Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1876
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2020-05-26
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (566)
-Mese (259)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (32)
-Versek (808)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2020-05-03 14:33:12
Megtekintve: 11
A Varázsló ajándékai
Volt egyszer valahol egy érdesen érdekes ország, nagyfejű királlyal, annak koponyája tele kalandos koponyatartalommal, és ezt a királyt a féleszűek Nagy Fejnek tartották. Ha nem is ő volt a Mindenható, de mindenkire, mindenre hatott, hol így, hol úgy, - nem részletezem.

Ez az ország nem csak érdekes volt, hanem szép is, és ráadásul minden oldalról meredek, magas hegyek vették körül, így nem volt kilátásuk a közönséges halandóknak semmire, igaz, belátásuk sem, még azt sem látták be, amit be kellett volna látniuk, de erről már nem a hegyek tehettek. Ezt sem részletezem, mert, mint a mondás tartja, az ördög a részletekben van, de ebben a királyságban nem csak ott volt. Ott fülelt, csalt, lopott mindenütt!

A királynak volt egy teli kincstára, egy édeslánya, aki szép volt, - legfeljebb élete szépsége lehetett volna vita tárgya, meg a leány édessége.

No, most azt kérdezitek, Olvasóim, hogy mit jött tanulmányozni ebbe az országba Igencsakkíváncsi Benedek, a varázsló, aki táltosával át tudta ugratni a legmagasabb hegyet is, amely fölé még a hős harci sasok sem mertek szállni, olyan magas volt, pedig a sasokat nagyon szerették abban az országban, címeresen is, címer nélkül is?

Hát, sajnos, be kell vallanom: ezt még én sem tudom!

Az észt ott nem kereshette… Ez egy bölcs varázsló volt! Talán az emberek fülébe tett bogarakat tanulmányozta… Ez valószínűbb… Gyakran felkiáltott:
- Micsoda csudabogár, bogárcsoda, ez nem is bogár! Hatnál sokkal több lába volt, és mindnek lába kelt, de még a szárnyfedője is mekkora hazugságot fed!

Végül elégedett volt a varázsló.

Azt nem állítom, hogy a királlyal, azt sem, hogy a király leányával, még azt sem, hogy a királyság királyi szolgáival, és nem is sorolom, hogy mi mindennel nem, - de valamivel mégiscsak az lehetett, ha a királynak három dolgot ajándékozott:

1.) mesebeli varázstükröt, amelyik nem volt annyira igazmondó, mint a Hóhehérke és a hét törpe című híres mesében levő, de azért nem volt annyira hazug sem, mint a király udvaroncai,

2.) egy vastag füzetet, amely bűvös füzet volt, mielőtt valaki beleírta volna a gondolatait, azokról, még a beírás előtt, tapintatos véleményt mondott,

3.) egy gyönyörű majomleányt, amelyik nem volt kicsi, és olyan szőrösen gyönyörű, hogy a király édeslánya, ha a kapott leány nem lett volna majom, féltékennyé lett volna, és, ugye, ha nem lett volna majomleány, akkor esetleg megtörténik vele az, ami a híres mesében, Hófehérkével mégsem…

Az ajándékok közül, miután a varázsló elment, kettő jól járt, egy pedig nem.

Jól járt a varázstükör, legalábbis annyiban, hogy nem törték össze, mert a szép királyleány azon kérdésére, hogy ő-e a legszebb leány a világon, kivágta:
- Nagy a világ, - és Te szép vagy!

A királykisasszony ezt úgy értelmezte, hogy a világban ő a Legnagyobb Szépség! Mire a királyi udvarnak udvarló Tejjel-mézzel Magazinba belekerült a mondás, akkorra már a rossznyelvek is mézet nyalogattak, mert a tükör mondását továbbfejlesztették…

Ennél még sokkal jobban járt a gyönyörű majomleány. A király megkedvelte, olyan kisasszonyruhába öltöztették, hogy azt minden udvaronclány megirigyelte, az udvari bálok Csillaga lett, hercegek, grófok, bárók táncoltak vele, és neki az is szabad volt, ami másnak nem, - de nem élt ezzel vissza.

