Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Prophecy
Alkotások száma: 3
Regisztrált: 2012-01-14
Belépett: 2012-05-07
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Elbeszélések (3)
Feltöltve: 2012-01-16 11:38:57
Megtekintve: 581
A menedék 2. fejezet
Még mindig gyanakodva figyeltem az idegent az ajtóban. Az elmúlt egy évben sosem láttam még véletlenszerűen beeső embert. Sőt, szinte senkit nem láttam Jareden, és a városbelieken kívül.
- Miért hinnék magának? ? kérdeztem kissé reszketeg hangon. ? Ha Tim küldte, akkor már most mondom, hogy a barátom nemsokára visszajön, és?.
- Hogy ki küldött? - meresztette ki szemét az idegen, és a szúnyoghálón át is láttam megcsillanni a szinte elképesztően kék szemeit. ? Nézze, nem tudom miről beszél, de nekem szükségem van segítségre! Annak a legelőnek a végén áll az autóm? és képtelen vagyok beindítani. Félek, jobban összetörtem a kelleténél. Nem tudok segítséget hívni, mert egy halom alkatrész maradt a mobilomból? és valami történt a karommal is ? fejezte be. ? Segítenie kell nekem. KÉREM!
Összeszorított fogakkal hallgattam a mondandóját, aztán végül győzött rajtam a szánalom. Vagy akár a hülyeség, attól függ, honnan nézzük.
- Jó, rendben ? fújtattam nagyot. ? De egy feltétellel megyek magával. EZZEL a feltétellel ? emeltem ki a puskámat a konyhaszekrény mögül, mire a szépszemű egy lépést hátrált. ? Ha ez nem tetszene, akkor sajnálom. A város arra van ? intettem a hegyek felé ? holnapra talán oda is ér. Nos? ? néztem rá várakozás teljesen.
- Oké, bánom is én ? intett lemondóan. ? Tőlem ágyút is hozhat magával, ha nem bízik bennem, de könyörgöm, hozzon egy autót, amivel ki tudjuk vontatni az enyémet a legelőről? csak arra kérem, állítson vissza az útra, és valahogy talán már eljutok a városig.
Kinyitottam az ajtót, minek láttán szépszemű lehátrált a verandáról, és némán nézte, ahogy bezárom a házat magam mögött.
- Segít? segíthetek? ? kérdezte hirtelen. ? Elég jól értek az autókhoz. A fejemre tarthatja a puskát, miközben én előhozom a kocsiját ? vigyorogta el magát halványan.
- A hülye viccektől még nem fogok jobban bízni magában ? vetettem oda. ? Szépen üljön le oda ? mutattam a veranda elé, ahol néhány fatuskó álldogált. ? Két perc, és máris itt vagyok ? vettem a puskát a vállamra, és az istállóba ballagtam.
Noha hozzá voltam szokva a puszta gondolathoz, hogy meg kell védenem önmagam ? nem mintha rossz szándékú emberek vettek volna körbe ? még sosem jutottam el odáig, hogy puskát fogjak valakire. A fegyvert egy ember ellen tartogattam. Ő gonosz volt, és rosszat akart. De ez az idegen nem. Éreztem ezt, szinte minden idegszálamban.
Nagy sóhajjal kivezettem Lizzyt, a két ló közül a markosabbikat, és seperc alatt a kis szekér elé szerszámoztam. A puskát a lábam mellé szúrtam a kocsisülőre, mint a cowboyfilmekben láttam, és egy csettintéssel megindultam a szépszemű felé.
Ő ott üldögélt, ahol hagytam, és látványosan megnyúlt az arca mikor meglátta a lovat és a szekeret előcsörömpölni az istálló mögül.
- Mi a probléma? ? kérdeztem ártatlan arccal, és tudtam, hogy már csak ennek az ábrázatnak a láttán megérte az egész találkozás.
- Öhm? én egy? kocsira számítottam ? nyíltak tágra a szemei, és teljesen olyan színük volt, mint az áprilisi égnek odafenn. Mintha még a napfény is bennük szikrázott volna.
- Ez is egy kocsi ? adtam meg a választ tömören. ? Autóm, mint olyan, viszont nincs ? mutattam a fejemmel, hogy szálljon fel mellém. ? Most jön vagy nem? Lizzy elég türelmetlen típus ? néztem a lóra, aki már feszülten topogott egy helyben.
- Igen, persze ? tápászkodott fel, és úgy kapaszkodott fel a szekérre, mintha dinamittal lett volna kibélelve.
- Ezt senki nem hiszi el nekem, ha egyszer elmesélem ? sóhajtotta, és valami okból kifolyólag olyan fejet vágott hirtelen, mint mikor a kisgyerek felül álmai hullámvasútjára.
- Ez egy lovaskocsi, nem idegen űrhajó ? emeltem a tekintetem az égnek, aztán csettintettem a kantárral, és Lizzy szapora ügetésbe kezdett.

