Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-03-20 22:17:19
Megtekintve: 552
KUKULKAN - 15
6.

Heródes a nagy találkozásra királyi pompába öltözött. Aranykoronáját fejére illesztve, királyi palástba bújtatta, az elhízott, és hordóhasú, szőrös-mellű, vadkanra hasonlító testét. Rövidlátó szürkéskék, apró disznószemei ravaszul pislogtak a belépőkre. A király trónusa a nagyterem közepén állt. Tőle jobbra és balra helyezkedtek el a főpapok közül meghívottak és tanácsadói, a főurak. Előtte cédrusfa reggeliző asztal gyümölcsökkel, ciprusi borral, mézes fügével és tejes mandulával megrakva. Így várta a nagy találkozást.
Hogy mit várt ettől a találkozástól? Először is tisztázni akarta azt a pletykát, hogy Jézus Dávid király leszármazottjaként (mivel Dávid is galileai volt, s Jézus Dávid törzséből származó galileai), mint Dávid király reinkarnációja Izrael királyaként lépne fel ellene, magának vindikálva Izrael trónját (Dávid trónját).
Ezt fontos volt tisztázni, mert ha ő Heródes parvenü, akkor le kellene mondani orvgyilkosságokkal megszerzett negyedes, majd feles királyi rangjáról. Ha viszont Jézus nem tör hatalomra, akkor meg kell őt nyerni a hatalom számára. Ilyen gondolatok kavarogtak agyában, amikor az udvarmester jelentette, hogy Jézus van itt kísérőivel.
– Engedd őket, hadd járuljanak színem elé! – mondta Heródes és igyekezett királyi pózt felvenni.
Kinyílt a szárnyas ajtó és belépett rajta egy délceg körülbelül kétméter magas, széparcú, rövidre nyírt divatos szakállt és bajuszt viselő, vállára omló gesztenyebarna hajú férfi. Belépésével mintha felragyogott volna valami delejes fény körülötte. Feje felett glória jelent meg. Égszínkék szemeiből átható tekintetet lövellt az uralkodó felé és három lépésre tőle, vele szemben megállt. Sem térdhajtás, sem leborulás, semmi. Csak állt előtte némán. Kísérői a háta mögé húzódva a háttérben maradtak. A hirtelen beállott csendet ércesen csengő hangja törte meg.
– Hivattál király, íme itt vagyok!
– Légy üdvözölve Próféta – dürrögte a király negédesen, napirendre térve az etikett megsértésén. Rögtön rá is tért az őt erősen izgató dologra.
– igaz-e, hogy amint Izrael és Palesztina szerte, hírlik, hogy te vagy a zsidók királya?
Jézus átható tekintetével szinte keresztülfúrva hagyta pár percig kétségek között vergődni Heródest, majd így válaszolt.
– Nem, Izraelnek csak egy királya van: Heródes. Nem vindikálom magamnak ezt a rangot, meghagyom neked.
– Tehát nem igaz az a szóbeszéd, hogy Dávid király reinkarnációjaként a trónra tartasz igényt.?
– Nem, ettől ne félj uram!
– És mitől kell tartanom?
– Önmagadtól!
– Igazad van, nehéz a természetem, néha nem tudom fékezni indulataimat. Van úgy, hogy többet gondolok magamról, és ez felfuvalkodottá tesz.
– Mindenki annyi, amennyit gondol magáról – válaszolta Jézus.
– De próféta, miért van az, hogy úgy érzem, sokszor túl sok a teher, ami rám nehezedik? Mitől van ez az érzés?
– Mindenkinek annyi a feladata amennyit rámér az Úr. Sem, több sem kevesebb.
– Látom okos ember vagy. Úgy érzem, hogy barátok lehetnénk... Kecsegtette Heródes, de Jézus kitért a csapda elől.
– Nekem mindenki, még az ellenségem is a barátom.
– Miért?
