Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-03-05 22:01:06
Megtekintve: 1256
A nyami-nyamik földjén
1.

Az 1994-es év, számomra két meglepetést tartogatott. Az egyik az volt, hogy májusban egy hónapot tölthettem Zimbabwében az ország fővarázslójának meghívására. A másik jóval kellemetlenebbül érintett: mire hazajöttem, fő jövedelmi forrásomat adó cégemet az ügyvezetők csődbe vitték, és elestem az évtizede megszokott búsás jövedelmemtől. Na, de most még a Nyami-Nyamik földjén vagyunk.
A fővarázslónál tartott továbbképzésben tizenketten vettünk részt a világ minden részéről. A fő téma a jelek gyógyító hatásának tanulmányozása, az OD-köpeny, auránk védelme és az előző életbe való visszamenés tudománya volt.
Az első 20 napban a testre rajzolt kultikus jelek hatása, azok gyógyításra való felhasználása volt a téma. Itt tanultam meg a jelek gondolatban való felrajzolását, a távolból való gyógyítás-rontás alkalmazásának módszerét.
A kiképzés mindig az ősi Zimbabwe várának körkörös, futballpálya nagyságú udvarának közepén elhelyezkedő kör alakú építményben folyt. Az építménynek teteje nem volt, s égbeszökő csonka kúpja a felhőkbe veszett. Lépcsők nem vezettek a szédítő magasságba.
A várról, magáról is illik írni. Másfél - kétméteres falait úgy építették, hogy kívülről befelé lejtett, s a falként egymásra rakott kövek között nem volt kötőanyag. Mégis stabilan állt a fal. A hatalmas kör alakú építménybe egy méter széles két méter magas nyíláson lehet csak bejutni, s a nagy körbástyán sehol egy nyílás nem volt látható.
Belülről nézve ez hatalmas biztonságérzetet adott. A varázsló faluja pár száz méterre volt a vártól. Tíz-egynéhány kb. 4 méter sugarú sárkunyhóból állt. A sárkunyhónak pálmalevélből rakott teteje és a tető közepén egy kör alakú nyílása volt a középen rakott füstelvezetésére. Minden a tűz körül zajlott. A főzés egy háromlábú agyagedényben, amit egyszerűen a tűzbe állítottak. Körben guggoltak a családtagok. Ágy, asztal, szekrény nem volt a szellős lakokban – minek? A földre rakott prémes állatbőrök szolgáltak derékaljul és takaróul, tálcául hatalmas nyam-nyam levelek, melyek egyben a tányért is helyettesítették. Miután elfogyasztották az ételt, a tálcául szolgáló leveleket megetették az ólban röfögő fekete sertésekkel, vagy a ház körül legelésző kecskéknek vetették oda. Házigazdámnál, Mukri Csupi Naharnál ettem életem legfinomabb csirkesültjét: a Zimbabwei mézes, kivis rostonsült zimbabwei kopaszseggű kappant. A kappan belseje kókuszreszelékben forgatott apró csirip-csirip madarakkal és kb. 8-10 cm hosszú lárvákkal volt megtöltve. Mindez pálmaborral és csodálatos, fahéjreszelékkel és szegfűszeggel volt megízesítve. A belül omlós fehér hús átvette a fűszerek mámorító illatos ízét, míg kívülről a mézes burok alatt egy piros páncél vonta be a sültet. Ez volt a legfinomabb, a ropogós kappanbőr.
Csipri-Csupri Simba háza a falu közepén állt. Valamivel nagyobb volt, mint a többi házak, s ami lényeges: nyolcszögletű. Fala szintén föld és agyag keveréke, melyet döngöléssel készítettek, s okkersárgára festettek. A falon az összes kabalisztikus jel fel volt tüntetve, szépen sormintaként körbe futtatva. Minden jelnek más-más színe volt, mely szintén kultikus jelleggel bírt. Csipri Csupri ötven év körüli, magas, hórihorgas, szuggesztív nézésű, szálfaderekú egyén volt. Lehetett úgy száznyolcvan cm magas, ha szemmértékem nem csal, mert saccoló képességem csődöt mondott, ugyanis mint később kiderült, Csipri-Csupri igencsak benne járt a hetvenes éveiben. Erről ennyit.
Csipri-Csupri gyönyörűséges párducbőrt viselt ünnepi alkalmakkor vagy gyógyítás, rontás, jóslás közben. Kultikus, csak ő általa használt varázseszközei közül a másfél méter hosszú kafferbivaly-szarvból készült kürt vagy tülök volt a legszembetűnőbb. Lakása ugyanolyan egyszerűen volt berendezve, mint a falusiak házai. Itt is prémek szolgáltak fekhelyül. Középen égett a tűz, a jóshely fölött ínhúrra felfűzött tollak, szent csontok, karikák lógtak a plafonról. És az elmaradhatatlan pipa: az agyagcsibuk mindig ott lógott Csipri-Csupri sárga agyarai között. A varázslóval szemben a fal mellett helyezkedtek el ülőkéink: tizenkét bivalykoponya!
