Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2007-01-23 13:31:53
Megtekintve: 638
Jézus a Messiás - 3
6.

Heródes a nagy találkozásra királyi pompába öltözött. Aranykoronáját fejére illesztve, királyi palástba bújtatta, hordóhasú, szőrös-mellű, vadkanra hasonlító testét. Rövidlátó szürkéskék, apró disznószemei ravaszul pislogtak a belépőkre. A király trónusa a nagyterem közepén állt. Tőle jobbra és balra helyezkedtek el a főpapok közül meghívottak és tanácsadói, a főurak. Előtte cédrusfa reggeliző asztal gyümölcsökkel, ciprusi borral, mézes fügével és tejes mandulával megrakva. Így várta a nagy találkozást.
Hogy mit várt ettől a találkozástól? Először is tisztázni akarta azt a pletykát, hogy Jézus Dávid király leszármazottjaként (mivel Dávid is galileai volt, s Jézus Dávid törzséből származó galileai), mint Dávid király reinkarnációja Izrael királyaként lépne fel ellene, magának vindikálva Izrael trónját (Dávid trónját).
Ezt fontos volt tisztázni, mert ha ő Heródes parvenü, akkor le kellene mondani orvgyilkosságokkal megszerzett negyedes, majd feles királyi rangjáról. Ha viszont Jézus nem tör hatalomra, akkor meg kell őt nyerni a hatalom számára. Ilyen gondolatok kavarogtak agyában, amikor az udvarmester jelentette, hogy Jézus van itt kísérőivel.
– Engedd őket, hadd járuljanak színem elé! – mondta Heródes és igyekezett királyi pózt felvenni.
Kinyílt a szárnyas ajtó és belépett rajta egy délceg kétméternyi magas, széparcú, rövidre nyírt divatos szakállt és bajuszt viselő, vállára omló gesztenyebarna hajú férfi. Belépésével mintha felragyogott volna valami delejes fény körülötte. Feje felett glória jelent meg. Égszínkék szemeiből átható tekintetet lövellt az uralkodó felé és három lépésre tőle, vele szemben megállt. Sem térdhajtás, sem leborulás, semmi. Csak állt előtte némán. Kísérői a háta mögé húzódva a háttérben maradtak. A hirtelen beállott csendet ércesen csengő hangja törte meg.
– Hivattál király, íme itt vagyok!
– Légy üdvözölve Próféta – dürrögte a király negédesen, napirendre térve az etikett megsértésén. Rögtön rá is tért az őt erősen izgató dologra.
– igaz-e, hogy amint Izrael és Palesztina szerte, hírlik, hogy te vagy a zsidók királya?
Jézus átható tekintetével szinte keresztülfúrva hagyta pár percig kétségek között vergődni Heródest, majd így válaszolt.
– Nem, Izraelnek csak egy királya van: Heródes. Nem vindikálom magamnak ezt a rangot, meghagyom neked.
– Tehát nem igaz az a szóbeszéd, hogy Dávid király reinkarnációjaként a trónra tartasz igényt?
– Nem, ettől ne félj uram!
– És mitől kell tartanom?
– Önmagadtól!
– Igazad van, nehéz a természetem, néha nem tudom fékezni indulataimat. Van úgy, hogy többet gondolok magamról, és ez felfuvalkodottá tesz.
– Mindenki annyi, amennyit gondol magáról – válaszolta Jézus.
– De próféta, miért van az, hogy úgy érzem, sokszor túl sok a teher, ami rám nehezedik? Mitől van ez az érzés?
– Mindenkinek annyi a feladata amennyit rámér az Úr. Sem több sem kevesebb.
– Látom okos ember vagy. Úgy érzem, hogy barátok lehetnénk... kecsegtette Heródes, de Jézus kitért a csapda elől.
– Nekem mindenki, még az ellenségem is a barátom.
– Miért?
– Azért, mert bírom a megbocsátás karizmáját. A Tízparancsolatban benne van: szeresd felebarátodat, miként ellenségeidet is! Bocsáss meg az ellened vétkezőknek! Bírom a szeretet és megbocsátás tudományát. És élek vele. Te is így vagy ezzel nagyúr? Meg tudsz bocsátani az ellened vétkezőnek?
– Nem, sajnos nem! Még sokat kell tőled tanulnom. Ezért is szeretnélek kis időre magam mellett tudni. Tanításaidat hallgatni. Esetleg udvari méltóságra emelni: tanácsnokommá tenni. Rangokkal és dicsőséggel, gazdagsággal, pompával elhalmozni...
– Én rangok nélkül is a barátod vagyok: testvéred, mert az Úrban egyenrangúak vagyunk. Mindannyian egyazon isten gyermekei... – A király döbbenten hallgatta ezt az érces hangú csodálatos embert. Nem tudott szabadulni szavai bűvöletéből. Pedig még hátra volt az esti vigasság: a próféta megkísértése. Így válaszolt neki:
–De mégis próféta, nem gondolod, hogy az egyenlők között is vannak egyenlőbbek és az egyenlőbbek között is, vannak legegyenlőbbek...?
– Isten előtt mindenki egyenlő. Isten egy mércével mér.
– És neked mi közöd istenhez? Próféta, messiás vagy, ki vagy te csodálatos férfiú? Mondd, ki vagy?
– Én az Isten Fia vagyok!
– Meghajlok előtted! De nem az isten fiai vagyunk-e mindannyian? – kérdezte újfent Heródes. Jézus így válaszolt.
– De igen, mindannyian az isten fiai vagyunk, de mindannyiunk közül is van aki a legkedvesebb neki.
– És ez te lennél, próféta?
– Engemet az Úr kiválasztott. Anyám Mária a Szentlélek által teherbe esvén, szűznemzéssel szült engemet, egyenesen a Teremtő Isten kedvére. Én az Isten Fia vagyok.
– Értem – nézett rá kiguvadt szemekkel Heródes – És ezért hívnak a népek messiásnak? Netán, mint Isten Fia amolyan hírnökféleként hirdeted isten királyságának eljövetelét? Jól beszélek?
– Hamarosan eljő isten királysága, és isten országa az, ahol mindenki egyformán üdvözül, és részesül Isten szeretetében. Együtt üljük körül az égi terített asztalt. Nem lesznek sem gazdagok, sem szegények. Mindenki boldog lesz, nem lesznek éhesek és jóllakottak.
– Erről jut eszembe, jöjjetek ide az asztalhoz, egy kis gyümölccsel kínállak benneteket és egy pohár tüzes ciprusi borral... Fogadjátok ezt el tőlem, egyszerű negyedes királytól...!
– Köszönettel elfogadjuk – mondta Jézus és az asztal mellé helyezett zsámolyokra telepedtek. Jézus egy fügét vett a kezébe és jóízűen falatozni kezdett. A szolgák kitöltötték a bort a kupákba. Kukulkán nem bírván szomjával erősen kacérkodott a teli kupával, de az etikett nem engedte, hogy az uralkodó előtt igyon. A király látva Kukulkán olthatatlan szomjúhozását, tósztra emelte poharát.
– Igyunk a messiás barátságára! Légy üdvözölve nálam messiás! És ha nem tartod pimaszságnak, a messisságodba vetett hitem megerősítenéd egy kicsit! Mondd, olyan nagy kérés lenne az: tégy velem csodát, itt, most azonnal!
