Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2007-02-17 12:14:08
Megtekintve: 742
Második honfoglalás
A 895-ös esztendő koratavaszán sorsdöntő tanácskozásra gyűltek a minden magyarok vezérei. Kukulkán kitűzte a második honfoglalás időpontját. A 895-ös esztendő asztrológiai előrejelzései sikerrel kecsegtettek. a nagy terv végrehajtását illetően. Három magyar etnikumot kellett szövetségbe terelni, és egységes, élet- és ütőképes nemzetté gyúrni.
Erdélyben a görögkelti katolikus vallást gyakorló Chach Mool kultuszból kereszténnyé váló őskatolikusok népe az erdélyi gyula vezetése alatt foglalt területet. Vezetőjük a soronlévő nyék törzs főnöke: Kolozs ült a gyula tisztségben és Kolozsvárában székelt. Innen irányította a székelyekkel közösen birtokolt Erdélyt.
Kukulkán vezérlőfejedelem és a hetvenes években verhetetlen 70 ezres sereggel boldogvölgyből érkezett fia Kurszán ültek a kündü tisztségében. Kurszán feladata volt a bolgárok féken tartása, Bizánc sarcolása és a déli határvidék védelme.
A 880-as években a besenyők elől Etelközből utánuk bejövő 120 ezres pogány magyarok a mezőségen kaptak szállást a kárpáti Magyarország tiszántúli bolgár fennhatóságú területekkel határosan. Hatalmas nyájaikat szabadon vándorolva legeltették, nem törődve a határokkal. Ebből sok konfliktus kerekedett a bolgárokkal. Törzsük, a harcias Kürt törzs, Vérnösző táltos törzsfőjükkel teljesen vad, barbár sztyeppei, nomád hiten, állatáldozatokon, medvetor ünnepeken és sámánjóslatokon nőtt fel. Őket még nem érintette meg a kereszténység szele. Viszont ők is a magyar etnikumhoz tartoztak és színesítették a palettát.
A kabarok zsidó-keresztény ötvözetű őskeresztény vallást űző népe az évszázados együttélés során magyarrá lett.
A négyszáz éve Buda környékén és Észak-Dunántúlon megtelepedő Buda és Attila magyarjai teljesen pogány módon áldoztak isteneiknek. Ők hallani sem akartak a kereszténységről.
Ez volt a helyzet, amikor Kukulkán összehívta a 10 törzs vezéreit. A tanácskozást Gyulafehérváron Árpád székhelyén tartották meg. Azért is esett a tanácskozás színhelye ide, mert a vár és a környező mező ideális terepet nyújtott egy több tízezres népes gyűlésnek. A mezőn felállított, nemzetségek szerint elkülönített sátor-szektorok között sugárutak futottak be a gyulafehérvári vár előtti tanácstérre. A tér közepén hatalmas kopjafa tetején lófarok lobogott. Alatta egy kitömött turulmadár hirdette Turul nemzetségét. A madár csőrében kígyót tartott. Ez jelezte Kukulkán rangját. Lejjebb pedig minden kisebb nemzetségnek a szimbóluma bevésve megtalálható volt a kopjafában. A kopjafa egy hármas-halom tetején állt. Előtte hatalmas máglyarakás a táltosok varázslásához előkészítve.
A tér keleti szélén egy hatalmas krisztuskereszt állt, alatta oltár és keresztelő medence.
Mivel a városba és a várba Kukulkán intézkedésére nem engedték be a gyűlésező tömeget, így ki-ki a téren áldozott szabadon isteneinek, áldozópapjaik, táltosaik és sámánjaik által celebrált szertartásokon.
A várpalota hatalmas tanácstermében szakadatlan üléseztek a meghívottak.
A hetedik napon elérkezett az idő a különböző munkacsoportok által kidolgozott stratégiák összeolvasztására. Kukulkán nyitotta meg a tanácskozást. Az asztalfőn ülve kimagaslott hatalmas, szálfatermete. Tőle jobbra és balra tíz törzsfőnök foglalt helyet. Az asztal szemközti végén Rúfus, Kurszán és Árpád helyezkedett el, mint a hadművelet reszortfelelősei. Ők gyúrták egybe a hét napon át felvetett ötleteket egységes stratégiává. Miután mindenki együtt volt, Kukulkán emelkedett szólásra.
– Magyarok, testvéreim! Íme elérkezett hát az idő, hogy megkezdjük második és egyben végleges honfoglalásunkat. Négyszáz éve, hogy az első honfoglalással megvetettük lábunkat a Duna térségében. Attila és Buda vezette népünket ebbe a tejjel mézzel folyó Kánaánba. Akik itt maradtak, azok négyszáz éven át dacoltak az őket körülvevő ellenséges népekkel: gótokkal, trákokkal, szlávokkal, bolgárokkal és besenyőkkel. Igaz, nagy vérveszteségek árán, de sikerült e maroknyi népnek itt a Duna-vidéken megmaradni magyarnak. Aztán párszáz évre rá kabar testvéreink jöttek megsegíteni magyarjainkat, és ők is itt ragadtak. Magyarabbak lettek a magyarnál. Utána érkeztek be Etelközből magyarjaink, hogy székely testvéreinkkel Erdélyországot belakják, és tündérkertté varázsolják. Heroikus küzdelmek árán ez sikerült is. Ha a térképre néztek, láthatjátok, hogy magyar népek szigetei jöttek létre a Kárpát medence népeinek tengerében. Külön-külön nem bírunk velük, előbb-utóbb elveszejtenének bennünket. Éppen ezért úgy határoztunk vezetőitekkel egyetértésben, hogy a 10 törzset egyesítjük egy közös vezetés alatt, és hazát foglalunk magunknak Közép-Európa népeinek tengerében. Vérrel, karddal, nyíllal, dárdával és sok-sok verítékkel kell megszereznünk ezt a földet magunknak. Kegyetlenül hangzik, mert másoktól vesszük el a földet, a vizet, a hegyeket azért, hogy nekünk életterünk legyen. De, ha belegondolunk abba, hogy ez a föld mindig is a népek országútjaként a népvándorlások földje volt, úgy sem a bolgár, sem a szlovén, sem a dák, morva, rutén, oláh nem őslakos itt. Mindig voltak előttünk valakik és ő utánuk is lesznek valakik: mi.
