Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-02-21 09:15:00
Megtekintve: 607
Csecsemő kék reklámszatyorban
Úgy osont be a hajnali szürkületben a panelház bűzös, sötét patkánylyukhoz hasonló szeméttárolójába, mint egy vedlett patkány.
Otthonosan támasztotta az ajtó mellé szutykos, félig telt zsákját, hogy a ragacsos, bűzös kukákban, kidobott kenyerek, száradt ételmaradékok, avas húsok és egyéb kincsek után kutasson. Derékig hajolva kotorászott a kukákban, s gacsos ujjaival látó módján szelektálta a még hasznosítható tárgyakat. Amikor megtelt két reszkető marka, akkor csak úgy vakon szórta bele a zsákba, amiket kihalászott. Derékig a kukában lógva észre sem vette, hogy észrevétlen benyúlt egy vékonyka kar, s a kék reklámszatyorba tett csomagocskát könnyedén belepottyantotta zsákjába. Mire visszafordulva kibújt a kukából, s zsákhoz lépve beleszórta az előhalászott kötött szvettert, csámpásra taposott bundacipőt úgy érezte, megtelt a zsák.
Derekát megropogtatva kiegyenesedett, majd hátára vette a teli zsákot.
A jól végzett munka örömével csoszogott a város szélén összetákolt deszkabódé felé. Itt lakik, immár ki tudja hány éve, ebben a valaha az építkezések során szerszámos kamrának használt tákolmányban. A rendszerváltás idején hirtelen leálltak a lakásépítkezések, s mint ő is, a deszkabódé is használaton kívül került.
Nem, nem, ő nem okol másokat. A saját bűne: az ital mértéktelen szeretete tette azzá, ami. Valaha volt neki szép lakása, jó állása, családja, gyerekei, Trabantja, kertje, mint másoknak... Aztán a pozíció, a könnyű pénzkereset. A haverok tolták maguk előtt fel a csúcsra, hogy lenézve szédülten hőköljön vissza, s fejét megrázva, a boroskancsóba kapaszkodva próbálja elfelejteni azt a sok mocskot, ami körülveszi.
Először a mérnöki állását vesztette el, diszpécser, majd kocsikísérő, végül éjjeliőr lett.
Válásuk után a lakást családjára hagyva egy bőrönd ruhával kiköltözött a munkásszállásra. Örök bentlakóként nyugdíjba vonulása után, éjszakai portássá avanzsált, s bár a szállólakó szesztestvérekkel éjjelenként mélyen a pohár fenekére néztek, hagyta őket az igazgatóság. Hanem amikor megtörtént a rendszerváltás, a vállalat csődbe ment, eladták a munkásszállót, s útilaput kötöttek a talpa alá. Így került négy éve a deszkabódéba. Az összehordott kacatok, kidobott lim-lomok és egy lekölykezett, kivert komondor képezi két kölykével egyedüli társaságát.
A kalyibához érve belökte vállával, a madzaggal bekötött rozoga ajtót, s zsákját a fűrészporos kályha mellé téve, melengette gémberedett ujjait. Fáradtan zuttyant le a tákolt lócára, s a rozoga asztalon álló borosüveget meghúzva, pár percre elszunnyadt.
Felriadva a zsákhoz botorkált, s beletúrva mintha kisebbnek érezte volna tartalmát. Vádlón tekintgetett körbe, s kutató tekintete a kutyára esett. Felfedezte a kopott szvettert, s jóleső érzés töltötte el, hogy a szuka kihalászva a meleg ruhadarabot, óvón kölykeit takarta be vele.
De nini: mi ez az üres kék reklámszatyor, hát ebben meg mi volt? Néz kérdőn a kutyára, s feleletként a kutya vakkant egyet. Mintha azt mondaná: „gyere, nézd meg a kincsemet! Neked megmutatom!”
Az öregember elindult a kutya felé, s amikor óvatosan el kezdte lehúzni a két kiskutyakölyökről a szvettert, a szuka ínyét felhúzva acsarkodva vicsorgott!
„no, ne bomolj Manci, mi lelt? Hát iszen és vagyok az, na! Ne csináld ezt!” Mondta az öreg, s lehúzva a szvettert a kutyakölykökről, fogatlan szája néma kiáltásra nyílt, s a hang megdermedt hörgő gégéjében...
A szvetter alól párórás újszülött bontakozott ki. A kicsi boldog mohósággal csüngött a tejtől duzzadó emlőn, s kis markával dorombolva dagasztotta a szuka duzzadt tőgyeit. A komondor bal mellső lábát féltőn nyugtatta a csecsemőn, mintegy átölelve, míg nyelvével a magzatmázat nyalta le a rózsaszín kis testről...
