Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-01-15 09:22:02
Megtekintve: 566
Héják és galambok
Valamikor, rég, az emberiség hajnalán, a tápláléklánc csúcsán álltak a ragadozók, és a csúcs legtetjén az ember, mint a legfőbb ragadozó. Miden populációnak megvoltak a ragadozói, melyek egyben a szelektálás által ügyeltek, arra hogy e legedzettebb, legegészségesebb egyedek maradjanak fenn. Éppen annyian, amennyien szükségesek a ragadozók táplálék ellátásához.
A huszonegyedik században már annyira elrugaszkodott a civilizált emberiség a természettől, hogy ez a természetes kiválogtódás, a szaporulat egyensúlyban tartása megszűnt. Vegyük csak a galambok példáját. A parlagi, balkáni és örövsgalambokból hosszantartó mesterséges kiválogtással sokféle hús és versenygalambot tenyészettünk ki, mint ahogy a vadtyúkból a házityúkot is.
A városokban a kihasználatlan tetőrekbe ügyes emberek házigalambokat kezdtek el tenyészteni. A padlásokat tyúkketrechálóval lerekesztették és berendezték galamdúcoknak. Megvették a piacon az ocsút, takarmánybúzát, kukoricát és olcsón tenyészették a szapora galambokból az olcsó asztalra valót. Nem is lett volna ez baj, ha a zárt terekben maradnak a jószágok. De nem így történt. Rájöttek, hogy a tetőkön röptető nyílásokat vágva, a galambokat olykor kiengedik, nehogy elcsökevényesedjenek az izmaik.
Ebből aztán megállíthatatlan kalamajka keletkezett. A galambok egyrésze elszökött és új, hajléktalan, szabad életre rendezkedett be. Most már visszafordíthatatlanul telepednek meg minden zugban, tetőterekben, ereszek alatt, romos épületekben, viaduktokban, sőt még csatornákban is költenek. A szemközti háztetőn százával tanyázva süttetik magukat a nappal, és hatalmas robajjal reppennek fel.
Mit esznek ezek a félvad galambok? Szomorúan látom, amint az újrafüvesített parkban csapatostól csipegetik ki a fűmagokat. Faluhelyen, ha új veteményt telepitettünk, akkor szúrós gallyakkal takartuk be, védve galambok ellen. A városban nem törődik vele az illetékes, csak sopánkodik, hogy a gyep nem akar kikelni. Hogy kelne ki, ha a madarak kizabálják. Jó, rendben van. Kapirgálnak, csipegetnek, de miből él a több tízezer városi galamb? Jó kérdés.
Hát a szamaritánus gondolkodású emberek jóvoltából. Sokan gyönyörködnek abban, hogy erkélyükből madáretetőt készítenek. Kiszórják az ételmaradékot, rizsköret, krumpliköret, szárazkenyér és egyéb hulladékot nekik. A galambok percre potosan tudják melyik erkélyen, mikor lesz, terülj-terülj asztalkám, és csapatostól vetik rá magukat az ételmaradékra.
Vannak, akik Szent Ferencet játszva, pénzt nem sajnálva zsákszámra veszik a piacon az ocsút és kiülve a parokba, ház előtti padokra marékszám szórják az ég madarainak az eleséget. Azok pedig lesben állva a fák lombjai között lecsapnak és burrogva köszönik meg az adományt. Az alamizsnaosztók pedig motyognak, szólongatják őket. Ők úgy mondják, hogy beszélgetnek a galambokkal. Ha Szent Ferenc tudott beszélgetni velük , akkor ők miért ne! Madár-madár�
Csakhogy ami a csőrükön bemegy az hátul minőségileg átalakulva ki is jön. A galambok leszarják a szomszédok ablakait, erkélyét, a falombok alatt békésen üldögélő nyudijasok tar koponyáját, vállait, ruháját. Jól van, nem kell mellreszívni, ne rontsuk el mások szórakozását. Nem nagy ügy letörölgetni magunkat, ablakainkat naponta pucolgatni! Elvégre demokrácia van. Ha ők galambetetésben lelik örömüket, leljék. Mi meg pucolgatunk, takarítgatunk, suvickolunk utánuk. Az is öröm ám, ha naponta fényesre, tükrösre suvickoljuk ablakainkat, tar koponyánkat, herélt svájcisapkánkat, nyúlszőr kalpagjainkat, barhet kendőinket. Lesikáljuk a galambszaros padokat, mielőtt rátelepednénk� Istenem, valamivel csak el kell foglalnia magát az embernek nemigaz? Morgolódunk, dühenolunk, aztán békésen nézzük a magunkkal hozott pairzacskónyi, szárazkenyeret kiszórva, mint verekednek érte a rábukó galambok.