Vérrel és karddal, megszervezett szabályos hadműveletekkel a hadseregük, vezéreik legyőzése árán szerezzük meg a Kárpát- medence fölötti uralmat. Olyan országot alakítunk ki, ahol mindenki szabad akaratából él, alkot, gyarapodik és szabadon gyakorolja vallását. A meghódoltatott területen lakó népet nem gyilkolhatjátok le. Minden lakos megmaradhat a maga valóságában, jószágában. Nagy a terület, mindenki elfér Magyarországban. Én, mint Itzamná a Teremtő Isten földi helytartója gyakorolom a főhatalmat. Addig maradok veletek, amíg összekovácsolunk egy homogén magyar népességgel bíró hatalmas, erős és legyőzhetetlen országot. 1000-ben elszólít közületek a kötelesség. Vissza kell menjek Boldogvölgybe, Úr szolgálatába, új kihívásoknak elébe nézni. Közel száz évünk van arra, hogy felépítsük Jézus Krisztus országát. Egy nép egy vallás. Ez az eszmeiség vezéreljen benneteket. Egyelőre mindenki szabadon imádkozhat istenéhez, de később az idők múlásával ki kell alakítani egy olyan keresztény eszmeiségen alapuló népességet, akikkel megállhatunk Római katolikus Európa ellenséges tengerében. Csak magunkra és fegyvereinkre számíthatunk. Ennek szellemében felkérem Rúfus O Hara fővezért, hogy vezesse elő a honfoglalás stratégiai tervezetét.
Miután befejezte, leült és Rúfus állt fel, majd a hatalmas térkép elé lépett. Lézerceruzáját bekapcsolva elkezdte a stratégia ismertetését.
– Két oszlopban támadunk, legyezőszerűen és harapófogóba fogva az ellenfelet, egyszerre mérünk csapást Szvatopluk szlovák és Zalán bolgár cárra. A déli hadseregtesttel Kurszán és én indulunk harcba. Gyorsan mozgó, két csapásmérő osztagunkkal elfoglaljuk a dél Alföldet, majd Szekszárdnál átkelve a Dunán a közép Dunántúlt foglaljuk el. Kurszán Alba Régiában (Gorsium) rendezi be főhadiszállását. Én délről nyomulok Zalavárra Zalán székhelyére és megütközöm vele. Őszre az egész Dunántúlt elfoglaljuk egészen a Dráva-Duna vonaláig. Ezzel egy időben a Tiszán-túlra benyomulnak az etelközi magyarok harcosai, Üllő vezetésével, majd utánuk vonul a nép és a jószágok. Ezzel éket verünk Zalán népe és Szvatopluk népe közé. Árpád csapatteste a Vereckei hágón leereszkedve elfoglalja a Tisza, Szamos szögét, majd kifüstöli Túróc várából Szvatoplukot és Zólyom Trencsén irányában egy átkaroló mozdulattal harapófogóba fogja seregeit. A meszesi kapun leereszkedve a Sajó Hernád völgyét dúlva ellehetetleníti Szvatoplukot, bármerre is próbálna menekülni, mindenütt a nyomába lesznek seregeink.
A fontosabb hágókat, utakat, folyóvölgyeket szálljuk meg. A hatalmas szabad térségeket üresen hagyjuk a népesség foglalásának. Mint Kukulkán vezérlő fejedelmünk is említette, a lakosságnak szabad költözködést és életlehetőséget kell hagynunk. Csakis az őslakossággal szimbiózisban élve tudunk fennmaradni. A magyar olyan erős rassz, hogy száz év alatt magába olvasztja a helyi lakosságot. Ez hát a stratégia. Van-e hozzászólás?
Tétény, Zsitvatorok fia a négy-magyarok vezető törzsének fejedelme kért szót. A harmincas éveiben járó, köpcös, pozsgásarcú, bikanyakú férfi magabiztosan szólott.
– Uraim! Mi, akik négyszáz éve élünk ebben a térségben, megtapasztaltuk a környező népek összes jó és rossz tulajdonságait. Meg tudtuk tartani ebben az ellenséges népek tengerében ősi rituáléinkat, hagyományainkat, szokásainkat és nyelvünket. Mi nem akarunk felolvadni a szomszéd-népek tengerében, mint ahogy Kukulkán vezérlő fejedelem pedzette volt az imént. Mi szeretnénk magyarok maradni Magyarországon, ha lehet. Szeretnénk visszakapni szabadságunkat, és bár szövetségben, de autonómként élnénk továbbra is az új államban. Sért bennünket az, hogy húsz éve gyarmatként igazgat bennünket Rúfus Főparancsnok... – mondta felhevülten, mire Kukulkán röviden így reagált.
– Az, amit te és néped kér, lehetetlen. A kalandozások, fosztogatások ideje lassan lejár. Ha nem tudtok beilleszkedni Európába, azon belül a magyarok szövetségébe, akkor továbbra is gyarmatként kezelünk benneteket. A Szövetség nélkül elvéreztek. De, hogy szavaimnak hitelt adjak, 100 év kifutási időt hagyok nektek. Száz év elég lesz, hogy saját bőrötökön érezzétek a kalandozások zsákutcába jutását. De, hogy a szövetség áldása is meglegyen, egy feladatot kaptok, amit ürügyül használhattok kalandozásaitok során: Attila, Károly által elrabolt koronáját szerezzétek vissza nyugatról! Ha kell akkor magát a Római Pápát sarcoljátok meg és kényszerítsétek a magyarok ősi jussának: a Szent Koronának a visszaszolgáltatására!
A kalandozásoknak azonnal véget kell vetnetek, ha a korona megkerül! Ezzel a feltétellel adom vissza önállóságotokat a szövetségen belül. Vezéreitek: Botond, Lehel, Bulcsú és Üllő amellett, hogy elrettentő rabló hadjáratokkal eltereli a figyelmét a bajoroknak, morváknak, galloknak és frankoknak, nagy segítséget jelent honfoglalási tervünk végrehajtásához. Rendben lesz ez így Tétény? – nézett az elégedetten mosolygó törzsfőre. Az kipirult arccal székét maga alól kirúgva hatalmas „vivát Kukulkán!” felkiáltással emelte borral teli kupáját tósztra.
Ezzel a négy-magyarok státusza rendezve lett.
Hátra volt még a közös, szövetségi állam vezérkarának megválasztása és a területi elosztás.
– Most pedig a tíz törzs vezetői egyenként járuljanak a szertartást vezető főpap elé, és kézjegyükkel lássák el az országalapító okiratot! Aki nem tud írni, az vágja meg csuklóján az eret és hüvelykujját bevérezve, azzal tegyen pecsétet az okmányra! A következő sorrendben járuljatok aláírásra: Álmos a magyarok törzsfőnöke, Abasár a kabar törzsek nagyfejedelme, Előd a Nyék törzs főnöke, Ond a Kürt törzsfőnöke, Kond a Jenő törzs főnöke, Tétény a Gyarmat törzs főnöke, Tarján a Tarján törzs főnöke, Tass a Keszi törzs főnöke, Huba a Kér törzs főnöke és Kurszán az etelközi magyarok főnöke.
Ezek, a most kinevezett törzsfőnökök és az alájuk rendelt tíz törzs alkotja a leendő államot. Elhelyezkedésüket Zengő Hárfa kommandáns parancsnok jelöli ki. Ő felel a törzsek elhelyezkedéséért, a terület belakásáért és a közigazgatás megszervezéséért. – mondta Kukulkán és megkezdődött az okmány egyénenkénti aláírása. Az okiratot legvégül Kukulkán írta alá és aranypecsétjét sütötte az okmányra.
