Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1531
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2019-08-17
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (196)
-Egyéb prózai alkotások (482)
-Mese (217)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (14)
-Versek (616)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2019-05-02 16:49:31
Megtekintve: 29
Tűnődés Anyák Napján
Bármennyire is nem szeretem az „egynapos kampányünnepléseket”, azért nem vitatom el: ilyesmi is valamivel több a semminél. A Nőkre, Anyákra, a Földre és más fontos személyekre, dolgokra máskor is gondolni kellene, sokkal többször, és nem csak gondolni. Sőt, nem csak időnként emlékezni, gondolni, hanem az emlékezésekből, gondolkodásból eljutni a helyes tettekig. Persze, ez is közhely, nem is írtam volna le, ha a közhelyek nagy részével nem járna együtt egy óriási baj: bár unjuk ezeket, kissé meg is vetjük, mögöttük hatalmas, veszélyes, fenyegető problémák vannak. Olyan problémák, amelyeken segíteni lehetne, de megtalálhatóak az okai annak: miért nehéz segíteni.

Anyák Napján a jó Édesanyákat ünnepeljük. Van olyan Anya, amelyik nem jó?

Persze, hogy van, de ne siessük el a választ, mert a „jó” is, a „rossz” is bonyolult lehet, nagyon sokszor az. Az Anya, mint ember, általában érzelmileg többet érző, átérző, mint az Apa, mert a szülés olyan érzés, amit az apa nem élhet át. Ha esetleg látszólag átél, kivételesen, az akkor sem ugyanaz az érzelem, mint az anyáé. Ez általánosságként igaz, ha egyes apáknak nem is fog tetszeni.

A mai magyar társadalom szükségképpen felszínesebb, mint az előző volt. Az is felszínes volt ugyan sokban, de egyébként erkölcsileg magasabb szintű, több látó és látni akaró emberrel. Több közösségi érzelmű, becsületes emberrel. Több olyan emberrel, akit embernek lehet nevezni, mert, ha komolyabb erkölcsi kívánalmakat teszünk az „ember” fogalmába, akkor kevesebb az ember. A világban is, Magyarországon is.

A „rossz” (vagy nem eléggé jó) anyát rendszerint a társadalom teszi „rosszá”, vagy a jótól rossz irányban eltérővé. Nem csupán a társadalmi rend, hanem más tényezők is, de ezekről már írtam máskor, másutt. Látszólag (vagy mennyire valójában?) nem érdekelt szinte senkit. Magyarországon 1989 után, a rendszerváltással, nem egy erkölcsileg jobb világ jött, hanem egy sokkal rosszabb (Nem volt nehéz, - https://www.poet.hu/vers/126622). Ennek kijelentése, persze, nem tetszik a mostani hatalomnak, - miért is tetszene neki ilyen igazság?

Egy Anya annyira lehet jó gyermekéhez, amennyire lehetőségei megengedik, mert a „jó” fogalmába nem csak az érzelem tartozik bele, mármint teljesebb fogalmába, mert egyébként giccsesen ostobává alakított fogalmakat manapság mindenütt csőstül találunk, ezekkel hol rossz szándékból, népbutításból, üzleti érdekből árasztják el médiát (benne az internetet is), hol pedig valószínűleg sokan jó szándékból, tudatlanságból. Mindkettő kárt okoz azonban az emberiségnek, benne a magyarságnak is. Kárt okoz, mindkettő, a humanitásnak.

Végső soron, bármennyire nem tetszik is a mai hatalomnak, a Haza is Anyánk, mindnyájunké. (Anya - https://www.poet.hu/vers/187558).

Talán az a versemben levő Csillag teszi, hogy hirtelen újra Anyámra gondolok, mint oly sokszor?

Más korszak volt, amiben élete legnagyobb részét leélte. Hű maradt ahhoz a Csillaghoz.

Apám sok mindenféle állásban volt, volt 1945 előtt szakmunkás, egyetemi tanulmányait 1945 után fejezte be és ledoktorált, imádta az irodalmat (és velem is Ő szerettette meg), nagyon becsületes, igazságszerető ember volt, igazságszeretően kereste a békét, sok embernek segített, ha tudott, Anyámat, mint Feleségét szenvedélyesen szerette (az is Őt), élete végén gyönyörű költeményeket írt, meg fordított világhíres szerzőket németből és franciából magyarra, - de egy dolgot nem tudott úgy, mint Anyám: gyűlölni a rosszat.

Anyám nem az embereket gyűlölte, hanem a rosszat, az erkölcstelent, és ennek nyilván nem örültek azok, akik a rosszat tették, a nagy többségnek ártót, múltban vagy jelenben. A „rossz” gyűlölete nagyon is szükséges, e nélkül nem létezik, nem létezhet a „jó”, a „jóság” szeretete. Ma sem! Ezt sokan nem értik, - vagy nem akarják megérteni és megértetni. Nem túl rejtélyes számomra, hogy miért nem! Ám nagy a tudatlanság, meg a tudni nem akarás is, látni itt is, az interneten, sokan mocskolják azt is, ami a rendszerváltás előtt szép volt, érték volt, gyakran a tárgyilagosság szinte teljes hiányával teszik ezt, miközben Magyarország ott van egy erkölcsi mocsokban (https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=565735917257079&id=100014620267716).

