Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-02-10 10:35:58
Megtekintve: 806
Mexicó-2
Vissza a múltba

Feljőve a pincéből, elindultunk a hatalmas négyszögletű tér szemközti oldalán magasodó piramispalota felé.
A főpap palotája abban különbözött Kukulkán palotájától, hogy a tetején nyitott oltár volt, egy hatalmas kőjaguárral a közepén. Ez volt a főpap trónszéke. A főpap piramisa úgy tagozódott, hogy a pincében voltak a papnövendékek tan- és hálótermei. Itt 12 éves kortól tanultak a növendékek, egészen pappá szentelésükig. A középső szint a kispapok szintje volt. Itt a frissen felszentelt és a 7 év, gyakorló időt töltő papok laktak. Ők adták a szolgálatot a szertartásokhoz, és ők végezték a kancelláriában az írnoki munkát. A harmadik szinten laktak a magas-rangú papok, szolgáikkal és ágyasaikkal. Legfelül lakott a főpap.
Ezeket, a termeket jártuk végig. A legfelső szintre nem akaródzott felmászni senkinek sem.
– Az is csak olyan, mint a többi – erősítgették önmaguk igazolásául. Én viszont felmentem. Mondtam társaimnak, készítek egy körpanorámát, míg nekik Pedró magyaráz odalenn.
Felhágtam a főpapi szintre és a főpap szentélyében elővéve kristálykoponyámat, szemeimet a koponya szemüregébe meresztve, kértem a kettős kilépést és visszatérésemet térben és időben, Kukulkán korába.
Így is történt. A történet ott folytatódott, ahol az imént abba maradt.
A királyi palota és a főpapi palota fényárban úszott. A lelátókon hatalmas embertömeg. Már napok óta folyt az ünnepi várakozás. A labdatér végén, kifaragott és hosszan kinyúló jaguárfejbe, vékony csatornán vezetett esővíz lassan, vékony sugárban csordogált alá. Arra vártak, mikor fog a Nap abba a 7 évenkénti szögbe kerülni, amikor aranyfonalként megcsillan a vízsugáron. Ekkor veheti kezdetét a végzetes labdajáték. Amíg a Nap szöge el nem érte azt a szöget, addig sportversenyekkel és különböző játékokkal szórakoztatták a vérre szomjazó közönséget, mintegy csillapításul vérszomjukat.
Odafenn pedig gyorsan peregtek az események. Engemet illatos fürdőkben megfürösztöttek a fiatal szüzek és ifjak, megmasszíroztak, illatos kenőcsökkel bekentek és hófehér tunikába öltöztettek. Bár ragaszkodtam glottgatyámhoz és herélt svájcisapkámhoz, eltüntették azokat, mondván, hogy leadták a mosodába. Amíg nem mossák ki őket, addig elégedjek meg azzal, amit rám adtak.
Így előkészítve, aranyozott gyaloghintóba ültettek és a főpapi szentélybe vittek. A főpap a fekete obszidiánból készült párduc kereveten trónolt, míg engemet vele szemben, egy Quetzal madarat formázó jáspis trónszékbe ültettek.
A főpap hatalmas cserpákú orrú, ráncos arcú, púpos, keselyű tekintetű férfi volt. Lila ajkai közt kukoricalevélből csavart, marihuánával töltött szivar füstölgött. A földön egy alabástrom urnában bűzös, bódító füstfelhőt eregető kábítószer égett.
A főpap farkasszemet nézett velem, majd lesütve savószín szemeit, megszólalt.
– Te is isten vagy! Csillagszemű Fehér Hold, beszédem van veled!
– Parancsolj velem, uram! – mondtam szenvtelenül, de belül felajzva, hogy ugyan mi sülhet ki ebből.
– Visszatértél hozzánk, mint ígérted ezer évvel ezelőtt, amikor Csaba királyfiként elindultál a Fehér úton (tejút), Esthajnalcsillaggá változva. Íme, most visszajöttél, hogy átvegyed a trónodat. Az ünnepség csúcspontján megkoronázunk a Quetzál madár tollaiból készített tollkoronával.
– Hát, nem is tudom... – bizonytalanodtam el – muszáj ezt?
– Bizony, muszáj! Kukulkán már öreg. Ő ma csillaggá változik, mégpedig Vénusz csillaggá. Felszáll a lelke az égbe. És te foglalod el a helyét. Addig azonban, amíg a beavatásod megtörténik, még sok dolgunk van. – mondta, és a lihegve érkező papi hírnökre nézett.
– Nagyúr! – rebegte meghatottan a földre nézve, mert ha tekintete találkozna a főpapéval, azonnal harakirit kellene elkövetnie. Nem élhetné túl a szemek találkozását. – Az aranysugár megjelent jaguár szájában. Kérlek, add meg a jelet a labdajáték elkezdésére!
A kék és vörös csapat felsorakozott. A főpap rámnézett és kaján vigyorral elmosolyodott.
– Fehér Hold, itt az alkalom, hogy bebizonyítsd isteni mivoltodat. Válassz magadnak csapatot. Remélem, mivel isten vagy, te dobod be az első labdát a karikába!
– na, ne!
– Uram, ezt a hatalmas megtiszteltetést nem vállalhatom el. Nem gyakoroltam eleget! – tiltakoztam, hiszen tudtam, mivel jár az első gól bedobása: lefejeznek, és istenné válok.
– Pedig ez az út vezet a trónig! – mondta rókamosollyal, rám meredve. Úgy próbált szuggerálni, mint kígyó az egeret.
– De, ha be is dobnám, és lefejeznétek, mit érnétek egy halott király-jelölttel? – ódzkodtam tovább.
– Ugyan már! Neked nem kell bizonyítani, hiszen te isten vagy, te már még egyszer nem leszel felavatva (fejlevágás). Csak bizonyítani kell.
– De uram, én olyan böszme voltam a gimiben, hogy mindig a kosár mellé dobtam a labdát. Képtelen vagyok belelátni a lyukba!
– Szép erény a szerénység, Bogumil úr, de nem kell szerénykedned tovább. Nézz le! Látod, hogy tombol a tömeg! Kórusban követelnek a vörösök csapatkapitányának.
– Jól van – adtam meg magamat, mint a vágóhídra menő marha – de ki lesz a másik csapat kapitánya?
– Ki lenne, hát maga őfelsége, a nagy Kukulkán, a maga 87 évével.
– Uramisten! Ez a roggyant vénember tán nem tudja még a labdát sem felemelni, nem hogy beletaláljon. Mi lesz veled Bogumil? – morfondíroztam magamban élve a sanda gyanúval, hogy kettős csapdába ejtettek, amiből valahogy ki kell másznom. Mert, ha betalálok a lyukba, akkor azért nyakaznak le, hogy istent csináljanak belőlem, ha nem találok bele, akkor meg azért, hogy mégsem vagyok igazán isten.
