Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-01-07 10:54:54
Megtekintve: 654
Szentföldi kalandozások
1. Ciprus

1988 őszén indultunk nagy kalandunkra. Akkor még Izrael ellenséges országnak számított, így csak Cipruson keresztül, csoportos útlevéllel tudunk eljutni a Szent Földre. Úgy történt a dolog, hogy a kettéosztott Ciprus Limaszoli repterén landoltunk. Innen a tengerparti motelsorra vitt buszunk, és megszálltunk egy motelben. Minden motel egyforma volt, tehát nagyon meg kellett jegyeznünk, a számát, hogy el ne tévedjünk.
A tengerpart 20 méterre volt a moteltól. Így egyből az aranyhomokon találtuk magunkat és kedvünkre fürödhettünk a hűs habokban. Három napot tartózkodtunk itt. Szinte mondhatni, hogy gyalog bejártuk Ciprus partjait. Olyan kicsire zsugorodtt a görög része. Egész nap fürödtünk és napoztunk. Délután a hatórai vacsora után szobatársammal a horkolós Kovács Gyula, szőrmeszakértővel nyakunkba szedtük a lábainkat és begyalogoltunk a városba. A városka nagyon aranyos görög jelleggel bírt. Mindenütt Tavernák, és butikok hívogatták a turistákat. Beültünk egy Tavernába és jó, tüzes ciprusi bort szopogatva szemlélődtünk. Aztán megéhezve, rendeltünk egy Giroszt. Életemben először ettem Giroszt. Ez, fűszeres darált birkafasirt, leginkább a kotletthez hasonlít. Agy nagy buktaszerű tésztába van belepaszirozva, kecsöppel, mustárral megöntözve. Na, erre csúszott a bor.
Míg iszogattunk, lassan beszállingóztak útitársaink is és összetoltuk asztalainkat. 11 óra felé már az araknál tartottunk. Ilyen émejitő pálinkát nem ittam még. Ánizzsal volt főszerezve az echte görög édespálinka. Itatta magát, aminek az lett a vége, hogy kijőve a vendéglőből a hazafelé vezető úton a társaság egyrésze az elfogyasztott pálinkát, kiöklendezve visszaadta az anyaföldnek. Másik része, ahová én is tartoztam undorral, adta szájról szájra a hazafelé tartó útra vásárolt butella tartalmát.
Ettől aztán fene, jó kedvünk kerekedett és összekapaszkodva jártuk a csűrdöngölőst és eszeveszetten, beteg szamár hangján ordítottuk bele a ciprusi éjszakába, hogy" Akácos út, ha végig megyek rajtad én."Az úton megállt a forgalom. A bennszülöttek borzadva meredtek ránk, gondolván megártott és agyunkra ment az arak pálinka. De, mikor látták, hogy csak nem szűnünk meg és danászva haladunk tovább. napirendre tértek a dolog felett. Nem úgy gyerekek, akik baksit kéregetve falkaként követték az ingyencirkuszt.
A baj ott kezdődött, amikor annyira elhomásult a nézésünk, hogy nem tudtuk kisilabizálni a görög betűs szállodaszámot. Hol ide, hol amoda csörtettünk, míg megelégelve zajongásunkat, rendőrt hívtak és a rendőrük kíséretében érkeztünk haza szállásunkra. Másnap aztán vizes törölközőkkel borogattunk lüktető homlokainkat. Pedig feszített program várt reánk. Meg kellett néztünk két-három ókori romot. Amire csak halványan emlékszem, annyira el voltam zsibbadva. Mikor azonban a Szent Jeromos templomba betértünk az megmaradt bennem. Az altemplomba vezető úton egy rácsos üveglappal fedett sírgödörbe lehetett lenézni. Egy fejetlen csontvázat láthattunk. Állítólag a lefejezett Szent Jeromos maradványa. A feje állítólag Larnacában van, de a török megszállás alatti részben és a törökök túszul ott fogták, s még Makariosz érsekelnök könyörgése sem hatotta meg őket: nem szolgáltatják ki a görögöknek. Így legalább addig kell várni a test és fej egymásra találására, amig Ciprus nem egyesül újra.
Harmadik nap reggel a ciprusi idegenvezető összeszedte útleveleinket és az ő csoportos útlevelével kompra szálltunk. Ez volt a borzalmak éjszakája. Ültem már hajón, sétahajón, katamaránon, de ilyen óriási 7 emeletes komphajón, tengeri viharban még nem. Mi, a turista osztályon utaztunk és a hatodik szinten voltunk szűk négyszemélyes kabinokba összezárva, mint ketrecben a csirkék. A meredek és kikopott falépcsőkön felvonszolni bőröndjeinket nem volt semmi.
Végre elhelyezkedtünk. Gyula fölöttem, én alul. A másik emeletes ágyon Péter és egy idősebb úr Pemeteácsi. Hatórakor felmentünk az étterembe vacsorázni. Az étteremben hosszú asztalsorok voltak elhelyezve és midenkinek megvolt a kijelölt helye. A pincérek karjaikat kinyújtva, rajtuk egyensulyozva a hatalmas tálcákat tálalták az előételeket. Apritif: arak pálinka. Kísérő: ciprusi vörösbor. Előételek, cukrozott garnélarák, olívabogyó, kagyló, saláták. Szépen, lassan eszegttünk, iszogattunk, miközben a vak zenészek bárgyún húzták füleinkbe a harmincas évek elavult slágereit. Gondolták minden európai el, van ájulva ezektől a régen lejárt szavatosságú dallamoktól.
Aztán, amikor a főfogásokat szervírozták feltűnt nekem, hogy mintha billegnének, olyan féloldalas közelednek a hajópincérek. Nézek jobbra, nézek balra! Hű az anyját, neki! Most én vagyok berúgva vagy a komp? Az asztalok is elkezdtek billegni, mint amikor részegségenmeben forog velem a világ. Nézek Péterre, ő meg Gyulára.
Gyerekek, alighanem viharba kerültünk- szólalt meg Pemeteácsi és háborgó gyomrát tapogatta. Valóban viharba kerültünk. Egekig csaptak a hullámok, mint később a fedélzeten konstatáltuk. Gyorsan belapátoltuk a vacsorát és lepucoltunk a kabinunkba. Lezuhanyoztunk, és tréningruhába átöltözve mi ketten Gyulával felmentünk a fedélzetre levegőzni. A két szobatárs annyira elgyengült, hogy nem tartott velünk.
