Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-06-27 16:33:32
Megtekintve: 727
Kurtafa - 24
Másnap a reggeli elköltése után Yeti és Irma karonfogva a három apácát körbesétálták a falut. Mindenhová beköszöntek, ahol valaki kinn volt a tornácon, vagy kinn ült éppen a kapu előtt. Megszemlélték a falu végén elterülő elgazosodott, műveletlen parlagfüvet bőven termő földeket, a vidáman csörgedező kis patakot, majd tekintetüket feljebb emelve, megállapodott a domhátra kúszó erdőn.
–Gyönyörű ez az elgazosodott Édenkert!–csapta össze tenyereit álmélkodva pemete nővér. –mondd fiam kiék ezek az üresen álló házak, elhanyagolt, félig romos melléképületek, a hatalmas, gyomos porták?

–Nénikém, mindnek van valahol gazdája. Gusztibácsinál vannak a kulcsok, ha vevő érkezik, akkor beengedje őket széjjelnézni.
–Akkor menjünk talán hozzája és tájékozódjunk fiam!– mondta Pemetenéni és Guszti háza felé, vették az irányt. Guszti éppen végzett a budin a Népszabadság kivesézésével és beakasztva a budiajtót a madzaggal elindult az ámbitusra, früstökölni. Éppenhogy hozzákezdett a falatozáshoz a kutya morogva farkával kopogva verte a döngölt padlót. Ezzel is jelezte, hogy léptek közelednek. Hamarosan a kapu előtt álltak Yetiék, bebocsátást kérve.

–Hello, vén gezentor! Bemehetünk?–kurjantotta a kaput belökve trédével Yeti. Az öreg két falat lenyelése közben hersegve köpte felé a szavakat: –bújjatok be!
Yeti a három apácával betódult a verandára. Guszti bekattintotta a bicskáját, kézhátával megtörölte zsírtól fénylő szederjes, lila ajkait, majd nekik szegezte a kérdést:–mijáratban erre, itt, ahol a madár se jár?
–Gusztikám, öreg cimborám, az apácák hatalmas portán álló házat szeretnének vásárolni. Tudnál-e nekünk olyan házat mutatni, aminek akkora portája van, hogy még egy házat lehetne rá építeni?
–Tudnék, de nem eladó, mert lakott. Milyen célra kellene?
–Szeretnénk itt egy szeretet otthont létrehozni, idős, magányos, beteg öregemberek számára.–vezette elő a témát Pemete nővér. –lehetőleg az út mellett legyen a porta, hogy gépkocsival megközelíthető legyen.

–Nővérke, itt minden ház az utcafrontra épült. Lehet válogatni.
–Mutatna nekünk olyat amilyen, megfelelne. Akkor talán menjünk, nézzük meg!
–Ej, de sietős a dolguk. Ne rontsák már el a napomat. Igyanak velem, egy kupicával az én világhíres papramorgómból! –köszönjük a szíveslátást, de mi a tiszta vízen kívül mást nem iszunk!–hárított Pemete. Yeti, azonban ismerve a Kurtafai etikettet feláldozva magát elfogadta a felkínál papramorgót,másnéven nevezeve:lófingatót. Már a harmadik kupicánál tartottak, amikor az öreg, miután megforgatta, kifaggatta az apácákat így dörmögött a bajsza alatt.

–Asszongyák, hogy magányos, beteg öregembereknek akarnak otthont építeni?
–Azt.
–Akkor nincs eladó ház!
–De, kedves öregem, hát miért ez visszautasító magatartás? Maga is közelebb áll a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez. Maga is ápolásra szorulhat egyszer. Isten útjai kifürkészhetelenek. Gondoljon rá, lelkivigaszt kapna halála előtt tőlünk, feladnánk az utolsó kenetet magának!
–Hát, ippeg ezért nem eladó!
–Na, idefigyelj vén gezentor! Oldozd már el azt az ebet a karótól! Mit makacskodsz itten. Akarod, hogy seggbe rugdossalak! Úgy beszélsz, alkudozol itt velünk, mint a cigány, aki a kehes lovát akarja rásózni a balekra! De előbb felcsigázza az érdeklődését! Na, ki vele, melyik házra gondoltál?

