Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-02-27 17:42:03
Megtekintve: 744
Guatemala-Húsvét szigetek
1.

Utazás az időben
Amikor azon a guatemalai őserdei pikniken hozzám lépett egy öreg, ráncos, békaszájú indián, s jobb tenyerem kezébe véve annak vonalait kutatva megszólalt: "ez egy gyógyító kéz", még nem gondoltam, ezzel mit indít el.
Elmondtam neki, hogy én már tíz éve természetgyógyászattal foglalkozom. Őt ez egyáltalán nem lepte meg. Váltig állította, hogy kiválasztott vagyok, s természetfölötti erővel rendelkezem, csak ki kell nyitni a harmadik szemem ahhoz, hogy élni tudjak ezzel az istenadta lehetőséggel.
Az indián azzal az ajánlattal állt elő, hogy fakultatívként 80 dollárért elvisz a kultikus helyükre, ahol az égből jött bálvány előtt varázslók mutatnak be áldozatokat, s ott, aki látó, azt időutazásra viszik.
Hittük is, meg nem is. Végül is, az őserdei szállásról jó heccnek ígérkezett a kirándulás. Négyen indultuk útnak. Jó öt-hat kilométert gyalogoltunk az őserdő liánokkal és cserjékkel benőtt bozótjában kegyetlenül elfáradva s a levelektől összevagdalva. Mikor az erdei tisztásra kibukkantunk, döbbenetes látvány fogadott bennünket. A tisztás közepén egy hatalmas, nyolcméternyi magas szabálytalan kőarc volt a földbe leállítva. Az arc egy űrhajósra emlékeztető fejet formált, űrsapkában. Válltól lefelé a földbe volt temetve. A kő, amibe az arc beleégett, fekete meteoritnak látszott. A bálvány körül tüzek égtek, s a tüzekben bódító füstfelhőt árasztó növények váltak hamuvá. A tüzekben fahánccsal átkötött áldozati tojások, apró állat-tetemek s bábfigurák hamvadoztak. A tűz előtt négyen ültek transzban, teljesen meztelenül, egy hatalmas földbe süllyedt meteoritlapon.
Természetesen azonnal előkaptuk videóinkat, fényképezőgépeinket, és elkezdtük a téma megörökítését. Vezetőnk a szoborbálvány mögé kerülve eltűnt, majd kisvártatva hangosan vitázva került elő, egy tetőtől talpig kultikus jelekkel bemázolt meztelen emberrel. Vezetőnk úgy mutatta be, mint a guatemalai varázslók doyenjét. A varázsló beült a bálvány előtt kiképzett fülkébe, s egyenként megvizsgált bennünket. A vizsgálat abból állott, hogy a bal kezét homlokunk közepére tette, míg jobb kezének tenyerébe fogva tenyerünket annak vonalait kutatta. Vizsgálat közben sárga agyarai között lógó pipájából émelyítően bűzös, kékes füst gomolygott.
A vizsgálat befejeztével morgott valamit, s pipájával rám bökött. Valamit sutyorgott a vezetőnkkel. Pár perc múlva vezetőnk közölte, hogy engemet alkalmasnak talál arra, hogy időutazásra vigyen. Ára: 150 dollár. Bár sokalltam az összeget, s nem akartam kötélnek állni, hála társaim rábeszélésének, - engedtem, s beültem a fekete kőlapra, a már ott transzban lévők közé. Természetesen csupasz fenékkel, teljesen meztelenül érinthettem csak a kőlapot. Ez kissé feszélyezett, de megtettem. Mikor törökülésben elhelyezkedtem a fekete kövön, a varázsló kis csészéből egy borzalmas kotyvalékot itatott meg velem. Kezdtem bódulatba esni. Gacsos ujjait tojásfehérjébe mártva megkente szemeimet, mitől azok teljesen leragadtak. Ettől kezdve csak arra emlékszem, hogy a homlokomra téve tenyerét, nagyon erős delejes áramütésszerű hatás ért. Úgy éreztem, hogy csupasz ülepemen át valami hatalmas forróság áramlik testemen keresztül, s fejem izzó gömbbé válva önálló életet kezd. Bár a varázsló nyelvén nem értettem, minden instrukciót tisztán értettem magyarul.
A gömb lassan egy vérvörös napkoronggá válva a tengerbe bukott, s homlokomra vetítve, mintegy belső látásként, mozivászonszerűen jelent meg előttem a kék tenger, benne moszatok tömege.
A moszatok után képváltás következett, s előttem állt egy soha nem látott csonka gúlaszerű hatalmas piramis. Valami szirénszerű, delejes hang szólt közben, s a hangok közeledtemmel felerősödtek. A piramis elé érve megdöbbenve láttam, hogy hatalmas lépcsősor vezet lefelé. Tanácstalanul bámultam a sötétségbe, amikor a hátam mögött megszólalt egy hang.
–Én vagyok a te mestered. Ezen túl én vezetlek tégedet múltba és jelenbe,igazítalak el a dolgok között, adok tanácsokat, s segítelek.
–Ki vagy te? – kérdeztem bódultan. Nem látlak, csak érezlek.
– Mester vagyok. Így szólíthatsz! Láthatatlan maradok, de mindig veled leszek. Ne félj! Bízzál bennem!
–Hol vagyunk?
–Az időalagútban. Indulj el a lépcsőnkön lefelé. Én itt várlak a hetedik lépcsőfokon. Ha vissza akarsz térni, szólíts, s visszahozlak. Ha ott akarsz maradni, maradj, de ha bármikor vissza akarsz térni, szólj!
–Hová visznek a lépcsők?
– Lefelé az időben. A világmindenségből kifelé. Lelked kilép a testedből, s a kozmikus térben és időben megkapod a feladatot az Úrtól! -- S mikor láthatom az Urat?
–Amikor elérkezik az ideje. Először megkapod az első feladatot. Menj le a lépcsőkön!
A lépcsőkön leérve egy hatalmas vasajtó állta utamat. A vasajtó tömören zárta el a kijáratot. Se ki - se be. Döbbentem álltam az ajtó előtt, amikor megjelent rajta egy égő arany kereszt. Szemem belekáprázott a jelenségbe. Lecövekelve álltam. Ebből a bámulatból az Úr hangja zökkentett ki.
–Megkaptad az első jelet. Mestered elmagyarázza, mit kezdjél vele. Használd a jelet, s ha megtanultad a használatát, akkor mestered elhoz hozzám a második jelért. Figyelmeztetlek, hogy a jelet csak gyógyításra használhatod! – mondta az Úr, és a vasajtón kialudt az égő arany kereszt. Elindultam visszafelé. A hetedik lépcsőn ott állt a Mester. Megkérdezte, hogy tovább akarok-e menni, vagy visszatérek. Kértem, hogy térjünk vissza.