Fenn, a korlátokba kapaszkodva élveztük a tenger háborgását, a sirályok vijjogását. Aztán odaballagtunk a bárpulthoz és rendeltünk valami keritésszagattót: baccardit! Kísérőnek pedig jó tüzes ciprusi bort. Aztán belevettük magunkat egy-egy nyugágyba és figyeltük a körülöttünk zajló eseményeket. Perceken belül talpalatnyi hely sem maradt a korlátoknál. Ellepték a tengerbe rókázó gyomorbeteg turisták. Miután kiadták bendejük tartalmát, lekotródtak kabinjaikba. A hatezer utasból, megszámoltam: heten maradtunk talpon, azaz a fedélzeten. Ebből a később feljövő, s magát jól kihányó Péterrel együtt mi, hárman magyarok és négy lengyel. Mondani sem kell, hogy rögtön összebarátkoztunk és egymás hátát lapogatva, mondogattuk hogy lengyel magyar jó barát� már nem emlékszem lengyelül hogy van, mert a vége filmszakadás lett.
Addig ittunk, míg táncraperdülve eljártuk a kalinkát, meg a guggolóst, a pincérek legnagyobb megrökönyödésére. De a legjobban akkor nyílt köcsögnyire a szemük, amikor rákezdtem a Bazsamárira! Ettől megállt az ütő bennük. Gyula és Peti blattolt fals hangomhoz. Visszagondolva a szamárbőgés sem hatott volna nagyobb átütő erővel. Mindenestre a Jóisten megelégelte bőgésünket, és percek alatt elállt a vihar. Mivel már nem volt semmi értelme a fedélzeten maradni ledülöngéltünk kabinunkba.
Az éjszakát kómában vészeltük át. Péter és Gyula felváltva járt a WC-re hányni, de nem a vihartól, hanem a tetemes mennyiségű szesztől. Pemetebácsi eszeveszettül versenyt horkolt Gyulával, én meg hascsikarástól szenvedve a WC-én kuporogtam. Ilyen zilált állapotban kötöttünk ki Haifában. Megérkeztünk a Szent Földre: Izráelbe.

2. Jeruzsálem

Itt aztán Izraeli alapossággal átkutattak bennünket és csomagjainkat. Útleveleinkbe, nem pecsételtek be, hanem egy kis bélyeget ragasztottak a borítóra, amit ha elhagyjuk az országot le fognak venni. Így tehát tudtuk útleveleinket használni, de vízum nem volt benne. Ezzel akadályozzák meg az illegális bevándorlást. Az útlevél és vámvizsgálat után helyet foglaltunk kényelmes buszunkban és elkezdőött Izraeli körutazásunk.
Buszunkban Izraeli népdalokat és Szentföldi, szent énekeket játszott kedveskedésül a soffőr. Nagyon megható volt az igyekezete, hogy jól érezzük magunkat. A hosszú úton idegenvezetőnk elmagyarázta az itteni szokásokat, hogyan kell viszonyulnunk a társadalomhoz. Nem szabad őket vallásukban megsérteni stb. Elmondta, hogy ő szabályosan vándorolt ki Magyarországról húsz éve. Férjének gyémántcsiszoló üzeme van, ahova majd ellátogatunk és szólítsuk Annának. Ebben maradtunk.
Már beesteledett, amikor megpillantottuk Jeruzsálem magas, hófehér, mészkő városfalát a magaslaton, ahová a város épült. Az esti kivilágításban pompázó város fényei közül kiviláglott az aranykupolás Al Aksza mecset és szemben vele egy Gyönyörű Múzeummecset, csillogó kupolája. A buszban felcsendült az Alleluja című csodálatos karének, mely még felemelőbbé, meghatottabbá tette Jeruzsálembe való bevonulásunkat. A szerpentinen felaraszolva elérkeztünk a Jaffai kapuig. Itt már megkettőzött őrség vigyázta a város nyugalmát. Sofőrünk jelentette a posztnak, hogy kiket visz. Azok leellenőrizték a létszámot és továbbengedtek bennünket.
A szállodánk a város szívében álló 4 csillagos Holiday Inn szállodalánc tagjaként komfortos ellátást biztosított számunkra. Tiszta szobák. Hideg-meleg víz. Szobapincér szolgálat és szobaszerviz gondoskodott kényelmünkről. A vacsora kitűnő, európai fogásokból állott. Halk, finom szalonzene szólt az étteremben. A svédasztalos kiszolgálásnak hála, aki ki akarta próbálni a kóser ételeket, az onnan választott magának. Én egyelőre maradtam a parmezános sült csirkénél almamártással. Valami isteni íze volt. Utána egy csésze zabpehelyleves és pászka. Macesz sajtszósszal és egy csésze tejes tea.
Most folytatom a reggelivel. Húsz év távlatából is összefut a nyál a számban, ha rágondolok. A hosszú, hófehér abrosszal leterített asztalokon sajtok garmadája, túrók, vajak, kefirek, joghurtok sorakoztak kínálva magukat. És a tejek: gyümölccsel ízesített tehén, birka, kecsketejek, joghurtok, kérmtúrók, pudingok. Én a 20 nap alatt soha rá sem néztem az amerikai reggelikre! Undorral fordultam el az orrfacsaróan bűzös, ham and eggstől, a bacontól és a vajas pirítósoktól. Gyerekkori kecstejen való élésünket juttata eszembe a sok finom tejesétel
Reggeli után buszos városnézés templomlátogatásokkal egybekötve. Első nekifutásban felmentünk az Olajfák hegyére, ahol Krisztus a híveivel tartózkodva tanította őket isten igéjére. A városra lekeintve lenyűgöző volt a kilátás. Megilletődve szó nélkül, áhítattal álldogáltunk, és szemlélődtünk. Itt volnánk, hát? Igaz lehet, hogy ezt a földet érintette a Megváltó saruja is? Aztán átmentünk a Gecsemáni kertbe, és letelepedtünk az alá az ezeréves olajfa alá, ahol Jézus utolsó instrukcióit adta apostolainak, mielőtt a poroszlók elfogták. Lefelé jövet egy középkori gyermektemetőbe ütköztünk. Megható volt a sok pici kőkoporsó egymás mellett sorokba rakva és teraszosan elhelyezve.
A Gecsemáni kertből lejőve buszunkkal a Szemét kapuhoz, az óváros bejáratához érkeztünk. Buszunk itt a katonák által őrzött parkolóban leparkolt és mi elindultunk Krisztus utolsó útján, a Via Dolórosán a Golgotára. Már kelet Jeruzsálemben jártunk és utunk az arab negyedet szelte keresztül. A kapubástya a városfal keleti részébe van vájva és a Via Dolorosába vezető út egy szakasza a bástya tetején vezetett. Alatta helyezkedik el a siratófal. Lehajolva elborzadva láttuk a sok hajlongó, szakálát tépő zsidót, és a falba papírosokat dugdosó kaftános, remegő kezeket. A Golgotára vezető úton minden stációnál megálltunk, megszemléltük a falakon lévő reliefeket, stáció magyarázatokat.
