Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-07-29 10:16:24
Megtekintve: 757
Szárnyas disznó
1.
Annak a messzi földön elhíresült keresztelőnek hamarosan meglett a böjtje. Szeretett vezérünk, a nép atyja fellelkesülve a sok népi étektől azon kezdett agyalni, hogy ezt a módszert ki kellene terjeszteni az egész országra. Ugyanis a Nagy Szovjet Testvér éhes szájainak betömése egyre többet vitt el a magyar élelmiszerpiac kínálatából. Rohamosan kiürültek a raktárak. Összehívta hát szűkebb tanácsadói testületét és így fordult a Begyűjtési Miniszterhez.
– Güzü elvtárs, meg kellene kettőzni a beadást!– Güzü kétségbeesetten lamentálni kezdett.– de, vezérem, már lesöpörtünk minden padlást!
– Seperjenek, még, tovább!– hessegette el a vétót Rákosi.
– De, hol?
– Aki keres, az talál! – nyitotta hatalmas mosolyra kopasz, békaszáját a vezér, hogy kivillant neki mind a harminckét aranyfoga. – például,a pincékben,ólakban,ne én magyarázzam már a szakembereknek,hol vannak a parasztok rejtekhelyei. Kutassák fel őket, az a dolguk! – Güzü siránkozva tárta széjjel karjait.
– Már azokat is kitakarítottuk mind. Még a templom egere is éhenhalna egy becsületes parasztportán.– Rákosi hajthatatlan maradt.
– Seperni, seperni! Mindenütt seperni! Fel kell tárni elvtársaim a rejtett tartalékokat!
– Nincs több tartalék, nincs tovább! Konyec!– hebegte Güzü vérbeforgó szemekkel, halálverítékben úszó, ráncos arcáról hatalmas kockáczsebkendőjével törölgetve az izzadságot. Már sajgó körmein érezte a körömtépő fogó szaggatásait, az égő hús orrfacsaró bűzét. Rákosi szinte élvezte a körülötte lévők vergődését és fokozta a helyzet kipoentírozását.
– Láttak már az elvtársak sovány parasztot? – nem–adta meg a választ mintegy önmagának.– Amig a büdös parasztja hízik, a dolgozó meg éhezve extraprofitot termel jóvátételként, addig a begyűjtést fokozni kell. Mert mi lesz, ha a melós beledöglik a kommunizmus építésébe, mint a Toldi lova az éhezésbe? Mi lesz a hároméves terből. Lepkefing! Szétdurran, mint a luftballon! Na, erre varrjanak gombot elvtársaim, igy álljanak a dolgokhoz!
Tessék áttanulmányozni, átvenni ezeknek a Dikóéknak a módszereit! Vonják be a Zsidó Árpikat, Ficzere keresztkomámat: álljanak rá a vörösparéj, acat termelés nagyüzemi módszerére! Gyűjtsék össze a mezei egereket, pockokat, kígyókat, békákat! Vannak még rejtett tartalékai az áldott magyar anyaföldnek, csak ki kell aknázni őket!
– Ez hatott. Egyöntetűen megszavazták a beadás újabb, ötven százalékos emelését.
2.
A szovjetek is felfigyeltek a kis magyar testvér eredményeire. A Tájékoztatási Iroda világgá röpítette a hírt, hogyan oldottuk meg az élelmiszeripar fellendítését. Sztálin magaelé rendelte Liszenkót és Micsurint. Parancsba adta nekik, hogy,a szibériai szürkefarkasokat háziasítani kell. Ezzel megszűntetik az általuk a birkanyájakban, tehéncsordákban okozott iszonyú kártevésüket, másrészt a magyar puszták rágcsálóból a keresztezéssel egy szilaj, szabadtartású, igénytelen húsálatfajtást tudnának kitenyészteni.
Ezen kívül fel kell törni az ugarokat és a tatárbúza, hajdina valamint a vörös disznóparéj keresztezéséből az indiánok amarántjához hasonló, tápdús vörös lisztet adó terményt lehetne előállítani. Ez a szilaj, vadnövény nem igényel kapálást, öntözést, terem, mint a köles, csak be kell takarítani és kész!
– Ezzel feladta a leckét a két botcsinálta tudósnak. Tudták, hogy itten nincsen kec-mec, produkálniuk kell! Meg sem próbálták Sztálint felhomályosítani a kérés ellentmondásairól. Egyenlő lett volna az azonnali Kolimai beutalóval. Nem volt mit tenni, hozzákezdtek a szervezéshez.
Moszkva mellett egy százholdas őspark ölén megbúvó dácsában kialakították a szigorúan titkos Kutatóintézet struktúráját. Három hétig ki sem józanodtak a teméntelen vodkaivástól. Miután így megerősítették a gondolkodásukat, és magukra eszmélve visszanyerték az öntudatukat, összecsaptak egy tervezetet, amit piros disznóbőrkötésben megküldtek a magyar szerveknek tanulmányozásra.
A tervezet fő vonalvezetése úgy nézett ki, hogy a szibériai szürkefarkast keresztezni kell a magyar mezei pocokkal. Számításaik szerint egy közepes nagyságú, zömök húsállat jönne létre végproduktumként.A mezei pocok szaporaságát, okozó géneket átörökölné az új egyed, és fel tudnánk futtatni a húsellátást a csúcsra. Számításaik szerint a hároméves terv kereteibe beillesztve a harmadik év végére, hatszázharminckétmillióra szaporodna az új húsállat egyedeinek száma, ami betömné a Nagy Testvér millióinak, örökké éhes, mohó száját.
– Micsurin a másik fő ágazatban, a növénytermesztésben próbált meg újat alkotni. Elősször is stabil tervet dolgozott ki a vörösparéj nemesítésére. Aztán a feltört nagy magyar ugaron a gumipitypang és a gyapottermesztésre dolgozott ki stratégiai tervezetet. Elvitték a tervezetet Sztálin elvtárshoz jóváhagyásra. Sztálin éjfél körül fogadta őket a dácsájukban. Megnéztek együtt egy-két amerikai pornófilmet, majd jól bevodkázva Hruscsov vezetésével eljárták a guggolóst, utána egymásba kapaszkodva kólózni kezdtek. A végére mindenki részeg kómába esve, elnyúlva horkolt a nagy piros szőnyegen. Álmukban kettős kilépéssel lelkük a világegytemben járt. Egyenesen az Atyaistennek, nyújtották át a tervezetet. Az Isten karosszéke mögött Marx Engels és Lenin elvtársak álltak és biztatóan mosolyogva megveregették a vállukat.