Abban a pillanatban kivilágosodott minden, s magamhoz térve bódulatomból, kábán tekintettem körbe. Előttem társaim vadul videóztak és fényképeztek. Első reakcióm a szégyenérzet. Meztelen ágyékom elé kaptam kezeimet. A tűzforró meteorit kőasztalról lekászálódva, felvettem trópusi ruhámat, s döbbent társaimat faggattam, mi történt velem?
Ők elmondták, hogy teljesen megmerevedve transz állapotba kerültem. A varázsló fejem fölé tartva kinyújtott két tenyerét, hatalmas ívet húzott köztem és a kőlap között, majd ellépett mögülem. Valami teljesen idegen nyelven hadartam, s egyre messzebbről hangzott a hangom.
–Hihetetlen. Ha elmesélem nektek, hol jártam, nem hiszitek el! - mondtam az események hatása alatt.
–Mi meg lejátsszuk a videofilmet a barátaidnak, üzlettársainknak, az elitnek, azok fognak nagyot nézni, ahogy guggolsz meztelen fenékkel az izzó kövön! Bogi, ez iszonyú jó hecc lesz, ahogy tűzcsóvát húz a hátsó feled! – röhögtek.
Én természetesen röstellve a dolgot, erősen szégyenkeztem, s kértem, hogy vágják ki a felvételeket, mert kompromittálóak rám nézve. De ők nem hallgattak rám.
Visszatérve őserdei szállásunkra, a legelső volt, hogy betették a kazettákat a videólejátszóba. Legnagyobb meglepetésünkre a képek helyén csak fényesség volt, különböző rezgéshullámok jeleivel. Ugyanez lett a fényképek sorsa is.
Kétségbeesve kérdeztem a Mestert.
–Mi történt Mester!?
–Csak amit akartál. Nem akartad, hogy a képek jók legyenek. Tudatalattid mágneses sugarai megsemmisítették a képeket. Máris használtad a jelet, amit tanultál.
–Na, de Mester, hogy van ez?
–Majd megtanítalak a kereszt jelének használatára.
–Mikor?
–Manyána... – tért ki mesterem a válasz elől, s eltűnt. Én ottmaradtam kétségeimmel, s egymás szavába vágó izgatott társaimmal. Nem tudtunk magyarázatot adni a történtekre. Az öreg indiánhoz fordultunk tanácsért.
–A Senor gyógyító energiával töltődött fel. Tenyerének érintése energiát áraszt, s gyógyít. Tanulni kell. Sokat tanulni... Mester megtanítja. Lassan mindent megtud...
– Mikor?
– Manyána...

2


Az aura titka
Több hete jártuk már Guatemala égbeszökő hegyeinek vad szerpentinjeit, végtelen őserdei ösvényeit. Számtalan sztélét, kultikus kőszobrot vizsgálva egyre jobban elbizonytalanodtunk: nem tudtunk napirendre térni afelett, hogy ezek a 150 centi magas indián emberkék képesek lennének ilyen monumentális alkotásokra. Ami a legmegdöbbentőbb, sehol egy indián arc-, alakábrázolás. Az ábrázoltak mind valami búvár, vagy űrruhás, skafander embert formáltak. Voltak olyan sztélék is, amik botkormányt szorító, hold-kompban ülő alakot ábrázoltak. Láttunk több hat, nyolc, tizenkettő hengeres robbanó-motorszerű ábrát. Szóval alaposan összezavartak mértani, és több dimenziós geometriai ábrázolásaikkal bennünket. San Augustino felé zötykölődve is ezen törtük a fejünket. A 12 órás út hasonlatos volt a pokolhoz vezető úttal. Lélekrázó volt. Kétnapos San Augustino béli kiránduláunk mindenért kárpótolt bennünket. Az őserdő mélyén, szabályos útvonalon felállított 23 óriási szobor azt a látszatot keltette bennünk, hogy űristenek földjére tévedtünk. Borzongva haladtunk a misztikus őserdei ösvényeken.
A harmadik héten repültünk el Tikal monumentális romvárosába. Amikor kibukkantunk a nyirkos, sötét, őserdei homályból, ragyogó napfényözönben büszkén magasodott előttünk szigorú négyszögben a hatalmas 60 méteres kőalkotás. Belépve a több száz négyzetméternyi főtérre, szembetaláltuk magunkat a főtemplommal. Lábaim földbegyökereztek: ugyanaz az építmény, amit időutazásomkor láttam. Ugyanaz a szürke csonka gúlaszerű rengeteg lépcsős piramis, s fölül a végeláthatatlan magasságban egy pilonokra épülő trónszerű fülke, fekete meteoritból kiképezve. A trónfülke homlokzatán egy kiterjesztett szárnyú kőbefaragott madár: a Kecál madár. A fülke belsejét hátulról vasajtó zárta le. A vasajtón arany kereszt világított. Sokáig nem jutottam szóhoz. Videóm teleobjektívjával egészen közel hoztam a látványt. Hajszálnyira egyezett a meditációban látottakkal.
Nem sokat gondolkodtam. Összesen hat óránk volt a romok csoportos vagy egyéni felderítésére, fényképezésre. Ruháinkat egy kupacba gyűjtve, félmeztelenül, saruban, kezünkben gépeinkkel indultunk a nyolc piramis s az azokat összekötő négyszögletű harmincméteres várfalakba épített kultikus helyek meghódítására. Mindenki ment, amerre látott. Én elindultam felfelé a főpapi szentélyhez. Háromnegyedórás, lábakat és akaraterőt próbáló kitartó mászás után értem el a 360 lépcső tetejére. Felérkezve beléptem a pilonok tartotta trónterembe. Szemben ülve a vasajtóval, szememet mereven a Kecálmadárra függesztettem. A Kecálmadár lassan harmadik dimenzióban berögződött tudatalattimba, azonosulva vele, kiléptem testemből. Mesterem mögöttem termett, s megszólalt.
–Itt vagy hát. Ez az, amire vágytál. Itt van a kezdet és a vég. Kinyitom neked a vasajtót.
– Beléphetek végre, Mester?
– Természetesen, csak előbb le kell venni a keresztet!
– Hogyan?
– Csak a keresztet nézzed. A szárakon haladj végig kívülről befelé, s ha eléred a középpontot, emeld be a keresztet a tudatodba! Ekkor kinyílik a vasajtó, mondta, s én így is tettem. Mereven néztem a keresztet, s az egyre közeledett felém, majd beemelve tudatomba, hirtelen könnyűnek éreztem magam, s mint a bennem lévő Kecálmadár, lebegő szárnyakon a vasajtó előtt termettem. A vasajtó kinyílt, és én megláttam a végtelenbe vivő lépcsősort. Mesterem így biztatott:
– Indulj hát el. Én a hetedik lépcsőn várlak, ha vissza akarsz térni, csak szólj, s én visszahozlak!
