Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2007-01-25 22:10:08
Megtekintve: 645
Jézus a mártír - 2
4.

A húsvéti ünnepekre Jeruzsálembe özönlő zarándokokkal beszivárgott zelóták és Jézus követőinek több ezres tömege teljes káoszban és kétségbeesésbe zuhanva kerengett föl-alá Jeruzsálemben, mint a kos nélkül maradt birkanyáj. Mindkét tábor vezérürüjét fogságba vetették és elitéltetésük felől semmi kétség nem volt. Sokan megzavarodtak és így gondolkodtak:
– Ha a mi Jézusunk az Istennek Fia, messiás, akkor miért hagyta magát elfogni? Miért sétált be a hatalom csapdájába? Lehet, hogy mégsem rendelkezik csodatevő hatalommal? Miért nem mentette ki az ő Atyaistene a fogságból? Egyáltalán van-e hatalma a szeretet és hit istenének?
A próféták kis csoportokba verődött nyájaikkal, míg az apostolok egyenként szétszóródva a tömegben próbálták meggyőzni őket arról, hogy Jézus az önkéntes kereszthalált választotta azért, hogy megváltsa őket bűneiktől.
– Ez az ember vagy szent vagy, őrült! – hajtogatta a nép. Júdás így magyarázta Jézus e nemes cselekedetét nekik.
– Én amondó lennék, hogy a mi Jézus Krisztusunk egy Szent Őrült, aki be akarja bizonyítani, hogy meg tudja váltani a világot, az egész emberiséget.
– Már megbocsáss nekünk próféta – vetette közbe egy írástudó –, de senkit sem lehet akarata ellenére boldoggá tenni! Mi van akkor, ha az emberek nem kívánják, hogy értük valaki feláldozza magát, elvetik az önkéntes kereszthalált. Ez a tett már az őrület határát súrolja! – Máté így válaszolt neki.
– Az ördög beszél belőled, nem akarod meghallani Isten szavát!
– Melyik istenét? – kérdezte amaz vissza – Jahvéét vagy a Teremtőét? Erre válaszolj próféta!
– Hitetlen vagy ember. Térj meg a keresztségbe, amíg nem késő!
– És, ha nem térek meg?
– Akkor elkárhozol!
Ilyen és ehhez hasonló provokatív kérdésekre kellett válaszolniuk az apostoloknak és térítőknek. Igen nagy volt a felindulás a hívők és nem hívők között. Mindegyre csak azt feszegették, hogy miért nem szökteti meg, menekíti ki az Atyaisten a Fiát a börtönből, hiszen ott biztos halál vár reá.
Tamás és Simon így győzködte az egyik nagyobb csoportosulást a siratófal környékén.
– Jézus nem rablógyilkos, hogy csak úgy megszökjön fogva tartóitól. Ő egy eszme érdekében vállalta a sorsát, és a Ti hitetek megerősítendőn, példát akar mutatni, hogy a hitért akár mártírhalált is kell szenvedni, de azt feladni nem szabad soha! Na, értitek már?
– Értjük, értjük – okoskodott a tömeg, de hát mi lesz akkor, ha kiszögezik, és tényleg kereszthalált nyer?
– Akkor eltemetjük, és ő harmadnapon feltámadva, az égbe száll Mennyei Atyjához és a jobb oldalán fog ülni a mennyek országában.
– Ti ezt el is hiszitek? – kötött beléjük egy galileai lázadó – Ő közülünk való, ismerem őt: a mi vérünk folyik benne. Ízig-vérig ember. Vér a vérünkből, már hogy is kerülhetne rokonságba a ti istenetekkel. Erre majd rálesek. – mondta felhevülten. Tamás így intette.
– Térj meg mielőbb a kereszt szentségébe, amíg nem késő!
– És akkor mi lesz – kételkedett a lázadó.
– Elnyered a bebocsátást te is a mennyek országába.
– Mikor?
– Halálod után.
– De én itt, most akarom a mennyek országának gyümölcseit élvezni, amíg élek! Sovány vigasz ez nekem uram. Ki törődik azzal, mi lesz a halála után. Itt akarom a paradicsomot meglelni, és élni a gondtalan életet. Érted: itt és most!
– Ez nem megy! Itt és most a pokolban vagyunk, és lelkünk purgatóriumában főve kell megtisztulnunk! Hát nem értitek, még mindig nem értitek, amint éltek itt a földön, úgy fogtok üdvözülni odaát!
– Nem értjük egymást próféta – adta fel a hiábavaló párbeszédet a lázadó. – Két malomban őrölünk! – tette még hozzá és elsomfordált. Simon így szólt a többiekhez.
– Ha csak annyi hite is lenne ennek az embernek, mint egy mustármag, akkor hegyet tudna vele mozgatni, de így öncélúan cselekszik és a lázadása, amiben részt vesz, sehova nem visz.
Ilyenformán folytak a keresztények sejtjei és a kíváncsiak párbeszédei. Az emberek egyszerűen nem tudták felérni ésszel, hogy a Messiás olyat cselekszik értük, amit ők nem kértek tőle. Ilyen önfeláldozás árán nem akartak üdvözülni. Elutasították a megváltást.
A már megkeresztelkedettek pedig vakhitükben elfogadták Jézusuktól a nemes gesztust és hittek benne. Hittek a feltámadás intézményében, és alig várták, hogy kiszenvedés után Jézus messiásként három nap múlva visszatérjen hozzájuk, és újra megerősítse hitüket.