Részeg kómájukból másnap délben ébredtek fel. Sztálin már íróasztalánál ült és a pionírok hozzá írt leveleire válaszolgatott. Szerette a gyerekeket. Elébe járultak egy kézcsókra. Sztálin átnyújtotta nekik az olvasatlanul aláírt tervezetet és sok sikert kívánt nekik a munkájukhoz. Beríja átvette őket Sztálintól és vészjósló tekintettel kísérte ki őket. Az előszobában megjegyezte.
– Idefigyeljetek, ha lesz olyan ember, aki ezt a baromságot megcsinálja nektek, akkor megkapjátok a Lenin rendet! De, ha befuccsoltok, akkor a Gulágon köttök ki, azt garantálom!
3.
Amint megérkezet a leirat a magyarokhoz, azonnal lefordítatták a Fordító Irodában. A Mezőgazdasági és Élelmezési Miniszter szerény kis megyénket jelölte ki az emberpróbáló feladat végrehajtására. Egy szép napon hívatta Dikót.
– Dikó elvtárs, lenne itt egy testhezálló feladat a számotokra! Ezzel akár be is törhetnénk a világpiacra is. Rátok gondoltam.– vette ki nyájasságba csomagolva a horgot Dikó felé. Az meg ráharapott.
– Mi lenne a’ Gödény elvtárs?– kérdezte Dikó gyanakodva.
– Fajnemesítő állomást kellene létesíteni Szolnokon. Tudja amolyan célgazdaság félét. Természetesen állami dotációval.– húzta el a mézesmadzagot Dikó szája előtt. – olyan Micsurin féle izét, na érted már, minek annyit magyarázni, a dokumentációban mindent megtaláltok. Húsállat meg élelmiszernövény kultúra kísérleteit fogjátok végezni. Aztán majd jönnek a szovjet szakértők, és gatyába ráznak benneteket, akarom mondani az egészet, és rendszerbe állítják, hogy emészthető legyen a ruszkik számára is! Ez pártfeladat kérlek!– fejezte be ellentmondást nem tűrően és Dikó kezébe, nyomta a tervezetet.
– Nem lehetne előbb kissé áttanulmányozni, mielőtt végleges választ adnánk– próbálta Dikó a fejét kihúzni a hurokból, de Gödény letorkolta.– Hogy merészelitek ti kétségbevonni a nagy Liszenkó és Micsurin tudását. Porszemek vagyunk mi hozzájuk képest, akiket hamar felkap, és messzire fúj a szél, ha ellenkezni merünk!
– Igaza van Gödény elvtárs,a lába körméig sem érünk mi fel ezeknek a nagy tudósoknak! Nem is tudok én olyan magyar szakemberekről, akik végre tudnák hajtani ezt a projektet. Nem lehetne magát Liszenkót kikérni, hogy vezetné a kísérleteket?
– Hova gondolsz, rájuk olyan nagy szükség van otthon, mint nálunk a Rákosi elvtársra. Nélkülük még fingani se mernek a beosztottak! Nem vagyunk mi annyira elkorcsosulva, hogy ha megrázzuk magunkat, ne tudnánk levezényelni ezt a projektet. Na, fogjanak hozzá, mert szorít az idő! – Dikó még megpróbált egy gerendát tenni a folyamat útjába, de a miniszter letromfolta.
– Miniszter elvtárs, se helyünk, se pénzünk…
– Majd lesz. Mire hazatérsz, meglesz a hely is, és a büdzsé is. Szabadság! – mondta búcsúzóul és Dikó kihátrált az irodából.

3.

Dikó, hazaérve azonnal nekiállt a szervezésnek. Magaelé rendelte a stábot, kijelölte a kísérleti állomás területét. Természetesen a hatalmas kisajátítási összeget a saját, rokonai, és barátai földterületeire vették fel.A kisajátításból úgy emelkedtek ki a semmiből a kacsalábon forgó villák, mint a gomba , eső után. Kilométer számra gyártatták a díszes kovácsoltvas kerítéseket, amivel saját portájukat kerítették körbe. A nagy építkezések közben egyszercsak megcsörrent a telefon Börcsök íróasztalán. A vasútállomásról hívták.
– Börcsök elvtárs, megérkeztek a prérifarkasok, egyenesen Szibériából.
– Miket beszél maga, ember? Miféle farkasokról habratyol itt nekem?
– Véresen komoly a dolog, úgy tutulnak a jószágok, hogy zeng belé az egész állomás! Ki vannak éhezve. Egész úton nem kaptak se enni, se inni!
– Aztán mennyien vannak?
– Vannak vagy százan, azazhogy mindjárt elolvasom a vagonkísérőt! Azt mondja, hogy százhetvenkét nőstény, harminchat hím.
– Atyaisten, mit tegyünk ennyi vadállattal?– motyogta Börcsök, de nem sok időt hagyott neki a vasutas a siránkozásra, mert beleordította a kagylóba.
– Tegyenek valamit, mert kirágják magukat a vagondeszkákból és elözönlik a várost!– Börcsök azonnal a helyzet magaslatára hágott és rögtön átlátta a helyzetet. Megtalálta a megoldást. Igy szólt:– adjanak nekik enni, meg inni!– de, mit Börcsök elvtárs, mit?
– Mindegy, valamit. Küldejenk ki egy hajtányt a dögtérre, rekvirálják el a Jakabtól a dögöket. A vágóhídról a hulladékokat. Ha nem elég gyűjtsenek be csirkét, kacsát, libát, aprójószágokat!
– Börcsök elvtárs, most futott be egy transzport Szovjetunióba küldendő sertésszállítmány, mi lenne, ha…
– Bánom is én, zabáltassák fel velük a disznókat, csak hallgattassák el őket, mert már ide is elhallatszik az irodámba a tutulás!
– De, nem lesz ebből baj?– aggodalmaskodott a vasutas.
– Már mért lenne, ugyanolyan szovjet állampolgárok a farkasok is, mint a többi, éhes népség… teljesen mindegy, hogy kikkel zabáltassuk fel a magyar sertéseket. Csak a jóvátétel meglegyen! Na, ez a lényeg.
