Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1876
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2020-05-30
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (566)
-Mese (259)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (32)
-Versek (808)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2020-04-21 15:33:53
Megtekintve: 24
A kutyalábi ószeres
Kutyaláb szép falucska volt, és volt annak mindene, ami más falunak is, szarkája, madárként, szarkalába, utóbbi virágként, falu bolondja, verselőként, aki szesznyelőként is szerepelt a kutyalábi kocsma színpadán, de csak akkor, ha kapott pálinkát. Néha kapott, mert minden kutyafajta ugatását utánozni tudta.

Önök is észrevették talán, hogy nem minden kutya ugat egyformán, de ezt Papucska Kálmán, mert így hívták a falu bolondját, Önöknél jobban tudta, a falu minden kutyájával közeli ismeretségben volt, igaz, volt, amelyik megharapta, de azt a kutyát ő is megharapta.

Ki harapott először? Ezt még a bíró sem tudta eldönteni, de később nagyon kereste a kedvenc pipáját. Hát, ugye, ha a bíró a kutya javára dönt, akkor érhetik ilyen, ismeretlen okú kellemetlenségek… Az ugat legjobban, aki a végén ugat, bár ezt a nevetésre mondja a közmondás, - de miért nem lehetne a sírásra is felhasználni?

Tüske Mátyás nem volt egy falusi bunkó, mert sok könyvet olvasott. Jóképű legény volt, a portája előtt patak folyt a mélyben, a portáján szép kis facsoport tűnődött, hogy csatlakozzon-e a közeli erdőhöz, vagy mégsem, de még saját kis libaúsztatója is volt…

Libája nem, de olykor a vadlibák odatévedtek, és a fazékba betévedtek… Időnként a nem vadlibák is odatévedtek, de azokkal sem bánt Mátyás különbül, mert ismerte a történelmi jelszót: „Szabadság, egyenlőség, testvériség!”. A libák szabadságát azonban másként értelmezte, mint a libák, az egyenlőség értelmezésével viszont nem volt baj, mert Mátyásnak nem volt testvére, így nem kellett a liba húsán testvérével osztozkodnia, még testvériesen sem.

Ez a Mátyás olyan házban lakott, amelyik igen szép volt újkorában. Persze, most már nem újkorában volt, de még csak százéves korában, és ahhoz képest nem annyira rosszállapotban, mint a legtöbb százéves öregasszony, ám azért senki sem nevezte volna már ifjú házmenyecskének.

Hát, ne mondom, csinos legény volt ez a Mátyás. Nem mondom, tényleg sok könyvet olvasott. Ám azt sem mondom, hogy égett a keze alatt a munka, mert arra, a sok olvasás miatt, nem ért rá. Sőt, azt sem mondom, hogy, amikor a házára nézett, akkor nem volt büszke annak száz évére, de, igaz, ami igaz, a ház nem hasonló rajongással nézett vissza rá. Sőt, mutogatta cseréphiányosságait, kiálló fagerendáit, roskadozó falait, de ezzel Mátyás nem sokat törődött, mert a Csetepatés Hazánk Szíve elnevezésű könyvben érdekesebb széplányok szerepeltek, bár a képeken kissé túlzottan felöltözötten, hát valamikor ilyen volt a női divat, azon férfiak felbosszantására, akik az édenkerti fügefalevelet is sokallották volna egykor Évánál.

Ha ennek a Mátyásnak nem volt rózsás kedve saját házának kijavítására, miért nem javíttatta ki másokkal?

Egyszerű a magyarázat: Kutyalábon élt, de nem nagylábon, és utóbbira már nem volt pénze.

A könyvekre egy ideig valamicske igen, de később már azokra is ritkán.