Elindultam hát a lépcsőkön lefelé, amikor egy fényes, világító, fehér fal elé értem. A fal előtt leültem, és mereven néztem. Végtelen ideig ülhettem ott, amikor megszólalt a Mester.
–Állj fel! Lépj közelebb a falhoz! Mindig egy lépéssel közelebb, mindaddig, amíg a falon kivetítve meglátod az aurádat! – Mondta, s én elindultam a fal felé. Jó kétméternyire a faltól megjelent egy két méter magas, másfél méter széles átmérőjű ellipszis alakú fénycsóva. A fénycsóva szivárványszínekben izzott, s ragyogott. A színekben a piros és a narancssárga dominált.
– Mi ez? – Kérdeztem döbbenten.
– Ez az aurád. Minden tárgy, élőlény rendelkezik egy energiaburokkal. Az emberi sejtek kis energiakörökkel, úgynevezett elektronpályákkal vannak körülvéve. Ezek összessége a testünkből kilépő energiaburok az aura. Ez az aura hozzánk tartozik, velünk együtt mozdul.
– S honnan nyeri az energiáját? –Kérdeztem bambán.
– Az energia az Úrtól van. Úr adja.
– Ki az, az Úr?
– Ő a világmindenség ura. Ő az egy. Ő adja az energiát, s attól él, mozog minden a földön.
– Ezek szerint ő építette ezeket a monstrumokat valaha?
– Igen, ő építette, örök jelekül az utókornak. Minden tanítása ezekben a kövekben van lejegyezve.
– De hisz megfejthetetlenek!
– Sajnos, a titkok tudóit elpusztította a fehér ember. Így csak időutazással lehet a titkokat elsajátítani, éspedig azoknak, akik kiválasztottak.
– És én az vagyok?
– A tenyeredbe az van írva. Végig kell menned a 236 előző életeden, mire az Úr elé állhatsz, s megkapod minden titkok magyarázatát.
– S addig? Mi lesz addig?
– Addig csipegesd a morzsákat, amiket általam kapsz. Gyógyítanod kell! Ez a küldetésed!
– Értem. Köszönöm, Uram! – suttogtam, s várakozón néztem a fehér falra.
– Úr feltölt energiával, melyet az ég felé nyújtott bal tenyereden át, tölt beléd. Miközben kéred az energiát, jobb tenyered fordítsad a föld felé, hogy a betegektől átvett rossz energiák kimenjenek belőled. Bal tenyered, mint egy szonda veszi a bioenergetikus jeleket.
– S hogyan tudom ezt érzékelni?
– Erre is megtanítlak később, de most ideje visszatérnünk! – érintette meg a vállamat a Mester, s én bódulatomból magamhoz térve, a vasajtó mögött, a hetedik lépcsőn találtam magam. Ez igen meglepett, mert én, míg tudatomnál voltam, át nem léptem a vasajtó küszöbét, hiszen az zárva volt. Elindultam lefelé a lépcsőkön, s kilépve vaksin bámultam lefelé a négyszögletes templomváros hatalmas udvarára. A videóval végeztem egy körmenetet, majd visszafordulva beközelítettem a vasajtót. Legnagyobb megdöbbenésemre a vasajtó, mire visszafordultam, már újra bezárult. A tudatomból kirepülő Kecálmadár már újra a homlokzaton ült.
Mesterem is eltűnt. Így hát mit tehettem mást, mint elindultam lefelé, hogy csoportomhoz csatlakozva új tájakra menjünk, újabb csodákat felderíteni.


Mindentudó varázsvessző

Őserdei tartózkodásunk alatt egyik nap kirándulást tettünk öreg indián vezetőnk, Töky-Tukó vezetésével. Mióta részt vettem a kultikus beavatáson, megkülönböztető figyelemmel fordult felém, s igyekezett kedvembe járni. Így aztán nyaggatásomra, hogy egy echte indián közösségbe szeretnék eljutni, igazi varázslóval találkozni, meghallgatásra talált nála óhajom, s potom 75 dollár fakultatívért egy szabadnapunkon négyünket elvitt családja falujába.
Dzsippel mentünk egy közepes őserdei országúton félórát, majd lekanyarodva egy dűlőútra, elérkeztünk egy tisztásra. A tisztás egy mocsaras, sáros tóparton volt kialakítva. A lagúnaszerű tóparton egy mólóhoz kötve nyolcszemélyes indián kenu himbálózott. Töky-Tukó eloldozta a kenut, s egy-egy lapátot kezünkbe nyomva, elmagyarázta, hogy lassú, ütemes húzásokkal, nehogy a krokodilokat felriasszuk, próbáljunk meg a pár kilométer lagúnán átevezni. Így is történt. Bár némán siklottunk a vízen, madarak százait riasztottuk fel, míg azok az erdei állatokat riasztották. Mire megérkeztünk, a menekülő állatok már elvitték jövetelünk hírét a falusiaknak.
A lagúna végén, a mólóhoz közeledve, felfedeztük a napsugárban fürdő kis települést: nyolc kör alakú kunyhóból állt. A mólóhoz csintalan gyerekek futottak, s belevetve magukat a vízbe, úszva közelítették meg csónakunkat. Kilépve azonnal videóinkhoz kaptunk, s körbefotóztuk a kies települést.
A kör alakú nádból készült házak körkörösen helyezkedtek el a kör alakú főtér körül. Minden ház totoranádból készült, mégpedig úgy, hogy a nádfonatokat liánokkal egymáshoz fűzték, mint egy szőnyeget, s az elkészített bambusz bordázatra körbe rákötözték.
A kör alakú kunyhó tetejét kereszt alakban két vastag bambuszrúd tartotta. A kereszt közé rakták be a tartóbordákat. Ide a szellős magasságba akasztották fel ruhatárukat, edényeiket, vadászfelszereléseiket. A padlástér így praktikusan ki van használva, s több élettér marad a bennlakóknak. A tető mesterien font, kúp alakban felrakott bambuszvesszőkből készült. Bent saját maguk által font függőágyakban heverészve él a család.
Miután jól kifényképeztük magunkat, Töky-Tukó megszervezte a találkozást Tuk-Tukkal, a falu törzsfőnökével, a varázslóval. Igencsak meglepődtünk, egy homokba rajzolt körön belül, háncsszőnyegen ülő ezerráncú pipázó öregasszony elé vezettek bennünket.
Az öregasszony bal tenyerét felénk fordítva megállított bennünket, s mélyet szívott pipájából. Valamit karattyolt érthetetlen nyelven, s Töky-Tukó fordította szavait.
