Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Jonai_Zs_Balazs
Alkotások száma: 13
Regisztrált: 2011-11-17
Belépett: 2012-04-03
Publikált rovatok
Műfordítások
-Dalszövegek (1)
-Novellák (1)
-Versek (11)
Feltöltve: 2011-12-24 19:36:09
Megtekintve: 875
Egy kimaradt fejezet az Alice Tükörországban
Ez a fejezet kimaradt Lewis Carroll: Alice Tükörországban-jából, mert a grafikus, John Tenniel valamiért tiltakozott ellene. Több mint száz évig elveszettnek hitték, 1970-ben került elő egy árverésen. "A saját találmányom" és az "Alice királynő" c. fejezetek között volt eredetileg (Révbíró Tamás fordításából vannak a magyar címek). Rajtam kívül még senki nem fordította le (nemhogy magyarra, semmilyen más nyelvre).

Lewis Carroll:
EGY DARÁZS PARÓKÁBAN
(A Wasp in a Wig)

...és már éppen ugrani készült, amikor egy mély sóhajra lett figyelmes, ami úgy tűnt, a háta mögül, az erdőből jött.

- Van ott valaki, aki igazán boldogtalan - gondolta, majd aggódva hátrafordult, hogy megnézze, mi lehetett a baj. Valami, ami nagyon hasonlított egy öregemberre (attól eltekintve, hogy az arca sokkal inkább darázséra emlékeztetett) egy fának dőlve ült a földön, össze volt kuporodva és reszketett, mintha nagyon fázna.

- Nem hiszem, hogy bármiben is hasznára lehetnék - gondolta először Alice, és már készülődött, hogy átugorja a patakot. - De azért illene megkérdeznem, hogy mi bántja - figyelmeztette magát az utolsó pillanatban. - Ha egyszer átugrok, minden megváltozik, és akkor majd nem tudok segíteni neki.

Tehát visszament a Darázshoz, bár nem igazán akaródzott neki, mert nagyon nyugtalankodott attól, hogy hamarosan királynő lesz.

- Ó, öreg csontjaim, öreg csontjaim! - nyöszörögte, mikor Alice odaért hozzá.

- Ez reuma, azt hiszem - gondolta Alice magában, majd föléhajolt, és nagyon kedvesen azt mondta: Remélem, nincsenek nagy fájdalmai!

A Darázs csak vállat vont és elfordította a fejét. - Ó, te jó ég! - mondta magának.

- Tudok valamit tenni érted? - folytatta Alice. - Nincs ott nagyon hideg?

- Hogy jössz te ahhoz? - mondta mérgesen a Darázs. - Zavarsz, zavarsz! Én még egy ilyen gyereket nem láttam!

Alice eléggé megsértődött a válasz hallatán, és majdnem ott is hagyta, de végül meggondolta magát. - Biztos csak a fájdalmai miatt ilyen ingerült. - Még egyszer megróbálta.

- Miért nem engeded, hogy átsegítselek a túloldalra? Hiszen itt hideg szél fúj.

A Darázs nyújtotta a karját, és engedte, hogy segítse körbejárni a fát, de amikor újra letelepedett, ugyanazt mondta, mint az előbb. - Zavarsz, zavarsz! Nem tudnál békén hagyni egy testet?

- Szeretnéd, hogy ebből felolvassak egy keveset? - felelte Alice, majd felvett egy újságot, ami eddig a lába előtt hevert.

- Olvass, ha olyan okos vagy! - mondta a Darázs meglehetősen barátságtalanul. - Senki sem tántoríthat téged, azt tudom.

Alice leült mellé, kiterítette az újságot a térdére, majd elkezdte: - Legfrissebb hírek. A Kutató Brigád újabb utazást szervezett a Kamrába, melynek során találtak öt újabb kocka fehércukrot, nagy méretben, kiváló minőségben. A visszaúton...

- És barnacukrot nem? - szakította félbe a Darázs.

Alice sietve átfutotta a lapot, majd azt válaszolta: - Nem. Semmit nem ír a barnáról.

- Nincs barna cukor - morogta a Darázs. - Szép kis Kutató Brigád!

- A visszaúton - folytatta Alice az olvasást - felfedeztek egy melasz-tavat. A tó partjai kékek és fehérek voltak, és úgy néztek ki, mintha porcelánból lennének. Miközben megízlelték a melaszt, szomorú baleset érte őket: a brigád két tagját elnyeleté...

- Hogy mi? - kérdezte a Darázs nagyon dühös hangon.

- El-Nye-Le-Té - ismételte meg Alice szótagolva.

- Ilyen szó nem létezik - mondta a Darázs.

- Ez az újságban van - mondta Alice kissé félénken.

- Itt hagyjuk abba! - szólt a Darázs, majd bosszúsan elfordította a fejét.

Alice letette az újságot. - Attól tartok, nem vagy jól - mondta megenyhülve. - Semmit sem tehetek érted?

- Térjünk rá a parókára! - mondta a Darázs sokkal kedvesebb hangon.

- Térjünk rá a parókára? - ismételte Alice, aki fölöttébb elégedett volt, hogy megtalálta azt a témát, amitől visszanyerte a normális vérmérsékletét.

- Te is dühös lennél, ha olyan parókád lenne, mint az enyém - folytatta a Darázs. - Csúfolnak miatta. És zavarnak miatta. Ezért vagyok dühös. Ezért vagyok barátságtalan. És ezért bújtam a fa alá. Kaptam egy sárga kendőt. És ezt kötöttem az arcomra, mint láthatod.

Alice szánakozva nézett rá. - Az arc bekötése akkor hasznos, ha valakinek fáj a foga - mondta.