Végső kétségbeesésemben megsimogattam a táskámban lévő kristálykoponya fejét és gondolatban kértem, hogy segítsen kimászni a slamasztikából. Ezzel visszaültem az aranyhordszékre, és a vérszomjas tekintetű felajzott mayák sorai között lassan lecipeltek hordáraim. A lelátókon, kőurnákban hatalmas füstöt okádva, bűzfelhőt lövellve, égtek a kábítószerrel átitatott kanócok. A tömeg vérszomja, vad gerjedelme nöttön nőtt.
– Vért akarunk! Vért... vért ... vért! – üvöltötték kórusban.
Aztán a két csapat felsorakozott. A kékek élén a 87 éves szálfatermetű aggastyán: Kukulkán, fején összetekeredett kígyót ábrázoló aranysüveggel, kék tunikában. Úgy nézett ki, mint Mózes. A vörös csapat élére én álltam, meg lehetősen remegő lábakkal és hasmenéssel küszködve.
A főpap megadta a jelt. A tömeg elcsendesedett. Pisszenést sem lehetett hallani. Kukulkán inas kezébe adták a 3,5 kg-os tömör gumilabdát. Felemelte, s eldobta a karika felé. A labda kis ívben a földre esett, utána pedig a lendülettől Kukulkán fél térdre rogyott. A harcosok, mint egy vérbeli rögbypartyn, egymást gyilkolva dobálták a súlyos labdát, majd vörös társaim felém hajították a súlyos kőgolyóként repülő labdát.
– SzűzMária-uramisten, most segíts nekem! – fohászkodtam és belekapaszkodtam a gyomromnak repülő labdába. Úgy éreztem, menten kiszakadnak a zsigereim. Felemeltem és eldobtam a francba, el, minél távolabb. Még csak véletlenül sem a karika felé. Naná, majd marha leszek lenyiszáltatni a fejemet! Ebből komáim, nem esztek!
Már estébe hajlott a csata. A labdát egyik csapattag sem merte bedobni a karikába. Senki sem akart istenné válni! Hanem, amikor a lenyugvó nap vérvörös koronája megjelent, az egyik termetes harcos felnyalábolta a kétségbeesetten kapálózó Kukulkánt, kezébe nyomta a labdát, és labdástul bedobta a karikába. A karikán átzúduló labdát és Kukulkánt a túloldalon elkapták, és diadalmenetben vitték a vérpadul szolgáló fekete obszidián oltárhoz.
A tömeg addigra már úgy bekáfolt a kábítószeres tömjéntől, hogy bőszülten követelte a rítust. Kukulkánt felültették az oltárra, kezébe adtak egy obszidián kést, és elkezdődött a rítus. Először minden jajszó nélkül lemetélte bal lábát. Spriccelve ömlött belőle a vér. A vér szagára és láttára a tömeg vad önkielégítésbe kezdett. Iszonyú lett a hangzavar. Aztán nagy önuralommal Kukulkán lemetélte a másik lábát, majd a bal kezét.
Ekkor már a nagy vérveszteségtől annyira elalélt, hogy nem volt fizikai ereje saját fejének levágására. Viszont alantas személy nem érinthette, csak isten vagy istenkirály. A főpap, mint egy véres rongyra, rám mutatott.
– Fehér Hold, te isten vagy! Tedd a kötelességedet: csinálj istent a nagy Kukulkánból, változtassad őt Vénusz csillaggá!
– Ne, csak ezt ne! – visítottam, mint a fába szorult féreg. De nem volt mit tenni: a papok megragadtak és rúgkapálózásomra rá se hederítve, az oltáron vérében fetrengő, kifordult szemű, hörgő Kukulkán elé cipeltek.
– Csinálj belőlem istent! Parancsolom: tedd meg! – hörögte felém, miközben a tömeg felállva tombolt, és kiömlő magját szétszórta a levegőbe. Nem volt mit tennem, eléje léptem. Bal kezemmel megragadtam üstökét, fejét hátrahajtottam, ahogy csirkevágáskor láttam nagyanyámtól, és egy nyisszantással lemetszettem a fejét.
A szökőkútként kilövellő vérsugár telibe talált, s a vér ízétől és szagától vastag sugárban hányni kezdtem. A hányadék összekeveredett a vérrel, így a közönség nem vett észre semmit, ami megingathatta volna a vérszomjas közönséget isteni mivoltomban. Az iszonytól messzire hajítottam a levágott fejet, és pechemre éppen átdobtam a karikán.
– Szűzmárja-uramisten! Bogu, mit tettél! – kérdeztem döbbenten magamtól. – Hogy én, a két balkezes balfácán, aki úgy fél a labdától, mint ördög a tömjénfüsttől, aki még a kosár közelébe sem tudtam dobni soha, hogy én, betaláljak? Na nem, ez kész öngyilkosság. – Remegő térdekkel vártam, mit ítél a rókamosolyú, vén bakkecske főpap.
Az felemelkedett trónjáról, és kezébe adott fejet felmutatva a lebukó nap vérvörös sugaraiba tartva azt, imigyen szólt.
– Kukulkán csillaggá változott. Lelke fenn van az égben, és Vénuszként ragyog ránk. Meghalt egy isten és megszületett az új isten: Bogumil, a Fehér Hold! Jöjj, foglald el trónodat! – mondta a tömeg tombolása közben.
Én azonban újabb cseltől tartva, vad rúgkapálásba kezdtem, amint hónom alá nyúltak a markos papok. De azok mit sem törődtek vergődésemmel, felcipeltek a Quetzal madár trónusára, és elkezdődött a ceremónia.
Vérfagyasztó zenére, vad dobpergés közepette sudár, teljesen meztelen ifjak tollkoronával a fejükön, vad rítustáncot jártak körülöttem. Majd amikor a szeánsz a tetőpontjára hágott, zöld ornátusba öltözve, kezében a hatalmas tollkoronát hozva, mely eddig az agg Kukulkán fejét ékesítette, megjelent Kukulkán fia. Letérdelt elém és felém nyújtva, felajánlottam a koronát. Mivel nem akartam végleg közöttük maradni, egy nemes gesztussal az előttem térdeplő ifjú herceg fejére helyeztem azt.
– Most már te is isten vagy! – mondtam, és megsimítva a táskámban rejlő kristálykoponyát, halkan odasúgtam neki.
– Ments ki innen! Térjünk vissza a jelenbe! – és hatalmas füstfelhőbe burkolózva, az égbe szállva eltűntem az öklüket rázó vérszomjas népség elől.
– Belőlem nem esztek! – kacagtam, és máris visszatértem a jelenbe. Éppen ideje volt, mert Lacika lila feje megjelent a trónterem ajtajában.
– Bogukám, rád várunk! Mi a fenét, vacakolsz itt? Gyere, mert megyünk tovább! – lihegte, csodálkozóan rám meredve. – Különben jól vagy? – kérdezte gyanakvóan.
