Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-01-13 06:52:01
Megtekintve: 907
UFO kaland-1


Az első találkozás

Már nagy ember voltam, nevemtől zengett az ország, irigykedve nézetek fel rám az emberek. Én voltam Bogumil, a nagy mecénás, az örök adományozó, a dunaújvárosi bringatúrák szponzora, mindenki példaképe. Én voltam az új idők sikerembere. Túl voltam egy Pro Urbe díjon, és egy Szocialista Kultúráért érdemrenden. Én voltam a város első legnépszerűbb embere.
Elértem már mindent, amit csak ember elérhet. Megkaptam a szebbnél szebb nőket, zsenge lányokat, kikapós fiatalasszonyokat, megkóstoltam a fiatal fiúk szerelmét, súroltam a szodómiát is. És kelet mámorító buja tájain bizony igen kifinomult - mások szerint kificamodott az ízlésem -, de hát istenem, oly rövid az élet és ez alatt a rövid idő alatt kell mindent kipróbálni, megtapasztalni az embernek.
Végtelenségig elmentem a kéj, a mámor, a gyönyör kiaknázásában. Igen, sokszor állati ösztönöket kell kiélnie az embernek ahhoz, hogy száraz, szívós kutató munkájának ne legyen rabja, ne váljon szakbarbárrá. Elértem a szakmai sikereket. A gyógynövény-terápia, a természetgyógyászat üdvöskéje, a nagy mentor lettem. Példakép, afféle jelvény, amit ki lehet tűzni a reformgyógyászat zászlajára.
És amikor csúcson voltam, akkor, úgy éreztem, hogy semmit sem tudok. Elvesztettem magam alól a talajt, s megunva a körülöttem elharapódzó szürkeséget, ocsmány tülekedést, elkívánkoztam erről a földről. Úgy éreztem, hogy barátaim nem elégítenek ki, rokonaimban csalódtam. Mindenki kihasznált, csak a hasznot igyekeztek húzni belőlem. Megundorodtam mindentől és mindenkitől.
Már, a valaha oly imádott Nap sem vonzott, nem kívántam a folyók hűs vizét. Én, aki a világ összes óceánjait, tengereit megjártam, milliom szigetet, fürdőhelyet felkerestem az időt múlatni, egyszerre csak kifújtam. Nem vágytam senkire és semmire. A harmincfokos nyárban lehúzott redőnyök mellett hűs szobámban feküdtem, és meditálva nem gondoltam semmire.
Hetek óta tartott ez az állapot, amikor egyik holdvilágos éjszaka megtörtént a csoda.
Azon az éjszakán fenn volt a telihold, a meleg nyári éjben sarkig nyitva az erkélyajtóm, és a hatalmas ventillátor által kevert kellemes, hűs szobában teljesen meztelenül hevertem egy lepedő alatt. Nem jött álom a szememre. Életenergiám a csúcson volt, testem és lelkem kéjre vágyott. A hold egyre közelebb jött, már-már bebújt a szobaablakon, aztán valami kellemes bizsergést éreztem, a hold még közelebb jött, orgonalila fény töltötte be a szobát, a levegő vibrált, minden izzott. Szemeim behunytam a vakító fény miatt, moccanni sem tudtam. Megmerevedtem, a rám terített lepedő felemelkedett, körbelebegte a szobát, majd leereszkedett rám, s mellettem találtam egy selymesbőrű, hús-vér emberi testet. A vékony gyermekkarok, lábak rám fonódtak, egybeolvadt velem és egyetlen nyílásán: tüzes, síkos vulváján behatolva bíborlándzsámra tűztem. Arcát arcomhoz szorítva, oldalsó fekvő helyzetben tettem magamévá. Húst szorítottam, bár bőre kellemesen hideg volt, mintha egy kígyóval szeretkeztem volna.
Az aktus nem tartott soká. Miután jóllaktam belül tűzforró vaginájával, kibújtam a testből, szorítása elengedett. Hanyatt fordultam, és riadtan józanodtam ki. Hirtelen felültem. Ösztönszerűen körbetapogattam a lepedőt, s kezem keményet tapintott: nyúlok a lepedő alá, s ott a lény.
Hirtelen lerántottam a takaróként használt lepedőt, s a kis százötven centinyi lény ijedten kuporodott össze.
- Hát te ki vagy? S hogy kerülsz ide? - kérdeztem megrökönyödve.
- Ufó vagyok, a te mentorod, - mondta kellemes, lágy, se nem férfias, se nem nőies hangon. Ekkor néztem végig rajta igazából. Bőre halvány viaszsárga, teste teljesen emberi, egy tizenöt éves kamaszt formált. Mellei, mint egy serdülő lánykának, arca, mint egy kamaszé, lehet fiúnak is, lánynak is nézni. Haja aranyszőke, lágy hullámokban apródfrizuraként lebegett feje körül, mint kis glória. Murillo puttóira vagy Rubens angyalkáira emlékeztetett. Ajka vérpiros és fodros, fogai szabályosak, orra pisze, szeme dióbarna. Teste izmos és arányos. Lábai formásak, mellei kicsik, két feneke gömbölyű és kívánatos. Fanszőrzete és nemi szervei nem voltak. Altestén a két fenék közti szabályos vágásban egy izmos lyukacska, a vagina helyezkedett el. Ez szolgált végbélnyílásként, szülőcsatornaként. Ide futottak be a szaporodás és a kiválasztás szerveinek kivezető nyílásai. A vagina csodálatos s ingerlő, valami kellemes, férfihímtagot merevítő illatot árasztott. Valami olyan illatot, mint a virágok kelyhe bocsát ki, odacsalogatva a megtermékenyítő rovarokat, lágy volt és rugalmas. A kellemes illatú nedvesség sikamlóssá tette.
