Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1504
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2019-07-15
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (195)
-Egyéb prózai alkotások (477)
-Mese (216)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (14)
-Versek (598)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2018-10-29 16:11:24
Megtekintve: 80
Furfangos Katica
Furfangos Katica Ökörrelszántó városkában éldegélt. Szép leány volt, gyönyörű arany hajsátorral, okos is volt, sőt, furfangos, jól felvágták a nyelvét, értette a tréfát, meg használni is tudta, ha kellett. Mondogatták is a városkában, olykor nevetéssel fűszerezetten, főleg a legényeknek:
- Nyelvére vesz Katica, ha kiderül a hiba! Ami szívén, nyelvén is, vigyázz ám, a kiskésit!

Ennek a Katicának csak három hold földje volt, ami kevés lett volna még a megélhetéshez is, de azon kukoricát termelt, és volt egy tyúktenyészete, sok tyúkkal. A tyúkok tojást tojtak, és azokat Katica eladta a piacon. Ha nem is lett gazdag, azért a módosabbak közé számított.

Egyszer azt mondta a boltosnak, aki üzletében sok mindent árult, cipőpasztától a kaszakőig:
- Tudja, Feri bácsi, én sok mindent el tudok adni a piacon, egyszer akár egy tarka tyúkot is el tudnék, háromszoros áron, amit mások ugyanakkor még egyszeresen sem könnyen! Persze, örökké ezt nem tudnám megcsinálni, hiszen, mint a közmondás is tartja: „Egyszer volt Budán kutyavásár”!

A boltos nevetett:
- Nagyon ügyes a kisasszony, elismerem, de ilyen huszárvágás mégsem képzelhető el! Nekem van egy tarka tyúkom. Ha azt eladja a piacon, háromszoros áron, akkor annak a harmadrésze a kisasszonyé, de még egy hétig ingyen adok baromfitápot a tyúkocskáinak! Ha viszont nem tudja eladni ilyen áron, akkor a kisasszony ad nekem három tyúkot! Ám látni akarom, amikor eladja, mert bár tudom, hogy a kisasszony becsületes, de azért jobban hiszek a saját szememnek, - ne vegye ezt tőlem sértésnek!

Katica azt válaszolta:
- Nem veszem sértésnek, még kevésbé sertésnek, pedig jól jönne télire egy hízott disznó! Majd szólok, és eljön velem a piacra!

Leült a piacon Katica a szokott kisszékére. Elővette a kézikocsiról a tyúkot, amelyik csinos rézkalitkában volt. A kalitkában valamikor kanárimadarak sárgállottak, de az már régen volt. A tyúkos kalitka elé tábla került:

„NEM CSALÁS, NEM ÁMÍTÁS, LEHET RÁJA ÁHÍTÁS! BÁR EZ A TYÚK HÁROMSZOR ANNYIBA KERÜL, MINT MÁS TYÚK, - ARANYAT ÉRŐ TOJÁST TUD TOJNI!”

Az emberek nevették a dolgot, tréfálkoztak a tyúkon, meg Katicán, de kíváncsiak voltak: hol bújik ki a dologból a kisördög? Utóbbi sokszor ott bújt ki Katicánál, ahol nem is várták. Persze, senki sem vette meg a tyúkot, pedig Katica nagyon kiabálta is a táblára írt szöveget, szépen csengő hangon!

Volt néhány legény, aki felajánlotta: megveszi a tyúkot háromszoros áron, ha kap egy csókot Katicától!

A leány azonban ezeket az ajánlatokat egyből visszautasította:
- Az én csókom nem eladó, az csak szív-boltban kapható! Ott is az kapja, bár ingyen, aki szív-boltban szívemben!

Egy újságírónak nagyon tetszett e válaszversike, lekörmölte, de utána elment körmöt venni a malacpörkölthöz.

Már úgy látszott: Katica elveszti a fogadást, amikor odalépett hozzá Kóró Sándor, egy citromarcú ember, aki közismerten fösvény volt a végtelenségig. Ez az ember látta, hogy Katica nem izgatja fel magát az eddig még sikertelen vásáron, sőt, nagyon is magabiztos. Meg emlékezett valami iskoláskori mesére is az aranytojást tojó tyúkról, nem olyan jól ugyan, mint azokra az emberekre, akiknek pénzt adott kölcsön uzsorakamatra, de azért valamennyire.