– Rendben van, kérésed parancs – mondta Jézus és felemelte teli kupáját.
Mindannyian ajkaikhoz vitték a kupát és lehúzták, fenékig.
Kukulkán szemei elfehéredtek és kifordultak. Nyeldeklőjén víz folyott le. Úgyszintén bambán meredt maga elé Heródes is, majd döbbenete üvöltésbe csapott át!
– Étekfogó! Mit töltöttek a kupámba, Jordán vizét bor helyett? Lefejeztetlek, te gazember, vízzel itatsz engemet és vendégeimet! Húzzátok deresre! – adta ki a parancsot testőreinek. Jézus azonban megállította.
– Királyom, ha meg nem sértelek, saját kezűleg tölts a kupádba ugyanabból a kancsóból.
– Rendben van – dörmögte a padlizsán-lilára dagadt fejű Heródes és telicsorgatta a kupáját. Az aranylóan sárga ciprusi nedű gyógyírként csordogált le gigáján.
– Mi volt ez? – hörögte böfögve – Csoda? Ez lenne hát a csoda?
– Igen uram, ez az a csoda többek között, amit én, a messiás véghezviszek a betegek, megszállottak gyógyításán kívül. Úgy, amint a kánai menyegzőn borrá változtattam a vizet, most a kupákban vízzé változtattam a bort. Ezt csak az isten fia tudja megtenni. Senki se próbálkozzék vele, mert nem sikerül neki!
– Isten fia... Messiás..., hát te lennél az, akire évezredek óta vár Izrael népe, gyere ülj a helyemre, átadom a trónust, tégedet illet Izrael királysága! Fejedre teszem a koronám – mondta a felhevült Heródes, és Jézus fejére biggyesztette a koronát. Jézus azonban levette és visszahelyezte Heródesre.
– A korona jó helyen van rajtad, és te biztosan ülsz Izrael trónján. Neked uralkodnod kell! Lavírozni, hogy a rómaiak ne tudják elsöpörni népedet! Nekem pedig a nép szívét kell felemelnem: értjük egymást, király?
– Értjük – mondja Heródes és döbbenetét újabb adag ciprusi borral locsolta le. – Te is király vagy Jézus: égi király, az istennek fia, megváltó, messiás, próféta és rabbi! Felajánlom neked a főpapi posztot Jeruzsálemben, a Templomban. Mit szólsz ehhez Kajafás?
Kajafás elvörösödött (eddig ő töltötte be a főpapi tisztséget) és igyekezett jó arcot vágni a történtekhez. Így válaszolt:
– Igen, igen megilleti őt a rang: Ajánljuk fel neki – mondta és levéve főpapi süvegét Jézus fejére tette. Jézus azonban visszaadta a remegő főpapnak tiaráját.
– Nem fogadhatok el tőled ekkora áldozatot. Nem lehetek egy templomnak a főpapja.
– Miért?
– Mert én az egész világ népeinek a rabbija akarok lenni!
– Bölcs ez? ... messiás az biztos... – súgtak össze a főrendek és a király szavára vártak, mit szól. A király ennyit mondott csak:
– Ráérünk még erről beszélni. Vár bennünket az agapé. Vigadjunk és ismerkedjünk egymással! Szeretném, ha megtisztelnéd udvaromat, és addig időznél nálam, ameddig jól esik. Tanítsd papjaimat, udvaroncaimat, de legfőképpen engemet! Tanítsd nekünk isten igéjét messiás!
– De nem, nem fogadhatok el, ekkora kegyet uram! Szegény vándorpróféta vagyok csak, vidéki templomokban tanító kis rabbi...
– Nem, te nem vagy szegény kis rabbi: te az Isten Fia vagy! És elvárom, hogy rangodhoz méltóan viselkedjél! Ezennel kinevezlek Izrael Isten királyának.
– Nem fogadhatom el – mondta Jézus, de az uralkodó megmakacsolta magát. Tudta, hogy csak így lehet Jézust megzabolázni, magához láncolni. Így replikázott.
– Kinevezlek egész Palesztina és Izrael királyává. Te egész népünk istenkirálya, társuralkodó vagy mától, míg én csak negyedes király. Nem érted ember: magam mellé és egyben fölém emeltelek. Ezt egy Heródes soha, senkivel nem tenné meg! Érted, soha!
– Rendben van uram, maradok – adta meg magát Jézus és az audiencia befejeztével elindultak a nagyterembe, ahol a véget nem érő tivornyákat szokták tartani.
A nagyteremben már együtt voltak a meghívottak. Farizeusok, vámszedők, magas-rangú katonák, nemesek és az udvaroncok. A sarokban vak zenészek hárfáiból, furulyáiból és más hangszereiből kellemes, lágy zene szólt. A kerevetek és pamlagok előtt hosszú sorokban megterített és mindenféle jóval roskadásig megrakott asztalok álltak. Sürgölődő szolgák hordták az előételeket és italokat. A lakomán résztvevők már izgatottan, halk beszélgetések közepette az előételből csipegettek.
Aztán, végre kinyílt a tanácsterem ajtaja és belépett rajta egymás mellett Heródes a negyedes és Jézus az Istenkirály. Heródes torzonborz szakállával, hordóhasával inkább egy rablóvezér illúzióját keltette, míg Jézus a közel két méteres szálfa termetével, gyönyörű, sugárzó körszakáll övezte arcával, csillagszemeivel földre szállt angyalra hasonlított. A vendégek leesett állal, szájtátva figyelték az égi jelenséget.
– Isten ez... vagy maga a messiás?
– Egyenesen Illés próféta reinkarnációja látogatott el hozzánk! – sugdosták halk moraj közepette.
A király a terem közepén álló kerevethez vezette Jézust, míg ő maga a mellette lévő kereveten foglalt el félig fekvő ülőhelyet. Mögöttük kullogtak be a tanácsurak és a három meghívott főpap. A vacsora kezdetét vette. Jézus csipegetett az előételekből, néha ajkához emelte hibiszkusz üdítőjét, melyet egy szolga szorgalmasan töltögetett neki. Ebbe volt belekeverve az ajzószer. A sok kíváncsi szem mind őrá szegeződött. A király másodhegedűs szerepre kényszerült, de most nem bánta. Jézus megnyerése volt a cél.
Heródes emelkedett szólásra, mintegy elébe menve a kíváncsiságok kielégítésének és megkérdezte Jézust.
– Királytársam, te, aki Isten Fiának, Messiásnak tartod magad, beszélnél-e nekünk tudatlanoknak isten országáról, aminek eljövetelét hirdeted? Kérlek: homályosíts fel bennünket próféta!
Jézus átható tekintetével ránézett a dölyfös királyra és csillagszemének arany nyilaival valósággal felnyársalta. Úgy szúrta fel hitvány testét tekintetére, mint szarka a pondró férget hegyes csőrére. Aztán a hatásszünet után így szólt:
– Mihez hasonlít isten országa? Mihez is hasonlíthatnám? Hasonlít a mustármaghoz, melyet fog az ember és kertjében elvet. Az felnő és akkora fává lesz, hogy ágai közt fészket rakhatnak az ég madarai – látván az értetlen tekinteteket tovább folytatta – Mihez hasonlítsam Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, melyet fog az asszony és három véka lisztbe vegyít úgy, hogy az egész megkovászosodik.