Felültem, és elhűlve szemléltem kis társamat.
- Hát te, hogy kerülsz ide kistündér? - kérdeztem ámulva.
- Úr küldött, hogy legyek melletted; legyek folytatásod! Én leszek a te jövőd.
- Uramisten, ez nem igaz? - hűltem el. - Hogy kerültél ide?
- Nem mindegy az? Ne kíváncsiskodjál. Elégedjél meg azzal, hogy én vagyok a te folytatásod.
- S meddig maradsz? - kérdeztem aggódva.
- Reggelig. Reggel jön értem az ufó, és visszamegyek Úrhoz.
- S soha többé nem látlak, kis kedves? Hisz oly jó volt veled!
- De, fogsz látni. Én leszek a te kapcsolatod. Időnként meglátogatlak.
- És akkor újra szeretkezünk? - kérdeztem mohón. A szépséges tünemény rám nézett, s elkacagta magát, majd szégyenlősen széttárta vérpiros vulváit.
- Élvezz, na élvezz ki! Messze még a hajnal! Használjunk ki minden percet. Gyere! - húzta fejemet szétterpesztett vulvájához, és én jó szokásomhoz híven, először orrommal kiszagolva, majd utána nyelvemmel hatoltam be. A nektárszerű bódító illat és harmat elkábított, felajzott. Nyelvemmel megpróbáltam a sikamlós záróizmokon behatolni. Igyekeztem széjjelfeszíteni a finom nyálkahártyával fedett izmokat. Kis szeretőm kéjesen nyúlt el, viaszarcába pír szökött, s meglehetősen élvezte a nyelves csatát. Én pedig begerjedve, hirtelen föléje magasodva égő bíborlándzsámat mártottam a tüzes vulvába. Behatolva a sikamlós, szorító zárógyűrűn, valami földöntúli gyönyört éreztem. Ráborultam, szorítottam, s fodros ajakait kerestem. Jó hosszú és lassú húzásokkal hatoltam be, majd amikor már az élvezés határára kerültem, hirtelen elszorítottam hímvesszőm tövét, és visszatartottam a kilövellni készülő ejakulátumot. Kell a következő menetre.
Kibújva a kedvesből, hasra fektettem, s formás se fiú, se lány testét simogatva, eljátszadoztam kerek fenekével. Aztán nyelvemmel, mint egy párzó állat végignyaltam a fenekét, vulváját, csípejét, pihe-puha tarkóját. Majd visszafordítva kezdtem elölről.
Végigcsókoltam a talpától, lába ujjacskáit, lábacskáit, köldökét, feszes mellecskéit s fodros ajkait. Nyelve és ajkai édesek voltak, mint a nektár. Lehelete illatos. Elbódultam, mint a mézbe esett légy. Miután kiélveztem a drága testet, bíborlándzsám rohamra szegezve, most hátulról vettem birtokba kedvesem. A két gyönyörű fenék mérhetetlen kéjvággyal töltött el. Bíborlándzsámat a forró, sikamlós vaginába döfve, két gömbölyű fenekét markolva, mint egy mohó állat tettem magamévá.
Amikor egyek lettünk, s én lefordultam róla, s hanyatt fekve pihegtem, ő hasamra ülve naivul megkérdezte:
- Jóllaktál velem?
- ühüm. - dünnyögtem, s agyamat elöntötte a lila köd.
Ájulásomból magamhoz térve, az ufó-tündér még mindig ott ült a hasamon, és kíváncsian leste ébredésem. Gyönyörű vonásai még szebbé tették sziluettjét. Újra megkívántam. Testemen lágy bizsergés futott át. Mintha megérezte volna, mi zajlik le bennem, mert szorításából engedve kissé felemelkedett, éppen csak annyira, hogy megmerevedő bíborlándzsámat vaginájába mártsam, s újra hasamra telepedve kalodába szorította nemi szervemet.
- Ki vagy te, kistündér? Égi tünemény? Fiú vagy lány?
- Ufó vagyok, és Úr küldött. Elégedjél meg ennyivel. Nincs sok időm, hamarosan vissza kell térnem. Elviszem testemben a magodat, s megszülöm a folytatásodat.
- De hol, és mikor? És mikor láthatlak? Látlak egyáltalán?
- Úr mondja meg, láthatol-e. Ha ő kiválaszt, akkor láthatol.
- S mi lesz a gyerekkel?
- Gyerekkel? - kérdezte ámulva.
- Miféle gyerekkel?
- Hát, amit nemzettünk � mondtam kétségbeesve.
- A génekre gondolsz, amit beraktál nekem?
- Igen azokra, ha így jobban hangzik: génekre.
- Nézd, az úgy van nálunk, hogy három holdtölte az, amíg a berakott több millió spermiumból és petéimből megérnek az embriók. Akkor a vulván keresztül kiadom a több millió embriót és a többi a FŐMESTER dolga. Az embriókat felnevelik, s benépesítik vele valamelyik kihalt bolygót.
- Szűzanyám - sipítottam -, csak nem! Na, ne mondj ilyet, tündérkém, hogy én... én adom a jövendőbeli népességét egy bolygónak.
- Te és még valaki.
- S ki az a másik?
- Én Úr városából: Maya.
- Szűzanyám! Ez nem igaz, ilyen nincs! És miért pont én?
- Ne kérdezz tőlem többet. Én többet nem mondhatok, s nem is tudok. Hogy mik a tervek velem és veled s a kicsikkel, ezt nem tudhatom. Úr kezében vagyunk, mi kis porszemek.