– Miért, hogy kellene lennem? – kérdeztem vissza.
– Semmi, semmi, csak valami furcsa rajtad... Nem is tudom – mondta, és napirendre térve a dolgok felett, lemásztunk a piramisról.


Pacal király romvárosa

Befejezve a nagy Kukulkán piramisvárosában tett látogatásunkat, utunkat Palenque, a nagy (első) Pacal király piramisvárosába folytattuk tovább. Palenquét, amióta 1952-ben felfedezték, és folyamatosan feltárták, majd rekonstruálták, a turisták százezrei keresik fel. A piramisváros valóban grandiózus és lenyűgöző. Annyiban különbözik a többi piramisvárostól, hogy ez már félig vallási és félig világi központ volt. A várost 100.000 gránitból faragott, falloszokat ábrázoló kőkerítés (palánk) veszi körül. Erről kapta a hódító spanyoloktól: a Palenque (Palánkvár) elnevezést.
Míg ezeket az információkat útközben Pedró elénk tárta, az alatt a rövid 18 kilométer utat megtéve, meg is érkeztünk a pompás őserdei szállásunkra. A bungalow rendszerű, csodálatos uszodával, étteremmel és közösségi helységekkel ellátott szállás az őserdei környezetben lenyűgözött bennünket. Valahogy más volt, mint az eddig általam látott kenyai, zimbabwei vagy Sri lankai, avagy a Nepálban lévő Okovangó nemzeti park. Kicsit hasonlított a borneói szigetvilágban lévő Mulu parkhoz, de az egyéni bája ennek is megvolt. Summa summarum: olyan echte mayás volt az egész.
Lényegében itt kezdődött felkészítésünk a nagy találkozásra. Egy napot és éjszakát töltöttünk itt pihenéssel és a maya történelem e szakaszával való ismerkedéssel.
Röviden ismertetve, hogy benn elegyünk a képben, elmondom: Nagy Kukulkán 532-ben érkezett személyzetével a Nagy fehér Útról, azaz az égből űrjárműveivel, hogy felépítesse és beüzemelje Uxmált. Természetesen magával hozta eredeti feleségét, aki szintén az ő űrbéli népéhez tartozó volt. Az űrkompok 270 évig hozták az építőket és az eszközöket. Amikor elkészültek a piramisok, már az építkezésekkel egyidőben megindított tanfolyamokkal kiképzett hivatalnokok, papok megszervezték a környező mayák (rabszolgák) gyerekeinek beiskolázását és nevelését.
Kukulkán stratégiája zseniálisnak mondható, a legkézenfekvőbb megoldásnak tűnt: megpróbálta a helyi adottságokat és körülményeket beépíteni államgépezetébe. Tudta, hogy a fentről jövő támogatás elakadhat, s neki visszatérésre nem lesz módja. Az ég urának a bányákban rabszolgákkal kitermelt uránium, lítium, rubídium és cézium fémekkel kellett fizetnie. Tehát az űrkompok nem mentek üresjárattal vissza, hanem az égi szállítmányokért cserébe az űreszközök készítéséhez létfontosságú fémeket szállították visszfuvarként.
A melléktermékként kitermelt drágaköveket, aranyat és ezüstöt, meghagyták Kukulkánnak. Belátására bízták, mit tesz velük.
Az aranyat elsősorban az ég urának (Tollas Kígyó) ajánlott szentélyek, oltárok díszítésére, valamint az Urat dicsőítő szobrok készítésére fordította. Papjai és írnokai által kreált maya írásként számon tartott képírással leírattatta mindazt az információ tömeget, amit fentről hozott. Ezek egy része kőbe vésve reliefeken és szobrokon, papirusztekercseken és bőrképek formájában ránk maradt. Mint előbb említettem az írás még megfejtésre vár. Mivel nincs újabb rosetti kő, s nyelv maga is ismeretlen, a megfejtett szavakat nem tudják még a komputerek sem érzékelni. Úgy néz ki a dolog, hogy valószínűleg ó magyar nyelven beszélhettek, és ezért nem érti senki sem. Hiszen a számítógép nyelve is angol.
A kristálykoponya segítségével való visszatéréseimben tökéletesen megértettem beszédüket. Ez nem semmi.
Folytatva a történetet. Kukulkánnak hét gyermeke született egyenes ágon. A legidősebb Szép Maszk még apja életében új város építésébe fogott. Ez a város lett Kabak. Kabakot egy fehér murvából készített szent út kötötte össze Uxmál-lal. Ezen át, közlekedtek a két város nagyjai, amikor ünnepek alkalmával felkeresték egymást.
Kukulkán 580-ban jobblétre szenderült, és a már jólismert ceremóniával Vénuszcsillagként távozott a földi vadászmezőkről.
Uxmált, a király csillaggá válásával, kiürítették és elhagyták lakói, mivel elvesztette funkcióját. Az új központ most már Kabak lett. Kabak már nyitottabb volt a környező világ felé, sőt mintegy függetlenedését az égtől, Szép Maszk eretnekdöntést hozott: megengedte papjainak és személyzetének, hogy az előkelő, az őket körülvevő maya népességgel házasodjanak, és gyerekeket nemzenek velük.
Történt ez azért, mert az űrben megorroltak Szép Maszkra és felfüggesztették az ellátmányt.
Szép Maszk egy gyönyörű maya hercegnőt emelt maga mellé: Arany Csillagot. Ő tőle született öt gyermeke. A legidősebb volt Pacal.
Amikor közeledni érezte halálát, 623-ban megrendeztette a nagy ünnepet, és miután felszállt az égbe (felraboltatta önmagát), a birodalmat kiskorú fiára, Pacalra és régensként anyjára, Arany Csillagra hagyományozta. Így történhetett meg az a szokatlan eset, hogy a király halála után nem hagyták el azonnal a piramisvárost, hanem 9 évig még maradtak. A kis királyfi 18 éves koráig virágzott a maszkok városa, Kabak. Ez alatt felépítették Palenquét a kis királynak. Apjától örökölte a szépérzékét és a nőkhöz való vonzódását. Anyja szigorú kézzel kormányozta az égi segítség nélkül maradt birodalmat, s egyre jobban kellett támaszkodnia a környező lakosságra. Hatalmas ütemben folyt a lakosság átnevelése.
632-ben, 18 éves korában, került a trónra Pacal. Ekkorra teljesen elkészültek Palenquéval és átköltözött az udvar. Kabak kiürült, magára maradt. Hamarosan elnyelte az őserdő.
Hatalmas ünnepséggel avatták fel az új királyt: édesanyja Arany Csillag helyezte fia fejére a koronát. Ekkorra már teljesen megszakadtak az égi kapcsolatok, és az udvar népei nyíltan házasodtak a rabszolgákkal. A maya vér kezdett felhígulni.
