Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Prophecy
Alkotások száma: 3
Regisztrált: 2012-01-14
Belépett: 2012-05-07
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Elbeszélések (3)
Feltöltve: 2012-01-14 17:01:54
Megtekintve: 651
A menedék 1. fejezet
A nap karimája még fel sem bukkant Tabita Springs távoli hegyei fölött, mikor kintről már megszólalt Jimmy velőtrázó ordítozása, amitől az ablakok is finoman rezonálni kezdtek.
- A fene a fajtádat- sóhajtottam roppant álmosan, belepislogva a kinti sötétségbe. - Nem is tudom minek vettem ébresztőórát - ittam meg a kávém utolsó kortyait. - Csak azt nem tudom - zsémbeltem tovább magamban, miközben vékony kabátot rántottam, csizmát húztam, és fejembe nyomtam a kalapomat - hogy ha egyszer meghalnék az éjjel, mi lenne veled. Téged persze ez nyilván nem érdekelne - vágtam ki a konyha ajtaját, és ettől a zajtól Jimmy ordítása csak fokozódott. - Igen, már jövök - mormogtam. - Szóval, ott tartottam, ha meghalnék sem érdekelne téged, csak legyen tele a hasad. Nem gondolod, hogy ez kissé egyoldalú kapcsolat? - vágtam a kezem csípőre, mikor a kinti sötétségből kivált egy hatalmas árnyék, és hosszú füleit billegetve kivette a kezemből a két szem cukrot.
- De azért mindig tudod, hogy vegyél le a lábamról - sóhajtottam, mikor aztán busa fejét a nyakamba dugta. - Jól van, jól van - csillapítottam le nevetve a szeretetrohammal birkózó szamarat, aki készségesen követett engem egész az istálló ajtajáig.
- A vödröt is vihetnéd, ha már eljöttél idáig - néztem rá, és beléptem az épületbe.
Még mindig nem tudtam megszokni azt a néhány első másodpercet, ami ilyenkor fogadott. És ennek első jele volt a SZAG.
- Olyan leszek lassan, mint valami finnyás városi- kapcsoltam fel a világítást, és elégedetten néztem végig a gyülekezeten.
Az egyik sarokban két ló rágta a szénát, a velük ellentétes oldalon húsz bárány állt, meglehetősen bamba arckifejezéssel.
- Igen, én is így szoktam nézni minden ébredéskor - léptem oda, és leellenőriztem a szoptató bárányanyukákat, akik a többiektől elzártan bégettek. - Nagyon édesek a gyerekeid - mondtam egy jól megtermett asszonyságnak - csak iszonyú büdösek.
A harmadik sarokban néhány tehén kérőzött, egyszer-egyszer velőtrázó bőgéssel követelve a reggelit.
- Minden rendben - végeztem a szemlével, amit úgy tartottam a gyülekezet fölött, mint valami tábornok - gyere Jimmy, vár a munka - léptem ki, és felrángattam a kabátom cipzárját. Elég hűvös volt még a louisianai reggel.
- Gyere már, nem hallod? - emeltem meg a hangom, de már tudtam, hogy a „munka” szó puszta említésére Jimmy átmeneti süketté válik. A földön elszórt szalmaszálakat szagolgatta nagy átéléssel, és láthatóan ügyet sem vetett rám.
- Úgy látom, veled már nem lehet boldogulni ostor nélkül! - csattantam fel végül.
Noha egy éve vezettem már ezt a farmot, még most sem sikerült rájönnöm, hogy a felemelt hang, vagy az ostor szócska volt a varázsige, mindenesetre Jimmy ügetni kezdett a csűr felé, hogy aztán engedelmesen a kordé elé álljon, és engedje, hogy felszerszámozzam.
Szénát hánytam le a felső szintről, bele a kocsiba, aztán kicseréltem a tegnapi használt almot az istállóban. Amit a többi farmer általában nem kedvelt - értem ez alatt a ganajolást - nekem a kedvenc műveletem volt. Nem a terjengő „illatok” miatt, hanem mert jó érzés volt végignézni a tiszta istállón, és tudni, hogy az állataim már legalább fele részben rendben vannak.
- Jöhet a második felvonás szépségeim - adtam egy marok répát Jimmynek, hogy nyugton maradjon a kordé fogságában, majd átgörgettem a két csillogó fejőgépet az istálló negyedik sarkából a tehenek, és a juhok állásba.
Nem kellett hozzá sok idő, hogy az egyhangú zümmögés betöltse az istállót, és elégedetten kapcsoltam ki a gépeket, emeltem nagy nyögésekkel a kannákat a kordéra, majd a csűr felé útban, lepakoltam a konyhaajtóban a reggeli „termést”.
Még néhány forduló Jimmyvel, és nemsokára az istálló minden lakója elégedetten ropogtatta a búzát, zabot, szénát, ami épp szerepelt az étlapján.
- Jól van öregem, ma reggelre ennyi volt - nyújtóztam nagyot, de ekkor már a kinti sötétség erősen oszlott, és mire leszerszámoztam Jimmyt - aki felsőbbrendű képpel kezdte majszolni az ő különtett adag sárgarépáját - már a nap is felbukkant, és az előbbi hideget szinte percek alatt messze űzte.
Besétáltam a konyhába, főztem egy újabb kávét, és elkeseredetten meredtem az órára.
- Még mindig három órába telik az egész - rogytam le egy székre. - Képtelen vagyok feldolgozni, a többi farmer hogy csinálja ennél gyorsabban.
- Talán úgy, hogy segítségük is akad - szólalt meg egy rekedt hang az ajtóban, és csaknem lenyeltem a kávéskanalat a rémülettől.
- Jared - sóhajtottam, mikor megláttam a barázdált arcot. - Te arra pályázol, hogy ne érjem meg a nyugdíjas éveimet, ugye? - tártam ki aztán az ajtót, és beengedtem a jövevényt. - Nem is hallottam, hogy ideértél.
- Mert az én jó öreg Bess-em lerobbant - ült le az öreg farmer a székre. - Hát a saját kordémmal zötyögtem el idáig.
- Odakinn vannak a kannák - böktem fejemmel az ajtó felé. - Valami extra kívánság?
- Igen, láttam hogy kinn vannak - bólogatott, és a ráncos arcon megjelent egy apró mosoly. - Ha már itt tartunk, te hamarabb fogsz megölni engem. Csaknem hasra estem bennük. Ez valami csapda betörők ellen? - érdeklődött, és kérges tenyerébe fogta a bögrét, a forró kávéval, amit kiöntöttem neki. - Mellesleg, a titkos receptű juhsajtot nagy siker. Dupla ennyi is elfogyna belőle. Jó kis pénz, szóval gondolkozz rajta.
- Nem is tudom - nyögtem. - Igy el sokan vannak - mutattam az istálló felé, jelezve mire is gondolok. - Ha még vennék juhokat, egy órával korábban kelnék, és később feküdnék. A nyírás, a kaja- nem tudom, megéri-e.
- Persze, hogy meg. Öreg farmer vagyok, hallgass rám - veregette meg a karomat Jared. - Na jó, viszem a kannákat, még mielőtt megalszik benne a tej - állt aztán fel, és úgy dobálta a tejjel teli edényeket a kocsira - amiket én mozdítani is alig bírtam - mintha csupán pehelypárna lett volna.
- Tudod Jared, ha valaha végképp elmenne az eszem, és férjhez mennék, téged választanálak - évődtem vele kedvesen, mire felnevetett, cowboykalapját a tarkójára húzta, és rágyújtott a ritka büdös pipájára.
- Feltéve, ha előbb leszoksz erről - legyeztem az orrom előtt néhányat.
- Ha feleségül vennélek, te szoknál rá - mulatott magában, aztán kissé közelebb hajolt. - Minden rendben, ugye? - nézett rám azzal az aggódó szeretettel, amit már megszoktam, mire csak bólintottam. - Hozzak neked valamit a városból?
- Nem, köszönöm - ráztam a fejem. - Valamelyik nap úgyis be kell mennem. Rám férne egy új csizma - vizslattam a lábbelimet.
- Meg egy kis szórakozás, kis tánc, néhány üveg sör, és kellemes férfitársaság - folytatta a felsorolást Jared, aztán az arckifejezésemet látva legyintett egyet. - Vedd úgy, hogy nem szóltam. Jó munkát Mona. Az esti fejésre itt leszek - csattintott a kantárral, mire a két ló lassú ügetésben megindult kifelé.