A városi könyv régiség boltban, amin az állt, hogy ANTIKVÁRIUM, és a kirakatában volt egy akvárium is, mindenféle színű, unalmukban úszkáló halakkal, Mátyás hitele igen mérsékelt lett, egy idő után a boltos már csak olyan könyveket adott neki, amelyek száz éve porosodtak a polcain, vagy olyan rossz egérrágta állapotba kerültek, hogy azokat már az egerek a fogaikkal sem olvasgatták.

Volt azonban ennek a Tüske Mátyásnak, a sok olvasás mellett, amit a falubeliek nem méltányoltak, egy igen szép, bár sokak szerint veszélyes tulajdonsága is: mindig az igazat mondta. Még saját magáról is!

Ez nála csak azért nem volt annyira veszélyes, mert az igazat csak akkor mondta, ha kérdezték.

Kutyaláb lakói azonban nem rajongtak az igazságért, még így sem, és Mátyást csak végszükségben kérdezték, de akkor, bár savanyú ábrázattal, megfizették az árát. Ha nem akkor, hát később!

Kapukovács Márton szerette volna tudni, hogy elvegye-e feleségül Mártásos Piroskát. A leány igen talpraesett volt, ami a macskánál is előny, ha magasból ledobják, nagy szája volt, ami szintén előny, ha másokkal perlekedni kell, női bájait sem osztogatta, csak a pofonokat, ha valaki bájaihoz illetéktelenül hozzáért, ami már a női házastársi hűség előjele egy leánynál, és egyéb jó tulajdonságai is voltak neki, egy egész zsákkal.

Tüske Mátyás, csak Márton harmadszori kérdésére válaszolt, de akkor kivágta a rezet:
- Ha nem veszed el Piroskát feleségül, akkor ő fog elvenni férjül. Utol fog érni az áldás! Megismered a boldogságot!

Tekintettel arra, hogy a kutyalábi pap is hasonlót mondott, bár a rossznyelvek szerint azért, mert jobban félt Mártásos Piroska szájától, mint égbeli főnökétől, aki hagyta magát keresztre feszíteni, Kapukovács Márton elvette Mártásos Piroskát feleségül, - és milyen igaza lett a papnak is, meg Mátyásnak is!

Sokféle áldás van, ezek közé tartozik a gyermekáldás.

Kapukovács Márton portáján szinte állandó lakó lett a gólya. A sok áldás következtében Kapukovács és felesége nem szegényedett el, csak gazdag zsírosparaszt családból mérsékelten jómódú földművelő családdá váltak, olyannyira, hogy nekik sokszor már nem is volt erejük bármit mondani, csak a szomszédok löktek át néhány tőrül metszett paraszti cifraságot a kerítésen. Nem kell ezen csodálkozni: ha a Jóisten ott tartja Ádámot és Évát az Édenben, natúr állapotukban, hát milyen békesség lett volna abból is, előbb-utóbb?

A boldogságot is megismerte Márton, hiszen miből lehet legjobban megismerni valamit, mint ellentétének megtapasztalásából?

Jól van, jól van, mindjárt visszakanyarodok Mátyás történetéhez!

A legény lustasága és házának istenverte állapota összefogott, de a Jóisten (a pap szerint) megsegítette ezt a Hit helyett a Tudás felé kacsintgató Mártont, mert nem rája rogyott le a ház, hanem csak melléje. Igaz, talán ez a házösszedőlés figyelmeztetés is lehetett, mert Márton éppen Szépenszentléleky Zsigmond AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK című művét olvasta.

Ezt követően Mátyás, nem hogy nem aludt, de még, lustaság ide, lustaság oda, talpra is ugrott.

Mit csináljon most?

Soha sem kell kétségbe esni, hanem meg kell találni a kétségtelent! Utóbbit a csacska népek nehezen találják meg, vagy nem is találják meg, - de Mátyás olvasott ember volt.

Ha nincs ház, akkor nincs. Ha nincs ház, akkor mi van?