A szűk utca minkét oldalán arab kereskedők kínálták Veronika kendőjét, szegeskorbácsot, töviskoronákat, kereszteket és kegytárgyakat. Visszatetszőnek látszott, hogy üzletet csináltak a mártírból. A 30 fokos hőségben igencsak elcsigázva érkeztünk a Koponyák hegyére, ahol imitálták a három keresztfát, és dekorációként felállították ezt a barbár mementót. A keresztfák előtt fejet hajtva néma csendben álldogáltunk, majd elindultunk a Zion kapu felé, hogy alámerüljünk az ősi zsidónegyedbe. Itt aztán egyre több fekete kaftános, pajeszos kóser zsidóval találkozhattunk. Elmondta Anna, hogy ők imádkoznak Izraelért és ezért az államnak jólétbe el, kell tartani őket. Mert, mint állítják imáik, tartja egyben a zsidó nemzetet.
Bementünk egy puritán külsőleg kékre festett falú ősi zsidó templomba. Itt cédrusfából faragott padok sorakoztak a földszinten. Elől a díszes Tóraszekrény és oldalt szent feliratok, idézetek a Talmudból és Tórából. Fenn a karzaton, rácsos válaszfallal elkerítve az asszonyok kijelölt helye volt található. Sehol egy festmény, semmi cicoma. Hófehér falak. Sok zsidót találtunk nappal is a templomban. Megmaradt bennem a kezében markolt kis könyvet magoló, hajlongó és hangosan mormogó imádkozó, szövegértést gyakorló kaftános zsidók alakja. Mondanom sem kell, hogy fejünkre kepit kellett feltenni. A csoport nőtagjai pedig vállkendőt borítottak a vállukra, ősi zsidó szokás szerint. Ez alól külföldiek sem lehettek kivételek, mert megszentségtelenítették volna a templomot.
A templomlátogatás után érkeztünk el a siratófalhoz. Megható és megdöbbentő látvány volt számunkra. Berregtek a filmfelvevők, videók, csattogtak a fényképezőgépek. A sok polgári személy, zsidó, nem zsidó, turista, kaftános zsidók mind átvettük a hajlongó ritmust és önkénytelenül is ritmikusan hajlongani kezdtünk. És egy szinfolt: egy fiút avattak férfivá és az ünnepi körmenet elhaladt a siratófal előtt. Ledöbbentem a karjukra csavart bőrszijjak, a homlokukra pántolt négyszögletes kukkerszerű steklámpa és a fejüket borító kendermagos kendő láttán. Elől zenészek haladtak és sippal, dobbal adták a világ tudtára a nagy eseményt. Csodálatos ősi zsidó mulatósdalokat zengedeztek. Háromszor jártak körbe, majd megálltak a fallal szemközt és a kézihitót, a benne ülő felcicomázott ifjúval a földre helyezték. A fiú kiszállt belőle, a siratófalhoz lépett és hajlongva elmondott egy ősi rigmust, majd betuszkolta kivánságpapirkáját a kövek közé. Aztán visszaült és hangos zeneszóval elvonultak.
Közülünk többen is készültek a nagy eseményre és előre megírt kívánságlistáikat a fal réseibe dugdosták. Én meg videóztam őket. Ezzel a napi program befejeződött. Kétórakkor ebéd, délután szabadidő vacsoráig. Gyulával és Péterrel bekalandoztuk a szálloda környékét. Egy nyitott ablakból hangos biflázás hallatszott ki. Mint később megtudtuk, a Talmud iskola hallgatói magolták a Talmudot. Aztán egy másik iskola mellett elhaladva az ivrit nyelvet tanulók biflázása hallatszott ki. Ugyanis minden betelepülő zsidónak le kell tenni az ivrit nyelvvizsgát, csak azután nyeri el az állampolkáságot.
Másnap, látogatást tettünk a Szent Sír templomában. Igen érdekes a környezet. Egy hegy belsejébe mentünk be, de hogy! Az óriási öntött, bronzkopogtatóval megkopogtatta idegenvezetőnk a hatalmas cédrusfakaput. Kinyílt egy kisablak és kinézett egy szakállas, abesszin néger pofa. Az idegenvezető megvásárolta a belépőjegyeket, mire csikorogva kinyílt az óriási kapu. Benn mindenütt abesszin kopt keresztény papok nyüzsögtek, hosszú lándzsákkal felszerelkezve, fekete posztócsuhákba burkolózva. Ők, a Szent Sír őrzői
Sorfaluk között vonultunk a templom bejáratához. Éppen a ferencesek tartottak körmenetet, majd miséztek. Minden órában más missziós rendek miséznek. A görög katolikusoktól az ortodoxokig bezárólag ökonomikusan tartják miséiket. Miután elhaladt a körmenet egyenként beléphettünk a Szent Sírba. Ez egy kis kápolnafülke volt. Jobbra egy márványszarkofág volt elhelyezve, melynek a jobb széle kigödrösödött a hívek simogatása által. Én is megsimítottam Aritmiai József márványszarkofágját, melyben Jézus teste 3 napig időzött feltámadása előtt.
Kijőve a sírból megbámultuk a csodálatos freskókkal felcicomázott, arannyal dúsan díszített templombelsőt, az oltári szentségeket a fehér márvány oltáron. Vetettünk egy pillantást Jézus keresztfán függő fekete ébenfából faragott szobrára, majd magunkba szállva elvonultunk a szállodába, ebédelni.
A következő nap megtekinettük az Utolsó Vacsora Templomát. Ez arra a házra épült, ahol az említett vacsora megtörtént. A kéttornyú, impozáns templomon keresztül menve egy lépcsősor vezetett az altemplomba. Itt volt a szobabelső. Hófehére volt meszelve. Egy kecskelábú asztal a pódiumon középen. Körülötte lócák. Az asztalon egy kehely (a Grál kelyhének utánzata) Ón tányérok, egy megszegett kenyér, korsóban víz és tizekét ónkupa. Ennyi. A négy nap, amit Jeruzsálemben töröttünk tulajdonképpen ezzel ki is merült. Az utolsó napon látogatást tettünk a Templomhegyen. Itt teljes szépségében bemutatták a feltárt Második Templom maradványait. Lenyűgöző látványban volt részünk.
