Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-02-22 10:25:31
Megtekintve: 635
Cinkosok
A panelrengeteg egyik panelházának sarkán lévő transzformátorház bekerített, zsebkendőnyi, gazzal benőtt telkén, korhadt alkatrészes faláda belsejében mindenféle olajos rongyok és limlomok között a tavasz még hideg szelekkel süvítő bágyadt napsugarainak langymelegében egy kóbor macska négy kis nyávogó újszülöttel gazdagította sivár világunkat.
A szürke, hajlott hátú öregasszony felfigyelt a halk miákolásra, s konstatálva a tényt, gyors elhatározással egy kimustrált horpadt alumínium ételhordó aljában langyos tejet hozott le, aznapi reggelijének felét, s a drótkerítés alatti lyukon becsúsztatta a macskának. A macska, hálás miákolással fogadta az adományt.
Aztán már mindennaposak lettek az adományok. A vedlett cirmos macska kezdett kipendülni, s hatalmas, tejtől duzzadó emlőiből szépen fejlődtek a kiscicák. A magukba forduló, rohanó, morcona, senkivel nem törődő, belső gondjaikat magukon cipelő lakók haladtukban meg-megállva, elmosolyodva figyelték a cseperedő kismacskák játszadozásait. Néha egy-egy parizerdarab, félkifli, virslimaradék repült a terülj-terülj asztalkámra.
Lassan megszokott látvány lett a naponta tejes bögréjével megjelenő öregasszony s a játszadozó kiscicák látványa. Mindenki a városrész megszokott darabjának tekintette a jelenséget. Nem úgy néhány ifjonc.
Az egyik délután nagyobb csődület keletkezett a trafóház körüli sarkon. Hangos röhögés, pufogás, csapkodások, gyereksíráshoz hasonló visítás hallatszott arrafelől.
Mi is történhetett? Kérdezte az óvatlan járókelő, és beállt a bámészkodók közé. Kiguvadt, meredten figyelő szemmel fedezte fel, hogy a kerítésen belül három-négy vásott kamasz, szétdobált táskáik barikádja mögül, a láda rejtekéből kirángatott ártatlan nyávogó kis jószágokat, elevenen széjjeltépve, a levegőbe dobálva, mint rongylabdát rugdalják fel s alá.
A tömeg egy része szájtátva, megnémultan figyelte a szadizmus csimborasszóját. Néhány elhaló hang próbált gyengén, erőtlenül a kamaszokra hatni, s jobb belátásra bírni őket, de hiába. Volt, aki rendőrért kiáltott, de cselekedni, közbelépni, lefogni a barbár kezeket, senki nem merte, vagy nem akarta. Úgy gondolták, nem az ő ügyük, mi közük hozzá: csupán csak egy kóbor macskacsaládról van szó, nem kár értük. Amikor tetőfokára hágott a lincshangulat, s a kölykeit védő felborzolt farkú anyamacskát csapkodták a falhoz, megjelent a tejesbögrével kezében az öregasszony. Szemei kiguvadtak, s első reakcióként körbenézett. Majd látva a tehetetlenül bámészkodó tömeget, leguggolt, és a kerítés alatti résen bemászva iszonyú sipítással hadakozni kezdett a garázdákkal.
A járókelők vegyes érzelmekkel reagálva történtekre,kiváncsian körbeállták őket,vagy szaporára fogva lépéseiket elsiettek mellettük.A közöny lerítt az arcokról. Minek is szólnának bele egy bolond öregasszony és a szórakozni vágyó fiatal huligánok dolgába. Elvégre nekik kell valamivel szórakozni, agyonütni a lassan múló időt. Különben is, csak hitvány kóbormacskák voltak az áldozatok, nem kár értük
Mi lesz ezekből a gyerekekből, ha felnőnek? – kérdeztem magamban, s a válaszra nem kellett sokáig várnom, magától érkezett.
A minap történt az eset. A trafóháztól nem messze a forgalmas buszmegálló előtt a délutáni csúcsforgalomban emberek jöttek-mentek, rohantak át az úttesten. Egy harmincas, kissé kopottas férfi korcs ebével próbált a szemközti talponállóból átkeveredni a túloldalra. A busz elütötte az ebet. Az illuminált férfi sírva fogta ölbe a haldokló párát, s próbálta dülöngélve hazavinni. Erre figyelt fel egy (mint később megtudtuk, 15 éves, jól megtermett kamasz), s nemtetszését kifejezésre juttatva, egy karate mozdulattal, nyomdafestéket nem tűrő szitkozódás közben lefejelte (fejen rúgta) az ellene mit sem vétőt. A férfi elterült, fejét beverte a kövezetbe, s a szivárgó vér lassan tócsává gyűlt feje alatt. A szintén vérző utolsókat rúgó kutya ráborulva remegett. Az erős ifjú kioktatóan még egyet belerúgott a földön fekvőbe. Pillanatok alatt tömeg gyűlt köréjük.
Ekkor szokatlan dolog történt. Két hasonló korú ifjú a garázda mellé lépett, és megjegyezte: nem mész sehová, kihívjuk a rendőrséget, és felelni fogsz ezért! – mondták s szorosan mellé álltak. Valaki elszaladt telefonálni. A némán hallgató s az erőszakot lassan megszokó tömeg gyűlt s növekedett. A legfurcsább az volt az egészben, hogy hiányzott az érzelmek szikrázása. Se az önkényeskedőt elítélő, sem a példátlan önfegyelmet tanúsító két ifjút dicsérő szavak nem hangzottak el. Néma, döbbent csend, amit a megérkező rendőrök, halk, szakszerű intézkedése váltott fel. Az egész egy némafilmre emlékeztetett. Kívülről szemléltük az eseményeket, mint a moziban.
Mi ez? Korunk újabb népbetegsége, a részvétlenség, a kívülállás, nem az én ügyem, nem avatkozom bele, mert bajom lesz belőle? Iszonyú képeket vetít ez elém.
Hamarosan eljutottunk már oda is, hogy ha az ajtószomszédom lakását rámolják éppen ki, ha otthon vagyok, észlelem a történteket, sem merek közbeavatkozni, mert félek, hogy esetleg tanúskodnom kell a rendőrségen az ügyben és az macerával jár. Látom, hogy lassan mindannyian cinkosokká válunk, először ismerőseinket hagyjuk cserben, majd szomszédainkat, barátainkat áruljuk el, és végül önmagunkat adjuk el a sátánnak. Eljutottunk hát oda, amit a három majom klasszikája sugall: „ne láss, ne hallj, ne szólj!”, mert ebből legalább nem lehet bajod. Tényleg nem lehet?
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!