- Istenem, ne menj el, szépségem, ne hagyj itt! - ordítottam, de ő nemi szervével mohón kiszíva magomat, felemelkedett rólam, s iszonyú fényességgel ellebegett, ki az ablakon.
- Átkozottak! Kiraboltak, elvitték a magomat! És engemet itt hagytatok ebben a földi gyehennában! Átkozott legyél, kis bestia! Megszerettelek, kisajtoltad a magomat, s elhagytál? Miért? Én nem láthatom a folytatásomat? Miért tettétek ezt velem?
Úr, ha vagy! Mutasd meg hatalmad, vigyél engem Úr városába! Láttasd velem, miből lettünk, s mivé leszünk! Úr! Úr!
Ne hagyjál itt! Nincs semmi keresnivalóm ezen a földön. El akarok menni. Új világot formálni, mert itt már nem jó.
Így átkozódtam, de Úr nem felelt. Aztán visszabotorkáltam ágyamba, és mély bódulatba esve, elaludtam.

Második találkozás

Viharos egyesülésem Mayával teljesen kiforgatott önmagamból. Állandóan csak rá gondoltam. Se nőre, se férfira nézni többé nem bírtam. Ettől a pillanattól kezdve földi halandót meg nem kívántam. Csak őt óhajtottam. Elepedtem utána. Epekedésem óriási munkaintenzitásba csapott át, s kutatásaimat, kísérleteimet gőzerővel folytattam. Sikert sikerre halmoztam. Mintha alkotóképességem megsokszorozódott volna.
Így telt el három-négy hónap, amikor ragyogó teliholdas szeptemberi éjszaka köszöntött rám. Erkélyajtóm sarkig tárva, s én álmatlanul hánykolódtam paplanom alatt. Éjfél felé hatalmas suhogás, lila köd, és hupp: takaróm alá huppan Maya!
Illatát megérezve, hatalmasat ordítottam, s éhes fenevad módján vetettem rá magam a kitárulkozó vulkánforró vulvára. Maya még szebb volt, mint a múltkor. Formái kissé kigömbölyödtek, asszonyosabb lett. Gyönyörű őzike szemei kéjjel lobogtak felém, és mint egy amazon, lovagolt hasamon, bíborlándzsámra tűzve. Miután kiszívta minden magomat, fejét hátravetve, diadalmasan rázta meg aranysörényét, és huncutul rám nevetett.
- Itt vagyok, búsképű lovagom. Hívtál, hát megjelentem � mondta gonoszkodva. Én durcásan, mint egy kisgyerek, rátámadtam:
- Szégyelld magad! Itt hagytál! Elmentél, azt hittem, vissza sem jössz!
- Most itt vagyok, érd be ennyivel!
- persze. Most itt vagy. Kiszivattyúzod a magomat, aztán megint elmégy. Elviszed a magomat, ki tudja, mi lesz velük.
- Mi lenne, megszülettek, élnek mind a hatmillión! - mondta dacosan.
- Mennyien? - kérdeztem ámulva.
- Jól hallottad: hatmillión. Szépen fejlődnek a kicsikék. Most végezzük a nemi szétválasztásukat.
- Micsodájukat?
- Csak annyit mondok, amit tudok: A főmester genetikailag átalakította az embriók felét. Fele nő, fele férfi lesz, ha ivarérettekké válnak. Tudniillik nálunk már nemtelenekké lettünk. Én voltam egyedül alkalmas a megtermékenyülésre. Ezért hoztak le a Földre.
- Isten, az égben! S mért pont hozzám? Szürke egérhez!
- Mert te vagy a föld génbankja! - Igen. Ezt mondta a Nagymester: Úr. A főmester küldött engem hozzád.
- De mért pont hozzám, hiszen annyian lakunk e Földön?
- Mert te vagy az összekötő láncszem a Föld és az Úr városa között.
- Ezt nem értem, mért pont én?
- Mert mindig is az, voltál.
- Honnan tudod?
- Tudom, mert Úr megmondta Főmesternek, Főmester pedig nekem.
- Megőrülök! Hogy nem tudtam én eddig, hogy ilyen fontos személy vagyok? Ha én ezt tudom, dehogy rabittyolok húsz évig a vasgyárban! Nem hagyom, hogy seggnyaló haramiák, fehérkesztyűs gengszterek megcsapolják a tudásomat! Ha tudom, seggbe rugdalok mindenkit! - háborogtam, de Maya leintett.
- Ne heveskedj, öregfiú! Most ezt a sorsot szánta neked az Úr.
- Mért, volt jobb is?
- Volt.
- Megmondanád mikor?
- Előző életedben.
- na, ne. Kistündér ne etess! Ismerem ezt az izét, ezt a reinkarnációt... Előző életben fa voltál, kő voltál, ház voltál. Ne etessük egymást! Nem kell a rizsa! Ki vele, mi voltam? Hiszen szegény őseim egyszerű parasztok voltak, mióta világ a világ!
- Fáraó voltál; az első! - mondta Maya, és magába szívott. Elolvadtam, s beleájultam a hallottakba. Agyamat megülte a lila köd, és szememet elborította az emlékezés.
Nagy fényességet láttam, s magamat, amint valami kerek kabinban zuhanok alá az égből. A gömb a földön landolt.
Földet érésemkor már minden elő volt készítve. A hatalmas piramisok fényesen ragyogtak, a szikrázó nap sugarai visszaverődtek márványborításukról.
Hatalmas barna bőrű embertömeg várta jöttömet. Pompás kocsikat hajtottak elém, s fényes pompával vittek a feldíszített Karnaki templomba.