Közben a húsvét ünnepségei folytak a templomokban. A főpapok és farizeusok félve várták a keresztre-feszítést, mert kiszámíthatatlannak ítélték meg a tömeg reakcióját. Mindenesetre sikeresen hárították át a felelősséget a római helytartóra. Ők mosták kezeiket. Megnyugtatónak ítélték, hogy a rómaiak megerősítették a főváros védelmét és elit alakulatokat rendeltek fel a város védelmére és a rendzavarások, lázadások leverésére.
Amíg kinn vegyes érzelmekkel folytak az ünnepségek, addig Jézus földijével, Barabással egy cellában várta kivégeztetésüket. Barabás, galileai lévén, jól ismerte Jézust. Eszméik néhány ponton találkoztak. Annyiban azonban különböző platformon álltak, hogy a társadalmi egyenlőséget Barabás harccal, míg Jézus a javak önkéntes megosztása alapján képzelte el. Az ő elképzelése idealista volt, mivel kevés ember mond le önként, meggyőzés által, a megszerzett javairól és kiváltságairól.
Mint kiderült a korszellem és a körülmények bebizonyították, hogy mindkét út az adott körülmények között járhatatlan.
Jézus belépett a cellába. Alakja eltakarta az őt kísérő légionáriusokat. Barabás, aki az ajtónak szemben, a picike ablak alatt sarkain guggolva pihent, felegyenesedett és karjait kitárva Jézus elé ment. Átölelték egymást.
– Testvér – szólalt meg Barabás –, hát ide jutottál te is? Elfelejtkezett rólad az istened? Mi lesz most velünk: kivégeznek vajon bennünket? – kérdezte a belépőtől, amikor kibontakoztak az ölelésből. Jézus, szintén a sarkaira guggolva, elhelyezkedett Barabással szemben és így szólt.
– Nem testvérem, nem feledkezett el rólam az én mennyei Atyám. Én, elhárítván az égi segítséget, magam választottam a mártíromságot.
– Szóval isten bárányaként akarod végezni?
– Igen, mint isten báránya megváltom a keresztfán az emberiséget elkövetett és a jövőben elkövetendő bűneikért.
– Nemes cselekedet, de gondolod, megérdemlik? Hiszen senki sem siet a segítségedre, nem rohamozta meg több ezres híveidnek serege a börtönt, hogy kiszabadítsa tanítójukat, prófétájukat. Érted már Jézus: cserbenhagytak, elárultak, keresztre juttattak azok, akiket éppen megváltani készülsz. Megérdemlik?
– Nem így mérik az igazságot Barabás. Én önzetlenül adom életemet értük. A hit, szeretet és megbocsátás oltárán áldozom fel magamat.
– Nem értelmetlen-e a te halálod, nem többet használnál nekik, ha tanítanád őket, esetleg összefognál velünk a zelótákkal és felkelésben törve ki, elvennénk a gazdagoktól a javaikat. Elosztanánk maguk között! Gondolkozz, még nem késő. Az én híveim, készek kiszabadítani mindkettőnket: Gyere velem!
– Nem, nem Barnabás! Nekünk más az utunk! Én a békesség híve vagyok. Erőszakra erőszak a válasz. És ha erőszakkal osztozunk meg a gazdagok javain, az csak préda. És a prédát magunk közt elosztók közül később lesznek gazdagok, akiktől valakik ugyanúgy elveszik a javaikat. Na, értesz már?
– Nem egészen. Te a szegénységben hirdeted az egyenlőséget. Ez nem járható út, mert ha a javak felhalmozása megszűnik, nincs miért hajtani, ha az ölünkbe hullik a manna, akkor ki termeli meg a javakat? Talán a rabszolgák?
– Nézd Barnabás! Én ezeken most nem vitatkozom, már nincs értelme: elszántam magam a halálra és ettől nem rettent el semmi. Csak személyes példámon keresztül tudok újabb híveket toborozni prófétáim és apostolaim zászlaja alá.
– Úgy értsem, hogy a véreddel írod fel a kereszténység zászlajára a jelszót: szeretet.
– Úgy!
– De Jézus! Még egyszer kérdezem tőled: megéri?
– Nekem igen!
– Javíthatatlan vagy. Mit kívánhatnék neked ezek után: gyors, fájdalom nélküli halált.
Én is neked testvér – suttogta Jézus és szájon csókolta Barabást.
Barabás úgy érezte, mintha isten csókolta volna meg. Testét végtelen szeretet és békesség járta át. Szemei bepárásodtak és két könnycsepp gördült le a marcona férfi orcáin. Többet nem beszéltek.

5.

Húsvét szombatjának estéjén a vének és a főpapok újabb küldöttséget menesztettek Pilátushoz, követelve tőle, hogy vasárnap feszítesse meg Jézust. Pilátus nem volt teljesen meggyőződve Jézus államellenességéről. Úgy gondolta, hogy inkább Barabás az, aki a zelótalázadás vezéreként inkább veszélyesebb Rómára nézve. Éppen ezért így szólt a követelőzőkhöz.
– Elém vezettétek ezt az embert, mint a nép lázítóját. Jelenlétetekben kihallgattam őt, de az ellene felhozott vádak közül egyben sem találtam vétkesnek. Ráadásul a királyotok Heródes sem, mert visszaküldte őt hozzám... Látjátok tehát, hogy semmit sem tett, amiért halálbüntetést érdemelne. Megfenyíttetem tehát, és szabadon bocsátom. Az ünnep napján jogom van szabadon bocsátani egy foglyot. Őt választom. Elbocsátom hát – mondta, de a zsidók iszonyú lármát csapva, szakállaikat tépve, ordítozva és hisztériás jeleneteket rendezve kérlelték, hogy ne őt, hanem ha mindenáron szabadon akar bocsátani valakit, akkor Barabást válassza. Pilátus megrökönyödött ennyi gyűlölet láttán és magából kivetkőzve ordítani kezdett.