A jelenlevők összenéztek, és értetlenül rázni kezdték a fejüket.
– Ez lenne hát a titok? Az isten országa, ahová mindenki vágyakozik? Ez semmi... Érthetetlen. Nem egyezik a papjaik által hirdetett fényes égi paradicsomi elképzelésekkel.
Jézus látva arcukon a kételyt, így folytatta.
– Kevesen vannak, akik üdvözülnek. Éppen ezért mondom nektek, hogy igyekezzetek bejutni a szűk kapun, mert sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor zörgettek majd a mennyek országának ajtaján a mennyei Atya, kiszól majd „nem tudom, honnan vagytok.” Mire ti bizonykodni kezdtek: „hiszen veled együtt ettünk és ittunk! A mi utcáinkon tanítottál!” De ő megismétli: „Nem tudom, honnan vagytok! Távozzatok tőlem mind, ti gonosztevők!” Sírás lesz ott és fogak csikorgatása, amikor ott látjátok majd Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és az összes prófétákat Isten országában, magatokat pedig kitaszítva onnan! Jönnek majd napkeletről, északról és délről, napnyugatról és asztalhoz telepednek egy agapéra isten országában. Vannak tehát utolsók, kik elsők lesznek, és elsők kik utolsók lesznek Isten országában. – szólott és végignézett a lesunyt fejű vendégseregen. Érezte, hogy szavai telibe találtak.
– Szépen szóltál próféta! Szavaid égettek mint a tűz. – dicsérte fogcsikorgatva Heródes, majd még hozzátette – Ha jól értettük szavaidat, akkor akik most fenn vagyunk a társadalmi ranglétra tetején utolsóként fogunk üdvözülni, míg akik lenn vannak a mocsárban és termelik nekünk a javakat, azok előttünk jutnak be? Így gondoltad próféta?
– Valahogy így királyom. Már megbocsáss kemény szavaimért, de ez az igazság.
– Igazság, igazság... Mindenki ezt szajkózza. De hát van-e egyáltalán kollektív igazság – vetette közbe a vendég Parthus herceg Arameus.
– Herceg úr, csak egy igazságot ismerek: az önvaló igazságát. És mert az önvaló bennünk van, így az igazság is bennünk lakozik. Ha eljut az ember oda, hogy szembesül az önvalóval, megélni és egyesülni vele, az, maga a tökély: az önvaló teljessége. Továbbmegyek egy lépéssel hercegem. Az önvaló teljessége pedig nem más, mint maga az isten. Isten pedig benned él, nem különálló tőled.
– Ezek szerint...? – hebegte a herceg felajzva – én magam lennék az isten?
– Igen, barátom: egyedül te magad vagy az isten! Mindannyian Isten egy kis szikrája vagyunk, csak és összesen együtt alkotjuk magát a teljességet, a Teremtő Istent.
– Hát ez döbbenetes! – állapította meg Heródes és bort töltetett a kupába. Ezzel mintegy jelezte, hogy befejeződött a tanítás, és kezdődhet a lakoma. A felszolgálók hatalmas ezüsttálakon hordták a finom apróvad pecsenyéket, bárány és kappansülteket, libanyakat töltve, rákokat és halakat aszpikban. Ahogy fogyott az étel és az ital, úgy emelkedett a hangulat. A vad, kéjt felkorbácsoló zene felsikított és betáncoltak a fátyoltáncot járó hastáncos-nők és ifjak. A tánc, a meztelen testek látványa felgerjesztette a tivornyázók libidóját. Mohón ölelgették a fátyoltánc végén anyaszült meztelen fiúkat és lányokat. Ki-ki a kerevetjén vad szeretkezésbe kezdett választottjával. Ekkor a zene lecsendesedett és kitárult a rejtett ajtó. Belibbent rajta a földöntúli szépség: Salome. Minden szem rászegeződött. De ő nem törődött senkivel. Jézus csillagszemeibe függesztette átható őzbarna szemeinek tekintetét és csak neki járta a hétfátyol táncot.
Jézus elbűvölten nézte és az italába kevert afrozodiákumok által felkorbácsolódott gerjedelme. Olyan ellenállhatatlanul növekedett a libidója, hogy bíborlándzsája majd kidöfte fehér galabiáját.
Amikor az utolsó fátyol is lehullott, ott állt Jézus kerevetje előtt a hófehér testű Vénusz. Hollófekete haja vállaira omlott, dús, fekete szeméremszőrzettel borított vénuszdombjából, mint vérpiros hibiszkuszvirág kitüremkedtek szeméremajkai... Egy pillanatra kimerevedett a kép és Jézus lelkén átfutott a vágy. Lehunyta szemeit és ott, abban a pillanatban szembesült önvalójával. Betöltekezve Istennel, feloldozást nyert az önmegtartóztatás alól és úgy érezte, hogy maga az isten áll előtte, és egyesülnie kell vele. Salome erre a pillanatra várt. A lehunyt szemű próféta ölébe kuporodott, majd felhajtva annak galabiáját dárdaként merevedő bíborlándzsájába ülve felnyársalta mohó virágkehelyhez hasonlatos vagináját. Jézus megvonaglott a kéjtől és úgy szorította magához a lányt, mintha istennel szeretkezne.
Miután kielégültek, kinyitotta szemeit és zavartan nézett körül. A király harsány nevetésbe tört ki és így bíztatta:– na, próféta rajta, folytassd! Ne törődj semmivel, hiszen most szembesültél önvalóddal! Hanem mondok én neked valamit.
– Hallgatlak uram – rebegte Jézus.
– Te leszakítottad az én illatos kertemnek a legszebb, magamnak tartogatott virágát. Adj nekem cserébe egy másik virágszálat.
– Parancsolj! – mondta Jézus.
– Cserébe kérem tőled Tamást (Zengő Hárfa), ezt a kedves ifjú tanítványodat. Őt kívánom és szeretném magamévá tenni, ha nem haragszol.
Jézus habozni látszott, Tamásra nézett, majd így gondolkodott.
– Miért ne, ha Zengő Hárfát rálőcsölöm, akkor isteni megfigyelés alatt tarthatom, nem árthat nekem. Tamással meg majd lerendezem a dolgot. – hogy lelkiismeretét felmentse Kukulkánhoz fordult.
– Mit szólsz a cseréhez Simon-Péter?
– Tedd, amit isten akar – hárította el a választ Kukulkán, de egy cinkos szemhunyorítással jelezte, vette a lapot. Adja oda a királynak nyugodtan Zengő Hárfát... Jézus a királyhoz fordulva ekképpen válaszolt.
– Elfogadom a cserét, neked adom Tamást, de a lányt nem viszem magammal, ekkora áldozatot nem fogadhatok el tőled.
– Szóval visszautasítasz? Elszomorítasz messiás... Gondold meg. Van még rá időnk, aztán majd eldöntöd, hogy magaddal, viszed-e na, áll az alku?
– Áll – mondta Jézus és többet szólni nem tudott, mert ajkaira forrasztotta a szót Salome.
A zenészek ezután belecsaptak a húrokba és folyt tovább a végeláthatatlan tivornya. Salome pedig Jézus nyakába csimpaszkodva, sírva, könyörögve kérte, hogy vigye magával.
