Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-02-18 11:10:51
Megtekintve: 643
Istenek alkonya
A campaniai birtokon jól elrejtve évek óta működött a Rúfus által vezetett központ. Itt tartották a szemináriumokat és a hetenkénti vasárnapi istentiszteleteket.
A szertartások vasárnapra való tételével végképp jelezték a zsidó vallással való teljes szakítást.
Rúfus védőernyője alatt inkubátorházként üzemelt a kápolna. Maga Pál tartotta a szertartásokat és a vasárnapi istentiszteletek az ő celebrálásával folytak. Az összejövetelek meleghangúak és közvetlenek voltak. A levegőben lehetett érezni Jézus jelenlétét.
Amíg gyülekeztek a hívek és szeminaristák, az alatt a sarokban ülő vak zenészek csodálatos élőzenét varázsoltak a terembe. A zenészek által hangszerelt szent énekeket énekelték és így dicsérték Jézust.
Amint eljött a mise ideje, Pál az emelvényre állt és az oltáron lévő kehelybe bort töltve, ivott a borból, majd tovább adta a kelyhet a következő szavak kíséretében.
– Igyátok, ez az én vérem. (Krisztusra gondolt).
A kupa körbejárt és visszakerült az asztalra. Pál elkezdte az aznapi misét, Jézus, általa kiválasztott, példabeszédeivel és annak magyarázataival. A mise befejezéseként újabb szent énekek következtek, és a hangulat fokozásaként felszólította az először jelenlévőket, hogy menjenek ki elébe, hogy betöltse őket a Szent Szellemmel. Az újak elébe álltak, ő pedig a fejükre helyezte kinyújtott, lefelé fordított tenyerét. Az újak ettől kómába estek, elkezdtek nyelveken beszélni. Miután befejezték, így szólt hozzájuk Pál.
– Most, miután betőtekeztetek testvéreim a Szent Szellemmel megértetek arra, hogy bűneiteket meggyónva, megkeresztelkedjetek – mondta és a felszólítás után mindegyiknek a nyelve hegyére helyezett egy ostyát.
– Egyétek és vegyétek, mert ez az én testem! – mondta ismét Jézust aposztrofálta.
Az áldozás után egyenként a gyóntatófülkéhez léptek és megvallották bűneiket. Ezután lemeztelenítve magukat Péter által a keresztelőmedencébe mártva, háromszor lenyomta a víz alá, keresztényekké váltak.
Így gyarapodott a keresztények egyre bővülő családja. Már nem csak a kétségbeesettek, rabszolgák és szegények, hanem egy-egy jómódú polgár is felvette a keresztséget, miután többször is résztvéve a misén és egy-egy gyógyító napon meggyőződött az út helyességéről.
Egy ilyen gyógyító misenapon történt a következő eset.
A függöny kárpitja félrehúzódott és a halk zeneszóval töltekezők közé három köpenybe burkolózó alak lépett be. A hívek minden jövevényt szívesen láttak, így azok jó szándéka felől nem volt okuk kételkedni. Pedig a három alak nem volt más, mint Néró, Seneca és Burrus. Teljesen elmaszkírozva, nem voltak felismerhetőek.
Csendesen foglaltak helyet a hátsó sorban és figyelték az eseményeket. A mise áhítatos légköre átragadt rájuk Pál olyan mesterien és szívhez szólóan adta elő Jézus példabeszédeit és azok magyarázatát, hogy megrendülten hallgatva egyre jobban magukba szálltak. Amikor a betegeket szólították, ők is előre mentek. Gondolták, hogy megtapasztalják, mit tud a keresztények istene. Kimenve a pódiumra ötös sorokban álltak fel. Pál tenyereit az ég felé fordítva, koncentrált és begyűjtötte az isteni energiát. Miután betöltekezett, kezeit összekulcsolva, szemeit lehunyva megidézte Jézust és kérte a segítségét gyógyításához. Kisvártatva megszólalt.
