Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2007-01-23 13:32:33
Megtekintve: 708
Jézus a Messiás - 1
1.


A szüntelen meditálás, koplalás és szomjazás igencsak kikezdte az amúgy is egzaltált ifjú idegrendszerét. A meditáció révületében eljutott a hetedik csakra, az úgynevezett égi kapu megnyitásáig. Miután az első és hátsó szusumnát sikerült összekapcsolnia, harmadik szemében képek jelentek meg, és mint egy égi televízióban istent és a mennyek országát látta megjelenni.
Úgy gondolta, hogy bebocsátást nyert az ég titkainak előszobájába és magával istennel fog hamarosan kapcsolatba kerülni. Így magától a teremtőtől kaphat választ kérdéseire. Isten azonban csak nem jelentkezett. Megkísértette viszont háromszor is az ördög.
Meditáció közben megjelent neki, és így szólt:
„Ha isten fia vagy, mondd meg ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!”
Jézus erre a provokációra azt felelte:
„Írva vagyon: nem csak kenyérrel él az ember.”
Az ördög csak nem nyugodott és mágikus hatalmánál fogva felvitte őt az égbe, azaz kiléptette lelkét testéből és lelki szemei előtt, megjelentette a világ összes országát.
„Minden hatalmat és dicsőséget néked adok, mert én kaptam meg, és annak adom, akinek akarom. Ennek egy ára van, ha imádsz engemet, akkor bizonyosan minden a tiéd lesz!”
Kecsegtette újfent az ördög, de Jézus elutasította őt, mondván:
„Uradat és istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”
Az ördög csak nem nyugodott és felvitte Jeruzsálembe, a templom fal tetejére és így szólt:
„Ha isten fia vagy, vesd le magadat! Isten angyalai, által megóv téged, még egy kő sem ütheti meg a lábadat!”
De Jézus ezelől az ajánlat elől is kitért és így válaszolt:
„Az is írva van, hogy ne kísértsd a te Uradat, Istenedet!”
Az ördög nagyon elkeseredett azon, hogy Jézus rendíthetetlen hitében és konokságában, elutasítja a földi javakat. Más taktikát választott hát. Átbucskázott a fején és gyönyörűséges szűzi jánykává változott. Anyaszült meztelen, hamvas tejfehér bőrű testével, rózsás ajkaival, szépséges fekete szőrzetű vénuszdombja által takart vérpiros szűz, szeméremajkait kitárva Jézushoz simulva ölébe fészkelődött. Így próbálta felkelteni kundalinijét és a nemi csakra tűzét felcsiholni benne. A kundalini kígyó feléledt Jézus testében, és az eddigi elfojtásból kiszabadulva elkezdett kúszni gyökércsakráján felfelé a szexcsakrába. Jézus teste felhevült, hímvesszeje megmerevedett és igencsak nagy kívánalmat érzett a szűz iránt. De, mivel a meditáció és az égi csakra megnyitása nem engedi az életfolyadék elpazarlását, így duzzadó heréi kívánságát igyekezett elfojtani. A lányka azonban nem hagyta magát, és izzó vulváját kitárva, karóként meredő bíborlándzsájába nyársalta magát. Jézus agyát elborította a kéjvágy. Halántékában a vér vadul lüktetni kezdett és a forró, síkos lánytestben hatalmas robbanással ejakulált... Mikor a koitus megtörtént a szűzlány alakját felöltő ördög bucskázott egyet és visszaváltozott ördöggé. Kajánul nevetett Jézus ártatlanságán. Győzelemként könyvelte el a megkísértés sikerét.
Jézus az égre nézett és mintha az Úr hangját vélte volna hallani.
„Sohse bánkódj emiatt! A kéjvágyat minden emberben elültettem. A szeretkezés és a szaporodás ösztöne mindenkiben megvan. Így te sem vagy kivétel. Ne úgy szolgálj engemet, hogy testedet sanyargatva megtagadod magadtól a testi gyönyöröket. Feloldozlak önmegtartóztatási fogadalmad alól!”
Szólott az Úr és eltűnt a látomás. Jézus szégyenkezve törölte meg ejakulumtól sikamlós makkját fehér galabiájába, mellyel testét takarta a tűző naptól... Kissé megnyugodva, így szólt az ördöghöz:
„Távozz tőlem Sátán!”
Ettől az ördög megszégyenülten távozott. Jézus azonban igencsak bánkódott szüzessége elvesztése felett. Főleg az, bántotta nagyon, hogy az ördög vette el istennek tartogatott szüzességét. De hát nem volt mit tennie, a dolgot nem lehetett visszacsinálni. Így maradt az újabb önmegtartóztatással egybekötött meditálás.
Így meditálgatott a kietlen pusztaságban, amikor a negyvenedik napon hatalmas fényesség világította meg az éj sötétjét. Aztán nagy robajjal egy égi szekér landolt a sivatagban. Az égi szekér, ahogy jött, percek alatt el is távozott, de ottmaradt az általa földre szállított három személy: Kukulkán, Rúfus és Zengő Hárfa. A férfiak rövid tájékozódás után elindultak Jézus felé.
Úgy határoztak, hogy napkeleti bölcseknek adják ki magukat, és így próbálnak hozzá közel férkőzni. Nem akarták elriasztani őt azzal, hogy első szóra megmondják neki az igazat. Még csak az kellene, hogy sokkot kapjon!
Egyre közelebb értek, majd mire pirkadni kezdett, ott álltak előtte, mintha a földből nőttek volna ki. Jézus döbbenten meredt rájuk és így szólt hozzájuk:
– Kik vagytok ti, atyámfiai?
– Mi vagyunk a napkeleti bölcsek. Egyenesen a Parthus királytól jöttünk hozzád. Elküldött minket, hogy keressünk meg, és hívjunk meg országába, hogy gyógyítanád meg őt halálos betegségéből... Nem lenne hálátlan érte!
Jézus kissé megnyugodott, de bizalmatlansága nem oldódott fel egészen. Elhárította a felkérést és megígérte, hogy imádkozik a leghatalmasabb Istenhez, az ő Atyjához a király egészségéért. A napkeleti bölcsek csak nem tágítottak mellőle és kérlelték őt, hadd maradhassanak mellette tanulni tőle. Jézus azonban hajthatatlan maradt és faggatni kezdte őket.
– Éppen az imént kísértett meg az ördög. Mi van, ha tibennetek kísért meg újfent.
– Ettől ne félj uram! Mi is az egy igaz istent szolgáljuk. És, hogy bízzál bennünk, felajánljuk neked rendkívüli képességeinket.
– Mik lennének azok? – kérdezte rezignáltan Jézus.
– Mindhárman tudjuk a transzperszonációt, és eltüntetünk bármit és bárkit. – mondta Kukulkán, s hogy bizonyítsa szavait, egy pillanatra láthatatlanná tette mindhármukat.
Jézus megrökönyödött ekkora hatalom láttán és megint megkérdezte tőlük.
– És mi van, ha megint az ördög incselkedik velem?
– Ettől ne félj uram – bizonygatták – mert minekünk a sátán fölött is hatalmunk van. Ha akarjuk, megkötözzük a sátánt.
– Arra csak isten képes – jegyezte meg Jézus – Ne éljetek vissza isten hatalmával! – feddte őket.
Kukulkán azonban nem hagyta magát és újfent ajánlatot tett neki.
– Jézus, akarod, hogy felépítsük köréd a jeruzsálemi Templomot? Most, azonnal, ide a pusztába? Szólj, csak egy szavadba kerül, és mi felépítjük!