– Azért, mert bírom a megbocsátás karizmáját. A Tízparancsolatban benne van: szeresd felebarátodat, miként ellenségeidet is! Bocsáss meg az ellened vétkezőknek! Bírom a szeretet és megbocsátás tudományát. És élek vele. Te is így vagy ezzel nagyúr? Meg tudsz bocsátani az ellened vétkezőnek?
– Nem, sajnos nem! Még sokat kell tőled tanulnom. Ezért is szeretnélek kis időre magam mellett tudni. Tanításaidat hallgatni. Esetleg udvari méltóságra emelni: tanácsnokommá tenni. Rangokkal és dicsőséggel, gazdagsággal, pompával elhalmozni...
– Én rangok nélkül is a barátod vagyok: testvéred, mert az Úrban egyenrangúak vagyunk. Mindannyian egyazon isten gyermekei... – A király döbbenten hallgatta ezt az érces hangú csodálatos embert. Nem tudott szabadulni szavai bűvöletéből. Pedig még hátra volt az esti vigasság: a próféta megkísértése. Így válaszolt neki:
–De mégis próféta, nem gondolod, hogy az egyenlők között is vannak egyenlőbbek és az egyenlőbbek között is vannak legegyenlőbbek...?
– Isten előtt mindenki egyenlő. Isten egy mércével mér.
– És neked mi közöd istenhez? Próféta, messiás vagy, ki vagy te csodálatos férfiú? Mondd, ki vagy?
– Én az Isten Fia vagyok!
– Meghajlok előtted! De nem az isten fiai vagyunk-e mindannyian? – kérdezte újfent Heródes. Jézus így válaszolt.
– De igen, mindannyian az isten fiai vagyunk, de mindannyiunk közül is van, aki a legkedvesebb neki.
– És ez te lennél, próféta?
– Engemet az Úr kiválasztott. Anyám Mária a Szentlélek által teherbe esvén, szűznemzéssel szült engemet, egyenesen a Teremtő Isten kedvére. Én az Isten Fia vagyok.
– Értem – nézett rá kiguvadt szemekkel Heródes – És ezért hívnak a népek messiásnak? Netán, mint Isten Fia amolyan hírnökféleként hirdeted isten királyságának eljövetelét? Jól beszélek?
– Hamarosan eljő isten királysága, és isten országa az, ahol mindenki egyformán üdvözül, és részesül Isten szeretetében. Együtt üljük körül az égi terített asztalt. Nem lesznek sem gazdagok, sem szegények. Mindenki boldog lesz, nem lesznek éhesek és jóllakottak.
– Erről jut eszembe, jöjjetek ide az asztalhoz, egy kis gyümölccsel kínállak benneteket és egy pohár tüzes ciprusi borral... Fogadjátok ezt el tőlem, egyszerű negyedes királytól...!
– Köszönettel elfogadjuk – mondta Jézus és az asztal mellé helyezett zsámolyokra, telepedtek. Jézus egy fügét vett a kezébe és jóízűen falatozni kezdett. A szolgák kitöltötték a bort a kupákba. Kukulkán nem bírván szomjával erősen kacérkodott a teli kupával, de az etikett nem engedte, hogy az uralkodó előtt igyon. A király látva Kukulkán olthatatlan szomjúhozását, tósztra emelte poharát.
– Igyunk a messiás barátságára! Légy üdvözölve nálam messiás! És ha nem tartod pimaszságnak, a messisságodba vetett hitem megerősítenéd egy kicsit! Mondd, olyan nagy kérés lenne az: tégy velem csodát, itt, most azonnal!
– Rendben van, kérésed parancs – mondta Jézus és felemelte teli kupáját.
Mindannyian ajkaikhoz vitték a kupát, és mohón nyeldekelni kezdték a finom nedűt.
Kukulkán szemei elfehéredtek és kifordultak. Nyeldeklőjén víz folyott le. Úgyszintén bambán meredt maga elé Heródes is, majd döbbenete üvöltésbe csapott át!