– Vigyél el próféta, vigyél ettől a gyilkos sátánfajzattól! Megölte az apámat, a saját öccsét, hogy megkaparintsa a negyed birodalmat, anyámat és vele engemet. Leszakított, mint egy védtelen virágot...
– De te meg a messiás fejét kérted cserébe, Salome. Bűnös vagy te is, velejéig romlott...
– Igazad van uram, de nem tehettem másként. Gondoltam, hogy ha a messiás fejét kérem, nem teszi meg, van annyi józan esze, így nem kell magamat odaadni neki...
– De tévedtél asszony!
– Tévedtem, bocsáss meg!
– Erre nincs bocsánat, egy másik ember halálát kívántad, megszegve a Tízparancsolatot. Gyilkossá váltál magad is.
– Uram, legalább add meg a lehetőséget, hogy levezekeljem bűnös tettemet: tűrj meg magad mellett! Kimosom a ruhádat, megmosom a lábaidat, a szerelem nektárjával táplálom libidódat, csak ne űzz el magadtól!
– Nem lehet, én az Úr vőlegénye vagyok... Istennek a Fia nem hentereghet hetérákkal, ez méltóságán aluli!
– Akkor leszek a feleséged próféta. Esküdjünk meg!
– Nem, az nem helyes, ha megosztom veled a lelkemet, akkor megrövidítem a mennyei Atyámat!
– Messiás, ne dobj el mint egy rossz cipőt... Ha eldobsz, a szemétdombra lököl. Heródes megölet engem, mint atyámmal is tette. Irgalmazz! – zihálta a messiás fülébe, és Jézust meghatotta a lány őszinte ragaszkodása. Így szólt.
– Rendben van, kövess engem! Mától kezdve újjászülettél, és ezennel megkeresztellek – mondta és a kancsóban lévő itallal, megöntözte Salome fejét. – Mától keresztény vagy: Bűnbánó Magdolna legyen mától a neved!
– Köszönöm uram! – zokogta Salome-Magdolna és bűnbánóan a próféta lábaihoz kuporodva egy ezüsttál hibiszkusz italban, megmosta annak lábait.
Így ért véget Heródes lakomája. Jézus még két teljes napot töltött a király várában. Sok tanítást közölt a várnéppel és bizony, amikor továbbindultak többen követték őt a jeruzsálemi vonulása során.



7.

A Jeruzsálembe vezető utat újabban kiküldött 72 prófétával megerősített térítők csapata mesterien kidolgozta. Ahány helység volt a környéken, mindenüvé betértek és számos rokonaik, ismerőseik gondoskodtak a kellő hírverésről.
– Közeledik a messiás, aki hirdeti isten országának eljövetelét!
– Csodákat tesz. Vízen jár, megszaporítja a halat, kenyeret, borrá változtatja a vizet! Mi ez, ha nem a Kánaán ígéretének újra bevallása.
– Azt mondják, ő lesz a megváltónk! Apostolai hirdetik az igét: a Tízparancsolatot! Ezentúl eszerint kell élnünk, és hamarosan isten országában találjuk magunkat! – így kántáltak és beszélgettek kisebb nagyobb csoportokba összeverődve. Feszült figyelemmel és kíváncsisággal vegyes kétkedéssel várták a próféta-messiás eljövetelét.
A kereszténység mozgalmának kialakulásával szintén erősödött a zelóták ellenállási mozgalma. Kisebb-nagyobb összecsapásokkal provokálták és ingerelték a hatalmat. Nem telt el úgy egy hét, hogy két-három zelóta martalócot keresztre ne feszítettek volna. Az utak szélén, városok piacterein keresztre feszített rablók, martalócok, zelóták hullái lassan megszokott dologgá, a mindenapi élet velejáróivá váltak. A két mozgalom közötti különbség abban állt, hogy míg Jézus a megbocsátás, szeretet és hit erejével, addig a zelóta forradalmárok az erőszak, felforgatás és gyilkolás által keltett zűrzavarral akarták a rendszer változását előidézni. Míg Jézus lelki megújulást, addig amazok hatalomváltást sürgettek.
Mivel a zelóta mozgalom Galileából indult ki, és Jézus is galileai származású volt, a hatalom egy kalap alá véve őket, mindkét mozgalomban ellenséget, a hatalom sírásóját látta. Bár Heródes felismerte a keresztény mozgalomban rejlő lehetőségeket, sőt megpróbálta Jézust maga mellé állítani, nem érhetett el eredményt, mert Jézus tisztában volt azzal, hogy ha a mozgalmát világméretűvé akarja tenni, akkor azt csak a mártíromság misztériumának megalkotásával tudja elérni.
Egy, a hatalommal kollaboráns, jólétben élő próféta szavai hamisan csengenének a nép fülében. Személyének izgató, misztikus varázsa elkopna, beszürkülne és ez által mozgalma, lassan elenyészne.
Akkor viszont, ha ő mártírként, feláldozva magát az emberiségért, annak bűneit magára véve megváltóként cselekszik, olyan misztériumjáték alapjait veti meg, amire világvallást lehet építeni.
Az általa kiválasztott apostolokkal, és itt ne feledkezzünk meg az egész isteni terv kiagyalóiról, égi segítőiről (Kukulkán, Zengő Hárfa és Rúfus), kidolgoztatta, az eseményeket Tamással (Zengő Hárfa) krónikaként naponta lejegyeztette, ezzel megteremtve a kiküldött 72 próféta és a majdani mártíromsága után a világba széjjelküldendő térítők számára. Tehát a kereszténység, mint eszme égi kiagyalása egy olyan misztériumjáték alapjait képezte, amiből később liturgiát és dogmát lehetett kialakítani.
Gondoljuk csak el: abban a Jeruzsálemben, ahol naponta egy-két keresztre-feszítés, néha hétvégeken tömeges kivégzések voltak, kinek tűnt volna fel az, hogy egy habókos messiásjelöltet is megfeszítettek. Senkinek. Ezért volt szükség a misztérium széles körben való terjesztésére és a csodatételekre. És a terv annyira zseniálisnak mondható, hogy pontról pontra bejött.
Jézus nagy érdeme az istenbe vetett rendíthetetlen hite, amivel véghez vitte a mártíromságot. Ő valóban hitt az eszme tisztaságában, de profi térítők nélkül mozgalma ellaposodott volna, és mivel zsidó környezetben keletkezett, a zsidók évezredes hagyománya elnyomta volna. Éppen ezért óriási szerepe van a kereszténység eszméjének továbbélésében és világvallássá válásában Kukulkánnak, aki Simon-Péterként vállalva a mártíromságot Rómába ment, püspökséget alapított, és mint Róma püspöke megszervezte a birodalom fővárosán belül a kereszténységet, aláásva ezzel a Római birodalmat. Ugyanígy nagy szerepe van a misztérium és liturgia kialakításában Máténak, a vámosból lett apostolnak, aki élő tanúként első kézből, mit az események résztvevője írta meg az Újszövetség első változatát.
Jézus tehát profi szervezőgárdával dolgozhatott. Így nőtt egyre nagyobb számban híveinek serege és a keresztelés bevett szokássá vált a hívők között. Ezzel, mint a misztériumjáték első lépcsőfokával, elszakították az egyént múltjától, és erős kötelékkel láncolták a vallási közösséghez. Ezzel is erősítve bennük a másság és a közösséghez tartozás érzését.
