Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-02-02 10:24:34
Megtekintve: 677
A parvenvűk védelmében
Akkor, amikor a szegénység mocsarában a sok hozzám hasonló kis szegény barátommal a hatalmas ártéri réteken barangoltunk, s elfáradva, a rét illatos lekaszált füvén hanyattvágva magunkat, a bárányfelhőket bámultuk, sokszor elképzeltem magamban: „Istenem ott a mennyországban micsoda gazdagság van, jólét...” S láttam magamat, amint csokoládét majszolva szép ruhákban hintázok önfeledten...
Ez volt az elképzelésem a gazdagságról. Mivel a környezetemben mindenki proli gyerek volt, s egyenruhánkban, a fekete klottgatyában feszítettünk, csak vezér volt és vezetettek. Soha nem gondoltam arra, hogy én egyszer gazdag lehetek. Úgy fogadtam el a világot, olyannak, amilyen volt. Valahogy természetesnek vettem, hogy proli gyerek vagyok, tanulhatok annyit, amennyit akarok, nekem a munkások hadát kell szaporítanom. Így lettem operatőr, színész, író, kirakatrendező, orvos helyett műszerész... Pedig nekem is voltak álmaim, csakhogy a lehetőség határai számomra – számunkra korlátozva voltak.
22 évig voltam melós, soha nem lázadtam. Néha elszomorodtam, amikor olvasgatva idegen tájakra vágyódtam. Tudtam, ez számomra elérhetetlen.
1982-ben jött életem gyökeres fordulata, amikor az országban elsők között szakítottam eddigi életmódommal, és feladva 22 éves törzsgárdatagságomat, önálló lettem. Indulásom 6 ezer forint adósság volt vállalatomnak.
Nagyon kemény munkával, sokszorosan megdolgozva a pénzért, kiépítettem kis maszek világomat, s hírhedten híressé váltam. Megvívtam harcomat az állammal, irigyekkel, s közben emberek ezreit gyógyítottam hangyaszorgalommal, a gyógyteáimmal.
Amíg otthon dolgoztam – négy évig –, évi egy nagyobb háromhetes külföldi utat engedtem meg magamnak. Elhatároztam, ha én gazdag leszek, módszeresen bejárom a világot, hogy lássam, megtapasztaljam azt, ami körülvesz bennünket.
Soha nem azért utaztam, hogy pöffeszkedjek, unalmat űzzek, dőzsöljek. Mindig a tudásszomj hajtott. Indultam Egyiptomból, folytattam Indiával, Kínával, Japánnal, Izraellel, Szíriával, Jordániával, majd egész Délkelet- Ázsiát bejártam, Ausztrália, Újzéland, teljes Közép- és Dél-Amerika az USA kivételével, Húsvét szigetek, Galapagos, Óceánia… Útleírásaimban próbálom az egyén szemével láttatni az idegen országot, tájat, embereket, szokásokat.
Engemet az egyiptomi kultúra, India és a Közelkelet mint a kultúra, az írásbeliség bölcsője vonzott. Másik nagy szerelmem a egzotikus népek világa, s ezen belül is az ősi amerikai indián kultúrák Pre columbiai, Azték, Maya stb.
Tehát nem dőzsölni: látni, tapasztalni.
És ami még idetartozik: 1987-ben vettem első videómat. Azzal a céllal, hogy amit látok, képre vegyem, s itthon másik nagy szerelmemnek, az operatőri, rendezői munkának hódolva a képeket rendezzem, vágjam, s helyi népi zenei aláfestéssel, kommentárral ellátva barátaimat, ismerőseimet megörvendeztessem egy-egy kópiával. Ha már ők nem jutottak el oda, hát lássák a csodát.
Általában 20 másolatot készítek, és állandó baráti körök vannak, akik várják. és élvezettel nézik készítményeimet. Vannak a nézők között egyszerű emberek, kétkezi munkások, gyerekek, földrajzórákra kölcsön adom, de orvosok, ügyvédek, egzisztenciák is, akik boldogan várják újabb munkáimat. És valahol ez is kiteljesíti az ember életét. Hiszen egy másik oldalamról, az alkotás kínján át produktumot nyújtok át a lélek épülésére.
