Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-03-29 20:26:01
Megtekintve: 499
Izzó vaskoporsó
Horror filmbe illő szenzáció borzolja városunk lakosainak idegeit. A minap éjjel a Vasgyár Acélművének izzó folyékony vasat szállító tartályába ugrott valaki, s az 1500 fokon izzó vaskoporsóban lelte halálát.
„Úgy égett, mint a fáklya, maréknyi, füstölgő, fekete hamuvá lett a test”, mondta a darus az átélt sokkoló borzalomtól remegve.
Nagy volt a megrökönyödés és a riadalom. Kétségbeesetten ellenőrizték a gyárba aznap belépők létszámát, de hiány nem mutatkozott. Egyelőre azt sem tudni, hogy nő volt-e vagy férfi, fiú-e vagy lány? Egyáltalán hogy került a gyár területére, s ha önként vállalta a halált, miért tette? Vagy talán akaratán kívül, úgy lökték bele? Kinek az érdeke?
Miért kellett ennek így történnie? Miért e borzasztó halálnem?
– Hát már idáig jutottunk? – Zsong a kérdés a városka lakóiban, s egymás után teszik fel a kérdéseket önmaguknak, egymásnak, potentátoknak és renegátoknak... Miért, miért, miért? – dübög dobhártyáinkon.
– Nézd, munkavédelmi szempontból tiszták vagyunk – tárja szét tehetetlenül kezeit Munkavédelmi Felügyelő barátom – mi mindent megtettünk: korlátokat, figyelmeztető táblákat telepítettünk a hídra! „Hármas fokozatú tűzveszélyes hely” felirattal. Mindenkit kioktattunk, hogy az izzó vas 1500 fokos, s azonnali halált okoz, ha beleesik valaki. A mi lelkiismeretünk tiszta! – szavalta fröcsögő szájjal, hadarva, kezeivel ziláltan csápolva... – részünkről minden rendben!
– És ha éppen te adtad a tippet valakinek egyik munkavédelmi oktatásodon? Nem gondolod, hogy te hívtad fel a figyelmet rá, hogy a leggyorsabb halál? – szegeztem neki a kérdést.
– Ugyan már , csak nem gondolod? Aki meg akar halni, az kispekulálja, az magától is rájön..., de hogy ilyen hamar legyen! Pont nálunk, a mi üstünkbe kellett belepottyannia! Tudod mennyi kellemetlenséggel jár ez nekünk?
– Miért, van még máshol is izzó vaskoporsó a városunkban?
– Miért, ugorhatott volna a szokott módon, akármelyik tízemeletes tetejéről is. Hetente ugranak... nem igaz?
– Ugyan már, te is tudod, hogy ez snassz dolog! És ha tériszonya volt?
– Na, menj a fenébe! Jól kiszúrt velünk, az szent! Legalább hagyott volna valami jelet, vagy az igazolványát kitette volna, egy búcsúlevelet!
– És akkor jobb lett volna? Mi van, ha tudjuk, hogy X. Y. öngyilkos lett szerelmi bánatában ..., – kérdeztem döbbenten. Barátom rám dörrent.
– Ugyan, Bogi, de maradi vagy! Elcsépelt dolog ez a szerelmi bánat! Kezd kimenni a divatból. Arra különben ott van a katonaságnál az őrszolgálat. Ott szoktak a fegyverükbe dőlni a kiskatonák: egy rövid sorozat és kész! De ez az izzó vaskoporsó, ez új! Még nekem is új!
– Igazad van, haver: itt már nem a kis szerelmi csatározások, a családi perpatvarok vesztesei, itt a rendszerváltás áldozatai: az életterüket vesztett, ellehetetlenült emberek ugranak fejest a halálba! Látod, erre nem gondoltam.
– Nézzed, nem kell ezt annyira kihegyezni, tudom, most mire gondolsz, hogy mi kommunisták, a vezetői posztokat átmentettük, mi ugyanúgy, sőt jobban élünk, mint az átkosban! Haver, te sem panaszkodhatsz: te állandóan a börtön szélén táncolva, az újat keresve, szemben állva múlttal és jelennel, látszólag szélmalomharcot víva a rendszerrel alaposan megszedted magad. Annyi a különbség közöttünk, hogy te kívülről, míg én belülről élvezem a hatalom hasznát.