– Étekfogó! Mit töltöttek a kupámba, Jordán vizét bor helyett? Lefejeztetlek, te gazember, vízzel itatsz engemet és vendégeimet! Húzzátok deresre! – adta ki a parancsot testőreinek. Jézus azonban megállította.
– Királyom, ha meg nem sértelek, saját kezűleg tölts a kupádba ugyanabból a kancsóból.
– Rendben van – dörmögte a padlizsán-lilára dagadt fejű Heródes és telicsorgatta a kupáját. Az aranylóan sárga ciprusi nedű gyógyírként csordogált le gigáján.
– Mi volt ez? – hörögte böfögve – Csoda? Ez lenne hát a csoda?
– Igen uram, ez az a csoda többek között, amit én, a messiás véghezviszek a betegek, megszállottak gyógyításán kívül. Úgy, amint a kánai menyegzőn borrá változtattam a vizet, most a kupákban vízzé változtattam a bort. Ezt csak az isten fia tudja megtenni. Senki se próbálkozzék vele, mert nem sikerül neki!
– Isten fia... Messiás..., hát te lennél az, akire évezredek óta vár Izrael népe? Gyere, ülj a helyemre, átadom a trónust, tégedet illet Izrael királysága! Fejedre teszem a koronám – mondta a felhevült Heródes, és Jézus fejére biggyesztette a koronát. Jézus azonban levette és visszahelyezte Heródesre.
– A korona jó helyen van rajtad, és te biztosan ülsz Izrael trónján. Neked uralkodnod kell! Lavírozni, hogy a rómaiak ne tudják elsöpörni népedet! Nekem pedig a nép szívét kell felemelnem: értjük egymást, király?
– Értjük – mondja Heródes és döbbenetét újabb adag ciprusi borral locsolta le. – Te is király vagy Jézus: égi király, az istennek fia, megváltó, messiás, próféta és rabbi! Felajánlom neked a főpapi posztot Jeruzsálemben, a Templomban. Mit szólsz ehhez Kajafás?
Kajafás elvörösödött (eddig ő töltötte be a főpapi tisztséget) és igyekezett jó arcot vágni a történtekhez. Így válaszolt:
– Igen, igen megilleti őt a rang: Ajánljuk fel neki – mondta és levéve főpapi süvegét Jézus fejére tette. Jézus azonban visszaadta a remegő főpapnak tiaráját.
– Nem fogadhatok el tőled ekkora áldozatot. Nem lehetek egy templomnak a főpapja.
– Miért?
– Mert én az egész világ népeinek a rabbija akarok lenni!
– Bölcs ez? ... messiás az ,biztos... – súgtak össze a főrendek és a király szavára vártak, mit szól. A király ennyit mondott csak:
– Ráérünk még erről beszélni. Vár bennünket az agapé. Vigadjunk és ismerkedjünk egymással! Szeretném, ha megtisztelnéd udvaromat, és addig időznél nálam, ameddig jól esik. Tanítsd papjaimat, udvaroncaimat, de legfőképpen engemet! Tanítsd nekünk isten igéjét messiás!
– De nem, nem fogadhatok el, ekkora kegyet uram! Szegény vándorpróféta vagyok csak, vidéki templomokban tanító kis rabbi...
– Nem, te nem vagy szegény kis rabbi: te az Isten Fia vagy! És elvárom, hogy rangodhoz méltóan viselkedjél! Ezennel kinevezlek Izrael Isten királyának.
– Nem fogadhatom el – mondta Jézus, de az uralkodó megmakacsolta magát. Tudta, hogy csak így lehet Jézust megzabolázni, magához láncolni. Így replikázott.
– Kinevezlek egész Palesztina és Izrael királyává. Te egész népünk istenkirálya, társuralkodó vagy mától, míg én csak negyedes király. Nem érted ember: magam mellé és egyben fölém emeltelek. Ezt egy Heródes soha, senkivel nem tenné meg! Érted, soha!