Ám a harmadik ajándék, a vastag füzet, rosszul járt. Kinek a hibájából? Nem tudni! A varázsló azért adta, hogy a király abba jegyezze fel aranyköpéseit. Hát akkor miért nem figyelmeztette ennek veszélyeire a bűvös füzetet?

A királynak, jó sokára a varázsló távozása után jutott csak eszébe a vastag füzet, és bele akarta írni első aranyköpését, amely így hangzott:
- Az Én Országomban minden szegény olyan gazdag az Én dicső országlásom alatt, hogy senki sem mondhatja: SZEGÉNY!

A király aranyköpése tulajdonképpen közel járt az igazsághoz, de a kákán is csomót kereső füzet megjegyzést fűzött hozzá:
- Ez annyiban tévedés, Felséges Uram, hogy MA még mondhatja, de majd HOLNAP lesz az a nap, amikor nem mondhatja, mert az is megbánja, aki hetet kölykezett! Most még mondhatja, csak az állásából úgy kivágják, mint azt a macskát, amelyiknek… Sőt, még akkor is mondhatja, ha HOLNAP rendeletileg más lesz a VADÁSZATI TÖRVÉNY, legfeljebb lesz egy Lex Fogdbeaszád, és azt, aki ilyeneket mond, hát azt, rövid úton, katonai szakértelemmel…

Egy király azért király, hogy tudjon uralkodni magán is, nem csak a népén… Ez kövér igazság, miden kövér udvaronc tudja, - sovány udvaronc pedig miért volna a Nagy Húsosfazéknál?

A király annyiban uralkodott is magán (még?), hogy a véleményét nem teljesen osztó vastag füzetet kicsit megrövidíttette, de nem küldte máglyára a megrövidítés után, hanem csak udvaroncaival leköpette, bezárta egy vaskazettába, a kazettát pedig… Hát igen, igen, történt vele néhány kedvezőtlen esemény, de ilyenek már másokkal is történtek a királyság történelmében… Nem volt ez annyira újdonság!

A király leánya, Amalinda, nem volt féltékeny a majomleányra, Mucumicilindára, - de hogy mi mindent hozhat a Sors, még ha nem is ő a soros a sorshozásra!

Amalinda látta: az első szirommeglazulás, még nem sziromhullás, de azért jó volna egy gazdag királyfi, akinek az apja, ha nem is adja mindjárt oda a fél országát, idővel az egészet mégis…

Amalinda kezéért, bár szép keze volt, és többi testrésze is csábos, nem érkezett a királyságba sok kérő, csak egy. Ám arról jó hírt hoztak a hírszerzők: ez a kérő pokolian gazdag!

A pokoli gazdagság jó ajánlólevél, de hozzá kell tenni: Kutyátugattató Ferdinánd királyfi, bár a legtöbb kutyát mások külseje is ugatásra ingerelte, hű maradt a nevéhez, - nem volt egy délceg férfiú. Egyrészt erősen vaksi volt, nagy szemüveggel, másrész terjedelmesen nagy füle volt, de igen rosszul hallott. Hát ezek éppen erények is lehetnek egy házasságban, de hozzá kell tenni: fiatal létére ráncos volt az arca, mint a varangyos béka bőre, de szebben brekegett. Mi tagadás, szőrmentén be kell vallani: nagyon szőrös is volt, és inkább a majomleányhoz, Mucumicilindához illett.

Bár Amalinda, - és ezt nem lehet felróni neki! - viszolygott Ferdinánd puszta látványától is, és nem tartozott azok közé, akik a túl sok szőrt kedvelik jövendőbelijükön (mert ilyenek is lehetnek, erre egy könyvben is szerepelt utalás).

Ferdinánd egyébként tévedésből Mucumicilindát a király lányának vélte, és annak kezét kérte meg a királytól!

Hű, micsoda galiba, ne híreszteld, te liba!

Ilyenkor ki segíthet a félreértés megoldásán, jogszerűen? Úgy, hogy a kecske is megmaradjon, meg a káposzta is?