Jézus és híveinek serege feltartóztathatatlanul vonult Jeruzsálem felé. Vonulásuk közben Jerikóba értek. Az út szélén egy vak koldus ült. Amikor a vak meghallotta a zsivajt, megkérdezte, mi történik. „ a Názáreti Jézus jön hozzánk” – mondták neki. Erre a vak kiáltozni kezdett
– Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!
Jézus megállt és szólt, hogy vezessék hozzá a vakot. Mikor odaért, megkérdezte:
– Mit akarsz tőlem?
A vak belekapaszkodott Jézus galabiájának korcába és így könyörgött.
– Azt kérem tőled, hogy láthassak!
Jézus a szemeire téve ujjait, kezét végighúzta a vak lehunyt szemhéján és így szólt hozzá:
– Láss! Hited meggyógyított téged! – Erre a vak azonnal kinyitotta a szemét és óbégatva ugrándozott:
– Látok... Látok: az Úr meggyógyított engem! – Jézus ránézett és így egészítette ki a tirádáit.
– A hited gyógyított meg téged!
Látta a jelenetet a városkapuhoz épített vámház bódéjában ülő Lévi nevű vámos, aki szintén Galileából származott, és mivel ezt a nép szemében gyűlöletes mesterséget űzte, tisztátlannak számított. Merőn nézte a jelenetet és Jézus bűvöletébe esett. Jézus felfigyelt a vámos csodálkozására és hozzálépve a vállára téve kezét így szólt hozzá:
– Kövess engem! – és a vámos szó nélkül felállt zsámolyáról és csapot-papot, a beszedett pénzt is, hátrahagyva beállt Jézus követőinek sorába. A művelt, írástudó és pénzügyi zseni nagy hasznára volt a kereszténységnek. Mivel birtokában volt az írásbeliségnek, átvette Tamástól a krónikaírást és később ezeket a Tamás és őáltala leírt feljegyzéseket, szerkesztette be az Újszövetségbe.
Az előbbi jelenet után bementek Jerikóba és Lévi-Máté elvitte Jézust a város leggazdagabb adószedőjéhez vendégségbe. Mivel, mint azt már az előbb említettem, az adószedők, mint Róma kufárjai a zsidónép szemében érinthetetlen, bélpoklos személyeknek számítottak, akikkel tisztátalanságuk miatt nem érintkezhetett jó érzésű zsidóember.
Zákeusz alacsony termete, púpos háta, vörös, rőt hajzata és kaporszakálla miatt eleve visszataszító emberként hatott. Zákeusznak hívták ezt a vámost. Alacsonysága miatt felmászott a kapuja előtt álló fügefára és onnan figyelte a tömeget és a tömegből kimagasló Jézust. Jézus észrevette a fán kuporgó gnómot és így szólt hozzá:
– Zákeusz szállj le hamar, ma a te házadban kell megszállnom!
Ő sietve leszállt és szélesre tárta a kaput Jézus és követői előtt. Örömmel ismerte fel Jézus oldalán Lévit, vámos társát, és amikor az közölte vele, hogy mindenét hátrahagyva beállt Jézus követői közé. Zákeusz így szólt Jézushoz:
– Nézd uram, a vagyonom felét itt és most szétosztom a szegények között, s ha valakit megcsaltam valamivel, még négyannyit adok helyette! – Jézus erre kijelentette:
– Ma üdvösség köszönt erre a házra, mert ő is Ábrahám fia (a vámosról van szó).
Tehát itt is láthatjuk Jézus forradalmi tettét: szembeszegülve a zsidó hagyományokkal megszáll és elfogadja a barátságát a tisztátlan vámosnak. Ezzel jelezve mozgalmának nemzetközi (egyetemes) jellegét.
Jézus tehát apostolaival bement Zákeusz házába, ahol pazar vendéglátásban volt része. A több ezer hívet letáboroztatta a város szélén lévő mezőre. A szokásos módon halat, kenyeret és bort materializált nekik és megvacsoráztatta őket is, míg maga pedig Zákeusz lakomáján vett részt.
A lakomán elmondott egy példabeszédet, ami így hangzik:
– Egy előkelő ember – kezdte – idegen országba ment, hogy ott királyi méltóságot nyerjen, de aztán visszatérjen. Előhívta tíz szolgáját és átadott nekik tíz mínát: kereskedjetek vele, mondta, amíg visszatérek. Polgártársai azonban gyűlölték őt. Követséget küldtek utána és tiltakoztak: Nem akarjuk, hogy ez legyen a királyunk. Amikor elnyerte a királyi méltóságot, mégis hazatért. Hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele. Előlépett az első és így szólt: „Uram, mínád tíz mínát hozott” Jól van te derék szolga, mondta neki, mivel kevésben hű voltál, tíz város kormányzását bízom rád. Jött a második és így szólt:„Uram, mínád öt mínát hozott.” Ennek azt mondta: Te öt várost kormányozzál. Jött a harmadik és kijelentette:„Uram, itt a mínád. Elrejtettem zsebkendőmbe. Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy, elveszed, amit le nem tettél és learatod, amit nem vetettél.” Magad szájából ítéllek meg, te haszontalan szolga, kiáltott rá. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: elveszem, amit le nem tettem és learatom, amit nem vetettem. Miért nem adtad hát pénzemet a pénzváltónak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza? Aztán a körülállókhoz fordult: Vegyétek el tőle a mínát és adjátok annak, akinek tíz mínája van. Azok megjegyezték: Uram, hiszen már tíz mínája van. Mondom nektek: mindannak, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyen, hozzátok ide, és öljétek meg szemem láttára!
A lakoma vendégei elgondolkodva hallgatták a példabeszédet. Zákeusz mélyen magába szállt és erősen gondolkodott rajta, hogy felveszi a kereszténységet, de most még nem érett meg erre. Így most nem csatlakozott Jézus követőihez. Úgy gondolta, hogy vagyona felét még szétosztja a város szegényei között, aztán a másik felét pénzzé téve beáll majd Jézus táborába és utánuk megy Jeruzsálembe, hogy pénzével segítse az ügy diadalra jutását.
Továbbindulva Czezáreába érkezvén, letáboroztak a Czezárea és Filippi közötti mezőn. Ekkor már követői száma több ezerre rúgott. Jézus esténként magaköré gyűjtötte apostolait és a térítésre alkalmasnak ítélt embereit. Okította őket az evangéliumra, és igyekezett ezeken e kis szemináriumokon az Újszövetség alapeszméit elsajátíttatni velük. Mivel igencsak feszegették égi mivoltát, egyszer megkérdezte tőlük:
– Engemet, az embernek a fiát, kinek mondanak az emberek? – a tanítványok így válaszoltak neki.
– Mondanak egyesek keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, némelyek Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. – mondá pedig nékik – Ti kinek gondoltok engem?
Simon-Péter (Kukulkán) így szóla: – Te vagy a Krisztus, az élő Istennek a Fia!
Jézus ránézett és így szólt – Boldog vagy Simon, mert nem a test és vér jelentette ezt néked, hanem az én mennyei Atyám. De én mondom néked, hogy te Péter vagy (kőszikla) és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui nem vesznek rajta diadalt.
Péter feszülten hallgatta. Szavai egybevágtak a isteni tervvel. Jézus kis hatásszünetet tartva, felé fordulva, egyenesen neki beszélve folytatta.