Azt gondolta ez az ember: ha e háromszoros árú tyúk olyan tojást tojik, ami valamennyi aranyat mégiscsak tartalmaz, - ott a nagy haszna. Ha meg csak közönséges tojást tojik, akkor bepanaszolja, törvény elé citáltatja Katicát, és búsás kárpótlást követel. Utóbbit csak végszükség esetére tartogatta, mert Katica nagyon népszerű volt a városban, nem volt tanácsos ujjat húzni vele!

Így Katica megnyerte a fogadást, de egy nyerítés nem mindig merítés a szerencséből, nagy merőkanállal!

Most sem volt az. A fösvény bepanaszolta Katicát a bírónál.

A bíró, Lengőzászlós Pál, fiatal, délceg ember volt, okos és ugyanakkor igazságos, becsületes, ráadásul még legény, - ennyi jó tulajdonság talán sok is egy bírónak, de nem kívánom letagadni egyiket sem.

A bíró ismerte a fösvényt, de hát az igazság, - az igazság. Még egy nagy zsiványnak is lehet kis igaza, de akár nagy is. Ám amikor a bíró Katicára nézett, aki irult-pirult, mint a hajnali napkelte, megdobbant igazságos szíve. Mi volna, ha az igazság is megmaradna, meg ő is szerezne magának egy ilyen leánytyúk gyönyörűséget, aki nem is tyúkeszű?

Rászólt hát Kóró Sándorra, de igen udvariasan:
- Megvan-e még, Kóró Úr, a bepanaszolt tyúk?

A fösvény elvörösödött. Nem merte azt mondani, hogy megvan, és hozni helyette egy másik tarka tyúkot, meg arra mutatni: - Ez az!

Nagy nehezen kinyögte:
- Nincs meg, Nagyságos Bíró Úr, mert, amikor nem tojt aranytojást, mérgemben levágattam a szakácsnővel, már meg is ettük!

A bíró tovább kérdezett:
- No és a tojás, amit tojt, még megvan?

A panaszos félelmében kibökte:
- Az sincsen, Nagyságos Uram, a szakácsnő megfőzte a tojást, és megettük.

A bíró elmosolyodott:
- No és a szakácsnő még megvan, vagy őt is megették?

- A szakácsnő kint ül a terem előtt, Nagyságos Uram! Őt is behívjam? – kérdezte a fösvény.

Az igenlő válaszra törvényszolga behívta a szakácsnőt. A bíró megkérdezte tőle:
- Látta Ön azt, amikor a szóban forgó tyúk a tojást tojta?

- Nem láttam, Nagyságos Uram, de a gazdám becsületes ember, ő mondta! – válaszolta szakácsnő, és szerelmes pillantást vetett Kóró Sándorra.

A bíró a fösvény felé fordult:
- Szóval nincs meg sem a tyúk, sem a tojás. Nem kétlem az Ön becsületességét, de tény: nem tartotta meg a tyúkot, sem a tyúk által tojt tojást, így a tyúk tehetségére vonatkozó állítás és ellenvélemény egyaránt nem bizonyítható, mert nincs meg a döntő bizonyíték, jogi kifejezéssel corpus delicti. Továbbá Furfangos Katica, mint ezt többen is igazolták, nem azt állította: a tyúk aranytojást tojik, hanem csak azt: e tyúk tojása aranyat ér. Minden tojás ér egy porszemnyi aranyat, sok tojás együtt pedig még arany karikagyűrűt is érhet. Én nem büntetem meg Önt a tyúkárus Katica bepanaszolásáért, figyelembe veszem jogi tudatlanságát, viszont megjegyzem: kárpótolhatja magát. Például úgy, hogy elveszi feleségül a szakácsnőjét, ezt a csinos hölgyet, és akkor nem kell őt, feleségeként, pénzzel fizetnie, a hölgy valószínűleg megelégszik a csókokkal is. Ezzel többet nyer, mint három tyúk ára!

A fösvény elgondolkozott a dolgon, megköszönte a tanácsot, és később elvette feleségül a szakácsnőjét. Nem a mi dolgunk, hogy számítgassuk: mennyit keresett ezen Kóró Sándor, vagy vesztett?

