Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-01-24 21:47:04
Megtekintve: 848
Moszkva
Moszkvába érve Tánya megszervezte a csomagok kihordását a buszhoz, és mi úriember módjára elfoglaltuk helyünket az előzőnél valamivel jobb panorámás buszban. És a busz elindult velünk a rémképként emlegetett osztankinoi motelekhez. Ez a szállodának csúfolt három emeletes téglakaszárnya az ötvenes években, Moszkvában tartott VIT-re készült. Olyan is. Hát itt kaptunk szállást. Mint mondottam WC mosdó a folyosó végén, zuhanyozó a pincében. Három és négyágyas szobák. A környék lerobbant, vigasztalan látvány. A konyha tűrhető, a város jó félórára.
Nem sok időnk volt mérgelődni, mert mindjárt vacsora volt és esti városnézés. Az esti fényekben tündöklő belváros lenyűgöző látványt nyújtott. Ez kárpótolt némileg a szállás miatti csalódásért.
A másnapi program a Kreml megtekintése volt délelőtt, délután pedig szabadidő. A Kremlt azóta tízszer láttam, de mindig lenyűgöz. A Blazsenij Székesegyház gyönyörű hagymakupolái, benn a cári család tagjainak üveg, kristály és márvány koporsói. Csupa ragyogás minden. Aztán a Kreml toronyórája, a Szmolnij, a Kongresszusi palota és még számtalan kormányépület, templom. Az egész pár négyzetkilométeren belül, de monumentális. Jól esett a tavaszi napsütésben a régi macskaköveken sétálgatni. Természetesen megtekintettük a nagyharangot is, ami a cár harangja nevet viseli. Ez a harang a világ legnagyobb harangja. Sajnos öntés után megrepedt a formában, és egy darab kitörött belőle. Így nem lett felszerelve.
Bár a mauzóleumot másnapra halasztottuk, megnéztük azért a Lenin-múzeumot. Itt találtam megint szemben magamat legnagyobb megrökönyödésemre az ominózus golyó lyuggatta Lenin-kabát alteregójával. Ebéd után séta, bevásárlás. Igen jólesett a séta a kanyargós régi utcácskákban. Az épületek ugyan elhanyagoltak, de sármja volt az egésznek.
Sajnos a látványt elrondították a lépten-nyomon felállított elárusító bódék, körülöttük dobozokkal, ládákkal. Ez lerombolta a látvány örömét, és visszahúzott bennünket a jelenbe. Aztán elsétáltunk a Sándor-kert mellett, és ámulva néztem a mauzóleumba bebocsátásra váró, hosszú sorokban kígyózó embereket. Soknál kis koffer volt, némelyeken hátizsák, iszák. Batyu. Ők messzi tartományokból érkeztek. Megható látvány volt. Aztán elnézegettük az utunkba eső kis pravoszláv templomot, melynek ajtaja sajnos be volt szögezve. Még végigmentünk az Arbaton, kijutottunk a Dzserzsinszkij térre, a Kirov sugárútra. Elsunnyogtunk a Cseka épülete előtt, és újra visszakanyarodtunk a Kremlhez. Úti-célunk a GUM és a CUM. A két áruház monstrum, ott magasodott a Kremltől jobbra. Belépve bábeli nyelv- és zűrzavar fogadott bennünket. Ott volt egész Oroszország: örmények, grúzok, mohamedánok, cserkeszek, tatárok, oroszok. Mindenki. Ebben a hatalmas káoszban furakodtunk, tolakodtunk, mutogattunk, de azért egy-egy szép emléktárgyat sikerült vennünk. Itt is ugyanaz a szisztéma működött, mint más boltokban. Egy kioszkba megérkezett például szemem láttára az esernyő. Akkor pillanatok alatt sor képződött és mindenki kapott egy esernyőt 3 rubelért. Aztán a cipő. Ha nem én látom, nem hiszem el. Megjött egy szállítmány külföldi bor (nem műbor) férfi és női cipő vegyesen, dobozokban. Kérem szépen, mindenki kapott egy dobozzal. Nem próbálunk, nem nézünk, nem válogatunk. Majd amikor mindenkinek kezében volt a saját doboza, kezdődött a cserebere, hogy a méret stimmeljen. Ugyanígy voltak a kesztyűvel és a sapkával. Én ezt láttam, ezt mondom. De hozzá kell tennem, hogy ez kommersz, népbolt.