Pacal egy változó népességet, átalakulóban lévő morált, értékrendet örökölt. Hogy káoszba ne fulladjon az egész rendszerváltás, bevezette az abszolutizmust. Pacal lett az első abszolút uralkodó, aki leváltván a főpapot, saját magát nevezte ki főpapnak, és a hadvezetést is lefejezve, magának vindikálta a főparancsnoki tisztséget is. Valóságos szervező zseni és szakrális személyiséggé nőtte ki magát az idők folyamán.
Elvileg 615 és 683 között uralkodott. Ha leszámítjuk a gyámságot, akkor 632 és 683 közé tehető a tényleges uralkodása. Ez nem kevesebb, mint bő ötven esztendő.
Ez a másfél emberöltőnyi idő elég volt ahhoz, hogy felvirágoztassa az egész Yukatán félszigetre kiterjesztett maya birodalmat. Zseniálisan szervezte meg a közigazgatást, a hírközlést és természetesen az elnyomó szervezetet is. Katonasága jól felszerelt zsoldos hadsereg volt. Hasonlóan a török janicsárképzéshez itt is gyerekkorban kezdték meg a katonává való képzést. Az állam jó pénzért vásárolta meg a parasztoktól az erős, rátermett izmos 6 éves fiukat. Utoljára látták szüleiket. Azzal, hogy bekerültek a városba, máris a király tulajdonává váltak. A hatalmas főteret, gyakorlótérként használta a katonaság, hiszen kihasználatlanul állt az ünnepek közötti napokon.
Pacal uralkodása alatt a bőség, gyarapodás és szépség uralkodott. Hetvenhét évesen, 683-ban önként lemondott trónjáról és csak a művészeteknek, a szeretkezésnek hódolva élt. Fia II. Pacal 38 kilométerre felépítette Chichen Itza városát, és onnan irányította az óriásra nőtt birodalmat.
Pacal életében megépítette sírtemplomát, melyre borításként fehér mészkőbe faragott élettörténetét és államának történéseit vésette. Hatalmas, két méter harminc centi hosszú, másfél méter széles alabástrom szarkofágjára rávésette végrendeletét, ami máig megfejthetetlen. Amikor készen lettek a mesterek a szarkofággal, azután építette fölé a sírtemplomot. A szarkofág úgy lett megalapozva, hogy az oldallapja egy trükkös zárszerkezettel elforgatható volt, s miután meghalt, díszes, aranyozott fakoporsóba tették bele jáde maszkkal fedett arcú két méteres tetemét.
A király haláláról annyit tudunk, hogy szép halála volt. Ágyban, párnák között halt meg, s esze ágában sem volt feldarabolnia magát. Dehogy akart ő Vénusz csillaggá változni. A rossznyelvek és a szájhagyomány azt mesélik, hogy 701-ben, 95 évesen érte a halál, szeretkezés közben. Hatalmas életenergiáját egy titkos recept alapján készített vitalitást és gerjedelmet növelő ajzószernek köszönheti, amit rendszeresen szedett.
Éppen hetvenkettedik ágyasát próbálta bejáratni (el akart hálni a hófehér bőrű 15 éves Ezüst Virággal). Hogy helyt tudjon állni, egész éjjel dupla mennyiségű ajzószert vett be. Ez lett a veszte. Öregedő szervezete nem bírta a gyűrődést és az ötödik menet közben hajnali 3 órakor holtan fordult le kedveséről.
Végakarata szerint bebalzsamozva temették, aranyozott koporsóban alabástrom szarkofágjába, majd örökre rázárták az oldallapot. Hogy ne unatkozzék holtában egész bútorzatát, kedvenc tárgyait és 72 feleségét is bezárták a sírkamrába. Aztán fölébük építették a sírtemplomot, a fölé pedig a szelek palotáját.
A 145 méteres piramis tetején fésűfogszerű kőperemet emeltek, amin a szél áttörve, csodálatos hárfaszerű hangokat hallatva, égi zenét játszik a pompakedvelő királynak és háremének. Nyugodjék békében, áldásom rá.
Fia II. Pacal már nem volt olyan nagy formátumú ember, mint apja. Gyengekezűnek és részrehajlónak, sőt olykor megalkuvónak is bizonyult. Az apja által ráhagyott fekete sereget (zsoldosait) nem fizette rendesen. Azok elvadulva fosztogatni kezdtek, és a népet sanyargatták. Mondogatta is a nép elkeseredésében: „meghalt Pacal király, oda az igazság!”
II. Pacal 740-ig uralkodott. Utánuk jelentéktelen uralkodók, majd helyi kiskirályok uralkodtak. Bár Chichen Itza virágzott, a környékbeli tartományurak a saját területüket védve nem nagyon szívesen adóztak a központi kormánynak. A hadsereg meggyengült. Így történt meg, hogy 1000-ben már Chichen Itza egy föderatív állam fővárosaként létezett.
1250-ben elbuktak a mayák. Új hódító nép foglalta el jól-szervezett birodalmukat és az új főváros Mayapán lett. Ezt söpörte el aztán 1500 körül a spanyol hódítás.
Ennyi, amit a mayákról a szájhagyományok alapján megtudhatunk.
Fejezte be Pedró eligazítását és a bőséges vacsora után ki-ki ment lefeküdni a gekkók által vigyázott bungalowjába. Másnap, a kora reggeli ébresztő után, újabb felfedezések várnak ránk. Saját szemünkkel fogunk meggyőződni a Pacalok monumentális városairól.


Tiszteletemet teszem Pacal királynál.

Az őserdei rezidenciától pár kilométerre lévő Palenquébe döcögős autóút vezetett. A murvával leszórt út fehéren virított a buja őserdőt folyamként kettéhasítva.
A palánkkal körülvett város főbejáratához érve, hatalmas népművészeti piac uralta a terepet. Átvágva a pólóárusok hadán, végre a főbejárathoz értünk. Leszurkoltam a 3 dollár, kamerázási sarcot, majd a forgóajtón átkecmeregve, máris benn voltunk a „Városban”.
A főtéren álltunk meg. Ez a szépen gondozott gyeppel beültetett terület nagy alakuló térnek felelt meg. Itt tartották a katonák az alaki kiképzést, itt voltak a népünnepélyek. A tér két oldalán egymással szembenéző piramisok álltak. Majd a négyzet alakú tér másik oldalán lévő, a tér oldalát teljesen körülvevő tribünt alkotó kisebb piramisok, stadionszerű jelleget adtak az egésznek.
Egy ezer éves boabab fa alatt álltunk meg, és a rekkenő hőség ellenére a hűs árnyékban feszült figyelemmel hallgattuk a helyi idegenvezető felvezető szavait.