– Piszok csürhe, csőcselék. Ti lennétek a zsidók esze a Kis Szanhedrin bölcsei. Alávaló pitiáner gyilkosok vagytok ti, ármánykodó söpredék, akik a saját fajtátokat ártatlanul akarjátok elveszíteni önön, alantas céljaitokért. Utálattal köplek le benneteket! De, rendben van: száradjon rajtatok Jézus vére és égesse arcotokat! Én mosom kezeimet! – dörögte és az ezüst kézmosó medencében, megmosta kezeit.
Aztán mégis esélyt adva a zsidók által halálra kívánt prófétának, így szólt vádlóihoz.
– Javaslatom van felétek: tegyünk próbát. Hogy ti is tiszták maradjatok a világ szemében és én is az maradjak úgyszintén, bízzuk a döntést a népre. Döntsenek ők: Barabást e vagy Jézus engedjük szabadon?
– Ragyogó ötlet uram – szólt lecsillapodva rókamosollyal Kajafás főpap. – Bízzuk a zsidókra, kinek adnak kegyelmet! Ítélkezzenek ők a megváltó felett. Halála száradjon az ő lelkükön! Vére tapadjon az ő kezükhöz!
Így is tettek. Pilátus a Tanács tagokkal együtt kilépett a palota mellvédjére és így szólt az összeverődött tömeghez.
– Emberek! Mint tudjátok, a helytartónak joga van az ünnep alkalmával egy halálraítéltnek megkegyelmezni. Két halálraítéltünk van. Rátok bízom a döntést, kit engedjek szabadon. Jézust vagy Barabást?
A tömeg felhördült, halk moraj futott át rajtuk, majd egetverő ordítással kiáltották: pusztuljon ez, engedd szabadon Barabást! Pilátus megvetéssel kiáltotta nekik.
– Vérnősző barmok! – undorát legyőzve, még egyszer a tömeghez fordult – Jól meggondoltátok? – A tömeg kórusban kántálta – Keresztre vele! Keresztre vele!
Pilátus nem akart hinni a fülének ekkora megátalkodottság hallatán és harmadszor is rákérdezett.
– De, hát mi rosszat tett? Semmi vétket nem találok benne, amiért halálbüntetést érdemelne! Megfenyítem, tehát és szabadon bocsátom!
De a tömeg, hisztériásan üvöltötte:
„Keresztre vele! Keresztre vele!”
Így hát Pilátus hátat fordított az őrjöngő csőcseléknek és a Tanácstagokhoz fordulva így szólt hozzájuk.
– nos, hát megkaptátok, amit kértetek. Jézus a tiétek. Rendelkezzetek felette!
A főpapok azonban kibúvót keresve, a törvényre hivatkozva megtagadták, hogy saját maguk legyenek zsidó testvérük hóhérai. A piszkos munkát a rómaiakkal akarták elvégeztetni, hogy a világ szemében Krisztus vére azok kezéhez tapadjon. Lehet, hogy abban a miliőben környezetüktől felmentést kaptak galád tettükért, de Isten a tettüket nem bocsátotta meg soha! Így kérlelték Pilátust.
– Helytartó, neked vannak meg az eszközeid és az embereid a kereszthalál kivitelezésére. Kérünk szépen, tedd meg nekünk ezt a kis szívességet! – Pilátus megadóan nézett rájuk és megvetően jegyezte meg
– Fizessétek ki a kereszt árát!
– Mennyi az, azonnal kifizetjük – kérdezték mohón.
– Harminc arany tallér – mondta nekik Pilátus és azok, zsebeikből és övükből összeadták a harminc aranypénzt. Pilátus merőn nézte az asztalára rakott pénzhalmot, majd így szólt velük.
– Kalmárlelkű népek vagytok ti zsidók: harminc aranypénzért eladtátok megváltótokat. Hulljon fejetekre az áratlan vére! – kiáltotta és hátat fordítva a zsidóknak, elhagyta a kihallgatási termet.
A felajzott tömeg a börtöncella elé vonult és kórusban gajdolták. – Barabás! Barabás!
A kiabálás egyre jobban felerősödött, amint kinyílt a cella ajtaja és az őrök intetek Barabásnak, hogy szabad. Barabás felegyenesedett és Jézus vállaira borulva ezt suttogta fülébe.
– Igazad volt testvérem: neked jutott a kereszt megkapod hát a lehetőséget a mártíromságra, én pedig a szabadságra. Igyekszem úgy tenni, ahogy neked is tetszene. legyen veled a te istened! Kegyes halált neked! – zokogta sírva és szétbontakozva elindult ki a fénybe, az életbe. Jézus pedig kettesben maradt istenével, hogy felkészüljön a nagy utazásra..

6.

A városban felgyorsultak az események. A zelóták vállaikra emelve diadalmenetben vitték ki a városból vezérüket, Barabást. Mindesetre zseniális fogásnak látszott a lázadó vezér szabadon engedése, mert az amúgy is zsúfolt városból több ezer zelóta távozott pillanatok alatt. Így ezeknek a városból való kitessékelése megoldódott.
Kisebbedett a Jézus kivégzése miatt esetleges lázadás kitörésének lehetősége. A felrendelt elit alakulatokra maradt a Jézust követők megfélemlítése és kiűzése a városból. Bár, amikor a halálos ítéletről tudomást vettek megzavarodván, és hitükben megingatván, sokan önként hagyták el Jeruzsálemet, még így is több ezerre rúgott a vidékről érkezett, összezsúfolódó tömeg. Így már szombat este elkezdték a belvárosból kiszorítani a zarándokokat. Vasárnap reggel folytatták a tisztogatást. Délre teljesen kiürítették a belvárost és körbezárták. Csak a jeruzsálemi lakosok és Jézus hozzátartozói maradhattak benn.