Börcsök le sem téve a telefonkagylót azonnal Leidekkert és Ficzerét hívatta. Amikor azok toporogva, mint a szaró galamb, megjelentek előtte, így szólt hozzájuk.
– Elvtársak, nagy a baj! Az épületeknek se, híre se, hamva, nincs hova tenni a farkasokat.
– Börcsök elvtárs, mire megjönnek készen, leszünk…
– Kapaszkodjanak meg: itt vannak!
– Mennyi?
– Egy egész falka! Lehetnek kétszázan is! Sietnünk kell, mert széjjelrágják a vagonokat, aztán elözönlik a várost! Azonnali elhelyezésről kell gondoskodnunk, amig a kisérleti állomás elkészül.
– Odaadjuk a Jakabnak, majd az elrendezi őket. Amit el tud helyezni karanténba, azt elhelyezi, a többit leöli, a bundájukat kikészíti, a húsukat feleteti az élvehagyottakkal. Egyszerű a megoldás nem. Jut is, marad is a kisérletre. Minek ennyi?
– Idefigyeljetek, a fejetekkel feleltek a jószágok testi épségéért! Mert, ha jön a Liszenkó, oszt nem tanálja őket, akkor irány, Darány: Szibéria! Mindenesetre valamennyit élve kell hagyni, a keresztezés miatt. Addig is amíg elkezdődnek a munkálatok a Jakabnál elszeparáltan kell tárolni őket. Ezennel kinevezem Ficzere elvtársat a Kisérlei Gazdaság igazgatójának, Leidekkert meg tanácsadónak mellé.– Ficzere azonban húzódozott ilyen rázós feladat felvállalásától. Koszlott, zsíros usánkáját markában gyűrögetve, sarkain billegve, így lamentált.
– Nézzed Börcsök elvtárs, nagyon nagy megtiszteltetés ez nekem, egyszerű pártmunkásnak. Nem tudom felvállalni, ekkora család mellett! Agyonnyom a felelősség.
– Leidekker visszariadva a rázós feladattól szintén igyekezett fejét kidugni a hurokból. Ő is húzódozni kezdett.
– Nézzed Börcsök elvtárs, nekem ott vannak a kuncsafjaim,az üzletmenet. Társadalmi munkában hordom-viszem a táskádat. Még egy megbízatás borítaná az életvitelemet, nem maradna szabadidőm házaséletet élni.
– Kivel?
– Nézett rá Börcsök hűdötten.
– Nem téma, magánélete is van az embernek.
– Jegyezd meg, hogy egyszer és mindenkorra eljegyezted magadat az eszmével.A párt a menyasszonyod, Rákosi a felséged, akarom mondani az apád, és csak utána jönnek a fiúcskáid! Na, megértettük egymást, vagy bezárassam az üzletedet? – nem volt kec-mec, el kellett vállalni a kinevezéseket, mellyel tulajdonképpen Börcsök felfelé buktatta a két jómadarat. Búcsúzóul kaján vigyorral veregette vállon őket.
– Elvtársak, ez pártfeladat. Teljes erőbedobással vessék bele magukat a munka dandárjába! Holnap referálunk a Dikó elvtársnak.
– Végülis nem fixáltuk le, mi legyen a farkasokkal?-kérdeztek rá Börcsökre. Az mérgesen hesegette el szavaikat magától, mint a pimaszul támadó döglegyeket.
– Bánom is mit tesznek velük. Nekem a papír a lényeg. Jelentéseket kérek, tovább küldöm. Papirmunk lesz ez a javából emberek! Forogjon az eszük kereke elvtikéim! Az adminisztráció a fő. A többi, mellékes. Lehetséges,sőt bízunk benne, hogy mire a teljesítésre kerülne a sor a Liszenkót is meg a Micsurint is, elfújja a keleti szél, egyenesen Szibériába. A Berijától minden kitelik. Főleg, ha jó súgója van neki… Értitek már, ne szarjatok be amíg engemet, láttok, nálam már folyik!
A két cimbora megnyugodva látott munkához. Kiszállittatták a farkasokat a dögtérre. Leölették őket a Jakabbal és kikészítették a gereznákat. Egy hónapra való munkát adtak a helyi szűcsöknek. Hamarosan a város elitje, férfi, nő, gyerek, mind farkasbundában feszített.

4.
A jelentések pedig jöttek és mentek. A büdzséből időközönként le-leemeltek egy hatalmas összeget,ami rögtön beépítésre kerül saját kis birtokaikba.A Kisérleti Állomás úgy készült, mint a Pomádé király új ruhája. Nem látszott azon semmi, hogy egy tapodtat is előrehaladtak, volna vele.
A projekt másik oldala már rázósabb volt. Kemény falatnak bizonyult és a konok parasztok ellenálása miatt a szervezőknek torkán akadt a falat. Mikor szép szóval nem ment az ÁVH aszisztálása mellett vettették be a parasztokkal, a tőlük elrekvirált földeket gumipitypanggal,meg gyapottal. Amit aztán azok a kövekező héten, rendre kikapáltak. Egy tapodtat sem haladtak előre a munkálatok. Egyszer csak megcsörrent a telefon Dikó asztalán. Gödény, az Élelmezés és Mezőgazdasági miniszter volt a vonal másik végén. Igy kezdte mondandóját.
– Felvirradt a nagy nap, megmutathatjuk a nagyvilágnak, mit tud a magyar! Hamarosan megérkezik a szovjet küldöttség!– búgta, mint a vadgerlice. Dikót a rosszulét kerülgette, megállt benne az ütő! Elővette hatalmas kockás zsebkendőjét és halálveritékét törölgetve elhaló hangon, kérdezte.
– Mikorra várhatjuk őket?
– Két hét múlva ér ide a küldöttek különvonata. Egyenesen Liszenkó és Micsurin vezeti őket. Velük lesz Berija is.
– Végünk van!– hörögte Dikó és becsúszott az asztal alá. Elhaló hangon kérdezte.
– Mire kíváncsiak miniszter elvtárs?
– Mire, úgycsinál mintha nem tudná: a román birka és a szirtisas keresztezéséből kitenyészett szárnyasdisznóra! – Dikó izzadni kezdett a farkasprém bunda alatt és a szőnyegen fetrengve lerágta a szőnyegrojtokat. Kétségbeesetten hörögte a telefonba.