– Ám legyen – rebegte Jézus, és percek alatt kifordult a tér, Kukulkán két segítője antigravitációs tudását is latba vetve, Jézus köré varázsolta a Templomot. Jézus ettől meghökkent. Kezdte az egészet érzékei csalódásának vélni. Kukulkán azonban résen volt, így bíztatta Jézust.
– Lépj közelebb! Íme előtted áll a frigyláda. Kinyitom neked, beüzemelem és közvetlenül kapcsolatba léphetsz az úrral. Most sem hiszel nekem?
– De, már kezdek hinni benned, azonban nemrég kísértett meg az ördög, ezért vagyok kissé bizonytalan. Azt mondod, hogy a frigyládán keresztül beszélhetek az úrral. Hiszen a frigyláda ezer éve üzemképtelen. Utoljára Salamon király használta! Hogy tudnád te feléleszteni azt, ami halott?
– Én a halottat is feltámasztom – mondta Kukulkán, és így bíztatta további cselekvésre Jézust. – Lépj ide mellém! Érintsd meg a láda burkolatát. Érezd az anyag keménységét! Nos, megérintetted? Most már hiszel nekem?
– Hiszem, ha hallom és látom az Urat!
– Akkor láss csodát! Beszélgessetek! – mondta Kukulkán, és bekapcsolva a reaktivált, ezer éven át üzemen kívüli frigyláda űrtelevízióját, megjelent a képernyőn a Zéta Retikulum. Pillanatokon belül láthatóvá vált Itzamná egész alakja. Jézus elsápadt és remegve esett térdre.
– Uram... teremtő Atyám, hát te vagy az személyesen?
– Igen, én vagyok az személyesen fiam. Szólok az éteren át hozzád, és bizony mondom néked, hogy feltétel nélkül higgyél és bízzál bennem! A hit az, ami hegyeket mozgat, bénákat állít lábra és halottakat támaszt fel. Minden hatalommal segíteni foglak agitációs és tanító körutadon. Soha ne inogjon meg a belém vetett hited és a szeretet lángja, lobogjon benned örökké! Most pedig kérdezz, és én válaszolok néked!
– Uram! Azt kérdezem tőled, hogy elég-e az, ha csak a lelkemmel és cselekedeteimmel szolgállak téged? Testemmel rendelkezhetek-e szabadon, avagy azzal is te rendelkezel?
– A tested a tiéd: tested templomát te építed magadnak. Ha a test megkapja azt, ami annak egészségéhez szükséges, akkor az ép testben magasra épülhet lelked katedrálisa.
– És, ha a gyönyörök felé kacsintgatok, ha a szerelem és a kéjvágy eluralkodik rajtam, a vágy kiélése nem dönti-e romba lelkem katedrálisát? Nem távolít-e el az eszmeiségtől, tőled az Atya feltétlen szolgálatától és imádatától?
– Nem, ekkora áldozatot nem kívánok tőled. A test és a lélek vágyait ki kell élnie az embernek magából természetesen, ha nem húz vissza, és nem köt gúzsba a családi kötelék, az előny isten szolgálatában. De a papi nőtlenséget nem szabad összetéveszteni a szüzességi fogadalommal. Ha nem is közösülsz nővel, akkor is bőven ereszd ki magodat önkielégítés formájában, nehogy megbetegedjél az elfojtott gerjedelem által. Itzamná megértő és bölcs. Add meg a testnek, ami a testé, és a léleknek, pedig ami a léleké!
– Köszönöm uram! Nincs több kérdésem hozzád. Mindent megértettem.
– Még egyet búcsúzóul: fogadd melléd ezt a három embert, mert őket én küldtem hozzád. Bizony mondom néked, ők segítenek utadon és elvégzik helyetted azokat a csodákat, amit a nép tőled megkövetel. Később még sok hasznukat veheted. Szertetem és vigyázó tekintetem kísér utadon. Ámen! – mondta még búcsúzóul Úr és kialudt a készülék.
Jézus megdörgölte szemeit, de még felocsúdni sem volt ideje, a templom eltűnt körüle és egyedül találta magát a három vándorral.
– Most pedig munkára fel! – mondta Kukulkán – Elkezdhetjük a térítés fáradalmas munkáját. Hatalmasra kell növelnünk híveid seregét. A csodás tettekről mi gondoskodunk. Te csak kérjed hangosan istentől, és máris teljesül kérésed. Egyet ne tegyél: soha ne csüggedj! Mert ha csüggedés vesz rajtad erőt, akkor az azt jelenti, hogy elvesztetted a hitedet, és ez a halálodhoz vezet.
– Köszönöm barátaim! – szólott Jézus és lassan, sétálva elindultak Galilea felé.
A három férfi, halásznak álcázva magát, Simon-Péter, Júdás és Tamás neveket vettek fel. Feladatuk a csodás tettek előidézésén az illúziókeltésen túl az volt, hogy tizenkettőre szaporítsák az apostolok számát. Úgy kellett megválasztani őket, hogy karizmatikus egyéniségek legyenek, akik képesek lesznek széjjelvinni a tant a világban. Elterjeszteni a csodák hírét, megszerkeszteni az új evangéliumot, és kialakítva a keresztények sejtjeit, csoportjait behálózva a római birodalmat felbomlasztani azt.
Így járták végig egész Galileát. Jézus tanított a nagyobb zsinagógákban és egyre növekvő kíséretével eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokás szerint bement szombaton a zsinagógába és olvasásra jelentkezett. Izaiás könyvét adták neki. Kinyitotta a könyvet és éppen arra helyre talált, ahol ez van írva:
„Az Úr lelke rajtam:
Ő kent fel engem,
Hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.
Ő küldött engem,
Hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket,
Szabadulást hirdessek a raboknak,
És a vakoknak megvilágosodást,
Hogy szabadulást vigyek az elnyomottaknak,
Hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét,
(és bosszújának napját).
Miután befejezte az olvasást, visszaadta a tekercseket a templomszolgának, majd leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Akkor megszólalt:
– Ma beteljesedett az írás, amit hallottatok – a nép meglepődött a szavakon, amik ajkairól elhangzottak és találgatni kezdték:
„Nem a József fia ez? Próféta tán vagy orvos, aki gyógyít? Esetleg maga a messiás? – Kérdezgették egymástól, de választ egyelőre nem kaptak kételyeikre. Maradt a találgatás.
Jézus, hallván a feléje irányuló kételyek szavait, és látván a nép, személye iránti hitetlenkedését, keserűen így szólt hozzájuk:
– Bizony mondom nektek, sehol sincs a prófétának kevesebb becsülete, mint a saját hazájában.
Befejezve a szót, ahogy jött, olyan csendben el is hagyta a templomot. Kukulkánék, a köré sereglett kis maggal körülvették őt, óvva minden gonosz inzultustól, és elhagyták a várost.
Lementek Kafarnaumba, és szombatonként ott tanított Jézus. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Talált a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállott embert, aki így kiáltozott: „El innen! Mi bajod velünk názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy, az isten szentje”. Jézus hozzálépett, tenyerét a feje fölé tartotta és ráparancsolt a benne lakozó sátánra: „Hallgass, takarodj ki belőle!” Az ember hanyatt vágódott, habzó szájjal és kifordult szemekkel, hörögve rugdalózott és vinnyogott, majd lassan megnyugodva elaludt.
Pár percnyi nyugalom után, kinyitotta szemeit, felállt és szelíden nézett Jézusra. Csodálkozás fogta el mindnyájukat. „Ki ez?” Kérdezgették egymástól. „Akkora erővel parancsol a tisztátlan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottból.” A csodás eset híre azonnal elterjedt a környéken.