– Az írnokok másolják le az okmányokat 10 példányban és minden törzs kapjon egy példányt belőle! – adta ki a kancelláriának az utasítást Kukulkán. Ezzel a Törzsszövetség megköttetett. Miután túlestek a hivatalos alapító aktuson, Kukulkán így szólt:
– Hátra van még a szakrális uralkodó és a gyula megválasztása. Mint mondtam, új alapokra helyeztük mára a magyarság sorsát. Ehhez új vezetők kellenek, ha a választáson valamely régi vezetőt választotok meg erre a tisztre, nem baj, de akkor is ma választottuk és mától érvényes a kinevezése. Felkérem a pogány-magyarok főtáltosát és a keresztény magyarok főpapját, hogy együtt tanácskozzák meg a választás mikéntjét, rituáléját és a vacsora után ejtsük meg a választást. Addig mindenki menjen a szállására. Este hatkor a közös vacsoránál találkozunk. Nyolckor választjuk az új vezetőket. Kilenckor a nagy tűznél kihirdetjük döntésünk eredményét a népnek.
Végeztem! – mennydörögte Kukulkán és elsőnek, hagyta el a tanácstermet. A többiek követték példáját.

2.

A szertartástéren, egész napon át,folytak a fieszta előkészületei. Az autodafé számára előkészített fekete obszidián oltár, a vörösfenyőből kifaragott kereszt és a hatalmas máglyarakás mind a rítus kellékeként szolgált. A több tízezres nép sétált a sátrak közötti utcákban, mint a hetivásárokon. A főtér körül felállított lacikonyhák és ívók mind a nép kényelmét szolgálták.
A kisebb zugcsárdákban lehetett az ópiumos vízipipa és vadkender szivarok szívásának is hódolni. Aztán lehetett jó pénzen tubákot vásárolni és a tüsszentőport felszíva az orr nyálkahártyáján át felszippantott kábító hallucinogén gomba, és hasis porokat szippantgatni. Mindenki megtalálta a maga szórakozását. Olyan népünnepély jellege volt ennek az egy hetes Fiestának, hogy a külső szemlélő nem is gondolta, mekkora tétről folynak zárt ajtók mögött a titkos egyezkedések és tárgyalások.
Hat órakor minden tárgyaló fél bevonult a megterített ebédlőbe. Felszolgálták az ízletes borokat, mézsert, csicsát és gabonapálinkát. Az italok kortyolgatása és kóstolgatása mellett még egyszer ütköztették álláspontjaikat, majd a szolgák behordták az étkeket.
Voltak ott hús- és becsinált levesek, ürücombból és őzgerincből sütött finom falatok. Ökörpecsenye, apróvadak és szárnyasok. Mindenki kedvére lakmározhatott belőlük. A vacsora kellemes hangulatban telt és végeztével a szolgák leszedték az asztalt. Az urak a beengedett vadászebek szőrében megtörölték ujjaikat, majd minden tekintet Kukulkánra szegeződött.
– Testvéreim! Magyarok! Mint tudjátok, ősi szokás szerint, ha egy ember meg akar újulni, akkor le kell vetnie előző énjét. A reinkarnációs folyamathoz meg kell halnia a testnek, hogy a lélek újjá tudjon születni egy új, a réginél hasznosabb testben. Így teszünk mi is. A múltat jelképező eddigi fejedelmeket leváltottuk és újakat választottunk helyettük. Hátra van még a főfejedelem, a kündü és a gyula újjá választása. Felteszem a kérdést Álmos főfejedelemnek, hogy öreg korára való tekintettel hajlandó-e önként lemondva átadni a helyét egy fiatal, rátermett vezérnek, aki a kündü hatalmát elnyerve szakrális vezetőjévé kiáltatik ki általunk. Nos, Álmos, mi ehhez a hozzászólásod?
– Természetesen önként lemondok hatalmamról Árpád fiam javára.
– A lemondást elfogadjuk, de te nem határozhatod meg utódlásodat. Mivel a kündü cím az összmagyarságra vonatkozik, egy minden törzs külön önös érdekein felül álló személyiség érdemes erre a posztra. Így semelyik törzs nem szenved presztízs veszteséget, senki törzse nem kerül a másik fölé. Kurszán fiam isteni származású vérvonallal rendelkezik általam. Anyai ágon magyar vér folyik ereiben, tehát félisten. Remek szervező és rendíthetetlen hitű. Ő képes csak rajtam kívül átlátni a honfoglalás menetét és véghezvinni a majdani államalapítást. Aki Kurszánra szavaz, emelje fel kupáját! – mondta Kukulkán és felemelte csurig töltött kupáját. A többiek is mind így tettek, kivételt képezett Álmos és Árpád, hiszen ők érintettek voltak, így nem szavaztak. Ezzel egyhangúlag Kurszánt választották meg a magyarok első kündüjének.
A gyula választásnál egyhangúlag Árpádra esett a választás. Miután így megtörténtek a választások Kukulkán maya szertartáspapja kért szót.
– Uraim! – kezdte égertekintő, kifordult szemekkel – Az Ég Ura: Itzamná a teremtő isten szertartásrendje előírja, hogy a csillagok együtt-állása esetében, amikor a Nap házába ér az Uránusz és a Mars, a legmegfelelőbb alkalom az új rend megalapozására induló hadjárat megkezdése. Ez a pillanat ma éjjel 10 óra öt perckor jön el. Úgy tudunk csak túllépni árnyékunkon, a sötét, homályos múlton, ha feláldozzuk eddigi vezérünket és ő Vénusz-csillaggá válva mutatja az égből nekünk az utat. Így, hát javaslom, hogy régi maya szokás szerint áldozza fel magát Álmos a nép boldogulása érdekében.
Minden szem Álmosra szegeződött. Az idős, ősz-öreg, sokat megélt férfi körbehordozta tekintetét a jelenlévőkön. Gondolatban mindenkitől búcsút-véve, halk igennel jelezte, hogy készen áll az áldozatra.
Ekkor Kukulkán szertartásmestere Pompás Dragonir kért szót.
– A szertartást a következőképpen koreografáltam meg stábommal. Psciholite gomba italával bódulatba ejtjük Álmost, hogy kellemes állapotban lépje át a dimenzió-küszöböt. Miután lelkileg érzéstelenítettük, bedörzsöljük mellkasát és tenyereit, bokáit érzéstelenítő kenőccsel. Ezután kivezetjük a szertartás térre és megkezdjük a szertartást. Jó lesz ez így nagyuraim?
– Mindennek alávetem magamat a nép boldogulása érdekében.
– Végezzétek a dolgotokat! – adta ki utolsó utasítását az agg vezér és követte a szertartáspapokat az oldalkamrába.
A tanácsurak egymás után léptek ki a szertartás térre. Hatalmas fáklyák világították be a színpadisan elrendezett teret. A tömeg négyszögben vette körül az autodafé színterét. Kötéllel választották el őket a színtértől. Kukulkán lépett a kőoltár mögé és arany-vértjét felöltve színpompás ketzal-toll koronával a fején a nép ámulatától kisérve megszólalt.