– Jobbra a kisebbik (78 méteres) piramis I. Kin Pacal a Nap Pajzsa piramisa. A piramis mögötti gyönyörű kertben található a híres sírpiramis. A piramis úgy készült, hogy először megépítették a szarkofágot, belehelyezték Pacal tetemét. Fölé emelték a sírtemplomot, majd az egészre ráépítették a piramist. Amikor 1952-ben megtalálták a piramist, nagy gondot okozott a szarkofágba jutás. A 3,5 tonnás kőlapot sehogy sem lehetett leemelni, de elcsúsztatni sem, mert rafinált zárszerkezettel rögzítve voltak az oldallapok és a fedél is. Annak az ódiumát senki sem merte vállalni, hogy lebontsák a piramist egy daru beszerelése miatt. Így hét évig csak a sírkamrába helyezett és lassú halálra ítélt feleségek csontvázainak, ékszereiknek, használati tárgyaiknak, arany-ékszereiknek és a király összes vele eltemetett tárgyainak leltárba vétele és restaurálása folyt. Már-már feladták a reményt, amikor jelentkezett egy Hungaros (Mexikóba telepített magyar cigány), hogy ő kinyitja a zárat.
Említsük meg a nevét: Lakatos Mujó. Mujó hírhedt mackósként orgazdaságért és kifosztásért 7 évet ült a Sing Singben. Előtte nem volt semmilyen zár sem akadály.
Lujó fakofferjével a hóna alatt megérkezett és fél órát kért. Kabátját leterítette a földre, rátérdelt, és sztetoszkópjával, mint orvos a beteg mellkasát, hallgatni kezdte bütykös ujjai kopogtatásának visszhangját. A TV kamerái minden mozdulatát rögzítették. És lőn csoda: a tudósok legnagyobb ámulatára fél óra elteltével Lujó egy mozdulatára elfordult a zárókő és kinyílt a szarkofág oldallapja.
Óriási volt a megdöbbenés. Lujót az égbe emelték. Megkapta a Régészet Kiváló Dolgozója kitűntetést, amit azonnal a mellére tűzött a régészeti miniszter.
Csak ezután vették szemügyre az aranylemezekkel borított szarkofág belsejét. A szarkofágban egy teljesen épen maradt, szintén aranylemezekkel borított hatalmas fakoporsó volt elhelyezve. Miután óvatosan kihúzták és felemelték a fedelet, feltárult a bábként belehelyezett király bebalzsamozott teteme.
A tetem jáde lemezekkel volt borítva, és jáde maszkot viselt. Az egészet elvitték az Antropológiai Múzeumba, restaurálták és konzerválták. Most üvegfal mögött bárki megtekintheti a Nagy király múmiáját és maszkját.
Nézzük meg közelebbről is a sírtemplomot – mondta Pedró és elindultunk a sírpiramis felé.
A piramis, eltérően az eddigi szürke kőzettől, krémszínű, kellemes drappba játszó nemes kövekből épült. Oldalait, mint valami hímzés reliefek sora borította. Mivel a piramis nem volt arany lemezekkel és kerámiával fedve, az utókor nem rongálta meg, hiszen a követ minek szedték volna le. Így teljes pompájában ránk maradt a piramis. A piramisban belül laktak. A helyiségek egy része teljes pompájában fennmaradt. A freskók élénk színekkel világítottak a fehérre meszelt falakon.
A legújabb teória szerint Pacal, amikor visszavonult, felépítette ezt a piramist a már előbb leírt módon, és saját síremlékében lakott 72 feleségével és udvartartásával. A tér szemközti oldalán álló királyi palotát (piramis) pedig átengedte fiának, II. Pacalnak.
A piramis tetején lévő fésűk hátborzongató zenéje mellett meghatottan lépdeltünk egyre feljebb, majd felérve szemünk elé tárult az egész palota-együttes. Közel ötszáz piramist és falloszt ábrázoló összekötő oszlopsorokat fedeztünk fel. Döbbenetes volt a látvány.
A város makettjét tanulmányozva, láttatták velünk a kaszárnyákat, műhelyeket, irodaépületeket és lakópiramisokat. 10000 ember élt a városban. Ebből 2-3 ezerre tehető a nemesek és papok száma. Ötezren lehettek a katonák és kb. 3000 a rabszolgák száma.
A várat körülvevő síkságon élt a lakosság, amely adózott. Ebből tartották fenn a piramisváros életfunkcióit. A lakosság köteles volt robotot, dézsmát fizetni, és családonként egy fiú és egy lány gyermeket adni az államnak. Ezekből lettek a papok és szolgálólányok. A katonaság zsoldos volt és önkéntes alapon szerveződött. A bányákban csak rabszolgákkal dolgoztattak. Négyévi robotolás után felszabadították és a város körül, letelepítették őket. Munkabérül feleséget és földet kaptak, melyen immár szabad emberként gazdálkodhattak.
A királyi síremléktől átmentünk a palotapiramishoz. A palota 170 méter magasságával kiemelkedett a környezetből, mintegy uralta azt. Szürke, lávaszerű kőzetből épült. Egyes tudósok szerint öntőformákban készített előre gyártott betonelemekből építették. Annyira szabályosak a kváderkőként ható beton elemek, hogy ilyet nem lehet kőbaltákkal kifaragni: csak önteni lehet.
A piramist díszítő relieffolyandár elbeszéli a pacalok dicsőséges múltját. Végülis belül a többi maya piramis elrendezését mutatja.
Körbejárva a nagy piramist, még megnéztük a mesterien kiépített vízvezeték rendszerüket a ciszternával, ami most csónakázó tó. Aztán kisétálva a romterületről, ebédelni mentünk.
Mivel már figyeltek, így nem tudtam egy percre sem magamra maradni, s nem sikerült visszamennem az időben. De ami késik, az nem múlik, majd Chichen Itzában megpróbálom lerázni a társaimat. „Manyána”
Ez a „Manyána” szó szerint azt jelenti, hogy majd holnap. Átvitt értelemben pedig majd egyszer, sohanapján kiskedden... a spanyolban ez egy halogató szó. Tehát manyána... Majd egyszer kilépek még önmagamból. Csak vissza is találjak!

Chicén Itza

Visszatérve őserdei szállásunkra gyorsan lezuhanyoztunk és kimentünk csodálatos uszodánkba, egy jót úszni. A hűs habokban valósággal újjászülettünk. Az úszás után elheveredve a napozóágyakban, a uszoda pincértől hideg sört és pinacoládát rendeltünk. Még guatemalai körutunkon kedveltük meg jó hat éve ezt a nedűt. A pina (ananász) likőr, bachardi, kubai fehér rumból és kókusztejből turmixolt italba szerecsendió reszeléket, citromhéjat mixelnek. Mikor kész, akkor őrölt fahéjjal megszórják és egy adag jeget ledarálva kehelybe, kihozzák. A darált jeget én keverem a pinakoládába tetszés szerinti mennyiségben. Istenien bódító, bódítóan hűsítő nedű.
