Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1536
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2019-08-22
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (196)
-Egyéb prózai alkotások (483)
-Mese (217)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (15)
-Versek (619)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2019-04-19 09:17:05
Megtekintve: 34
A Boszorkányhölgyek Fája
Babonás népség lakta Picsipacsipusztát. Ma is az lakja még? Valószínűleg igen, mert a babona olyan a hiszékeny embernek, mint a gabona, abból készíti mindennapi hitét, a tudatlanság kenyerét.

Picsipacsipuszta kedves falucska volt egyébként, olyan nagy erdő mellett, amilyent ma már elképzelni sem tudtok, olvasóim! Abban az is el tudott tévedni, aki minden tévedéstől mentes volt, - de hát van ilyen ember?

Az erdő szélén, a többi tölgy mellett, állt egy tölgyfa, amire, ha ránézett valaki, egyből meglátta a Szépség ellentétét. Először Hölgyfának nevezte el Kutyautánfutó Gergely Bácsi, akit a nők, illetve finomabb szóval hölgyek, ellen igen felhergelt a felesége. Később Kacsázó Mari Néni azt állította, hogy szombat esténként a Hölgyfa alatt boszorkányok táncolnak, és bajt hoznak arra, aki táncukat megnézi. Ezt a falubeliek egyből elhitték, mert Mari Néni ugyan úgy hazudott, mint a vízfolyás, de, ha már eddig is mindent elhittek neki, akkor miért legyen ez az egy kivétel?

Így lett a girbegörbe derekú, kígyós gyökereit is itt-ott mutogató, pokolian ronda ágakból visszataszító fizimiskát formáló, borzolt levélkoronájú, sötétséget ontó fa végső neve: Boszorkányok Fája. Egy bagoly, úgy látszik, nem volt azonban babonás, mert a fa homlokán levő üregben fészkelt, és családot is ott alapított.

No ez, eddig, rendben. Ami nem volt rendben, azt Lóváltó Pista pillantotta meg a tölgyfa alatt. Felkiáltott:
- Nyúl, csizmában!

Lóváltó Pista családja előzőleg a Lókötő nevet viselte, de egy írnok a messzi városban, okmányaikat, ha nem is teljesen ingyen, de méltányos áron, Lóváltóra írta át. Innen lett a lovat félrevezető vezetéknév!

Barátja, Patkoltató János, azonban később nézett oda, ezért nem látta jól a csizmásnak mondott nyulat.

Megrovóan szólt rá Pistára:
- Pontatlan beszéd félreértések szülője! Eddig csak annyit lehet mondani, hogy az, amit láttunk, VAGY egy Csizmás Nyúl, VAGY egy nyúlra hasonlító Csizmás Törpe, VAGY Csizmátlan Nyúl, akin csizmaféle lábbeli van, VAGY egy Csizmás Törpe, aki nem nyúl, de kideríthetjük: ha nem is nyúl, miért nyúl?

Követték a csizma nyomának látszó nyomot. Egy darabig jókedvűen, később már nyomott hangulatban.

Miért nyomott hangulatban?

Hát azért, mert eltévedtek az erdőben. Velem is megesett már, pedig, a közmondással ellentétben, láttam a fáktól az erdőt, az erdőtől is a fákat, csak az erdőből kivezető utat nem találtam. Ilyen egyszerű eltévedni! Igaz, kint az erdőből, a világban, még könnyebb az eltévedés. Van, aki haláláig tévúton jár!

Azt mondta Pista Jánosnak:
- Nagy ez az erdő, de nem végtelen! Holnap a végére járunk mindennek: erdőnek, csizmás nyúlnak, vagy nyulat utánzó törpének! Most azonban másszunk fel egy nagy fára, mert ott biztonságosabb. Jöhet farkas, - az fára mászni nem tud. A medve tud, de lassan mászik, és ha a fa tetején a közelünkbe ér, akkor egy bottal ráütünk az orrára. Arra kényes!

Vágtak maguknak egy-egy botot, és felmásztak egy fára. Pista a saját botját később leejtette, de már nem mászott le érte, azt mondta:
- Az erdőben sok fa van, miért éppen a miénkre mászna a medve? Ha mégis ezt tenné, akkor elkérem a te botod, azzal vágom orrba!

János ebbe beleegyezett. Jó barátok nem vesznek össze egy boton, - az botorság!

Reggel lemásztak a fáról, és mindjárt nagy szerencse érte őket. Meglátták a csizmás nyúl (vagy törpe?) csizmájának nyomát.