Elhagyva a zsinagógát, Simon Júdás házába ment. Simon anyósa lázban feküdt. Jártányi ereje sem volt. Szóltak neki az érdekében. Ő föléje hajolt, parancsolt a láznak és az elhagyta az asszony testét. Mindjárt fel is kelt és szolgálni kezdett nekik. Simon a csodás gyógyulás feletti örömében megvendégelte Jézust és követőinek maroknyi csapatát.
A környéken elterjedt a híre, hogy a csodás gyógy-ember Simon házában időzik. Más sem kellett a népnek, a városka összes betegségben szenvedőjét odavitték Simon házához. Ott gyülekeztek, a ház udvarában. Volt, akit tajigán, kétkerekű kordén toltak oda, volt ott nyavalyatörős, fekélyes, és sok saját lábán odasereglő, gyógyulásra váró ember. Estefelé Jézus így szólt Simonhoz:
– Engedjétek be a házba a gyógyulni vágyókat! – majd Kukulkánnal megbeszélte a koreográfiát.
– a tömeget beterelitek a szoba hátsó traktusába. Elől pedig a szobát megvilágító olajmécsesek fényében helyezkedünk el, mi négyen. Zengő Hárfa előveszi hárfáját és belecsapva a húrokba, szférák zenéjét varázsolja a terembe. Miután kellőképpen áhítatos a hangulat, én fohászkodom Úrhoz, és kérem, hogy töltsön fel isteni energiával, adja rám áldását, küldje le a szent lelkeket e kenettel együtt. Az ima alatt a szent lelkek megérkeznek, és mindenkit betöltenek. Én az ima befejezése után felállok szemben a tömeggel, és így szólok hozzájuk:
– Engedjétek be a házba a gyógyulni vágyókat!
– Ötös sorokban egymásután álljatok elém, és én betöltelek benneteket az Úr által nekem átadott szent lélekkel. Egyenként teszem rátok a kezemet. Ettől a hatalmas isteni erőtől hanyatt vágódtok. Nem kell félni Tamás és Simon mögöttetek állva, elkap benneteket estetekben. A többit bízzuk Istenre. Most pedig kérem, hogy az első öt ember álljon elém!
Az öt beteg ember, a vak, nyavalyatörős, göthös, izületes és hektikás felállott sorban. Simon és Péter mögéjük állva, mint segítő, készen állt arra, hogy eldőltükben a hónuk alá nyúlva segítsen nekik a földön elfeküdni.
Jézus hozzálépett a hektikáshoz, nyitott tenyerét a homlokához közelítette. A hektikás erős ütést érzett homlokán és hátrahőkölve úgy eldőlt, mint a homokzsák. Péter lefektette.
Fektében rángatózni kezdett és fehér tajték ömlött ki szája sarkából.
Aztán megérintette a vak asszony vállait és tenyere élét végighúzva lehunyt szemei előtt, így szólt:„Látsz!” A vak kinyitotta szemeit és vinnyogva dőlt hanyatt: „Látok, látok” sipította és velőtrázó sikollyal az egekig hatolva, betöltötte a szobát.
Így vette őket sorba, majd végezvén, újabb öt embert kért maga elé. Megérintve őket, vagy fejükön nyugtatva tenyerét, mindet betöltötte szentlélekkel és megadta nekik a szent kenetet. E napon huszonkét embert gyógyított meg. A csodás gyógyulás híre szétszaladt a városkában és a kíváncsi tömeg hamarosan betöltötte a ház udvarát. A felajzott tömeg így kiáltozott kórusban „Te vagy az isten fia!” Jézus tiltakozott, de a tömeg nem csillapodott: „Messiás, Messiás!” kántálták és izgulva várták az újabb csodatételt. Jézus ekkor csendre intette őket és kérte, hogy mindenki lazuljon el. Hunyja le szemét, mert az isten itt van közöttük. És mindenkit betölt a szent szellemmel, a még gyógyulni vágyókat pedig felkeni a szent kenettel.
A tömeg magába szállva és lehunyt szemmel várta a csodát. Kukulkán pedig enyhet hozó lágy álmot bocsátott rájuk. Úgy dőltek sorban, egymást is ledöntve, mint krumpliszsákok
– Hagyjuk őket, hadd aludjanak és tőtekezzenek – mondta Jézus és ajkán cinkos mosollyal kíséretével halkan kiosontak Simon házából.
Az éjszakát kinn töltötték a páskomon. Reggel a felajzott tömeg keresésükre indulván, rájuk találva, így tartóztatta Jézust.
– Maradj velünk próféta, ne vidd el tőlünk a szent lelket!
De hiába marasztalták, így válaszolt nekik
– a többi városban is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát! Ez a küldetésem! Hagyjatok hát elmenni engemet! – szólott és áldásra kitárva karjait, az égre nézett. Elhagyván Kafarnaumot a környékén hirdette az igét. Betért a kisebb zsinagógákba, ott tanított és gyógyított.


2.


Jézus egyre növekvő népszerűsége, csodás gyógyításainak híre hamarosan eljutott Heródeshez is. Nem elég neki János lázításaival foglalkozni, most újabb messiásjelölt tör előre Jeruzsálem felé. És éppen a lázadó, renitens Galileából jő. Arra az elhatározásra jutott, minél gyorsabban kivonja a forgalomból Jánost, hogy teljes figyelmét az újabb veszedelem felé fordíthassa.
Amikor szolgái jelentették neki, hogy Jánost elfogták és gúzsba kötve a tömlöcbe zárták, azonnal maga elé idéztette. A szolgák felcipelték a cédrusfarúdra kötözött, gúzsba kötött prófétát és vállaikon tartva a rúd két végét, megálltak az uralkodó előtt. Az megrökönyödve ezen az eljáráson, így feddte őket.
– Úgy cipeltétek ide ezt az embert, mint egy megkötözött dúvadat? Veszélyes vadkan tán, hogy gúzsba kötöttétek?
– Annál is veszélyesebb uram! Lázító, hitszónok, kommunista! Óvakodj a szájától uram, mert ami onnan kijön, az istenkáromlással felér! – intette a királyt főpapja Malackiás rabbi. Heródes összevonta szemöldökét és intett, hogy oldozzák le a rúdról Jánost. A hordozók ledobták a földre rudastól és elkezdték kibogozni. János a pince sötétjéből a fényre jutva sűrű, vaksi pislogással hunyorogva nézett széjjel és feltápászkodva, zsibbadt lábain rugózva, szembenézett az uralkodóval.
– Te vagy hát élet és halál ura? Mit kívánsz tőlem, a porszemnél is kisebb féregtől, ó, nagyúr?
– Na, nem vagy te olyan ártatlan kis féreg! – igazította helyre Malackiás főpap. – jobb lesz, ha megrázod magad és felhagysz a hazudozással. Úgy hallom, már prófétának hirdeted magad, sőt egyesek a messiás,jelzőt aggatták rád elvakultságukban. Mit szólsz ehhez?
– Isten báránya vagyok, miként ti is. Istennel van csak elszámolni valóm – mondta a király és a papok szemeibe nézve. A főpap megrándult.
– Csakhogy nem egy akolból származunk te bibas! Ne akard te a nálad hatalmasabbakat veled egy akolba terelni! Ne kényszeríts minket, hogy egy tálból cseresznyézzünk a csőcselékkel! Mert bizony mondom neked, hogy az egyenlőség, amit hirdetsz, az lázítás és a teremtés rendje ellen szól. – ordította kiveresedve a főpap. De János máris letromfolta.
