Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Érdi Miklós
Alkotások száma: 7
Regisztrált: 2012-07-24
Belépett: 2013-10-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (3)
-Versek (4)
Feltöltve: 2012-07-26 22:14:29
Megtekintve: 582
PÉTERKE VISSZATÉR
Egyszer volt, hol és hol nem, olyan régen volt, hogy azt már én sem tudom, elég az hozzá, volt egyszer egy kis madár. Valami fura egy madár volt az, mert az olyan picinke volt, mint egy pillangó. Amikor megjelent, nem tudom hogy csinálta, de azt mindenki észre is vette, kicsitől nagyig az egész falu, és mentek utána. Na ki is csalta a népet a patak partjára.
Akkor egy kisfiú, akit Péternek hívtak, meg akarta fogni, mert azt mondta, hogy az oly pirinyóka, neki azt meg kell fognia, el kell kapnia, de tüstént.
- Jaj, fiam, hagyd a csudába, ne kergesd.
Ekkor mások is kiabáltak neki:
- Ne kergesd, lássuk, hová száll le?
A madár leszállt, mégpedig a víz tetejére. Na, Péterke le sem húzta a cipőjét, belement a vízbe és ott nyúlkált a madárka után, de az mindig odébb röppent. Addig-addig, hogy a víz már vitte Péterkét és akkor az emberek szaladtak a parton és kiabálták neki
- Add a kezed Péterke, add már ide, hogy húzzunk ki.
Látta Péter apja, hogy mindenki csak kiabál, de a gyermeket az nem menti meg, elbődült nagy hangján.
- Emberek vessük le a csizmát és lépjünk már be és kapja el valaki azt a mihaszna Péterkét.
Erre az emberek ledobták a csizmát és bele a mélyvízbe. Mindjárt látták, hogy a nadrágjukat is le kéne vetni. Nem sokat gondolkodtak, ledobták és mentek eme derékig érő vízben Péterke után. Eközben az asszonyok sem akartak lemaradni a gyermekmentésről, elkezdték ők is a cipőjüket elhajigálni és mentek a férfiak után. Hát mikor a férfiak ledobták nadrágjaikat, ők bizony ledobták a szoknyájukat és mikor a férfiak az inget is ledobták, hogy bémehessenek nyakig a vízbe, ők is ledobták a felsőruhát, mert úszni ott senki nem tudott, és a víz olyan mély lett, hogy már csak lábujjhegyen mehettek benne, mert másként megfulladtak volna.
Akkor valaki elkiáltotta magát:
- Menjünk ki a partra emberek, asszonyok, menjünk ki a partra.
Nem szívesen mentek, de jobbnak látták, hogyha szót fogadnak, hisz belefulladnak mindannyian, ha így folytatják. Nagy későre sikerült mindenkinek valahogy partot érnie és volt jajveszékelés, sajnálkozás, mert Péterke bizony eltűnt.
Megsiratták ahogy kell, aztán fordultak vissza és kezdték felmérni, hogy szinte mind ruhátlanok. Tanakodtak, mit csináljanak, hogyan térjenek vissza a faluba, mert reggel lett időközben és mikor jött fel a nap, sokan elszégyellték magukat, mert a ruhákat senki nem találta meg. Vagy valaki ellopta, vagy nem a partra dobták és a víz elsodorta valamerre.
Ekkor Péterke anyjának az a fura ötlete támadt, hogy maradjanak a parton, mert ha Péterke tényleg vízbefulladt, akkor úgy is kellene neki virrasztani, éppen ezért maradjanak a víz közelében. Erre egy másik azt mondta, hogy azt kéne csinálni, hogy kuporodjanak belé a patakba, és ha jön valaki nem lesz feltűnő, hogy ők mennyire pucérok. Majd este az éj leple alatt mindenki hazaballag és meg se tudja senki, hogy ruha nélkül voltak egész nap.
Tetszett az ötlet mindenkien és ott ücsörögtek a vízbe egész áldott nap. Se étel, se egyéb, de számolták ám a perceket, hogy mikor fogy el már az idő.
Végre elindultak hazafelé, mikor jó sötét lett. Odaértek, de a faluban már mások laktak, és azt kérdezték:
- Maguk meg honnan jöttek elé?