– Milyen disznóról is van itten szó, nem értettem tisztán, méghogy, szárnyas?
– Jól hallota, mossa ki a fülét Dikó: a szárnyasdisznókra kíváncsiak és visszfuvarral egy trént magukkal is vinnének jóvátétel fejében. Ha, viszont nem prezentálják a disznókat, akkor magukat küldöm visszáruként Szibériába! Ne féljenek a Berija majd, elrendezi a szénájukat. Szóval mire megjönnek, legyen minden patent!
– De, ekkora baromságot, már megbocsájtson miniszter elvtárs, szárnyasdisznóról szó sem volt. Pocok és szürkefarkas keresztezésről igen, de hogy szárnyasdisznó, ez rémálom!Ne tegyék ezt velünk! Kegyelem,nagy jó uram,kegyelem– sipolta az asztal alatt saját ürülékében fetrengve,de a miniszter ridegen elé tárta a tényeket.
– Nem maguk küldözgették a jelentéseket. Lehet, hogy a forditásba hiba csúszott, de maguk, majd kiköszörülik a csorbát. Ha nekik, disznó kell, hát legyen! – de szárnya, miniszterelvtárs? – mér nem hallot még repülő patkányról, mókusról, a tasmán ördögről… ha Ausztráliában lehetnek ilyen repülő állatok, akkor nálunk mért nem? Mi sem maradhatunk le a fejlődésben. Ne felejtse, a kommunistáknak mindig egy orrhosszal a kapitalisták előtt kell járniuk. Én bízom a magyar furfangban! Hajrá Magyarország, előre!
– Szabadság– hörögte elhaltan Dikó a telefonba és beleájult a saját mocskába.– Miután ájulásából fellocsolták, azonnal hívatta Ficzerét és Leidekkert. Igy fordult hozzájuk.
– Idefigyeljetek, nagy baj van!
– Mi lenne az?
– Jön a Liszenkó!

– Ha jön, akkor itt lesz. Isten hozta minálunk!
– Arra nem gondoltatok, hogyan számolunk el a farkasokkal?– tekintett végig a negyvenfokos hőségben, farkasbundában előtte feszengőkön. Azok nyakukat behúzva zavartan pislogni kezdtek, mint a rimóci nyúl.
– Ez lenne a legkisebb baj, hanem valamelyik vadbarom forditó eltévesztette a fordítást és szárnyasdiszvá keresztelte el az új állatfajtát. Most ezek követelik rajtunk a disznót. De nem egy mintapáldányt, hanem egész kondát akarnak kiszállítani. Na, erre varjatok gombot!
– Egyrészről jó, mert nem keresik rajtunk a farkasokat, nem kell elszámolnunk a gereznájukkal. Az viszont rossz, hogy szárnyasdisznókat követelnek.– igy tanakodtak, amikor megérkezett a behívatott Börcsök. Most már négyesben törték a fejüket a hogyan továbbon. Előkerültek a pálinkás üvegek, és igyekeztek megerősíteni az öntudatukat. Az eszük kereke azonban csak csikorogva kezdett el forogni. Végül is azt a korszakalkotó ötletet találtáki, hogy egy hónapra kiűritik a bútorgyárat. A dolgozókat kényszerszabadságra küldik,.ez alatt az idő alatt félfizetéssel. A bútorgyárat átalakítják Kisérleti Állomássá. Fehérre meszelik a falakat,fehérköpenyegbe bujtatják az összeverbuvált személyzetet,fehérre festik a keritéseket és ha kell még az eget is!
– Ez mind nagyon szép, jegyezte meg Dikó, de honnan veszünk szárnyasdisznókat? –tért rá a lényegre Dikó. Börcsök a pálinkának hála jótékony bíborködbe burkolózva a fellegben járva igy válaszolt: ne törődjél, te most ezzel, a reszortosok majd megoldják! Megrendeljük nekik a Gundelt, majoretteket, szűzlányokat, a Rajkó zenekart,a loo tagú cigányzenekart! Elkápráztatjuk őket, aztán majd lesz valahogy!
– Dikó elvtárs, akkor mán hozassuk elő a Ruzsa Sándort is a betyárokkal, azt a végén raboltassuk el velük őket! – Javasolta Ficzere. Leidekker űberelte. – mi lenne, ha a végén felgyujtanánk az egész kócerált! Csinálnánk egy óriási tűzijátékot, és eltüntetnénk a nyomokat! Ráfognánk a természeti csapásra. Aztán egymást kézenfogva láncot alkotva körbetáncolnák a tüzet és elénekelnénk az, ej, uhnyemet, meg az Amúri partizánokat!
– És a tápéi darudöbögőst, is el kellene járni ellenpontként!– javasolta Leidekker.
– Igazatok van, egyezett bele Dikó. Elégnének a patyomkin disznók, nem követelőzhetnének tovább rajzunk a ruszkik. A többit bizzuk az időre!–zárták le a vitát és végezetül még eljárták a tápéi darudöbögöst, a guggolóst és a farkasbundákon elnyúlva, elnyomta őket az álom.

5.
Másnap felgyorsultak az események. A dolgozókat fagyszabadságra küldték,és megkezdték a bútorgyár evakuálását. Megrendelték a Gundelt kaviárostól, kagylóstól, libajmájastól és négercsókostól, amikor távirat jött Rákositól.
„Mindent leállítani, inkognitóban megyünk! Stop. Ugyanúgy, mint a keresztelőre stop. Csak népi élelmeket lehet felszolgálni, mert bejelentkezett a Reformélelmezési Miniszeter Ludmilla Csicsikova! Egyedül szárnyasdisznó pecsenyét lehet a népi étkekeken felül felszolgálni! Stop. Rákosi elvtárs ragaszkodik a golyhóhoz és a lófingatóhoz! Prezentálják! Stop!”
Amint megkapta Dikó a táviratot, rögtön hívatta Börcsököt. Börcsök hivatta Leidekkert. Karonfogva egymást beóvakodtak Dikóhoz. Dikó a távirat fontossága és a feladat, halasztást nem tűrő volta miatti aggodalmában feszengve fogadta familiánsait.