– Tuk-Tuk üdvözöl benneteket. Ő a falu varázslója, s diagnosztizálni fog benneteket. Van-e önként jelentkező?
Lajos útitársunk jelentkezett. Kilépett, majd az anyó előtt illedelmesen megállt. Az asszony, guggoló ülésbe helyezkedett, majd kinyújtott bal tenyerét a teste vonalán végighúzta, mintegy letapogatván az auráját. Keze sokáig időzött hátán, és köldöke körül...
–A bal tüdeje beteg volt, eltávolították... a beleivel baj van: gyulladás van a belekben...
Döbbenten néztünk látszólag egészséges útitársunkra. Ő zavartan ismerte el, hogy igaz.
– Harmincévesen távolították el a bal tüdőlebenyem, mert tumor volt benne... és huszonhét éves korom óta colitiszem van – ismerte el a diagnózis helyességét.
Ez döbbenetes, morogtam, s így okoskodtam: ha diagnosztizálni tud, ak-kor gyógyítania is tudni kell! Ezt rögtön szóvá is tettem.
–Töky-Tukó, ha ilyen tudós a ti varázslótok, netán gyógyítani is tudná ezt a baját Lajosnak?
Töky-Tukó gondolkodás nélkül rávágta: –Természetesen – és a banyához fordulva, mondott valamit. A banya fejével hátra intett, festékes edénykét hoztak elő, s Lajos lemeztelenített köldöke alá három-négyujjnyira egy piros keresztet rajzolt. Majd jobb tenyerével öt-tíz centire a jel fölött, mintegy besugárzást végzett öt percig.
–Mit érzel, Kérdeztük kíváncsian.Lajos?
– Hatalmas forróságot, bizsereg az egész belem. Most meg hűl, egyre hűl, brr.. fázom.
– Most rögzítette a jelet Tuk-Tuk... három hétig nem szabad lemosni. Meg fogsz gyógyulni.
– Gyógyszert szedhetek?
– Felejtse el a gyógyszereket, uram, Tuk-Tuk meggyógyítja Önt!
– Köszönöm! – motyogta Lajos zavartan, a banya kinyújtott tenyerébe nézett.
– Tíz dollár! –segítette ki zavarából Töky-Tukó.
Ezek után elszántam magam egy diagnosztizálásra. Leguggoltam szemben a banyával. Gacsos ujjaival végigsimított aurámon, majd a fejem tetején nyugtatta tenyerét... úgy éreztem, az agyamat húzza valami. Jó tíz perc telt el, amikor a banya megszólat.
– Kinyitotta a fejedet. Azt mondja, hogy az energiád nem tud kijutni elég gyorsan, s fél, hogy agyvérzésed lesz... Most ő kinyitja a fejeden lévő energiacsapot, megszűnik a magas vérnyomásod.
– Honnan gondolja, hogy magas a vérnyomásom?
– Ő tudja, érzi.
– Tényleg magas a vérnyomásod, Bogi? – kérdezték társaim.
–Az hát, már gyerekkoromban is 160 volt. –Mondtam döbbent társaimnak –Úgy látszik, a banya mindent tud.
– Én is megtanulhatnám ezt? –Kérdeztem a banyától.
– Kitartó gyakorlással igen, mutasd a tenyeredet! –Belenézett bal, majd jobb tenyerembe. Kis hamut szórt pipájából jobb tenyerembe, eldörgölte benne, majd megszólat – Gyógyító keze van!
–Mikorra tanulhatom meg érzékelni a bajt?
–Soká, de adok egy segédeszközt, amivel elkezdheted! – mondta, s egy vékony, harminc centis liánszárat nyújtott át, hegyén kis agyag-golyóval.
–Ha jobb kezedbe veszed a varázspálcát, a bal tenyereddel végigtapogatod a beteget, akkor ahol beteg szerv van, lefelé mozog a pálca. Ahol nincs baj, ott vízszintesen mozog a pálca.
–S honnan tudom meg, mi a baj?
–Kezedet a pálcán tartva, addig kérdezel, amíg ki nem adja a baj okát.
–Érdekes. És még miben segít nekem ez a manó?
–Megtalálhatod a betegségeket okozó vízereket.
–Amikor egy házat felépítünk, Tuk-Tuk mindig kijelöli a függőágyakkal helyét a pálcával. Csak ott lehet függőágy, ahol nincs vízér.
– Miért?
–Azért, mert a vízérben feküdni álmatlansággal s betegséggel jár – mondta Töky-Tukó, s intett hogy fizessek. Húsz dollárt gyűrtem a banya kitartott markába. Így megtarthattam a varázsvesszőt, mely igen hű társnak bizonyult a továbbiakban.
A beavatás
Santiagói tartózkodásunk utolsó napján úgy döntöttünk, hogy a délutáni Húsvét Szigetekre való indulásig látogatást teszünk Valparaisoba. Előző este fogadáson voltam három társammal a nagykövetségen, a követ felesége, kis partira hívott meg bennünket. Mivel magyarok ritkán járnak Chilébe, így csemegének számított ott időzésünk a magyar kolóniának.
Az este ragyogóan telt el. Echte chilei fogásokat, kitűnő koktélokat, bólékat szolgáltak fel, s a tüzes chilei boroktól ugyancsak magasra hágott a hangulat. Összemelegedtem a követékkel, s megtudván, hogy természet-gyógyász vagyok, Katalin asszony sok-sok chilei természetes gyógymódról tett említést nekem. S tudván, hogy a Húsvét szigetre megyünk, beajánlott a leghíresebb Húsvét szigeti varázslóhoz, Sedre Sutrához. Pillanatok alatt kis csomagocskát állított össze, amelyben jóindulatát kérte a híres varázslónak irántam.
– Remélem, mihamarabb találkozunk Bogumil úrral, s élménybeszámolót tart részünkre, mielőtt végleg hazatérnek Magyarországra! –Búcsúzott tőlem Katalin asszony.
A mielőbbi találkozásra már másnap sor került telefonon. Ugyanis, az történt, hogy a Valparaisoi kikötőben a legveszélyesebb helyen álltunk meg, a halpiac felderítésére, filmezésére indultunk. Én rövidnadrágban, oldalamon a hatalmas oldaltáskával, benne útlevelem, irataim, oltási bizonyítványom, tartalék elem, filmek, stb. Természetesen feltűntem a turistákra vadászó tolvajoknak, s okosan leválasztva a nyájtól, mint oroszlán az antilopot becserkésztek, majd amikor átadva útitársnőmnek a kamerát, egy tintahalakat árusító előtt kíváncsiskodtam, s az útitárs a filmezéshez fogott volna, ezek a hátam mögé kerülve ketten a hónom alá nyúltak, felemeltek, a harmadik leoldotta övemet, s visítozásomra a rablók meglódítva bedobtak a halas és rákokkal teli ládák közé!