– Rendben van uram, maradok – adta meg magát Jézus és az audiencia befejeztével elindultak a nagyterembe, ahol a véget nem érő tivornyákat szokták tartani.
A nagyteremben már együtt voltak a meghívottak. Farizeusok, vámszedők, magas-rangú katonák, nemesek és az udvaroncok. A sarokban vak zenészek hárfáiból, furulyáiból és más hangszereiből kellemes, lágy zene szólt. A kerevetek és pamlagok előtt hosszú sorokban megterített és mindenféle jóval roskadásig megrakott asztalok álltak. Sürgölődő szolgák hordták az előételeket és italokat. A lakomán résztvevők már izgatottan, halk beszélgetések közepette az előételből csipegettek.
Aztán, végre kinyílt a tanácsterem ajtaja és belépett rajta egymás mellett Heródes a negyedes és Jézus az Istenkirály. Heródes torzonborz szakállával, hordóhasával inkább egy rablóvezér illúzióját keltette, míg Jézus a közel két méteres szálfa termetével, gyönyörű, sugárzó körszakáll övezte arcával, csillagszemeivel földre szállt angyalra hasonlított. A vendégek leesett állal, szájtátva figyelték az égi jelenséget.
– Isten ez., vagy maga a messiás?
– Egyenesen Illés próféta reinkarnációja látogatott el hozzánk! – sugdosták halk moraj közepette.
A király a terem közepén álló kerevethez vezette Jézust, míg ő maga a mellette lévő kereveten foglalt el félig fekvő ülőhelyet. Mögöttük kullogtak be a tanácsurak és a három meghívott főpap. A vacsora kezdetét vette. Jézus csipegetett az előételekből, néha ajkához emelte hibiszkusz üdítőjét, melyet egy szolga szorgalmasan töltögetett neki. Ebbe volt belekeverve az ajzószer. A sok kíváncsi szem mind őrá szegeződött. A király másodhegedűs szerepre kényszerült, de most nem bánta. Jézus megnyerése volt a cél.
Heródes emelkedett szólásra, mintegy elébe menve a kíváncsiságok kielégítésének és megkérdezte Jézust.
– Királytársam, te, aki Isten Fiának, Messiásnak tartod magad, beszélnél-e nekünk tudatlanoknak isten országáról, aminek eljövetelét hirdeted? Kérlek: homályosíts fel bennünket próféta!
Jézus átható tekintetével ránézett a dölyfös királyra és csillagszemének arany nyilaival valósággal felnyársalta. Úgy szúrta fel hitvány testét tekintetére, mint szarka a pondró férget hegyes csőrére. Aztán a hatásszünet után így szólt:
– Mihez hasonlít isten országa? Mihez is hasonlíthatnám? Hasonlít a mustármaghoz, melyet fog az ember és kertjében elvet. Az felnő és akkora fává lesz, hogy ágai közt fészket rakhatnak az ég madarai – látván az értetlen tekinteteket tovább folytatta – Mihez hasonlítsam Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, melyet fog az asszony és három véka lisztbe vegyít úgy, hogy az egész megkovászosodik.
A jelenlevők összenéztek, és értetlenül rázni kezdték a fejüket.
– Ez lenne hát a titok? Az isten országa, ahová mindenki vágyakozik? Ez semmi... Érthetetlen. Nem egyezik a papjaik által hirdetett fényes égi paradicsomi elképzelésekkel.
Jézus látva arcukon a kételyt, így folytatta.