Egyenesen a fehér galabiába öltözött főpap elé vittek. A főpap letérdelt elém, lábcsókkal illetett, majd arany kettőskoronát tett a fejemre. A tömeg őrjöngött.
Színpompás hang- és fényjátékokon jelentették be, hogy Úr megküldte az ő földi helytartóját, akit ezen túl a Fáraó néven kell tisztelni. Minden Úrtól van, minden Úr ajándéka. Nekem kell engedelmeskedni. A Nap templomában lakom, a piramisok a leszállópályák, s ha a nép nem úgy viselkedik, akkor visszamegyek Úr városába, s itt maradnak a sötétségben.
A népet Úr teremtette ugyanúgy, ahogy a tőlem vett magokból most Maya által teremtett egy másik bolygóra. A nép 4000 év alatt elkorcsosult.
Elharapózott a pompaszeretet, a lustálkodás, az élvhajhászat és a szodómia. Úr megharagudott, s vízözönt bocsátott a földre. A vízözön elpusztította az érdemteleneket, s ledőltek a templomok. Csak a fenséges romok maradtak meg.
- S mi lett a fáraóval?
- Vagyis úgy értsem, hogy veled? - kérdezte huncutul Maya.
- Igen értsük úgy, hogy velem?
- Azt is elmondom, csak még meg kell dolgoznod érte.
- Értem, ki kell tennem magamért - mondtam felvillanyozva.
- ühüm - dünnyögte Maya, s hanyatt fekve széttárta gyönyörű combjait. Én közéjük hasalva apró csókokkal végigmentem bársonytestén, majd a vulvát kiszagolva, nyelvemmel utat vájva, bíborlándzsámra tűztem a kedvest. Hatalmas kéjben, lángban és tűzben egyesültünk.
Miután minden magomat magába szívta, felkuporodott. Gyönyörű arcát felém, fordította, és bársonyos szemeit szemembe fúrta. Gonoszkodva szólalt meg.
- a megrögzött szokások, az önzésed vitt vesztedbe. Az Úr adott melléd egy asszonyt. És csak őt szeretted. És a gyerekeitek is csak egymást szerették. Gyereked nemzette testvérének a gyerekeket, és azok gyerekei saját gyerekeiket. Így korcsosodott el a királyi vér. És a népek folytatták ezt a gyalázatos szokást. Rokonok házasodtak rokonokkal, apa a saját lányával, fiú az anyjának nemzett gyereket, s amikor már az állatokra került a sor, Úr megelégelte a fajtalankodást.
Rátok küldte a vizet, s a víz szétszórta a népet. Így aztán a nép újra megerősödött genetikailag, de a fáraók eltűntek.
- Úgy érted, hogy meghaltam? És hogy éledtem fel, mi lett belőlem? - kérdeztem izgatottan, de Maya nem tudott feleletet adni. Így nem maradt más, mint kihasználni a hátralévő pár órát, s vad szeretkezésbe fojtani a feltoluló kérdéseket - minden kis porcikáját kiélveztem ufó-lánykámnak. Miután elteltem vele és ő énvelem, már úgy értem, hogy összes magomat kiszippantotta - hatalmas fénycsóva közepette eltűnt mellőlem. Megint magamra maradtam.
Az első napokban igen csak bánkódtam utána, de aztán beletörődtem a megváltoztathatatlanba, és újra nekiestem a munkának, kutatásaimnak s a politizálásnak. Az állandó országgyűlési tudósítások, az acsarkodások, a manipulációk elkeseredéssel töltöttek el. Megrettenve láttam, miként szegényítik el a népet körülöttem. Miként tollasodnak meg az ügyeskedők a munkanélküliek gyűlöletét kivívva, s miként szaporodik a gazdagokkal ellentétben a mérhetetlen szegények tömege. Aztán megkezdődtek a rablások, kifosztások, gyilkolások. Alig néztem szét e kies hazában, mit látok: itt van Szodoma és Gomora! Így viaskodtam magamban, s teljesen magamba fordulva, újra lehúzott redőnyök mögött kuksolok szobámban, amikor hatalmas suhogással fellebben a függöny, s lilás fény lebegi be a szobát. Én, bár az imént még melegítőben kuksoltam a fotelben, a vetett ágyban találom magamat anyaszült meztelen, s mellettem emberi lényt tapintok.

A harmadik találkozás

Rögtön tudtam, hogy ez csak a számomra küldött újabb UNRA-csomag, az Úr által nekem küldött Maya lehet, és kitapogatva vulváját, behatoltam merev, égő bíborlándzsámmal. A test mintha karcsúbb lett volna, mint a múltkor. Ujjaim vaksin végigtapogatták aranyhaját, vállait, majd köldökén időztem, s feltűnt kemény és izmos hasfala, majd lejjebb tapogatva belém hasított a felfokozott kéj: Úr egy fiút küldött nekem. Mohó élvezettel szorítottam meg kőkemény bíborlándzsáját, finoman lehúztam a makk bőrét, és érzéssel élveztetni kezdtem. Teste lágy remegéssel nyugtázta az élvezés sikerét.
Közben bíborlándzsámat lassan, szinte milliméterekkel előre, hátra mozgattam kiélvezve a fiús szűk vagina szorítását. A férfiúi játékszert finoman, élveztetve jobb tenyeremmel megemeltem a két súlyos golyót, majd megnyomkodva újra a makkot, a vesszőt vettem munkába. Szapora légzés, halk sóhaj fakadt a ruganyos testből fel. Aztán amint haladtam az ejakuláció csúcsa felé, úgy szaporáztam kedvesem vesszejének szorítását, fejését, hogy a kulmináció tetőfokán egyszerre élvezzünk el.