Első nap elosztottak bennünket. Nyolcan a hatalmas, lábakon álló vendégházba kerültek, míg mi négyen magánházaknál lettünk elszállásolva. Ketten a falu pásztoránál kaptak szállást, mivel a pásztor egész nyáron, a hegyi réteken legeltet, s csak estebédre tér haza, vállán a hatalmas horogra akasztva, egyensúlyozva két nagy tömlő bivalytejjel. A többi tejet ott fenn a hegyen a nyári szálláson dolgozza fel ordának, vajnak, tejfölnek... Éjszakára mindig visszamegy az állatokhoz: őrizni a nyájat.
Én egy vándorköszörűs házában kaptam elhelyezést, aki hetekig úton volt, s csak a fehérnép, gyerekek voltak otthon. Így én a ház urának oroszlánbőrén kaptam helyet, melyet a ház asszonyával és tizenkét éves lánykájával kellett megosztanom. Ebből még később cifra bonyodalmak származtak.
Vezetőnk: Muratty úr fenn lakott a várban a zimbabwei idegenforgalmi iroda vendégházában, mely egyben Ofis is volt. Ott volt a környék egyetlen telefonja és kis vegyesboltja is. Kocsma csak azért nem volt, mert a nép mohamedán vallású, s nem ihat. Miután megvolt az elhelyezés, mindenki nyugovóra tért, hiszen kemény hónapnak nézünk elébe.
2


Iskola a dzsungel szélén

Az éjszakák igen hűvösek voltak, de legszebb mindig a csodálatos naplemente és a fenséges napfelkelte volt. A nap mindig hét óra felé kelt fel, rohamosan növekedve, aranysugaraktól övezve kúszott az égre. Amikor a horizont szélén kibukkant a hegy mögül, megszólalt a kunyhója előtt harci díszben álló Csipri-Csupri bivalykürtje. Utána szólalhattak csak meg a kakasok, s megelevenedett a falu. Egyre-másra bújtak elő a házakból, s mindenki a dzsungel szélén előbukkanó Csili-Futi patak partjára tartott. A patak hűs vízében már csak a madarak tollászkodtak. Az éjszakai vadak már hajnalban megitták a napi adagjukat. Most mi következtünk: emberek. Vidáman lubickoltunk az életet adó vízben. Voltak, akik fejet mostak, sőt ruhástul mentek a vízbe, de a porontyok és süldő lányok mind-mind anyaszült meztelen élvezték a hűs habokat.
Fürdőzés után ki-ki elszéledt a bokrok sűrűjébe könnyíteni magán, majd a másik úton visszaballagott a faluba. A patak párszáz méterre kiöblösödött, mesterségesen felduzzasztották, s itt volt az állatok éjszakai itató helye, míg nappal a mederbe vert gerendákból tákolt asztalszerűségeken történt a mosás. A falu asszonyai itt sulykolták, mángorolták a vászon galabiákat, ágyékkötőket s a nők színes, szőtt szoknyáit.
Mire hazaértünk szállásunkra, már elkészült a reggeli. A ház asszonya, Wambwa Putra a forró kőlapon tojásrántottát készített hagymás vérrel, mellé sűrű bivalytejet adott és kőlapon sütött kenyérlepényt. Nekem egy nyami-nyami levélen sült banánt és uborkatököt tálalt. A többieknek nem, mert ők a napi bóklászás és gyűjtögetés során megtömik a bendőjüket gyümölccsel. Mohón faltam az ínyenc falatokat, s annyira elmerültem az evésben, hogy észre sem vettem, hogy az egész család körülöttem, guggol, és tátott szájjal figyelik a fehér ember reggelijét. Igyekeznem kellett, mert nyolckor kezdődött a kiképzés, s nem illett már az első nap elkésni az iskolából.
Csipri-Csupri meggyújtotta a tüzet, s a hurokra aggatott csontokat és tollakat feldobva, figyelte azok pörgését, majd koncentrált, s rám mutatott: neked fáj a hátad közepe..., nem baj, elmúlik, hamarosan elmúlik, s merően nézett.
– Állj fel! Hajolj meg! Mit érzel?
– Hihetetlen, elmúlt a fájdalom! – motyogtam. – De hiszen még utazás előtt idegbecsípődést kaptam, s a fájdalom miatt igen erős fájdalomcsillapítókat kell szednem máig is... – sápítoztam.
– Tényleg nem fáj? – kérdezték társaim.
– Mondom, hogy nem. Mintha kihúzták volna belőle.
– Mi történt a Bogival? – kérdezte vezetőnk Csipri-Csuprit.
– Semmi, csak gondolatban helyretettem a gerincét, s egy szinuszt rajzoltam a gerincizmokra.
– Hihetetlen, de működik – konstatáltam, s el sem tudtam képzelni, hogy akkor én minek tanultam évekig a jelek testre rajzolását, festését, ha ilyen egyszerű.