Egy pár pillanat telt el, s felocsúdtam. Először ösztönösen az útlevelemmel eliszkolók után bámultam, majd szememmel a kamerámat magához szorító útitársnőt fedeztem fel. Aztán a rákmarások fájdalmaival mit sem törődve felugrottam, s a járdaszigetre vágtattam. Ott hadonászva ordibáltam a rablókat fenyegetve, de már csak hűlt lába nyomukra szórtam átkaimat.
A parkoló autóbuszhoz érve, vezetőnkkel megkonzultálva a dolgot arra jutottunk, hogy nem töltjük az időt rendőrségi jegyzőkönyv beszerzésével, mert akkor nem érjük el a repülőgépet. Így felhívtuk a nagykövetet. A nagykövet meglepve konstatálta, hogy milyen hamar hallhatja a hangomat. Annál nagyobb volt megdöbbenése a hallottakon. Azonnali intézkedést ígért, s abban egyeztünk meg, hogy a formaságokat Budapesttel elintézve, kiállítanak egy új útlevelet, s a konzul személyesen viszi ki a reptérre, s mire odaérünk, ő is ott lesz.
Sajnos, mi Valparaisoból előbb odaértünk, mint a követ a zsúfolt belvárosból a főváros határában levő reptérre. Így aztán mit volt mit tenni, útlevél nélkül szálltam fel a gépre. Mivel a gép chilei volt, s Húsvét sziget is chilei fennhatóság alatt van, nem kérték az útleveleket. A baj csak a visszatéréssel volt, mert nemzetközi géppel jöttünk vissza, s szigorú útlevél- és vámvizsgálat várt ránk. De az még a távoli jövő. Most itt ülök a jó légkondis, hűs gépen, és sebeimet nyalogatva kezdem feldolgozni a velem történteket. Amikor helyi idegenvezetőnk elmondja, hogy naponta ötven embert ölnek meg a kikötőben, már nem is voltam olyan felszabadult.... Inkább a halál torkából kiszabadultnak érezhettem magamat.
– Ha támadás éri Önöket, akkor nem szabad ellenkezni, mindent oda kell adni, amit el akarnak venni, különben könnyen oldalba szúrják a macsettával... – mondta Töky-Tukó.
–Szűzanyám, én meg még belekapaszkodtam a táska szíjába, s úgy huzakodtam velük –nyögtem sápadtan, megmart dagadt ujjamat nézegetve, sajgó, egyre dagadó jobb bokámat tapogatva – Meg is ölhettek volna – motyogtam.
–Mi van a lábával? – kérdezte idegenvezetőnk, Jancsi.
–A rosseb tudja, mintha száz tűvel szurkálnák. Zsibbad és dagad.
– Szólok a stewardessnek, hívjanak orvost, vagy adjanak valami elsősegélyt, fontoskodott, de én leállítottam.
– Semmiség az egész. Ha odaérünk, elmegyek a helyi kuruzslóhoz, s kipróbálom a tudását. Nem szeretném, ha ezek kórházba juttatnának.
–És ha elmérgesedik, ha infekciót kapsz? Én felelek érted.
–Feloldozlak. Szó sem lehet orvosról! – Zártam le az ügyet egyre dagadó bokámra sandítva. Az út két és fél óráig tartott. Úgy okoskodtam, hogy addig kibírom.
– Törődj inkább az öreggel! –Hárítottam el a fenyegető veszélyt. Ugyanis legidősebb útitársunk a hetvenkét éves Gyula bácsi már a végét járta. Hasnyálmirigyrákkal indult el velünk a nagy útra, s eltagadva szörnyű állapotát, a rosszbajt hozta ránk. Nem tudtuk, mi baja szegénynek, s mivel alig evett, egyre fogyott, szemei besárgultak. Szóval volt baj elég, nem még az én mozsárnagyságúra dagadó bokámmal foglalkozni.
Megérkezésünk után azonnal szállásainkra hajtattunk. Szerencsére, mi szobatársammal és a két vezetővel egy négyszobás bungalót kaptunk háziasszonnyal és sofőrrel. A bungaló mindennel el volt látva: melegvíz, zuhanyzó, hűtőszekrény, konyha,... úgyhogy a kényelem az megvolt. Zuhanyozás után egyre dagadó lábam fölött konzultálva úgy döntöttünk, hogy nem várunk holnapig, azonnal megyünk Sedre Sutrához. A házinéni férje, sofőrünk, befogott homokfutójába, s kehes lovát nógatva száguldott velem, s vezetőnkkel a varázslóhoz. Jancsi perfekt angol, én vagy ötven spanyol szót tudok, ő is annyit. Így majdcsak elboldogulunk vele.
Természetesen a Húsvét szigeten az angollal nem sokra mentünk, így maradt a mutogatás, meg a spanyol kotyvaléka. Na, odaérve egy echte Húsvét szigeti tanyára (ranch), már messziről látszott az udvaron lobogó tábortűz, melyet egy bogrács alá rakott a gazda. A tűz mögött egy testes öregember kuporgott kockás plédbe burkolózva, pipáját szíva, szemeit lehunyva. Ült, mint egy szobor.
Megérkezve megálltunk előtte a maga köré húzott körön kívül, s illendően várakoztunk. Az öreg rekedten megszólalt, s kocsisunk tolmácsolt.
– Sedre Sutra üdvözli Sánta Bagolyt... jönni közel! – Mondta spanyol-lal kevert pidzsin angolsággal. Mindenesetre érdekes, hogy az öreg tudott érkezésemről. Gondoltam, megtelefonálták neki. Ezektől minden kitelik. Később aztán meggyőződtem róla, hogy nem telefonon, hanem telepatikus úton értesült jöttömről. Az öreg bár teljesen vak volt, belső látással rendelkezett, s a holtakkal s a távolban élőkkel is tökéletes kontaktust tartott.
–Mutassa jobb lábát, Sánta Bagoly! – Jött a felszólítás, s a körön belülre vánszorogva lerogytam Sedre Sutra elé. A varázsló még ekkor sem állt fel, ami nyugtalanított. Nem lehet ennyire lusta, morfondíroztam ma-gamban. Vaksin tapogató kinyújtott jobb tenyere alá helyeztem feketedő, egyre dagadó óriási szafaládéra emlékeztető jobb lábamat. Az öreg végighúzta kinyújtott bal tenyerét a lábam fölött, de nem ért hozzá. Majd a bokám fölött egy pontra bökött. Hirtelen a duzzanatba nyomta ujja hegyét. Felüvöltöttem a fájdalomtól. Az öreg valamit vartyogott, s a homályból két némber óvakodott elő, sűrű, agyagos pépet cipelve egy faháncs teknőben. A pépet letették Sedre Sutra elé. Egy félbevágott lopótök, sajkával kime-rítettek az üstben fortyogó főzetből, s elkezdték az agyagra öntözni, majd gyúrni. Addig gyúrták, amíg kékes indigó színűvé nem változott. Aztán lefektettek Sedre Sutra elé a földre, s Sedre Sutra a lábfejemtől a térdemig betapasztotta beteg lábamat. Majd lágyékomat kitapogatva, észrevette a lúdtojásnyira dagadt nyirokcsomót. Vesszőt kért, majd piros festékbe mártva egy szinusz jelet rajzolt a nyirokcsomóra, s ugyanezt tette a térd-hajlatban levő másik nyirokcsomóval is.
