Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-01-11 18:14:55
Megtekintve: 562
Az pogány magyarok cselekedeteirűl
A történet a honfoglalás előtti időkben játszódik, amikor a magyarok Bizánc zsoldjában feldúlták a frankok birodalmát.
832-ben egy hetvenhétezres csapásmérő osztaggal szélviharként zúdultak rá a magyarok a szászokra, s feldúlván városaikat, hatalmas pusztítást víve bennük végbe, a teméntelen mennyiségű hadisarccal és húszezer rabszíjra fűzött asszonnyal, tovább zúdultak egyenesen a frankokra.
A magukkal hurcolt asszonyokkal, lányokkal másodfeleségként bánva osztoztak, és teherbe ejtvén, személyi szolgálatukra osztották be őket.
A frankok, jövetelük hírére, félreverték a harangokat és sírva, Istenükhöz könyörögve zárkóztak be várfalaik mögé, bújtak templomaik sötét kazamatáiba. Az akkor uralkodó Büdöslábú Joachim maga állt zsoldosseregének élére és az Aechen előtti mezőn ütközött meg a magyarokkal. A csata végeztével hatvanezer frank harcos teteme borította a csatamezőt. A magyaroknak jelentéktelenek voltak a veszteségeik.
A városkapu megnyílt, és a csatából élve megmenekült, Büdöslábú Joachim selyempárnán hozta a város kulcsait a kapu elé léptető magyar vezér elé.
Csatabárd fehér lovával egészen Joachim elé lépett és kihajolva a nyeregből, kezét hűbéri csókra nyújtotta a frankok királyának. Joachim könnyes szemekkel borult a marcona hadúr kézfejére, és könnyeivel áztatta a frank vértől csöpögő kezet. Csatabárd lovagló ostorával felemelte a frankok királyának állát és könnyben úszó szemeibe nézve kaján vigyorral felszólította, hogy vezesse őt Attila elrabolt kincseinek nyomára. A király feltápászkodott térdepeléséből és kezében a párnára helyezett kulccsal némán elindult az aecheni székesegyház kincstárába. Csatabárd és vezérei fehér lovaikon, némán lépdeltek a síró, jajveszékelő nép sorfalai között egészen a templomig.
A templomajtóban a főapát megállította őket és Jézus nevében kérte, hogy fegyver és ló nélkül lépjenek be isten házába. Csatabárd megrökönyödve nézett rá.
- Mit makog ez a majom itt nekem? - fordult tolmácsához. A tolmács fordította az óhajt. Csatabárd elvörösödve ostorával az agg főapát arcába vágva így ordított.
- Meg akarsz szégyeníteni engem, a győztes hadurat, te patkány? Ki vagy te, hogy megfosszál engemet lovamtól és fegyveremtől? Ezt még a magyarok nagyfejedelme Zsitvatorok sem merte volna megtenni velem, az elsőszámú hadúrral szemben, nemhogy egy ilyen jöttment pápista.
A főpap arcán kiserkent és szemét elborította a könnyel áztatott vér. Kézhátával letörölve a vért arcáról, megismételte kérését. Ettől Csatabárd begerjedt és végképp elvesztette türelmét, ostorát lasszóként a főpap nyaka köré tekerve, maga után húzva, a harcosai által sarkig nyitott templomajtón belovagolt vele a szentélybe.
A templomban szorongó, térdeplő népség sírva, zokogva, térden csúszva könyörgött életéért. Csatabárd fellovagolt az oltár elé, és szembefordulva a tömeggel, talpra állította a lovaglóostor végén csüngő főpapot.
- Most pedig vezess Attila kincseinek nyomára! - szólott és ellentmondást nem tűrően leszállt lováról, kantárját a város polgármesterének kezébe nyomva megindult a kincstár felé. A remegő lábú főpapok és a kincstárnok kinyitották a nehéz, vasalttal ellátott kincstárajtót. Csatabárd megállt a kincsekkel teli helység közepén és fejével intett főhadsegédjének, hogy adja kezébe Attila, az isten ostorának, elrabolt kardját. A főhadsegéd kiemelte az aranytokból isten kardját és Csatabárd kezébe adta. Csatabárd, kérdőn nézett körbe és Attila koronáját reklamálta. A főpap sírva bizonygatta, hogy a korona nincs meg.
- Hova rejtettétek? Egy óra gondolkodási időt adok nektek! Ha nem kerül elő addig a korona, akkor feldúljuk Károly szarkofágját és kidobáljuk a sírból bűzös csontjait. A kutyák elé vettetem azokat! És jaj lesz nektek, ha ott sem leljük! Addig dúljuk Európát, amíg a korona vissza nem kerül jogos tulajdonosához: a magyarok királyához! - zengte és intett, hogy rakodják társzekerekre a teméntelen kincset. Amikor végeztek a kincstár kitakarításával letelt az egy óra, de a korona csak nem került elő.
Csatabárd így szólt a főapáthoz : Beszélj hát, te hitvány csuhás! Hová rejtettétek a koronát?
A főpap csak ingatta a fejét.
- Rendben van, nyissátok fel a szarkofágot, szórjátok ki a csontokat, és ha ott sem leljük a koronát, akkor háromnapos szabadrablást engedélyezek.
Így is történt, de legnagyobb meglepetésükre a szarkofág üresen tátongott. Csatabárd ezen annyira felbőszült, hogy menten kivágatta a főapát hazug nyelvét. Elevenen megnyúzatta és szalmával kitömött bőrét a kolostor kapujára, kiszögeztette.
Ezzel kezdetét vette a háromnapos szabadrablás. Aki ellenállt azt a harcosok felkoncolták. Égtek a házak, égtek a templomok, klastromok, kolostorok benne az apácákkal, barátokkal, papokkal, odamenekültekkel együtt. Harmadnap este a főtéren hatalmas máglyát rakatott a szent könyvekből, miseruhákból és az összefogdosott papokat, nemeseket a máglyára ültetve alágyújtatott. A frankok királyát pedig a máglyával szemben álló fából ácsolt tribünön kalodába zárva arra kényszerítette, hogy végignézze népe elpusztítását. Az égig érő lángok lobogása kísérte a városból kivonuló magyarokat. A nép sírva könyörgött Istenhez, hogy minél előbb vigye őket innét, minél távolabbra. Megerőszakolt asszonyok, lányok, szűzek imája szállott az egekbe: "ments meg uram minket a magyarok nyilaitól!"
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-01-12 11:00:21
Észak-Itáliában a freisingi litániában ezt olvassuk: "Az idegenek betöréseitől ments meg minket Uram!" vagy a modenai lakosok 900-ban így imádkoztak Szent Geminianushoz: "A magyarok nyilaitól ments meg Uram, minket!",
2006-01-12 09:52:32
Ez hogy szolna omagyarul? :-D