– Jézus velünk van. Itt van ő is és a Szent Szellem is. Segíts nekünk a gyógyulásban. Krisztus nevében! – szólott és a jobb szélen álló Néróhoz lépett. Kinyújtott tenyerét feje fölé tartotta, koncentrált, majd elvéve onnan tenyereit a jobb és bal füle mögé helyezve azokat, hirtelen olyan magnetikus erővel töltötte el Nérót, hogy az akaratlanul eldőlt, mint a krumpliszsák. A hátamegett álló Péter elkapva őt, lefektette. Ezután, Pál sorra a betegekhez lépett és mindet eldöntötte.
Néró fetrengeni kezdett, szája habzott, szemei kifordultak. Hörgött és vinnyogott. Nem különben Seneca és Burrus... a hívek elhűlten nézték a jelenetet. Nem úgy Pál. Fölébük hajolt és így kiáltott.
– Sátán távozz! Megtiporlak és megkötözlek ördög! Menj ki belőlük!
És lőn csoda. A fetrengők lecsillapodtak, és békés szunyókálásba kezdtek. Közel tíz perces transz után nyitogatni kezdték szemeiket és feltápászkodtak.
– na, milyen volt? – kérdezgették egymást. Néró magába szállva hallgatott, majd kisvártatva így szólt.
– Ne vessetek meg barátaim! Nevessetek ki, röhögjetek rajtam, nem bánom: úgy érzem, most váltam kereszténnyé!
– Mi is ekképpen érzünk császárunk! – suttogták fojtottan barátai. Néró Péterhez fordult.
– Mester, erős elhivatást érzünk a keresztségre, megkeresztelnél-e bennünket?
– Csak kérnetek kell és megadatik néktek. Erősítsétek meg hiteteket! Ismételjétek meg, hogy elhivatást éreztek!
– Igen, erős elhivatást érzünk a kereszténységre! – mondták egybehangzóan.
Péter még ekkor sem ismerte fel őket, csak amikor a keresztelő medencébe nyomva őket, leázott az arcukról a smink, álszakáll és fejükről a paróka, fedezte fel döbbenten, hogy magát a császárt keresztelte meg.
A keresztelő medencéből kilépve Néró megölelte Pétert és könnyek között szepegve így szólt.
– Úgy érzem, újjá születtem!
– Hála a mi Jézus Krisztusunknak! – mondta Pál. A tömeg így kontrázott.
– Dicsértessék az Úr neve! Örök dicsőség a Mennyei Atyának és az Ő Fiának, Jézus Krisztusnak!
Így vált Néró és két tanítója kereszténnyé. Halálukig titokban tartották elkötelezettségüket. Segítették a keresztényeket és felhagytak üldözésükkel. Viszont nagy hibát követtek el:
Néró beszüntette a gladiátor tornákat, becsukatta az arénákat, és a vérengzéseket leállíttatta. A nép zúgolódva vette tudomásul, hogy elvették a játékait. Zúgolódni és szervezkedni kezdtek.
Hamar kitudódott, hogy Néró legújabb őrületében kereszténnyé lett és ő áll a betiltások megett.
Nem elég, hogy évekig garázdálkodott, felgyújtotta Rómát, még a cirkuszt is elveszi a néptől! – zúgolódtak és összeesküvést szőttek megbuktatására. Piso vezetésével fellázadtak ellene, de Burrus résen volt és pretoriunasaival elfolytatta a lázadást. Mivel Néró, aranytojást tojó tyúkként, úgy kellett a keresztényeknek, mint egy falat kenyér, mindenáron meg kellett őt védeniük. Rúfust rendelte mellé testőrként. Ezután ő vigyázott a hebehurgya császár botladozó lépteire.
Mégis megtörtént a baj. I. u. 67-ben az ostiai úton hívei kíséretében térítésre igyekvő Pált meglepik a patríciusok veteránokból verbuvált emberei és az Aquae Silviae nevű forrásnál, azonnal lefejezik! A vértanúhalálnak azonnal híre ment.
Néró siratta Pált, de tehetetlen volt, hiszen pár éve még a zsidókra és a keresztényekre kente a gyújtogatást. Hiába volt már testben és lélekben keresztény, nem tudott nyíltan cselekedni. A bosszúra akkor került sor, amikor Senecát is kivégezték, megtudván, hogy ő is kereszténnyé lett.