Hát, ha meglátták, buzgón követték. Sokáig. A csizmanyomok nagy vargabetűket írtak le, azután eltűntek egy bozótosban. Az tele volt tüskés bokrokkal.

Pista verselt, pedig nem volt szokása:
- Lóváltó lovat váltó, ámde arról essék szó: tüskék közé nem megyek, sündisznóvá nem leszek!

Azt mondta neki János:
- Hohó! Nem kell bemennünk a tüskés bokrok közé, mert a fák közül kikandikál egy nagy gombaház kalapja!

Így volt. Csak a gazdasszony volt otthon, nyúlfülű sapkában, piros csizmácskában. Egy törpe. Kiderült: az ő férjét nézték nyúlnak, de férje a konyhában csak ahhoz nyúlhat, amihez ő megengedi, és a férje sem nyúl, hanem törpe. Az ő neve Kakastaréjos Kelemenné, született Csipogós Marika. Megkínálta a legényeket rántott gombával.

Ez a Marika Jánosnak és Pistának csak a derekáig ért, ám derekasan mesélt a saját életéről, a férje életéről, az erdő életéről, macskája szokásairól…

Pista megkérdezte tőle, hogy miként lehet kitévedni ebből a nagy erdőből, amiben ők eltévedtek.

Erre a törpefeleség elkezdett jajgatni:
- Juj! Juj! Azt maguknak, kedveseim, nem árulhatom el, mert a Kisasszonyok akkor… Azok a Kisasszonyok megkérték a férjemet, Kakastaréjos Kelement, hogy csalja be magukat az erdőbe. Látom, becsalta. No, már most én nem csalhatom meg a Kisasszonyokat azzal, hogy maguknak elárulom a kiutat, mert van betyárbecsület betyárok és betyárkodó asszonyok nélkül is…

- Kik azok a Kisasszonyok? – kérdezte a Marika nevű törpe hölgyet Pista. Erdei boszorkányok?

- Azt nem tudom, - vallotta be a törpefeleség. Ám gyönyörűen csúf leányok, úgy hívják őket: Igazmondó Klára, meg Igazmondó Éva. Egyik tizenkilenc, a másik, egy híján, húsz. Mármint években, mert ikertestvérek. Egyben tükörtestvérek is, mert az a tükör olyan nagy, hogy mindketten megnézhetik benne magukat, egyszerre. Így nem kell összeveszni a tükrön.

- Miért nevezik őket Igazmondóknak? – tudakolta János.

- Ezt sem tudom… - szégyenkezett a törpefeleség. Állítólag mindig igazat mondanak, de egyszer a meztelen igazságot, máskor a rejtvényversikébe öltöztetettet.

A két legény kíváncsisága gyorsabban nőtt, mint esőben a gomba, bár, hogy én is igazat írjak, valójában nem tudom, hogy esőben milyen gyorsan nő a gomba. Néhányszor figyeltem, de egy idő után mindig meguntam, otthagytam a gombát, - nőjön magának!

Pista és János indulni akartak az Igazmondó Kisasszonyokhoz, de ekkor megérkezett a törpefeleség férje, Kakastaréjos Kelemen, a csizmás nyúl gyanújába keveredett törpe, és igen hangos üdvözléssel fogadta a legényeket:
- Ne tovább, álljon a végállomás, mielőtt továbbmennénk! Együnk, igyunk, és csak utána vigadjunk!

Kakastaréjos Kelemen nem tudni, hogy milyen viszonyban volt az Igazmondó Kisasszonyokkal, de nem lehetett rosszban, ha a leányok őt kérték meg a két legény, Pista és János erdőbe való becsalogatására. Kelemen ebéd után megtanította őket egy versre, amiben kérdés, hogy mennyi volt az igaz, de a fákon minden levél bólogatott rá:

A Mi Erdőnk olyan Erdő, -
szelíd itt a vad,
s itt még pettyes bolondgomba
sem mond vadakat!

A Mi Erdőnk olyan Erdő,
ha rigó fütyül,
hát oly szépen, hogy, aki áll,
az egyből leül!

A Mi Erdőnk olyan Erdő, -
aki teheti,
mielőtt bunkó lecsapna,
szépet mond neki!

A Mi Erdőnk olyan Erdő, -
nincs itt semmi gond,
aki itt él, messzire lát,
akár a vakond!

A Mi Erdőnk olyan Erdő,
oly becsületes,
hogy itt róka eltűnt tyúkot
sohasem keres!

A Mi Erdőnk olyan Erdő, -
béka úgy brekeg,
hogy itt békés kutykurutty dal
fülbe lépeget!

A Mi Erdőnk olyan Erdő, -
nagy-nagy Facsalád,
s a vidám faiskolákban
tanulnak a fák!