Befejezve a műveletet az ölébe ültetett, s ő fejemet két oldalról kalodába fogva, iszonyú elektromágneses teret gerjesztett bennem. Hatalmas forróság öntötte el testemet. A művelet után, a közben elhamvadt tűz még szür-késlilán izzó parazsába dobtak meztelen üleppel. Ordítani sem volt időm a rémülettől. Viszont semmit sem éreztem. Elvesztettem az eszméletemet.
Másnap reggel ébredtem fel bungalónkban. Háziasszonyunk kitámogatott a mosdóba, s fahusánggal leverte lábamról a rászáradt agyagot. Lemosdatott, majd vörös festékkel átrajzolta ágyék és térdhajlatomban a lelohadó duzzanat fölötti szinuszjeleket. Az agyagból kiszabadult lábam teljesen lelohadt, s a feketeség is megszűnt.
Sedre Sutra csodát tett.
Csodájára jártak gyógyulásomnak, s ennek örömére felbontottunk egy üveg igen kemény Tekilát. Ez a legerősebb kaktuszpálinkák egyike volt. Mondanom sem kell, farkaséhesen estünk neki a Húsvét szigeti óriás Pojo, vagyis hatalmas kopaszseggű tyúk finoman elkészített maradványainak. Rostélyost sütött háziasszonyunk, a valami isteni nedűvel locsolgatta sütés közben, amitől a bőre teljesen megpirult, s kellemes ízt kapott a hús.
Tíz órakor megérkezett vezetőnk, Martin. Így mesélte el Sedre Sutra történetét.
Sedre Sutra negyvenévesen vesztette el két lábát, és akkor vakult meg. Krokodilra vadásztak dinamittal. A váratlanul felrobbanó dinamittól meg-vakult, s egyik krokodil letépte térdig mindkét lábát... társai megmentették, de nyomorék maradt. A varázsló mellé került, aki meggyógyítván őt, beavatta titkaiba. Így lett Sedre Sutra varázsló.
–De honnan tudta meg, hogy bajban vagyok? Telefonon?
–Nem. Sedre Sutra telepátiával rendelkezik. Előre tudta jöttödet, amikor még a gépen voltál. Már délben odatette főni a gyökereket, gazokat. Várt.
–Hihetetlen motyogtam, s csodálatosan meggyógyult lábamat simogattam.
–Hogy tudnám ezt meghálálni neki? –Kérdeztem.
–Nem fogad el semmit. Mindene megvan. Isten adta neki azt a tudást
– Ha semmit nem fogad el, legalább segíthetnék neki valamiben?
Martin sutyorgott valamit a varázslóval, majd hozzám fordult.
–Azt mondja, te kiválasztott vagy, nem fogad el tőled semmit. Azért tudott megmenteni, mert az Úr szólt neki, hogy bajban vagy, ha nem készül el időben, véged lett volna! A skorpió marása halálos.
–Honnan tudta, hogy skorpió mart meg?
–Az Úr megsúgta neki.
– Istenem, hát létezik ez? – Bámultam magam elé. – Ha már semmit nem fogad el, legalább annyit engedjen meg, hogy mellette töltsek egy napot. Csak figyelném, hogy gyógyít!
Martin megint a varázslóhoz fordult. Sutyorogtak, majd így szólt.
–100 dollár.
–Hogy-hogy? – Rökönyödtem meg. – Arról volt szó, hogy semmit sem fogad el.
–Igen, de ez már üzlet... a tudás mindenütt pénzbe kerül. Ő most árut ad el neked: a titkos tanokból nyújt át amennyi beléd, fér egy nap alatt, annyit... Na, áll az alku?
–Mit tehetnék – tártam szét karjaimat, s az alku megköttetett.
–Plusz ötven dollár a tolmács - nevetett Jancsi.
–Oké! –Vágtam rá– Ennyit, megér!
Aku-Aku
Sedre Sutra egy feltételt szabott: egy éjszakát egyedül kell eltöltenem a madáremberek hegyén egy madárember barlangjában. Ha egy egész éjjelen át, meditálva lemegyek Alfába, akkor teljes lesz a beavatásom, s kapcsolatba kerülök Aku-Aku-val, a madáremberek istenével. Belementem a játékba.
Délelőtt benne volt a programban a madáremberek hegye, így széjjelnézhettem a terepen. A kopár vulkánhegy tetején egy hatalmas kaldera volt található, melyben csodálatos vulkáni tó foglalta el a legnagyobb helyet. A kalderát körülvevő koziderpadláson számtalan vulkáni kőlapból épített kőkunyhó volt található. Ebben laktak a valamikori madáremberek. Tovább menve, hatalmas madárszerű űrhajósra emlékeztető repülő emberalakokat véstek a sziklába. Lenyűgöző volt a látvány. Aztán láttuk a tüzes égi szekerek, amolyan ős űrhajók rajzait, majd a hatalmas Aku-Aku isten kőbefaragott óriási szobrát. A szobor jó 18-20 méter magas lehetett, s a sziklafallal köldökzsinórként kötötte össze a lávával, melyből kifaragták.
Már nem volt idejük a régi mestereknek elválasztani a sziklától, s elszállítani a tengerparton heverő társaikhoz.
Vezetőnk felhívta a figyelmet, hogy egyedül ne kóboroljunk éjjel, mert sok az elvadult kutya, s megtámadhatnak bennünket. Na, ettől kezdett inamba szállni a bátorságom, már-már visszatáncolni látszottam, amikor Martin segítségemre jött. Kiküldi velem a nagyobbik fiát, s ő fog őrködni meditációm felett. Potom 25 dollár. Mit tehettem, elfogadtam az alkut. Így aztán este egy pokróccal a hónom alatt, s egy kulacs vízzel a hátizsákomban elindultunk házigazdám homokfutóján a madáremberek hegyére.
Amikor felértünk a koziderpadlásra, kijelölték Aku-Aku-val szemben a helyemet. A fiúcska nem messze tőlem egy üres barlangba húzódott, s beburkolózott plédjébe. Ő látott engemet, én nem láttam Őt. A biztonságérzetem megvolt.