– Én néked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen (Itzamná által), és amit megoldasz e földön, az a mennyekben is oldva lészen.
Jézus itt, először nyilatkozta ki híveinek, hogy ő maga a Krisztus a megváltó (Jézus Krisztus messiás) és egyben kérte őket, hogy óvatosságból senkinek se említsék ezt egyelőre, elég, ha ők tudják csak. Ekkor, ezen az estén jelentette ki, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie és meg kell vívnia harcát a Szanhedrinnel (Vének tanácsa - főpapokból és törvényszéki emberekből álló 23 tagú nagytanács).
A nagyjelentőségű kinyilatkoztatás utáni reggelen elindultak és délfelé Betániába az Olajfák hegyének közelébe értek. Két tanítványának mondta akkor.
– Menjetek a szemközti faluba. Amint betértek, találtok ott egy megkötözött szamarat, amelyen még ember nem ült. Oldjátok el és hozzátok ide. Ha valaki megkérdezi, miért oldjátok el, feleljétek, az Úrnak van szüksége rá!
A küldöttek elmentek és mindent úgy találtak, ahogy mondta. Mikor eloldották a szamarat, gazdája megkérdezte.
– Miért oldjátok el a szamarat?
– Az Úrnak szüksége van rá! – mondották. Elvezették a szamarat Jézushoz, ráterítettek egy teveszőr pokrócot és Jézust ráültették. Így vonultak, amíg elértek az Olajfák hegyének lejtőihez: A kusza rendetlenségben, hömpölygő menetben így kiáltoztak a felajzott hívek.
– Áldott legyen a király, ki az Úr nevében jön! Békesség a mennyben, dicsőség a magasságban!
A tömegben lévő farizeusok aggódva kérlelték Jézust.
– Tiltsd meg mester ezt az tanítványaidnak, mert abajgásaikkal még bajt hoznak ránk! – Jézus gondolkodott egy kicsit, majd e szavakkal fordult az aggódókhoz – Mondom néktek, ha ezek elhallgatnak, akkor a kövek fognak megszólalni!
– És akkor leomlanak Jeruzsálem falai! – egészítette ki szavait Péter (Kukulkán). Jézus ekkor Jeruzsálem falai felé nézett és így folytatta a megkezdett gondolatot.
– Jönnek majd napok, amikor sáncokkal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Elpusztítanak tégedet és gyermekeidet, akik benned laknak: jaj lesz neked Jeruzsálem! Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásodnak idejét!
Este a szokásos módon élelmet materializálva megetette híveit, majd letáboroztatta őket az Olajfák hegyének tövénél. Legszűkebb baráti körével, az apostolokkal és pár újabb kiválasztottal felment a hegyre. Ott folytatta a szemináriumi képzésüket. Szabadon elmondhatta nekik a kétségeit. Máté (a vámos) buzgón jegyezte szavait, anyagot gyűjtve későbbi evangéliumához, az Újszövetséghez. Jézus így beszélt hallgatóihoz.
– Még egyszer megismétlem nektek, az egész világmindenség lényege: Isten szeretete. Ez a kőszikla, amelyre a világ sorsa és jövője épül.
– És a hit? Mondottad többször, hogy a hittel köveket mozdíthatunk meg. – kérdezte Simon-júdás az egyik próféta.
– A hit olyan, hogy ha elég erős benned (az istenbe vetett hitre gondolt), akkor egy hajszálra kötve, akár egy hegyet is felemelhetsz. De, ha szikrája sincs benned a hitnek, akkor elég egy porszem is, hogy maga alá temessen és meghaljál. Ezért csak előre szabad nézni, csak a jövő útját szabad járni! Csak az isten országát keressétek, a többire ne legyen gondotok!
– Mi a messiás szerepe ebben az örök üdvösség keresésben Jézus? – kérdi tőle Júdás Tádé.
– A messiás az a vőlegény, akit a szolgáknak és szüzeknek egyaránt várniuk kell. Az ő lakodalma az örömünnep, melyre még a csonkabonkák is hivatalosak, mert a reálisabb emberek a fülük mellett eresztik el a felhívásomat és különböző ürügyekkel igyekeznek elmaradni a lakodalomról. A messiás az az ember fia, aki el fog jönni hatalommal és dicsőséggel az ég felhőiből, vele lesznek az ég angyalai és trónusán ülve ítéli meg a világ népeit, hogy azok könyörültek-e az éhezőkön és a szomjazókon, felruházták-e a mezíteleneket, meglátogatták-e a betegeket és a börtönökben sínylődőket.
– Ezek szerint a messiás az Úr vőlegénye lenne, és mennyei lakodalom, melybe hivatalos mindenhívő, az ő lakodalmukat jelentené? – kérdezett Jakab.
– Így igaz: én az Úr elkötelezettje vagyok. Az Úrban járok, vele vagyok eljegyezve.
– Ha jól értem szavaidat, akkor elutasítod a földi szerelmet, a szeretkezést, az élvezetek hajszolását, mert ezeket bűnnek tartod?
– Nem teljesen – válaszolta Jézus – hiszen szaporodni kell! A szeretet viszont egyetemes. Föl lehet olvadni egy másik ember (feleség, férj) szeretetében ugyanúgy, mint Isten szeretetébe. Mert jegyezzétek meg: Isten a végtelen szeretet, s aki benne él, csak szeretetben élhet!
– Nem tilos hát megadni a testnek, ami jár neki, az ételek, italok élvezését, asszonyok ölelését? – kérdezte Máté.
– Nem, nem. Isten úgy rendelkezett, hogy add meg a testnek, ami jár neki, és add meg a léleknek is az ő kenyerét!
– De Jézus, hiszen te önmegtartóztatóan élsz, elutasítod a földi szerelmet, arra hivatkozva, hogy az Úr vőlegénye, jegyese vagy?
– Nem, nem, ez tévedés. Én, mint rabbi, próféta, messiási feladatokat látok el. Az új hit bevezetése, kidolgozása és megszilárdulása nem tűri a családi köteléket. Viszont a testi szerelemből nekem is kijut, ne feledjétek, hogy mellettem, van Magdolna, akivel megosztom éjszakára derékaljamat. Magdolnában Istent ölelem és szeretem. Mikor benne kielégülök, istennel egyesülök lélekben. Értitek már? Én nem a szüzességet kérem számon, apostolaimon, hanem a családi kötöttség felfüggesztését, hogy minél több idő és erő maradjon a térítés embert próbáló munkájának végzésére.
– Értjük és tudomásul vesszük Jézus, de azért teljesen nem lehet az ezer éves törvényeket elvetni. Vannak benne örökérvényű dolgok is – jegyezte meg Péter.
– Én megtartottam a legfőbbet, a Tízparancsolatot. Ebben minden benne van, de fölöslegesnek tartok olyanokat, mint: a böjtöt. a tisztálkodási rituálékat, az ételekre való tilalmakat, a kóserség intézményét. Ezek felesleges önsanyargatások.
– De Jézus, ezzel az ősi zsidótörvényeket teszed semmissé! Mi lesz velünk, ha lerombolod a múltat?
– Akkor a romokon új vallást építünk. Hát nem értitek, hogy csak a régi teljes lerombolásával, a romokon lehet újat építeni.