–Vóna itt egy, de nem eladó!
–Akkor minek emlegeted! Van itt még vagy harminc, ami lakatlan. Örömmel szabadulnának tőlük, mielőtt összedűlnek. Na, hozzad a kulcsot, azt nézzük, lássuk a medvét!–bíztatta Yeti az öreget. De az nem moccant. Még egy kupicával kitöltött, koccintott Yetivel, majd megszólalt.
–Béküljünk!
–Isten-isten! Ez az utolsó pohár! Lássuk a házat!–nógatta Yeti. Az öreg egy mélyet szívott a csibukból, aztán ráharapott a szopókájára, hogy csakúgy reccsent. A bűzös, sárga, nikotintól bűzlő nyálat magasan oldalra sercintette odvas fogai közül. A kutya a földön kushadtából felpattanva még a levegőben elkapta azt. Csámcsogva lenyelte. Így részesült ő is a bagózás élvezetéből.

Kisvártatva megszólalt. – lenne egy ház, ami pontosan megfelelne, de lakott. Ha lakottan jó nekik, akkor nem bánom, vigyék!
–melyik az?
–E lenne az ecsém!
–Na, végre hogy kibújt a szög a zsákból ! Mennyire taksálja?
–Nincs ára, ajándékba adom, de vele együtt magamat is, ha így megfelelne.
–ne izélj már öreg. Ez vészesen komoly dolog. Adod, vagy nem adod?
–Adom. Úgy gondoltam, elég vén vagyok már. Se kutyám, se macskám. Építsenek ebből egy otthont. Hagyjanak meg nekem egy szobát. Aztán majd feladják a végén az utolsó kenetet.
–Mit szólnak ehhez néném?
–Az úr beszélt belőle, fiam. Nézzünk körül a portán!

Ezzel hátra mentek a hatalmas portára szemlélni. Az óriási telken hátul pajta, magtár, csűr, üres ólak helyezkedtek el. Mögötte egy szilváskert és nagy területen parlag.
–Az a nagy területű parlagföld itt mellettünk, az, kié? –kérdezte Pemetenővér.
–Az is az enyém. Három kataszteri szántó.
–De, hiszen ez óriási! Egy tapodtat se megyünk tovább!–lekendezett a három apáca. Gusztibácsi a mi emberünk. Na, akkor áll az alku? –kérdezett rá, mégegyszer Pemete.
–Mondtam már, nem eladó, csak elajándékozható… mégpeiglen nemes célra!
–Akkor túl is vagyunk tárgyalva. Gyerünk be a szobába, keressük elő a papírosokat és irány-Darány, mehetünk Kókányfára átirati a jegyzőhöz. –rikkantotta Yeti és indulásra, biztatta a többieket.
Tizóra felé értek át Kókányfára. A polgármesteri hivatalban szokásszerint ketten voltak: a polgármester és a jegyzőnő. Mancika a függönyt félrehúzva éppen kitenkitett mikor kezeit összecsapva elsikkantotta magát.
–Atyagatya: Jenő! Négereket látok közeledi a Yeti vezeti őket.
Erre Jenő, a polgármester is az ablakhoz tódulva kitekint. Mgerőkönyödve dadogja. –apácabőrbe bújt cigányok ezek te! Nem látod a boxos képükön, hogy egy fokkal halványabbak a négernél?
–Jenő, ne kacagtass, láttál, te már cigányapácákat?
–Nem, de attól még lézethetnek. Engedjük a színünk elé járulni ezeket a maskurákat, amondó vagyok! Aztán essünk túl rajtuk minél hamarabb! Engedd be őket Manci!

–Én, beengedhetem őket Jenő, de nem állok jót magamért, ha kivetkőztetnek a béketűrésemből! –dunnyogta a jegyzőnő és a heves dörömbölésszerű kopogtatásra kitárta az ajtót.–tessék, jöjjenek be! Együtt vannak, mind?
–Egy a célunk kedveském –jegyezte meg Pemetenővér és fejével intett a többieknek, hogy kövessék. Amint felsorakoztak a jegyző és a polgármester előtt Guszti, kezdte előadni jövetelük célját.
–Szeretném rátestálni a házamat, fődemet a missziósokra. Mi ennek a módja jegyzőné asszony?