Így pihegve és az élményektől eltelve próbáltuk feldolgozni a délelőtt és koradélután látottakat. Abban mindannyian megegyeztünk, hogy Pacal és fia teljesen eltávolodott az eredeti (égi) eszmevilágtól és beolvasztva a palota népét a környezetben található népségbe, kevert fajt, meszticeket: maya-spanyol keverékeket nemzettek. Elvesztették az éggel a kapcsolatot. A papok dőzsöltek, ágyasokat tartottak, egyesek odáig vetemedtek, hogy megnősültek. Az égből több égi szekér (űrkomp) nem érkezett. Így hét évig tartó szárazság köszöntött a népre II. Pacal halála után.
Kezdett elsivatagosodni a környék. A papok hiába imádkoztak Chach-hoz (esőisten), nem könyörült meg rajtuk. Ekkor kezdték a főpapok feláldozni magukat, de ez sem segített.
A hetedik évben Chach megkegyelmezett a népnek és 14 űrkompból álló flottával lejött hozzájuk. Megtisztították a várost az eltévelyedett papságtól (kivégezték őket Chach isten oltárán) és új, hiteles papokat, nemeseket és helytartókat adtak Chichen Itzának Chach Mool személyében. Magyarra fordítva az új uralkodó nevét: Esőisten Szeme.
Tehát 1000-ben Chach Mool átvette Chichen Itzában a hatalmat és helyreállította a vallás tekintélyét, felújította a rítusokat. És ami a lényeg: újra indult a rendszeres űrkomp járat Úr és a Föld között.
Vacsora után Pedró vetítettképes előadást tartott Chichen Itzáról. A következőket láthattuk és hallhattuk. Chichen Itza virágzása és fővárosként való működtetése 1000-1250 közé tehető. Ekkor élte fénykorát. Felépítettek két Nap és egy Hold templomot, megépítették a harcosok terét, majd az ezer fallosz oszlopaként ismert pergolát. Magas szintre emelték a művészeteket, az asztrológiát, és megalkották a maya naptárt, amely ma is használható, pontos.
A néptől teljesen elkülönültek, csak egymás között házasodtak. és a belterjesség megint oda vezetett, hogy hat emberöltő múlva a nép elsatnyult. Nem tudtak ellenállni a környező több ezer maya piramisváros állam nyomásának, és kénytelenek voltak feladni a várost.
1250-ben 870 űrkomppal felszálltak az égbe, a fehér útra. Bepakoltak mindent, ami mozdítható volt. Csak a kövek maradtak örök mementóul az utókorra. Amikor a mayahódítók elfoglalták a várost, hűlt helyét találták a városlakóknak. Így új fővárost alapítottak melynek a Mayapán nevet adták.
Körülbelül 250 évig állt fenn a mayák államszövetsége. A spanyol hódítóknak nem tudtak ellenállni, bár a maya kicsék megütköztek Cortéz seregével, elvéreztek és széthullott a maya állam.
Előadása illusztrálásául levetítette a romok számítógépes rekonstrukciós virtuális képét. Csodálatosan festettek a látképek.
Nagy-nagy izgalommal eltelve tértünk nyugovóra és én egész éjjel azon morfondíroztam, vajon hogyan tudnám pár órára lerázni a csoportot, hogy visszamenjek az időbe és találkozhassam Chach Mool-lal.
– na, majd csak megálmodom! – gondoltam magamban és álomba szenderedtem.
Másnap aztán már reggel nyolc órakor indultunk a 22 kilométerre lévő szent ősi romok megtekintésére. Utunk megint az őserdei murva úton haladt, csak másfelé. Míg tegnap keletre, ma nyugatra fordultunk. Húsz perces autókázás után megérkeztünk Chichen Itza főbejárata elé. Szintén póló és műtárgyárusok hada fogadott bennünket. rögtön bele futottunk a karjaikba. Mivel Kukulkánnál tett látogatásom alkalmával ott fogták glottgatyámat és herélt svájcisapkámat, így rövidnadrág és sapka nélkül maradtam. Mindenképp kellett valami szerelés után néznem. Rögtön az első árus bódéja előtt ki volt lógatva egy gyűrt pamut Bermudanadrág és póló Chichen Itza feliratos emblémával, mely egy körbetekeredett kígyó közepébe volt nyomtatva. Azonnal lealkudtam és máris az enyém volt potom 5 dollárért. Jó vásárt csináltam. Vettem hozzá egy fehér bézbol sapkát, szintén kígyós emblémával, potom 7 dollárért. Kukulkánnál tett látogatásom során vásárolt agavé válltarisznyámat nyakamba akasztva (benne a kristálykoponyával), elindultam a csoporttal a nagy Chach Mool városának felderítésére.
Rögtön szemben találtuk magunkat Chach Mool palotapiramisával. A 172 méter magas csodálatosan restaurált piramis lenyűgöző látványt nyújtott. 365 lépcsőjét megmászva beülhettünk Chach Mool fekete obszidián trónjába. A panoráma, ami elénk tárult, gyönyörű volt. Csak zárójelben jegyezném meg, hogy a gyengébbek kedvéért a lépcsősor közepén egy kötél volt kifeszítve. Akik nem bírták a gyűrődést, ebbe kapaszkodhattak, és így vonszolták fel félájult testüket.
Chach Mool palotájával szemben állt a nagy Kukulkán (Quetzalcoatl) azaz Tollaskigyó templompiramisa. Ugyanis amikor Kukulkán feldarabolva önmagát, istenné válva Esthajnal csillagként (Vénusz) az égbe szállt, mint istent kellett tisztelni ezek után. A több ezer négyzetméteres alakuló tér keleti oldalán helyezkedett, el a Nap temploma, vele szemben áll a Hold temploma, melybe mindmáig visszavárjuk Tula öccse által elűzött legendás hírű királyát: Topiltzin Quetzalcoatl-t. Az eset 987-ben történt és a három év alatt emelt mauzóleumba visszavárják jó királyukat a tejútról. Úgy gondolták, hogy Chach Tlalokként (esőisten) a tejúton bolyong seregével, és egyszer visszatér, hogy átvegye trónját.
A hatalmas piramis tetejéről lejőve, elmentünk a koponyák falának megtekintésére. Ez több száz méter hosszú 7 méter magas kőfal, koponyákkal van kirakva – ami bizonyítja állításomat, mely szerint betonszerű lágy masszából megépítették (zsaluba öntötték) és azon mód lágyan a frissen lemészárolt hadifoglyok koponyáit egyenként belenyomták örök mementóul.
Innen átmentünk az ezer harcos templomába. Itt volt látnivaló bőven. A falakat borító domborműveken emberi szíveket, marcangoló sasokat láttunk, jaguárokkal vegyesen. Borzalmas látvány volt.