Miután kibújtam a kedves testből, magam felé fordítottam, és egy gyönyörű ifjúval találtam szembe magamat. Szép arca, akár csak Mayáé, széles vállai, izmos mellkasa, feszes hasa, hosszú combjai igen csak kívánatossá tették. Éppen ez hiányzott nekem. Hiszen ezért is nem nősültem meg, mert örökké nőt tenni magamévá, főleg egy velem együtt öregedőt, ez Isten elleni bűn. Így, aztán ha beleunok a nőkbe, jönnek a fiúk, s ha azokba is: istenem, ott vannak a kecskék.
- Ki vagy te, gyönyörű Adoniszom? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel az ifjút.
- Tilla vagyok, Maya testvére. Főmester küldött, hogy tegyek kedvedre. Főmesternek Úr mondta, küldjed le Tillát, tegye magját bele Bogumil, hátha tisztul a faj.
- Édes Istenem, hát nálatok mindegy: mindenki megfogan? - kérdeztem ámulva.
- Igen, mi hímnősek vagyunk - válaszolta, s szemérmesen elpirult.
- S mást nem üzent a Főmester, nem mondta, mi voltam még előző életemben?
- De, mondta.
- Hagy hallom!
- Elmondom majd, csak fejezd be termékenyítésemet: folytasd a magok elvetését - szólott Tilla, s én újra nekirugaszkodtam az ifjú testnek.
A teljesen csupasz, jó illatú, selymes bőrű ifjú vulvájával kezdtem a munkát orrommal, majd nyelvemmel tágítva a rugalmas végbélnyílást. Majd hanyatt fordítva a drága testet, finoman lehúzva a fitymát, a lilásrózsaszín makkot vettem számba, s a fityma belső hártyáját szopva eufórikus érzés töltött el (mint csecsemőkoromban éreztem a női mell szopásakor). Közben tenyeremben fogva a két sárnehéz maggal teli golyót, elgyönyörködtem a tökéletes szerszámban. Kedvesem meg-megrándult a gyönyörtől. Mikor már az ejakulátum kilövellni látszott, akkor szorítottam a két golyón, és mohó szám teli lett az édes, mandulaízű drága lével. Két szememet kigúvasztva mohón nyeltem a nedűt.
Agyamat elborította a mámor, és testemet a kéj. Emberfeletti élményt éltem át, miközben magommal bőven öntöztem a ruganyos fiú ánust. Befejezve az aktust, egy erős lökéssel tövig hatoltam a forró végbélbe, s miközben kilövelltem a millió spermát, mohó ajkaimat rátapasztva a fodros, édes ajkakra, nyelvemmel nyelvét keresve, szemeimet szemeibe fúrva szorítottam az édes testet. Katartikus élményben egyesültünk.
Az aktus után hanyatt feküdtem, drága kis Tillám hasamra kuporodott, s elkezdte a mesét.
Második életedben Nagy Sándor voltál: a pederaszta macedón!
Úr küldött a görögök közé, hogy szilárdítsd meg a demokráciát, hirdesd az egyenlők közötti egyenlőséget, s magas fokra fejlesszed a kultúrát, a tudományt. Neked adta az Akropoliszt, s az egész világot. De te nem jól sáfárkodtál a demokráciával.
- Mit tettem rosszul? Nem mondta meg az Úr?
- De megmondta: halljad!
A görög városállamokban a demokrácia a csúcson volt. Az állam minden szabad görög demokráciájává vált. Egyenlők voltak a szabadok, de még egyenlőbbek az okosok. Választott szerveik, tanácsaik és a tanácsok vezetői uralkodtak a nép felett. Valahogy úgy működött ez a demokrácia, hogy a jól szervezett hadseregnek hála, a győztes hódító hadjáratokkal megszerzett hatalmas javakat, s rabszolgák ezreit könnyű volt elosztani. És amíg dőlt a rablott holmi, kincsek, rabszolgák, értékek, addig minden ment simán.
Építkezett az ország, hatalmas palotákat, stadionokat, teátrumokat, színházakat és szentélyeket emeltek. A rabszolgák művelték a kerteket, állították elő a termékeket, s végezték a házimunkát.
A szabadoknak csak művelnie kellett magukat, szépítkezni, s uralkodni a rabszolgákon. Így ment ez jó darabig.
Aztán kezdett elfajulni a nép. A homoszexualitást a több évig elhúzódó hadjáratok során a katonák alakították ki, legjobb megoldásként. A fiatal harcosok az alájuk beosztott ifjakkal éltek házastársakként, s egyre több fiúszeretőt tartottak. Úgyhogy amikor hazatértek gazdagon megrakodva hadisarccal, már csak megszokásból öntötték a ház úrnője elé ajándékaikat... s a hazahozott rabszolgák között mindig akadt egy-két jóképű, lányos-arcú fiúszerető...
Aztán ezt a galád szokást átvették az otthonmaradtak is. A vezéreknek, bíráknak, tanácsnokoknak, tanároknak, művészeknek egyre több fiúszeretője lett. Végül ott tartottak, hogy a nő csak szükséges rossz, utódnemzésre alkalmas test volt számukra, lélek nélkül. És akkor ez visszaütött, mert a nők is fellázadtak, s először csak a gazdagok, majd a kevésbé módosak között harapózott el a nőimádat.
Nő szeretett nőt, nők szerettek nőket, s hatalmas bacchanáriákat, orgiákat csaptak, míg férjuraik táborba szálltak.
