Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-09-24 11:36:35
Megtekintve: 904
Szerelmi bájital - 4
Így is történt. Vitya megsokszorozta a kéjvágypor gyártást és hamarosan összegyűlt száz pud belőle. Ezzel már el lehetett kezdeni az isteni terv megvalósítását. Egy szép napon úgyérezte, hogy készen álla feladat végrehajtására és kerubjai, által jelezte a Mindenhatónak, hogy részéről elkezdődhet a nagy munka. Ahogy a kerubok eltávoztak Vitya amolyan búcsúlátogatásfélét tett a szomszédoknál. Biztos, ami biztos alapon, hátha befuccsol a küldetés, és túszul ejtik, búcsút vett mindenkitől. A villa őrzését Imrebácsiékra bízta, amig távol lesz.

Másnap megérkezett az űrkomp. A két földönkívüli kiszállt belőle, magaelőtt terelve Józsibácsi, a tehenet és Mariskanénit. Miután kitessékelte őket az űrkompból becsukta az ajtót. A kulcsot zsebrevágta az egyik ufonauta és így szólt hozzájuk.
–Megérkeztünk. Ott folytassák szürke földi életüket, ahol abbahagyták! Hogy mi történt magukkal, arról senkinek ne beszéljenek, mert a mennyei atyával gyűlik meg a bajuk, ha eljár a szájuk. Ha ő tesz lakatot a maguk lefcses pofájára, akkor megemlegetik! Elmehetnek!

Józsibácsiék úgy elkotródtak minta szélvész, kergette volna őket. Amint így megtisztult a terep Zöldbőr Vityához fordult.
–Elkészültél az ajzószerekkel?
–Természetesen, a 100 pud anyag bevetésre vár.
–Akkor most bepakolunk és meg sem állunk a pokolig.
–Szűzanyám! Uramisten!–hányta magára Vitya a kereszteket. Hát ezt érdemeltem a szolgálataimért?

–Ne, izgulj! Találkozhatsz régi barátaiddal: Umbival és Sambeccal…
–És, ha nem akarok? Sokkal jobban érzem magamat a kerubokkal.
–Őket is magunkkal visszük.– mondta Tuk-Tuk parancsnok és befejezvén a pakolást a járműbe invitálta Vityát és a két kerubot. Aztán felhúzták a kötélhágcsót és elindult az űrkomp a pokol birodalmába.

Pár óra akklimatizálódás után az űrkomp fedélzetére vezették az Úr színe elé. A Teremtő Menyei Atya ott trónolt a parancsnoki szoba közepén elhelyezett forgófoteljében. Elmosolyodott, majd elébük sietett. Rögtön a parancsnoki asztalhoz invitálta őket és felvázolta a stratégiát.
–Amint megérkezünk a pokol urához az lesz a feladatod, hogy egy ampa port fújjál észrevétlen a helységbe. Ettől Belzebub és a kanördögei részeg bódulatba esnek és elkötelezik magukat a tervem mellett.

–De, uram, hogyan lehet ezt észrevétlen lebonyolítani?
–Ne, izgulj! Előtte lenyeletek veled, egy ampával, és szépen, lassan kileheled a port. Semmit sem vesznek észre. Olyan leszel, mint egy kovácsfújtató. Értjük egymást?
–Értem uram, csak fel nem foghatom. Mi értelme ennek?
–Ne kérdezősködjél, bízzál bennem! –mosolyodott el az Úr és elbocsátotta Vityát.

Minden úgy történt, ahogy eltervezte. Mielőtt a pokolba érkeztek volna, lenyelette Vityával a port. A pokol tornácán landolva bíborszőszenyeget terítettek az ördög szolgái elébük. Maga ő fő ördögsége Belzebub sietett elé fogadására. Testközelbe érve fél térdre ereszkedett a nála egy fokozattal magasbbrangú teremtő istenség előtt és várta, hogy a másik, a fejére helyezze tenyerét. Ezzel is jelezni akarván alárendeltségét. Az úr két vállát megérintve felemelte és testvéri csókot nyomott a főördög orcájára. Belzebub a meghatottságtól elsírta magát. Tapsolt és a szolgák gyaloghintóba ültetve a pokolbeli birodalom központi épületébe vitték a becses vendéget és kíséretét.