Úgy koreografálták a kivégzést, hogy a keresztfát kettéválasztva a függőleges, nagyobbik ágát a Jézus mellé felfeszítendő latrok fogják vinni, míg a könnyebbet, de így is tetemes súlyú vízszintes keresztágat, magával Jézussal vitetik. Az ácsműhelyben a két latornak hirtelen elkészített keresztfákat a menet után, szamárkordén viszik fel a Koponyák hegyére. Így is tettek.
Az éjszakát Jézus meditációba merülve töltötte. Istennel beszélgetett éppen, amikor mellette termettek égi barátai: Kukulkán (Simon-Péter apostol) Rúfus (Júdás) és Zengő Hárfa (Tamás) Jézus megörült nekik és így fordult hozzájuk. .
– Eljöttetek hát barátaim, hogy elbúcsúzzatok tőlem?
– Megmentésedre jöttünk Jézus – mondta Kukulkán, de Jézus elintette
– Semmi sem tántoríthat el szándékomtól: a bárány vérét adja az emberiségért.
– Megátalkodott vagy a hitedben messiás. Egy szavadba kerül és áttranszportállak ahová akarod. Isten rád bízza a döntést. Még meggondolhatod magadat – kérlelte őt Rúfus. Jézus azonban nem engedett
– a sorsom eldöntetett ott fenn. Egyet kérek csak: könnyű és gyors halált. Ebben segítsetek!
– Segítünk, ha nem engedsz hitedből. Természetesen segítünk. Azt viszont meg tudjuk csinálni, hogy a fantomképedet küldjük keresztre, te eközben ott állsz mellettünk a tömegben és végig nézheted a saját halálodat.
– Szenvedni akarok!
– Nem szenvedtél még eleget?
– Meg akarok szűnni Istenben.
– Fájdalmas lesz.
– Vállalom.
– Ha nincs mit tennünk, és nem fogadod el a fantomképedet, akkor másként fogunk segíteni – mondta Zengő Hárfa.
– Csak a fájdalom enyhítésében kérem a segítségeteket.
– Mi is úgy gondoljuk – mondta Kukulkán és elmagyarázta Jézusnak, mi fog történni vele. – Kapsz egy kupa, bódító italt, amitől semmilyen fájdalmat nem fogsz érezni. Ezt használták a Yucatánon a Nap istennek ajánlott áldozatok esetében. Ezzel a nedűvel megitatva őket pár óra múlva olyan bódulatba estek, hogy nem érezték a mellkasukat felhasító kés által okozott fájdalmat. És azt sem érezték, amikor kitépték elevenen a még dobogó szívüket. A mellkasukat a psicholice gomba levéből készült izomlazító kenőccsel kenték be, hogy teljesen érzéketlenek legyenek a fájdalomra. Veled is ezt fogjuk tenni.
– Tegyétek meg velem! – adta meg magát Jézus és kiitta a bódító italt, és hagyta, hogy testét bekenjék a fájdalomcsillapító kenőccsel.
Hajnal lett mire végeztek. Kukulkánék a viszontlátásban bízva búcsúztak el a halálba menőtől.
Kukulkán kapcsolatba lépve Itzamával, beszámolt az események állásáról. Itzamná biztosította, hogy időben ott lesznek a megmentők, és attól kezdve Ő maga veszi át az események irányítását. Ebben maradtak: Kukulkánék kiléptek a cellából és elvegyültek a húsvét vasárnapját ünneplő, templomokba özönlő városlakók közé.
A katonák a keresztre-feszítést a Golgotán (Koponyák hegyén) végezték, mert onnan az egész város láthatta az elrettentő példa statuálását. A Golgotára a Via Dolorózán keresztül vezetett fel az út az arab negyeden keresztül. Az útvonal megválasztásánál az vezérelte a centúriót, hogy minél kevesebb zsidó legyen a vonulás útvonalában, még a lehetőségét is kerülendő a lázadásnak.
A Koponyák hegyére a legszűkebb családtagokat és a három apostolt engedték csak. Így Mária Jézus anyja, Mária Magdolna Jézus élettársa, Aritmiai József Jézus tanítványa voltak jelen. József a saját magának készítetett, közelben lévő sziklasírját engedte át a halálba menőnek.
Délelőtt tíz órakor indult el a menet az ácsműhely elől. Jézussal, mint áccsal készíttettek egy kiálló faperemet, melyre lábait helyezhette. Saját kezűleg faragta meg és csapolta be a függőleges szárába. Bár látszólag könnyítettek a helyzetén, nem nehezedett teljes súllyal a végtagjain átvert szögre, azért ezzel csak elnyújtották szenvedéseit. Az ötlet egyszerre látszott humánusnak és egyben sátáninak is.
Miután végeztek, tíz órakor elindult a menet, fel a Golgotára. A vonulás menetén boltjuk előtt kíváncsiskodó arabok nézték a szomorú menetet. Itt-ott néhány zsidó álldogált a nézelődők között. Egyszer előugrik egy töviskoszorút szorongató zsidó és kaján vigyorral, e szavakkal nyomja a messiás fejébe a tüskés koronát.
–Vedd a koronádat zsidók királya! Ez megillet téged!
A kísérők lefogták a zsidót, és el akarták távolítani Jézus fejéről a koronát, de ő így kérlelte őket.
– Hagyjátok: nem tudja, mit cselekedett! – és fején a töviskoronával cipelte tovább a keresztet. Bár homloka vérzett és erősen verítékezett a nagy melegben, méltósággal cipelte terhét.