A bíró, Lengőzászlós Pál, ezt követően, miután egyedül maradt a teremben Katicával, így szólt a leányhoz:
- Ön, Katica, csodálatosan szép, esze vág, mint a borotva, bár én nem szívesen borotválkoznék az Ön eszével, félnék, hogy megvágnám magam vele. Ám jogi ismeretei azért némi kibővítésre szorulnak. Utána kellene néznie, néznünk ennek-annak, meg bele! Kívánja, hogy esténként a városi parkban oktatgassam jogtudományra?

Katica szemérmesen lesütötte a szemét, de azért nem tudta teljesen eltitkolni a szemgolyóiban csillogó örömet. Rábólintott a dologra.

Mibe néztek bele együtt esténként a park egyik padján, amely fölé a bíró iránti tisztelettel hajoltak a bokrok?

Hát ezt most ne részletezzük, de történtek olyan jogos dolgok, amelyek jog szerint is felvetették Katica Pálhoz intézett javaslatát:
- Pali, nekem az jutott az eszembe, hogy, ha megvennéd, a benne lévő tojásokkal együtt, az a tyúkocskát, amelyiket az öledben tartasz, aranysárga kis csibéid is lehetnének!

Azt mondta erre a bíró:
- Kedves javaslat, bölcs tanács. Gondolkozni fogok a dolgon!

Katica nevetett:
- Jó, gondolkozz, de most előbb gombolkozz!

A bíró, Lengőzászlós Pál, gondolkozott is ezen leányzói javaslaton, szinte minden nap, de Katica megelégelte Pál gondolkozási szabadságának elnyúlását.

Annyi esze volt azonban, hogy az esti jogi értekezéseit a parkban nem hagyta abba a bíróval, mert legjobb, ha a leány saját ölében gondolkoztatja a legényt, akit megszeretett, és nem más leányéban… Ezt a tanulságot a leánysorsok története is igazolta!

Ám azért, egy kis furfanggal elkezdte híresztelni, itt is, ott is:
- Hinni lehet a Mi Bírónknak! Sokáig szokott az gondolkodni!

Lengőzászlós Pál fülébe is eljutott ez, viszonylag könnyen, mert tizenketten is megsúgták neki. Egyik este kérdőre vonta Katicát:
- Miért híreszteled, hogy hinni lehet a bírónak, vagyis nekem? Persze, hogy hinni lehet! Ez inkább kételyeket kelt az emberekben! Meg tényleg gondolkodni szoktam, kis ügyeken keveset, nagy ügyeken többet! Ám miért kell ezt híresztelni? Az emberek végül azt gondolják: lassan jár az eszem!

Katica nevetett:
- Azért híresztelem, mert ez az igazság! Azt mondtad: gondolkozol a tyúkvásáron! Hat hete mondtad, - ami nekem hosszú idő, neked talán nem? Én úgysem ugrom ki az öledből, megyek le a nyakadról, amíg nem adsz választ!

A bíró erre csak megcsókolta Katicát, ám az a csók sem tűnt búcsúcsóknak, mert éppolyan szenvedélyes csók volt, mint első találkozásuknál a legelső.

A következő héten viszont a piacon Katica fél lábon ugrált, úgy, mintha örömében tenné, és azt kiáltozta:
- NEM VESZ FELESÉGÜL A BÍRÓ! NEM VESZ FELESÉGÜL A BÍRÓ!

A körben álló árusok és vásárlók egy része nevette Katica érzelmes kitörését, nagyobb része azonban Katica pártjára állt. Még a kikosarazott legények többsége is! Persze, voltak olyanok is, mivel sok kitett kosárról elterelődött a figyelem, akik inkább a kitett kosarakból kosaraztak ki ezt-azt, fizetés nélkül.

Néhányan rohantak a bíróhoz, és ijedten közölték vele:
- Furfangos Katica megbolondult! Azt kiabálja, hogy a Nagyságos Bíró Úr nem veszi el őt feleségül!

A bíró megrémült, rohant a piacra. Ott már majdnem kitört a csetepaté, ami csak azért nem tört ki, mert sokkal többen álltak Katica pártján, mint a bíróén, és akik Katica mellett álltak, azok fiatalabbak voltak, valamint nagyobb botokkal. Öregember nem vénember, tartja a mondás, de azért egy öregember általában nem tud úgy csapkodni, még bottal sem, mint a fiatalabb.