– Az úr előtt minden ember egyenlő. Hiszen mindannyian az ő gyermekei vagyunk. Egyformán ontja ránk szeretetét: gazdagra és szegényre válogatás nélkül.
– Csakhogy az egyenlők között is vannak egyenlőbbek és az egyenlőbbek között a király a legegyenlőbb! Ne felejtsd el!
– A király csak isten után az első – igazította ki János. Erre már Heródes is bekapcsolódott a párbeszédbe.
– Azért azt el kell ismerned, hogy van egy hierarchia. És ennek csúcsán mindig a király áll. Mit válaszolsz erre?
– Az áll a nép fölött, akit isten kiválasztott és felkent! És az nem te vagy Heródes! – A király agyát elöntötte egy pillanatra a vér, de türtőztetve magát, rákérdezett.
– Tudsz-e nálamnál nagyobbat, érdemesebbet Izrael trónjára?
– Tudok.
– Csak nem önmagadat képzeled helyembe, féreg?
– Nem uram. Itt van már, közöttünk jár az Isten Fia. Ő lesz hamarosan Izrael és a zsidók királya. Elhozza közénk a mennyországot és megteremti isten országát e földön.
– Kiről beszél ez a habókos? – zúgták a főrendek, és türelmetlenül faggatni kezdték.– hé próféta! Miket jövendölgetsz te itt nekünk? Nevezd nevén, ki az? Ki lesz a zsidók királya? Halljuk!
– Elárulom nektek a nevét: Jézus az, ő a messiás, aki elhozza nekünk a szent lelket és lerombolja a templomot. Felépíti helyette isten oltárát. Meglátjátok, ő lesz az: a zsidók királya!
– Jézus? Újabb önjelölt próféta! Miféle féreg ez, honnan bukkant elő? – Hörögte, vérbeforgó szemeit meresztve Heródes. János szelíden így szólt az egybegyűltekhez. – a saruszíját sem oldhatjátok meg neki. A bocskora talpáig sem értek fel! Ő az egy igaz istennek fia: Jézus, a megváltó.
Ez már sok volt a főrendeknek. A próféta azonnali likvidálását követelték Heródestől. Heródes élvezte az ellenséges és már-már tettlegességé fajuló légkört, majd róka mosollyal az asztalhoz invitálta és hellyel kínálta Jánost. Hízelkedve mondta neki:
– Nézzed és halljad: a véredet kívánják mind! Senki sem áll ki melletted próféta. Én az életet, a hatalmat és a dicsőséget kínálom neked. Megteszlek Jeruzsálemben főpapnak. Kineveztetlek Kajafással Annás helyébe. Szónoki képességeddel Izrael istenét szolgálhatod. Csak azt tanítod, ami a Tórában áll. Felhagysz a kommunista eszmék hirdetésével. Együttműködést kínálok neked az életedért cserébe. Dicsőség vagy halál? Válassz! Úgy akarsz-e élni jólétben és dicsőségben, mint mi, az elit? Ez tulajdonképpen megillet téged, tudós tanítót is. Ne feledd el, nem szégyen az államot szolgálni!
János azonban így válaszolt neki:
– Köszönöm nagyúr a felajánlott rangot és gazdagságot, de kollaborálni nem fogok veled soha. Elveimet nem adom el egy tál lencséért. Én megmaradok hitemben és a messiásvárásban. Hiszem, hogy eljő az Úr Fia Jézus közénk és kitakarítja Izraelt a gazoktól. Nem akarom megtagadni, amit eddig hirdettem. Ha az életem árán is, de megmaradok hitemben.
Heródes meginogni látszott egy pillanatra, már-már azon gondolkodott, hogy útjára engedi ezt a megátalkodott vakbuzgó embert. Így szólt tanácsosaihoz.
– Hagyjuk futni, hisz habókos ez, össze-vissza beszél! Nem árt a légynek sem. Csak azt hirdeti, ami a Tórában áll.
A tanács tagjai azonban a helyzet magaslatán állva, követelték, hogy örökre zárassa be.
– Uram, leghatalmasabb királyunk, ne légy egy lázító cinkosa. Ne hagyd futni őt, mert a rend ellen tör. Meglásd uram bajt, hoz Izraelre.
– Jól van, nem bánom, de ha tömlöcbe záratjuk, nem csinál-e belőle a csőcselék hőst? És nem lázítanak-e nevében, s küzdenek kiszabadításáért. Ürügy lenne ez a további lázadásokra. Még tán a zelóták is melléje állnának. Zászlójukra tűznék a nevét...
– Igazatok van. Sem kivégezni, sem rabságban tartani nem tanácsos. Mert, ha kivégeznénk, akkor meg mártírt csinálnánk belőle. És ez egyre megy. Aludjunk rá egy pár napot, aztán majd döntünk a sorsáról. Addig is estére várlak benneteket asztalomnál egy jó vigasságra! – invitálta Heródes tanácsosait és feloszlatta a Szanhedrint. Jánost visszavitték cellájába.
Heródes most már elszánta rá magát, hogy nevelt lányát: Salomét, történjék bármi, magáévá teszi. Megszerzi bármi áron! Ez motoszkált a fejében. Igen ám, csakhogy a feleségét, a leány anyját, valahogy semlegesíteni kellene, mert árgus szemekkel őrködik a lánya fedhetetlenségén. És főleg tőle félti a gyenge szűz testét. Így hát arra az elhatározásra jutott, hogy hű szolgájával, a félszemű Joáchimmal megfelelő mennyiségű altatót kevertet az asszony mandulalikőrjébe. Amint elnyomja az álom, beviteti szobájába, ő pedig megkaparintja Salomét. Így is történt.
Az este nagyon jól kezdődött. Az udvarmester kerített valahonnan egy keleti mágust, amolyan bűvész félét. Az kápráztatta el a társaságot bűvésztrükkjeivel. Utána a vacsora alatt megszólaltak a vak zenészek hangszerei és belecsapva a húrokba vad, sejtelmes erotikus zene töltötte be a termet. Aztán fiatal, herélt fiúk kara kápráztatta el lágy éneklésével a vendégeket. Heródes azzal a nemes céllal szúratta ki a zenészek szemét, hogy ezáltal belső látásuk megnő, és jobban tudnak a zenére koncentrálni. A fiukat pedig kiheréltette, hogy a se férfi se nem női énekhangjuk megmaradjon. Így örökre szűziesen csodálatos hangjukkal okozzák az örömöket a felajzott hallgatóságnak. A herélés következtében, mivel nemi hormonképződésük is lecsökkent, arcukat nem fedte szőrzet, sőt testükön is csak puha szőrpihék alakultak ki. A nőiesen fiús izgató testek a férfiak libidóját felkorbácsolva, egyenesen paradicsomi élvezetet és gyönyört kínáltak azoknak. A tetemes, elfogyasztott bárány és kecskesült, a fácán és más apró madarak mézzel kandírozott és karamellával pörkölt ropogós húsa mennyei ízekkel töltötte meg a vendégek mohó gyomrát
Aztán következett a kifogyhatatlan mámorba kergető fügebor, mézser, árpapálinka és más egyéb ajzó italok. Később beözönlöttek a hetérák, hogy csábtáncukkal felajzzák, és az őrületig felfokozzák a férfiak nemi vágyát.
A vacsora végeztével a királynő szokás szerint felhajtotta mandulatejnek nevezett mandulalikőrjét. Amitől aztán perceken belül mély álomba zuhant. A szolgák elvitték szobájába és rázárták a nehéz cédrusfa ajtót. Most már szabad volt az út a hódításra.