Később felmentünk a világ legnagyobb csillagvizsgálójába, amit maga Chach Thlalok építetett, amikor az űrinvázióval lejött a földre megújítani a vallást. A csillagvizsgáló (Caracol) egy kör alakú két emeletes épület, mely két nagy, egymásra emelt téglalap alakú platformra épült. Két lépcső vezet fel magához az obszervatóriumhoz, melynek alsó szintje három forgatható, egymásra emelt koncentrikus kört mintázó hengerből áll. Itt folytak az űrrel, az Ég urával és az űrkompokkal való kommunikációs munkák. Az időt percnyi pontossággal kellett ismerniük, mert különben nem tudták volna a Föld légkörébe került űrkompok navigálását irányítani és azok belezuhantak, volna az óceánba. Innen láthattuk a maya földön épült első női klastromot (apácazárda), ahol a Tollaskigyó kultuszban főszereplő szüzeket készítették fel szíveik kitépésére.
A városban 500 piramis és 13 labda tér található. Elképesztő, hogy a több tízezres nagyváros ünnepein mennyien váltak istenné. Így elmélkedtünk, és a többiek elkezdtek lefelé mászni. Én pedig elbújva egy oldalfülkébe, kivettem agavé tarisznyámból a kristálykoponyámat és megkértem, hogy téren és időn kívül repítsen 1200-ba, de úgy, hogy hozzon össze Kukulkánnal és Chach Tlalokkal. Amint kimondtam óhajom, máris megtörtént kilépésem testemből és ott álltam a Tulába száműzött nagy királynak szentelt templom mellvédjén.
Alattam őrjöngő tömeg. Iszonyodva tekintettem le e mélybe, és megláttam, amint hordszékeiken szolgák cipelik fel elém Kukulkánt és Chach Tlalokot.
– na, Bogi, neked annyi! – suttogtam és hősies pózba vágva magamat, arcomon kínos vigyorral igyekeztem jópofát vágni a dologhoz.
A mellvédről a trónszékhez támolyogtam és felkucorodtam. Ekkor értek fel a szolgák a két királlyal. Hordszékeiket letették elém. Azok kikecmeregtek belőle, és lábaim elé vetve magukat, a földre hasalva, nyelvöltögetések közepette lábaim alá helyezték fejüket.
– Ó, Kinich Achau! (Naparcú Úr). Eljöttél hát, visszavenni birodalmadat tőlünk. Itt minden a tiéd: a szolgáid vagyunk mindannyian. Kérve kérünk, hogy add meg a jelet az ünnepségek megkezdésére! – mondták esedezve. Ennyi alázatos kérésnek nem tudtam ellenállni, és megadtam a jelet az ünnepségek megkezdésére.
Erre aztán elkezdődött a borzalmak színjátéka. Előjátékul felvezettek 24, fehér ruhába öltözött szüzet és ifjút. Kukulkán egyenként felhasította az ifjak, míg Chach Tlalok a szüzek mellkasát és a még dobogó szíveket a kőedény szentségtartóba dobták. A tetemeket egyszerűen ledobták a piramisról.
Ezután harsonák és vad dobpergés közepette két század harcos vonult be dervistáncot járva. A meggyújtott kábítószer füstjétől kezdtek transzba jönni. És ezután kezdődött a borzalom. A legyőzött zapotékok ezreit vezették fel, férfiakat, nőket, aggastyánokat és gyerekeket. Egymás után ölték le őket. A stadion úszott a vérben. A vér szagától megrészegedett tömeg őrjöngött. Az előkelőségek a tömény vérszagot egy illatos folyadékba mártott zsebkendőt az arcuk elé téve fedték el. A hányinger kerülgetett. Ezt látva én is kaptam egy hibiszkusz kölnivel illatosított kendőt. Így már elviselhető lett a látvány (legalábbis az orrnak).
Amikor végeztek a mészárlással, kinyitották a zsilipeket és vízzel elárasztva a stadiont percek alatt a tengerbe, mosták a tetemeket.
Pillanatokon belül átalakult a tér táncparketté. Több száz ifjú, nyakában hatalmas kígyókkal, eljárta a kígyótáncot. A kábszertől bekáfolt táncosok nagy része a kígyók halálos marásától holtan maradt a rítus után a porondon. Akik talpon maradtak, azok a rítus csúcspontján hosszú tüskékkel átszúrták péniszüket, majd az erősen vérző (fájdalmat nem érző, kábult) táncosok eszeveszett vad táncba kezdtek. A tánc csúcspontja a tér másik felén lemeztelenített szüzekhez vezetett. Odaérve vad ölelkezésbe kezdtek a szüzekkel. És átszúrt péniszük tüskéivel deflorálták őket. Az újabb vér szagától megittasult tömeg vad maszturbálásba és ejakulálásba kezdett a lelátókon undorra szórva szét magjukat és egyéb váladékaikat.
Amikor csúcsára hágott a mulatság, akkor a ceremóniamester, az agg főpap megállt velem szemben és így szólított fel.
– Naparcú Úr! Kérve kérünk, add meg a jelet a labdajátékok megkezdésére!
– Oké – bólintottam, s a főpap folytatta.
– A kékek kapitánya maga Chach Tlalock lesz és felkérünk, hogy tiszteld meg a piros csapatot, hogy elvállalod a kapitányságát! – Látván ódzkodásomat, így bíztatott.
– Uram, fényességes Nap Úr, ezt meg kell tenned szegény népedért. Be kell bizonyítanod nekik isteni mivoltodat! Meddig tart neked átdobni a lyukon azt a vacak labdát.
– na, ne... ne akarjátok a vesztemet! Nem akarok isten lenni!
– De hiszen isten vagy! Vagy mégsem? – nézett rám elkomorodva a főpap.
– Engemet nem fogtok feldarabolni! – súgtam neki és mielőtt még lekaszaboltak volna, benyúlva tarisznyámba, előkaptam a kristálykoponyát, megkértem, hogy azonnal hozzon vissza. Ideje is volt, mert a csillagvizsgáló peremén megjelent Jolika és Margit csapzott feje, s lihegve kérdezték.
– Bogukám, jól vagy? Már csak rád várunk, mi történt veled? Olyan nyúzott vagy. Na gyere, menjünk, úgy látszik kómába, estél a ritka levegőtől. Majd kis techilával helyrehozzuk a lelkivilágodat, ne félj! – bíztattak és levezettek.
A nagy megpróbáltatásnak kitett nap délutánján visszatértünk őserdei szállásunkra, hogy bőséges vacsorával fedjük el gyomrunk émelygését, és egy pinacoládával derítsük jobb kedvre magunkat ennyi komorság láttán.
A vacsora végeztével, éppen, azért mert egyben búcsúvacsora is volt tovább időztünk az étteremben és kötetlen beszélgetésben kiértékeltük tapasztalatainkat.
Abban mindannyian egyetértettünk, hogy bár a kultúrák egymásra épültek, bizonyos folyamatosság végigvonul a Yucatán félsziget népeinek történetén.
Én végig kitartottam azon teóriám mellett, hogy egymás mellett futásként (szinkronicitás) kell értelmezni a városokon belül élő népesség és a külső területek népeinek életvitelét.