Hiába mondták, hogy ez az én házam, ez az én portám, telkem, birtokom, azt aztán mondhatták, mert azt mondta mindenik új tulajdonos, hogy jó, jó, mutassa már meg az írást. Erre csak azt tudták felelni, hogy megmutatják, ha béengedik őket, hiszen tudják hova rejtették ám el.
- Még az kéne, hogy béengedjek egy pucér ismeretlent - hangzott keményen a válasz, és mindjárt előhozták a papírost.
- Ni, látja ez vagyok én, Cserepes Mihály, vagy Vitéz Boldizsár, hiába mondja, hogy maga az, mert az én vagyok.
Felsült mindenki. Nem volt mit tenni, el kellett menjenek az erdőbe és ott eszkábáljanak valamilyen szálláshelyet maguknak zöldágakból, mohából, mert még szerszámaik sem voltak, sőt ruhát is fakéregből háncsokból készítettek maguknak, mert így jártak ama buta kis Péterke miatt.
Eközben Péterke egyszer csak elfogta a madarat és mindjárt szárnyakat kapott. Örömében elkezdett szállni és okosodni valahol fent, ki tudja, hol és merre, de mikor mindent magtanult, amit a madárvilágban hallott és megtapasztalt, fogta magát és elindult hazafelé. Hát akkorra már jól megtermett legényke lett belőle, fütyörészett, hogy most mekkorát fognak majd nézni a szülei meg a rokonai, sőt az ismerősei is.
De bizony elcsodálkozott, amikor azt látta, hogy a falu népe mennyire idegen előtte. Bánkódott, hogy ilyen rövid idő alatt átváltoztak az emberek, hogy sem azok, sem ő nem ismer rájuk. Nem értette, ez hogyan lehetséges.
Na, de el kellett hagynia a falut. Amint haladt, látott az erdőben kisemmizett, ágról szakadt emberkéket, akik előle is riadtan menekültek.
Nézte, hogy kik lehetnek, hát mindjárt felismerte az édesapját és utána kiabált.
- Édesapám, hé, hol van édesanyám?
- Itt vagyok. Péterke te vagy az, nem hiszek a szememnek. Emberek gyertek ide, megjött a mi Péterkénk, siessetek, itt van a fiú, ni, hogy megnőtt, de nagy fiú lett belőle!
Percek alatt összegyűlt mindenki és legelső haragjukban agyon akarták verni Péterkét, de ő azt felelte nekik:
- Mi van? Talán én vettem le rólatok a ruhát? Na, és miért kellett mindenkinek utánam rohanni, a többiek mért nem maradtak otthon?
Mondta volna tovább is, de akkor észbekapott, hogy utólag könnyű okoskodni, de most rajta a sor, hogy meghálálja az emberek áldozatkészségét. Mindjárt elővett egy kicsi varázsvesszőt és mindenkire rásuhintott egyet. Na láss csudát, abban a percben olyan szép ruha feszült rájuk, hogy olyan szépeket még senki sem látott.
- Jaj, Péterke, ez igazán szép, de mondd, honnan ez a nagy tudomány?
- Honnan, honnan, úgy tudjátok meg, hogy tündért vettem feleségül, és ez a tudás tőle van.
- Jó, akkor varázsold vissza nekünk a falut - kérték tőle, - mert az a miénk volt mindig, ne hagyd, hogy mások lakjanak a házainkban, míg mi itt a vadonban a fák alatt szenvedjük el a telet, meg mindent ami kellemetlen.
- Rendben van - mondta Péterke és bémentek a faluba.
Ahogy odaértek, kettőt suhintott minden házra és annak bitorló lakója úgy menekült ki onnan, mintha puskából lőtték volna ki. Rövid idő alatt mindenki visszakapta házát, holmiját és akkor Péterke is lehívta fentről és bémutatta a feleségét.
- Ünnepeljük meg - mondták az emberek.
- Ekkor Péterke elkezdett hordókat varázsolni a térre. Folyt a bor, eléjöttek valahonnan a cigányok és elkezdték húzni a csűrdöngölőst, meg a dzsámpárálét. Volt bokázás, meg mindenféle figuratánc. Észre sem vették, hogy hajnalodik és Péterék eltűntek valamerre, ők meg csak mulattak, mulattak és tán még ma is ropják, ha meg nem haltak.
2012.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2012-07-27 21:39:53
Jó volt olvasni mesédet. Örülök, hogy a végén minden jóra fordult. Most már mehetek aludni.