Szinte végszóra libbent be Salome hét fátylával lefátyolozva és egyenesen Heródes ölébe ült, elkezdte annak szakállát bizergálni, arcát és ajkait cirógatni. A királyban egyre jobban kezdett ágaskodni a kundalini kígyó, és amikor már tótágast állt benne a szerelem, Salome lefogta kutató kezeit. Hiába duruzsolt a fülébe Heródes, nem engedett neki.
– Mindent megadok, amit kérsz! Csak vesd le fátylaidat és jöjj kerevetemre! – kérlelte a felajzott király. Salome azonban felugrott öléből és középre perdülve táncolni kezdett. Egymás után dobálta le fátylait. Már csak egy fátyol volt rajta, amikor Heródes elé lebbent és így szólt hozzá incselkedve:
– Azt mondtad, mindent?
– Igen! Jól hallottad kedvesem. Kérhetsz bármit, megkapod, csakhogy bíborlándzsámat tűzforró vulvádba márthassam! Siess, mert már ágaskodik bennem a férfierő! – dürrögte, mit egy szerelmes fajdkakas.
Salome a füléhez hajolva elsuttogta kérését.
– Jánost akarom, a prófétát...
A király megzavarodott egy pillanatra, majd nagy gerjedelmében így válaszolt.
– Parancsolj, máris a tiéd: azt teszel vele, amit akarsz! – mondta.
– Igen, tehát az enyém? – fordult hozzá Salome.
– A tied kedvesem, és most már jöjj, dőlj bele felajzott bíborlándzsámba!
– Rögvest uram, csak még hátra van az utolsó fátyol eltáncolása. Kérem a kelléket.
– Mi légyen az, bülbülvirágom?
– János fejét kérem ezüsttálcán...
A király egyből kijózanodott. Kétségbeesetten kérdezte
– Jól hallottam: a próféta fejét kéred cserébe szerelmedért? Azt ne, csak azt ne!
– De nekem adtad, azt tehetek vele, amit akarok? – kérlelte Salome.
– Igaz, könnyelmű voltam. Belátom, neked ígértem, de élve!
– Nekem csak a feje kell! A nyitott szájába egy aranypénzt fogok tenni, és feltálalom neked uram.
– Kegyetlen vagy kedvesem – suttogta a király megadóan – de mondd, miért teszed bele a szájába az aranypénzt?
– Hát azért, hogy ha életében nem tudtuk megvesztegetni, a halálában ezzel az aranypénzzel örökre megvásároljuk a hallgatását...
– Értelek. Megadom magamat – mondta a libidómérgezést kapott király és kiadta testőrének a parancsot, hogy azonnal tálalják fel János fejét. Salome belekezdett végtelen hosszú végzetes táncába. Nem gondolt arra, hogy ezzel a tettével mítoszt teremtve, felmagasztosítja a prófétát, és messiási rangra emeli.
Így történt, hogy a fehérnép szeszéjéből mítosz született. Pár perc elteltével harsonák szólaltak meg, és a szolga ezüsttálon fehér kendővel letakarva, behozta János levágott fejét. Salome kezébe adta a tálcát. Salome pedig a letakart fejjel eljárta a végzetes fátyoltáncot. Mikor az utolsó is lehullt, megállt, lerántotta az ezüsttálcáról a leplet és farkasszemet nézett az ünnepi közönséggel a próféta levágott fejéből kidülledő szeme. Heródes odalépett Saloméhoz, kivette kezéből a tálcát, az asztal közepére helyezte és egy aranypénzt dugott nyitott ajkai közé.
A pillanatnyi döbbent csend után a zenészek rázendítettek. Heródes a kerevetjéhez vezette Salomét és kezdetét, vette a véget nem érő vad, kéjmámoros szeretkezés. Úgy üzekedett vele, mit egy kanikutya. Mohó ajkaival kemény mellecskéinek bimbajait szopogatta, majd ajkaira tapadt, közben vaskos, tömpe ujjaival klitoriszát ingerelte. Miután felélesztette a kis tűzkígyót és felágaskodott pirosan izzó csiklója, akkor lábai közé fúrva busa nagy fejét, a drága nektárt fröcskölő csiklóból nyelve hegyével szívta ki a kilövellt harmatcseppet. Ezután a külső nemi-szerveket a kis és nagy ajkakat vette munkába. És amikor a felajzott leánytest már lobogva égett a kéjben, hüvelye pedig úszott a kéjharmatban, nyelvével recés szűzhártyáját szopogatta, megpróbálta nyelve hegyével a szűk nyílást kitágítva elvenni szüzességét. Azonban a hímen erősnek bizonyult és nem engedett. Ekkor szánta rá magát a végső rohamra és hatalmas, duzzadt bíborlándzsáját tövig döfte a vulvába. Mikor elérte a méhszájat a feldagadt ejákulátummal töltött herék a prosztata kéjes nyomásának engedve őrült erővel robbant ki, hatalmas mennyiségű ejakulátumot lövellve a méhbe.
Ettől a szűz elalélva, fejét jobbra, ballra ingatva sikoltozott az élvezettől. A király pedig még fokozandó kedvese élvezetét, hatalmasra duzzadt durungjának kőkemény makkjával Salome hüvelyének felső boltozatából kidudorodó kabátgombszerű G pontját, a kéjérzet központját, vette célba. Úgy járt fallusza a szűzben, mint a motolla. A tömeg szájtátva és döbbenten figyelte a királyi nászt. Majd szégyenlősen vad maszturbációba kezdtek és miután a kéjérzet kilövellésre, késztette őket, kerestek maguknak egy szabad vulvát vagy ánust és utánozták királyukat. Egymással üzekedtek korra és nemre való tekintet nélkül
A csoportsex után bódultan hevertek kanapéikon és szomjasan tátogtak, mint a partra vetett hal. Csak az asztalfőre kihelyezett próféta szemei néztek vádlón rájuk. De ezzel mit sem törődtek a vigadozók. Egyenként mentek ki a szabadba pávatollal megcsiklandozván nyelőcsövüket meghányatni magukat, hogy kiadva gyomruk bűzös tartalmát, legyen hely az újabb tetemes mennyiségű ételnek és italnak. Éjfélkor fejeződött be a lakoma. Mindenkit hazafuvarozott szolgáinak hada. Csak a fej maradt ott egyedül, árván az asztalfőn, a feltámadásra várva. Hogy mi lett vele, azt feddje jótékony homály.


3.

Jézus ez alatt Kafarnaum környékén hirdette az igét. A nép köréje sereglett és szájtátva hallgatta az újfajta tanítást. Jézus szép, megszerkesztett mondatokban, példákkal illusztrálva tanította őket a Tízparancsolatra. Mivel Galileában jártak, sőt egyenesen erről a vidékről származott, a zsidók kisebbségben voltak az őslakos népek között. Így olyan igét kellett nekik hirdetni, ami nem csak a zsidóknak szólt, hanem ökomenikusan az egész emberiségnek, így a környező föníciai, arámis, asszír és egyéb népeknek is.
Felismerte azt, hogy a tanításnak – bár a zsidók jól szerkesztett Tórájából és a Talmud tanításaiból indul ki – meg kell tartania a minden népre vonatkozó tanításokat és nemzetközileg elfogadható erkölcsi, etikai normákat.