– Figyeljenek rám az elvtársak! A Viktusnénit újra meg kell fogadniuk. Most ne, azt kérdezzék miért. Nincs idő ennek a boncolgatására! A multkori menűt kell prezentálniuk, mert Rákosi elvtrárs is bejelentkezett a fogadásra. És jelen lesz egy ruszki reformétkezési nő is, valamilyen Ludmilla, Csicsikova… őt pedig Viktusnénénknek kell betanitani a reformkonyha fortéjaira! Igy cselekedjenek!
– És, ha nem áll kötélnek?
– A pártfegyelem őrá is kötelező érvénnnyel vonatkozik! Mit gondolnak bölcs vezérünk mért, léptette őt be a pártba, pusziért! Nincsen kec-mec! Lacapacázás! A parancsot nem lehet megbaszni, mert szaporodik! Menjenek és intézkedjenek!– bocsájtotta őket útjukra Dikó.
Mamám éppen a csalánfőzelék habarásával volt elfoglalva, amikor a városka egyetlen kövesútján felberreget a jólismert, motorbicigli hangja. A csutkaszárkaput az elsőkerékkel belökve Pirinéném, Leidekkerrel a hátamögött begurult vele a portára. Nagyapám sietett üdvözlésükre.
– Kerüljetek beljebb Piros!– invitálta őket nagyapám. Belépve mamám azonnal rákérdezett:– ettetek már?
– Nem, ebédre jöttünk, hanem küldöttségbe– háritották el a meghívást.
– Ha, nem, akkor nem! Azért leülhettek, ne vigyétek el az álmunkat! – mondta nekik nagyanyám és folytatta a csalánfőzelék behabarását. Nagyapám igy fordult hozzátok.
– Bökjétek már, ki, mi járatban vagytok!– Leidekker azonmód kutyafuttából hozzákezdett.
– Viktusnéném, lenne egy soha visszanemtérő alkalom, hogy újfent megcsillogtassa a szakács tudományát.– kezdte, de mamám azonnal leállította.
– A kommenistáknak nem főzök!
– De, mért nem, mi baja a kommunistákkal, hiszen maga is párttag?– értetlenkedett Pirinéni. Mamám azonban kötötte az ebet a karóhoz. – nem,és nem,hiába is erőlködtök!
– Pedig a Rákosi elvtársnak nagyonis ízlett a multkor a maga főztje. Úgy dicsérte,hogy a Gurman elszégyelte magát.– hizelkedett neki Pirinéném,de ő csak mondta a magáét.
– A rosseb aki zabáltasa a ti vezéreteket! Minek,hogy újra megemeltesse a beadásunkat,mint a multkor is?
– Most egészen más a felállás. Szovjet tudósoknak kéne főzni. Reformkaját. Eljutott a maga híre, még egyensen Sztálin elvtárshoz is. Ideküldte a reformétkezési szaklemberüket, Ludmilla Csicsikovát! Hogy tanulná el maga mellett a himi-humi kaják főzésének csinját-binját. Tudja maga mekkora megtiszteltetés ez magának? Meg nekünk is. Ezt nem lehet kihagyni. Aztán meg a Fajtakisérleti Állomás produktumából, a szárnyas disznóból is kéne valamit készíteni. Valami nevezeteset.
– Hogy miből, jól hallottam– szárnyas disznóból? – jól hallotta! Ezen kisérletezünk most erősen. – na, menjetek a fenébe, öreg vagyok már bolondnak! Ne ugrassatok engemet!– De,ez véresen komoly, kemencében sült szárnyasdisznópecsennyét kell Viktusnéni módra készítenie. – mamám kezéből kiesett a fakanál, és ő maga is majdnem belezuhant a mosóteknőbe! Megszédült. Aztán visszabillenve egyensújában elkezdett kacagni. Úgy nevetett, hogy kicsordultak a könnyei. Miután jól kikacagta magát, jól hátba vágta Leidekkert.– na, vége a bolondórának Jóska! Hozzatok ide nekem egy szárnyasdisznót, aztán ha magam is látom, akkor majd meggondolom, hogy vállalom-e a feladatot. De,ha nem tudjátok prezentálni azt a szárnyasdisznót,akkor úgy segbe rugdallak mindkettőtöket,hogy megemlegetitek! Ó, hogy az ördög tépkedje ki a szempilláitokat!
– Már megbocsájtson Viktusnéném, csodálkozom, hogy nem hallott róla, milyen bázis épült ki itt a szomszédjukban heteken belül. Beszélik szerte e hazában, hogy itten most egy nagy ugrásra készülünk. Belevágjuk a világ pofájába a darwinizmus cáfolatát! Megdöntjük az evolúció elméletét!
– Aztán miből jön ki ez a csodalény, he?– kérdezett közbe nagyapám két sercintés között.
– Hogy miből-e, István bátyám: a szirtisas és a román birka keresztezéséből!– vágta ki az adut. Nagyapámban megállt az ütő. Félig kiemelkedett a fotelból, a csibuk oda ragadt lila ajkaihoz és nyállal együtt, beleköpte a köpőbe. Hörögve bámult a semmibe, majd megszólalt– te, Jóska, ha ez lehetséges?
– A szovjet tudódoknak semmi sem lehetetlen! A Liszenkó kiagyalta, mi meg produkátuk az állatot. – Papám mégegyszer rákérdzett. – Szóval, a Liszenkó.
– Igen,Istvánbátyám,ő maga!
– Egyedül?
– Egyedül…
– A marhája!
Nagyanyám rátett egy lapáttal és közbevette még.– ó, hogy el nem sül a feje az okosságtól! Hogy a moly szaggassa meg a harisnyáját! Mért pont szárnyasdiszót?
– Nézzék, jobb, ha nem firtatjuk ezt a dolgot. Vegyük tudomásul, hogy a szovjet tudomány nem ismer lehetetlent. Ha ők elhatározzák, hogy a románbirkába ótott saskeselyűből szárnyasdisznót kreálnak akkor arra mérget, vehetünk, hogy meg is teszik!
– Csak azt nem értem, hogyha ekkora nagy a tudományuk, akkor mért nem szaporítják úgy meg a kenyerüket, hogy ne a mi szánkból vegyék el? – köpött a köpő mellé papám. Ezzel le is zárták a vitát. Nagyanyám megkérdezte még, hogy mikor vehetné szemügyre a szárnyasdisznót, de kitérő választ kapott.