Felérve a Golgotára elvették tőle a keresztet és összeillesztve azt a megásott gödörbe állították a másik kettővel együtt.
Előbb a két latrot szögezték ki. Üvöltésük az egekig hatolt. Úgy vergődtek ott, mit a csapdába esette állat. Aztán lassan fejük félre csuklott és úgy lógtak a keresztfán, mint a matrica.
Délben Jézusra került a sor. A hatalmas keresztet kiemelték a gödörből és eldöntötték. Jézust felfektették, és ácsszegekkel átszögezték tenyereinél és bokaizületeinél. Jézus meg sem nyikkant. Ez kissé meglepte a katonákat, de szó nélkül gyors, megszokott mozdulatokkal folytatták a munkát. A Jézussal felszegezett keresztet becsúsztatták az előre kiásott gödörbe, és felállították. Aztán laza földdel megtöltötték és körbedöngölték. Miután végeztek hátrább húzódva a síró, zokogó családtagokkal és pár tanítvánnyal együtt nézték a három ember haláltusáját.
A három apostol közvetlenül a katonák sorfala előtt szemlélte az eseményeket Jézus méltóságteljesen lehunyt szemmel függött a keresztfán. A bódító ital hatására transzba esett és Istenével beszélgetett. Semmi fájdalmat nem érzett.
Kukulkán az égre nézett és hatalmas záport materializált. Úgy esett az eső, mintha dézsából öntötték volna. A katonák védelem alá húzódva posztoltak tovább, míg a családtagok moccanatlanul álltak.
Három óra felé Jézus feje lekókadt és a psicholice gomba hatására elvesztvén az eszméletét beállt nála a tetszhalál. Szívverése lelassult, lélegzetvétele kihagyott. Ekkor Aritmiai József mellé lépett és megfogta élettelenül lecsüngő kezét.
– Kiszenvedett – mondta a centúriónak. Az pedig szólt egyik katonájának, hogy lándzsájával döfjön a szívébe, hogy biztosak legyenek a halálba. Így is tettek. A lándzsa a szívburkot megsértve átszakította a mellkast. Jézus pillanatra magához tért, kinyitotta a szemét és így szólt:
– Bevégeztetett! – többet nem szólt: meghalt. A centúrió konstatálta a halál beálltát és kérdőn nézett a családtagokra. Aritmiai József így kérlelte.
– Nagy jó uram, add ki nekem őt, hogy eltemethessem!
A parancsnok pár sort firkantva, elküldte Poncius Pilátushoz, hogy a beállott halált igazolva, engedélyezze a halott Messiás kiadását.
Pilátus éppen Heródessel tárgyalt, amikor megjelent Aritmiai József a parancsnok igazolásával és kérte a halott kiadását, hogy eltemethessék. Pilátus magába szállt egy pillanatig, majd így szólt Heródeshez:
– Megtörtént hát. Sikerült kivégeztetnetek általam az egyetlen igaz embert egész Jeruzsálemben.
Heródes megrendülten szólalt meg.
– Hidd el uram, borzasztóan sajnálom. Én nem akartam, de a főpapok hajthatatlannak bizonyultak. Az ő lelkükön szárad ez a barbár cselekedet. Bocsáss meg nekik uram!
– Vérnőszőknek nincs bocsánat! Isten megbüntet benneteket ezért! – Mondta és aláírva a papírt, visszaküldte Józsefet, hogy kérje ki a halottat, és méltóképpen temesse el.
József, miután visszatért a Golgotára, átadta a halott kiváltásának engedélyét. A centúrió parancsára kiemelték a keresztet, levették róla Jézust és egy méteres fehér lepedőbe becsavarva, elszállították a közelben lévő sziklasírhoz. A katonák odáig kísérték a menetet. Megvárták, amíg Jézust elhelyezik a sziklasírban, majd egy szakaszt hátrahagyva, a centúrió eltávozott kíséretével.

A katonák kettesével álltak őrt a sír előtt, de hogy semmilyen váratlan meglepetés ne érje őket, egy hatalmas szikladarabot gördítettek a sziklasír bejárata elé.


7.

Amint leszállt az éj, hirtelen nagy fényességgel közeledett egy űrjármű Jeruzsálem felé. Tűzcsóvát húzva maga után, olyan látszatot keltett, mintha egy tűzkígyó tekeregne az égbolton. Kukulkánék a sírtól kissé távolabb felkészülten várták a landolást. A két őrkatonára álmot küldtek, és antigravirációval pilleként gördítették el a sír száját őrző szikladarabot. Jézust kibontották a lepedőből és a közben landoló űrmentőből hozott hordágyra, fektették. A véres lepedőt a sírban hagyták. Jézust beemelték a járműbe és azonnal indultak is visszafelé a Zéta Retikulumra.
Útközben teljes vérátömlesztést kapott az életelixírt tartalmazó Ab-s vérből, és olyan állapotba került, hogy kibírta a szállítást. A mellkast viszont meg kellett nyitni, mert a dárda által megsértett szívburokból tetemes mennyiségű vér folyt a mellkasba.
Amikor felvágták a mellkast, és leszívatták a mellüregbe került vért, lesújtóan tapasztalták, hogy annyira roncsolódott a szív, hogy kijavítani nem lehet: teljes szívcserére lesz szükség. Azonnal kapcsolatba léptek az Űrközponttal és jelezték a szívcsere lehetőségét. Kérték, hogy készítsék elő a műtőt és keressenek megfelelő donort.
Hétfőn a felébredő katonák megdöbbenve konstatálták, hogy a sír bejárata nyitott, és eltűnt a holttest. Csak a véres lepedő maradt ott. Azonnal jelentették az esetet a parancsnoknak.