– Bizony, ez ilyen egyszerű – szólalt meg bennem Csipri-Csupri hangja tisztán anélkül, hogy kinyitotta volna a száját, mégis értettem a gondolataimban belül, magyarul, amit mondott. Csipri-Csupri gonoszkodva nézett rám cseréppipáját szíva.
– Az első héten a gondolatban való gyógyítást, úgynevezett extraszenz kommunikálást tanuljuk – mondta bevezetésül Muratty úr, s még hozzátette – A második kurzusban megtanulunk kilépni a testből. De addig fejleszteni s tökéletesíteni kell koncentráló, energia-felszabadító képességünket.
Az első napok nagyon kemények voltak. Délelőttönként a varázsló mély OM-szerű dörmögésére meditáltunk, melyet rekedt kürtjével, és sámán dobjával kísért. Néha hatalmasat ütött egy rozsdás vasúti síndarabra, mely fel volt függesztve a sarokba. A vasdarab rezgéshullámai hosszú percekig fülünkbe rezegtek. A meditáció alatt teljesen kapcsolatba lépett velünk, egyenként. Ő úgy mondta, hogy összekötötte magát velünk egy-egy ezüst fonállal. A lelkünkkel beszélgetett. Ahogy haladtunk előre a tudományban, úgy tudtunk lemenni Alfába, majd Tétába, s kezdtünk megismerkedni előző életeinkkel. Először a belső látásunkat élesítette, tökéletesítette. A legelső képsorok szürkék, majd fekete-fehérek voltak. Az ötödik napon jött az első színes képsor. Láttam magamat ukrán nőgyógyászként az első világháborús lerombolt Lembergben, majd csecsen kalmár voltam a múlt században, aztán beugrott egy kép Szibériából, ahol sámán voltam, aztán változott a kép, és a hopi indiánok földjén éltem a tizenötödik században főpapként... végül is a csupa arany Atlantiszban találtam magam, mint parlamenti képviselő... Gyönyörű volt, minden ragyogott, s a parlament elnöke az Úr volt. Erre a pontra a hetedik napon jutottam el.
Befejezvén az első kurzust, a faluházban egy díszvacsorát adtak. Két hízott fekete sertést vágtak, s a belsejét illatos fűszerekkel töltve, kusz-kusz levélbe csomagolt zöld cerkóf majommal, abba egy kis gyöngytyúkot gyömöszölve, majd apró paradicsommadarakkal töltve sütötték ropogósra. A másik disznóba teknőctojásokat, hatalmas lárvákat és tatut töltöttek. Fenséges vacsora volt. A lobogó tábortüzet körülülve, mindenkit még egy utolsó időutazásra vitt Csipri-Csupri, s levonultunk az esti itatóhoz. Az itatónál először az elefántok jelentek meg, majd sorban követték őket a bivalyok, antilopok, zebrák. Ekkor kezdett bíborba átmenni a nap. Amint a nagyvadak eltávoztak, a vízpartra gyűltünk. Most Csipri-Csupri a következő feladatot adta: mindenki nézzen a tóba, s addig nézze meredten a saját arcát, míg el nem tűnik, s egymás után meg nem jelennek az előző életének arcai. Hitetlenkedve követtük tanácsát. S valóban, pár perc múlva szürkévé vált a tó, s arcunk helyett örvény, majd az örvényből kikerekedő elmúlt életünk arcai néztek velünk farkasszemet. Pontosan abban a sorrendben, ahogy a héten tanult időutazáskor láttuk. A döbbenettől nem jutottunk szóhoz.
Az éjszakát meglehetősen egzaltált körülmények között aludtuk végig. Én végig Atlantiszban jártam, s éjszakai megpróbáltatásaim, még fokozta, hogy hol az ébrenlét, hol az álom határán mozogtam. Így azt sem tudom, miként tettem magamévá a rugalmas testű kis Tina Tuit, de tény, reggel egymásba forrva ébredtünk. Anyja cseppet sem lepődött meg rajta. Magabiztosan mosolygott, s áldását adta ránk. A reggelinél úgy nézett rám, mint leendő vejére. Ettől kezdve csak Tinával osztottam meg a fekhelyet, s mindig Tina szolgált fel, készítette ételeimet... kalandnak jó lesz – gondoltam, s nem vettem komolyan az egészet –, hiszen két hét múlva úgyis elutazunk. Akkor aztán vége lesz a liezonnak.

3.

Testen kívüli élmények

A második hét igen nehéznek ígérkezett. Meg kellett tanulnunk a tenyérrel való érzékelést több méter távolságról, majd a beteg aurájának a letapogatását előbb pár méterről, majd a kunyhón belülről. Amíg a távdiagnosztizálás nem ment, addig állandó gyakorlás követett gyakorlást. Ezután következett fénykép, hajszál, használati tárgy, ruhadarab alapján való diagnosztizálás, és miután mindezeken a technikai dolgokon túl voltunk, történt a harmadik szemünk megnyitása.