A romokkal szembe megtekintettük az aranykupolás Al Aksza mecsetet kívül belül. Az a pompa, a külső mázas csempeborítás, a belső arannyal dúsan díszített folyondárok, stilizált, szecesszióba hajló virágminták káprázatossá tették a mecsetet. Ennyi szépséggel eltelve visszaindultunk a szállodába, hogy megebédelve délután visszajőve a jelenbe ellátogassunk a Knesszetbe. A Knesszet az Izraeli parlament. Ami megmaradt bennem ebből a látogatásból: az egyszerű, szürke épülettömb. A bejárat előtt egy dombocskán a Menóra, gyönyörű háromméteres bronzba öntött stilizált és domborművekkel ellátott szobra állt. A függetlenség emlékére Anglia ajándékozta a fiatal zsidó államnak még az ötvenes években. Az épület belül még puritánabb és a mi Országházunkhoz képest kopott kis konferenciateremnek tűnt. Hát igen, ők az ország sorsáért munkálkodni járnak ide, és a jobbításon vitatkoznak, hoznak törvényeket. Nálunk a viszály, a kétbalkezesség és országrontás, barkácsolás, tűzoltómunka folyik a pompázatos palotában. Hiába nem mindig van összhangban a külcsín a belbeccsel.
Ezzel le is tudhattuk volna a jeruzsálemi vizitet, de hátra volt még a feketeleves! Másnap reggel látogatást tettünk a Jad Vashemben. Ez, az, Emlékmúzeum állit, örök mementót a holokauszt többmilliós zsidó áldozatának. Az egyszerű épülethez vezető lépcsősorok mentén futó falakban emléktáblák jelzik azon emberek neveit, akik segítették és mentették a zsidókat abban a vészterhes időkben. Ez az Igazak Fala.
Az előtérben a kupola alatt középen állandóan ég az örökmécses. Halk, kisérteties gyászszene szól, mely alatt egy hang sorolja a neveket, akiket elpusztítottak a gázkamrákban. Hátborzongató élmény volt. Innen jobbra nyílik a tablókkal, makettekkel bemutatott progrom, a holokauszt végetérhetelennek látszó őrületének bemutatása. Szemlesütve odalógtunk ki a borzalmas látványtól lesújtva. Hihetetlen, hogy emberek hogy tudtak ilyen dolgokat megcselekedni? Ezt a borzalmas látványt nem lehet leírni, ezzel szembesülnie kellene mindenkinek.
Aztán újra az előtérben találtuk magunkat és elindultunk balra, a borzalmak fokozására. Itt egyenkét, hangosan sorolták az elpusztított gyermekek neveit, és gyereksirással komponált kísérteties zene borzolta amúgy is megtépázott idegeinket. Láttuk a sovány gyerekkarokat, ahogy kapaszkodnak a szüleik kezébe, amikor elszakítják őket egymástól. Láttuk az ikerkísérletek megnyomorított áldottainak képeit. Kinek a lábából, combjából, karjából vettek ki csontdarabokat és iszonyú hegekkel forrt össze rajtuk a bőr. Láttuk, mint injekciózták őket. Aztán amint a kápók korbáccsal biztatják őket munkára. Láttuk amint földet, esznek kínjukban- sokan sírtak közülünk.
És a borzalmaknak korántincs vége! Jönnek a cipők! Több tonna cipő gúlába felhalmozva. Tonnaszám a levágott hajak ömlesztve és zsákokba gyömöszölve. És jönnek a műtárgyak. Lámpaernyők emberbőrből. Serlegek gyermekkoponyákból, egész lenyúzott és kipreparált emberbőrök feldolgozásra várva.
Teljesen magunkba fordulva hagytuk el a borzalmak eme épületét. Annyira megfeküdték a gyomrunkat a látottak, hogy este sokan le sem mentünk vacsorázni. Mi Gyulával a bárban reagáltuk le a sokkot, amit kiváltott belőlünk A Múzeumlátogatás. Jól felöntve a garatra, mély kómaszerű álomba merültünk. Reggel aztán gyors reggeli és indulás országjárásra!

3. Körutazás.

Utunk Netanyába vitt tovább. Ez egy felkapott tengerparti üdülőhely. Itt egyemeletes Motelok voltak építve és ezek egyikében szálltunk meg. A tenger kar, azaz lábnyújtásnyira volt tőlünk A Motelek egyrészében keleteurópai bevándorló zsidók voltak elszállásolva. Egyik esti kiruccanásunk alkalmával megismerkedtünk a boltban egy Erdélyi magyar fiatal házaspárral. Meghívtak hozzájuk.
Megható volt, hogy csupa Erdélyi és magyar vonatkozású képek, szőttesek tárgyak, eszközök voltak a lakásban. Elmondták, hogy 1 évig kell ivritül tanulniuk. Ha levizsgáztak megkapják az állampolgárságot és honosítják a diplomájukat. Mindketten tanárok. Addig, amig nem taníthatnak az állam, tartja el őket. Nemes gesztus.
Netanyán szabadidőnkben strandoltunk és így pihentük ki országjárásunk fáradalmait.

Betlehem.

Első nap kibuszoztunk Betlehembe. Betlehem az arabok, lakta övezetben, fekszik. Szokatlan volt a sok tarka, palesztinkendős arab látványa a Szent Városban. A város eklektikus. Vannak benne arab, mór és európai stílusú építmények. A palesztinok nagy része hithű katolikus és mélyen vallásosak. Méltán büszkék rá, hogy ugyanazt a levegőt szívhatják be, mint hajdanán Krisztus is. Itt két nagy Templom uralta a város központját. Az egyik a születés temploma. Nagyon szép, modern templom állítólag a németek hatalmas adományokkal segítették felépítését. Egy külön káponában van az ominózus jászol és istálló szerintem utólag rekonstruált mása elhelyezve, ahol leróhattuk kegyeletünket. Aztán a főoltár mellett elkerítve található krisztus ezüstbe öntött lábnyoma- Itt lehetett meditálni, és imát mondani. Minden órában más nyelven, más ország papjai miséznek egy órát. Mi a német misére érkeztünk és abból hallgattunk valamennyit.
Itt más nevezetesség nem volt. Beültünk egy arab kávézóba. Kipróbáltuk a vízipipát, megittunk egy vödör mentateát, és felüdülve visszabuszoztunk Nettanyára strandolni. Másnap már nagyobb falat igérkezett, mert Názáretbe látogattunk.

Názáret.

Utunk első állomása Názáret volt. Gyors, rövid séta a városban, ahol egykoron Jézus taposta a köveket. Itt élt apja József az ács, testvérei, unokatestvérei és maga Mária is haláláig. Aztán ellátogattunk az Angyali üdvözlet Templomába. Nagyon impozáns, gyönyörű új templom. Az ablakok üvegtábláit Sagal díszítette. Vettem is egy nagy festett üveglapú faliórát, melyen a 12 Sagal kép másolata volt festve. Azóta is szobám falát díszíti. Itt ráccsal elkerítve található Mária ezüstbe öntött lábnyoma. Állítólag halála után itt, ezen a helyen történt a menybemenetele. Nagyon szépen oldották meg az eset bemutatását. Szoborral és félkör alakban imafülkeszerűen vették körül a lábnyom hátsó felét. A falat a menybemetelt kommentáló freskók díszítették.