Gyorsan kellett hát cselekednie. Hű veteránjaival, a pretoriánusokkal lefogatta a garázdákat, és keresztre feszíttette őket elrettentésül. Azonban az élete fonala elfogyott. Már nem tudta elnyerni újra a nép kegyét. Vigasztalást csak a gyülekezetben talált. Teljesen megtért, és csodálatos dicséreteket szerzett Jézushoz, sőt megzenésítette a vak zenészekkel és beállva a karba teljes áhítattal, zengte a dicshimnuszokat.
68-ban a szenátus egyhangúlag leszavazta, sőt a testőrsége is fellázadt ellne. Néró éjjel kiszökve palotájából Campana felé igyekezett hű testőre Rúfus O Hara kíséretében. Azonban üldözői beérték őket. Annyi ideje maradt, hogy letérdelve még egy rövid imában megbánja bűneit és Rúfushoz fordulva, kérje tőle a megváltó halált. Mit volt mit nem tenni Rúfus kihúzta kardját és Néró zokogva beledőlt. Ekkor értek oda üldözőik. Látván Néró halálát Rúfusra vetették magukat felháborodásukban, hogy a túlvilágra küldte prédájukat. Rúfus megállt velük szemben, velük szembe tartotta a keresztet és a következő szavak kíséretében, szegezte rájuk: Jézus nevében!
Amint kimondta a fohászt, menydörgés kíséretében villám hasított az üldözőkbe és pillanatokon belül halottak voltak mind. Vállára vette Nérót és bevitte a kápolnába. Felravatalozták, és keresztény módon temették el.
Mi sem volt természetesebb, minthogy Néró halálát is a keresztények nyakába varrják. Az új császár még vadabb keresztényüldözésbe kezdett. Így újra a föld alá kényszerültek a keresztények.
Néró bukása után az öreg Galba került trónra. A kipróbált katona vaskézzel látott a rendcsinálás nehéz munkájához. Felismerte a keresztény mozgalom veszélyeit sokisten-imádó társadalmukra, és bár tudta, hogy terjedését megakadályozni nem, csak fékezni tudja, mindent megtett annak érdekében, hogy vezéregyéniségeiket kivégeztesse. Úgy okoskodott, ha fej nélkül marad a nyáj, akkor jó időnek kell eltelnie, amíg újra összeszedik magukat, és lábra kapnak eszméik. Tévedett.
Besúgók hada kereste Pétert, hogy hóhérkézre adják. Galba vérdíjat tűzött ki a fejére. Hamarosan eljött a nap, amikor Pétert elfogták és három társával egyetemben Galba császár ítélőszéke elé, állították. Galba végig nézett Péteren és így szólt:
– Te lennél hát, akitől nincs nyugta isteneinknek? Te lennél az, aki szentélyeink lerombolásával, isteneink leváltásával fenyegetsz bennünket? Milyen jogon? Mondd, kinek a jogán?
– a Megváltó nevében cselekszem uram. Ő adja hitemet, mely erős, mint a kőszikla, melyre Jézus szeretet egyháza épült. Nincs az a hatalom, mely ledönthetné.
– Miért?
– Mert a szeretet temploma a szívünkben él.
– Szeretetből nem lehet megélni próféta!
– De szeretetben élni, igen.
– a te Istened vagy Krisztusod veszélyt jelent évezredes hagyományainkra. Isteneink ellen törsz, le akarod taszítani őket trónusukról egy másik isten nevében. Miért? Miért különb a ti Jézus Krisztusotok a mi isteneinknél? Mondd, miért?
– a mi Urunk-Jézusunk a ti összes istenetekkel felér, sőt náluk is hatalmasabb!
– Miért? Kíváncsi vagyok rá, hogy miért?
– Azért, mert ő a Teremtő Isten egyszülött fia. Rajta kívül nincsen más isten. Ő a szeretet, hit és megbocsátás istene.
– Próféta, aki Péternek nevezed magad, te ezt mind el is hiszed, amit itt összehordasz nekünk? Nem túlzás ez egy kicsit? Méghogy felér a mi összes istenünkkel? Zagyvaság, sok lúd disznót győz, és a mi isteneink sokan vannak. Zeusz haragszik!
