Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-06-29 08:36:32
Megtekintve: 652
Kurtafa - 26
Ez a csütörtöki nap feledhetetlenné vált az apácák és a cigányok életében. Kacska Kácsa Bódog vendégszerető házában amolyan kislakodalmat ültek az indiai apácák és a cigányok nagy összeborulásának alkalmából.

Vendelék voltak a nagycsalád középső láncszemei. Náluk még négy gyermek volt otthon. A családfő: Kacska Kácsa és felesége, a néhai szépségének romjain méltósággal őrködő, ezerránc cigányasszony Trézsi a családban a legfőbb méltóságot töltötték be. Kácsa volt náluk a törvény és az igazságosztó egyszemélyben. Őrá hallgattak, és zokszó nélkül alávetették magukat ítéletének és utasításainak.

Bakfityék az öt gyerekkel egy külön házban laktak. Úgy alakult a helyzet, hogy Kácsa nagypapa és Trézsi nagymama laktak Vendelekkel egy portán, de külön-külön házakban. A nagypapáénak Vendel átalakította a hatalmas pajtát. Egy portán, de mégis elszeparáltan laktak. A pajtában egy konyha, nyitott tűzhellyel és egy hatalmas tisztaszoba lett kialakiítva, ha összejön a család, legyen hol elférniük. A pajta végiben egy kis 2,5 x 3 méteres hálókamrában pedig a két öreg osztotta meg nyoszolyáját éjjelente. Ez lett a hálókamra.

A hatalmas 1000 négyzetméteres ikerportán a gyerekek vígan hancúrozhattak, kedvük szerint. A hátsó udvar baromfiállományának és a veteményeskertnek a gondozása Aranyra és gyerekekre hárult. A ház előtt hatalmas eperfa állt, hűs árnyékot adva. Jóidőben itt étkezett a család. Ilyenkor összetolták a két hatalmas kecskelábú asztalt. Lócákat tettek melléjük és azon aztán elfért a retyerutya.

Ezen az ominózus napon Arany vezényletével folyt a kislakodalom előkészülete. A két kecskegidát Imre már hajnalban levágta, megnyúzta és Imivel átalküldte Vendeléknek. A beleitől, fejétől, patáitól megtisztított kecskegidákat besózták, befűszerezték az asszonyok. Bőven használták a kakukk és szurokfüvet, majoránnát és a borsot. A kecskét belének helyére, kockára vágott cukkínit, patisszont és zöldségeket helyeztek, majd összevarrták a hasabőrit. Mikor készen lettek, akkor a kecsketetemeket anyaggal kőrbetapasztották és az udvar közepén ásott, az alján izzó kövekkel kirakott gödörbe helyezték. A tetejét is megpakolták izzó kövekkel, majd az egészet betakarták földdel. Ez volt a boglyakemence.

Arany a hatalmas nyilttüzi kondérban főzte az aranyló tündérlevest. Ebben tizenkét tyúk főtt, mindenféle zöldségekkel bezöldségelve. Fenséges illatot árasztott. Trézsi mámi pedig a kislányok segédletével négyféle rétest és bélest készitett a saját konyhájában. Hatalmas tepsikbe betőtve a nyílt tűzhely kemencéjének mohó szájába vetette a finomságokat sülni. A legkisebbik gyerekeknek: Umbinak és Sambecnek a reszortja a kemence és a tűzhely izingkoróval, csutkaszárral való fűtése, azaz etetése volt. Ilyen előkészületek mellett folyt a vendégvárás.

Tizenegy óra felé érkeztek meg az apácák. Miután apraja-nagyjával megismerkedtek a famíliának, körbejárták a portát. Pemete megállt a füstölgő és finom illatokat árasztó boglya előtt. A levegőbe szimatolt és sóhajtva megszólalt.
–Ó, édes istenem, régmúlt idők üzenetét hozza felém ez a boglyakemnce, mely mennyei illatokat áraszt. Tudjátok-e milyen ősi szokást folytattok ti? Hol tanultátok ezt a boglyázást? –Az öreg kecse bajsza alatt somolyogva így válaszolt.

–Anyám, ez a szokás, az idők homályába vész! Még a messzi Indiából hozták magukkal az őseim. Ugyanis hosszú vándorlásaik során, az elejtett állatokat felpucolták,a környéken található gumókkal, zöldségekkel megtöltötték és agyaggal betapasztva izzó kövekkel teli gödörben, megsütötték őket. Volt ám úgyis, hogy éppencsak kibeleztük az elejtett állatokat és szőröstől - tollastól agyagba tapasztva tettük a gödörkemencébe. Mikor az agyagot levertük róla, gyönyörű, pirosra sült. A tollak leégtek róla.