– Majd, akkor, ha elvállalta a kifőzést, majd eljön mindennek a maga ideje! Na áll az alku?– kérdzett rá Pirinéni. Mamám nagyot sóhajtva ráállt az alkura. Egy kikötése volt csak.
– Elvállalom, de akkor rögvest szerezzetek nekem egy disznót, azt sem bánom, ha nincsennek szárnyai. Jó lesz szárnynélkül is.
– Rendben van, holnapra itt lesz a disznó!– igérte meg Leidekker és felpattanva a motorra, ahogy jöttek, úgy vitte el őket a szél.

6.
Most, hogy igy kezdtek elhárulni az akadályok az útból, már csak a szárnyasdisznó hiányzott a képből. Börcsökék akárhogy is törték a fejüket, nem jött ki abból semmi. Végső tanácstalanságukban Jakabért szalasztottak. Jakab sietve jő. Azonnal kérdésekkel árasztották el.
– Jakab tudod-e, hogy milyen nagy kitüntetésben lesz részünk?
– Majd elmondjátok…
– Jövőhéten jön a Nagy Liszenkó!
– Hát az meg ki?
– Tudós,ő tanáta ki a repülő disznót!
– És. Repül az állat?– kérdezte sandán jakab, valami ízetlen tréfára gondolva.
– Repülsz te mindjárt, ha felbosszantasz a hitetlenkedéseddel! Halljad a feladatot. Prezentáljál nekünk szombatra ötvenkét szárnyasdisznót! Keritsed elő őket a föld alól is! Azt sem bánom, ha cigánygyerekek hullanak az égből, de a disznók meglegyenek, mert csúnya világ lesz! Mit gondoltál, csak úgy grátisz kaptad a farkasokat? Most törlesztened kell!
– De Lacibácsi, ez aránytalan bartellüzlet! Szárnyaslóról, griffmadarakról, sárkányokról hallottam a mesékben, de disznóról.
– Most hallasz! Vagy kételkedel a lángeszű szovjet tudódok elméleteiben?
– Hátha, annyira értik, akkor hozzanak magukkal párat, ha enni akarnak belőle?
– Jakab, félreértetted, amit mondtam, ők a tervezőasztalon megtervezték, lombikban kikisérletezték, nekünk kellett volna a gyakorlatban megvalósítani a projektet,de elúszott a pénz,a farkasokat leölted,a gereznákból bundákat készítettünk,most itt állunk megfürödve.
Száz szónak is egy a vége: bármi áron is, de prezentáljad a szárnyasdisznókat! Megértettük egymást?– nézett rá átható tekintettel Börcsök. Jakab remegő lábakkal hátraarcot csinált és kivonszolta magát a párttikári szobából.
Jakab elkeseredetten rántotta egybe a családot. Előadta a lehetetlen feladatot és kérte, hogy tegyék össze az eszüket, hátha kijön belőle valami okosság. És lám, Árpi, a veje megtalálta a megoldást.
– Idefigyeljen apuka, én megoldom ezt a problémát, de cserébe ki kellene csalni egy tollbegyüjtői kisiparosi engedélyt ezektől, a kommunistáktól!
– Fiam, biztosan megadják, mert most be vannak tojva a repülő disznók miatt.
– Akkor mehetünk is,– mondta és elindultak a pártház felé. Börcsök szónélkül átnyujtotta neki az igazolványt, csak annyit kért tőle, hogy röviden vázolja fel a tervét.
– Nézzék, nekem többszáz libaszárnyam maradt, a tollfosztás után. A szárnyakat az asszonyok veszik tőlem tollseprőnek. Ezzel kotorják ki a hamut a kemencéből, hogy tiszta legyen, ha bevetik a kenyeret sülni. Maguk szerezzék be a malacokat, mi meg a Köcsöggel annyi lépet főzünk ki, hogy elég legyen. Aztán, amikor elérkezik a nagy nap, hajnalban felragasszuk rájuk a szárnyakat és jöhet a küldöttség! Szárnyasdisznó kell nekik, megkapják!

7.
Amint közeledett a látogatás ideje, a város egyre nagyobb lázban égett. Gondosan felsöpörték, kidekorálták a műhelyeket. Eltakarították az utakat, a dekoratőrök szakmányban festették a méretes Lenin, Sztálin, Rákosi Képeket, melyekkel a középületek, gyárak oromzatát díszítették. Mindenfelé hatalmas transzparensek hirdették a kommunizmusba vetett rendíthetetlen hitünket.” Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!” Rákosival előre! A Tiszán átívelő a háború után hevenyészve összetákolt pontonhidat fellobogózták. Itt haladt át a reptér felől jövő kocsisor. A volt vármegyeházát kiglancolták. Szemben vele a Kossuth téren ácsolták a dísztribünt. A kandeláberekre hatalmas szárnyasdisznó képeket akasztottak, melyek zászlóként lengetett a szél. Valóban repülni látszottak a disznók.
A fajtanemesités fellegváraként átalakított volt bútorgyárban is lázasan folytak az előkészületek. Köcsög egy egész vödör mézet főzött fagyöngybogyókból. Jó sűrűre főzte, hogy masszivan ragadjon. Már az ötvenedik disznó szárnyainak felragasztásánál tartottak amikor hirnök,jő,hogy megjöttek a vendégek és a Tanácsházán vannak. Leidekker vezetésével a kórházból elrekvirált fehérköpenyekbe öltöztették a kiszolgáló személyzetet. A ketrecekben szárnyasdisznók röfögtek kukoricát ropogtatva. A nagy szerelőcsarnok közepén piros drapériával letakart asztalsort helyeztek el.
Nagyanyám vezényletével rotyogott a kondérokban a sok gerze-mörze. Az asztalfővel szemben a tetőről belógatva egy hatalmas Rákosi portrét helyeztek el, úgy hogy éppen az alá helyezett szárnyasdisznó képe fölé lógjon. Massziről úgy látt a szemlélő, mintha a szárnyasdisznó maga Rákosi elvtárs lenne. Az asztalfőn, Rákositól jobbra helyezkedett el a protokol szerint Matyika, Rákosi keresztfia, Bumbusmaris és Ficere.