Volt még ott: egy épen maradt nagyméretű kézikocsi, négylábú húzóállat nélkül, de utóbbi négylábú előbb is hiányzott. Maradt egy olyan könyv, amelyik olvashatatlan volt, több okból is, de elég, ha megemlítem: annak még a betűit sem látta soha Mátyás, pedig már gót betűs könyvet is látott. Maradt egy elalélt macska, amelyiknek fejére eshetett valami, de azután a fejéről az a valami eltávozott, és a cicus magától magához tért.

Hát mindez, ami maradt, nem sok, de hát a mondás is azt tartja: ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli.

Mátyás elhatározta: ószeres lesz. Ez az érdekesen kiabálós foglalkozás ugyan nem tesz jót, egy idő után, a gégében a hangszálaknak, de a tüdőt erősíti. Persze, nem elég falvakban ószeresként járkálni, hanem a városokba is be kell nézni az ószeresnek, még ha ott kinézik is, lenézik is.

A legény tarisznyájába tette a macskát és már húzta is az üres kézikocsit, kiabálta:

Engem, szív, megszeress!
Itt jön az ószeres!
Ha van mit, hát elad!
Add néki csókodat!
Ha pénze van, de vesz!
Most pénze nincs, de lesz!
Legyen közös jövő!
Így kettőnk pénze nő!
Te átadod tiéd,
s én a szívem Hitét…
A lényeg, hogy SZERESS!
ITT JÖN SZENT ÓSZERES!

Hát, hogy ez a tiszta szívből jött kis költemény milyen mellékkalandokat hozott egy ideig Tüske Mátyásnak, azzal most nem terhelem azokat az olvasókat sem, akik nem is szoktak olvasni, inkább átugrok a sok félresikerült esettől a félig-meddig sikereshez.

Egy elegáns palota kertjében ugyanis hosszú szakállú ember ült egy asztal mellett, és kiszólt a limlomokkal megrakott kézikocsit húzó Mátyásnak, méghozzá nem is akárhogyan:

Neve Tüske, s szívemben tüske, -
két tüske egymást meg ne üsse!
Két tüske egymást meg ne szúrja!
Ne úgy nézzen rám, mint nagyúrra,
mert nagyobb úr vagyok a nagynál,
s bús lennék, Tüske, ha itt hagynál!
Tüske Mátyás! Ön úgy gondolja:
amit ettem, az bolondgomba?!
Tüske Mátyás! Nézzen szemembe!
Ha rám néz, erre gondol? Erre?!

Mátyás a kert előtt hagyta a lomokkal telt kézikocsit, bement a kertbe, és bátran a furcsa úr szemébe nézett.

Azt mondta:
- Nem szokásom az igazmondás, de, ha kérdeznek, akkor kimondom az igazat. Nem tudom, hogy az Ön elméje ép-e vagy hibás, de azt igen: én hibás vagyok a házam összedőlésében, mivel csak olvasgattam, és hajlékomra gondot nem fordítottam. Ám nem csak arra gondolok, hogy az úr elméje hibádzik, hanem arra is: én is tévedhetek koponyatartalmának megítélésében. Honnan tudja az úr, hogy Tüske Mátyás a nevem, hiszen arról egy mátyásmadár, vagyis szajkó sem fecseghetett? Miért lenne egy gazdag vagy akár szegény úr bús, ha itt hagynám? Ezt sem tudhatom! Ön járt valaha Kutyalábon?

A különösen viselkedő ember elnevette magát:
- Jártam, méghozzá a saját lábamon! Igaz, csak egyszer, de nem kötelező az embernek a többszöri rokonlátogatás… Kapukovács Márton ugyanis rokonom, és annak maga, Mátyás, igazat jósolt. Nyolc gyerek ugyan nyolc gyerek, és a kilencedik is útban volt, de elmagyaráztam Mártonnak: a gyerekek felnőnek, lányok után futnak, a lányok meg feléjük igyekeznek szintén két lábon elérhető gyorsasággal, no nem azért a szerény összegért, amit tőlem kapott ez a Márton, meg a felesége, Piroska, de azért az sem volt olyan kicsi, hogy, ha Piroska is, Márton is nem tartja a száját, nem pukkadt volna meg a fél falu az irigységtől… Velem volt egyébként a leányom is, Sólyomszemű Klára, vele volt is egy kis szóváltása a kocsma előtt, a leány még ma is emlegeti magát… Szíve ma is ugrik, ha Önt, mint egy bugrist…