Galilea a lázadások földje volt abban az időben. A zelóták szabadságmozgalma egyaránt irányult a rómaiak elnyomása és a zsidó hegemónia ellen is. Nem akart olyan istent szolgálni, akitől félni kell. Bár elfogadta a tekintélyen alapuló hierarchikus rendet, azért a fenyítést teljesen ellensúlyozta a megbocsátás parancsával. Rendkívül jó szónoki tehetséggel született, és orgánuma, csinos, magas termete, szép szív alakú arca kellemes benyomást keltett minden részt vevőben, , akik köréje sereglettek.
Simon (Kukulkán), Júdás (Rúfus) és Tamás (Zengő Hárfa) állandó kísérői lettek útjain, és lényegében a 12 fősre duzzadó apostoli intézmény magvát ők teremtették meg. A másik kilenc főt olyan megtértekből választották ki, akik éles ésszel, jó beszélőkével és teljes odaadással viselkedtek Jézus és tanításai iránt. Az apostolok voltak Jézus első tanítványai. Nyilvánvaló, hogy előbb el kellett sajátítaniuk a tant ahhoz, hogy később szétszóródva a világba hirdethessék azt. Tehát egyáltalán nem helytálló az a nézet, hogy Jézus tanítványai egyszerű halászok voltak. Hiszen köztük volt elsősorban égi segítő, majd a zelóta Simon Péter, a vámszedőből lett gazdag és művelt Máté, aztán Jakab a kereskedő és így tovább.
Jézus stratégiája az volt, hogy néhány napra elvonulva a pusztába szemináriumokon tanítsa meg az egyes főbb pontjait a Tízparancsolatnak. Majd vitát kezdeményezve megbeszéljék azokat. Miután az apostolok kiképzése folyamatosan megtörtént, azokkal együtt a köréjük sereglett követőkkel kisebb csoportokban, sétálva tanították.
A nép egyre szívesebben hallgatta a templomudvarokon vagy a templomok sarkában felolvasásra kijelölt helyeken összegyűlve az igét.
Jézus felismerte, hogy a János által elindított kereszténység, mozgalma milyen hatalmas erőt rejt magában. Így meghirdette a testvériség eszméjét. Ő is egy istent vallott a világ teremtő urának, és elvetette a bálványimádatot. A különbség az volt közte és a dogmákhoz erősen, betűről-betűre ragaszkodó zsidó papság között, hogy míg azok tűzzel-vassal irtották és földig rombolták a bálványokat rejtő templomokat, addig ő mindenkinek a józan belátására bízta, hogy amikor megérett rá, akkor térjen meg a kereszt szentségébe. A templomok lerombolására szólított fel, és helyette, mindenkinek a saját templomának a kiépítését javasolta.
„Csak egy templom létezik: az pedig a Mennyei Atya temploma” – mondottá.
János halála után, a megdöbbent nép, Jánost prófétaként kezdte említeni, sőt egyenesen Illés utódjának nevezte. Mivel János vértanúhalált halt, nem tudta messiási küldetését teljesíteni, így Jézusban próbálták az új messiást megtalálni. Ráaggatták hát a messiási jelzőt, hogy majd ő hozza el nekik a mennyek országát. Jézus a térítés sikerességének zálogául elfogadta a ráaggatott címet, csak azzal nem számolt, hogy ez a csodatételek kötelezettségével jár. Ebben jött kapóra neki az égi segítőcsapat és istenbe vetett korlátlan és rendíthetetlen hite. Isten által küldött segítségnek tudta be tevékenységüket, amit ki is használt.
Lassan több százra tehető csapat követte őt és apostolait mindenhová. Ezek az emberek otthagyták családjukat, munkájukat, jól jövedelmező vállalkozásaikat, mert hitben bővelkedve erősen bíztak az elragadtatás intézményében és nem akartak kimaradni a mennybe kerülők sorából. Úgy gondolták, ha a messiás körül maradnak, akkor vele együtt az első körben jutnak a mennybe. Kétségtelen, hogy a karizmatikus tulajdonságokon túl Jézusban volt egy hipnotikus, mágikus erő, amivel kézrátételes gyógyításokat tudott véghezvinni. Gyógyításai elsősorban ördögűzésből, őrjöngők lecsillapításából, pszichoszomatikus bajok gyógyításából állt.
Híre olyan rohamosan terjedt, hogy a nép nem elégedett meg ennyivel, és követelte a sánták, bénák, rákos betegek, görvénykórosok és más klinikai esetek gyógyítását is.
Jézust annyira szorosan körülvették, hogy ha nem sikerül a gyógyítása a végzetét jelentette volna. Azonnal meglincseli a kiábrándult tömeg. Az egyre növekvő tömeg csodát sürgetett.
Amikor a Genezáreti tó partjára érkeztek, este maga köré gyűjtötte három égi segítőjét és kupaktanácsra ültek össze. Jézus vitte a szót.
– Barátaim, most kérem segítségeteket először: csodát kell produkálnunk a népnek! Mert ha nem, akkor kiábrándulnak belőlem.
– Igaz, igaz – mormogta Tamás – hogy néz ki egy messiás csodatétel nélkül?
– Mire gondolsz Jézus – veti közben Kukulkán (Simon). Jézus rövid gondolkodás után így válaszolt.
– Mivel a Genezáreti tó partján vagyunk, be kell mutatnom egy vízen-járást, hogy elhiggyék rólam isteni voltomat. – Mondta és társaira nézett, kutatván gondolataikat. Tamás válaszolt, megtoldva saját ötletével.
– Rendben van, ezt elintézzük neked, de még kiegészíteném valamivel, hogy hatásosabb legyen. – Jézus, kérdőn nézett rá, mire ő így folytatta. – Szaporítsuk meg nekik a halaikat úgy, hogy teli legyenek a hálóik.
– Nem rossz, sőt ragyogó ötlet, egyenesen fenomenális, bravó Zengő Hárfa! Ez így együtt lesz az igazi csoda Jézus, végigmegy a tó vízén, be, középig, mi hárman később követjük őt. Ez lesz az első csoda. Majd felszólítjuk a halászokat, hogy evezzenek be, vessék ki a hálóikat. Miután kivetették a hálókat, akkor materializálással tele töltjük a halakkal hálóikat. Jó lesz így? – nézett társaira. Azok lelkesen helyeseltek.
– Az antigravitációs hatást Júdás állítja elő nekünk, míg a halakat én immaginálom és sűrítem anyaggá a hálókban. Tamás felel a tökéletes illúzió megteremtéséért. Megfelel így?
– Jó, jó... Elfogadjuk – kiáltották lelkesen és emígyen megnyugtatva Jézust, egy Miatyánkot mondtak a holnapi nap sikeréért.
Másnap reggel a kiéhezett tömeg kiguvadt szemekkel meredt az éjszakai halászatról üres hálókkal megtérő halászokra. Azok nem győztek magyarázkodni sikertelenségük okáról. Ekkor érkeztek Jézusék. A tömeg vészjóslóan körülvette őket és könyörgő szemeiket Jézusra függesztve így kiáltoztak hozzá.
– Messiás tégy csodát! Éhen halunk, ha nem teszel csodát! Teremtsél halat a tóba, mert üresek hálóink! Így bizony éhen halunk. – követelték egyre szemrehányóbban tőle, mintha ő tehetne a hal nélküliségről.
Jézus felegyenesedett, végighordozta rajtuk tekintetét, majd így szólt hozzájuk.
– Ti kértetek, és megadatik néktek. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy szaporítsa meg a halakat a tóban! Rajta, kérjük együtt az urat! – biztatta őket és előmondta a szöveget.
– Teremtő Isten! Atyánk az égben, szenteltessék meg a te neved ott a mennyben fenn, és add meg a mi mindennapi halainkat itt lenn! Ámen!