Közben a sírhoz merészkedtek a visszaszivárgó hívek, élükön Máriával. Amikor meglátták az üres sírt, szépen összehajtogatták a lepedőt, és magukkal vitték azt. József így szólt Máriához:
– Csoda történt Mária, a fiadat felvitte az Úr magához, hogy mint mondotta is Jézus, harmadnapra feltámadjon. Meglássátok, hogy így is lesz: fel fog támadni, és visszajön közénk, hogy vezesse lépteinket a kereszténység rögös útján.
A bámészkodó tömeg egyre nőtt és innen is onnan is hallatszott:
– Jézus felment az Atyához! Mégis csak isten fia lenne hát? Meglássátok, feltámad, mint ígérte is! Visszajön közénk nemsokára!
– Imádkozzunk az Úrhoz, hogy adja vissza nekünk Jézust – mondta Simon-Péter (Kukulkán). A tömeg követte példáját, és imákkal kérték az Urat, hogy ugyan támasztaná fel nekik Jézusukat.
Szerdára már mindenki napirendre tért az események felett. Folyt az élet tovább a városban. A hívek is előmerészkedtek és vezetőikkel együtt tovább imádkoztak Jézus feltámadásáért.
Eközben odafenn küzdöttek Jézus életéért. Az égi műtőben serény kezek emelték ki az összeroncsolódott szívet, s helyezték be a donor által nyert új szívet Jézus mellkasába. Amikor készen lettek és felébresztették, rögtön jelentették Úrnak az eseményeket.
Úr maga ment az érte mártíromságot elszenvedő meglátogatására. Amikor belépett a kórterembe, Jézus sápadtan felült és így kérlelte:
– Uram, küldjél vissza híveimhez, hogy betarthassam nekik ígéretemet!
– Mi lenne az, az ígéret? – kérdezte Úr.
– Azt ígértem nekik, hogy három nap múlva feltámadok és visszamegyek közéjük. Ha nem tudok visszamenni, csalódnak bennem és elvesztik isteni mivoltomba vetett hitüket. – az Úr így feddte Jézust.
– Egy isten, de különösen a Teremtő Isten fia nem tehet soha könnyelmű ígéreteket!
– Akkor hát visszaküldesz?
– Nem, azt nem lehet. Egy ilyen nagy műtét után hónapokig kell a kórházban megfigyelés alatt tartanunk, nehogy kilökődjön az új szív, amit beültettünk. Tehát itt kell maradnod!
– Atyám, ez lehetetlen, mi lesz a híveimmel? – makacskodott naivul Jézus, abban bízva, Úr csodát tesz vele, és azonnal meggyógyítva visszaküldi, de Úr szomorúan ingatta a fejét.
– Nem, szerelmetes fiam, mindenképpen itt kell maradnod. Ezen kívül egy hét éves kiképzést kell kapnod, hogy soha többet ilyen malőr ne eshessen meg veled!
– De hát akkor... – suttogta csalódottan Jézus – ez azt jelenti, hogy a szép eszméből nem lesz semmi: elhal?
– Nem, nem. Tudd meg fiam, hogy pótolhatatlan ember nincs. Máris beszélek Szép Maszkkal, és érte küldök egy űrkompot. Ő fog téged helyettesíteni. Elkészíti a fantomképedet és ő fog nevedben intézkedni.
– Azt mondod uram, hogy a bőrömbe bújik?
– Valahogy így fiam. Ő már részt vett a hétéves kiképzésen és képes erre. Ezen kívül mellette marad Kukulkán és stábja. Ők fogják helyetted véghez vinni a csodákat, és segíteni az apostolok térítő munkáját.
– Ez azt jelenti, hogy nélkülem, valósul meg az isteni terv, amiért feláldoztam magamat?
– Veled, de nélküled. Neked most gyógyulnod kell, és utána tanulni.
– De, hát akkor mire volt jó ez az egész? Akkor már az elején lemehetett volna Szép Maszk és eljátszhatta, volna az egész színjátékot! Nem kellett volna a keresztfán szenvednem!
– Így hiteles volt fiam! Különben is vállaltad a mártíromságot. Kukulkán felajánlotta neked a börtönben, hogy elkészíti a fantomképedet, és azt feszítik meg. De te szenvedni akartál, most akkor miért reklamálsz?
– De uram, ha jól értem szavaidat, akkor én csak egy balek voltam, semmi más?
– Nem, te eszköz voltál a kezemben; az isteni terv része. És még messze a vége. Az isteni színjáték folytatódik. Évszázadokon át lesz még elég időd, hogy miután visszaküldelek a Földre, hirdessed sok csodatétel által isten országának közelségét, a megértésre való buzdítást. A földön fogsz járni, láthatatlanul (fantomképekben) jelensz meg közöttük. Építed lelkük katedrálisát és előkészíted az én (Isten) Földre szállásomat. Ez a feladat, amivel felruházlak.
– Uram, a feladat nemes.
– Vállalod hát?
– Vállalom – mondta Jézus, és fáradtan lehunyta szemeit. Az Úr átölelve vállait, ajkait ajkához érintve, végtelen csókban forrt össze szeretett fiával. Jézus úgy érezte, hogy a boldogságtól szíve túlcsordul, a kapott szeretetenergia-lökés szétfeszíti testét. Mire kinyitotta szemeit Úr eltűnt és csak az élmény maradt vele. Azt hitte, hogy a boldogságtól menten rászakad a mennyország.
Másnap Szép Maszk megkapta a parancsot a megérkező űrjármű parancsnokától és búcsút véve szeretteitől elindult a feladat teljesítésére.