Miután kigyönyörködtük magunkat, a bazársoron átverekedve, megtekintettük Márja kútját. Ez egy romos, ókori kút. A kövekből épített támfalból csövön forrásvíz bugyog. Egy emléktáblán szépen el van magyarázva történet a turisták tájékoztatása céljából. Körbefényképeztük, videóztuk. Vettünk pár szetképet, medállt és más megszentelt, szuvenírt és máris odébb álltunk.

A Genezáreti tó körül.

Hamarosan a Galil (Genezáreti) tó szent helyeire érkeztünk. Felmentünk a Nyolc boldogság hegyére, ahol egy Frences Kápolnában imádkozhattunk kedvünkre. Lejőve a szent helyről Capernaumba vitt tovább utunk Szentpéter házába. Itt szépen bemutatták a feltárt házhelyet, romokat, falat, néhány megmaradt korhadt gerendát, félig elkorhadt halászbárkáját, és halászhálókat. Elég jelentéktelen rom volt, de kultikus, szenthely volta miatt illet meglátogatni!
Elmentünk egy ősi zsinagógába, ami olyan volt, mint a többi. Belül fehére meszelt falak. Fent rácsos karzat a nőknek. A pódiumon Tóraszekrény. Belül padok. Aztán megtekinettük az Úr asztala Kápolnát. Ez egy szintén jelentéktelen épület, középen egy márványból faragott asztal. Ami oltárul is szolgált. Benn óránként miséztek a papok. Aztán átmentünk Tabgha-ba, ahol a híres Kánai lakodalom esett meg, amin Jézus megszaporította előbb a halászoknak a halat, majd este a lakodalomban a kenyeret. Aztán megnéztük a nemrég kiemelt eredeti halászbárkát, amit restauráltak és modern üvegkupolával vontak fölé tetőt. Ezeken a bárkákon történtek a hajdan Krisztusnak tulajdonított csodák, a halászatok és ezek egyikén szaporította meg a halat az üres hálókban Jézus.
Végül átmentünk Tibériásba megtekinteni a feltárt romokat. Gyönyörű mozaikokat mutattak be, és pár freskót. A feltárás még akkor is folyamatosan tartott. Elgyönyörködtünk a tóparti látványosságokkal és visszaindultunk Netanyára, kipihenni a nap fáradalmait. Másnap újabb kihívásoknak leszünk kitéve.

A Bahai szentély megtekintése.

Reggeli után elindultunk a Carmel hegyre, ahol Jézus a rengeteg, többezres zarándok tömegnek tartott csodás szónoklatokat és gyógyította a vakokat, nyavajatörősöket és bénákat. Innen indult Jeruzsálemi bevonulására. A hegy tetején lévő kilátóból gyönyörű kilátás nyílt a környékre. A kilátóból a Carmel hegy egy újabb magaslatának meghódítására indultunk, a Bahai vallás centrumába. A hegytetőn egy csodálatos ekletikus palota állt. Az odavezető lépcsők márványból lettek kifaragva. Mindenütt csodálatos növények, és virágok pompáztak, illatoztak. Idegenvezetőnk egy rövid ismertetőt tartott erről a vallásról, amelynek hazánkban is vannak követői.
Ime, amit a bahaiokról tudni illik: A 19. század közepére -különösen Közel-Keleten- kialakult egy olyan nézet, mely szerint a világnak már nagy szüksége volt az emberi természet- és társadalomnak egy új, mindenki által elfogadható értelmezésére. Sokak számára egy 19. századi próféta, Baháulláh írásai jelentették e szükség kielégítését, melynek még napjainkban is egyre növekvő befolyása a modern vallásos történelem legjelentősebb fejleményének tekinthető. A Bahái Hit egy Izraelbeli Haifa, központú, egyistenhívő vallás, melynek követői a vallásalapítójuk és prófétájuk, a Perzsiából származó Baháulláh (1817-1892) tanításait követik. Központi tanításai, közé tartozik, hogy 1) csak egy Isten van (melyet különböző nyelvek és kultúrák más- és más neveken ismernek), 2) az emberiség egy család és eljött az idő, hogy egy globális társadalomban egyesüljön, 3) az összes nagy vallások csupán lépcsőfokai az egyetlen kifejlődő hitnek, az Isten Hitének� stb. Mivel a Bahái hit megpróbál mindenkit magábafoglalni,
1844. május 23-án a Perzsia béli Shiráz városában egy fiatalember, akit később egyszerűen csak Báb (~arabul "a Kapu") címen ismertek, elkezdte hirdetni a világ minden népei által várva várt "Isten Küldötté"-nek küszöbönálló megjelenését. Ez az új vallás az Iszlámból nőtt ki, ahogy a Kereszténység a Zsidóságból, vagy a Buddhizmus a Hinduizmusból. Bár e Bábi hitnek saját szent írásai és tanításai vannak, a Baháik hite szerint csak rövid időre volt szánva és prófétájukat az ígért és várt messiási alaknak tekintették mikor Baháulláh 1863-ban, kijelentette magát. Baháulláh sok üldöztetések után 1868-ban a Szentföldön, Acre-ban (a mai Haifa, Izrael) lévő büntetőtáborba került és ott is halt meg 24-évi rabság után. Ő jelölte ki a Carmel Hegyet a Bahái hit legszentebb pontjának, ahol kegyhelyet építettetett Báb tiszteletére, és hamvait titokban oda temettette, így most az előfutár és a próféta együtt nyugszik ott 1892 óta.
Nagyon megható volt a csodálatos, halk, szférák zenéjéhez hasoló zeneszó. Az áhítatos csendet csak a fényképezőgépek kattogása törte meg. A Bahai hit szentségével betőtekezve indultunk le a hegyről a ránk várakozó autóbuszunkhoz. Ebédelni mentünk egy vendéglőbe és utána feszített tempóban Cezárea városának és Akko lovagvárának megtekintésére indultunk. Cezárea a tengerparon fekszik. Az ősi városnak teljesen épenmaradt csodálatos mérnöki teljesítménnyel felépített vízvezetékét és átemelő rendszerét tekintettük meg. Volt mit fénylépezni.
