Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1902
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2020-06-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (567)
-Mese (272)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (32)
-Versek (820)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2020-05-08 14:06:07
Megtekintve: 40
A Valóság és az Igazság
Erdőjáró Ádám írnok volt, de egy kicsit író is. Dr. Guruljhozzám Kelemen ügyvéd úrnál volt írnok, de történeteket is írt, újságoknak.

Egyikből sem volt valami nagy haszna – neki.

Az ügyvédnek viszont nagy haszna volt Ádám írnokságából. A legény egyrészt gyöngybetűkkel írt, de ennél sokkal fontosabb volt: igen jó tanácsokat adott az ügyvédnek. Dörzsölte is a kezeit az ügyvéd, jó vásárt csinált, amikor Ádámot alkalmazta!

A jog ügyes forgatóművésze azért időnként nagyot nevetett Ádám becsületes jó tanácsain, mert gyakran a becsületes jó tanács a rossz, - a pénztárcának. Ám a jószívű tanácsot is át lehet forgatni hasznot hozó kevésbé becsületesre, vagy akár nem is becsületesre, mint mondta is a múltkor:
- Fején találtad most is a szöget, Ádám, de nem vagyunk a Jóisten teremtette Édenben, még a Bűn előtt! Az ügyvéd ne az igazságra hallgasson, bár azt is hallgassa meg, hanem a pénztárcájára. Jog és bankó együtt járjon, e világszép piacbálon!

Ádám esténként elvonult saját álomvilágba, ahol minden szép volt, minden jó volt, csak az a kérdés: hol volt ez a világ – a valóságban?

Egy éjjel azonban gyönyörű piros szívecske jelent meg Ádám álmában, és ezt suttogta:

Ébredj, ébredj, Ádám!
Egy leányszív vár ám!
Álmokon át vezet.
Lehet, hogy megszeret!

Ádám fel is ébredt, de nem álmából, hanem álmában. Összeszedte szegényes cókmókjait, lement a Csörgő patakhoz, amelyik folyócska szeretett volna lenni, ott beült egy csónakba, és már vitte is a víz… - az igazából való felébredésig!

Alighogy kinyitotta a szemét, máris meglepetés érte. A macska, Csinosanravaszka, sietett ki a félig nyitott ajtón, az ő elcsent hússzeletével. A kenyérdarabot azonban a félig becsületes cica otthagyta. Ilyet még nem tett a cicu, úgy látszik belebújt az ördög. Vagy csak a hússzelet szeretése tette a kis csinost csenővé?

Ádám ki is oktatta:
- Nem csen becsületes cica, nem tesz ilyet kis praclija! Illedelmes cica nyávog: - Gazdám! Egy kis húst kívánok! Ha van hús, hát abból kaphat, ha nincs, - gazdát békén hagyhat!

Elszégyellte magát a cica, hozott is gazdájának ajándékba egy egeret. Ám Ádám nem tartott igényt ilyen kárpótlásra. Persze, a jóakarat, az jóakarat, de az egér sem kívánta Ádámot, és, amikor kiesett a cica szájából, mindjárt elmenekült.

Aznap egy kis szóváltása támadt Ádámnak a neki sovány kenyeret adó kövér gazdájával, Kelemennel.

Azt mondta az ügyvéd Ádámnak:
- Írj egy levelet Nemesenbátorföldy Zsigmond Méltóságos Úrnak, hogy elvállaljuk az ügyét! Annak van mit aprítani a tejbe, tejeljen nekünk is! Erőskezű János bácsinak viszont írd meg: sokba kerülne az igazság, inkább nyugodjon bele isten akaratába! Nincs pénze annak a szerencsétlennek, - miből tudna fizetni nekünk?

Ez a szép többes szám eléggé csalóka móka volt, mert az ügyfelek Erdőjáró Ádámnak semmit sem fizettek, és az ügyvéd Ádámnak csak olyan keveset, hogy az már egy kicsit túlzás is volt, tekintetbe véve az írnok szorgalmát és tudását.

Ádám erre megjegyezte:
- Nem szép, hogy így bánunk azzal a szegény, becsületes favágóval!

Kelemen, az ügyvéd, erre kicsit felhúzta az orrát, és oktatólag emelte magasba a mutatóujját:
- Hát, az, aki alig fizet, nem kaphat, csak pohár vizet! A nemes bor drága, annak más az ára! Ez a Nagy Igazság, fiam, - még mindig nem látod be, pedig majd kiveri a szemed?!

Ádám csendesen megjegyezte:
- Ez nem az Igazság, Ügyvéd Úr, hanem a Valóság! A kettőt nem szabad összekeverni. Az Igazság az volna, Ügyvéd Úr, ha János bácsit is megbecsülné a világ!

Az ügyvéd most már szigorúbban nézett Ádámra, mert az Igazság védelme, úgy gondolta, nem az írnokára tartozik, hanem rá. Ha ott van az Érdek, a szó gyakran érdes.

Nem részletezem, de Ádám végül azt mondta:
- A világ olyan, amilyen, de én ebből a szűk világból tágasabba vágyom! Igazságosabba!