Mit tanulnak? Csodaszépet!
Itt, ha medve néz,
a madzagon, ígéretként,
máris ott méz!

Megtanulják: ilyen Erdőt
elkerül a baj,
s viszály után hölgyek fején
újranő a haj!

Ilyen a Mi Erdőnk Népe,
áldjuk a szívét,
s nincs ki kérdi, értetlenül:
- Itt hajat ki tép?

Itt mindenki mindent jól tud,
innen fut a Rossz,
már, ha okos, s nem vár be egy
meglendült fokost!

Mondjuk EGYÜTT: a Mi Erdőnk,
az annyira EGY,
s olyan ÖRÖK, mint szépséges
Öröm Egyszeregy,

s ha kettőre nem megy egyből,
az sem hozza búnk:
más erdőknek terméséből
megszedjük magunk!

Hát szép is volt ez kis okosan iskolás, tanító vers! Kakastaréjos Kelemen szerénykedni akart, de a felesége, született Csipogós Marika, bevallotta, némi pironkodás mellett, nem akárki írta, hanem - az ő férje!

A legények kezet ráztak Kelemennel. Pista pedig, bár, mint fentebb említettem, a verselés nem volt szokása, hozzátette:
- Oly szép vers ez, Kelemen! Kalapom megemelem! Ha ezt-azt elemelem, nem haragszik, ugye, nem?

Kelemen utóbbit tréfának vélte, de szerencsére csak másnap jött rá: nem volt annyira tréfa, mint hitte!

Ebéd után átsétáltak, Kelemen vezetésével, az Igazmondó Kisasszonyokhoz, Klárihoz és Évihez.

No, itt több meglepetés érte Pistát és Jánost.

Az egyik: az Igazmondó Kisasszonyok háza ugyan nem kacsalábon forgó kastély volt, de azért emeletes és kéttornyos. Homlokzatán odafestett boszorkányok tündérekkel táncoltak, - odafestetten. Jól festettek ott! A boszorkányok is, a tündérek is…

Ez volt a kisebbik meglepetés, de a nagyobb: a kisasszonyok!

Éva is, Klára is boszorkány kinézetű volt, bár igen szépen csillogó szemekkel. Orruk hosszú és rücskös, füleik denevérfülek, csak sokkal nagyobbak, hátukon púp volt, Éva hátán kettő is, csak Klára érte be eggyel.

A hangjuk? Nyekergett, mint a kenetlen kerék!

János Pistára nézett, Pista meg titkos jelbeszéddel két ujját egymásra tette, így jelezte: megértette.

Elkezdték dicsérni a lányokat. Hát, ha őket e varázslatos erdei szépségek felfogadnák valami munkára! Akár az udvaron is, - udvarlásra! Milyen boldogok lennének. Úgy dolgoznának, hogy még a vak tyúk is elámulna!

Klárát és Évát azonban nem lehetett becsapni. Szigorúan rászóltak a legényekre:
- Legyetek ti is igazmondók, fiúk! Akkor kaptok nálunk munkát. Ti tudtok valamit!

A két legény elnevette magát. Pista azt mondta:
- Szóval, mi nem sokat tudunk, kis butuska fiúk vagyunk! Ám az igazmondás most kiugrik elétek. Egy évvel ezelőtt már láttunk bennetek a Boszorkányhölgyek Fája alatt! Egyből belétek szerettünk, mindkettőtökbe, de nem tudtuk: melyikünk kettőtök közül melyikbe, mert olyan egyformák vagytok, mint két teljesen egyforma aranytojást tojó és szakasztottan ugyanúgy kinéző, világszép tyúkocska! Nem csoda, hogy belétek szerettünk, mert láttuk, amikor a Boszorkányhölgyek Fája alatt veletek beszélgettünk, hogy nem csak gyönyörűek vagytok, hanem okosak, kedvesek, jószívűek!

A lányok nevettek. Éva azt mondta:
- Ti, kakasként, szerencsére, nem vagytok egyformák, legalábbis külsőre nem teljesen! Így nekünk könnyebb a választás: az én segítőm János legyen! Klári meg Pistát választotta. Minket csak egy titkos jelről lehet megkülönböztetni. Nekem a jobb fülem alatt van picike barna anyajegy, Klárinak meg a bal füle alatt egy ugyanolyan. Így csak azt kell tudni mindegyikteknek: melyik a jobb keze, és melyik a bal! Eláruljuk nektek, mint Igazat Mondó Igazmondók: mi már, titokban, egy éve figyelünk bennetek!