Innen átmentünk Akko várába. A ma is impozáns erődítmény tízméteres, vastag falaival, védműveivel bámulattal vegyes csodálkozásunkat váltotta ki. Megnéztük az óriási ciszternát és a különböző műhelyek rekonstruált és felszerelt helységeit. Voltak pék, szabó, csizmadia, fegyverkovács és ki tudja milyen műhelyek. Tablókon mutatták be hajdani képüket. Viaszfigurákkal ábrázolták az ott folyó munkálatokat. Láttuk a hatalmas hálótermeket, a refektóriumot és kápolnát.
Innen lementünk fürödni az öbölbe, ahová a Tiberiásról elnevezett folyó ömlik. Mondani sem kell, hogy a vízbefolyásnál három-ötméteres hullámok dübörögtek. Kéjesen vetettük bele magunkat a hullámokba, ami egyik idősebb útitársunknak majdnem a végzetét jelentette. Pemetebácsi az ötméteres hullámra felkapaszkodva olyan szerencsétlenül ülte azt meg, hogy odacsapta a sziklafalhoz és eszméletlenül kapálódzott. Ha, mi Péterrel nem vesszük észre, és nem sietünk segítségére pillanatok alatt elnyelte, volna a tenger. Az idegenvezető majd eszét vesztette a jelenttől amint a hullámokkal küszkölődve próbáljuk az öreget lábainál fogva kicingálni. Mivel kopasz volt, nem tudtuk hajánál fogva megragadni. A parton fejreállítva ráztuk ki belőle a vizet-A fürdést befejezve visszaindultunk Netanyára,hogy békésebb vizekre evezve uszikáljunk a tenger lágy ölén.
Holttengeri kaland.
Másnap kirándultunk a Holt tengerhez. Ez is emlékezetes maradt számunkra. Amint vonultunk a Jordániai Izraeli határt elválasztó Golán fennsíkot hosszában elválasztó drótkerítés mellett a következő látványban volt részünk. Jobbra néztünk, gyönyörű banán, pálma és olajfaültetvényektől zöldellt a táj. Balranézve kopár sivatagot láttunk mindenütt. Idegenvezetőnk, Anna, elmondása szerint több lépcsőben vezették a vizet, átemelő szívattyúkal csatornákon át a Genezáreti tóból és az egyik hét forrásból feltöltött hatalmas vitározóból a sivatagba. Itt alagcsövezve van minden fa, és kis lyukakat fúrtak a csövek falába a fa tövénél és azzal öntözik. Nincs vízveszteség.
A Holt tenger partján mindkét oldalon hatalmas kálium, magnézium, nátrium és más ásványi sóhegyek. Külön gyárakban válasszák szét a 60%-os sóoldatot tartalmazó vízből kiszikkasztott sót, és műtrágyaként ellátják vele a világot. Elmondták, hogy ez a víz gyógyítja a pikkelysömört és rengeteg a gyógyulást kereső turista szezonban. Mivel, már szezonvége volt, így csak a mi csoportunk lepte el a tengerpartot. Tíz-húszméterenként édesvizet permetező zuhanyozók voltak felállítva. A helyi kisérők elmondták, hogy a sótartalom miatt fennmarad a testünk a víz felszínén. Ebből lett a baj.
Nekiálltunk fürödni és szokás szerint berohantunk a nyakig érő vízbe és mindjárt alámerültünk, egyet, kettőt tempózandó. A víz azonnal feldobott bennünket, görgetett, mint egy üres hordót, és szemünk, szánk, orrunk telement maró sósvízzel. Alig tudtunk kikecmeergni a vízből. Gyors zuhanyozás és vádló tekintetek a sóstengerre!
Megszárítkozva a drótkötélpályán felvitettük magunkat a Masszada erődbe. Itt álltak ellen a rómaiaknak az esszéniánusok 17 évig. Végülis Belizár, az egyik végvidék (limes) katonai parancsnoka is melléjük állt és csapatával megerősítve dacoltak a rómaiakkal. Persze a túlerő végül is legyőzte őket. Belizárt kivégezték. Elhagyva a dicső romokat elindultunk a Holttengeri Tekercsek Múzeumába. Az épület maga a föld alatt van elhelyezve, hogy állandó klíma legyen. A felső szinten van a körpanorámájú kiállítási terem. Itt vannak tablókon a már rekonstruált és restaurált tekercsmásolatok kiállítva. Bemutatták, hogyan fedezték fel a tekercseket. Egy kisfiú elkóborolt kecskéi után kutatva rábukkant a szikla hasadékra, mely a barlang száját rejtette. Ott rengeteg agyagkorsót talált. Kettőt magához vett. A szülei eladták a tartalmukat darabonként egy régiségkereskedőnek.
Az pedig kikutatta a sziklahasadékot, több korsónyit jó pénzen eladott, amikor lefülelték a szervek. Így indultak a tekercselek hódító útjukra. Egy egész intézet foglalkozik a restaurálásukkal, megfejtésükkel ma is. Élményekkel megrakodva indultunk vissza Netanyára. Másnap, egész nap strandolás, pihenés, felkészülés a kövekező napi túrára. Itt említem meg, hogy Erdélyi barátaink egy kis szórakozást szerveztek nekünk négyünknek és meghívtak négy-öt Izraelbe bevándorolt zsidó barátjukat. Voltak hárman magyarok, két lengyel, egy lembergi ukrán zsidó házaspár. Elmentünk egy kóser zsidó étterembe, ahol echte kleizmer zenekar húzta a talpalávalót.
Miután elteltünk a kóser zsidó konyha kínálatával és degeszre ettük magunkat maceszgombócos levessel, töltött libanyakkal, libasültekkel, sólettel igazi kóser Szatmári szilvapálinkával és tüzes Líbiai borokkal fokoztuk a jókedvet. A kleizmeráj húzta, csak húzta, mi meg összekapaszkodva jártuk a zsidó kólót, majd a guggolóst és a kanásztáncot. Elénekeltük a "Megismerni a kanászt, a Túr a disznó, túr a mocsárszélen és végül, de nem utolsó sorban a Bazsamári libáit."
Annyira nekitüzesedtünk, hogy valaki a zenegépbe felrakta a Bonei M: Raszputyin című slágerét. Lett erre hadd el hadd! Az egész étterem bevadulva járta, ropta velünk együtt, őrjöngve üvöltve a rigmust. Repültek a kepik a levegőbe, majd az usánkák a földre és tiportuk, tiportuk, a ruszkikat jelképező, szerencsétlen usánkákat. Óriási balhé lett belőle. A rendőrséget is kíhívták, mert attól féltek, hogy ezek a bevadult keleteurópaik szétverik jókedvükben az éttermet. Végülis igazoltatás után lecsillapodtak a kedélyek és véget vetve a zenének hazamentek a legények.