Az öreg megtántorodott, közelebb hajolt, gacsos ujjaival megérintette a kis testet. A szuka morgása enyhült, kincsére büszkén, megnyalta gazdája kézfejét. Így adta meg az engedélyt a közös örömködéshez.
„Istenem, egy ártatlan gyerekecske! Hát te, hogy kerültél ide?”– gügyögte, s leguggolva csodálta a kicsit. Majd az asztalhoz botorkált, kiitta az üveg még megmaradt tartalmát, s szemeit dörgölve nézte a békés idillt. Az örök anyát, ezt a kivert, gazdátlan szukát, aki megérezve a zsákban a csecsemőszagot, míg ő a borosüveget vallatta, nyakbőrénél fogva finoman kiemelte a zsákból a porontyot, a vackába víve emlőire fogta.
Nem sok idő maradt az idillre. Hamarosan csizmás lábak dübörgése verte fel a reggeli csendet, s durva rendőrcsizma rúgta be a madzagra járó ajtót. A hirtelen beszökő reggeli napfényt a körzeti megbízott alakja homályosította el. Az öreg megdörgölte szemeit, s értetlenül meredt a betolakodóra.
„Hova tetted a csecsemőt, vén gazember?” – dörögte, kezében a vértől maszatos kék reklámszatyrot tartva. Mielőtt az öreg megszólalhatott volna, körbejáró tekintete felfedezte a vacokban heverő kisdedet szoptató szukát. Odébb lépett, és a meglepetéstől levegő után kapkodva a kutya felé hajolva nyúlt a csecsemő után... Az anyakutya vicsorogva szőrös keze után kapott, s fogait belevájva tanácsolta el a betolakodót. A rendőr iszonyút ordítva emelkedett a levegőbe, megpróbálva kihúzni kezét a szorításból, s maga után húzta, félig a levegőbe emelte a belecsimpaszkodó szukát.
Ekkor léptek be a nyomozók, a helyszínre kihozott tinédzserkorú leányanyával. Látva a jelenetet, egyikük előkapva revolverét a kutyára fogta. Hirtelen felugrott a delíriumból kijózanodott öreg a lócáról és a kutyára vetette magát, védőn, oltalmazón. A süvítve kirepülő golyó mellbe találta: a szívét fúrta át. A lövés erejétől megtántorodott, a szuka mellé rogyott, utolsó erejével még remegő tenyerébe fogta, vérző mellére vonta a kisdedet, s fogatlan szájával értelmetlenül motyogva kimúlt.
Az öreget nem kereste senki, nem hiányzott senkinek. A lapok nagybetűkkel hozták a hírt, zengték az ódát a rendőrök dicséretéről, akik órák alatt elfogták a szülését eltitkoló leányanyát, aki a kukába dobta újszülött csecsemőjét.
Csak arról felejtkeztek el megemlékezni, hogy egy, a társadalomperemén tengődő ember, viskójába vitte, melengette, hű társa pedig az örök anya, a kölykes szuka azonnal, mindenféle papírok, hivatalos ügyintézés nélkül örökbefogadta, tejével táplálta a kisdedet. És arról sem írtak, hogy megöltek egy embert! Nem számít: elmegy szolgálatteljesítés közbeni fegyver használataként. Különben is, egy vén csavargó élete nem számít. Eggyel kevesebben lettünk: ennyi.
Az anya majd leüli a rá kiszabott büntetést, s majd újra teherbe esik, újra megszüli csecsemőjét egy koszos WC-ben, s újra bedobja a rideg bérház mocskos kukájába! De akad-e újra egy vén csavargó, aki zsákjába téve hazaviszi, s akad-e egy anyakutya, aki emlőivel táplálja a szemétbe vetett kis testet?
A válasz Istennél van. Vajon ki a bűnösebb, aki életet ad, s az életet, amit adott, a szemétdombra dobja, vagy az, aki egy páriát szolgálatteljesítés közben a másvilágra küld? Ne ítéljük el a rendőrt, hiszen pánikhelyzetben cselekedett, s tulajdonképpen jót tett a véletlenszerű, céltévesztő lövéssel. Egy kutya helyett csak egy csavargót lőtt le…
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-02-21 19:38:57
Mit mondjak? Ilyenek vagyunk.Ember ember farkasa. Majd felteszem a Cinkosokat is,amikor közönnyel nézik egy öregasszony megaláztatását.
2006-02-21 18:51:18
ismét egy nagyon megrázó történet, amin el lehet gondolkozni...
2006-02-21 15:12:19
Ember,az embertelenségben.