Itt a bolondnak látszó úr, Sólyomszemű Károly, bekiabált a házba:
- Gyere ki, Klára, itt van az a szemtelen szerelmed! Pofozd fel!

Kis idő múlva kijött egy igen csinos hajadon leány, akin ízléstelen sárga blúz nézegetett méregzöld szoknyát, és örömmel felkiáltott:
- Jé, itt van az akasztófára való legény, aki Kutyalábon giccskisasszonynak nevezett, amikor megkérdeztem tőle, hogy mint tetszem neki? Most ugyanúgy öltöztem, ha most sem tetszik neki az öltözetem, akkor felkötöm őt, bár lehet, hogy nem a fára, hanem saját nyakamra! Most miként tetszik az öltözetem, Modortalan Mátyás?

Mátyás nevetett:
- Hát, most már giccskirálykisasszonynak is nevezhetném!

- Magán meg, Mátyás, úgy néz ki a nadrág, mint tehénen a gatya! Melyik ószeresnél szerezte? Túl bő is… Ha én elkapom a gatyáját, úgy eltűnik a legényvolta, mintha ott sem lett volna! – vágott vissza a leány.

Így udvaroltak egymásnak, szemlátomást élvezettel.

Sólyomszemű Károly azonban hármat huhogott, amit, mint huhogást, egy valódi bagoly igen leértékelt volna, de a házból visszahuhogtak.

Közben valaki behúzta a kertbe a lomokkal megtelt kézikocsit. A ház ebédlőjébe pedig került néhány dolog a megterített asztalra. Megkezdődött az ebéd, utána a terefere, aminek nem volt tréfa a fele se.

Azt mondta Sólyomszemű Károly:
- Eltűnt egy vasból készült sas szobor. Maga a szobor nem ér egy vasat sem, de a belsejében van valami, ami nekem igen. Te, Mátyás, mesterdetektív leszel, ószeres jelmezben. Te, Klári, illedelmesen viselkedő polgárleány, egyúttal detektívsegéd, aki nem ismeri Mátyást, de azért észrevétlenül követi. Féltékenykedned, Klári, nem szabad, mert Mátyás most nem lányokra nézegető ószeres, még lányos háznál sem, most ez a legény nem legénykedő legény, hanem sas szeműen sast kereső mesterdetektív.

Hát fel is hangzott itt is, ott is a városban, de még a környező falvakban is:

Itt sast kereső ószeres,
ki állat szobrokat keres!
Főleg, ha sas! Olyat keres!
Főleg, ha vas! Az érdekes!
Egy gyűjtőt, kinél érdek-ok,
úgy érdekelnek vas sasok!
Hát minden szobrot megmutass,
főleg, ha vas, főleg, ha vas!
Itt világ okos ószeres!
Ezt is keres, azt is keres,
de főleg vasból szobrokat,
ad értük pénzt, ad csókokat!
Ha hull a pénz, ha hull a csók,
add át értük szép vas sasod!

Hát jó darabig csak a szobrok gyűltek Sólyomszemű Károly palotájának padlásán, meg a mondás mutogatta magát: szoborból is megárt a sok.