Kedden este érkezett meg az Olajfák hegyének csúcsán lévő leszállópályára. Kukulkán robosztus alakja közeledett feléje. Amint kilépett az űrkabinból, boldogan tárta ki karjait nevelőapja üdvözlésére. Kukulkán pedig megropogtatva csontjait, így szólt.
– Drága fiam, itt vagy újra velem! De örülök, hogy téged küldtek erre a feladatra. Jer, üdvözöljed hű Rúfusomat és Zengő Hárfát! Meglásd együtt olyan csodákat, viszünk véghez, mint még senki, soha ezen a földön. Jöjj sátrunkba, beszéljük meg a stratégiát!

8.

A sátorban bőségesen megvacsoráztak és vízzel higított ciprusi borocska szopogatása közben, megbeszélték a stratégiát. Kukulkán vitte a szót.
– Mint Itzamná parancsában olvashatjuk Szép Maszk, veszi át Jézus szerepét. Holnap, azaz szerda reggel, elindulunk a vidéken, és próbát teszünk, mielőtt az apostoloknak megjelennél. Ha sikerül a próba, és miért ne sikerülne, akkor véghezvisszük az első csodát: harmadnapra megjelensz nekik. Így vetjük meg az Újtestamentum alapját.
Megvolt az emberáldozat. Jézus feláldozta magát a keresztfán, hogy megváltsa az emberiséget bűneitől. Most előkészítjük a harmadnapi feltámadást. Aztán negyven napon át az apostolokkal együtt végső formába öntjük az Újtestamentumot. Ha ez meglesz, akkor a véglegesen kimunkált szöveget sokszorosíttatjuk és a prófétáink, apostolaink szerteszét viszik a világba Jézus csodás tetteinek hírét.
Én személyesen Rómába megyek és az ellenség fészkében, létrehozom az első sejtet: megalapítom a római egyházközséget, melynek első püspöke én leszek. Aztán megcsinálom ugyanazt kicsiben, mint Jézus: mártíromságot vállalok a hitért. Természetesen én már nem engedhetem meg magamnak a kockázat luxusát, így fantomképemet küldöm Néró arénájába.
Szép Maszk pedig végzi dolgát. Itt-ott megjelenik egy-egy prófétának, apostolnak, közösségnek. Higgyétek el, ezek a kis csodák futótűzként fognak elterjedni szerte a világon. Így épül Krisztus szeretet egyháza. Szeretném, ha profi munkát végeznétek. Hét év múlva, amikor Jézus visszatér hozzánk, egy erős alapokra (kősziklára) épült egyházat adunk át neki. Utána már az ő dolga lesz az újabb csodák véghezvitele, és az egyház továbbépítése.
– És mi lesz velünk, ha befejezzük a munkát, visszamegyünk Yucatánra? Vagy egyenesen Itzamnához? – kérdezte felajzottan Szép Maszk. Kukulkán így válaszolt neki.
– Megtudsz mindent időben. Itzamnának terve van veled. Egyenlőre át kell venned örökségedet: Mária-Magdalénát (Salomét), aki Jézustól maradt rád. Gyermekeket kell nemzened neki, hogy mint kiszabta rád feladatul Itzamná, a jövő ezoterikus embertípusával szaporítsad a föld lakosságát.
– Mégiscsak tenyészcsődör lesz belőlem? – kérdezte aggódva Szép Maszk. Kukulkán nevetve válaszolt neki.
– Nagyon kellemes foglalatosság lesz ez, meglásd! Higgyél Itzamnának és nem, fogsz csalódni. Az a lány egy tünemény: jól jársz vele!
– na, tegyük el magunkat holnapra. Mindjárt felkél a Nap és elkezdődik az akciónk – adta ki a parancsot Kukulkán és Rúfus őrködése mellett elvackolva magukat, álomba merültek.
Reggel, amint felkelt a Nap, kidörzsölték szemeikből az álmot és a közeli patak jéghideg vizében, megmosakodtak. Megreggeliztek és elindultak Jeruzsálem felé. Útközben, Emmausz felé haladván, két tanítvánnyal találkoztak az úton, akik szomorúan ballagtak haza falujukba, hogy megvigyék Jézus halálhírét híveinek.
Kukulkánék csatlakoztak hozzájuk és megkérdezték tőlük, hogy miről beszélgettek. Egyikük, akit Kleofásnak hívtak, hozzájuk fordult.
– Ti vagytok az egyetlen idegenek, akik nem tudjátok, mi történt a húsvét ünnepén Jeruzsálemben.
– Micsoda? – kérdezte tőle Szép Maszk. Amaz így válaszolt neki.
– A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagyhatású próféta volt isten és ember előtt. Főpapjaink és elöljáróink halálra ítélték, és keresztre feszíttették. Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. De immár három napja annak, hogy ez történt. – mondta Kleofás. Szép Maszk így feddte őt és társait.
– Ó, ti oktalanok, milyen nehezen hiszitek mindazt, amit a próféták jövendöltek nektek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen Isten dicsőségébe?
Miközben így beszélgettek a két tanítvánnyal, beértek Emmauszba. A tanítványok kérlelésének eleget téve betértek azok falujába és elfogadták azok vacsorameghívását. Amikor asztalhoz ültek, Szép Maszk megtörte a kenyeret, megáldotta, majd odanyújtotta nekik. Abban a pillanatban, amint átnyújtotta nekik a kenyeret, megcsinálta és magára öltötte Jézus fantomképét. A tanítványoknak tátva maradt a szájuk ekkora átváltozás láttán és térdre borulva a saruit kezdték csókolgatni, nagy bocsánatkérések közepette.
– Megváltónk! Bocsáss meg nekünk, hogy először nem ismertünk fel! Hát mégis csak igaz, amit ígértél nekünk, hogy harmadnapra feltámadsz?