Másnap elindultunk a Jordán folyó azon szakaszához, ahonnan ered. Itt volt az ominózus esemény: Jézus, János próféta általi megkeresztelése. Az a hiedelem járja, hogy aki hazaviszi az Eliseus forrás szent vizét, az áldásban részesül egész családjával. Én nem vállalkoztam a forrásvíz hazacipelésére, inkább aláálltam, hogy megkeresztelkedjek benne, és kitátott számba folyattam a szent vizet. Sokan kiürült literes, sőt kétliteres üdítős palackokba töltögették, hogy aztán otthon szétmérjék a rokonoknak, ismerősőöknek a szent keresztvizet. Különben 1 dollárért lehetett 1. Db. 2 decis szépen felcímkézett szentvizet kapni a helyszínen. De hát, milyen a magyar? Jobb a potya.
Visszatérve Netanyára este vacsora, szabadidő, pihenés. Mi négyen elmentünk egy néptáncbemutatót megtekinteni a Kulturcentrumba. Nem bántuk meg. Nagyon szép zsidó nők, fiatal férfiak mutatták be a különböző régiók táncait. Kórus is szerepelt, csodálatos dalokat adtak elő. Az előadás után beültünk a Motel bárjába kóserpálinka és cseh sör mellett múlatni az időt. A vak kleizmerzenészek megismertek bennünket és máris húzták a talpalávalót. Most azonban nem fajult el annyira a szórakozás, mint legutóbb. Nem mentünk el a Bazsamáriig. 11 órakor asztalt bontottunk és szobáinkba vonultunk piheni. Reggel indulás Jerikóba.
Jerikó
Jerikóhoz közeledve az embernek a sófár jutott eszébe, mikor a kürtszó megremegtette Jerikó falait és leomlottak azok. A városba csak éppen bekukkantottunk és máris indultunk a romterületre, az ásatásokat megtekinteni. Óriási munkálatok folytak. A régi, állítólag a kürtszótól leomoló városfalból igen sok megmaradt. Nagyon szépen rekonstruálva és restaurálva bemutatásra kerültek a maradványok. Sok épület alapjai, két, olykor háromméteres falak, a belső terek mozaikjai, falfestéstöredékek is bemutatható állapotban pompáztak.
A romváros központjában a felállított oszlopsor közepén egy mészkőből faragott óriási Dávidcsillag állt. Többezer éves is lehetett. Ez is mutatja a zsidó nép folytonosságát. Mikor a már látogatható és bemutatott romterületet elhagytuk át értünk a feltárások helyszínére. Itt óriási baggerekkel termelték ki a romokat fedő talajt. Felhalmozták a leleteket is tartalmazó fedőréteget, és szorgos kezek rostálták, szitálták, hátha még ebben is találnak leleteket. A félig feltárt óriási ásatási gödrök mélyén hajdani paloták, kerekedőházak és középületek oszlopai, pilonjai és mozaik-berakású kövezeti tárultak szemeink elé. Itt keverednek a stílusok. Zsidó építmények romjaira épült rómaikori épületmaradványokat, és római épületekbe egyszerűen beépített egész, vagy félig lerombolt zsidó épületek vannak applikálva. A hatalmas, kavargó porfelleg sem tudta kedvünket szegni és rengeteg felvételt készítettünk a gigászi munkáról.
Elhagyva a romterületet ellátogattunk En Kerembe keresztelő Szentjános szülőhelyére. Itt ebben a főként palesztinok, lakta kis településben, van Az Emlékmúzeum. A ház romjait feltárták, rekonstruálták, és bemutatásra alkalmassá tették. Az egészet sátorszerüleg tetőzettel látták el és tablókon bemutatásra kerültek a Szent életének állomásai egészen lefejezéséig. Nem sok látnivaló volt. Bementünk még a csodálatosan dekorált kápolnába és sokan közülünk az oltár elé térdepelve elmondtak a Szentért egy imát.
Innen egy ma is működő Kibucmúzeumba látogattunk. A kibucokat az első bevándorlók alapították és közösségben éltek, amig meggyökeresedve gyerekeiket kitanítatván sok okos, szorgalmas zsidó állampolgárral gyarapították a hazát. Én már olvastam a kibucok életéről, sőt olvastam az Exodust és most szembetelálkoztam a múlttal. Minden olyan volt, mint az olvasmányaimban leírták és én elképzeltem. A bejárattól egyenes, datolyapálmákkal szegélyezett út vezetett a központi épületbe. A földrehullott datolyákat senki sem szedte f el, igy mi jól belakmároztunk belőlük.
A központi épület, egykor közösségi házként szolgálva ebédlő, szinpaddal ellátott művelődési ház, filmszinház, kultúrház, lakodalmi és esketési teremként is szolgáló sokfunkciós épület volt. Tablókon, régi fényképek alapján bemutatták az első pionírok küzdelmes életét. Elmondták, hogy szinte magukat fogva be az eke mellé, állati erőfeszítésekkel robotolva teremtették meg a létfontosságú életkörülményeket, és termelték meg az élemiszerekeket. Nem számított hogy ki orvos, mérnök, tanitó. A robot mindenkinek kötelező volt, mert a közösség létfenntartását szolgálta. Utána, a szabadidőben lehetett a szakmával foglalkozni. Sőt kötelező volt ez a fajta társadalmi munka.
Múzemként üzemelt az egykori iskolaépület és mellette a hetes napköziként működő óvoda. A szülők pár hónapos szülési szabadság után hetes bölcsödébe, óvodába és iskolába adták gyerekeiket. A közösség tartotta el őket és gondozónők, tanitók oktatták, nevelték az életre a nebulókat. A szülők csak szombatonként hozták haza a gyermekeket és akkor együtt volt a család. Megmutatták a későbbiekben épült élelmiszerfeldolgozó kisüzemet is. Aztán egy színben az első traktorok, erőgépek voltak beállítva.
Az ebédet stílszerűen a kibuc éttermében szolgálták fel, puritán körülmények között. Ennek ellenére igen finom, ízletes ősi, echte zsidó ételeket és italokat tálaltak fel. Nagyon, nagyon emlékezetes és élményekben gazdag volt ez a napunk. Ebédután séta a környéken. Csodálatos banánültevények és kukoricaföldek mindenütt amig a szem ellátott. Ma egy latifundiumként üzemelő nagybirtok az egész terület, mely a közösségből kiemelkedő politikuscsalád egyik tagjának a tulajdona.