Platón, Szapphó és hű követői már-már végveszélybe kezdték sodorni a demokráciát.
Ekkor küldött le a földre másodszor az Úr Nagy Sándor képében, hogy vezessed az igaz, megmaradt macedónokat egy tiszta földre, és ott alapítsál egy génbankot, nemes erkölcsű tiszta emberekkel.
- S mi volt a cél?
- a cél, Meotisz vidéke lett volna. Ott éltek az amazonok. Őket kellett volna meglelnetek, egyesülni velük, s a föld két legtisztább árja faja egyesüléséből keletkeztek volna új, tiszta nemes lények, melyekre méltán lehetett volna büszke az Úr.
- És elértük az amazonokat?
- Sajnos, nem értétek el. A hadjárat fényesen sikerült. Legyőzted a hatalmas perzsákat, felégetted országukat s Babilont, benne a híres könyvtárral. Leigáztad a hatalmas indiai birodalmat, s Indiában már-már megtalálni vélted az amazonokat, amikor végzetes halálod bekövetkezett.
- Mi történt?
- Az történt, ami a sors kiszámíthatatlan és önző fondorlata szokott lenni. Ha ugyanis megleled az amazonokat, s sok tízezer fiatal harcosoddal egybeadod őket, akkor Úr akarata teljesül, s a világ nemes, felsőbbrendű lényekkel népesül be.
Erre te mit cselekedtél?
- Visszafordítottam a seregemet.
- Igen. Párezer emberből helyőrséget hagytál vissza, s siettél haza a forrongó, cselszövevényektől hemzsegő szeretett Görögországodba. Sereged már a lázadás határán volt, s kénytelen voltál a visszaúton Perzsiában megállni, 10. 000 emberedet perzsa lányokkal megházasítani, tenmagad is megnősültél, s közben toborzott újoncokkal hajóra szállva, Egyiptomot akartad meghódítani. Terved nem sikerült, s fiatalon életed teljében, hirtelen halállal távoztál a földi létből.
- Miért? - kérdeztem ámulva Tillát.
- Hogy miért kellett meghalnod? Azt mondta erre Úr, ha ezt kérded, a válasz a következő legyen: azért kellett meghalnod, mert letértél a számodra kijelölt útról. Ahelyett hogy a Meotisz amazonjaival egyesültél volna, s benépesítetted volna a Földet nyugat fiainak és kelet lányainak dicső utódaival, te visszafordultál, hogy újra előző életed színhelyére menj, s megpróbálj fáraóként újraéleszteni egy hanyatlásnak induló társadalmat. Ezt nem tehetted meg, te nem lehettél újra fáraó, hiszen előző életedben már ebben a szerepben megbuktál.
- És, ha mégis, ha most már tapasztaltabban felépítettem volna az új Birodalmat?
- Nem, nem... ne is lázadjál. Úr döntött így, s neked meg kellett halnod, hogy örökké élj. Hiszen bebalzsamozott porhüvelyed, Alexandria és számtalan emléked mai napig él az emberekben.
- De én fiatalon meghaltam. Hiszen ez borzasztó!
- Úr így akarta. Meghaltál, hogy újraéledj ott, ahol abbahagytad a feladatodat, de ez már egy másik mese. Mennem kell. - intett a szépséges Adonisz, s ellebegett az űrbe. Én letaglózva ájultam a nagy böszme fotelba, hogy elbóbiskolva arra riadjak fel, hogy az erkélyen betóduló szél tépi a függönyöket.
Felriadva becsuktam az erkélyajtót, s bebújtam az ágyba.
Tillát sokáig nem láttam, s bizony sokszor sóhajtva kívántam a kedves testet egy jó ölelkezésre ágyamba. Mayáról nem is beszélve, hiszen azért mégiscsak Maya volt számomra a nő. Izgató lényük, vágyakat gerjesztő illatuk mindig megbizsergette férfiasságomat, valahányszor rájuk gondoltam.
Se nőre, se férfira nézni nem tudtam ezek után. Mi maradt más, mint a munka. Kutatásaimba temetkeztem, s az alkotásban éltem ki magamat.
Aztán egyszer csak, úgy Mikulás táján lebbent a függöny, és hatalmas fényességet árasztva megérkezett Maya és Tilla.


Negyedik találkozás
Már szunyókáltam ágyamban, kezemből az éppen olvasott könyv a padlóra esett, s én első álmomban szenderegve feküdtem paplanom alatt. Egyszerre vakító fény világított a szemembe, s máris mellettem volt a két kis ufó. Jobbra tapogatok, Mayát érintem, balra tapogatok, Tillát lelem. Hirtelen magamhoz térve, megrökönyödve bámulok rájuk, mire ők kitörő örömmel üdvözölnek, s mindketten tűzforró vulvájukat nyomják véknyakamnak.
Azt sem tudtam, hová nyúljak a kéjforrások ekkora arzenáljában. Mohó kezeim gacsos ujjaival hol Maya, hol meg Tilla selymes bőrét, arcát, haját, csípejét tapintom, hol meg tűzforró vaginájukban járok. Így élvezkedtem a két drága ifjúval, amikor végül is Mayánál kötöttem ki, s égő, merevedő bíborlándzsámat mohón ásító, gyöngyharmattól párás vulvájába mártottam, s ráfordulva édes, fodros ajkára tapadva nyelvemmel nyelvecskéjét kerestem. A Tilla látogatása óta eltelt négy hónap alatt, mivel se nővel, se férfival nem voltam, két herém millió maggal megtelve, hatalmasra dagadva himbálózott.