Vannak olyan szemfüles szomszédaim, akik kis galamcsapdát állítanak fel erkélyükön. Mikor a galambok gyanútlanul csipegetik az alamizsnát, a fapöcökkel feltámasztott műanyaglavórt tartó pöcköt spárgával megrántva egy-egy galambot csapdába ejtenek és megvan a napi fazékba való galambhús. A magyar ember furfangjának tárháza kimerithetelennek látszik. Az emberi lelemény csúcsteljesítménye az, amit mi, magyarok véghezviszünk!
Volt már több nagyvárosban galambirtási akció. Mérgezett magvakat szórtak ki. A köznép felháborodása azonban meghátrálásra kényszeríttette a galamirtó hatóságot. Maradt a szobrok, padok időnkénti sikálása. Láttam a TV-ben minap, hogy Londonban héjákat telepítettek be huszonöt évvel ezelőtt. A héják szorgalmasan tizedelik a galambokat. Bemutatták a Tower főhollászát. Neki az a feladata, hogy a hollókat életben tartsa, mert ha eltűnnek Londonból a hollók, akkor Londonnak befellegzett. Mindezért rendes fizetést húz a királyi háztól. A hollók pedig a héjákkal együtt versengve tépik széjjel a röptében elkapott galambokat.
Azonban egyidőre befellegzett a mulatságnak. Szomorúan jelentette be a főhollász, hogy a Tower hollócsapatát karanténba helyezi a madárinfluenza miatt és csak steril hatóságilag ellenőrzött magyar baromfihússal etei őket, nehogy elkapják a vírust. Így eleget téve az állatvédők óhajának a galamgyilkos hollókat vesztegzárra ítélték. A vadonélő több ezres héjaállomány már keményebb dió. Azokat csak úgy lehetne megfékezni, ha átszoktatnák, magyar baromfihúsra. De, akkor elvesztenék funkciójukat és a galambok rettenetesen, elszaporodnának, ami növelné a baromfiinfluenza veszélyt.
A királyi udvar tanulmányozta a magyar módszert és megrendelt egy magyar galamcsapdász brigádot. Királyi alkalmazásba veszik őket, fejpénzt kapnak a befogott galambokért és ezen felül, a galambok humánus megsemmisítése az ő feladatuk. Mégiscsak szelídebb dolog egy mozdulattal kitekerni a nyakát a madárnak, mint elevenen széjjeltépni a levegőben. Igy, mivel humánusan, minden fájdalom nélkül teszik el láb alól, zárt helységben, ahol senki nem látja a hóhérmunkát, nincs tiltakozási alapja az állatvédőknek.
Jó, jó, de mi lesz, ha Londonban elfogynak a galambok? Jöhetnek haza a nihilbe a szuper királyi galambcsapdászok? Ne féltsük őket! Már kidolgozták a verebek befogásának módszerét is. Nem, nem dobbal fogják a verebet, mint a kínaiak, hanem verébcsapdával. Ez is eltart egy ideig. És mi lesz, ha elfogynak a verebek is? Nyugdíjba mennek? Nem, hova gondolnak, állítólag rengeteg a patkány Londonban. Már dolgoznak a patkányirtási módszeren
-Úgylátszik a munkából sosem fogyunk ki.- Nyilatkozta a királyi galambcsapdászok vezetője.
- Mondja, uram nem lehetne Magyarországon is meghonosítani az Önök módszerét? Itt is annyi a patkány, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-01-18 20:09:48
Annyi baj legyen,ha aki beengedte az irást nem vette észre,mért kéred rajtam számmon.Én is tévedhetek. Ha csak a helyesírási hiba maradt meg benned,akkor szomorú.Ez nem ronthatja le a cikk élvezetét.Sajnálatos a tévedésem,de mondom,én nem vagyok jó helyesíró.A dokuban a hibajavitó kijavitja,de itt nincs javitó.Sorri.
2006-01-18 19:11:20
A heja pontos J, ember...