- Hűha! – csapott a homlokára János. Ha mi ezt tudtuk volna, akkor nem kutatunk utánatok egy évig hét faluban, hét városban! No, akkor kapunk nálatok munkát?

- Igen! – válaszolta Klári, Éva nevében is. Most már csak abban kell megállapodnunk, hogy mennyit fizettek nekünk azért, amiért munkát adunk nektek!

- Nálatok nem annak fizetnek, aki nektek dolgozik? – csodálkozott Pista. Mi nem hoztunk magunkkal pénzt, azt hittük: az fizet, aki felfogadja az ilyen jó legénymunkásokat, mint amilyenek mi vagyunk!

- Lehet, hogy másutt így van! – ismerte el Éva. Ám a Mi Erdőnkben sok minden fordítottan van, mert látni kell a bundának a belsejét is, nemcsak a külsejét, mielőtt kibújtatjuk belőle a belebújtat. Itt a legény fizet azért, hogy munkát kap egy hölgytől, a hölgy kéri meg a legény kezét, ha kitör a tavaszi szerelem akár a legzordabb télben is, de ne ijedjetek meg! Ha kérjük, a fizetséget, csókokban kérjük!

- No, ez jó szokás, szép szokás! – örült János, de Pista fizimiskáján sem a bú vigyorgott. Hazamehetünk mindezt elmondani a szüleinknek?

- Azt nem engedhetjük! – komolyodott el Éva és Klári tekintete. Ha a vércse megszerzi a galambot, az sem engedi el, bár a vércse nem sas. Majd később döntünk a hazaengedés ügyében, de addig is felmutatjuk, János, meg neked is Pista, a szülők levelét. Ebben az áll, mindkét levélben, örülnek neki: nektek már annyi, mert legényéleteteknek befellegzett, habár fehér bárányfelhősen. No és a Mi Erdőnkben egy esztendő nem három év, hanem, attól függően, mint dolgoztok, lehet három hónap is, három hét is, bár igaz, mesebeli három nap mégsem, mert az kevés a mézkóstoláshoz!

Mit szaporítsuk a szót?

Három hét múlva Éva megfogta János kezét, Klári pedig Pistáét, majd pedig mind a négyen lóra ültek. Kakastaréjos Kelemen, meg törpe lóra, vagyis pónira, felesége, szintén pónira, ők lettek a tanúk mindkét esküvőnél, miután minden elkészült a lakodalomra Picsipacsipusztán.

Egy évre rá négy kisbaba született, Pistáéknál Lóváltó Ibolya, Jánoséknál Patkoltató Mátyás, vagyis Matyika, - de ki hordta fenn olyan nagyon az orrát?

Nehéz kitalálni?

Igen, nehéz, de aki keres, talál, és aki nem talál, az is kitalálhat! Néha ki is tálalhat, - de előtte fontolja meg, hogy mit!

Kakastaréjos Kelemenéknél a feleség, született Csipogós Marika, egyszerre két törpebabát szült: Kakastaréjos Karcsikát, és Kakastaréjos Bercikét.

Kelemen fél lábon ugrált örömében, és mindenkinek dicsekedett, sárgarigónak, szajkónak, szarkának, mókusnak:
- Pompás törpék, nem vitás! Egyik sem lett óriás!

- Már miért lett volna? – csodálkozott a felsége. Egyikünk rokonságában sem volt óriás soha!

- Hát, ha óriás lett volna egyikük, akkor nem fért volna bele a bölcsőbe! – válaszolta Kelemen.

- Nem lett egyik sem óriás, de most menj, készíts egy másik bölcsőt is! Nem akarom, hogy összevesszen az egy bölcsőn ez a két kis törpe gyönyörűség! – szólt rá Kelemenre élete párja!

Ment is Kelemen, mert tudta: bölcsen beszél az ő felesége! Később egy kis verset is költött KÉT BÖLCSŐ címmel:

Van két bölcsőnk és két babánk.
Két bölcső így ringat talányt:
- Karcsika mi lesz, ha felnő?
Nem sejti e kerek erdő!
S Berci mi lesz? Erdőnk őre?
Nem láthatunk oly előre!
Csitt! Látom: e két kis drága
utazik már csicsibálba!
Két kis bölcső babát ringat.
Hajnalpír majd piros színt ad!
Addig, csicsi, pici babák!
Fent hold kíván szép éjszakát.
Fent hold fehér gyöngye ragyog…
Babák! Szépet álmodjatok!

Egy bagoly nagyon huhogott, és Kelemen igen rosszallóan nézett a hang irányába, - de a törpe babák nem ébredtek fel.

(2019)

Illusztráció: Pixabay.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!