Miután elhelyezkedtünk, magunkra hagytak bennünket. Én mereven ültem plédemen, s először a mezei tücskök, kabócák ciripelésében gyönyörködtem. Szájtátva bámultam a hatalmas, izzó, tengerbe bukó napkorongot, amely kísértetiesen megvilágította Aku-Aku kőarcát. Úgy éjfél felé kerültem transzba. Először hatalmas aranyló vörösen megjelent egy napkoronghoz hasonló valami szemeim előtt, majd forróság öntött el, és az aranysugarak beragyogtak. Jóleső, delejes érzés áradt szét bennem. Lassan lementem Alfába, és az izzó napkorona részeként a tenger fölé szálltam, kiléptem testemből, s onnan néztem le a koziderpadláson kucorgó önmagam piciny alakjára. Óriásnak éreztem most magamat. Könnyű voltam és végtelenül boldog.
A tenger fölött lebegve, lassan közeledtem a kék vízhez, mely megnyílt előttem, s egy hatalmas lépcsősoron indultam el lefelé. Leérve, nagy fényesség fogadott, özönlő aranysugárban gázolva, hatalmas piramis elé értem. Ugyanaz a piramis állt előttem, mint Tikalban. Lebegve jutottam föl a tetejére, s előttem világított a kereszt. És ekkor szememmel a keresztre meredve, kinyújtott bal tenyeremből a kiáradó mágneses erő könnyedén elbillentette a vasajtót.
Szabaddá vált az út lefelé. Belekáprázva a fénybe, lassan bandukoltam lefelé. Leérve egy fényes udvarban találtam magam, melyet a piramis négy oldala vett körül. Fenn a csúcson ragyogott a ketzalmadár. Ájultan bámultam a jelenségre. Ekkor egy arc jelent meg az égbolton. Az Úr arca.
– Mi a szándékod velem, Uram? – rebegtem döbbenten. Az arc elmosolyodott, a Ketzalmadárra nézett, mire az egy tollat hullajtott el, ami a lábam elé esett.
–Sánta Bagoly! Kiválasztottalak: gyógyítanod kell! Fogjad a varázspálcát, használd néped hasznára! Ne élj vissza a hatalmaddal, ne árts! –Zengett az Úr hangja, s hirtelen besötétedett. Felriadtam a révületből. Kezemben egy hajlékony pálcát szorongattam...
– Az Úr adta nekem... – Motyogtam, s kábán pislogva tekintgettem körbe. Még magamhoz sem tértem, amikor két fényes gömb jelent meg az égen, felemelkedtem, s a fölém lebegő gömbök hatósugarába érve, beszippantott a nagyobbik. Benn a gömbben filmszakadás következett be. Valószínűleg elkábítottak. Csak arra emlékszem, hogy ájultan heverek a pokrócon, s fejem akkora, mint a luftbalon. Kezeimből elektromossághoz hasonló valami áramlik, s akármihez érek, vagy közelítek, ívet húzva szikrázik.
Később aztán rájöttem, hogy bioenergiával töltöttek fel a madáremberek, melyet az óta is használok gyógyításnál.
Másnap reggel társaimmal megkonzultáltuk a dolgot, s hogy igazamnak nyomatékot adjak, Jancsi felé közeledtem, de még meg sem érintettem, forróság öntötte el, majd amikor kézfogásra nyújtottam kezem, ívet húzott a tenyerünk... Úgy kapta el a kezét, mint akit a villám vágott meg. Szent borzadállyal néztek rám társaim.
–Bogikám, most aztán nem tudjuk hányadán állunk veled? Ufó lettél, vagy mi a fene? –kérdezték döbbenten.
–Ugyan, fiúk. Nem változtam én át, csak valami mintha feltöltött volna. Lehet, hogy azon a helyen mágneses erőterek vannak, valami ilyen történhetett velem, tamáskodtam, nem akarván elfogadni isten ajándékát. Másnap aztán Isten újabb jelet adott.
A behangolás

A kozideren töltött csodálatos éjszaka után hatalmas életerővel feltöltődve indultam társaimmal a Húsvét sziget újabb és újabb csodáinak csoportos megtekintésére. Megnéztük a Helyi Múzeumot, s a védett üvegfalú vitrinek mögött kiállított fafaragások, sztélék egyértelműen valamiféle kozmikus kapcsolatra utaltak. Itt is megjelentek a szinusz-, kereszt- és Y motívumok, melyek hol egyedül, hol végtelen sormintaként ismételték egymást.
Ebéd után ellátogattunk a kalaposokhoz. Öt hatalmas kőkalappal ellátott szoborcsoport viselte ezt a nevet. A kalaposok közvetlen a tengerparton lettek felállítva, háttal a tengernek. Felemelő látványt nyújtottak, amikor a délutáni nap hátulról megvilágította sziluettjüket.
Délután értünk a koziderpadlásra, a madáremberek hegyére, ahol én az előző éjszakámat töltöttem. Most aztán szakszerű idegenvezetéssel ellátva végigvittek bennünket, az űrbéli sziklarajzokat és különböző kultikus véseteket tartalmazó sziklalapok között. Döbbenetes látványt nyújtottak az égi szekerek, kiterjesztett karú, szárnyszerűséggel ellátott repülő, lebegő emberfigurák kőbe vésett ábrá-zolásai. Itt rendezte meg Martin számunkra a vacsorát, mely tábortűz mellett a szabadban készült. Egy kis fekete sertést sütöttek meg izzó kövek között. Úgy készült az isteni lakoma, hogy a felpucolt sertést befűszerezték, sózták, belsejébe egy pojót, egy Galapagosi galambot, két tengerimalacot, és egy tatút töltöttek, s az egész tölteléket ledarált kókuszreszelékkel tömködték meg. Majd liánnal összevarrták a sertés hasát, és agyaggal vastagon bekenték.
Az izzó kövekkel telirakott gödör mélyére tették a sertést, majd az egészet lávakövekkel fedték le.
Egy óra múlva kiemelték az agyagba sütött fekete sertést, feltörték az agyagpáncélt, s a pirosra sült sertést felszeletelték.
Istenek lakomája volt ez. Közben a nap hatalmas, vörös tányérja a tengerbe bukott. Természetesen isteni lemenő nap- felvételeket készítettünk. Vacsora után chilei borunkat, s echte Húsvét szigeti sörbetet fogyasztva emelkedett hangulat vált úrrá rajtunk. Aztán megjelentek a zenészek, s csodálatos hangszereiken a tenger zúgását varázsolták körénk. Ezek a hangszerek egy-egy tíz-, tizenkét cm átmérőjű, 50-70 cm-es hosszúságú kaktusz szárból voltak kimunkálva. A kaktusz üreges belsejét apróra tört kagylóhéjjal töltötték ki, végeit lezárták, s a botokat, mint a homokórát, egyik végéről a másikra forgatva, kísérteties, szélhárfa keltette hangokat csaltak elő.