És jót tesz, ha valaki dölyfös - tette hozzá a Darázs.

Alice nem értette a szót pontosan. - Az egyfajta fogfájás? - kérdezte.

A Darázs egy keveset gondolkozott. - Nem éppen - mondta. - Ez az, amikor fennhordod az orrodat, de annyira, hogy már nem tudod hajlítani a nyakadat.

- Ó, úgy érted, hogy nyakmerevedés! - mondta Alice.

A Darázs felelt: - Ez valami hipermodern elnevezés. Az én időmben még úgy mondták, hogy dölyfös.

- A dölyfösség egyátalán nem betegség - jegyezte meg Alice.

- De az! - mondta a Darázs. - Várj, míg neked is lesz, akkor majd megtudod. És ha majd elkaptad, akkor próbáld ki, hogy egy sárga kendővel bekötözöd az arcodat! Ha így teszel, nagyon hamar meg fogsz gyógyulni!

Kioldotta a zsebkendőt, miközben beszélt, és Alice nagyon meglepődött, amikor megpillantotta a parókáját. Ugyanolyan világossárga színe volt, mint a kendőnek, olyan kusza és zilált volt, mint egy halom tengeri moszat. - Sokkal csinosabb lenne a parókád - mondta -, ha lépést tennél egy fésű beszerzése érdekében.

- Micsoda? Te egy Méh vagy, ugye? - kérdezte, miközben növekvő érdeklődéssel nézett Alice-re. - És sok a lépes méz?*

- Nem erről beszélek, hanem arról, hogy fésülködnöd kellene, mert nagyon rendezetlen a parókád.

- Elmesélem neked, hogy miért kell viselnem ezt - mondta a Darázs. - Amikor én még fiatal voltam, a hajam göndör volt és...

Ekkor Alice-nek érdekese ötlete támadt. Eddig mindenki, akivel találkozott, verseket szavalt neki, és úgy gondolta, megpróbálja, hátha a Darázs is tud. - Nem okozna gondot, ha rímekben mondanád? - kérdezte udvariasan.

- Én rímekkel nem szoktam élni - mondta a Darázs. - Viszont megpróbálhatom, ha vársz egy kicsit. - Néhány pillanatra elhallgatott, majd belekezdett:

- Göndör fürt volt ifjúkorom éke,
Fodrok futottak homlokomon át,
Szóltak, vágjam le, tűnjön emléke,
Viseljek inkább sárga parókát.

Én úgy is tettem, ahogy javallták
Ám mikor kiderült az eredmény,
Mondták, rosszul áll, ők nem ezt várták,
Hogy szép legyek, már semmi remény.

Mondták, nem illik hozzám e műhaj,
Nem hívná ezt senki se menőnek.
De hát mit tegyek, az a fő baj,
Hogy fürtjeim újra már nem nőnek.

Öreg vagyok már, őszül a fejem,
Hajszálam csak mutatóba akad,
A többiek közt nem lelem helyem,
Mert e vendéghaj csak szemétrakat.

Bárhová megyek, megjárom drágán,
Ledisznóznak és dobnak egy rókát,
És mindezt azért csinálják, drágám,
Mert viselek egy sárga parókát.

- Mélyen együtt érzek veled - mondta szívből Alice. - Úgy gondolom, ha a parókád kissé jobban állna, nem kötekednének veled annyira.

- A te parókád nagyon jól áll - morogta a Darázs, miközben csodáló arckifejezéssel nézett Alice-re. - Ez a fejed alakjának köszönhető. Az állkapcsod viszont nem annyira formás. Nem tévedek, ha azt mondom, hogy nem tudsz harapni valami jól?

Alice sikítva kezdett nevetni ezen, de sikerült köhögéssel lepleznie. Végre sikerült megkomolyodnia, és azt mondta: - Bármit meg tudok harapni, amit csak akarok.

- Nem, ahhoz a szád túl kicsi - kötekedett a Darázs. - Ha éppen harcolnál, vissza tudnád tartani az ellent, hátulról, a nyakánál fogva?

- Attól tartok, nem - mondta Alice.

- Nos, azért nem, mert az állkapcsod túl rövid - folytatta a Darázs. - A fejtetőd viszont szép és kerek. - Közben levette a parókáját, és kinyújtotta egyik karmát Alice felé, mintha abban bízna, hogy ő is ugyanígy tesz majd, ám nem vette észre, és nem is értette meg a célzást. Így tovább folytatta a méregetést.

- Aztán a szemeid! Túl sok van belőlük elől, nem kétséges. Ha neked muszáj a két szem, akkor az egyiket mindig csukd be.

Alice nem szerette, ha személyeskedő megjegyzéseket tettek rá, és mivel a Darázsnak teljesen visszajött az életkedve, és felettébb beszédessé vált, úgy gondolta, most már biztonságban tudhatja őt. - Itt van az ideje, hogy elinduljak - mondta. - Viszontlátásra!

Viszontlátásra és köszönöm! - mondta a Darázs, és Alice újra elindult a dombról lefelé, és nagyon elégedett volt, hogy pár perc alatt sikerült jobbá tennie a szegény, öreg teremtmény közérzetét.


*Az eredetiben a "comb" szó szerepel, ami fésűt és a méh lépét is jelenti. E szójáték halvány átültetése a "lépes-lépés".

(ford: Jónai Zs. Balázs)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2011-12-26 21:19:16
Rendkívüli értékű munka egy ilyen fejezet először történő magyarra fordítása a híres gyermekkönyv anyagából, mivel a könyvből eredetileg kimaradt. Ráadásul a benne levő vers azt sejteti: művészi a fordítás is. Szerintem ennek szélesebb nyilvánosságot kellene kapnia!