– íme, itt vagyok, és örökre köztetek maradok. Érintsetek meg, hogy nem káprázat vagyok csupán. Fogjátok meg a karomat, érezzétek a húsomat, itt vagyok teljes valóságomban – szólott Szép Maszk, majd felálltak a vendégek és szájtátva, ámuló tekintetek által követve elhagyták Emmausz falvát.
A csodában részesült két tanítvány, még abban az órában visszaindult Jeruzsálembe, hogy jelentsék az apostoloknak a csodát.
Az apostolok kétkedve fogadták a hírt. Ekkor érkeztek meg Simonék. Simon-Péter és Tamás, Júdással hármasban közrefogva Jézust, beléptek a terembe. A hitetlenkedők felkapták fejüket és leesett állal bámultak a belépőkre. Jézus látva arcukon a döbbenetet, így szólt hozzájuk:
– Békesség nektek! Én vagyok az, ne féljetek! Miért vagytok zavarban? S miért támad kétely a szívetekben? Hát nem ígértem-e néktek, hogy harmadnapra feltámadok és visszajövök közétek? Íme én, Jézus Krisztus a megváltó, itt vagyok! Tapintsatok meg és lássátok: én vagyok a magam valóságában!
Azok megzavarodottan és hitetlenkedve tapogatni kezdték. Jézus, hogy megerősítse hitüket, így szólt hozzájuk:
– Van itt valami ennivalótok? – azok adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle, majd a maradékot odaadta nekik. Aztán így szólt hozzájuk.
– Ez az amit mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesülnie mindannak amit Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban megjövendöltek rólam. Meg volt tehát írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell és harmadnapon halottaiból fel, kell támadnia. A nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek! Ti most tanúi vagytok ezeknek. Én pedig elküldöm rátok mennyei Atyám ajándékát.
Én, most eltávozom kis időre, de negyven napig veletek maradok, hogy kidolgozzuk a hitterjesztés stratégiáját. Egyelőre Simon-Péternél szállok meg, legfőképpen azért, mert ő lesz az én földi helytartóm. Neki adom át a mennyország kulcsait és fontos küldetéssel az oroszlán barlangjába (Róma) küldöm őt a hitet terjeszteni.
Gyűjtsétek össze kérdéseiteket, hogy végleges formába önthessük az Újtestamentumot. Máté minden történést, beleértve a csodákat is, lejegyzett. Ezeket is bele kell szőni a Testamentumba. Szép, gördülékeny és szívhez szóló történetet kell kreálnunk. Lediktálom még az újabb tanításaimat, példabeszédeimet is amit még nem hallottatok eddig tőlem.
Miután végeztünk, és negyven nap multával felmegyek szeretett mennyei Atyámhoz, hogy jobboldalán ülve elfoglaljam a helyemet az égi trónuson. Onnan vetem rátok figyelő tekintetemet és időnként meg fogok jelenni köztetek, hogy újabb csodatételekkel erősítsük a hitet bennetek és a világ népeiben. Egyetértünk?
– Igen, igen! – zúgták mindenünnen az apostolok. Máté örömmel vállalta az első Evangélium és Újtestamentum kidolgozását, összeszerkesztését.
Miután így megbeszélgették a dolgokat, magukra hagyták az apostolokat és átmentek Simon házába.
Simon házába beérve egy csodálatos szépségű fiatal lány fogadta őket. Arcáról boldog anyaság sugárzott. Többhónapos terhes volt Jézustól.
– Ő Bűnbánó Magdolna (Salome) a te jövendőbelid. Úr őt rendelte melléd, hogy benépesítsétek a földet az új korszak embereivel. Fogadd őt szívedbe Szép Maszk és tegyed a kötelességedet, amit Itzamná mért ki rád! Legyetek boldogok egymással! – mondta Kukulkán és magához, húzta őket roppant karjaival összezárta a fiatalokat.
Szép Maszk igencsak megörült a csinos arának és boldogan látott a finom agapéhoz (szeretetvacsora), amit Salome készített nekik. Vacsora után így szólt Kukulkán.
– Mától az én nevem Simon-Péter, tehát az ő fantomképét öltöttem magamra. Szép Maszk pedig egyelőre Afúz Ali névre hallgat. Csak akkor ölti magára Jézus fantomképét, amikor szükséges. Ez testi épsége és Magdolna zaklatásának elkerülése végett szükséges. Negyven napig együtt maradunk, aztán szétrajzunk a világ minden tájára.
Én mint mondottam volt, Rómába megyek. Ti pedig – itt Szép Maszkra és Saloméra mutatott – összeszeditek Jézus családját, szüleit, testvéreit és egy tér-időugrással áttelepültök Kasmírba a Himalája égig érő hegyei közötti varázsvölgybe Ott senki nem ismer benneteket. Onnan űrtelefonon bármikor elérhetők lesztek számomra. Ott nevelitek fel Jézus és a ti ezután megszületendő közös gyerekeiteket.
Aztán hamarosan eljön a nap, amikor Tibet zord hegyei között meg kell építenünk Itzamná földi székhelyét, hogy amikor áttelepül ide, akkor minden körülmény adott legyen a kapcsolattartásra. Kiépítjük majd az infrastruktúrát, és innen kormányozza a Földet.
– Ez lenne hát, amikor eljön isten országa? – kérdezték többen is, akik az asztalnál voltak.
– Igen, Itzamná így határozott. De addig még sok évnek kell eltelnie. Nagyon sok munka vár még ránk addig barátaink. Most pedig munkára: építsük fel szép új világunkat a szeretet és béke, a hit és megbocsátás földi paradicsomát.
– Ámen – zengték áhítattal.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!