Ha visszagondolok arra a kis klottgatyás proli gyerekre ott a Tisza-parton, szédülve nézek le a csúcsról: Istenem, hova jutottam?
Nem, nem török babérokra, hiszen igaz úton járok, a népnek a javáért cselekszem, még akkor is, ha folyton a törvénytelenség határát kell súrolnom. Hogy többször perbe fogott az állam, s börtön várt rám: nagy csoda! Ott is lehet alkotni!
Színész akartam lenni: megadatott. Évente tucatnyi előadást tartok több százas közönség előtt. S előadásaimon senki nem unatkozik. Én önmagamat adom. Újra és újra eljátszom nekik az életem. És okítok, segítek, tanítok...
Kérdezik tőlem, hogy honi környezetben gazdag vagyok-e?
Már nem. Fejemre nőttek az ügyeskedők, az üzérek, a kupeclelkű hazárdőrök, a szerencselovagok... Én a klasszikus gazdagok közé sorolom magamat: gazdag voltam anyagiakban, s most gazdag vagyok lelkiekben. Nekem ezelőtt 10 évvel millióra rúgott a havi jövedelmem, most inflálódott minden, s jó, ha megvan a havi 300.000... elvileg lecsúsztam, .Szabad madár a lelkem, s kell ennél nagyobb boldogság?
Tehát: már nem vagyok gazdag, csak jómódú.
De ha máról holnapra megszűnik ez a pünkösdi királyság, akkor sem esem kétségbe, mert ott a zsebemben a marsallbot, kéznél az eszem, és segít két kezem s az Isten. Mert Isten az van, annak lenni kell valahol a kék levegőégben, mert ha Isten nem volna, akkor már régen elveszítettem volna ellenfeleim. Ő mindig tudja, mikor kell kinyújtani felém segítő kezét. S visszahúz a szakadék széléről.
Az utóbbi három évben, hogy fellélegeztem, s állandó jövedelmet húzok, pihenhetnék, de az alkotó ember nem lazsál. Én úgy pihenek, hogy kikapcsolódásul cikkeket írok. Megírtam és megjelentettem hat szépirodalmi könyvet, írtam három tragikomédiát, megteremtettem a Transzcendentális Gyógyászatot, mint alternatívát és tíz éven át engedéllyel gyakoroltam,s oktattam. Természetgyógyászokat képeztem tovább erre a módszerre. Harcot indítottam a pikkelysömör ellen. Ez megint a másokon segíteni akarás. Most a flavonoidokkal, antioxidánsokkal kísérletezem. Nyugdíjasként szabadidőmben írok és publikálok mások épülésére.
Elvem volt mindig: szeress másokat, segíts, ahol tudsz, s adjál, ahol adni érdemes.
Évente jövedelmem 10%-át adományokra költöm. Volt olyan év, hogy ezt túllépve másfélmilliót adtam városomnak a Könyvtárra, de 10 éven át májusban Bringatúrát rendeztem, s húsz biciklit sorsoltam ki a túrázók között. De adtam már iskolafocira, alapítványt tettem a város egészségkárosodott gyermekeinek, különböző természetgyógyász szakkörök részére... Én eddig csak adtam, de nem azért, hogy valamit visszakérjek, vagy karrieremet építsem belőle. Amit adtam, önzetlenül adtam. Amit kaptam a várostól: Pro Urbe, kétszeresen is az Év Legnépszerűbb Polgára címet kaptam meg, és kaptam egy Szocialista Kultúráért érdemrendet. Ezzel pótolták azt, hogy valaha könyvtáros szerettem volna lenni.
A politikától igyekszem távoltartami magamat. Én másra vagyok hivatva. Én szabad madárként akarom szolgálni a népet.