Az ördög ügyvédje, aki a király ügyvédje is lehet, mint volt is, Csűrömcsavarom Furfangos Pitipál, aki egyből hozta a jogi megoldást:

1.) Kutyaugattató Ferdinánd vegye feleségül Mucumicilindát, abban a hitben, hogy a majomleány királykisasszony, annyiféle dologban hisznek az emberek, és sok mindenben a hit nem sérti a jogot, csak a józan észt,

2.) Kutyaugattató Ferdinándnak joga van a nászéjszaka előtt is végrendelkezni pokoli nagy vagyonáról, és akár utána csendben elhalálozni is,

3.) Kutyaugattató Ferdinánd, szépen szőrös nejével nászútra is mehet, ahol a Sors Kerekei alá is kerülhetnek, vagy szakadékba zuhanhatnak, ezt úgy hívják: szerencsétlen baleset, még ha egy baleset nem feltétlenül mindenki számára szerencsétlen is, - és a Sorsot semmilyen bíró sem ítélheti el jogilag. Nem jogilag is inkább csak filozófusok szokták, azokkal meg ki törődik?

No, most már nem tudni, hogy hol volt a nászéjszaka, Ferdinánd is majom volt-e, vagy csak Mucimicilinda, vagy egyik sem, és a Varázslónak miben volt benne a keze, miben nem, és Amalinda királykisasszony miként kárpótolta magát az elmaradt szőrös nászéjszakáért, meg főleg a kútba esett pokolian nagy vagyonért, de annyi bizonyos: a házasságkötés után rögtön, pillanatok alatt, eltűnt Ferdinánd is, Amalinda is, a templom faláról a szederinda is, és a násznép csak nézett, mint a birka.

Más nem volt?

Hát, ha egyelőre más nem volt ott, jött, ha nem is azonnal!

Később egy törpe nagyon vigyorgott, de csak szűk körben, és a másik hat törpe erre vele vigyorgott, és kiderült, hogy egy idő óta nem abba a bányába mentek bányászni a törpék, amelyik a Hófehérke és a hét törpe meséjében szerepelt, hanem a királyi kincsesbányába, akarom írni kincstárba, de abból jobban megéltek, mint a másik bányából bányászként, és a kincsesbányakincstárban való bányászásnál is, bár ott csak arany volt, kivágták a rezet!

Hát ez egy szép történet, legfeljebb szereplői mást-mást értettek a szépség fogalma alatt, de hát ilyesmi nem ritka a világban, csak az a baj, hogy túlontúl gyakori!

Egy olvasóm azonban, aki hozzám hasonlóan szereti a történet boldog befejezését, hiányolta a gyönyörű véget, a happy endet, mindenkinek.

Mi történt Amalinda királykisasszonnyal, meg királyapjával, akik így elvesztették azt a pokolian nagy vagyont, amit a fentiekben Kutyaugattató Ferdinánd és Mucimicilinda házasságától és a fura házaspár balesetes halálától reméltek, de még saját kincsestárbányájuk is igen megcsappant, mert kis törpés eltűnésekből is megárt a sok, még ilyen kincsestárbányának is?

Hát kiderült a mondás igaza: nincs olyan szegény király, aki ígérni ne tudna, amíg ott van a trónon!

Az ígérgetés, persze, addig hatásos, amíg a királyság lakói elhiszik, hogy az ígéret szép szó, de az ígérgető meg is tartja azt, amit ígér!

A királyság lakói ezt követően azt látták, hogy az, amit a király önmagának és néhány főudvaroncának ígér, azt meg is tartja, amit pedig másoknak, azt pedig úgy tartja be: ígéretét megtartja magának, de a többi népség csak fityiszt kap az orrára.

Ezt már sokan látták, akik nem voltak vakok, de a vakság azért még nem volt akkora ritkaság, mint a fehér holló.

Egyre többen csak egy orrbántó fityiszt kaptak az orrukra, de azért az is valami, ha a nagy semminél sokkal kevesebb is!

Most még itt tart ez a történet, de nem tilos türelmesen várni a boldog végét, bárminek. Ha a türelem nem terem rózsát a királyságnak, a királynak és családjának, akkor is boldog vége lehet. Meg e történetnek is!

Csak ki kell várni a végét! Az nevet a legjobban, aki utoljára nevet!

A z a legutolsó társaság lehet, amelyiknek hangját ma is hallottam, lehet, hogy már holnap halálra röhögi magát!

Ha meg holnapra nem, hát majd holnaputánra…

(2020)

Illusztráció: Pixabay.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!