A megnyitásra kétnapos tisztító böjtkúra után került sor. Egyenként járultunk Csipri-Csupri elé a kunyhóba. Bent égett a tűz. A lángok közé valami bűzös illatot adó porokat szórt, s a füsttől elborított kunyhóban csak égő pipájának parazsát láttam. Csupri egy nagyon kemény OM-ot kezdett el mély torokhangon kántálni, majd éreztem, hogy mély bódulatba esem. Éreztem, hogy homlokom közepét, ahol a harmadik szem van, mintha valami fúrná kifelé, nyomná befelé. Leírhatatlan a fájdalom és kéjérzet keveredése. Mindeközben fényes, bíborragyogású napkorongot láttam, mely lassan aranyba ment át. És ekkor minden átmenet nélkül megjelent Isac Newton reliefje, a név a kép alá volt írva, s háromszor szólalt meg bennem a hang: a segítőd Izsák Newton. Aztán egy végtelennek tűnő pillanatban megpillantottam az Urat, amint egy ezüstösen fénylő köpenyt tart a kezeiben, s védőn fölém, teríti azt. Mély dörgő hangot hallottam: "Megkapod tőlem az OD-köpenyt, a lézerkardot, és adok mellé öt testőrt. Védve leszel az ártó erőktől. Sem átok, sem varázslás, sem betegség nem fog ezután" – csengett fülembe a hang, majd néma csönd: kigyúlt fejemben a fény, s megjelent két angyal: egy süldő lányka, melyben Tinára ismertem és egy tízéves forma kisfiú. Odatelepedtek a vállaimra.
"Mi leszünk a te segítőid, Úr küldött minket, s rendelt szolgálatodra. Az én nevem: Maya, az enyém pedig Tilla" – szóltak az angyalkák, s kivilágosodott a kép.
Megráztam magamat, s előttem bodor füstfelhőben burkolózva Csipri-Csupri kuporgó alakját láttam. Csettintett és visszahozott a földre.
– Ne, ne tedd ezt velem, olyan jó volt, hadd maradjak még egy kicsit! – kértem a varázslót, de ő kérlelhetetlen volt.
– Jöhet a következő! – kiáltotta, s kitessékelt.
Este aztán hatalmas lakomával ünnepeltük meg harmadik szemünk megnyitását s újabb lépcsőfokkal való előbbre jutásunkat. Most gyenge, szopós elefántembriót szolgáltak fel articsókás szószban, elefánt agyvelővel. Ebből nagyon sokat kellett fogyasztani, mert készülni kellett a testelhagyás megtanulására.
– A vacsora után utolsó próbatételünk következik: megtapasztaljuk a testenkívűliséget. Itt már mindenki a szellemi sík felső fokán, a kozmikus tudat spirituális szintjén helyezkedik el. Aki a beavatásnak eleget tud tenni, az képes lesz kilépve a testéből bármilyen részére a világnak betekinteni, telepatikus kapcsolatot létesíteni tér és idő nélkül bárhol bárkivel.
A harmadik szemüket használhatják radarként bármely test letapogatására, annak energiazónáinak, hiányosságainak érzékelésére. Használhatják a beteg gondolatainak megfordítására: hipnotizálásra. Egyre nem használhatják: ártásra. Aki ártó szándékkal használja a megszerzett tudást, az elveszti varázserejét.
– És a karmákba beavatkozhatunk? – kérdeztem izgatottan.
– Nem, a karmákat nem szabad sem levenni, sem megváltoztatni. Mivel a harmadik szemmel be tudunk látni a vizsgált személy karmájába, eldönthetik, hogy a karma meddig s miért van az illetőn. Ha tehát a karma olyan, hogy amiatt nem gyógyul az illető, nem szabad elvállalni! – mondta Muratty úr.
– És a valamikori traumát, stresszokozót, pánikbetegséget, azt sem szabad eszerint oldani? – kérdeztem újfent.
– Amennyiben nem karmikus, úgy szabad. Tehát, ha Ön a pácienst visszaviszi a sírásig, akkor már eldőlt, hogy oldható a blokk.
– Most pedig sétáljunk le a tóhoz! Ott fogunk éjszakázni, s a telihold világánál elhagyjuk testünket, összejövünk a Hold hegyén a Tibeti fennsíkon, innen átrepülünk Tiahunaku aranytemplomába, majd Atlantiszban végzünk. Reggelre visszatérünk – mondta Muratty úr, s elindultunk a tópartra.
A tóparton körbeültük a kis tisztást, s mellettünk vonultak el az itatóhelyre tartó csordák. Ügyet sem vetettek ránk. Lassan feljött a telihold. Csipri-Csupri meggyújtotta a tábortüzet, hatalmas bivalyszarv kürtjéből földöntúli hangokat kicsalva, kérte Úr segítségét a testen kívüli utazáshoz.