– Magyarok népe! Itt most világtörténelmi eseménynek lesztek a szemtanúi. Egy új nemzet bölcsőjénél álltok. Eltemetjük a múltat és a mai naptól, újjászületik a nép, a minden magyarok népe. Ennek nagy ára van: önként feláldozza magát megváltásotokul Álmos fejedelmetek. Magára veszi a múltatok összes bűneit, mint egykor Jézus Krisztus urunk is tette. Keresztre feszítjük őt a keresztény hit szerinti szertartással. A maya szertartással kimetszi maya főpapunk a szívét, hogy felajánlja Quetzalqoatlnak, a kígyóistennek. Így, ezen az áron válik Álmos istenné, és mint Vénusz-csillag fogja vezetni a magyarok népét és országát, amíg világ a világ. Ezután pedig a pogány magyarok istenének kiengeszteléseként főtáltosotok Vérnösző Vazul és sámánjaitok által a keresztet a kiszenvedő Álmossal a máglya közepébe állítjuk és minden nemzetségfő körben állva a máglyát, egyszerre gyújtja meg azt. Így az egyéni bűn alól mentesülve, a kollektíva veszi át a múlt bűneit, s Álmos máglyahalála által újra megtisztulva, immár egy új karmával rendelkező nép élete kezdődik meg.
Így fejezte be Kukulkán szónoklatát. A bejelentést mély, döbbent csend követte. De a tömegnek nem volt ideje felocsúdni, mert vad harci dobok és pánsípok felkavaró hangjaival bevonult a Yucatáni vak zenészek csapata és kezdetét vette a máglyahalál.
A felsorakozó zenészek játéka egyre vadabbul pergő ritmusára félmeztelen azték harcosok libbentek be a térre és vad harci táncba kezdtek. Mindegyik nyakában ott tekerőzött a szent kígyó. Az ajzószerektől felajzva és bekáfolva hatalmas tövisekkel szúrták át dárdaként merevedő péniszeiket. Aztán tizenkét lemeztelenített szűzlány libbent be a térre és ők is vad erotikus táncba kezdtek. Miközben folyt a vigasság, a négyszög másik oldalán fehér ornátusú görögkeleti papok sorakoztak fel és halkan zsolozsmázva imádkoztak a halálba-menő lelki üdvéért.
Aztán bevonult a főtáltos is, sámándobokkal felszerelt sámánjai kíséretében és a fekete oltárkőhöz mentek. A sámánok letérdelve ajzó-drogokat égettek az oltárkövön, aminek füstje kellemes bódulatba ringatta a nézőközönséget. Majd bejött a maya főpap fehér tapijában, fején kígyókoronával, kezében fekete, borotvaéles obszidián kést tartva. Pontosan 22 óra 30 perckor bevonult Álmos vezér derékig lemeztelenített felsőtesttel. Fülében drágakövekkel kirakott fülkarikákkal, nyakán királyi gyémánt láncával és ősz fejének egyetlen díszeként viselt turulszárnyas fejdíszével felékesítve. Az oltárkő elé érve megállt a néppel szemben, karjait áldásra emelve az utolsó szó jogán így szólt hozzátok.
– Én népem, én vérem! Előtettek fogok járni és Vénusz-csillagként mutatom nektek a helyes utat. Ne sirassatok engemet, mert egy isten nem sajnáltatja magát! Egy isten a népéért van! És nem a nép van az istenekért! Én, népemet szolgálom a halálommal is. Megváltalak benneteket az eredendő bűntől. Feloldozlak az ellenség kiontott vérének átka alól. Győzelemre viszlek benneteket onnan az égből. Ha bajban vagytok és elakadtok valamiben, este fél tizenegykor mindig nézzetek fel az égre és én onnan Vénusz-csillagként mutatom nektek a helyes utat! – mondta és az oltár elé lépett.
A zene elhallgatott, csak a papok zsolozsmái hallatszottak. A sámánok az oltárhoz támasztott fakeresztre kiszögelték Álmost, majd a maya főpap lépett hozzá és egyetlen metszéssel feltárta mellkasát, hogy kiemelje a még dobogó szívet. A szívet felmutatta a tömegnek és arany urnába zárták azonnal. A sámánok a máglya közepébe állították a keresztfán függő Álmost és a nemzetségfők a főtáltos intésére egyszerre lángra, lobbantották a máglyát.
A látványtól először megdöbbenő, majd a tűz látványától megittasult tömeg körbe táncolta az égig érő lángokkal lobogó máglyát.
Reggelig tartott Álmos halotti tora. Másnap hozzá kezdtek a sátorváros elbontásához és a csapatok elvonulásához.
Háromszázezres sereg vonult hadba – hazafoglalásra.

3.

Másnap reggel Kurszán és Árpád vezetésével megindultak a honfoglalók. Kukulkán a szemledombon felállított vezéri sátra előtt szemlézte a végső honfoglalásra indulókat.
A kétszázezres sereg két, egyenként száz-százezer fős seregtesttel megindult a Dél-alföldre, hogy átkelve a Dunán kiűzze Zalán cárt a Délvidékről és a Dunán túlról.
A Vereckei hágón lezúduló, szintén százezres sereget, Árpád vezette. A honfoglaló népet – szekerestől, jószágostól – megtervezett útvonalon, a mezőségen át a mai Debrecen, Szolnok vidékére vezette Szép Maszk. A vonulás biztosítását Kukulkán kisebbik fia, Böngellér, egy csapásmérő osztaggal végezte.
895 április 12-én Gyula, avagy Harmadfű napján értek el Árpád és vezérei a vereckei szorost uraló hágóra. A fehér lovat megülő, hatalmas termetű, ezüstvértbe öltözött Árpád mohón szívta be az új haza édes illatú levegőjét. Meghatottan szemlélte az alant elterülő békésnek tűnő tájat.
– Íme, itt vagyunk hát testvéreim, új hazánk kapujában. Nagy harcok állnak előttünk, vérrel és vassal kell elragadnunk magunknak az életterünkként szolgáló földeket. – mondta és végignézett hadnagyain, kapitányain.
– Hadnagyok, kapitányok! Az esti stratégiai megbeszélés alapján öt század egyszerre zúdul a felvidék öt földvárára. A várakat menetből, rohammal veszitek be. Aki ellenáll, lemészároljátok, de aki megadja magát, azzal emberségesen, szolgaként bántok. A dúlást Aba Abasár gyepűjéig folytatjátok. A gyepűk elérésével összenyitjátok a határokat. Ezzel északról egyesülve a kabarokkal kiegyenesítjük Magyarország északi határait. Az öt vár elfoglalásával az egész Felvidék kulcsa kezünkbe kerül. Helyőrséget hagytok, majd a sereg másik felével, oszlopmenetben megindultok az ország belseje felé, Nyitra ellen. Ott székel a gaz Szvatopluk. Mi délkeletről foglalunk, ti északról zárjátok egyre szorosabbra a zsák száját. Aba Abasár nyugat felől zárja be a hurkot. A hurok száját egyre szorosabbra vonva, az egyesített seregek letáboroznak a Nyitra előtti mezőn. Bevártok engemet. Ott vezetésemmel, végső csapást mérünk Szvatoplukra. Az új hazáért, előre!
