tőle, valamint lelkére kötötték: az elfenekelésről egy szót se, ha nem akar újabbat!

A dolognak azonban lett egy ötletoldala is, erről beszéltek a legények az erdőben, a kerek kövön, a következő vasárnapon. Pista bejelentette: a piros gombot a feltalált rókacsapdán feketére cserélte, és furfangosan elrejtette a csapda fenekén, most már sokszorosan biztos a csapda, ha Márton megint libát akar lopni, erre nem fog rájönni, mert tyúkeszű! Hehehe!

Hát, hehehe, de az volt a baj: Szájatisnyalatinszky Szívszerető Tóbiás, a róka, megint a bokorban volt, és hallgatódzott. Ő is arra gondolt: - Hehehe!, de azt másképp értelmezte.

A következő héten a róka a csapdákból eltűntetett két libát, és egy kacsát. Tudta, hogy az orrával miként nyomja meg a fekete gombot.

Most már a kis vádló csapat, Pista, János és Tóni, igen mérgesen menetelt Márton háza tája felé, ráadásul botokkal felszerelten. Márton égre-földre esküdözött ugyan ártatlanságára, de sem a földön, sem az égen nem volt hitele szavainak.

Ezúttal a legények szívében nem győzött a Szeretet a bosszú édessége felett, Mártont alaposan laposra kalapálták, a házánál levő kétlábúakból pedig kiválasztottak két libát, meg egy kacsát, azokat elvitték. Meg még mondtak is egyet és mást Mártonnak, de azokat nem részletezem…

A rá következő vasárnap, az erdei kerek kövön, János, a könyvkukac volt a szóvivő. Azt mondta társainak:
- Olvastam egy könyvben, hogy a gazda megtöltötte puskáját, és várta a tolvajt, aki - a könyv szerint - róka is lehetett, de ember is. Tegyünk mi is pontot a dolog végére! Összegyűlünk nálam, betöltjük a puskákat, betesszük a libát a csapdába. Ha róka jön, agyonlőjük! Ha ember jön, akkor ráfogjuk fegyvereinket, és amit az fog kapni!

Mily különös néha a Sors! Vagy a Véletlen! Vagy a nem is tudom mi!

Ezúttal a róka nem volt ott a bokorban, de a bokor mögött ott lapult Márton, aki szeretett volna a végére járni: miért üldözik őt a falujában olyan libák, tyúkok, kacsák miatt, amelyeket nem is a faluban tulajdonított el, hanem egészen másutt? Le kellene venni a saját nyakáról az üldözés keresztjét! Szelekszárnyán falut sohasem érdekelte más falu balsorsa, legfeljebb jobb sorsuk esetén irigykedett más településekre..

Márton hallotta, hogy mire készülnek a legények, és támadt egy ötlete.

Belopakodott az iskolai szertárba, ahol régen járt, még iskolás korában, akkor is csak egy kitömött sárszalonkát tulajdonított el, mert utána jött az a mindent szemmel tartó tanító. Most már az a tanító nem volt ott, így könnyűszerrel el tudta emelni a kitömött rókát. Ha a legények lelövik a rókát, arra kenődik az egész dolog, amiben ő nem is bűnös, utána a rókát eltünteti, visszaviszi az iskolai szertárba, őt meg békén fogják hagyni.

A legények megtöltötték a puskájukat, és időnként kinéztek az ablakon: ki jön, róka vagy ember?

Az ilyen kinézegetés eleinte szórakoztató, de később unalmassá válhat. Azzá is vált, pedig János, mint vendéglátó, érdekes történeteket mesélt embereket utánzó majmokról, afrikai sáskák és bombázó repülőgépek pusztítási szokásairól, bomba nőkről, akik még a falubeli Macánál is jobban szeretik a férfias robbantásokat, meg kalózokról, akikből szentéletű üzletemberek lettek, és a Szeretet Mindent Legyőző bankerejével már lenézték régi, kisstílű, akkortájt még nem eléggé jövedelmező rablásaikat. Meg János bort is töltögetett barátai poharába.

Nem, a három legény közül, amikor megpillantották a rókát, egy sem volt annyira ittas, hogy ne tudta volna elsütni a puskáját! A róka a meglepetéstől csak állt, mint a faszent, de azután jobbnak látta eldőlni. Igaz, a kút melletti korsó felröppenő darabja döntötte le a lábáról, de ez nem keltett feltűnést, sőt, még a szomszédban a Miska tehén bődülése sem, amelyiknek egy lelőtt faág akaszkodott a két szarva közé.

A három legény diadallal vitte be a házba az elejtett ravaszdit.

Pistának, az ezermesternek, azonban az elfogyasztott borocska után is feltűnt, hogy valami hullik a zsákmányolt rókából. Tüzetesebb vizsgálat kimutatta, hogy az, ami hull, nem golyó ütötte sebből hull, hanem a felszakadt varrás mentén, és nem is vér, hanem porszerű töltelék.

Később a három legény még borozgatott egy kicsit, majd körültáncolták János házát, miközben nagy hangon énekelték:

Töltött róka, töltött pulyka!
A Szeretet győzött, újra!
Kis köcsögjét, nagy köcsögjét!
E ravaszdit jól kitömték!
Ha kitömött, jöhet elő, -
így a róka szerethető!

Márton csak távolból hallgatta a dalt, de másnap közelebbi elhatározásra jutott: gyorsan elköltözik. Úgy érezte: tele van hálátlanokkal. Ő a bíró bárói mértékű eltulajdonításairól nem szólt egy szót, mégis üldözik őt a hetedhét határon is túl eltűnt libák, kacsák, tyúkok miatt.. Ilyen csekélységek miatt, amelyek szót sem érdemelnek, ő meg kétszeri megveretést kapott értük! Bezzeg, Barnafülű Berzenkedő Gergelynek, annak a bárói bírónak, sokkal libásabb ügyei, amelyekhez képest még Döbrögi Úr is jótékonykodó libaosztónak nevezhető Fazekas Mihály Ludas Matyijában…!

(2018)

Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/v%C3%B6r%C3%B6s-r%C3%B3ka-fox-term%C3%A9szet-ragadoz%C3%B3-3456545/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!