Párszáz méterre a Moszkva szálló körül, vagy a Belgrád szálló mellett a borostyán szakbolt körül már elegáns üzletek sorakoztak az igényes, vastag pénztárcájú embereknek. Főleg olyan boltok, amik a pártkádereknek a boltjai voltak. De voltak valutás boltok is.
Volt egy jópofa eset. Jól elkószáltunk, és vissza akartunk menni a Kirov utcai elektromos szakboltba megnézni a búvárszivattyúkat. Leintettük a taxit. Mondom neki, hová mennénk. Jó: harasó! � mondja ő, és elindul a másik irányba. A Kirov utca a Dzserzsinszkij térről nyílik. Namármost, amikor harmadszor kereszteztük a Dzserzsinszkij teret, akkor megállítottam, és kiszálltunk. Vagy nem ismerte a járást, vagy a térkép volt hamis. Mindenesetre, mi gyalog tíz perc alatt a boltban voltunk. Ilyen sztorijaink még voltak a taxikkal, de meg kell adni iszonyú olcsóak voltak.
Utolsó nap tartottunk egy búcsúvacsorát, és nagy izgalmak közepette csomagolni kezdtünk. Mindenkinek megszaporodott a csomagja. Nekem olyan szerencsém volt, hogy tudtam a centrifugába is pakolni, így csak négy csomagom volt, de volt, akinek tíz. A nagy dög búvárszivattyúból rajtam kívül mindenki kettőt is vett eladásra. Aztán a barkács-gépek, egyebek. Szépen bepakoltuk a sok csomagot egy teherkocsiba, mi pedig buszra szállva kihajtottunk a Belorusz pályaudvarra.
A pályaudvaron a hordárokra lettek bízva a cuccok. Állítólag a ruszki hordárok a világ legbecsületesebb hordárai. Bizalmunknak egyik útitársnőnk látta kárát, akinek mindkét, orült mennyiségű értékkel megrakott bőröndjét elemelték. A hiányt csak Lembergnél vette észre, hiszen a tíz csomagból kettő nem tűnt fel. Ugyanis a hálókocsiba nem lehetett mindent bezsúfolni, így a folyosón, az előtérben is csomagok voltak. Minden úgy történt, ahogy Feri bácsi megkoreografálta. Záhony előtt összeszedte az útleveleket, előkészítette a vodkákat, és várta a vámosokat. Jöttek is. A ruszki vámosok ellágyultak a vodka láttán, és békén hagytak minket. Hanem a magyarok nem dőltek be a trükknek vagy fülest kaptak. Ugyanis elállták a vagon két végét, és egyenként mindenkit szólítottak. Én voltam alul, a másik Balogh felül. Nézi a csomagokat, turkál benne, rágja a száját. s mondja. Nincs több? Mondom: nincs! Csóválja a fejét.
- Hihetetlen! Ember, maga nem hozott búvárszivattyút? - kérdezi.
- Nem én.
- Hihetetlen. - morogja, és a fölöttem levő egyre idegesebb másik Baloghtól kérdi, hogy mutassa csomagjait. Na, ekkor lett ribillió. Őt jelentette fel a szállodai ellenőrnő. Ő volt az a parókás ember. Először egy kis könnyű bőröndöt mutatott, amiben szennyes ruha meg baba volt, a lányának vette. Aztán a kézipoggyászt mutatta. A vámos ingerülten intett, hogy még. Akkor sor került az összekötözött két búvárszivattyúra, itt már kezdett a vámos belelendülni, aztán rámutatott a nagy kofferra, amin ültem kártyázást mímelve, ez is a másik Baloghé volt. Kinyitja, és hét bőrkabát benne! Ekkor kérdi: kié? Természetesen mi nem vállaltuk, a másik Balogh vállalta, a sajátja volt ugye. A vámos elkapta a karját, és felhúzta a kabátujjakat. A karján vagy tíz kvarcóra felcsatolva. A szánk leesett az ámulattól.
- na, jöjjön velem, maga itt marad, hozza a csomagjait is! - mondta, és már vitték is. Mi megrendülten néztünk össze. Istenem, addig jár a korsó a kútra, amíg összetörik. A csoportból még három túlsúlyos embert kapcsoltak le, és mindjárt könnyebben gurultunk hazafelé.
Itt végződik az első kiruccanásom a nagy testvér földjére. Élményeimet sokáig meséltem, míg aztán újra el nem kapott a kalandozás vágya, és elindultam meghódítani a Szovjetunió déli végeit.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!