– Kevesen vannak, akik üdvözülnek. Éppen ezért mondom nektek, hogy igyekezzetek bejutni a szűk kapun, mert sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor zörgettek majd a mennyek országának ajtaján a mennyei Atya, kiszól majd „nem tudom, honnan vagytok.” Mire ti bizonykodni kezdtek: „hiszen veled együtt ettünk és ittunk! A mi utcáinkon tanítottál!” De ő megismétli: „Nem tudom, honnan vagytok! Távozzatok tőlem mind, ti gonosztevők!” Sírás lesz ott és fogak csikorgatása, amikor ott látjátok majd Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és az összes prófétákat Isten országában, magatokat pedig kitaszítva onnan! Jönnek majd napkeletről, északról és délről, napnyugatról és asztalhoz telepednek egy agapéra isten országában. Vannak tehát utolsók, kik elsők lesznek, és elsők kik utolsók lesznek Isten országában. – szólott és végignézett a lesunyt fejű vendégseregen. Érezte, hogy szavai telibe találtak.
– Szépen szóltál próféta! Szavaid égettek, mint a tűz. – dicsérte fogcsikorgatva Heródes, majd még hozzátette – Ha jól értettük szavaidat, akkor, akik most fenn vagyunk a társadalmi ranglétra tetején utolsóként fogunk üdvözülni, míg, akik lenn vannak a mocsárban és termelik nekünk a javakat, azok előttünk jutnak be? Így gondoltad próféta?
– Valahogy így királyom. Már megbocsáss kemény szavaimért, de ez az igazság.
– Igazság, igazság... Mindenki ezt szajkózza. De hát van-e egyáltalán kollektív igazság – vetette közbe a vendég Partus herceg Arameus.
– Herceg úr, csak egy igazságot ismerek: az önvaló igazságát. És mert az önvaló bennünk van, így az igazság is bennünk lakozik. Ha eljut az ember oda, hogy szembesül az önvalóval, megélni és egyesülni vele, az, maga a tökély: az önvaló teljessége. Továbbmegyek egy lépéssel hercegem. Az önvaló teljessége maga az isten. Isten pedig benned él, nem különálló tőled.
– Ezek szerint...? – hebegte a herceg felajzva – én magam lennék az isten?
– Igen, barátom: egyedül te magad vagy az isten! Mindannyian Isten egy kis szikrája vagyunk, csak és összesen együtt alkotjuk magát a teljességet, a Teremtő Istent.
– Hát ez döbbenetes! – állapította meg Heródes és bort töltetett a kupába. Ezzel mintegy jelezte, hogy befejeződött a tanítás, és kezdődhet a lakoma. A felszolgálók hatalmas ezüsttálakon hordták a finom apróvad pecsenyéket, bárány és kappansülteket, libanyakat töltve, rákokat és halakat aszpikban. Ahogy fogyott az étel és az ital, úgy emelkedett a hangulat. A vad, kéjt felkorbácsoló zene felsikított és betáncoltak a fátyoltáncot járó hastáncos-nők és ifjak. A tánc, a meztelen testek látványa felgerjesztette a tivornyázók libidóját. Mohón ölelgették a fátyoltánc végén anyaszült meztelen fiúkat és lányokat. Ki-ki a kerevetjén vad szeretkezésbe kezdett választottjával. Ekkor a zene lecsendesedett és kitárult a rejtett ajtó. Belibbent rajta a földöntúli szépség: Salome. Minden szem rászegeződött. De ő nem törődött senkivel. Jézus csillagszemeibe függesztette átható őzbarna szemeinek tekintetét és csak neki járta a hétfátyol táncot.
Jézus elbűvölten nézte és az italába kevert afrozodiákumok által felkorbácsolódott gerjedelme. Férfivágya elhatalmasodott rajta és megkívánta Saloméban a nőt.