– Vivát, vivát! – zengett százezer torokból és fekete fergetegként zúdultak alá a honfoglaló seregek. Árpád főpapjai, a fősámán és segédtisztje, Zengő Hárfa, társaságában megvárta a naplementét. A fősámán hatalmas máglyát gyújtott és elvégezte az istenáldozatot. Egy leölt kutya vérével kört húzott a vezérek köré, így biztosítva sértetlenségüket. Majd görögkeleti áldozópapok imádkoztak a győzelemért. Amikor a lemenő Nap bíborvörösben játszott, Árpád levette kedvenc turulmadarának fejéről a sapkát és karjának bíztató mozdulatával az égbe röpítette a magyarok védszentjét: a szerencsehozó Turulmadarat.
– Menj, röpülj madárkám! Követünk tégedet! Előre! – harsogta és lassan, óvatosan megindult lefelé a Vereckei hágón az Új Hazába.
A földvárak elfoglalása simán ment végbe. Az égő nyilakat várba lövő, szélviharként rájuk támadó magyarok hujjogásaitól megrémült várvédők ordítva menekültek égő gerendájú, zsindelytetejű vádműveikből a nyílt mezőre. Elhagyván biztonságos, de porig-égő váraikat, a nyílt mezőn a magyarok gyorslábú lovaikkal körbetáncolták őket, majd gyilkos nyílzáport zúdítva rájuk, mind egy szálig lemészárolták a harcosokat. A várak üszkös romjai közé vonulva kitűzték a Turulmadaras lófarkas zászlókat a vár legmagasabb pontjára. És máris menesztették gyorsfutáraikat Árpádhoz az újabb foglalások híreivel. Egy hét alatt hódoltatták Nyitra és Beregszász területét. Elérve az Abák birodalmának határára, összenyitották a gyepűket és megindultak legyezőszerűen átkarolni a Nyitra várába húzódó Szvatoplukot.
Ez alatt, Árpád Tiszavárkonynál, lovasságával átúsztatva a réven, megindult Tokajnak. Tokajnál találkozott Borsának és Zajtának seregeivel. Így együttesen, délről átkarolva megindultak, hogy bezárják az Abákkal egyesített seregekkel megerősített hadakkal Szvatopluk körül az ostromgyűrűt.
Szvatopluk érezte, hogy szorul a hurok. Addig mindenképpen húzni akarta az időt, amíg a morvák felmentő serege megérkezik. A morvák, félreértve eddigi ellentéteiket, látva és felismerve a magyarok hódításának veszélyét, hetvenezres vértes sereggel törtek be az Abák birodalmába és sűrű, tömött menetoszlopban vonultak Nyitra felmentésére.
Árpád és az egyesített magyar-kabar seregek május elején táboroztak le a Nyitra előtti mezőn. Kijelölték a szálláshelyeket, a parancsnoki szállásokat, konyhákat, szertartás és áldozati objektumokat, és megkezdték a tábor mindennapi életének beindítását.
Az élelmet zömmel, a magukkal hozott szárított húsok, leves konzervek, tarhonya és más készítmények adták. A környező lakosságtól kemény Kukulkán aranyakon vásároltak élőállatokat és zöldféléket az étkezések változatosabbá tételére. Minden reggel friss marhavért kaptak a katonák éhgyomorra a vérszomj és a harci kedv szinten tartása végett.
A nap nagy része íj-lövési, dárdadobási és lovaglási gyakorlatokkal telt. A harci szellem kitűnő volt.
Május hetedikén hírnökök jöttek Szvatopluktól és jelezték, hogy maga a nagy Szvatopluk kíván tisztelegni Árpádnál.
– Jöjjön csak, várjuk illő tisztelettel! – adta beleegyezését Árpád.
Délután három óra felé érkezett meg Szvatopluk és kísérete. A királyt négy teherhordó szállította aranyozott hordszékében. Kísérete brokátselyem ruhába és fehér gyolcsba öltözve festői látványt nyújtott. Amikor a fővezér sátra elé értek, Szvatopluk kilépett a hordszékből és három lépés távolságra megállt a szoborként magasló, hatalmas termetű Árpád előtt.
– Légy üdvözölve földünkön hős Árpád vezér! – mondta Szvatopluk és intett szolgáinak. Három szűzlány lépett elő és egyenként Árpád elé járultak. Az egyik egy marék földet nyújtott át aranytálcán a vezérnek, a másik egy aranykorsóban vizet, míg a harmadik egy ezüst sótartóban sót. Miután átadták az ajándékokat Szvatopluk így szólt.
– Nagyságos vezér, a magyarok hős népének legfőbb hadura! Fogadd el tőlem és a szlovák néptől ezeket a jelképes ajándékokat! Ezzel felajánljuk neked itt tartózkodásod alkalmából földjeinket, legelőinket, vizeinket és a barátságunkat. Éljünk egymással barátságban! Nagy ez a világ, elférünk rajta mindannyian.
Árpád intett szolgáinak és egy arany kengyelt, egy gyeplőt és egy nyerget adott át Szvatopluknak. Az megköszönte a jelképes ajándékokat. Miután az udvariassági aktus befejeződött, Árpád lakomára invitálta a küldötteket. A terített asztalnál vígan folyt az ünnepi lakoma. Már estébe fordult a nap, amikor a szertartásmesterek meggyújtották a máglyát és a fősámán karjait a világ négy tája felé kitárva így jövendölt.
– Fehérló istene! Kígyóistenünk nagy Kukulkán! Megidézlek benneteket és válaszoljatok arra amit kérdezek! – kiáltotta kifordult szemekkel. Zengő Hárfa transzperszonációval Kukulkán asztráltestét felvéve megjelent a vérpirosba borult Nap előtt. A tömeg felhördülve ámult ekkora csoda láttán. A sámán folytatta a szertartást.
– Nagy Kukulkán Isten kérdezlek: elfogadod-e az alkut, amit Árpád kötött Szvatoplukkal? Elfogadod-e Észak Magyarország Szlovák királyságának hódolatát?
Kukulkán bólintott, a sámán folytatta.
– Kukulkán Isten elfogadta földed és néped hódolatát. Mától királyságod elvesztette önállóságát, eladtad nekünk, magyaroknak egy kengyelért, gyeplőért és egy nyeregért. Ez a fizetség a nekünk felajánlott földekért, vizekért és rétekért cserébe. Jól van ez így Szvatopluk? – kérdezte tőle a sámán. Szvatopluknak torkán akadt a falat. Lila arccal hápogott.
– De Árpád csak nem képzeled, hogy ennyiért megvásárolhatod országomat és népemet? Mi lesz akkor velem? Ország nélküli királyként mit csináljak ezután?