Az ügyvéd először nevetett:
- Akkor a Túlvilágra kívánkozol, már ilyen fiatalon?

Először nevetett, de azután arra gondolt: hat bőrt már lenyúzott kitűnő írnokáról, okos, ha a hetediket is? Nyilván nem, mert, ha másik írnok jön, nem biztos, hogy az is ilyen szorgalmas lesz, az is ilyen okos lesz, az is ilyen keveset fog kérni fizetségül, de még, ráadásul, az írnok előtt sok titok feltárul, ami elkerülhetetlen, de nem veszélytelen…

Áttért a nyájasabb hangra, fizetésemelést is ígért Ádámnak, háromszor is, és egyre többet, csak maradjon meg nála…

Ám most, - talán az álom hatása is közrejátszott, - Ádám nem engedett. Az ügyvéd most már falba verte volna saját fejét, persze, Ádámét is, de ez mit használt volna?

A legény összecsomagolta írószereit, felvette a neki jogosan járó egyhavi fizetést, és tréfásan ördöghozzádot mondott istenhozzád helyett.

Hát most leírhatnám, hogy a Csörgő patak milyen kedvesen vitte Jánost és cicáját a vásárolt kopott csónakon, de, később, a haragos folyó azzal a forgó örményszájával, meg az a nagy kopár pusztaság, ahol az a kóbor kutya elkunyerálta utolsó szelet kenyerüknek a felét… Csinosanravaszka, a cica még csak-csak, hiszen egérféle kis rágcsálók mindenütt akadnak…

Ádám álmában azonban minden éjjel megjelent a piros szív, és legutóbb így suttogott:

Jön a könny! Jön a hölgy!
Jön a hegy! Jön a völgy!
Zápor jön! Jól leönt!
Fényes nap felköszönt!
Eső után fénylő nap
épít szivárványhidat!

Hát, mi tagadás, jött a könny, mert sok szomorú dolgot látott a világban Ádám. Leány is jött, sokféle, de egyikben sem volt ott Ádám várva-várt piros leányszíve.

Végül jött egy nagy-nagy erdő. Abban Ádám csak egy emberrel találkozott, aki zsivány is lehetett volna, de a fizimiskája elég szomorúnak látszott. Persze, egy igazi zsiványnak nincs minek örülnie, kivéve, ha nagy zsákmányt szerez, de azért az ember nem keltett Ádámban olyan érzést, mintha betyár lenne. Pattogó tűznél ült, és húst sütött, kiderült őzhúst, mert Ádámot meg is kínálta a békés hangú visszaköszönés mellett.

Később az ember azt mondta:
- Hivatalosan zsivány vagyok, de nem féljen tőlem, amint látom, nem is fél. Nincs nálam fegyver. Furcsa az én történetem! Juhász voltam, belém szeretett egy mesebelien szép grófkisasszony, mi tagadás, végül én is őbeléje. Az apja, a gróf, persze, kikiáltott zsiványnak, még lopással is megvádolt, igazságtalanul, mert én a leánya szívét sem loptam el, ő szeretett belém, és én utána adtam oda neki az enyémet. Ide menekültem az üldözés elől!

Hihetőnek látszott az, amit mond, de Ádám így szólt:
- Okos ember nem hisz könnyen. Én nem tartom magam okosnak, és igaz is lehet, amit maga mond. Nem állíthatom, hogy nem igaz, de azt sem: igaz. Az ember ne legyen hebehurgya, kiszakadhat mese burka!

Az ember bólogatott, és azt mondta:
- Egyetértek magával! Én is kétkednék egy ilyen történetben! Maga okos ember, ha nem is tartja saját magát annak! Tanult ember lehet, látszik!

Ádám máshová ment aludni, de nem messzire. Álmában megjelent a piros szívecske és így suttogott:

Kiderült a hamisság!
A gróf lába hamis láb.
Igazságra taposott.
A gazdája már halott.
Egy leánynál az a szív
egy pásztort most visszahív!
Így volt ez, és másként nem, -
ma is él e szerelem!

Reggel Ádám felvilágosította a zsiványnak tartott embert az igazságról, mármint a gróf haláláról, és a grófkisasszony tovább élő szerelméről. Erre az ember nagyot füttyentett. Előrohant valahonnan a lova, az ember Ádám felé röpített egy hálás „Köszönöm!”-öt, és elnyargalt, mint a szélvész.

Hanem az erdő után nagy hegyek jöttek, majd a nagyoknál is nagyobbak, és egy olyan szikla szoros, ami beszűkült, Ádám alig tudta átügyeskedni magát rajta. Végül pedig olyan hatalmas és furcsa alakú hegy következett, hogy annak négy oldala fogott közre egy térséget. Olyanféle börtön volt, amelyikből csak a szoros lehetett a visszaút, de arra meg akkora szikla gördült rá hirtelen, amilyent a legnagyobb mesebeli óriások sem láttak még. Ez még Csinosravaszkának, a cicának sem tetszett. Így nyávogott, panaszkodott:

Ez mit ér? Ez mit ér?
Nincs egér! Nincs egér!
Nincs madár! Itt csak kár!
Innen vissza! Vissza már!