– Lerombolnád a templomainkat is?
– Nem. Megmondtam nektek, ez a vallás, amit én hirdetek, világvallás. A zsidóknak, ha annyira ragaszkodnak hozzá, meghagyom ezeréves vallásukat, rituáléikat. Én a világ népeit ajándékozom meg az új vallással. Természetesen, ha egy zsidó megkeresztelkedik általam, akkor ő is részesül isten szeretetében és az új vallásban.
– De hát uram, az a sok tisztátlanság, a sertéshúsevés, a tréfli baromfiak, kacsék, libák elfogyasztása, nem vezet-e megbetegedéshez? – okoskodott Fülöp. Jézus így intette.
– Nem az szennyezi be az embert, amit megeszik, hanem ami kijön belőle, a lélek rossz indulatai! – a hívek megdöbbentek szavain, de elfogadták a magyarázatot.
– Mit jelentettek azok a szavaid Jézus, hogy „. .. Jaj neked Jeruzsálem...!” talán a templom lerombolására készülsz?
– Bár megtehetném, de nem célom a zsidó hitvilág és annak templomainak lerombolása. Követőimre, utódaimra és térítőimre vár az a munka, hogy a keresztény egyházat, intézményeit, templomait, a liturgiákat kidolgozzák és felépítsék az egyetemes keresztény vallást. Értitek: én egyetemességben gondolkodom. Olyan vagyok, mint a szántó-vető. Elvetem a magokat, ti megművelitek a kicsírázó gabonát, de a termést majd az eljövendő nemzedék aratja le.
– Úgy gondolod, hogy amikor már mind az égben leszünk, akkor jön el a földön isten országa és mi újból lejövünk ide megszemlélni művünket? – kérdezte Jakab izgatottan.
– Igaz, ez tökéletesen így lesz, ahogy mondtad.
– Köszönjük neked Jézus Krisztus, urunk és megváltónk! – zúgta a tanítványok kórusa. Péter így szólt, berekesztve az éjszakába nyúló szemináriumot.
– Most pedig mondjuk el a Miatyánkot zárásként és hagyjuk magára a messiást! – mondta és belekezdett a napokkal ezelőtt Mátéval közösen megszerkesztett Miatyánkba. A szöveget Máté mondta soronként elő, a tömeg utánuk mormogta.
– Tanuljátok meg fejből testvéreim a Miatyánkot és tanítsátok meg a hegy tövénél várakozó tömegekkel! Holnapra megírjuk nektek, a Hiszek egyet és azt is megtanítjuk veletek. Most pedig térjetek nyugovóra – mondta Jézus és Péterhez fordulva így szólt.
– Maradjatok velem, Mátéval, hogy a Hiszek egy Istenben: című zsoltárt, megszerkesszük még ma éjjel!
Így is történt. Péter (Kukulkán) a teremtő Atyával, Itzamnával űrtelefonon keresztül jóváhagyatta a szöveget és Máté gondosan papírra, vetette. Másnap reggel az írnokokkal több példányban lemásoltatták és kiosztották az apostolok és térítők között. Reggel már a Miatyánkkal ébresztették a napot.
Jézus a két apostollal egész éjjel fennmaradt az Olajfák hegyén. Itzamná az űrtelefonon személyesen beszélt Krisztussal és óvta őt a meggondolatlan cselekedetektől.
– Tisztában vagy-e avval, hogy a vesztedbe rohansz? Túl nagy és gyors léptekkel terjeszted a hitet, és ez másoknak nem fog tetszeni! A papság fog életedre törni először, majd megpróbálnak a rómaiak által elveszejteni, ha elhallgattatni nem tudnak. Vedd tehát lassabbra lépteidet, ne rohanj a halálba!
– Nem tudom uram!
– Miért?
– Mert az időm rövid, a feladat pedig nagy!
– Ne törődj most ezzel, majd segítenek az apostolok. Lassíts a tempón!
– Nem tudok lassítani uram!
– El fognak pusztítani ember! Ezt akarod?
– Ha kell, a halált is vállalom a hitemért!
– Vesztedbe rohansz!
– Nem törődöm vele.
– Mártíromságra vágysz?
– Ha szükséges, akkor mártír leszek, az emberiség megváltója!
– És ha nem engedem, ha szükségem van rád élőként?
– Uram, többet fogsz érni egy halott messiással, mint az élővel, hidd el, én érzem, ismerem az emberi lelkeket!
– Nálamnál nem jobban, hiszen én alkottam meg az embert.
– Uram, bízzad rám! Én magam, segítség nélkül akarom megvívni a harcomat!
– Elutasítod hát az isteni segítséget?
– El uram.
– Én azért akaratod ellenére és tudtodon kívül segíteni foglak
– Sorsomat a kezedbe ajánlom Uram – mondta Jézus, és magába szállva elimádkozta a Miatyánkot. Mire végeztek a hegyen, felkelt a Nap. Letekintve a hegyről jólesően hallgatták a sok ezer torokból az ég felé szálló Hiszekegyet és a Miatyánkot. Ennél szebb napfelkeltét soha el nem képzelhettek maguknak.




8.

Az Olajfák hegye közvetlen Jeruzsálem határában, két óra járásnyira állt a várost övező falaktól. Az időközben több ezerre duzzadt tömeg megreggelizvén és megtisztálkodván felsorakozott a Jézust cipelő szamár mögött és elindultak a jaffai kapu felé.
Ezt a tömeges vonulást használták ki a zelóták és elvegyültek a tömegben. A több ezres zarándok seregből lehetetlen lett volna az őröknek kiemelni a zelótákat. Így azok simán bejutottak a tömeggel a városba. Míg a zarándokok a templom felé vették az irányt, addig a zelóták Barabás vezetése alatt az óváros sikátoraiban gyülekeztek, várva a jelet a támadás megindítására. Az volt a stratégiájuk, hogy az ünnepi készülődésben észrevétlenül a helyőrség őrt-állóit mészárolják le, majd a kapuőrökkel végezvén a helyőrségi laktanyában, pihenőben lévő katonákkal és a parancsnokkal végeznek.
Úgy remélték, hogy ha a vérengzéssel sikerült a tömeget fellázítani, akkor nagyrészüket maguk mellé állítva elfoglalják a rómaiaktól a várost és végeznek magával Pilátussal is.
Jézus ez alatt szamárháton, hívei által követve, a templom elé érkezett. Belépve az egyházadót szedő vámosokba botlott, majd a hosszú folyosó és kerengő alatt asztalok mögött álló és ülő pénzváltók, kereskedők siserahadán állt meg tekintete. Iszonyú haragra gerjedt és a karjára tekert vezeklő szíjjal csapkodva, az asztalokat felborogatva kiűzte a kufárokat a templomból. Ugyanígy tettek társai is. A csetepaté közben kimagaslott szálfa termete a tömegből és érces hangon így kiáltozott.
– Az én házam, az imádság háza, ti pedig rablóbarlanggá tettétek!
Miután így sikerült megtisztítania a templomot, beözönlöttek hívei és három-négy napon át ott tanította őket. A templom Szanhedrinje (háromtagú ítélő-bírákból álló tanácsa) eleinte tehetetlenül szemlélte a történteket. Nem tudták mitévők legyenek. Hiszen akkorra tábora és olyan hatalmas népszerűsége volt Jézusnak, elítélése és a forgalomból való kivonása, forradalmat robbanthatott volna ki. Ráadásul történt mindez pénteken, a kovásztalan kenyér ünnepén, a húsvéti ünnepségsorozat előestéjén.