– A testelhagyáshoz semmi más nem kell, csak erős koncentrálás, ki kell lépni a dimenzióból, s éteri testünket felszabadítva, a megjelölt úti célra ellebegni.
– És ha nem sikerül? – aggodalmaskodott kis kövér vörhenyes hajú délafrikai kolléga.
– Aki nem tud elrepülni, azzal én itt maradok, s vigyázok, nehogy a vadállatok martaléka legyen – nyugtatott meg bennünket Muratty úr. Közben Csipri-Csupri bódító füveket szórt a tábortűzbe. A lobogó lángok hatalmasra növelték párducbőrös alakját. Mindannyian kaptunk egy fakupában valami kegyetlenül keserű löttyöt, aminek varázsital volt a neve, s azt kortyokban megitatta velünk. Amint fogyott a kupából az ital, úgy nőtt a varázsló alakja, s úgy erősödött OM-ja a fülünkben. Aztán az OM elhallgatott, helyét a bivalyszarv-kürt hangja vette át. Ezek a rezgések már oly magasak voltak, hogy a végén emberi fül nem érezte. De bizony a mi agyunkban ott kalapált továbbra is az OM és a kísérteties kürtszó is.
Miután sikerült lemennünk Tétába, hirtelen azt éreztem, hogy testem, mint egy levett ruhadarab ott van alattam, s én lebegek. Láttam a tábortüzet, a varázslót, magunkat. Egyre távolodtam, s pillanatok alatt a világmindenségben találtam magam.

4.
Szellemvilág
Rövid lebegés után egy hatalmas égbeszökő hegy ormára ereszkedtem le. A gyönyörű, mohával benőtt sziklalapra egymás után ereszkedtek le társaim s Muratty úr is. A varázsló nem jött velünk. A sziklapad közepén egy nagy, fehér oltár volt, fölötte arany kereszt izzott. Áhítattal lebegtük körül a szentséget, s letelepedtünk sorban egymás mellé. Pillanatokon belül megjelent Úr arca fölöttünk. Azonnal körülvettek bennünket segítő angyalaink és testőreink. Félkaréjban körülálltak bennünket, és bíztatóan néztek ránk. Közben szférák zenéje szólt, s valami csodálatos lélekemelő hangok öntöttek el bennünket. Mint később megtudtam, akkor történt égi behangolásunk. Olyan magas rezgésszámot adott testünknek Úr, hogy képessé váltunk a szellemi gyógyításra.
Miután a fényözönben és a csodálatos égi hangversenyben így elámuldoztunk, megszólalt Úr.
– Kiválasztottak vagytok mostantól. Én kiválasztottalak benneteket a gyógyítása. Mert tudjátok meg általam: beteg a föld, beteg a földi világ népe! Szellemileg visszafejlődött, lelkileg lealjasult, s Mammon lett úrrá rajtuk. Már nem olyan ellenálló, mint évezredekkel ezelőtt. Új génbankot hozok létre. Fel kell frissíteni az emberi fajt! S ehhez keresek segítőket.
A ti feladatotok, hogy hazátokban, abban a régióban, ahol éltek, válasszátok ki az arra érdemeseket! Tanítsátok meg velük a szellemvilág tudását! Emeljétek fel a lelkeiket, mert csakis az tud átjönni az új világba, akinek a lelke alkalmas lesz rá! Akinek, rezgésszáma nem fogja elérni a 2000 Hz-et, az visszahull a porba, s teste elenyészik. Erre van még két évetek. Kérdezlek benneteket egyenként: Vállaljátok a feladatot?
Ekkor sorban hozzánk fordult, s mi igennel válaszoltunk. Befejezvén, Úr felemelkedett egészen a Nap magasságáig, sólyommá változott, s intett szárnyaival, hogy kövessük.
Pillanatok alatt Bolívia ősi aranytemplomában voltunk, ahol Tiahunaku isten aranytrónusán Úr ült, és várt bennünket. Sorra leereszkedtünk a templom négyszögletű udvarának zöld gyepére, s Úr szemlét tartott felettünk. Kiválasztotta a két hopi indián társunkat és az amerikai jenkit, Joe-t.
– Ti hárman kapjátok Amerikát. A Tikitaka tó szigetén, a Hold hegyén lesz a leszállópálya. Oda érkezik majd akkor az égi szekér. Kétezer lelket tud megmenteni. Válasszátok ki az arra érdemeseket!
A kétezer embert úgy válasszátok ki, hogy ők adják a génbankot, Atlantisz új népességének magját! Nagy felelősség a tiétek, hibázni nem lehet – mondta Úr, s tenyerét összecsapva fénysugarat lövellt a harmadik szemünkbe. Máris a lelkünkön belül volt.