*****

Elég hamar elszállt a délelőtt, és a nap többi részében ritka csendes volt az istálló. Valamikor dél körül kitereltem a jószágokat a karámokba, és míg a rádiót hallgatva ebédet gyártottam, belecsendült a motozásomba és a zenébe egy-egy bégetés, tehénbőgés, vagy a lovak nyerítése.
Jól esett hallani ezeket a hangokat. Egy éve ezek jelentették számomra az életet. Elégedettség töltött el, tudva azt, hogy végre valahára én tartom kezemben a sorsomat. Kemény munka az ára, de tény és való, hogy megéri. Kőkeményen megéri.
Épp a csirkecombokat halmoztam a sütőbe, mikor halk léptek dobogtak fel a konyhabejáró fa lépcsőin.
- Mi az Jared, ilyen hamar visszaértél? - kérdeztem hátra sem fordulva, csak akkor kaptam oda a fejem, mikor torokköszörülés hangzott fel.
Odakaptam a fejem, és a kinti hőség miatt bezárt szúnyogháló előtt egy alak körvonalait láttam. Egy pillanatra elöntött a tiszta, jéghideg rémület. Beletelt néhány másodpercbe, mire felfogtam, hogy nem Timothyt látom magam előtt. Nem, ez egy ismeretlen alak volt. Méghozzá egy igencsak jóképű ismeretlen.
- Öhm? segíthetek? - kérdeztem tétován, és tettem néhány lépést, közben folyamatosan szemmel tartva az idegent. - Közölném, hogy van fegyver a házban, szóval ha valami?
- Fegyver? - kérdezett vissza kissé értetlenül. - Nem akarok rosszat. Csak a segítségére van szükségem - magyarázta, és egy lépést hátrált az ajtóból. - Autóbalesetem volt. Ott, arrafelé - mutatott a kifürkészhetetlen távolba, a farmom végébe. - Azt sem tudom, hol vagyok éppen - nézett rám zavart tanácstalansággal. - A mobilom tönkrement, és közel-távol ez az egyetlen hely, ahol segítséget kérhetek. Egyébként a nevem Ian Somerhalder.

Vége

Folyt. Köv.

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!