Így azt a taktikát választották, hogy a Nagy Templomban tanítás közben odalépnek hozzá és kérdéseikkel megpróbálják zavarba hozni és lejáratni őt. Így is tettek. Odalépve hozzá Arám Lévi a Szanhedrin egyik tagja, így kérdezte őt.
– Mondd meg, miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat ehhez? – Jézus, kérdéssel felet neki.
– Én is kérdezek tőled valamit. Mondjátok meg János keresztsége a mennyből való volt-e vagy az emberektől?
A Szanhedrin tagjai tanakodni kezdtek egymás között és így beszéltek.
– Ha azt mondjuk neki, hogy a mennyből volt, azt feleli majd, hogy hát akkor miért nem hittetek neki? Ha pedig azt mondjuk, az emberektől, az egész nép megkövez bennünket, mert meg vannak győződve róla, hogy János próféta volt. Ezért azt válaszolják, hogy nem tudják honnan volt.
Erre Jézus így felelt nekik:
– Akkor én sem mondom meg néktek, milyen hatalommal teszek így – válaszolta és a néphez szólva egy példabeszédet mondott nekik.
– Egy ember szőlőt ültetett. Bérbe adta a szőlőmunkásoknak és hosszabb időre elutazott. Mikor eljött az ideje, küldött egy szolgát a szőlőmunkásokhoz, hogy szolgáltassák be a szőlő termését. Ám a szőlőmunkások megverték, és üres kézzel elkergették. Küldött egy másik szolgát, azt is megverték és szitkozódva, üres kézzel elkergették. Küldött egy harmadikat, de azt is véresre verték és kidobták. Akkor a szőlő ura így tanakodott magában: Mit tegyek? Elküldöm kedves fiamat, őt csak becsületben tartják. A szőlőmunkások azonban a fiú láttára bíztatták egymást: Itt az örökös! Öljük meg, és a miénk lesz az egész öröksége. Kidobták a szőlőből és megölték. Vajon mit tesz erre a szőlő ura? Elmegy, megöli a szőlőmunkásokat és a szőlőt másoknak, adja bérbe. – Ennek hallatára kifakadtak – Isten ments ettől! – Ő azonban végignézett rajtuk és így szólt – Mit jelent akkor az Írás:
„a kő, mit az építők megvetettek,
Szegletkővé lett?”
Aki e kőre esik, összezúzza magát, akire viszont rázuhan, azt szétmorzsolja.
Az írástudóknak és a főpapoknak az volt a szándékuk, hogy még abban az órában elfogják őt, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet, Így hát más cselhez folyamodtak. Joachim a másik Szanhedrin tag így kérdezte őt:
– Ha te egyenesen az Isten Fiának tartod magadat, és hatalmadat istentől eredezteted, akkor mutasd meg nekünk Istenedet, szóljék hozzánk, hogy szavahihetőségedet megerősítsük!
Jézus kétségbeesetten nézett Kukulkánra és Rúfusra. Azok megnyugtató tekintetet vettek rá, és bizalmat öntve belé megerősítették hitében. Jézus pedig ekképpen szólt a Szanhedrin tagjaihoz.
– Csak kérnetek kell Istent, és megkapjátok! Ti kértetek valamit tőlem, én továbbítom Istenhez és megkapjátok a válaszát – mondta és fehér galabiába bújtatott karjait az ég felé kitárva így fohászkodott. – Mindenható atyám, mutasd meg nekik isten országát és adjál választ a kétkedőknek. Mondd meg nekik, hogy ki vagyok én! – szólott és kezei lehanyatlottak.
A templomot hatalmas, aranyszínű fény borította el. Jézus orcája úgy ragyogott mint a Nap. És fenn a templom kupolájában megjelent az Úr és így mennydörgött feléjük.
– Ez az én szerelmetes Fiam, akiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok!
Aztán, amilyen hirtelen jött, olyan hamar kihunyt a nagy fényesség és eltűnt a jelenség. A tömeg az ég felé tekintgetve végeláthatatlan óbégatással, szűnni nem akaró hallelujázásba kezdett. A Szanhedrin tagjainak földbe gyökerezett a lába a jelenség láttán. Így szóltak egymás között: Nem mágus-e ez, vagy illuzionista? A napkelti bölcsek értik a szemfényvesztést. Jó lesz vele vigyáznunk! Az egyszerű népet bűvöletben tartja, azok beveszik a trükköt, de nekünk, ébereknek kell lennünk. Jelentenünk kell a Kis Szanhedrinnek. Ítéljék meg ők a helyzetet és döntsenek helyettünk. Mi ehhez kicsik vagyunk.
Így is tettek és elvonulván a templomból, feljelentették Jézust a 23 tagú Kis Szanhedrinnél, ami nem csak Jeruzsálem, hanem egész Palesztina legfelsőbb bűntető tanácsaként szerepelt. Ugyanis amióta a rómaiak leigázták Izraelt és Palesztinát, feloszlatták a 73 tagból álló Nagy Szanhedrint és a mindenkori helytartónak alárendelve, egy 23 tagú úgynevezett Kis Szanhedrint engedélyeztek csak. A községekben és városokban pedig 3 tagú Szanhedrinekre bízták a helyi bíráskodást.
Az események azonban hirtelen felgyorsultak. Míg a Szanhedrin tagjai a nagy templomban időztek, ez alatt Barabás és zelótái kirobbantották a lázadást. A rómaiak azonban számítottak erre a lehetőségre, és az ünnepekre felrendelték a helyőrségekből a vad és kegyetlen trák és macedón elit egységeket. Így ezek halált-megvető bátorsággal szálltak szembe a szintén mindenre elszánt zelótákkal. Sokat lemészároltak közülük és Barabást a lázadás kiagyalóját letartóztatva, börtönbe vetették. Ilyen zűrzavaros helyzetben mentek jelenteni a történteket a Kis Szanhedrin tanácsának.
A Tanács vezetője Kajafás, felismerve a helyzet, pattanásig feszült voltát, kiadta a parancsot, hogy este az éj sötétjében kutassák fel Jézust, fogják el, kísérjék a tanács elé. Ki kell őt hallgatnunk és egy időre kivonni a forgalomból, míg lecsillapodik a helyzet. Nem szabad a három napos húsvéti ünnepeket megzavarni, mert forradalom törhet ki, és a rómaiak csak erre várnának: beavatkozván, elsöpörnék még azt a kis függetlenséget is, amit meghagytak nekik.
Kiadták tehát a parancsot a Kis Szanhedrin mielőbbi összehívására. Kajafás, Annással és Joachim főpappal összeülve megbeszélte a Jézusnak szánt keresztkérdéseket és döntöttek arról is, hogy szavazásra szólítják fel a Kis Szanhedrin tanácsurait Jézus bűnösségének kimondására és mindenáron a forgalomból való kivonására.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-01-25 19:33:14
Örülök hogy örömöt okozhattam írásommal.
2007-01-25 16:18:01
Élvezettel olvastam.
2007-01-23 14:49:48
Miért ne történhettek volna így a dolgok?