– Csak a földet, réteket, legelőket és vizeket vettem meg tőled. A néped szabad és te is az vagy. De a mi fennhatóságunk alatt éltek ezután, egymás mellett, békében. Senkit nem bántunk aki nem árt nekünk. Te is beállhatsz szolgálatunkba, építeni nagy Magyarországot. Na, áll az alku?
Szvatopluk kiguvadt szemekkel meredt rá, majd remegő hangon megszólalt.
– Ez ugye vicc volt fejedelem? Nem gondoltad komolyan, hogy ilyen nevetséges áron megveheted országomat? Nem, nem adhatom neked! Vedd el, ragadd el tőlem! Gyilkold le népemet és engemet is! Csak a testemen át, mehettek tovább!
– Ez az utolsó szavad? – kérdezte Árpád vészjóslóan.
– Igen – mondta Szvatopluk és felállva menni készült. Árpád az égen kimerevedő Kukulkán jelenésre nézett és megkérdezte.
– Mi legyen vele?
– Áldozzátok fel a nép érdekében! Tegyetek úgy, miként Álmossal. Nem léphet be az új hazába. Tegyétek meg most, azonnal! – mondta Kukulkán és megszűnt az égi jelenség.
A pribékek pedig megfogták Szvatoplukot és lemeztelenítve, kiszögelték az előre elkészített keresztre, majd a máglya közepére állítva meggyújtották a máglyát. Hajnalig égett a máglya, jelezve Európának, hogy megszületett Magyarország. Szvatopluk a máglyahalál által megváltotta népét és biztosította egyenlőségét a magyarok szövetségének országában, Magyarországon.
Szvatopluk érintetlen és harcra kész negyven-ötvenezres serege felesküdött az új hadúrra, Árpádra és másnap Aba Abasár vezényletével együttesen szorították ki az északról betörő morvákat. Pár hét alatt befejeződött az északi hadjárat. A foglalásokat véglegesítették és kialakították Magyarország északi határát. A szlovákoktól elfoglalt várakat megerősítették és az Abák nemzetségének határőrláncához, csatolták. Abát nevezte ki Árpád az összes magyarok gyulájának. Fővezéri ranggal felelt az egész meghódítandó ország védelmének kiépítéséért. Az alárendelt gyulák pedig a tartományok biztonságáért feletek. Északon Aba, Erdélyben Kürt törzsének főnöke Ond, majd az egész délvidéknek a leendő gyulája, báni ranggal Rúfus O Hara lesz a későbbiekben.


4.

Kukulkánék Szegedet elérve Attila hajdanvolt szálláshelyén Sasváron vertek tábort. A régi boronavár sáncain belül lévő gerendavár maradványain ütötték fel főhadiszállásaikat. Az óriás sereg a környéken elterülő hatalmas pusztaságon táborozott. Két hét pihenőt tartottak. Ide várták a bizánci császár és Zalán bolgár cár követeit. De váratlanul megjelentek a délvidéki szerbek balabánjának követei is. Kurszán egyszerre fogadta a három küldöttet. Kriptoxatom bizánci küldött kapott szót. A negyvenes éveiben járó rókamosolyú, aranyfogú, brokátselyem kaftánba öltözött nagyúr így kezdett bele küldetésének előadásába.
– Kurszán és Rúfus nagytekintélyű hadurak! Békés szándékkal küldött hozzátok császárom a nagytekintélyű Murvaszóri Kikilliki Baziliszkusz. Szeretnénk bérbe venni egy százezres kontingenseteket húsz évre. Mi fizetnénk a zsoldokat a bérleti díjon felül, és megtennénk benneteket Dalmácia és Szerbia bacsójának. Ez lenne népeink történetében a hetedik szerződés. Eddig még mindig betartottuk mindketten a játékszabályokat. Uram ez az ajánlatom. – mondta és intésére a besiető szolgák harminckét láda bizánci aranyat és drágaköveket, ékszereket hordtak be a terembe. A kincsek elkápráztatták a jelenlévőket. Kurszán kissé szédült a látványtól, majd egy bögre csicsával megerősítve öntudatát, Rúfuszra tekintett és így válaszolt.
– Baziliszkuszod megtisztel ajánlatával. Lenyűgöző bőkezűsége. Részünkről nincsen akadálya a szerződés aláírásának, de a hadsereget csak akkor bocsátjuk a rendelkezésére, ha Rúfusz O Harát kinevezi Szlavón bánná, és rendelkezésére bocsátja az egész délvidék, bizánci ellenőrzés alatt lévő vazallus államait, tartományait. Csak így tudunk egy biztonságos ütközőzónát létrehozni Bizánc kapujának védelmére.
– Ez azt jelenti uram, hogy le kell mondanunk az említett tartományok feletti hűbérről?
– Bizony. Le kell mondanotok arról ami már régen nem a tiétek, hiszen a csatlós, leigázott népek lerázták uralmatokat és ellenetek fordulva kincseitekre fenik fogaikat. Mi itt a Kárpát medencében egy olyan békesziget államot hozunk létre, ami egész Európa békéjének és biztonságának kulcsa lesz. Ennek viszont ára van: fel kell áldozni uratoknak büszkeségét és nekünk kell ajándékozni országának amúgy is leszakadni kívánó területeit. Na, áll az alku?
– Nagyúr – mondta sunyin Kriptoxatom – meg kell beszélnem a baziliszkusszal. Egyedül nem dönthetek.
– Dehogyis nem. A körülmények máris döntöttek helyetted. Itt van a szerbek bacsója, Véreskezű Sztregován és Zalán küldötte Kelevény Murducnyammi, Zalán főkancellárja. Csak arra várnak, hogy megkímélve országukat, rátok menjek hadaimmal. Nem elég ez az érv nektek?
– De, igen. Aláírom császárom nevében a szerződést, uram. – adta meg magát Kriptoxatom, és aláírta a húszéves szerződést.
Miután végeztek a ceremóniával, Kurszán az asztalhoz ültette a bizánci küldöttet, és most már ketten tárgyaltak a szerbek küldöttével. Véreskezű Sztregován szintén a magyarok segítségét kérte nehezen kivívott függetlenségük megtartása érdekében, Bizánc és Bolgária ellen. Így beszélt.
– Napnál fényesebb arcú Kurszán vezér és hadúr. Kis nép a miénk, de harcedzett és vérszomjas. Vérrel szerzett területét, foglalásait mindhalálig védi. Nyolcvanezer hadra-fogható martalóccal rendelkezünk, akiknek életeleme a gyilkolás, rablás. A hosszú béke nem tett jót idegeiknek. Kezdenek felajzódni. Viszket markukban a gyilok. Engedj rá minket a bolgárokra, uram! Elfogadjuk a magyarok fennhatóságát, csak gyilkolhassunk, rabolhassunk, hogy asszonyainknak ékszereket, mirhát és vég selymeket hozhassunk haza hadizsákmányként. Uram ezennel alád rendelem magamat! – mondta és nyelvét kiöltve hasra vágta magát, Kurszán lába elé kúszva, fejére tette annak szattyánbőrbe bújtatott lábait. Kurszán megdöbbent ekkora elszántság láttán és így válaszolt a lábait birtokba vevőhöz.