– Ti már szellemi síkon vagytok. Többé földi örömök nem boldogíthatnak benneteket. A nemi vágyat és a szeretkezést meg kell tagadnotok, hisz minden energiátokat új feladatotokra kell fordítani. Gerjedelmeteket önkielégítéssel vezethetitek le, s lelketeken át az ég angyalaival szeretkezhettek negyedik dimenzióban. Vállaljátok ezt az újabb próbatételt? Kérdezlek benneteket.
– Vállaljuk!
Ezután mindenkinek feltette a kérdést. Természetesen igennel válaszoltunk. Akkor gyönyörű nővé változott, ott hevert az aranytrónuson, meztelen kéjsóvár testtel, s mi bájaira meredve vad ejakulációba kezdtünk, s szétszórtuk korcs magvainkat az aranytemplom steril kövezetére. Ettől a naptól kezdve csak önkezünk érintheti nemzőszervünket, s a szeretőnk Isten lehet az Úr angyala képében. Ez után a dehonesztáló jelenet után Úr angyallá változott, s előttünk lebegve Atlantiszba vezetett bennünket.
5.
Atlantisz
Atlantisz mélyen a tenger alatt feküdt. Csodálatos arany házaival, művészileg megmunkált domborművekkel, stukkókkal és freskókkal díszített palotái, oszlopcsarnokai, ragyogó fényei, arannyal kikövezett sugárútjai, szférák zenéjét zengő szökőkútjai maga a beteljesülés volt. Leereszkedve a Fórumra, a szökőkút fölött megjelent Úr így szólt hozzánk:
– Íme, hát itt vagyunk. Ez a jövő. A város a kozmikus tér fővárosa. Nincsenek benzinfaló szörnyek, nincs bűz, nyomor, kizsákmányolás és elnyomás. Ez a szabad lelkek városa. A kozmikus energiát a térből nyerjük, s erőgépeink zajtalanul és bűzetlenül működnek. Mindent a gondolat működtet, s az ész és értelem dominál. Új kéjforrást adok nektek: az értelemben való elmerülést. Az emberiség eddigi története a szaporodás kéje körül forgott, mert csak így tudtam fenntartani a fajt. A faj elkorcsosodott. Homoszexualitás, szodómia és mazohizmus ütötte fel a fejét. Most már nem célom a mindenáron való szaporodás fenntartása. A kiválasztottak klonólásával a legjobbakból több milliárd embert is létre tudunk hozni Atlantisz laboratóriumaiban. Sőt egy-egy ajakuláció eredményéből több millió embert tudunk lombikban reprodukálni a petesejtek klónozásának felhasználásával.
Csak arra az egyedekre lesz szükségünk, akik értelmes, alkotó munkával a szépség és harmónia egységét produkálják.
– S mi lesz a többivel? A több milliárddal, aki a földön él? – kérdeztük kíváncsian. Úr erre is megválaszolt:
– A 10 milliárdból 9 milliárdnak nem jó a sorsa, betegségek hatalmasodtak el rajtuk, éheznek, sanyargatják őket. Először ők, a páriák pusztulnak el pillanatok alatt: húsevő baktériumokkal falatnak fel napok alatt. Utána a steril környezetbe menekült gazdagok, az élet élvezői következnek: őtőlük elvonom az oxigént. A föld oxigéndús légkörét ózonná alakítják ők maguk, én csak meggyorsítom ezt a folyamatot. A föld felszínén megszűnik az élet, s a tenger alatt Atlantiszban folytatódik tovább.
– Uram, kegyetlen játék ez részedről – kockáztattam meg a közbevetést.
Az Úr csak mosolygott aggódásomon.
– Kedvemre teremtettem egykor az embert, s játékszerül adtam neki a földet. Nem jól gazdálkodott vele. A játéknak vége. Türelmem elfogyott. Szívemben csak a tisztáknak van helye – szólt, s fényességes napkoronggá válva felkúszott az égbe. Mi pedig ámulva lebegtünk vissza nyomorúságos kis földünkre. Pillanatokon belül a tóparton találtuk magunkat.
Még nem szakadtunk el Úrtól. A bennünket összekötő aranyfonálon, mint köldökzsinóron csüngtünk, s lelkünket, mint a csecsemő mohó száját tapasztottuk az Úr emlőjére. Visszakívánkoztunk arany napsugarú Atlantiszba. Ahogy ott kuporogtunk az őserdei tisztáson, úgy festettünk, mint vedlett, tépettszárnyú, viharvert madarak.
– Íme, itt vagytok hát újra bukott angyalaim – dörmögte pipája mellől foghegyről felénk mentorunk: Csipri-Csupri.
– Ne búsuljatok, még nem értetek meg az Atlantiszi tartózkodásra. Úr felvillantotta nektek a jövőt, s egy kis darabot megmutatott a lehetségesből. Egyet s mást még el kell sajátítanotok, hogy új hittérítőként a tiszták seregét kiválogassátok, felkészítsétek és összetoborozzátok a nagy utazásra. Tíz nap böjt és meditáció vár reátok fenn, a fellegvárban. Ez alatt megtisztul lelketek legutolsó burka is a rárakódott földi szennyeződésektől, s elnyeritek a végső beavatást: megkapjátok a teremtő tudatot.