Valószínű, hogy Úr akarta így: legyek teli maggal, ha jön a két drága ifjú. No, amint Mayát dolgoztam hatalmas vehemenciával, éreztem, végbélnyílásom megfeszül, s jóleső, kellemes súrlódással Tilla selymes rugalmas bíborlándzsája tör utat testembe hatolva... Prosztatáim a kéjtől összehúzódtak, majd hatalmas adag ejakulátumot lövelltek bíborlándzsámon keresztül Mayába... a kéj leírhatatlan gyönyörrel töltött el. Tilla pedig belémhatolva, lassú húzásokkal ringatózva, bíborlándzsámon keresztül adta át a végbelembe permetezett égi magot Mayának... Így szeretkeztek a kis űrlények rajtam keresztül. Én voltam a katalizátoruk.
Mikor jóllaktunk egymással, akkor lefordultam Mayáról, s letolva az ánusomban élvezkedő Tillát, hanyatt feküdtem. A két kis kobold mellém bújt, mintegy belém olvadva simultak hozzám. Én hol egyiket, hol másikat simogatva, jóleső fáradsággal pihegtem.
Kisvártatva megszólaltam.
- Hát ti, hogy kerültök ide együtt?
- Úr küldött minket, próbáljuk meg, hogy Tilla képes-e megtermékenyítésre.
- És erre engemet dugott meg? - kérdeztem ledöbbenve.
- Igen, tégedet, mert ha közvetlenül engemet termékenyít meg, akkor, mivel testvérek vagyunk, esetleg a magok elkorcsosulnak. Így viszont rajtad keresztül a magok katalizálva vannak, s biztos, hogy nem történi korcsosulás.
- na, de arról nem volt szó, hogy Tilla magáévá tesz! - méltatlankodtam.
- Mért, azt hitted csak neked lehet Tillát magadévá tenned?
- hm, ez igaz - a fenébe is... - dünnyögtem. - Nem is volt olyan rossz.
- na látod. Ami magot a múltkor Tillába elvetettél a legutóbbi szeretkezésetek alatt, az Tillában elszaporodott, s most Tillából kilövellve, újra csak visszakerült hozzád.
Pár hónap múlva megérve benned már egy fele-fele DNS-molekulát tartalmaz minden egyes kis magocskád. Félig ember - félig ufó. Így aztán egyesíti a két faj jó tulajdonságát, s majd belémlövellve ötvöződik bennem egy új bolygó génbankjának új állománya.
- Atyaisten! - ámultam el, ez nagyon bonyolult.
- Á, dehogyis az, csak figyelni kell! - mondta Maya, s cirógatni kezdett... Én azonban elfáradva, csak hunyorogtam, s kissé mintha el is szundítottam volna a jólvégzett munka után. Arra riadtam, hogy Tilla belülre kerülve, Maya testén munkálkodik. A tőlem látott módszerrel piros nyelvecskéjével tűzforró vulvájának harmatcseppjeit kóstolgatja, majd sima hasát és hegyes mellecskéit veszi munkába. Aztán amikor a két aranyhajkorona összeborul, s a bíborlándzsa is a helyére kerülve hajószerű rugalmas mozgásban olvadnak össze, felriadok, s rábámulva Tilla kéjesen tátongó piros vulvájának mohó torkára, megkívánom őt. Bíborlándzsám megmerevedik, szemeim le nem véve a két gömbölyű hófehér fenékről, fölébe magasodok, s belemártom bíborlándzsámat a vulva sikamlós torkába... Pokoli forróság, mennyei kéj önti el agyamat, s átölelve az élvezkedő testvérpárt, Tillán keresztül magamévá teszem mindkettőjüket.
Sosem érzett kéjmámor kerített hatalmába. Kábítószer sem adja meg ezt a lélekemelő diadallal eltöltő boldogságot. Mintha én lennék Tilla-Maya és ÖNMAGAM ! Atyaisten - hasított belém a gondolat, csak nem én vagyok tán a szentháromság? Nem, nem ez tudathasadás. Nem lehetek egyszerre ennyi! Gondolataimból Maya zökkentett ki.
- Bogumil, ha elteltél, mesélek neked.
- Mit, kiscsibém? - kérdeztem mohón.
- Arról, mi voltál még előző életedben.
- Jó, mesélj, hallgatunk Tillával - lohadtam le kéjvágytól kielégülve, s lefordultam róluk.

Maya meséje

Mint tudod, utoljára Nagy Sándorként kellett meghalnod, mert visszafele mentél. Úr mondta, semmi jó nem jön ki abból, ha az ember még egyszer ugyanabban a hibába esik bele. Felmelegítve csak a töltött káposzta jó. - jegyezte meg Úr -, hiszen ezt ti, magyarok, jól tudjátok.
És most rátérek arra a nagy lehetőségre, amit kaptál Úrtól. Colombus még sehol sem volt, Amerigo Vespucci sem álmodott még a nagy földről: Amerikáról, amikor téged Úr előreküldött.
- Miért? - kérdeztem ámulva.
- Azért, mert úgy látta, hogy az elkorcsosult ajmara indiánokat a te génbankod által fel kell frissíteni s megmenteni. Így történt, hogy amint az ajmara mondákban szájhagyományként terjed, az évezred hajnalán a Bolíviai-fennsíkon lévő Titicaca-tóból egy derengő hajnalon hatalmas fényesség közepette kiemelkedtél, és a nép ámulva sereglett szolgálatodra.
Tiahunakunak neveztek el. Te voltál az ég fia, akit Úr küldött közéjük, s megparancsolta nekik általad, hogy emeljenek hatalmas templomot az Úrnak, és benne tiszteljék őt.