A terített asztal mellett a pokolbeli Édenkert legfinomabb gyümölcseit csemegézték és tüzes vérvörös borokkal koccintottak a találkozás örömére. Miután kellőképpen ellazultak, az úr, hátradőlt karosszékében és Belzebubnak mélyen a szemébe nézve a következő ajánlatot tette.
–Ássuk el a csatabárdot testvér! Évezredek óta vetélkedtünk egymással az emberi lelkekért. Döntetlenre állunk. Te sem tudtál mindenkit az érzékek, a pénz, a kivagyiság akoljába terelni, de én sem a templomokba. A léleknemesítés mindkettőnk részéről dugába dőlt.

–Egyet tehetünk: elkötelezzük magunkat a benemavatkozás elve mellett. Hagyjuk magukra őket, tegyenek, amit önszántukból jónak látnak.
–Igazad van Mennyei Atyám! Hagyjuk őket maguktól rájönni mi a jobb nekik. Akarata ellenére senkit sem lehet boldoggá tenni. Majd, ha rájönnek az igazságra, akkor maguktól rálépnek a helyes útra.
–Egy dolgunk van még testvérem, amit el kell végeznünk! Ezért vagyok itt.
–Éspedig?

–Meg kell szüntetnünk a háborúskodást, egymás gyilkolását, kirablását, becsapását… El kell érnünk a lelki öntisztulásukat. –a főördög vakarta a fejét és sehogy sem akart belemenni a kelepcébe. Hiszen, ha egyszerre megszűnnek a gazemberségek, akkor a pokol kemencéit ki kell oltani. Nem lesz szükség a gyehennára, purgatóriumra. Ettől elfancsalodott a képe és így szól az Úrhoz.

–Ne vedd el a kenyeremet uram! Mi lesz velünk itt a pokolban, ha munkanélkülivé teszel minket? A háborúskodást megszüntetni szép dolog, nemes az eszme, támogatom. De, a többire nem vagyok vevő. Már ne is haragudjál, de mi értelme van akkor a földi létnek, ha egyszerre mindenki egyformán jó? Falanszteremberekké válva semmi izgalom, nem lesz az életükben. Nem, ezt nem vállalhatom fel! –lamentált Belzebub és farkával idegesen dobolt a kövezeten. Ekkor adott jelt Vityának az úr és az elkezdte fújni kifelé magából a kéjvágyport. Hamarosan megjött a hatása, mert Belzebub elkezdett vigyorogni, és nagy bobejka szemeket meregetni az Úrra. Megkívánta őt.

Az úr kitárta felé karjait, magához ölelte és érzéki, szerelmes csókkal forrtak össze ajkaik. Valósággal megbabonázta a sátánt. Belzebub azonnal aláírta a békekötést és együttesen kimenvén a selyemrétre elásták a csatabárdot. Dolga végeztével az Úr visszaszállt az űrkompba és fel lebegett a pokolból a kék levegőégen át a Zéta Retikulumba.

A szerződésben az állt, hogy Belzebub a pokol minden hatalmával segíti az Úr földi helytartójának kinevezett kommandós erők parancsnokát: Vityát. Így is történt. Az űrkompon megkapta Vitya az utolsó eligazítást és kis kitérőt téve Kurtafára, kitették a kompból. A két arkangyal és a pokolból magával hozott két kanördög vele maradt összekötőként a pokol és a meny között. Vitya hamar visszazökkent a földi teendőkbe és tovább gyűjtögette a trombitavirág magokat, hogy alkalom adtán megőrölve azokat kéjvágyport készítsen belőlük, a következő bevetésre várva.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!