A városokon belül élt az elit, melynek származása homályba vész. Éppen olyan, mint az egyiptomi kultúra. A fáraók népe (papok, írnokok, nemesek, harcosok) külön kasztot alkotva isteni teremtményekként tudásuk fölényével uralkodott a népen.
Ugyanezt lehet elmondani a Yucatán félsziget, de egész Közép és Dél Amerika történetéről is.
A piramisépítkezések, a városok elrendezése, a hatalmas terek, csillagvizsgálónak elnevezett irányító tornyok, leszállópályaként és irányító toronyként is működhettek. Ha tehát azt vesszük igaznak, hogy a városlakókat más bolygóról jött telepesek létesítették, űrtechnikával felépítve azt és megteremtették a földön colóniáikat, akkor át kellene írni a történelmet.
Az első gyarmatosítók Tollakígyó és népe voltak. Amerikát nem Colombusz, nem is Amerigo Vespucci, hanem pár ezer éve Queatzcoatl, Chach Mool majd később Kukulkán fedezték fel és gyarmatosították.
Űrkompjaikon magukkal hozták technikai felszerelésüket, kultúrájukat és meghonosították létformájukat. Valószínűleg olyan fémet, nyersanyagokat kerestek, amivel űrtechnikájukat tudták fejleszteni. Fontos nyersanyagaikat először magukkal hozták, majd fejlett eszközeikkel megkutatták a környék hegyeit és megnyitották a bányákat. A bányászathoz munkaerő kellett. Éppen ezért a környéken élő nagyszámú primitív őslakosságot leigázták, és a bányákban való munkára kényszeríttették.
A magukkal hozott erkölcsi normákat, szakrális kultúrájukat a helyzethez alakítva olyanná munkálták ki, hogy a lakosságot rettegésben tartva állandó engedelmességre kényszerítsék.
Mivel a termelés beindulásával a szükséges nyersanyagok, nemesfémek, radioaktív ércek kitermelése szépen, folyamatosan beindult, a periodikusan, csillagászatilag meghatározott időpontban érkező űrkompokkal visszáruként felküldték ezeket, az anyagokat.
Az összeköttetés kb. másfél évezredig zavartalanul működött. A városok úgy nőttek ki a földből, mint a gomba. Hála az űrtechnikának földi nyersanyagból (homok, mész, agyag, márga) sablonokba öntött építőanyagokból gyorsan húzták fel a piramis palotáikat. Lakhatásukat komfortizálták.
Az idők folyamán lazult a kötelék a fentiekkel és kialakultak a helyi kultúrák, sajátosságok. Kezdték a környező népeket is tanítani és felemelni a maguk szintjére. Ahol ez sikerült, ott keveredett a köznépből kiemelkedő elit és a városok népe. De tömeges összeolvadásról nem tudunk.
A városok hirtelen elnéptelenedésére az lehet a magyarázat, hogy a belterjesség (egymás közötti házasodások) által elkorcsosult a városok népe, és a megerősödő helyi lakossággal szemben (barbár hordák) elvesztette fölényét. Így aztán az inkák. olmékok, zapotékok, toltékok, majd az aztékok elfoglalva a városokat nagyrészt kiirtották a lakosságot, de a kultúrából átvették a legfőbb elemeket.
Így lehetséges az, hogy az egymást követő kultúrákban végigvonul a Tollaskigyó és Esőisten kultusz.
A spanyol konkvisztádorok csak a folyamat egy láncszemét alkotva térítették, irtották és gyarmatosították a számukra barbár őslakosságot. Lényegében a hit nevében és a pápa fedezetével követték el tetteiket. Isten bocsássa meg vétkeiket!
Bár minden új és újabb gyarmatosító kiirtotta az elitet és próbálta a kultúrát, vallást lerombolni, a nép ezt nem érzékelte, mert a városok magas kultúrája idegen volt számára. Tehát azért történhettek meg a sima hódítások, mert a nép közönyösen fogadta az egymás közötti leszámolásokat. Neki (a népnek) mindegy volt, hogy kik zsákmányolják ki. Az egyik rosszat követte egy másik rossz.
Így érthető meg az, hogy tétlenül, sőt bizonyos kárörömmel nézték amint Cortés, Pizarro és társaik maroknyi, pár száz fős csapatával lefejezi az inka, azték és maya kultúrákat, s kardélre hányja az elitet. Az idő jótékonyan mindent betakart. A kihalt, kipusztított városokat lassan betemette és benőtte az őserdő. A régészeti feltárások a rejtélyt soha sem fogják megoldani, mert nem jó felől közelítenek e témához. Még nem találták meg a kulcsot. De lehet, hogy nincs is ilyen kulcs. Nem baj. Gyönyörködjünk a feltárt kincsekben, műalkotásokban.




A kristálykoponya üzenete

A kristálykoponya rejtélye továbbra sincs megoldva. Több kristálykoponyát találtak szerte szét dél és közép Amerikában. Valószínűleg jóslásra, mágiára használták a tudós papok. Mindenesetre, aki már a legfelső szinten van mágia terén, annak már a koponya beszél. Aki a testelhagyást és a kilépések művészetét elsajátította, az a koponyát sikerrel használhatja.
Nekem sikerült a koponyát kicsempésznem, és kis agavé tarisznyámban hazahozni. Most ott áll a kisebbik szobám azték naptárt ábrázoló lapján A Múzeumként ható környezetben. A minden országból hazahozott kultikus tárgyak, maszkok, faragások társaságában központi helyet foglal el.
Ha beülök faragott karosszékembe íróasztalom elé, akkor kis rákoncentrálással oda repít a koponya abba az időbe és térbe, ahova eljutni akarok. A koponyával vált teljessé világom és úgy érzem a világ bejártával, a tapasztalás és megismerés szépségével gazdagodva jó úton haladok testem és lelkem templomának felépítésében.
Ide térek haza kalandozásaim után megpihenni, gyönyörködni és a tapasztalatokat, élményeket feldolgozni. Itt gyűjtök erőt az újabb kalandokhoz, mert a régi tengerészszólás szerint: „Utazni pedig kell!”
A legjobb dolog a világon az utazás. Annál csak egy jobb dolog létezik: hazatérni az otthonomba. Kell lenni a világon egy fix pontnak, az otthonnak, hogy elmondhassuk magunkról: „Azért vagyunk e világon, hogy valahol otthon legyünk benne!”.
Én otthon vagyok. Nagyon is otthon vagyok. És ez így jó. Nagyon jó.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-10-23 14:47:18
Igen,a Popol Vuch-ban (a mayák titkos története) szerepel ez a kultikus szokás. Tehát csak a történelmi valóságot emeltem be a történetbe.
2006-10-23 10:55:27
A Kukulkán lefejezést álmodtad? Vagy csak írói fantázia? Mexikórol teljesen más volt az elképzelésem. Érdekes kalandozás az írásod.