*****

Csendben tettük meg a jó tíz perces utat a legelő végéig. A kalapom árnyékából viszonylag biztonságosan méregethettem szépszeműt, ha az ő figyelmét látványosan lekötötte valami más ? akár egy nyúl a mezőn, vagy egy sas az égen ? és észrevettem, hogy néha ő is végigmér engem, bár az ő tekintetében több volt a néma bámulat, mint az elragadtatás.
- Pokoli a hőség ? jegyezte meg végül, és letörölte magáról a sűrűn patakzó verejtéket. ? Hogy lehet bírni ezt?
- Csak így ? mutattam fejemen a kalapra. ? Magának gondolom nincs ilyen.
- De van. Bár nem teljesen cowboykalap, de kalap ? adta meg a választ. ? És a kocsimban hagytam ? sóhajtotta.
- Gratulálok. Most legalább megtanulja, hogy az áprilisi louisianai hőségben az emberek nem járnak fejfedő nélkül. Legalábbis az épeszűek ? szúrtam oda egyet, aztán leállítottam Lizzyt. ? Oké, ez az a legelő? ? néztem rá, mire bólintott. ? Akkor hol van a kocsija? Látnunk kellene!
- Én itt hagytam?- kezdett magyarázni, de szavába vágtam.
- Hol? ? kérdeztem tőle kissé feszülten, és kezdtem a fegyver után nyúlni. ?Gratulálok Mona, ha csapdába sétáltál? ekkora marhát, mint te??- motyogtam magamban, de ekkor szépszemű leugrott a kocsiról.
- Ott van ? mutatta, mire értetlenül bámultam rá. ? Ha leszáll, akkor már maga is meglátja. Kilátszik a háta? a szénakazalból ? bökte ki végül.
- A miből??? ? emelkedett a hangom a felső szférába, hogy aztán meglátva a szétborult kazlat, benne egy autó fekete hátsójával, levegyem a kalapom. Reméltem az éppen feltámadó szellő lehűti a fejem, mert jelenleg legszívesebb ugyanebben a helyzetben láttam volna szépszeműt. És úgy, hogy mindez az én kezem nyomát dicsérje.
- Remélem tudja, hogy az állataim egy havi takarmányát tette tönkre ezzel a manőverrel ? morogtam oda. ? Hogy a fenébe került ide egyáltalán?
- Nagy gond lenne, ha ezt nem most mesélném el, hanem ha már kihevertem a napszúrást? ? állt mellettem elég elgyötörten. ? Csak kérem, rángassa ki onnan valahogy a kocsimat. Megfizetem a kárát.
- Én is így gondoltam ? jegyeztem meg, aztán odafaroltattam a szekeret a kocsija hátához, és egy erős kötéllel összekötöttem a kettőt.
- Gyerünk Lizzy? mutasd meg, milyen erős kislány vagy ? csettintettem a kantárral, és egy-két perces küzdelem után az autó már a puszta legelőn álldogált, igaz, kissé ziláltan.
- A kocsim! ? örvendezett a kékszemű, és úgy tapogatta meg a karosszériát, mintha egy nő dudái lennének a keze alatt.
- Könyörgöm mondja, hogy nem fog szerelmet is vallani neki ? sóhajtottam, mire ő szó nélkül kinyitotta a jármű ajtaját, egy kalapot nyomott a fejébe, és diadalmasan rám vigyorgott.
- Hát ez egy vicc ? mértem végig. ? Oké Mr, ez nagyon jól mutat a városban, de itt még a tehén is kiröhögi magát ? ráztam a fejem, és magam sem tudom miért, de röviden én is felnevettem.
- Mellesleg, elég mutatós kis járgány ? ugrottam le a szekérről, míg ő a csomagtartóban matatott.
- Igen, az ára is az volt ? válaszolt. ? Nos, visszaállít az útra? Ha megmutatja, pontosan merre van a város, valahogy bedöcögök.
- Ezzel bajosan ? csaptam le a kalapomat a kocsiülőre. ? Az első tengely törött. Két métert sem fog megtenni vele ? mutattam a kerékre, ami úgy állt, mintha kibicsaklott volna a nyaka.
Szépszeműnek torkán akadt a jókedv, ahogy átsétált arra az oldalra, ahol én álltam, és meglátta a bajt.
- Akkor? most mégis mit csináljak? ? meredt rám különös tanácstalansággal. ? Hogy jussak el a következő városba? Én? nem hagyhatom itt az autót? és amúgy is? - motyogta egyre zaklatottabban ? engem majd várnak. Segítséget kell hívnia ? nézett rám még egyszer, aztán a ragyogó kék szemek fénye eltompult, a lábai megrogytak, és nemes egyszerűséggel összeesett a kocsija mellett.


Vége

Folyt. Köv.

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!