–Tudjátok-e gyermekeim, hogy él mái napig is ez a szokás? Nem, na elmondom nektek: a pápuáknál. Fiatal missziós nővérként hét évet töltöttem Új Guineában. A Danik között térítettünk. Ott ugyanígy sütötték meg az elejtett pekarikat, vadmalacokat, bőgőmajmokat, kazuárokat. Körberakták őket jamgyökérrel, batátával, táróval, és izzó kövekkel fedték le a gödröt. Még most is a szájamban érzem az izét, zamatát étkeiknek.

–Lehet, hogy egy bokorból származunk anyám! – jegyzte meg Kácsa nagypapa, a bábé.
–Jól szóltál fiam. Bizony egy bokorból származunk mindanyian: négerek, fehérek, cigányok, indiánok. Magyarok és nem magyarok. –ezzel a szemle végetért. A fehér damaszttal leterített kecskelábú asztalhoz invitálták a vendégeket. Mivel a gyerekek és apácák nem isznak alkoholt, jégbehűtött bodzaszörppel és kólával kínálták őket.

Délre befutottak Bakfittyék is. Az öt gyerek azonnal nekiesett az üditőitaloknak, míg Jankica beállt az asszonyok közé segíteni a tálalásban. Hatalmas tálakban helyezték az asztalra a tündérlevest. Illata igencsak igénybe vette az ember izlelőbibajait és orrcimpájának szimatát. Nem lehetett ellenállni a megkóstolásának. Miután mindenki kikanalazta a levest, elvitték az üres leveses tálakat és megtöltve őket a levesben főtt húsokkal az asztalra, helyezték. Mindenki annyit fogott a markába, amennyivel meg tudott birkózni. Kés és villa nélkül, csak úgy a la’ natúr, falták be az ínycsiklandozó húsokat.

Amikorra végeztek, kisültek a rétesek és bélesek. Trézsi és Jankica tálcákra rakva, porcukorral megszórva az asztalra helyezte a süteményeket. Az apácák már szédelegtek a nehéz ételektől. Miután minden elfogyott, az asztalt leszedve Az apácák Kácsával, Vendellel, és Bakfittyel komoly beszélgetésbe kezdtek. Az asszonyok a mosogatással voltak elfoglalva,a gyerekeket meg kicsapták a rétre, hagy futkározzák le az ebédet.

–Mint tudják, nagy tervekkel jöttünk ide. Egy szeretet otthont akarunk építetni, ahol a magányos egyedülálló öregeket tudnánk gondozni, ápolni. Egy olyan közösséget hoznánk létre, ahol lenne klubbszoba, társalgó, étkezde, és hálókamrák. Mindenki, aki úgy érezné, hogy valamit tud még tenni a közösségért, nyugodtan vállalhatna kertimunkát, vagy akármilyen barkács, vagy kézimunkát. –adta elé Pemetenéni a nagy tervet. Kacsabábé közbevetette.

–Olyan lenne ez anyám, mint egy nagycsalád?
–Igen, fiam, olyan. A pénzt az alapítvány adná rá. Már megvásároltuk a Gusztibácsi házát. Ez lesz egyelőre a főhadiszállás, míg el nem készül a szociális épület, és a vendégház. Mert bizony itt a mi leendő öregjeink csak vendégek lesznek, amig a végső, égi mezőkre nem utaznak tőlünk.
–De szépen mondta, anyám! –törölgette szemeit Vendel és kezet csókolt Pemetének. Pemete megsimogatta zanzafejét és keresztet vetett rá. Majd így folytatta.

–Arra gondoltam, hogy vályogból kellene felépíteni az egész épületet, mint nálunk, Indiában. Tudtok-e olyan mesterekről, akik értik ezt az építkezést gyermekeim? –a cigányok összenéztek és szinte egyszerre vágták rá.
–Hogyne tudnánk anya! A Krapaj Csócsa és családja ezzel foglalkozik nálunk odahaza. Még templomot is tudnának azok felhúzni, kápolnát, hogy lehessen hol dicsérnünk az urat! Csak szóni kell nekik, azt gyünnek!

–Ó, tudtam én, hogy miért kell nekem a Kácsa portán levizitelnem!–vetette a kereszteket Pemetenéni. –Én, holnap bemegyek a városba. Szerzek egy jó, építészt, akivel megterveztetem az egész otthont. Ti pedig beszervezitek nekem a vályogvetőket, ha már komendáltátok őket.
–Mikorra kellene anyám?
–Mára, holnap már késő! –nevette el magát Pemetenéni, majd így folytatta.– gondolom, eltelik kis idő, amire a több tízezer vályogtéglát kivetik. Jöjjenek, csak jöjjenek, minél előbb.
–Kocsitól, lovastól?
–Hát, hogy másképp, jöjjenek miharabb!
–Asszonyostól, gyerekestől?
–Van itt hely nekik elég! Elférnek az isten szabad ege alatt, hozzák, nyugodtan a retye-rutyájukat is! – mondta Pemete, és lezártnak tekintette az ügyet.