Tizenegy órakkor gördült a kocsisor a bejárat elé. Zúgott a zene a hangszórókból! Zengett a Sződd a sejmet elvtárs, Sej a mi lobogónkat, fényes szellők fújják és természetesen a Katyusa! Elől jött Rákosi, azaz hogy inkább gurult. Tiszetes távolságban követte a vezérkar. Jobbján Liszenkó, balján Micsurin teli kitüntetésekkel fityegő mellüket kidüllesztve, mint két pulykakakas. Fenyácska Ludmilla Csicsikovába karolva követte őket.
– Amint a csarnok tárt kapubejárója elé értek kisúttörők rohamozták meg őket és virágcsokrookat nyujtottak át nekik. Körbejárva az udvaron Liszenkó lépett az emelvényre. Beszéd helyett csak ennyit mondott: lássuk a disznót! – igencsak elcsodálkoztak a kurtára sikeredett beszéden, de nem volt mese, meg kellett menteni a helyzetet. És Dikó a helyzet magaslatára emelkedett. Igy szónokolt.
– Elvtársak: a munka az élet sója! Ne vesztegessük az időt, tekitsük meg a produktumot: a szárnyasdisznókat! Felkérem Börcsök elvtársat, vezesse végig a küldöttséget a kisérleti telepen és mutassa be a szárnyasdisznókat! A csoport a ketrecek megtekintésére indult. Liszenkó a szárnyasdisznók láttán, nem akarván hinni a szemeinek, levegő után kapkodott.
– Mik ezek a jószágok Gödény elvtárs?– fordult a Mezőgazdasági Miniszterhez.
– Háát, ezek a Ficzere elvtárs produktumai. Mindent az előirások szerint csinált.
– Hümm, érdekes hümmögött Liszenkó. Mi is a neve ezeknek, az izéknek?
– Ejnye, Liszenkó elvtárs,úgy tesz, mint aki nem érti a dolgokat? Minden az Ön tervezete szerint készült. Viccelt az imént az elvtárs ugye?– próbálta kényszeredetten menteni a helyzetet Rákosi. Liszenkó azonban egyre jobban értetlenkedett.
– Csak azt nem értem, hogyan lesz a szibériai szürkefarkas és a mezei pocok keresztezéséből ilyen szárnyas izé? Mitől nőttek ki a szárnyai, és miért röfög, mint egy disznó? – Rákosi rögtön átlátta, hogy nagy baj van, itten valami végzetes hiba történt és mentő ötlete támadt. Szónokolni kezdett.
– Láthatják az elvtársak a virtigli fajtanemesítőknek semmi, sem számít. Minden akadályon átrágják magukat, mint a szú! Ha kell,akkor csörgőkígyóból elefántot csinálnak,ha kell,akkor vízisiklóból tollaskigyót nemzenek. Én, büszke vagyok rátok fiaim. Véreim, magyarok! Megmutattátok a világnak,hogyan lehet a románbirkából és a szirtisasból szárnyadisznót csinálni!. Világszám, igazi Hungarikum, a javából! – Micsurin érdeklődését is felkeltették a röfögő szárnyasok. Igy morfondírozott.
– Hm,röfög, és szárnya van,ez nekem új! Megnézhetnénk őket közelebbről is?– léptek közelebb Liszenkóval a ketrecekhez. És fejcsóválva nézegették,a tűző napon olvadozó lép által egyre nyúló,lógó szárnyaikat maguk után húzó disznókat. Volt olyan, amelyik már félméterrel magamögött húzta a szárnyait. A botrány szelét kifogandó, Rákosi a helyzet magaslatára emelkedve beljebb invitálta a lakomára a vendégeket. Beérve, elfoglalván helyeiket Rákosi felállt a kis sámlira és aranyfogait kivillantva így szónokolt.
– Most pedig elvtársak megismertetem Önöket az igazi magyaros vendégszeretettel. Az étlek a magyar puszták, rétek, mezők, gyümölcseiből, vadjaiból készültek. Egyrészt Ludmilla Csicsikova elvtársnő figyelmébe ajánlom a növényi étkeket. Reformkonyhájának színesitésére Viktusnéni receptjeivel fogjuk megismertetni az étkezés befejeztével. Most pedig fogyaszák egészséggel a szárnyasdisznóból készült étkeket.– mondta és poharát fenékig űritette.
Már jócskán benne voltak az eszem, iszom, dinom-dánomban amikor Liszenkó a szakmai titkokról kezdte el faggatni Ficzerét és Leidekkert. Rókamosolyával kezdett hozzá becserkészésükhöz.
– Nahát,elvtársak,valóban pompás ,izletes ezeknek a húshibrideknek a húsa. Nem is tudom, hogy lehetett ezt a vérvonalat kikeresztezni. Ez a genetika fejreállítása. Érdekes, hogy a haszontalan farkasból mit lehet kihozni. Ez a fajtanemesítés csúcsa! Az evolúció bukkéja! Erre igyunk! Tósz követett tószt és amikor már vörösen izzottak a fejek Gödény elszólta magát.
– Finom ez a birkába ojtott szirtisas!– Liszenkó egyből felkapta a fejét.– hogy mi, nem értettem tisztán? – mondta és kérdően a tolmácsra nézett. Az újfent megerősitette, hogy nincs tévedés,a román birka és a szírti sas keresztezéséről van itten szó éppen. Liszenkó kétségbeesetten hápogott.
– Mit tettek maguk az én hörcsögsejtejeimbe ótott farkas spermiummal? Hogyan ferdülhetett el ennyire a vérvonal? Hogy alakulhatott át ennyire az én génbankom? – A miniszter oldalba bökte Dikót és megkérdezte tőle.– Dikó elvtárs mit tettek a farkasokkal,meg a kétszáz pipetta farkas spermával megtermékenyitett hörcsögsejtekkel. Hova lett a sejttenyészet?
– Mi lett vóna? A farkasokat levágtuk, megnyúztuk, a prémjüket kikészitettük bundáknak. Csak nem gondolják, hogy ennyi vadállatot etetünk itten. Nem elég a megszálló ruszki katonákat etetni, még ezeket, a dögöket is! A lombikok megpenészedtek, megbuggyantak hűtés hiányában és a csatornába öntögettük őket.
– Akkor hát mi ez a Patyomkin bemutató?– kérdezte suttogva. – mi lenne, szárnyasdisznó kellett, meg lett! – válaszolta Dikó a jól végzett munka tudatában. Liszenkó azonban bevette a horgot és igy számolgatott.