– Állj fel Sztregován! Értékelem felajánlkozásotokat. Éppen ezért felfogadlak benneteket. Két láda bizánci arannyal fizetek évente azért, hogy a Délvidéket a Vaskaputól Nándorfehérvár vonaláig védjétek a besenyők, törökök és úzok ellen. Ezennel megalakítom a Szerb vajdaságot és báni rangban Nándorfehérvárba, ültetlek tégedet, Sztregovár. Csak nekem tartozol elszámolással. Seregeiteknek a feladata állandó készenlétben lenni és évente kétszer, feldúlni a besenyők és úzok területeit. Bizáncot nem dúlhatjátok, hiszen Bizánc szövetséges! Megegyeztünk?
– Meg uram! Csak, hát mi lesz a bolgárokkal? Fenyegetnek, sanyargatnak bennünket. Félelemben élünk Zalán cár uralma alatt.
– Értelek! Mától már a magyarok vazallusai vagytok. Zalán más tészta! Vele majd Zalaváron egyezem meg. Ugyanis, küldötteivel most elküldöm neki ajándékomat, egy fehér lovat, arany nyereggel, zablával és kengyellel felszerszámozva. Remélem, értékeli nemes gesztusomat és Zalaváron hasonló fogadásban lesz részünk. – mondta sokat sejtetően a bolgár követre nézve. Az remegő kézzel vette át a fehér ló kantárszárát, és megköszönte ura nevében az ajándékot. Cserébe egy aranytálban búzát, egy aranykancsóban vizet és aranytálcán csíramálét nyújtott át a bolgár cár ajándékaképpen. Kurszán a következő szavakkal vette át az ajándékot.
– Az egyezség megköttetett! Mindenki láthatta, hogy Murducnyami Kelevény főkancellár felajánlotta nekünk országa vízét, földjét és életét. Mi, viszonozva ezt a nemes gesztust, egy fehér lóval ellentételezzük az egyezséget. Murducnyamit most ajánlatunkkal elbocsátjuk. Vigye a fehér lovat, országa vételárát, urának. Adja át neki, és mihelyt Zalavárra érünk, jelenjen meg hódolatunkra táborunkban.
Amennyiben nem tesz eleget szeretetteljes meghívásunknak, úgy hadüzenetnek vesszük cselekedetét, és teljes haderőnkkel népére zúdulunk. Most pedig uraim, ha ilyen szépen megegyeztünk, üljünk asztalhoz! – mondta Kurszán és tapsolt. Szolgák siettek be hatalmas tálcákon étkeket behordva. Fehér ruhás szüzek bort, csicsát és mézsert helyeztek az asztalokra, majd a vendégek karosszékei mögé állva várták parancsaikat. A lakoma hangulatát a bevonuló vak zenészek zenekara szolgáltatta, lágy ezoterikus Yucatáni dallamaival.
Hajnalig tartott a vigalom. Amikor a kakas megszólalt, befejeződött a lakoma és a követek elindultak haza. Kurszán pedig Rúfussal, utoljára, haditanácsot tartott.
A tanácson a következőket határozták el: Rúfus a Délvidéket veszi birtokba. Belgrádban megszemléli a védműveket és beiktatja a szerbek balabánját a szerb tartományok báni tisztjébe. Elviszi neki a turulmadaras csúcsos föveget és kinevezi satrafának. A satrafa örökletes címe egyben a magyar vazallusi fölérendeltséget is jelenti. Tehát satrafai címe és népének biztonsága szorosan függ a magyarok szerencsecsillagától és jóindulatától. Belgrád után a Mura-vidéket hódoltatja és a Murán átkelve, délről egy átkaroló mozdulattal, harapófogóba fogja Zalavárat.
Ezzel egy időben Kurszán, átkelve a Dunán, Gorsiumban üti fel táborát. Alba Regia elnevezéssel belakja a négy-magyarok által is székhelynek használt várat és városkát. Itt egyesül a négy-magyarok Levente által vezetett seregével és északról a harapófogó másik szárát kialakítva, szép lassan bezárja Zalán körül az ostromgyűrűt.
Ekkor rendeli maga elé Zalánt, és kéri fel országa átengedésére.

5.

Úgy is történt, ahogy a magyarok vezérkara felvázolta a stratégiai tervet. A részletekbe menő kidolgozás után az ezred- és osztagparancsnokok elkészítették a terephez és a bennszülött lakossághoz alkalmazkodó felvonulási tervet. Úgy kellett behatolni és végigvonulni a kiszemelt területen, hogy a lakosság és az élő erő minél jobban kímélve legyen. Csak, ha katonai ellenállásba ütköznek, akkor szabad a pusztítás. Szabadrablást csak a teljes győzelem kivívása után engedélyez Árpád. Mégpedig acélból, hogy a harcosok ne a rablott holmik hurcolásával legyenek elfoglalva. Minden erejüket és figyelmüket a rájuk váró feladatra koncentrálják! Ez volt Kurszán és Árpád direktívája.
Úgy haladtak át az ország közepén, mint kés a vajon. A dús legelők, ringó árpa, köles és búzaföldek látványa lenyűgözte a harcosokat. Mindenféle ellátásért, kvartéjért és élelemért nehéz Kukulkán aranyakkal fizettek a lakosságnak. Népszerűségük nőttön nőtt a bennszülöttek között.
A volt Pannónia provincia őslakói és az első honfoglaláskor itt megtelepedett magyar-avar lakosság testvérként, felszabadítóként, és nem hódítóként, fogadta Árpád népét. Szvatopluk legyőzésével felszabadultak a szlávok (tótok) által belakott északi területek és a középső országrész négy-magyarok lakta területekkel összeolvasztva letelepedési helyet nyújtottak az Erdélyből bejövő asszonyok, gyerekek népségének. Körülbelül százezer családtagot hozott Szép Maszk be Erdélyországból, végleges honfoglalásra. A törzsek szálláshelyeit gondolomra választották, mikor, hol tetszett meg egy-egy terület a közösségnek, úgy telepedtek le. A törzsek gyepükkel választották el földjeiket a másik törzs földjeitől.
A hatalmas, egész Tiszántúlt átszelő végtelen legelők azonban közös tulajdonban maradtak. Azokon, bárki szabadon legeltethetett.
Rúfus O Hara a becsatlakozott szerb és úz harcosokkal elfoglalja a Délvidéket és ezzel elzárja Zalánt a bolgár országi utánpótlási vonalaktól. A bizánci Baziliszkusszal történt megegyezés alapján a magyar hadműveletek teljesen legálisan folytak, hiszen Bizánc zsoldjában a Baziliszkusz óhaja szerint Zalán megtörése volt a cél. Bizánc hatalmas zsoldos sereggel támadt délről Bolgárországra és könnyű, gyors győzelmet remélt. Álmában sem gondolta, hogy a végelszámoláskor Bolgár-országnak csak kis hányada kerül hozzá és a honfoglaló magyaroknak esze ágában sem lesz az északi bolgár területeket neki átadni.