– De mi van azokkal, akik közöttünk maradtak, a másik 9 millióval? Akik kinn is vannak, benn is vannak, de legvégső soron két szék közül a pad alá estek? Mi van a lecsúszottak, a páriává válók tömegével?
– Nagyon elkanyarodtunk, Bogikám. Nem kell mellre szívni! Megunta magát, forró fürdőt vett, füstté vált! Kalap rá!
– De barátom, és ha holnap követi példáját más... egy, kettő, száz?
– Legfeljebb őröket állítunk a hídra!
– Mindenhová nem lehet őröket állítani.
– Van más megoldás is, mint a halál: a rátermettek kivándorolnak, kinn vállalnak munkát. Csak a semmire se jók lesznek öngyilkosok.
– Igazad van, de hova menjen a milliós nyugdíjas tömeg, az iskolákból kirajzó diáksereg, a frissen végzett egyetemisták, a beteg és 25-30 évet lehúzott, kisajtolt erejű, félig nyomorék munkanélküli, aki csak egyet tudott: hűséggel szolgálni (törzsgárda, brigádmozgalom, kommunista szombatok).
– Bogi, én nem őrülhetek meg mindenki helyett! Most azt várod, hogy meakulpázzak neked, vagy ugorjak bele én a vaskoporsóba egy csukafejessel? Azzal megváltanánk a világot, ha a múlt rendszer minden potentátja beleölné magát szégyenében a nagykohó izzó poklába?
– Nem, botorság, amit mondasz! Senki sem kíván ilyet. Csak tényként szögezem le a következőket.
„Az izzó vaskoporsóban szénné égett egyén lehetett férfi vagy nő, öreg vagy fiatal, házas vagy agglegény, de egy biztos: számára nem volt kiút. Elfogyott a talpa alól az út, s eljött a vég. Lelke felszállt a kék levegő égbe, s neki már jó. Nem, nem haragszik senkire, csak egy kicsit szomorú. Egyedül érzi magát. De már nem sokáig...”
– Túl sötéten látsz, cimbora! – emelte poharát koccintásra barátom, s kézhátával letörölte zsíros tokájáról a rácsurgó vörösbort. Szemei összeszűkültek, cuppantott egyet, s elismerően tekintett rám.
– Brávó, brávó! Egészen jó kis kortesbeszéd! Nem is értem, miért nem indulsz a képviselőválasztáson? Ott a helyed, cimbora! Egy szavazatra biztosan számíthatsz tőlem! Szállj be a ringbe, vágj rendet a handabandázók seregében! Tegyél róla, hogy megszűnjenek ezek az akrobata mutatványok!
– Ugyan, nekem más a feladatom: nem politizálok – hárítottam el a felkérést. – Maradok a kaptafánál: kuruzslással próbálom megmenteni a testeket és talán a lelkeket is. Valahol rám is szükség van, hiányt pótolok, űrt töltök be a közgyógyellátásban... szerényen, de megélek.
– Barátom – kacsint rám cinkosan –, örök kibic maradsz! Bár érzékeled a mások baját, nem lépsz ringbe, nem segítesz kihúzni őket a csávából. Hogy úgy mondjam, tisztes távolból szemléled az eseményeket... nem akarsz megpörkölődni... elkötelezni magadat.
– Eltaláltad. Mélyen átérzem a tömegek megpróbáltatásait, de harcba bocsátkozni, politikai porondon elvérezni nem akarok. Mert szerintem a politikában valaki vagy megdicsőül, vagy porba hullik! És jaj a legyőzöttnek, elvész az arca, s ha nem szedi meg magát a 4 éves ciklus alatt, mehet munkanélkülire! Nem akarok politikai hulla lenni!
– Ezek szerint a körön kívül maradva, a partvonalról bekiabálva akarsz segíteni?
– Nézd, sokszor egy jó kritika felér egy hadosztállyal! És ha ez a kritika időben jön, akkor még nem késő...
– És, ha már késő? Ha lassan az ország kicsúszik a talpunk alól, s mindenkinek útilaput kötnek a talpa alá? Ha elüldözzük egymást, magunkat ebből a fortyogó üstből? Akkor aki még itt maradt, annak mi marad?
– Mondtam már neked: a politikai győztesnek megdicsőülés, a vesztesnek izzó vaskoporsó....
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!