Végül azonban egyszerre három dolog is meglett: 1.) a vasból készült sas, 2.) egy ravasz leány, meg 3.) a féltékenység. Hát, ugye, az ilyen túlteljesítés előfordul az életben, de még halálhoz is vezethet…

A vasból készült sas szobor, amelyik nem volt éppen remekműnek nevezhető, bár csőre és karmai erősek voltak, de sas termete picit már hízott lúdra emlékeztetőbb a kelleténél, viszont ez a sas egy gyönyörű grófkisasszony hálószobájában volt, és a grófkisasszonynak megtetszett Tüske Mátyás. Utóbbi okból nem akarta elsietni a sas eladását, ugyanis a pénzre semmi szüksége nem volt, de az eladási, illetve vételi szándék jó ürügy volt az ismételt és ismételt alkudozásokra.

Ezek az alkudozások féltékennyé tették a kis kastély ablakán titokban be-betekintő Sólyomszemű Klárikát, mint detektívsegédet, aki legszívesebben sasként intézte volna el az egyébként gyönyörű és eszes, de még ráadásul leányként ártatlan grófleánykát, annak gyönyörű pofikáját sem méltánylóan.

A megtetszés még nem a házasság ösvénye felé elindulás, csak az ösvény megpillantása, de Klárikát már ez is idegesítette. Hát ilyen a féltékenység, még akkor is, amíg csak fél, és nem teljes.

Sólyomszemű Károlynak azonban helyén volt az esze.

Először Piroscsizmás Amandáról, a grófkisasszonyról tájékozódott. Kiderült: a leány, mint leány, ártatlan, egyetlen bűne, hogy, kellő szendeséggel, célkeresztjébe vette Tüske Mátyást, akit Klárika már lefoglalt magának. Utóbbit a grófkisasszony mitől tudta volna? Nem volt az kiírva Mátyásra!

Sólyomszemű Károly a gyors megoldás híve volt.

Táviratozott tengerentúlra, oda, ahol fia, Sólyomszemű Árpád végezte utolsó egyetemi évét. A fiú hazautazott, átvette Mátyástól a sas ügyben folyó alkudozást.

Itt jött be a szerencse, mindenkinek.

Piroscsizmás Amanda egy idő után kijelentette: ő nem csapodár, ő ártatlan, ő olyan hűséges feleség lesz, hogy annál hűségesebb nem is létezhet, de, ha nem lehet egy Sólyomszemű Árpád nevű délceg fiatalember felesége, akkor egy titokzatos helyen, a sas szoborral együtt, beugrik valahol a legmélyebb folyóba.

Sólyomszemű Árpád, aki az alkudozások közben beleszeretett Amandába, villámgyorsan cselekedett. Elvette feleségül a grófkisasszonyt, és vele utazott vissza tengeren túlra, befejezni az egyetemet.

Sólyomszemű Klárika is figyelmeztette Tüske Mátyást, hogy, ha annak háza összedőlt is, ő azért ott van Mátyással együtt a szerelem vermében, és az nem jégverem. Ha Mátyás átöleli őt, akkor érezheti!

No, így már két boldog esküvő ott volt, zenés lakodalommal.

Amanda elutazása előtt a vasból készült sast apósának ajándékozta.

Itt történt valami, - de minek egy boldog történetben mindent mindenkinek az orrára kötni?

Sólyomszemű Károly, egy olyan helyen, ahol a falnak sincs füle, de még fal sincs, kinyitotta a vas sas belsejét, hogy a titkos rekeszből kivegye a titkot.

A rekeszben nem volt semmi. Erre Károly a homlokára ütött:
- Ó, hát nem is oda tettem, hanem..!

Hazafutott, meglelte a titkot, ahová tette… Ez a meglelés minden további hidegleléstől megszabadította…

No és olyan okos volt, hogy a titkot senkinek sem árulta el… Ez már majdnem-majdnem igazi titok.

A legigazibb titok az viszont, amiről egyetlen embernek sincs halvány gőze sem ezen a világon.

Nagy baj viszont, hogy legtöbbször a legtöbb titok ilyen Legigazibb Titok, és lehet, hogy az emberiség sem igazi. Sok hamis dolog mutat utóbbira is!

(2020)

Az illusztráció DORA WIESZT munkája.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!