– Ez már isteni szint lesz. Erre készüljetek fel testben és lélekben. Ha ezt a próbát is kiálljátok, akkor extraszenzként bocsátlak az Úr elé benneteket. Köztes csatorna-szerepetek megmarad, csak minőségi változást éltek át.
– Holnap reggel 8-kor találkozunk a fellegvár aljában. Csak egy gyékényt hozzatok magatokkal. Egy teljes napotok van még a földi hiúságok élvezésére. Használjátok ki – mondta, s elbocsátott bennünket.

6.
A teremtő tudat
Szótfogadván a varázslónak, egész napunk a gyönyörű vidéken való bóklászással, fürdőzéssel, nagy lakmározásokkal és szerelmeskedéssel telt el. Még utóljára végigszeretkeztem az éjszakát Tina Tuával, bőségesen áldozva Ámornak. Titokban reméltem, hogy megfogan tőlem, s lesz folytatásom, amit majd magammal vihetek At-lantiszba.
Másnap reggel gyékényeinkkel a hónunk alatt ott sorakoztunk a fellegvár tövében. A fellegvárba való feljutás nem volt leányálom. A szűk meredélyen libasorban haladtunk, a csak egyszemélyes szűk átjárókon tudtunk egyik szintről a másik szintre átbújni. Végig egymásra rakott lávakő bástyafal között haladtunk, amelyből kitekintés nem nyílt. Lidércnyomásként hatott az egész út. Úgy tetszett, mintha a poklon keresztül haladnánk a mennybe. Felérve aztán csodálatos látvány tárult szemünk elé. Először a valószínűtlenül kék ég volt, ami körülvett bennünket. Aztán megpillantottuk a nesztelenül körülöttünk lebegő zimbabwei madarakat, Isten madárkáit. Majd letekintve, az Édenkert látványa tárult szemünk elé. A rózsaszínbe hajló hegycsúcsok, a zöld lankák, a bozóterdőkben legelésző állatok, majd a tisztáson elhelyezkedő bájos falucska, hegyi patak látványa lenyűgözött bennünket.
Nem sok időnk maradt a bámulgatásra, mert a fellegvár központi udvarába terelt bennünket Muratty út. A fekete, kör alakú várfalakkal körülölelt várudvar gyönyörűen gondozott gyepszőnyeggel volt borítva. Középen hatalmas fallosszerű képződmény: ébenfából kifaragott Nyami - Nyami isten totemoszlopa volt állítva.
– Mint látják, ez itt a nyami-nyamik kultikus helye, s középen a szent fallosz: a nyami - nyami isten helyezkedik el. Ez a teremtő erő oltára. Körben helyezkednek el egymásnak háttal a cellák. Mindenki elfoglalja helyét a számára kijelölt cellában, s leterítve gyékényét, elkezdi a meditációt. A cellában egy nagy kőkorsóban víz van, s a mellette lévő faragott facsuporral lehet meríteni belőle. A víz 10 napra elegendő. Közben ételt nem vehetnek magukhoz. Csak a lélek tisztításán, emelésén és a teremtő erő elérésén lehet fáradozni. Minden erőt erre kell koncentrálniuk. Ha sikerül a böjt, s elnyerik a teremtő erő szimbólumát, akkor isten beavatja Önöket, s mint avatott extraszenzek jöhetne le a hegyről.
– És akinek nem sikerül? – vetették közbe egynémelyek.
– Aki nem tisztul meg, nem nyer beavatást. De remélem, erre nem lesz példa – mondta búcsúzóul, s mindenkit elvezetett kőbarlangjába, s magunkra hagyott bennünket. Leterítve gyékényemet, kiültem a kőbarlang elébe, és megfürdettem arcomat a ragyogó napsugárban. Lehunyva szememet, arany Atlantiszban éreztem magamat. Az első nap elment a táj, a zimbabwe madarak és a nap bámulásával. Éjszaka behúzva a gyékényt a barlangba, mély álomba merültem. Az első nap nem történt semmi. A második és harmadik napot meditációval töltöttem, s végigmentem összes előző életemen, majd befejezve, hirtelen visszatértem a jelenbe. Egyre jobban éreztem, ágyékomat feszíti a vágy. Ösztönösen megjelenítettem Tina Tuát, s kínzó kéjvágyamnak engedve, éteri testét a varázsló tilalma ellenére magam mellé hoztam. Mikor mellettem hevert, önkívületemben letéptem magamról ágyékkötőmet, s vadul meredő biborlándzsámmal már-már rohamra indultam, amikor hatalmas áramütést éreztem halántékomon, s elvesztettem egy pillanatra az eszméletemet. Mikor felébredtem, a fallosz totem-isten előtt találtam magamat. Szemben velem Tina teste hevert. Még mindig nem tudván, mit cselekszem, oly erős volt bennem a nemi vágy, hogy megpróbáltam immaginálni, azaz éteri testét megjelenítve anyagszerűvé tenni. Ekkor kaptam a második nyaklevest Úrtól. Lelkem mélyén megszólalt egy hang: ejakulálni, s az éteri testet visszaküldeni! – szólt a parancs, s én vakon engedelmeskedve vad onanizálásba kezdtem. Magomat undorral locsoltam szét a nyami-nyami fallosz totem körül. Tina éteri testét pedig visszaküldtem falujába.