Te az ég templomában laktál, és a templom középső teraszán elkerített szüzek templomából havonta minden holdtöltekor teljesen meztelen átvonultak a templomba a megtermékenyítésre váró és vágyó szüzek, s te a hatalmas tömeg előtt a főoltáron sorra termékenyítetted meg őket Úrtól kapott magoddal.
- Iszonyú - temettem arcomat kezeimbe -, hiszen egy tenyészcsődör voltam?
- Mondhatjuk így is - helyeselt Tilla, s kuncogva fonta testemre vékony izmos karjait, lábait. Felálló rövid pénisze kéjesen ingerelte véknyakamat. Maya folytatta.
- a nép őrjöngött a rítus láttán. A férfiak csoportosan ejakuláltak, s undorodva szórták szét magjukat a földön, míg az ajmara asszonyok sóvárgó tekintettel csüngtek rajtad. Te voltál az ajmarák istene.
Aztán évek teltek el, s benépesedett magoddal az ajmarák földje, s felnőtt egy új nép. A férfiak világosbarnák, a nők inkább aranybarnabőrűek, hajuk hollófekete és testük karcsú, arányos volt. Az új nemzedéknek épültek iskolák, tornatermek, gyakorlóterek, és híres harcművészek oktatták őket a haditudományra.
És amint már ez az új nemzedék felserdült, s már annyira elszaporodott, hogy nem tudta őket eltartani a rabszolgaként imádó ajmara nép, akkor ez a te néped bevonult a kontinens belseje felé, új hazát szerezni magának. Kecsuáknak nevezték magukat az új hazát keresők.
Így értek el Peruba, s hódították meg a vad, merész, bátor és tudós kecsua indiánok Perut. Fellegváraikat a legmagasabb hegyek csúcsaira építették. Mondják, azért, hogy közelebb legyenek az úrhoz, azaz a napistenhez.
- Én is mentem velük?
- Nem, nem. Te megtetted kötelességedet, elvetetted az Úr által küldött magot, és természetesen meghaltál. Hatalmas pompával temettek el az Ég templomában. Tiszta aranyba öltöztettek, hatalmas arany álarcot raktak arcodra, és így nyugszol ott ma is.
- És mi lett azokkal, akik átmentek Peruba?
- Azok nagyon gőgösekké váltak. Vezért választottak maguknak, és az Inka nevet adták neki. Mivel jó harcosok és műveltek voltak, dolgozni nem szerettek. Iszonyú harcokat vívtak, s leigázták az egész földrészt. Vérszomjasságuk nem ismert határt. Egy-egy ünnepen tízezrével mészárolták le a szüzeket és rabszolgákat. Vérpatakokban fürödtek.
- ah, borzalom - rázkódtam meg, s merev bíborlándzsámat, a magát felkínáló forró vaginával hozzám törleszkedő Tillába mártottam. A kéj, a vér hallata, mámorral töltött el.
- a környező népek rettegve beszéltek az Inkák rémtetteiről. A kegyetlenkedésnek meg is lett az eredménye: a rettegő alattvalók az inkák parancsára virágzó földművelést és ipart valósítottak meg a kietlen tájakon. Kézművességük, arany- és ékszerművességük csodálatosan felvirágzott.
- És akkor jöttek a spanyolok! - szúrtam közbe, s döftem egyet lándzsámmal Tilla tűzforró vaginájába. Tilla megborzongott a kéjtől.
- Igen és akkor jöttek a spanyolok, s Jézus nevében elkezdték irtani az eretnek, vérengző inkákat. Így aztán azzal a felkiáltással, hogy az írmagját is ki kell irtani ennek a vérszomjas fajtának, megszüntetni a barbár vallást: kiirtották az inkákat.
- Természetesen ez jó ürügy volt arra, hogy hajó-rakományszámra rabolják el az ország aranyát! - jegyeztem meg sóvárogva. Tilla helyesbített.
- Ez így igaz: elrabolták az inkák kincsét, de az Inka bosszút állt rajtuk.
- Hogyan?
- Rájuk ragasztotta a vérbajt.
- nahát? -ámultam el, - csak nem?
- De.
- Hiszen az utolsó inkát, Atahualpát megölték.
- Megölték, de Úr leküldte ezekhez egy gyönyörű szűz képében, akit az Úr befedeztetett egy szifilisszel fertőzött Lámával. és ez a szűz először megfertőzte Pizzarót, majd sorra fertőzte zsoldos vezéreit, s mint kurtizán, az összes spanyol katonát... Aztán ezek hazatérve tovább fertőzték Európa lányait, asszonyait. Úr bosszút állt.
- Alaposan - sóhajtottam -, majdnem belepusztult az emberiség.
- Úr hatalma végtelen - mondta Maya és jótékony álomba merültünk.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-10-17 22:40:08
Az a baja a szervernek,hogy egy-egy mű olvasűásászámát nem mindig közli,csak a hsz-eket írja ki. megnézem az ismétlődéseket és kigyomlálom.magamról nem küldtem neked semmit? Most küldök.
2006-10-17 22:09:21
Micsoda fantáziád van! A novella elején néhány bekezdés ismétlődik? Ez szándékos vagy véletlenül? Érdekes volt olvasni, leginkább az első találkozásról. Nagyon élethűen részletezed az akrust, mintha megtörtént volna. Csak egy bökkenő van: nem híszek az ufólényekben, megéltem 65 évet, kerestem is, lestem is őket, UFO szakkörben is voltam, de semmi. Máskülönben érdekes ember vagy, írtál az elején magadról. Már kezdem érteni a problémáidat az emberekkel. Kár, hogy ezt a művedet kevesen olvasták eddig.