Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1968
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2020-08-03
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (579)
-Mese (283)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (862)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2018-08-15 10:39:15
Megtekintve: 209
A kötetlenül kötözködős természetű leány
Szép leány volt Képküldő Katalin grófkisasszony, aki a Sokszázezer Kép Kastélyában éldegélt. Csak egyetlen igen aprócska hibája volt, ami talán nem is hiba egy tájon, ahol annyi a liba: ha másvalaki valamit mondott neki, ami nem volt Katalin szeszélyes kedvére, akkor azonnal felhúzta az orrát. No, még ha csak az orrát húzta volna fel, - de saját magát is felhúzta. Olykor a Himalája csúcsára is!

A jámbor Bikkmakkföldy Miklós báró csak annyit mondott neki, a megbántás bármi szándéka és ténye nélkül:
- Olyan szép a kutyusod, Katalin, ez a kis chihuahua!

Katalin Kisasszony ezt mindjárt sértésnek vette, és rákiáltott a báróra:
- Az én kutyusom nem kicsi! Az egér kicsike! Ne kötözködj velem!

A báró készséggel elismerte Katalin bölcs megállapítását: az egér kisebb a chihuahuánál, csak azzal mentegette vakmerőségét, hogy az egér viszont szerinte nem kutya. Egy jóllakott, kövér, lusta macska esetleg még kutyába se vesz egy egeret, de azért egy nagyfogú, viszont azért egy termetes, nagyfogú bulldogot igen.

Képküldő Katalin grófkisasszony erre a magyarázatra igen mérges képet vágott a bárónak, de azért a kastély sok képe közül egyet sem vágott hozzá. Legalábbis egyelőre. Még a selrejtes képeket is a helyükön hagyta. Kötötte viszont az ebet a karóhoz, erősen: hát, az Ő kutyusát, Vikketvakkantó Vigyorgó Viktor Vikit, ne bántsa senki, mert az igenis, nagy kutya. Azt nem lehet egérnek nevezni! A kötözködős bárót meg kell kötözni, leüttetni a fejét, utána meg felakasztani a Haza úton álló Fájára, vagy, ha nem arra, akkor nimfájára!

A báró ugyan Katalin kutyáját nem nevezte egérnek, de ott, ahol ez történt, utóbbi tényre nem figyelt fel senki, részben a nagy libagágogás miatt, részben pedig azért, mert nem volt tényekre odafigyelős vidék.

A báró azonban jól tudta: nem érdemes már ennek a Katalinnak bármit mondania vagy írnia, részben, mert az illető leány, részben, mert szeszélyes, harmadszorra pedig azért, mert Katalinnál az ellent mondás rögtön kis ellenmondókát szül, és utóbbi sokkal gyorsabban nő, mint az esőben a gomba.

Szerencsére ez a báró varázsló is volt, és légbe röppentett egy kis bűvösen bájos versikét, a megoldhatatlan helyzetnek, ha nem is megoldására, mert az lehetetlenség volt, de legalább némi enyhítésére:

Más a sértés, más a sertés,
más az értés, s meg nem értés,
más a szeszély, s a szeszes éj…
Jöjj, Királyfi, s egyből beszélj, -
dicsérd azt, hogy a Katika
szótáncában nincsen hiba,
s mondd: holnap Kati kutyája
oroszlánként mehet bálba,
s ezt a Katit vidd a táncba,
leljen rá királyfijára!

Ó, milyen szerencse, ha valaki varázsló is! Még ha saját magának nem is tud varázsolni semmit sem, csak varázslataival bajt hozni a saját fejére, - de másoknak milyen gyönyörűségeket! No, persze, azért a varázsló is megkapja a magáét, - csak úgy árad feléje a hálátlanság! (Utóbbi viszont olykor jobb, mint bizonyos emberek látszólagos hálája.)

A bűvös versikére egyből megjelent Nyalintóföldy Nemnyakaskodó Kakaskodó Áron királyfi, aki egyből kijelentette: neki Katalin grófkisasszony keze kell mindenáron, mert a grófkisasszony a Hercegnők Gyöngye, és e hölgy chihuahua kutyusa minden bátor férfi szívéből ki tudja csiholni a szerelem szikráját! Ha Katalin felteszi a fejére azt az észt elfedő nagy mexikói kalapot, akkor ő máris térdre hull, és alázatosan megkéri Katalin kezét. Ha nem kapja meg, akkor bánatában egy egész hadsereget küld a kész öngyilkosságba! Tudja ő, hogy mi a történelmi illendőség!

Katalin Kisasszony jó képet vágott a dologhoz, mert látszott, még a tengereken túlról is: ez a királyfi nem olyan kötözködős, mint a százéves báró, aki az ő kutyáját így le merte értékelni…

No, minden jó lett, ha nem is állítható, hogy mindenkinek. A százéves bárónak, Bikkmakkföldy Miklósnak annyiban igen, hogy őt, mint varázslót, nem tudták kivégeztetni, mert, ugye, a varázsló mégiscsak varázsló, de hát, ha százéves, meg tud az halni magától is…

Még sokkal jobb lett Nyalintóföldy Nemnyakaskodó Kakaskodó Márton királyfinak, meg tündérszép feleségének, Katalinnak, mert Máron király lett, és így Katalin, automatikusan, királyné. Az Ördög is örült (néhánymillió szegény ördög kivételével, de ez csak egy átvitt értelmű kifejezés, amivel nem kell komolyan törődni), mert a hőgutát szenvedett ország (amelyik előzőleg sem volt épeszű) az Ördögé lett (igaz, az utóbbi időben már az Ördögé volt úgyis, de most ez folytatódott, az elfolyt és elfolyó pénzekkel együtt). A festett angyalok is örültek, szépen kifestették magukat, és az igazságot lefestették, szentnek mondott képek kerültek a helyére.

A Katalin királyné által kötözködőnek kikiáltott báró ugyan gondolt valamit, le is írta volna, de a végén csak legyintett… Tudta: nem szeretik ezen a tájon azokat a gondolatokat, amelyek…

Sőt, semmilyen gondolatokat nem szeretnek itt, csak a jelszót: „Éljen a Királyné, éljen a Király!”.

Mások meg ne éljenek, hanem haljanak, vagy menjenek a…

(2018)

Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/n%C5%91-szemtelen-n%C5%91i-fiatal-n%C5%91-haj-1866044/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!