Miután elmondták az imát így szólt a stábhoz.
– Jertek utánam barátaim, mi bemegyünk a tó közepéig, ott megállunk, és oda várjuk a csónakosokat hálóikkal együtt.
Simon Júdás a halászok vezetője így jajveszékelt.
– Uram mi egész éjjel fáradoztunk, de semmit sem fogtunk. Miért lenne ez most másképpen? – Jézus így feddte meg.
– Kisebb a te hited egy mustármagnál Simon! Higgyél, és Isten megadja néked, amit kívánsz: higgy!
Simon elszégyellte magát hitetlenségében és csónakba szállt társaival. Jézus pedig a vízen járva elindult a tó közepe felé. A tömeg felhördült és borzadva nézte a vízen-járó messiást. Csodálkozásuk ovációvá dagadt, amikor a három apostol is elindult a vízen járva Jézus után.
– Csoda! Csoda! – hallatszott innen is onnan is – Nézzétek őket: a vízen járnak! Csoda ez: valóságos csoda! – ordították eszeveszetten. Jézus a tömeghisztériát fokozandó, így bíztatta őket:
– Jertek, próbáljátok meg ti is: akinek hite van, az követ engem!
És a nép nekilódult a víznek. Elől mentek a csónakosok a hálókkal, majd hatalmas tömeg lepte el a tó vízfelszínét. Egy- kettő elmerült (nekik nem volt meg a hitük), de a többség hamarosan ott tolongott Jézus körül, galabiájának szegélyét, ujjait csókolták.
– Messiás! Próféta! Isten fia! – óbégatták torkuk szakadtából, és az égre mutogattak.
– Isten, isten! – hallatszott innen is onnan is. Aztán Jézus csendre intette őket és a halászokhoz fordult.
– Merítsétek meg a hálóitokat! – azok ekként cselekedtek, és lőn csoda. Hála Kukulkán mágikus erejének, úgy megteltek a hálók hallal, hogy majd leszakadtak a sok haltól. Alig tudták a partra húzni a hálókat. A nép őrjöngve, sírva, kacagva markolt bele a halak tömegébe és azonnal nyársra húzva sütni kezdték a sok halat. Volt, aki annyira kiéhezett, hogy amúgy nyersen nekiesett a halnak. Miután jóllaktak, elterültek a földön és ájultan hevertek Jézus körül. Majd magukhoz térve a szemük láttára bekövetkező csodát felemlegetve Jézus köré gyűltek, hogy hallják ajkairól a szót. És Jézus elkezdte a tanítást.
Egyik szombaton tanítványaimmal vetések között jártam. A tanítványok, mivel megéheztek, tépdesni kezdték a félig érett, még tejes kalászokat. Kezükkel elmorzsolva eszegették. Néhány farizeus a szemükre vetette „Miért tesztek olyat, ami szombaton tilos?” Én így feleltem nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, mikor társaival együtt éhezett? Hogyan ment be Isten házába, evett és adott társainak is a kitett kenyerekből, melyekből csak a papok ehettek?
Miután befejezte a példabeszédet, kis hatásszünetet tartva körbehordozta tekintetét a jelenlevőkön és hozzáfűzte az előzőekhez: „Az Isten fia, ura a szombatnak is!”
A tanítványok és az egyre növekvő hívek elgondolkodva megvakarták fejük búbját. Innen is onnan is felhangzott:
– Miért mondod ezt nekünk? Talán a szemünkre akarod vetni, hogy megsértettük ma a szombat szentségét, hiszen ma szombat van.
– De csak a zsidóknak szól az evés és a munkavégzés tilalma! – szóltak közbe több felől is. Jézus tanítása mindenkinek szól. A hit és az Isten mindenkié! Nem lehet egy népnek kisajátítani. Milyen törvény az, ami megtiltja szombaton a jót cselekedést, a szomjazónak az ivást, az éhezőnek az evést? Ez a törvény népellenes! Életellenes! Elutasítjuk a zsidók törvényeit! – hallatszott innen is onnan is. Jézus lecsendesítendő a forradalmi hangulatot, így folytatta a tanítást.
–Isten, a Teremtő Atya minden teremtményét egyaránt szereti. Nem róhatja fel a balga jószágnak, hogy szombaton éhezzék, vagy ha rajta van az üzekedés, ne párosodjék. Csak az egyes emberek állítanak vallási túlbuzgóságukban tilalomfákat, hogy hitüket isten előtt bizonyítsák. Nem így kell a hitet bizonyítani! A teremtő isten nem kíván tőletek ekkora önmegtartóztatást! Nem foszt meg benneteket sem szombaton, sem más napokon az evés, ivás örömeitől, a szeretkezéstől és egyéb gyönyöröktől. De nem tilt el benneteket a munkától sem.
Ha egy állat ellik, és segíteni kell a baromnak a borját világra, hozni, miért lenne bűn az, ha kötelet hurkolva a kisborjú lábára világra segítve, kihúzzuk az anyaméhből... Nem nagyobb bűn lenne-e tétlenül nézni, hogy két szerencsétlen pára elpusztuljon, mert a Tóra tiltja szombaton a munkát? Bizony híveim és követőim, ez lenne csak az igazi bűn. Isten szemet huny a szombati munkavégzés felett, de a cserbenhagyást bünteti!
– Igaza van! Jól beszél! – hallatszott mindenfelől. – Látszik, hogy igazi próféta, és vízen is tud járni! Megszaporította a halat is! Messiás! Messiás! Csodatevő! Kövessük hát! Minden szava szentencia! – Jézus elégedetten hallgatta a felé szálló dicshimnuszokat, majd folytatta.
– Egy másik szombaton bementem a zsinagógába és tanítottam a híveimet. Egy kacskakezű embert láttam a tömegben és megszólítottam: „Állj ide, középre!” Az ember kijött és elém állt. Kacska keze bénán lógott könyéktől lefele. Így szóltam a tanítványaimhoz: „Kérdem tőletek, szabad-e szombaton gyógyítani, életet menteni, vagy éppenséggel pusztulni, hagyni valakit?” A tanítványok egy része, nem mert véleményt nyilvánítani, más része a Tórára hivatkozva elutasította a gyógyítást. Én végig néztem rajtuk és így szóltam az emberhez.
„Nyújtsd ki a kezedet!” – megtette, és egészséges lett a keze. Erre fel, mi történt? Esztelen harag szállta meg a templomban lévő zsidókat, és a templomból való kiűzetésemen tanakodtak. Feljelentettek a főpapnál.
A tanítás után lassan leszállt az este és a hívek nagy része otthonaiba tért, hogy szétvigye a csoda hírét, míg, akiknek nem volt hova mennie, velük maradt. Elvackolódtak a fövenyen, és mély álomba merültek. Jézus késő éjszakáig fennmaradt. Az Úrhoz imádkozott és tőle várta a további útmutatásokat a hogyan továbbra. Reggel aztán imádkozás előtt kiválasztotta magának a tizenkét apostolt. Simon-Pétert (Kukulkán), Andrást, Jakabot, Jánost, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást (Zengő Hárfa), Jakabot Alfeus fiát, Zakariást és az iskaritói Júdást, aki később elárulta őt.
A kiválasztás után kimentek a mezőre, és megállt velük szemben, hallótávolságra a többi tanítvánnyal, akik früstököltek. Így szólott hozzájuk:
„Boldogok vagytok ti szegények! Tiétek az Isten országa.
Boldogok, akik most éheztek! Majd kielégítetnek.