Ezzel első megkísértésem véget is ért. Azóta már eszembe sem jut a földi szeretkezés tisztátlan megkísérlése. Második megkísértésem a kulminális örömök felőli támadás volt. Az ötödik napon, már-már az éhenhalás küszöbén megpróbáltam egy sült kopaszseggű kappant immaginálni. Amikor már előttem volt az ínycsiklandozó falat, akkor újabb áramütést kaptam, s a sokktól elvesztettem eszméletemet. Így térített el Úr a böjt megszegésétől.
Több megkísértésem nem volt. A hetedik napon meditáció közben megjelent az Úr, s megadta a szimbólumokat. Jobb kezében az egyik arany szimbólum, míg bal kezében a másik ezüst szimbólum volt.
– Íme a kulcsok – szólt –, vésd be emlékezetedbe, miként én is bevésem tudatalattidba. E két szimbólummal immaginálhatsz. Ha el kell venni valamit, ami rossz és felesleges az emberi szervezetben (tumor, elfajulás, idegen képződmény), azt az ezüst szimbólummal el tudod gőzölögtetni, kihúzni, megsemmisíteni. Ha teremteni a-karsz, régi elkopott szervet kicserélni, akkor a jobb kezemben tartott arany szimbólummal tudod megjeleníteni, s kicserélni. Mindig vigyázz, hogy feleslegesen ne vedd igénybe a szimbólumokat. Csak akkor használd őket, amikor feltétlen szükséges. – szólt, s a jelenség eltűnt. A barlang nyílása elhomályosult. Kinyitván szememet, Csipri Csupri pipás alakját pillantottam meg.
– Mooning – recsegte sárga agyarai között, s intett, hogy kövessem. A többiek már a fallosz körül gyülekeztek. Mindenki szótlan volt, a tíznapi böjt és szótlanság után nem akaródzott megtörni a belső csendet, ami kialakult bennünk. Végül is Muratty kezdte a szót.
– Uraim, kiképzésük megtörtént. Önök végzett és kiképzett extraszenzek. Egyenként csókolják meg a nagy nyami-nyami falloszt, és utána hadd öleljem önöket a keblemre!
Ezután sorra a fallosz-isten elé járultunk, s megcsókolva azt, a keblünkre ölelt jó Muratty urunk. Innentől aztán visszazökkenve a földi világba, vidáman, a sok élményt egymásnak mesélve jöttünk le Zimbabwe fellegvárának ormáról.
A búcsúvacsorán aztán mindenki elvégzett egy immaginációt, éteri test megjelenítését, eltűnt tárgy felkutatását, beteg szerv kicserélését, fájdalomcsillapítást, vagy amit a varázsló vizsgamunkaként kiosztott rá. A falusiak nagy-nagy örömére meggyógyítottuk a fél falut. A vacsora csúcspontján eljártuk a bennszülött lakossággal tigrisbőr ágyékkötőkbe öltözve a vad nyami-nyami harci táncot. Az ünnepség végén lándzsáinkkal az ellenséget fenyegetve, bedobáltuk őket a tűzbe, s a nagy fallosz-istent körbeállva a sóváran bámuló és szájtátott bennszülöttek morajától kísérve vad onanizálásba kezdtünk. Bűnös magunkkal utoljára megöntöztük a földet... Úgy láttam, mintha könnyei záporán át Tina elmosolyodott volna. Megidézve éteri testét, belenéztem méhébe, s belül párnapos magzatunkat láttam: már az ujjacskáját szopta.
Lelki békém helyreállt. Búcsúpillantást vetettem Tinára, a tájra, s a testemből kilépve, fellebegtem a kék levegőégbe.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-07-31 19:43:16
Pesten nincs távolság.Még a levitálást is megtanítják a tagoknak.
2006-07-31 18:42:53
Elég messze vagyok tőlük.
2006-07-31 07:21:55
Ha pesten lakol,akkor a ferenciek terén van a Teozófiai Szekta székhelyeze. Menj el,és láthatsz,s meg is tanulhatod a testelhagyást,és más csodadolgokat.
2006-07-30 22:58:50
Ezek a kérdések mindig érdekeltek, de mivel személyes tapasztalatokat nem szereztem, így a mesevilágba sorolom a szellemi dolgokat, a testelhagyást stb. Pedig sok mindennel megpróbálkoztam. Az olvasmány nagyon érdekes volt számomra.