Kifakadt Ádám, és azt mondta, önmagának, de hangosan:
- Ez nem Igazság! Ez a hegy Valóság? Ezen nem lehet átjutni!

Alighogy ezt kimondta, megszólalt a hegy:
- Az én nevem Oktató Hegy! Válaszolok kérdéseidre, te kis emberke! Először is: nem vagyok IGAZSÁG, mert az egy ítélet, és én nem vagyok ítélet! Másodszor: én VALÓSÁG vagyok, mert itt vagyok, és nem álmodban. Harmadszor: az is VALÓSÁG, a tény, hogy te azt HISZED, innen nem lehet továbbjutni, de ebből csak a te HITED valóság, viszont azt is rosszul hiszed! NE SIRÁNKOZZ, hanem ismerd meg a Valóságot! Utána gondold át, hogy mi az Igazság!

Megfogadta Ádám az Oktató Hegy tanácsát. Három napig vizsgálta a helyet.

Végül talált egy lyukat az egyik hegylábnál. Inkább a hegyláb nagylábujjánál, szinte a körömvégnél.

Eltűnődött:
- Mi ez? Kút? Barlang bejárata? Ördög laka? Ha kút, az is jól jön, mert szomjas vagyok már, nagyon…

Belekiabált a lyukba:

Ha ez kút, rejt e bút?
Van-e vízhez benne út?
Ha meg barlang, van bent hang?
Kisharang, vagy nagy harang?
Ha meg csak egy ördöglyuk,
abban ördög, belebújt?

Valaki visszakiabált a lyukból, de igen kedvesen csengő hangon:

Ördög ide be nem bújt!
Itt már sok szív meggyógyult!
Egy leányszív itt maradt,
s benne örömpillanat
felvillant, - már jöhet csók,
s elnyerhetsz leánykacsót!
Kacsógazda én vagyok,
s boldogságtól hápogok.
No, ezt tréfa! Háp-háp-háp…
Egy leány vár. Vár! Terád!

Ádám bemászott a lyukba. Hát az olyan lyuk volt: lyukas lyuk. Át kellett bújni egy másik lyukba. Másikból másikba, újra. Ám Ádám boldogan mászott, mert felismerte az álombeli piros szív hangját.

Végül egy fenségesen szép fennsík következett. Azon egy őspark. Az őspark közepén hatalmas palota. A palota kapujában pedig egy olyan gyönyörű leány állt, hogy Ádám két szeme úgy előreugrott, mintha versenyezni akart volna a két lábával.

Ekkor követte el Ádám élete nagy botlását!

Megbotlott egy kőben, de úgy, hogy egyenesen a leány kitárt karjaiba repült. Ha nincs ott a leány kitárt karjaival, ki tudja hová repült volna, de így – oda!

Fel is kiáltott:
- Éden! Éva!

A leány nevetett, és Ádám nagy botlását hosszú csókkal jutalmazta.

Később megkérdezte:
- Honnan tudtad, hogy ezt a helyet Édennek hívják, és engem Évának? Végtelenhegyi Éva vagyok! Én a te neved már az álomból ismerem…

Ádám megkérdezte:
- Ez most, ahol vagyunk, a Valóság, az Igazság, vagy csak Álom?

Éva komolyan válaszolt:
- Olyan Valóság, amelyről azt szeretnénk, hogy az emberséges Igazsághoz legyen hűséges. A legtöbb földi helyen ez még csak Álom. Ám mi, akik itt vagyunk, tudjuk: jót akarunk, nem csak magunknak, hanem mindenkinek!

Később megjelentek Éva szülei: Édesapja és Édesanyja. Ádámot megölelték, megcsókolták.

A korai vacsora végén Éva apja azt mondta:
- VALÓSÁG, IGAZSÁG, VÁGYÁLOM nem azonos. Hiba ezeket összekeverni, gyakran nagy becstelenség is. A VALÓSÁG mindaz, ami volt és van. Ám a Valóság akkor szép, ha benne van az élő IGAZSÁG is. A VALÓSÁG alapján lehet csak az IGAZSÁG megosztott, többek között. A VÁGYÁLOM a jövő, de csak a Szépség Álmából lesz igazságos Jövő. Majd megmutatom a mélybe lehullott ördögök csontjait, ilyen pokolravaló a Kettős Igazság is, ez a fából vaskarika…

Vacsora után négyesben sétáltak a parkban, majd a kedvesen fénylő tónál, megtekintették a kíváncsi arcú ligetet, amelynek fáin ott lovagoltak a szellőcsikó-gyermekek… A fehér felhők között fehér madarak szálltak, madarak vagy emberi lelkek, ki tudta volna megmondani ezen a különös tájon…

A palota homlokán pedig vérpiros zászlók jelentek meg, színük túllángolta az alkonyatot.

Éva Édesanyja büszkén mutat fel a homlokzatra:
- Szabadság nélkül Valóság létezik, de Igazság nem! Az ilyen Valóság pedig nem más, mint rabság!

(2020)

Az illusztráció DORA WIESZT rajza.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!