Rúfus tehát júliusban egészen a Dalmát partvidékig birtokba vette a Délvidéket. Elfoglalta Ragúza várát és a dalmát kikötőket is. Így Velence gályákon érkező felmentő seregeinek a kikötését is megakadályozta. Zalán kelepcébe került.
Nyolcvanezres profi hadseregével és a harmincezer portyázóval megerősítve, még így is komoly haderőt képviselt. A magyarok azonban egyre szorosabbra vonták Zalavár körül az ostromgyűrűt.
Augusztus első hetében ütöttek tábort Zalavár előtt a mezőn Kurszán és Árpád egyesített seregei. Ötven-hatvanezer körül volt a beérkezett seregek létszáma. Sátraiktól tarkállott a mező. A harcosok fürge lovaikon körbenyargalva a várfalakat, égő nyílvesszőket lőttek be a várba. Ezzel sok tüzet okozva, egyre jobban vetették el a félelem magvait a védősereg családtagjaiban, a vár népében.
Zalán kétségbeesetten kuksolt a héttornyú fapalotában. Egyre pesszimistábban fogadta kémei jelentését a szaporodó magyar sereg felől. Tudta, hogy segítségre egyhamar nem számíthat. Bár megkötötte, még évekkel előbb Arnuff frank császárral a véd és dacszövetséget Szvatopluk ellen, Arnuff viszont, kevésnek tartva Zalán fegyveres erejét, elkövette azt a taktikai hibát, hogy a magyarokat is felfogadta Szvatopluk ellen. Így vonakodott a két szövetséges döntőbírája lenni. Zalán végső kétségbeesésében felajánlja neki a vazallusságát és egész országát, hűbérül. Azonban elkésett. A magyarok már ott álltak a kapuban és nem volt erő, amely feltartóztathatta volna őket. Végső elkeseredettségében találkozót kért Kurszántól
A találkozó a Zalavár előtti mező fővezéri rezidenciájában történik meg. Zalán a magyaroktól kapott fehér lovat kantáron vezetve fényes kíséretben, hatalmas tömegű ajándékkal érkezik. Kurszán elébe lovagol és a fővezéri sátor előtti téren megállnak egymással szemben. A kölcsönös üdvözlések után, Kurszán így szól Zalánhoz.
– Íme, eljöttél hát, Zalán, bolgárok cárja. Mi az, ami ide hozott hozzánk?
– Fenséges Úr! Kurszán, a magyarok nagyfejedelme! Úgy jöttem hozzád, mint egyenrangú fél: szemtől szemben, cár a fejedelemmel. Egyezzünk meg békésen, vérontás nélkül! Mit kérsz a békéért cserében?
– Hogy én mit kérek!? Már mit is kérhetnék, amikor a múlt hónapban már felajánlottad országodat és eladtad azt egy fehér lóért, amit itt vezetel kantárszáron, mint hűbéredet...
– Uram, félreértesz, a felajánlott jelképes föld, víz és só csak azt a gesztust tartalmazta, hogy amíg itt időzöl nálunk, használhatod a legelőket, folyóinkat...
– Tehát, elismered, hogy rendelkezésemre bocsátottad a földet és a vizet?
– El! Használhatod földjeimet...
– Nézd, én nem szeretek senkinek adósa maradni, éppen ezért a nemes gesztusért cserébe kaptad a fehér lovat arany zablával és ezüstkengyellel felékesítve. Kvittek vagyunk. Te eladtad nekem az országodat egy fehér lóért. Én pedig ezzel megváltottam tőled a tulajdonjogot. Mi ebben az érthetetlen?
– De Uram, ez csak egy gesztus csupán! Itt tartózkodásotok idejére, amíg a morvákat, tótokat segítitek Arnuffnak legyőzni, hiszen Arnuff nekem is szövetségesem...
– Már megint nem értesz meg: én megvásároltam országodat egy lóért!
– Amíg itt időzöl!...
– Ez az időszak örökre szól, cár! Na, értjük egymást? – mondta Kurszán hatalma és erőfölénye tudatában. Zalán belesápadt a hallottakba és remegő kézzel vezette a lovat Kurszán elé és erőszakkal a kezébe akarta adni a kötőféket. Kurszán azonban elhárította a mozdulatot. Zalán kétségbeesetten szólalt meg.
– Fejedelem, én nem ilyen lovat akartam! Szépen kérlek, vedd vissza az ajándékod!
– Sértegetni mersz engem!? Kurszánt, a minden magyarok fejedelmét! Vissza akarod adni az ajándékomat! Hallatlan! Hallatlan! ... – zúgták a vezérek Árpáddal az élen, és fegyvereik után nyúltak. Zalán még egy kétségbeesett kísérletet tett.
– Kurszán, magyarok fő fejedelme, fogadd el cserébe ezt a teméntelen kincset, amit országom váltságául felkínálok. Felajánlom vazallusi hűségemet! Csak vonulj el falaim alól, békével! – mondta és intésére Kurszán elé hordták a teméntelen kincset. Kurszán megvetően beletúrt a kincsekbe és szórni kezdte vitézei közé...
– Meg akarsz engem vásárolni? Egy nép fejedelmét? Én egyszer már megvettem tőled országodat egy fehér lóért. Te vissza akarod adni a vételárat? Nem, nem... látom hajthatatlan vagy. Ha nem adod szép szóra, megvesszük fegyverrel! – fejezte be Kurszán a beszélgetést és intett Árpádnak, hogy kötözzék fel fordítva a lóra Zalánt, és húzzanak rá a ló hátsó felére. Ezzel kezdetét vette Zalán futása. A magyarok megfújták harci kürtjeiket, és megvárva míg Zalán beér Zalavárra, neki kezdtek az ostromnak. Három napon át tartott a véres csata.
Igen sok veszteség volt mindkét oldalon, de végül is Zalán menekülésre fogva a dolgot, megmaradt serege élén a számára nyitva hagyott folyosón hazavágtatott a bizánciak által ostromlott nagy Bolgárországba. Természetesen a magyarok által kapott fehér lovon történt a nagy menekülés, mely azóta is Zalán futása néven íródott be a világtörténelembe.
Így vették meg az országot a magyarok egy év alatt, hatalmas harcok és sok-sok véráldozat árán. Nem volt olyan család, amely nem vesztett volna embert.
A 895-ös év a második honfoglalás nyitányaként az ország katonai megszállásához vezetett. A körkörös védelemmel megszervezett határokon többé egy madár sem repülhetett át.
Ide vonultak be a honfoglalás népei, az Erdélyből kihozott körülbelül kétszázezerre becsült családtagok és jószágaik.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!