– Vegyük a következő képletet! Szürkefarkas + mezei pocok = román birka + szirtisas… az egyenlő szárnyasdisznó. Ahát, megvan! – csapott a homlokára. Elvtársak,ha ez a modell működik,márpedig működnie kell,akkor, ha a vízisiklót pároztatjuk a hattyúval,akkor kihasználva a sikló csupasz bőrfelülelét egy nagyobb tollal borított felületet nyernénk…eladnánk a licenszet a Délamerikaiaknak,és ők pedig többtiz méteres anakondákat kereszteznék a hattyúval. Ez lenne az igazi üzlet! Tollaskigyót exportálnánk, a Tollaskigyó népének! Zseniális, zseniális tapsoltak a körülötte levők! – Ilyen isteni szikra csak egy lángelme agyából pattanhat ki!– hízelkedtek neki. Rákosi továbbment a gondolaton.
– Mi lenne,akkor elvtársak,ha a az oroszlánfókát kereszteznénk az angóranyúllal? Na, mi lenne, szabad a gazda!– fordult az asztaltársasághoz. A tolmács ájultan fordította az aranyköpéseket Liszenkónak, az meg vette a lapot. Gödény kivágva a rezet felkiáltott.– nyufóka, Rákosi elvtárs! Eltaláltam?
– El, szarva közt a tőgyit. Bizony, nyufókát is lehetne ebből kihozni. Megoldanánk a nyúlszőrkalap ellátás gondjait.
– Igyunk a nyufókára! – emelkedett tósztra Ficzere és borgőzös csókot lehelt keresztkomájának piros orcájára. Aztán egymás nyakába borulva elkezték a Bazsamárit,majd a Sneider Fániba csaptak át…közben Matyika Rákosi kopasz fejebúbján csapkodta a legyeket.Ilyen forró hangulatban telt a díszebéd amikor ,hogy ő sem maradjon ki a sorból Ludmilla Csicsikova emelkedett szólásra.
– Tisztelt egybegyültek. Nagyon hasznosnak találtam ezt az ételbemutatót. Viktusnénit kivitetjük magunkkal pár évre, hogy betanithassa a szekembergárdánkat, a módszerére. Visszük Lojzi sógort is meg István bátyánkat, hogy a feltört ugarakon megtanítsák a vadmuhar, csollán, vörösparéj, nagyüzemi termelésének fortéjait. Hiába sok tanulnivaló akadt itt önöknél. Igen hasznos volt ez a kis tapasztalatcsere.– fejezte be. Mamámék holtraválva kapaszkodtak az asztal sarkába. Azt hitték megindult velük a világ. Nem, ez nem lehet igaz, hogy ők újra oda, szibériába! Rossz vicc! Micsurin még rátett egy lapáttal a helyzet fokozódására. Igy fordult Güzühöz.
– Güzü elvtárs szeretném megtekinteni a végtelen pitypang és gyapot mezőket!– hogy miket, nem jól értettem, gyapotmezőket? Erről nem volt szó! Elvtársak segitesenek a tolmácsoknak, mert összekeverik a dolgokat!
– Jól hallota Güzü elvtárs– fordult hozzá Rákosi, aki orosz nyelvből perfekt volt– szeretné látni az általa küldött hat mázsa gyapotmagból kikelt ültetvényt.– Güzü riva fordult Gödényhez– Gödény elvtárs, te mit tudsz ezekről, a dolgokról?– Én, semmit, az égvilágon semmit, kérdezzétek a Dikót, mi lett a magvakkal!– mi lett volna, feletettük a disznókkal, hagy nőjjön a szárnyuk!
– Marhák, most mit mutassunk nekik?– Dikó Börcsökhöz fordult.
– Börcsökelvtárs mutassanak a Micsurinnak gyapotmezőket! Vigye ki oda, valahova minél messzebbre annál jobb, csak vigye a szabadba!– Börcsök visszakérdezett– de,mit mutassunk neki? – Mit, hát gyapotot, amit nekem papiron lejentettetek! Én meg tovább jelentettem a Minisztériumnak azt!– mit mutassak papirosokat! Te is tudod, hogy kamu az egész! – Bánom is én, most már úgyis mindegy, mutass nekik valamit! Böcsök kétéségbeesetten tekintett Jakabra, Jakab meg vejére, Árpira.
– Gyapotot mutass a Micsurinnak, fiam!
– Mennyit?
– Sokat, egy egész gyapottengert!– válaszolta halálra váltan Börcsök.
– Meglesz– Mondta Árpi és elindult, nyomában Micsurinnal. Nagy kő esett le a vezérek szivéről. Ha nincs gyapot, akkor Berija már készítte is volna nekik a helyet Vorkután. Hogy hova vezette Árpi Micsurinékat? A hatalmas ártéri acat mezőre. Az acat és az árvalányhaj éppen kibomlott és fehér gyapotszerű szállai úgy viritottak a napsütésben, mint a gyapot. Micsurin igen meg volt elégedve az eredménnyel és felterjesztette a társaságot a Sztálin rendre. Meghatottan morzsolgatta markában az acatvirágot és igy morfondírozott magában.
– Hiába, no, áldott jó ez a magyar föld, ahol a bógáncs is gyapotot terem!
El kell mondanom, hogy Rákosi igen meg volt elégedve az egész fogadással. A végén magához intette Güzü elvtársat,a Begyüjtési Minisztert és igy szólt hozzá.
– Emeljük meg a beadást Güzü elvtárs negyven százaklékkal! Mert, ahol olyan leleményes a nép,hogy az ocsúból is búzát csinál,annak végtelen tartalékok vannak még a tarsolyában!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-08-03 08:24:21
Köszönöm az elismerő szavakat.Filmnovellának szántam.Könnyű dolgom volt,hiszen 1946-54 között ebben a milliőben éltem Szolnok peremén,ahol egy patkányokkal teli vályogházban tengődtünk. Bár nélkülöztünk,azért a humorunk az megmaradt.
2006-08-03 05:12:56
Mesteri görbetükör!
Azthiszem minden benne van amit csak el lehet mondani a korszakról és annak vezetőiről.
Az irónia mögött azért súlyos dolgok bújnak meg.
Lehet hogy az a tükör nem is olyan görbe?
Gratulálok,nagyon tetszett!