A bíró rárivallt a tömegre is, Katicára is:
- A békétlenségből nagyobb baj lehet, mint a békátlanságból, bár utóbbinak is megjöhet a kára! Ezt a leányt most, mivel hazudott, megbüntetem egy nagy csókkal, kézen fogom, és viszem őt a paphoz, megbeszéljük vele az esküvőnket. Ám a hazugságért, hogy én nem veszem el feleségül, még más büntetést is fog kapni!

Erre nagy békesség, nevetés támadt, aminek a támadása legtöbbször kevésbé veszélyes, mint a békétlenségé, meg a komorságé. Megjegyzendő azonban, hogy a nagy békesség is megárthat, - az sem veszélytelen!

Katica kapott Páltól egy szenvedélyes csókot, ezt követően hagyta, hogy Pál kézen fogja, és a papnál már a megbolondulás leghalványabb jeleit sem mutatta.

Hanem később, az esküvőn, úgy látszott, visszapattan a bumeráng Katicára, mert arra a kérdésre, hogy mit szól Pál a házasság igájába való kerüléséhez, a legény, legénysége utolsó pillanatában, így legénykedett:
- Én nem szeretem ezt a leányt, Furfangos Katicát!

Mindenki elhűlt, aki ott volt, még az is, aki hidegrázásban szenvedett. Hű, ezt a váratlan fordulatot! Dermedt csend támadt, mindössze ketten nem dermedtek jéggé: a pap, Halászhálós Márton, meg Furfangos Katica.

Ők ketten miért nem?

Hát azért, mert mindkettő nagyon jó megfigyelő volt, ami az esküvő nézőire még kicsit sem volt mondható.

Márton pap rögtön látta, hogy Pál arcára egészen más van írva, mint amit mondott. Katica meg még inkább látta, hogy az ő kezét megkérő Pál olyan szerelmesen néz rá, mint aki a nótabeli csillagokat is lehozná neki az égről, ha ez nem volna túl veszélyes a Földre, erre a vaksi bolygóra.

Katica azt mondta a papnak:
- Tisztelendő Uram, erre a legényre átragadt valamicske az én bolondosságomból! Azt kérdezzem meg inkább tőle: - Imádod-e ezt a Katicát, és kész vagy-e feleségül venni? Én szeretem őt, annyira, hogy azt jobban már nem is lehet, kész vagyok hozzámenni, és el sem hagyni, sohasem!

A pap rákérdezett erre. Pál bevallotta: nem szereti Katicát, hanem imádja, és ez színigaz, kész elvenni feleségül!

Azt mondta a pap:
- Ha így van, akkor ez a házasság érvényes, mert az imádat a szeretetet magasabb szintjét jelenti!

Az esküvőn jelenlevők harsányan éljeneztek. A lakodalom meg látványosabb volt más lakodalmaknál, mert tyúkoknak és kakasoknak öltözött fiatalok is felvonultak, fából készült művészien kifestett tojásokat osztogattak. A lakodalom vendégei között ott volt a fösvény is, Kóró Sándor, a feleségével, egykori szakácsnéjával, és még ajándékot is hoztak, egy korsót. Igaz, van egy mondás, hogy addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik, de ez a veszély pont ezt a korsót nem fenyegette, mert, még a fösvénynél, egyszer eltört, és azóta leszoktatták a kútra járásra, mivel lassan ugyan, de kieresztette magából a beleöntött vizet. Lehet, hogy éppen ezért hozta Kóró Sándor ezt a korsót ajándékba?

Egy évre rá Pálnak és Katicának aranyhajú leánycsibéje született.

Megjegyzem, hogy Kóró Sándor felesége, az egykori szakácsnő, meg egy kis kakasnak adott életet. Kóró Sándor ezt nem bánta, mert felesége ügyes asszony volt, és kis fiúgyermeküket rendszeresen bevitte a városházára, mutogatni, és szegénységükre hivatkozóan egyúttal segély kéregetni, kunyerálni. Nem volt ez rossz ötlet, mert hasznosabb a városházára segélyért bejárni, mint ha a városháza embere jár ki a házhoz tartozást követelni.

(2018)

Az illusztráció forrása:
https://pixabay.com/hu/gy%C5%B1r%C5%B1k-egy%C3%BCtt-esk%C3%BCv%C5%91-el%C5%91tt-1416014/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!