Nem titok, szocialista érzelmű voltam mindig, s vagyok ma is. Én mélyen elítélem a kizsákmányolást, közte az önkizsákmányolást. De a szociális védőháló lebontását gyilkosságnak, merényletnek tartom, s a visszaállításáért szállok síkra.
Mit csinálunk a luxus utakon?
A luxus utak állandó fáradsággal járnak. Zötykölődünk a repülőgépeken, dzsipeken, autóbuszokon. Úttalan utakon járunk, de a szemünk az nyitva, és isszuk a látnivalót. Nem, nélkülözni nem nélkülözünk. Ha luxusszállókban lakunk, dőzsölünk a pénzünkért, de hiszen csak egy gyomra van mindenkinek. Tehát: fáradunk, látunk, tanulunk, hogy mondhassuk másoknak is, hogy tapasztalatunkat elmondhassuk.
Vásárlási szokásaim.
Én magamra nem adok. Vannak szép ruháim, pár darab cipőm, mert ez kell, a távoli utakra úgy utazom, mint egy kolduló barát, mert így kényelmes. Én a bőröndjeimben magamnak csak egy-egy szép faragást, értékes faliképet, zománcot hozok, ami arra az országra emlékeztet. Minden országból van a falaimon egy kedves emlék. A többi helyen családom tagjainak s barátaimnak hozok ajándékokat. A lényeg a sok-sok videokazetta az élménnyel. Ezért érdemes élni. Hogy itthon hogyan vásárolok? Meglátok valamit, megszeretem, és azonnal megveszem. Aztán, ha később nem tetszik, elajándékozom. Ennyi. Nincsenek filléres gondjaim, de tudom, mennyibe kerül egy kiló só, cukor, kenyér... Ugyanis önmagamnak vásárolok naponta.
Semmilyen klubba, társaságba nem járok.
A régi vágású, úgynevezett tradicionális nagy- és kispolgári családokhoz képest parvenü vagyok, tehát nem teszem ki magam annak, hogy neveltetési hiányosságaim miatt megvetően megmosolyogjanak, s kuriózumként kezeljenek, vagy lekezeljenek.
Az újgazdagok echte parvenü, harsányan bunkó világából megintcsak kirívok, mert őket nem érdekli a művészet, tudomány, irodalom, esztétika stb. Nincs témánk, mert engemet nem érdekelnek a pénzügyi manőverek, lóverseny, kutyaverseny, gusztustalan nő- és fiúügyeik... Tehát nincs témánk. Egyszerű emberek társaságát keresem, akik romlatlanok. Van kis baráti társaságom s a rokonok.
Mi lenne az ,az összeg, amitől gazdag lennék?
Relatív, mert ha százszor ennyit keresnék, százszor ennyit adományoznék el. Lényegében évi 10 millió forinttal kiegyeznék, mert abból évi két nagy utat megtehetnék, finanszírozhatnám kutatásaimat, s még ötmilliót eladományozhatnék...
Mi az, amit nem tennék meg soha?
Soha nem alázkodnék meg senki előtt, nem ütnék meg senkit, nem ölnék meg egy nyulat sem, nem rabolnék, s nem lennék öngyilkos.
Milyen allűrök idegesítenek?
A kivagyiság s annak megnyilvánulásai: hiú öltözködés, méregdrága cuccok, drága külföldi kocsik benne rádiótelefon, kacsalábon forgó kastélyok, testőrök.
Nem szeretem az újgazdagokat, nem is irigylem őket, de mélységes sajnálatot érzek irántuk, amikor látom a szemükben a félelmet (mi lesz velem, ha becsődölök, ha leváltanak, ha megölnek...?). Nyugodtan szeretek élni kis szürke egérként, kísérletezgetni, s szerény kis panellakásomban meditálni, alkotni.
S mi van a nőkkel?
A nő szükséges rossz. Amennyi kellett belőle, s néha tán több is, került. Most már megcsendesedtem, a nő, mint fogyasztási igény ott van a sor legvégén. Mint társ? Arra még nem gondoltam, majd ha elfogy a tennivaló, majd akkor... Talán?
Balogh Gyula Bogumil 2000
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!