– Jézus megbocsát neki, amint neked is...
– Köszönöm! Nézd itt most én, vagyok az isten. A római birodalom első embere, én Galba, a császár. Azt teszek veled, amit akarok. Kivégeztethetlek, vadállatok elé dobhatlak eledelül, de szabadon is bocsáthatlak. Egyet kérek csak: hagyj fel a térítéssel!
– Nem tehetem uram.
– Miért?
– Mert Jézus Krisztusnak adott szavam kötelez.
– Jézus messze van, itt most én vagyok az isten! – dörrent rá Galba. – Ha nem hallgatsz a szóra, holnap meg kell halnod!
– Készen állok a mártírhalálra uram, a hitemért teszem. Jobban tennéd uram, ha te is megtérnél. Jézus összes bűnödtől megszabadítana. Térj meg, még nem késő! Térj meg, mint Néró is tette!
– Néró, hah, egy pojáca volt! Ő megtehette, neki csak színjáték volt az egész, de egy Galba, nem veszítheti el az arcát, soha!
– Ez az utolsó szavad uram?
– Ez. És a tied is ez. Holnap meghalsz a keresztfán: kivégeztetlek.
– Kövess engem uram! – mondta Péter kétértelműen. Galbán a hideg borzongás futott át. Csak nemhogy a halálba akarja ez, hogy kövessem? Gondolta és megtörölte verejtékező homlokát.
– Vezessétek el! Holnap a másik hárommal együtt keresztre feszítjük őket. A bűnük, összesküvés a római istenek ellen. Trónfosztásra készülődtek. Halál a büntetés – mondta és eltörte a pálcát felettük.
Másnap a nép hatalmas ovációval fogadta a cirkusz megnyitását. Két éve, hogy nem volt se cirkusz, se ingyen kenyér. Galbát éltetve özönlöttek a cirkuszba. A délután a gladiátorok és az állatok párharcai, gladiátorok egymás közötti csatái jegyében telt el. Este hat órakor kezdődött a fő attrakció. Elővezették a foglyokat. A három tanítványt és Péter apostolt, Róma első püspökét.
Az ítélet kihirdetése után az utolsó szó jogán a következőket kérte Péter.
– Leghatalmasabb császár! Utolsó kívánságom az, hogy fejjel lefelé feszítsetek meg, mivel hogy becsületes mesterségem halász volt.
– Jól van! Legyen kívánságod szerint – mondta a császár és jelt adott a tortúra elkezdésére.
Hét órára mind a négyen a kereszten voltak kiszögelve. A nép őrjöngve tombolt és a veszedelemtől megszabadított isteneiket és Galbát éltette. Galba mámorosan indult pretoriánusai és testőrei kíséretében palotájába. A város népe a cirkuszban ünnepelt. Amint a Via Appia szűk sikátorába kanyarodtak hirtelen összeesküvők rontottak rá Ottho vezetésével. Pillanatok alatt lefejezték és véres fejét póznára tűzve belovagoltak vele a cirkuszba. A nép felállva, tombolva kiáltozta:
– Meghalt a császár, éljen a császár!
Az elősiető pretoriánusok és udvaroncok vállukon hozták be Otthot. Ráadták a bíborköpenyt, és fejére babérkoszorút helyeztek. Kikiáltották hát az oly régóta áhított trónra császárnak. Abban a pillanatban amint megkoronázták, kivilágosodott az ég, és a Vezúv hatalmas lángcsóvát okádva működésbe lépett. Tíz kilós kövek és pernye repkedett a közeli Pompeire. Rómában is látni lehetett a hatalmas fényességet. A lávahamu azonnal betemette Pompei egész lakosságát.
Jézus és az ő szeretett Atyja így adta tudtára a világnak, hogy haragszik. Megelégelte a sok vérontást. A nép elhűlve és jajgatva rohant haza, elbújni házaikba.
Így vette kezdetét az istenek trónfosztása. Megkezdődött az istenek alkonya, hogy hamarosan felvirradjon Jézus Krisztus napja.
Péter vértanúhalált halt, de az eszme általa élt tovább és olyan gyorsan terjedt, mint a tűz világszerte.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!