–Mi jött magára Gusztibátyám, megcsípte a bolondkígyó tán? Kisemmizné magát, aztán jönne kuncsorogni az államhoz, ingyenebédért, ingyen temetésért? Jól meggondolta kend, mit akar tenni? Egyáltalán kik ezek az idegen apácaszerűségek? Magyarok, egyáltalán? Azt tudja, hogy csak magyar állampolgár javára mondhat le a vagyonáról.
–A Pemetnővér magyar állampolgárnak született, de 56 ban kitántorgott a nagyvilágba és Indiáig meg sem állt. Ezek meg itt mellette indiai missziós apácanővérek. Ők az én birtokomon egy szeretetotthont hoznak létre a magányos, egyedülmaradt öregek ellátására és ápolására. Még az utolsó kenetet is ők adják majd fel nekem: megígérték.

–Ismerjük az ilyet. Betelepednek ide, aztán mikor már megmelegedtek elkezdik az államot pumpolni az ellátásért, és fenntartásért, merthogy nekik is jár a fejkvóta, mint ahogy az egyházi iskolák is teszik. Szívják az állam vérit! –okoskodott a polgármester. Ekkor Yeti lépett elő és aláírásra kész dokumentumokat, kérvényeket tolt a megrökönyödött Mancika jegyzőnő orra elé.
–Itt, tessék aláírni őket, egyenként, a pontozott vonalon! –dörögte ellentmondást nem tűrő hangon. A polgármester felkapta a vizet és így replikázott.
–Idefigyeljen édes úr, hogy jön maga ehhez, gyütt-ment létire, hogy parancsolgat nekem, egy hatósági közegnek?

–Na, közegeim, félre a ködösítéssel! Egy tőkeerős nonprofit szervezet kér letelepedési engedélyt. Pénzt, probléma megoldást hoz hazánknak. Leveszi az állam keshedt vállairól a terhek egyrészét. Ingyen, és bérmentve, csupán szeretetből. Mi akkor a kifogás? Vagy meg kellene kenni egy kicsit a hatóság eszekerekit, hogy jobban forogjon? Telitömni jattal a zsebeiket? Hagy hallom, mit lépnek erre!

A jegyző és a polgármester összenéztek és kétségbeesetten sunyítottak. Kifogytak az észérvekből. Nincsen kec-mec itt jatt nélkül melózni, kell! Jenő széttárva karjait, megadta magát és elkezdte aláirogatni a papírokat. Aztán a jegyzőnő is aláírta és lepecsételte őket.
–Most bemegyünk Egerszegre. Bejegyeztessük a Pemete és társai Missziót a cégbíróságon. Aztán nyitunk egy bankszámlát, ahova majd átutalhatják az állami támogatást, de hiánytalanul ám! Természetesen a bankszámlára az állami dotáció többszörösét kitevő összeget utal át az anyamisszió Calcuttából. Akkorhát…

Hajolt meg Yeti és kezet csókolt a meglepetéstől se, köpni se nyelni nem tudó, megrőkönyödött jegyzőnőnek. – csókolom a kisztihandját kisnagysád! Magának meg viszontlátásra polgármesterkém! Arevoár! Good by! –rebegték az apácák és a társaság diadalmasan kisétált a Hivatalból. A polgármester ennyit mondott csak: –Mancika, tárja ki az ablakokat, hagy szellőztessük ki ezt a cigány szagot.

Mancika, miközben kitárta az ablakszárnyakat, hátrafordulva a polgármester felé, halkan korrigálta, mert ugye a falnak is füle van: –nem cigányok, indiaiak ezek Jenőkém! Jenő az asztalon heverő elintézetlen aktacsomókra csapott felindulásában, hogy csakúgy porzott minden.
–Seckojednó! Szurtosak ezek is, sőt, még feketébbek, mint a mi cigányaink! Idefigyeljé, he, Manci! Nem gondolod, hogy meg kéne Kurtafától szabadulnunk? Igazán levehetné az állam a vállunkrúl ezt a zsákfalut. Hány lakos után lehet leválni? Teneked tudni kell?

–Úgytudom 51 fővel már elkezdhetik a kiválást. Mire a kérvények eljutnak a legfelsőbb hatóságig, akkorra lesznek ezek még ötszázan is, amilyen ütemben szaporodnak! Szóval, mi örömmel elengedjük őket, csak nem kell mutatni. Inkább ellenkezni, kicsit kéretni magunkat a megyénél, hogy valami kárpótlást kapjuk az emberveszteségek miatt. Ki kell taposni az államból, amit csak lehet Jenőkém, nemigaz?
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!