Az Időnek, amelyben gyermek és fiatalkorom nagy része ott volt, nem annyira Apám értékeire volt szüksége (bár azokra is), hanem inkább Anyáméra. Ő bátran mert éles hangon szólni másokhoz, ha nem cselekedtek helyesen, nem csak ismerősökhöz, hanem azokhoz is, akiket nagyon szeretett, hozzám is, engem is nagyon szeretett, de, persze, egy serdülő fiatal már sokszor nem szívleli a korholást valamilyen vétségért, egy elszakított nadrágért, kabátért, pedig tudtam: Anyámnak igaza van, nem kellett volna felmásznom a fára.

Az a Korszak Édesanyámat, aki csak később érettségizett le, jobban megbecsülte, mint egyetemet végzett Édesapámat, fontos posztokra került. Jogosan.

Anyámnak nem tetszett, hogy verseket írok, meséket írok, és ezek már gimnazista koromban megjelennek. Ezt nem titkolta, úgy vélte: ez elfordulás a valóságtól. Csak azért „fogta vissza magát” egy kicsit olykor ezzel a véleményével, mert Apámnak nagyon tetszettek, általában, amiket írtam (de tapintatosan, mégis világosan, azért közölte eltérő véleményét is, segítő szándékkal, egy-egy részletet illetően).

Tudtam, hogy mindkettőjüknek igaza van. Anyámnak mindenképpen, mivel Ő a kézbe fogható dolgok, a tárgyak, az Anyag világában él. Apámnak pedig azért van igaza, mert kell egy Eszmei Világ, amiért Anyám is küzdött egyébként, csak másként, sokkal katonásabban, harciasabban, mint Apám. Ez nem kétféle igazság volt, hanem ugyanannak a világnak bonyolult igazsága, csak másféle megközelítésben.

Ugyanakkor volt egy dolog, amiben Édesanyám nagyon „költői” volt: a virágok!

Édesanyám szenvedélyesen szerette a virágokat. Talán gyermek- és ifjúkoromban jobban, mint én, bár később én is megszerettem ezeket, sok versem tanúskodik erről, a Virágok meséje is (https://acsendhangjai.blog.hu/2010/02/06/lelkes_miklos_viragok_meseje).

Anyám nyilván, ha élne, a mai időszakban is felismerné azokat, akik a múltban nem érdemelték meg az „ember” megnevezést, embertelenségeik miatt (vagy nem érdemlik meg a jelenben): éppen emberszeretete miatt, azért, mert gyűlölni tudta a rosszat. Lehet, hogy Ő is „patkányoknak” nevezné őket, és, ha élne, és így tenne, - szerintem jól tenné (https://www.facebook.com/photo.php?fbid=618020208695316&set=a.111397106024298&type=3&theater).

A „rossz” gyűlöletét Édesanyámtól örököltem, és ezt értékesebbnek tartom a mai korban, mint Apám békességet elősegítő, de szelídebb magatartását.

Édesanyám emlékére írt egyik versem az Ő legkedveltebb virágjától kapta címét: PÜNKÖSDIRÓZSÁK. Apám még élt akkor, amikor ezt írtam.

Gömbölyű bimbók, szépséget ígérők,
pirost kibontók, - hol van a világ?
...és hol van Ő, Anyám, aki e rózsát
úgy imádta piros életen át?

Apám hiszi, hogy megtartja az emlék
Anyámat, s amíg nem felejtik el
él valahogy... fényképeken, szívekben,
tükör-bújócskák rejtelmeiben,

hulló szavakban, az elvárt virágban,
árnyékot adó lángban, mely Időt
képzel magának, s hunyorgón világít
szikra-percnek szobányi temetőt.

Apám bölcs, mégis, mint megannyi bölcset,
őt is a bánat szégyeníti meg,
s lehet, hogy holnap engem is, ki tudtam
eggyé ötvözni értelmet s szívet.

Hol van Anyám? Én még tőled sem kérdem
túl komolyan, piros bimbójú Szép,
Pünkösdirózsa, Anyám szív-virága,
míg nézem szirmod elvérző színét.

Felelet sok van, ámde egy se válasz.
Mind gyúl, ellobban, mint a fecskeszó
föld-ég-víz titkot védő, végtelen nagy
pajzsán, mert köztük egyik sem való.

Nagy Ég-ablakban Anyám újra látom.
Pünkösdirózsa bont ki éneket
egy-egy virágán, s a bimbókon másutt
harmatgyöngyök dúdolnak, fénylenek.

Az Ég-ablakban Anyám gyönyörű szép.
Tavasz-szavában kedves nyár meleg.
...de volt úgy: szava villant, éle sebzett.
Szenvedéllyel gyűlölt és szeretett.

Egyszer talán majd verset írok Róla,
nem magamnak vagy másnak: Senkinek,
a Nincsnek, aki bús, könnycseppes isten
- és kigúnyolják látszat-istenek.

Édesanyám jó volt, gyönyörű volt, az igazságot, ha kellett, mások szemébe mondó volt (az enyémbe is), tudta nagyon szeretni a jót, és nem kevésbé gyűlölni a rosszat. Egy másik általam ismert Édesanya Hozzá hasonló, - a Feleségem.

(2019)

Illusztráció: Pixabay.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!