A férfiak összedugták a fejüket és elhatározták, hogy még ma este átmennek Irmához telefonálni a falu postájára és meghívni őket egy távolsági beszélgetésre. Így telt a délután ismerkedéssel, tervezgetésekkel, amikor öt óra felé kezdtek szállingózni a vendégek. Elsőnek az Imrék és Lilike jöttek át. A reggel átalküldött kecskéhez hozták a golyhóit, meg a lófingató, bundapálinkát, hogy legyen mire csúszni a kecskesültnek. Nem sokkal később megérkeztek Irmáék kecével. Margitról még mindig semmi hír sincs.

Alig melegedtek meg a padon, mikor az asszonyok a boglyakemence kibontásához kezdtek. Vendel elment nekik segíteni, így Imréék az apácákkal és az öreg Kácsával maradtak. Megbuggyantották a kupicákat és kezdtek megágyazni a kecskesültnek. Miközben így ágyazgattak az apácák Irma tolmácsolásával, kérdezgették őket a kecskék felől. Milyen állatok ezek a szakállas jószágok, mire lehet őket hasznosítani stb. Imre azzal tért ki a kérdések megválaszolása elől, hogy másnap tegyék náluk is tiszteletüket és ott, a helyszínen megismrkedhetnek a kecskefejés tudományával. Az apácák felajzódtak az ajánlat hallatán. Azonban nem sok idő maradt a diskurálásokra, mert az asszonyok máris hozták a gőzölgő, ropogósra sült kecskegidákat.

Arany az asztalokra helyezte egy-egy tálra a kecskéket, és borotvaéles bontókésével elmetszette a hasat összezáró varratokat. Egy szedőkanállal másik tálra rakta a finomra párolódott zöldségeket. Az apácák nyálelválasztása máris megindult láttukra. Aztán feldarabolta a sültkecskét és ki-ki annyit vett a tányérjára amennyit megkívánt. Végszóra befutott Katinéni és Árminbácsi két hatalmas, frissen sült kenyércipóval. Hozzá lehetett látni a falatozáshoz.

A ropogós kecskesült a férfiak tányérjában landolt jobbára, hogy előkészítse a helyet az újabb italozásnak. Az apácák pár falat húsi mellé inkább hatalmas adag párolt zödséget mertek maguknak. Miután mindenki elverte az éhét,a másik kecskelábú asztalra átrakták a maradványokat, melyre, mint az éhes verebek ráröppentek a rétről haza térő gyerekek. Katinéni így szólt az egybegyűltekhez.

–Mi sem szertnénk kimaradni a jóból, ezért viszonyvendégségbe meghíjuk az apácákat és kedves mindanyiotókat vasárnapra. Szívesen elvárjuk a megjelénseteket. Igaz, kecskét nem prezentálhatunk nektek, de egy kis tót étkekkel elverhetitek az éheteket minálunk. Lesz sztrapacska, sültkappan knédlival, bodzapálinka, golyhói, vízen kullogó a gyerekeknek és sokféle nyalánkságok.– mondta és az igenlő fejbólintásokból úgy vélte, vasárnap igencsak ki kell tenniük magukért.

Az apácák hétóra felé szedelőzködni kezdtek és elvonultak. Az asszonyok nekiálltak elmosogatni és behúzódva a nagykonyhába beszélgettek, hogy Lilike és kamilla is hamarosan szülni fognak. Jótanácsokkal látták el Lilikét és Katinéni felajlátta, hogy mindenben segít neki, ha eljön a szülés ideje. Közben a férfiak egyre jobban belemerültek az ívásba és a politizálásba. Irma, bármennyire is emancipálódott már Yeti mellett, nem bírta a gyűrődést és elvonult az asszonyok táborába. Hiszen nemsokára ő is szülni fog. Elkel némi jó tanács neki is. Katinéni pedig igencsak bőviben van a szülés levezetés tudományának.

A konyhába be-behallatszott a férfiak danászása. Mikor már tetőfokára hágott a mulatozás és Kece a kanalakkal verte az ütemet a cigánynótákhoz, Yeti sem állhatta meg szó nélkül és előkapva furulyáját, ő meg a „megismerni a kanászt, cifra járásáról…” cimű, talpalávalót furulyázta a társaságnak. A végén összekapaszkodva eljárták a guggolóst, és a tápéi darudöbögőst, majd elindult mindenki hazafelé.

Irma belekarolva Yetibe, a posta felé kormányozta, hogy még véletlenül se a kecskelaknál kössön ki. Kece pedig a másik oldalról karolta, gondolván, ketten csak haza tudják kormányozni a felajzott filozófust. Meg aztán még a megbízatást is teljesítenie kell: fel kell hívni a Geszterédi Postahívatalt, a Krapajék meghívásos telefonbeszélgetésére. A Kácsa portán pedig a vendégek távoztával rendet tettek asszonyok és lecsutakolva a gyerekeket, ők is ágyba kerültek a fárasztó nap után.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!