A főzenész hatalmas lókoponyát kattogtatott álkapcsainál fogva, s az összeverődő, rezgő lófogak fantasztikus hangokat hallattak. Az est csúcspontján megjelent Sedre Sutra, azaz begördült kerekes kordéján, melyet két fűszoknyára vetkezett fedetlen keblű tahiti szépség gördített a színre. A zenészek félkörben felálltak, Sedre Sutra mély, zengő hangon egy rituális énekbe kezdett, a kórus kísérte. Az egész felemelő látványt adott. Mellettünk a lobogó tábortűz, mögöttünk az izzó, vérvörös lebukni készülő napkorong.
Hirtelen csend lett. Sedre Sutra rám mutatott, s én előléptem. Megálltam előtte. Egy tizenéves szűz lányka kis korsóban folyadék félét hozott, mellyel egy csészényit velem megitatott. A maradékkal megkente a füleim, ajkamat, s lehunyt szemhéjaimat. Aztán még annyit láttam, hogy Sedre Sutra kiissza a korsó maradékát, és máris mély bódulatba estem.
Hirtelen elöntötte az agyamat a forróság, s fejem fölött éreztem Sedre Sutra két tüzet okádó tenyerét. Sedre Sutra egyre mélyebbről jövő mormoló hangja elválasztotta testemtől lelkemet, s kilépve testemből, a tér felett lebegtem, mint a madáremberek. Mindent láttam és érzékeltem. Láttam amint törökülésben, ülök a földön Sedre Sutra lábai között, s ő kalodába fogva fejemet, pokoli módon vinnyogva hívja Istent. Hirtelen mellettem termett egy hatalmas kígyó, s a testem köré csavarodva, villaszerű nyelvével sziszegve nyelvemre tapadt, mintegy nyelve villáiba fogta nyelvemet. Aztán hirtelen vállaimra ereszkedett egy hóbagoly, s a füleimbe suttogta a mantrát. Sajnos, hogy mit súgott a fülembe a bagoly, nem árulhatom el, mert az csak a kettőnk varázsszava. Ha valamiben megakadok, ha kozmikus erőt kérek, a mantrát elsuttogva megjelenik a hóbagoly vagy a kígyó, s máris segítenek.
Pár perc múlva eltűnt a káprázat, el a kígyó, el a bagoly. Felébredtem a transzból.
–Mostantól kezdve mindent látsz, amire kíváncsi vagy. Belső látásodat visszaadtam, mondta Sedre Sutra, s fáradtan bólintott.
–Köszönöm –suttogtam, s társaimra néztem. Társaim dermedten ültek körülöttem.
– Na, mi van cimborák, megkukultatok? Mondjatok már valamit! – Bíztattam őket. A noszogatásra vállvonogatva válaszoltak.
–Bogi, jól vagy? – Kérdezte félénken Móricka.
–Már miért ne lennék jól – meredtem rá döbbenten.
– Már csak azért, mert olyan furcsa, mintha szikrát vetett volna a fejed...
–Na ,ne, Móricka! Hülyítesz?
– Dehogyis, Bogi – kontrázott rá Lajos –Tényleg. Most ha nem röhögnétek ki, megkockáztatnám, mintha glóriába vonta volna valami a fejedet?
–Csak nemhogy összetévesztettetek Jézussal?
– Nem. De... valami elektromos kisülésféle áradhatott belőled, –mondta Dezső, fogorvos barátunk. –Nem fáj a fejed, Bogikám?
–Nem, nincsen semmi bajom, csak látom az aurádat, Dezső! Gyönyörű narancssárga, kék és szivárványszínű az egész... Istenem, látok! – Ordítottam, mint a sakál.
–Na, ne viccelj, Bogi! Hát eddig nem láttál? –Zökkentett vissza a valóságba Jóska, ügyvéd barátunk.
– De. De eddig is láttam, csak ez valami más! Fantasztikus: minőségi látás! Gyerekek, mindegyikőtök auráját látom. Olyanok vagytok, mint a szentjános bogarak. Látom mind az öt aurát...
– Na, ne viccelj Bogi, hatan vagyunk rajtad kívül...
–Isten bizony, csak ötöt látok!
– De hiszen... gyerekek, ki lehet a hatodik, akit nem lát? – Aggodalmaskodott Sipeki dúsgazdag nőgyógyász barátunk. Aggodalma nem volt alaptalan. Az ő auráját nem láttam. Kérdésünkre, hogy miért nem látom Sipeki auráját, Sedre Sutra a következő választ adta.
–Az ő aurája fekete. Azért nem látod.
–S miért fekete?
–Mert nem igaz ember. Sok lélek halála fűződik személyéhez, sok vér tapad a kezéhez, angyalcsináló! –Mutatott Sipekire. Sipeki összeomolva magából kifordulva meredt a tűzre. Hirtelen megtört öregemberré változott.
–Mit tegyek, uram, mit tegyek, hogy jóvátegyem a múltamat? –suttogta.
–Szállj magadba. Böjtölj 21 napig. Tisztítsd meg testedet és lelkedet, és ha ezen túl igazul élsz, akkor talán Isten megbocsátja vétkeidet.
–Ha nem így teszel, lelked örökké bolyongani fog a lét és nemlét határán. Tested a pokolra jut. –Suttogta Sedre Sutra, és ráncos tenyerét a nőgyógyász felé nyújtotta. Az pedig nagy sóhajtozások között remegő kézzel nyújtotta át maradék ötvendollárosát a varázslónak. Ezután én is leszurkoltam a behangolás árát, s lélekben gyarapodva immár három szemmel néztem ezután a világba. A harmadik szem megnyitása és a behangolás feldobott, s megsokszorozta erőmet. Most már ellenállhatatlanul sodródtam a gyógyítás felé. Segítőim az extraszenz világába fordították szekerem rúdját. S én úgy éreztem, hogy nincs visszaút: menthetetlenül a kozmikus erő hirdetője lettem egy csapásra.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-07-31 19:49:45
Igen,minden bennem van és integrálódik a sok szép élmény.Az esszenciáját írom meg. Van honnan merítenem.
2006-07-31 18:50:26
Hogy fér el benned ez a rengeteg szép élmény, mert úgy gondolom a szép marad meg? Ha egyedül vagy, biztosan nem vagy magányos. Van mit újból és újból átgondolnod, megírnod. És igy kincs marad utánad. Sokan írigyelhetnek.
2006-07-31 07:33:39
Ez a bevataás nagy hatással volt rám.és álmaim szigetén járni,élni,beszívni ezt a misztikus levegőt,meghatározó volt számomra.
2006-07-30 23:13:38
Igen, hírdetője vagy.