Boldogok, akik most sírtok! Mert nevetni fogtok.
Boldogok vagytok, ha gyűlölnek az emberek, ha
Kiközösítenek és szidalmaznak titeket, ha rossz hírbe
Hoznak az Emberfiáért! Örüljetek azon a napon és
Ujjongjatok: jutalmatok nagy lesz a mennyben. Atyáik
Éppen így bántak a prófétákkal.
De jaj nektek gazdagok! Megkaptátok már vigasztalásokat.
Jaj nektek, akik jóllaktatok! Éhezni fogtok.
Jaj nektek, akik most nevettek! Keseregni és sírni fogtok.
Jaj, ha az emberek hízelegnek nektek! Atyáik éppen így tettek a hamis prófétákkal.
A tömeg lélegzet visszafojtva hallgatta a kinyilatkozást.
– Isten szól belőle! – mondogatták egymásnak.
– Ha nem is isten, de lehet, hogy az isten fia! – tódították mások.
Jézus megelégelte a dicshimnuszokat és így szólt rájuk.
– Én az ember fia vagyok, a ti megváltótok. Kapocs isten és a nép között. Magamra veszem bűneiteket, megváltalak benneteket minden eddig elkövetett bűnös cselekedetektől. – Majd példabeszéddel folytatta okításukat. A kiválasztott tizenkét apostol fél karéjban állva fogta körbe szembenézve a követőket.
„Nektek hallgatóim, azonban azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót haragosaitokkal, áldjátok átkozóitokat és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha megütik a jobb arcodat, fordítsd oda a másikat is. Ha elviszik a köpenyedet, add oda a köntösödet is. Ha kérnek tőled, adj, és ha elveszik, ami a tied, ne követeld vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan akarjátok, hogy veletek bánjanak. Ha azokat szeretitek csak, akik titeket szeretnek, micsoda hálát érdemeltek? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha csak jótevőitekkel tesztek jót, micsoda hálát érdemeltek? Ezt a bűnösök is megteszik. És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől visszafizetést reméltek, micsoda hálát érdemeltek? Hiszen a bűnösök is kölcsönöznek bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket! Tegyetek jót és kölcsönözzetek, anélkül, hogy valamit is visszavárnátok. Akkor nagy lesz jutalmatok s a Magasságbeli fiai lesztek: ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas.
Ne ítéljetek, hogy ne ítéljenek. El ne ítéljetek senkit, hogy titeket se ítéljenek el. Bocsássatok meg és nektek is megbocsátanak. Adjatok és adnak majd nektek is: jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek is.
Hasonlatot is mondott nekik: Vezethet-e vak világtalant? Nem esik-e mindkettő gödörbe? Nem különb a tanítvány mesterénél, mert ha eléri tökéletességét, olyan lesz, mint a mestere.
Mit nézed a szálkát felebarátod szemében, a magad szemében pedig nem veszed észre a gerendát? Hogy mondhatod felebarátodnak: Testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – Holott tulajdon szemedben nem látod meg a gerendát. Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és csak aztán törődjél azzal, hogy kivedd a szálkát felebarátod szeméből.
Nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt teremne, és nincs rossz fa, amely jó gyümölcsöt hozna. Minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisről nem szednek fügét és csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember ellenben rossz kincséből rosszat hoz elő. Hiszen a szív bőségéből szól a száj.”
Miután befejezte szavait a figyelmesen hallgató nép előtt, bement Kafarnaumba. Ott betegen feküdt egy századosnak egyik nagyon értékes szolgája, és már halálán volt. Amikor hallott Jézusról, azzal a kéréssel küldte hozzá a zsidók véneit, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg szolgáját. Azok elmentek Jézushoz és nagyon kérlelték.
– Megérdemli, hogy megtedd neki, mert szereti népünket és a zsinagógát is ő építtette.
Jézus elment velük. Mikor már nem messze voltak a háztól, a százados eléje küldte barátait ezzel az üzenettel:
– Uram, ne fáradj, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj! Ezért nem is tartottam magamat érdemesnek arra, hogy hozzád menjek. Szólj csak egy szót, és meggyógyul szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, mégis azt mondom a hozzám beosztott katonának: Menj! – elmegy? és a másiknak: Jöjj ide! – hozzám jön, és a szolgámnak: Tedd ezt! – megteszi.
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott. Megfordult és így szólt a kísérő néphez:
– Bizony mondom nektek, nem találtam ekkora hitet Izraelben.
A követek hazaérve, egészségben találták a beteg szolgát.
Így nőtt híre és mítosza. Bármerre ment az őt kísérő egyre nagyobb létszámú tömeggel, híre messzire megelőzte. Tódultak hozzá a csodára vágyók: betegek, megszállottak és a már csak istenben bízók.
Kafarnaumból újra visszatért a Genezáreti tó partjára, hű halászai körébe és egyik délután vízre szállt velük. Az égen komor viharfelhők gyülekeztek, de ő nem törődött velük
– Evezzünk át a tó túlsó partjára. – mondta nekik.
Elindultak. Miközben eveztek, ő elaludt. Hirtelen heves vihar csapott le a tóra, a hullámok már-már elborították őket, s életveszélyben forogtak. Felkeltették és így kiáltottak
– Mester, mester, elvesztünk!
Jézus fölkelt, parancsolt a szélnek és a háborgó víznek. Minden elcsöndesedett és elnyugodott. Akkor hozzájuk fordult.
– Hol a ti hitetek?
Azok félelemmel és ámulattal eltelve mondogatták egymásnak:
– Kicsoda ez, hogy még a szélnek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?
Az eset még jobban megnövelte hírnevét. Természetesen nem maradhatott el a halszaporítás megismétlődése sem. Így táplálta az övéit, ezzel is gyarapítva híveinek seregét. Aztán, elbúcsúzva a halászoktól, újra útra kelt és elérkezett Nain városába. Itt újabb csodatétel várt rá. Egy halottat hoztak ki fehér lepedőbe tekerve: egy özvegynek egyetlen fiát. A városka sok népe kísérte a halottas menetet. Jézust szíven ütötte az özvegyasszony gyásza és halkan odasúgta Kukulkánnak.
– Fel tudjuk támasztani?
– Természetesen segítünk! Csináld bátran! – bíztatta Simon-Péter (Kukulkán) és Jézus cselekedett. Odalépett a koporsóhoz és így szólt a zokogó asszonyhoz:
– Ne sírj! – aztán a nyitott koporsóhoz szólt – Ifjú, mondom néked, kellj fel! – Erre a halott felült a koporsóban, letekerte magáról a fehér lepedőt, széjjelnézett és beszélni kezdett:
– Isten! Isten... Láttam őt az Úr jobboldalán! – mutatott Jézusra. – Ő a Messiás, az Isten fia! – mondta és kimászott a koporsóból. Az anya Jézus elé vetette magát és kezeit, lábait csókolva hálálkodott, hogy feltámasztotta a fiát. A nép dermedt csöndbe merevedett, majd miután magukhoz tértek a révületből és rádöbbentek, hogy mekkora csoda történt velük, így óbégattak.
– Nagy próféta támadt közöttünk! Isten általa meglátogatta népét!
Jézus mosolygott és intett tanítványainak, hogy folytassák útjukat tovább.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-01-25 07:47:54
Érdekes a megközelítés,de a csodatevéseket és majd a feltámadást valahogy így képzeltem el.
2007-01-24 20:52:48
Sokat olvastam az isten fiáról, de hasonló megvilágításban még nem.
2007-01-23 14:51:06
Lehet,hogy éppen így történt.