Délután visszatértünk Netanyára és egy nagy napozással, úszással, fürdéssel egybekötött szabadidő programot iktattunk be erre az utolsó Netanyai tartózkodásra. Vacsora után összecsomagoltunk és buszba ülve Tel Avivba indultunk. Tel Aviv Izrael fővárosa volt az 1967-es Arab-Izraeli háborúig, amikor is Izrael bekebelezte kelet Jeruzsálemet és Jeruzsálemet tette meg Izrael fővárosának. Maga a város olyan, mint a régi Pest az ötvenes években. Viszont a City itt is kezdett akkoriban kialakulni és rohamosan formálódott át a város arculata. Sárga villamosokon zötykölődtünk a kanyargós utakon. Úgy mozogtunk, mintha otthon lettünk volna. Erre pillanatok alatt rájöttünk, amint villamosra ültünk. Meghalván beszédünket az utasok elkezdetek magyarul szóbaelegyedni velünk. Csak magyar szót hallottunk. Kiderült, hogy a hajdani főváros lakosainak egynegyede magyar bevándorlókból áll. Tehát nem felejtették el a volt anyanyalvüket és örültek az óhazából idevetődött ismerősöknek. Tel Avivba nem volt sok látnivaló. Két dolog volt, amiért idejöttünk. Egyrészt innen utaztunk haza repülővel, másrészt megtekintettük a cionizmus atyjának Herzl Tivadarnak az emlékmúzeumát.
A tablókon, emléktárgyakon kívül magnóról lehetett hallgatni a sztorit. Lényegében arról volt szó, hogy a magyar-osztrák zsidó megszállott fejébe vette, hogy a zsidóknak vissza kell térniük, sőt erőszakkal vissza kell szerezniük őseik szülőföldjét. Az egyik utópisztikus könyvében foglalta össze tanait. De, ez nem lett volna elég, ha gazdag pénzoligarhák, és jó szervezőképességű megszállott egyének nem sereglettek volna köré. Elindítottak egy mozgalmat. Sok földet vásároltak vissza a palesztinoktól és elkezdetek betelepülni. Mire az angol gyarmattartók észbekaptak, már tekintélyes újzsidó kolóniákat alakítottak ki. Leendő fővárosukat Herzl Tivadar könyvének címéből vették és Tel Avivnak, Tavaszdombnak keresztelték.
Az Ensz 1948-ban Tel Avivot tette meg a zsidó állam fővárosának. Ipari, kereskedelmi és pénzügyi központtá építették ki. Itt vannak a fontosabb rabbiképzők, az Operaház, Zeneművészeti főiskola, Ivrit nyelviskolák, Néprajzi Múzeum és a Delfinárum. Két napig időztünk a volt fővárosban és voltak, akik a Delfináriumot tekinteték meg szabadidejükben, voltak, akik a Múzeumokat, mi pedig barátaimmal a régi Jaffába kószálgattunk, csodálatos felvételeket készítve.
Jaffa már az kr. E. -i 2 évezred első felében a környékbeli kánaaniták fővárosa. Valószínűleg itt volt a jólétet ígérő Kánaán földje. 1126-1196 között a keresztes lovagok uralma alatt állt. Nagyos sok mór stílusú épület és komor várbástyák árulkodnak a jelenlétükről. Gyönyörű mediterrán loggiás házak, kertek, kúszónövények pompáznak az egész óvárosban. Elüldögétünk a teraszlépcsőkön. Elnézegettük a tengerparon ringó vitorlásokat, halászhajókat. A tengerparon száradó halászhálókat és kibiceltünk a teraszlépcsőkön üldögélő horgászoknak. Gyönyörködtünk a valkószintlenül kék égen röpködő sirályokban és a tengerből fel-felugráló delfinekben.
Lassan beesteledett. Még egy nagy sétát tettünk a pompázatosan kivilágított városban és beültünk egy tengerpari halászcsárdaféleségbe. Kagylót, homárt és tintahalat rendeltünk. Természetesen aperitifnek kóserpálinka dukált. Az étkek mellé föníciai fehér és vörösbor, ókori ónkancsókban. A kiszolgálás mintaszerű volt. Itt sem hiányoztak a kleizmerzenészek. Húzták a talpalávalót nekünk. Volt közöttük egy magyar zsidó-cigány, aki mikor meghallotta a beszédünket összekacsintott a társaival és rázenditettek, hogy"..az a szép, az a szép, akinek a szeme kék!" Ettől egy pillanatra megállt bennünk az ütő, majd felocsúdva egy-egy pohár kóserpálinkával megerősítve az öntudatunkat torkunkszakadtából fújni kezdtük egyik nótát,a másik után. A zenészeknek sem kellett több. Körénk sereglettek. Odahúzták a nagybőgőt, a nyenyerét és húzták a talpalávalót csak nekünk!
A zsidó, és más külföldi vedégek ütemes tapssal kisérték a produkciónkat, sőt sokan lábdobogással és a kupáik asztallaphoz ütögetésével blattoltak nekünk. Mondani sem kell, hogy a végén összetoltuk a lengyelekkel az asztalunkat és aztán elszabadult a pokol. Fergeteges jókedvünk kerekedett. Összekapszkodva jártuk a polkát, a csárdást és a tápéi darudöbögőst. Éjfél felé , többszöri záróra hosszabbítás után hagytuk abba. Gyalog indultunk szállásunkra és útközben szállt az égre, hogy "Darumadár fenn az égen"-aztán sorra vettük őket mind szép sorjában. Nem maradhatott ki az Akácos út és a Bazsamári sem. Így jól betőtekezve a háromheti élménnyel búcsút vettünk ettől a vendégszerető melegszívű nép lakta országtól. Kitörölhetetlen emléket hagyott emlékezetünkben ez a Szentföldi kalandozás.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-07-31 19:54:17
Én is az útleirásokon nőttem fel.kezdve Vámbéri,Stein Aurélon át Swen Hedinig és Balázs Lászlóig.(az ő Husvétszigetről frissen kiadott útikönyvével kedveskedtünk a sziget lakóinak,melyben benne voltak a fényképeik)
2006-07-31 19:05:30
Köszönöm, hogy ide invitáltál és lehetőségem van érdekes dolgokba akát többszőr is bepillantani. Nagyon szeretem az útleírásokat. Gyermekkoromban apámmal együtt olvastuk, hordta haza a megyei könyvtárból az érdekes képes könyveket.
2006-07-31 08:37:46
Editkém,ez számodra felér egy-egy csodálatos utazással. Remélem,hogy úgyérzed,mintha mellettem lennél és együtt kalandoznánk.
2006-07-31 08:10:50
Milyen csodálatos emlékek. Kár, hogy a háborúzás nem kimél mostanában semmit. Persze, azok az élmények, amit begyűjtöttél utazásaid során, nagy erkölcsi értékűek. Számunkra pedig az, hogy ilyen nagyszerűen beszámolsz róluk.