Amikor az utolsó fátyol is lehullott, ott állt Jézus kerevetje előtt a hófehér testű Vénusz. Hollófekete haja vállaira omlott, dús, fekete szeméremszőrzettel borított vénuszdombjából, mint vérpiros hibiszkuszvirág kitüremkedtek szeméremajkai... Egy pillanatra kimerevedett a kép és Jézus lelkén átfutott a vágy. Lehunyta szemeit és ott, abban a pillanatban szembesült önvalójával. Betöltekezve Istennel, feloldozást nyert az önmegtartóztatás alól és úgy érezte, hogy maga az isten áll előtte, és egyesülnie kell vele. Salome erre a pillanatra várt. Jézus fejére borította fátylát, majd érzéki csókban forrt össze ajka a férfi ajkával. Aztán hirtelen, ahogy jött, mint egy pillangó elröppent,s távozott a teremből,itthagyva Jézus szívében az iránta fellobbanó vágyat.
– Na, próféta rajta, folytassd! Ne törődj semmivel, hiszen most szembesültél önvalóddal! Hanem mondok én neked valamit.
– Hallgatlak uram – rebegte Jézus.
–Te leszakítottad az én illatos kertemnek a legszebb, magamnak tartogatott virágát. A becsület azt kívánja, hogy feleségül vegyed neveltlányomat: Salomét!
–Azt kívánod, hogy János próféta gyilkosával háljak?
–Vezekelnie kell, amiért ezt tette a prófétával! Parancsolom, hogy házasodjatok össze! Itt, most, azonnal! Kövessen utadon, társad legyen az életben. Nős emberként nagyobb a hiteled. Tudod, hogy a rabbiknak mind házas embereknek kell lennie? Te sem bújhatsz ki ez alól.!
–Nem tehetem nagyúr!
–Éspedig?
–Mert én az Úr vőlegénye vagyok.
–Hahaha!– kacagott a király és ellentmondást nem tűrő hangon Kajafáshoz fordult! Azonnal add össze őket, itt és most! Parancsolom!
–Nem, ne tegyétek ezt velem! Nem csalhatom meg az urat egy gyilkossal! –ellenkezett Jézus. Salome így mentegette magát. Nem én fejeztem le, én csak azt gondoltam, hogy úgysem meri megtenni a király, ezt a képtelenséget. Nem akartam a szeretője lenni a mostohaapámnak.
– De tévedtél asszony!
– Tévedtem, bocsáss meg!
– Erre nincs bocsánat, egy másik ember halálát kívántad, megszegve a Tízparancsolatot. Gyilkossá váltál magad is.
– Uram, legalább add meg a lehetőséget, hogy levezekeljem bűnös tettemet: tűrj meg magad mellett! Kimosom a ruhádat, megmosom a lábaidat, a szerelem nektárjával táplálom libidódat, csak ne űzz el magadtól!
–Istennek a Fia nem hentereghet hetérákkal, ez méltóságán aluli!
– Akkor leszek a feleséged próféta. Esküdjünk meg!
– Nem, az nem helyes, ha megosztom veled a lelkemet, akkor megrövidítem a mennyei Atyámat!
– Messiás, ne dobj el mint egy rossz cipőt... Ha eldobsz, a szemétdombra lököl. Heródes megölet engem, mint atyámmal is tette. Irgalmazz! – zihálta a messiás fülébe, és Jézust meghatotta a lány őszinte ragaszkodása. Így szólt.
– Rendben van, kövess engem! Ezennel megkeresztellek – mondta és a kancsóban lévő vízzel, megöntözte Salome fejét. – Mától keresztény vagy: Bűnbánó Magdolna lesz ezen túl a neved!
Köszönöm uram! – zokogta Salome-Magdolna és bűnbánóan a próféta lábaihoz kuporodva egy ezüsttál hibiszkusz italban, megmosta annak lábait.
Akkor áldásom rátok!– Mondta Kajafás és egy fehér kendővel, összekötötte kezeiket.
– Mától házasok vagytok. Éljetek boldogan!
Így ért véget Heródes lakomája. Jézus még két teljes napot töltött a király várában. Sok tanítást közölt a várnéppel és bizony, amikor továbbindultak többen követték őt a Jeruzsálemi bevonulása során.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!