Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-04-01 07:31:13
Megtekintve: 646
Kecskefarm
A kis dunántúli dombok közé rejtett falun áthaladva mindig szembeötlik a patakpartra nyúló szélsõ házsor, az úgynevezett páskom egyik modernizált nádfedeles háza. Bár a kis ház kirí a falu mára már megszokott sátortetõs fazonházai közül, nem a ház különleges formája, hanem a hosszan elnyúló hatalmas kertben szénát és csutkaszárat ropogtató tarka kecskék és kis gidák látványa ragadott meg.
Gyermekkoromban nekünk is voltak kecskéink, és nagyon a szívünkhöz nõttek. Hej, de sok kecsketejet megittam kiskoromban, de sokat is ugrabugráltam a drága kis kecskegidákkal. Istenem, versenyt futottunk a gidákkal, a hajunk lobogott a szélben...
Egyik nap elhatároztam, hogy bemerészkedek a kecskefarmra, s egy kicsikét elszemlélõdöm a kecskék között. Már a bejutás sem volt egyszerû. A derék magasságig érõ palánkkerítés kapuját belülrõl egy hatalmas – Ujgur névre keresztelt –, hófehér komondor és egy kisebb, szintén hófehér pumi õrizte. Csengetésemre alacsony, törékeny fiatalasszony jött elõ, s belekapaszkodva a két fenevad szõribe, próbálta távoltartani õket tõlem, míg beosonok a házba.
A lakás egész földszinti tere egybeépített, mindenütt sima fapolcok, régi padlásokról mentett ládák, komódok, téglából rakott búbos kemence, rakott dikó, csergével leterítve. Igazán barátságos egy otthon. Jöttömre minden lyukból egy-egy kis lurkó: összesen négy, szaladt elõ, s elkerekedett szemmel bámulták az idegent. Hamarosan elõkerült a férj is. Ötven év körüli, feje tetején kopaszodó, pirospozsgás, bajszos, középtermetû ember. Hellyel kínáltak a kecskelábú asztalnál, elõkerült a házipálinka, kecskesajt, és beszélgetni kezdtünk.
– Mi járatban errefelé? – kérdezte huncut mosollyal a háziúr, Péter, bajsza alatt mosolyogva.
– Megmondom õszintén, azért merészkedtem bekéredzkedni, mert reméltem, hátha megkínál valaki egy kis kecskesajttal... – mondtam ravaszul.
– No, akkor jó helyre jött, és éppen jókor, mert most sajt is van, meg akarat is a kínálatra! – nevetett a fiatalasszony, Zsuzsa, s újabb pohárkával töltött. A pálinka megoldotta a nyelvemet. S kérdések özönét zúdítottam rájuk.
– Mióta van meg a farmjuk?
– Ó, csak két éve.
– És ez a gyönyörû ház? Istenem, úgy érzi magát benne az ember, mintha gyerekkora nagyapai tanyáján lenn! – mondtam ámulva.
– Az úgy volt, hogy mindketten munkanélküliek lettünk a városban. Férjem népmûvelõként tevékenykedett, én meg szövõnõként. Éltük a panelpatkányok életét, szültem az államnak a gyerekeket, amikor a rendszerváltás szépen, óvatosan kihúzta a lábunk alól a talajt. Elõször a szövödét számolták fel: úgy mondták, hogy privatizálják. Ez magyarra lefordítva azt jelentette, hogy elküldtek bennünket. Aztán a Mûvházat zárták be, mondván kommunista csökevény, nincs rá szükség. Egy polgári demokráciában nem kell a népet mûvelni, nem igényli... így tehát felmondtak Péternek is.
– Galádság! – fojtottam részvétemet egy újabb adag pálinkába. Az asszony így folytatta
– Péter idevalósi. Megvettük ezt a kertet, a rajta álló roggyant vityillóval. Eladtuk a városi panellakást, és felépítettük ezt a drága kis házikót. Két évig az istállóban laktunk, míg épült a ház, de túléltük.
– És a kecskék? Hogy kerültek a képbe?
– Hát azok úgy, hogy amikor leköltöztünk, kaptam ajándékba egy kis gödölyét húsvétra. Nem volt lelkem levágni. Felneveltem, bepároztattuk, s lett két kis gidája. Azokat sem volt szívünk levágni...
– És akkor vettünk hozzá még öt anyakecskét, s azok is leellettek. Most már harminchat anyakecskével gazdálkodunk, s jelenleg van 8 kis gödölyénk és kilenc gidánk... – teszi hozzá az ember.
– Istenem, ez egy egész kecskecsorda? – ámuldoztam. Ámulatomat látva, kitessékeltek a farmra. A farm hátul helyezkedett el a kert alsó traktusában. Állt az istállóból, egy nyitott pajtából, szénarakásból, csutkaszár-kúpokból és kifutóból. Idilli látványt nyújtott a harminchat anyakecske és a sok ugrándozó kis gida. Örömmel járattam a nyájon szemeimet, s lelki szemeim elõtt megjelent az egyre szaporodó nyáj tömege, s láttam magamat a kisgidákkal versenyt futni a szélben lobogó klottgatyában, mezítlábasan... Álmodozásomból Péter hangja térített vissza.
– Ötven az ideális anyaszám. Addig szaporítunk, utána levágásra kerülnek a gidák. Zsuzsa megtanult zsendicét, túrót, sajtot készíteni. Ebbõl fogunk megélni.
– S meg lehet?
– Nézze, ha már az állam eltaszított bennünket, nem érdekli, hogy a négy gyerekkel éhen döglünk-e, akkor valamibe kapaszkodni is kell. Tudja, erõs gyökere van ennek a mi népünknek, s a föld hátán is megél. Látja, amit kidobnak: csutkaszár, ízig, útszéli-, árokparti gaz, azt mind-mind idehordom. És ezek a kis drága jószágok hálásan fogadják, s még bennünket is eltartanak...
Gazon élünk uram, csutkaszáron és kecsketúrón, de kukázni és sírni, könyöradományért koldulni, azt soha! – veti fel a fejét büszkén Péter, s bajsza alatt hamiskásan elmosolyodik.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-04-06 14:24:20
Én most egy másik lapon egy új oldal főszerkesztőjekén egy sorozatot inditok,és a fő téma a kecskefarm körül fog mozogni.Május 1-én idul a sorozat ha érdekel akkörül irj nekem privit és beléptetlek a lapba.
2006-04-02 19:52:15
megy
2006-04-02 19:41:52
Azt megköszönném! Mert van amire homályosan emlékszem... De nam tudom biztosan.. Köszönöm. Várom prividet! :O)
Szeretettel:Lonci
2006-04-02 17:45:08
Igen,én voltam 1982-től hazánkban a Kuruzsló,a Vállalkozó,a nagy Bogumil mester.Saját cégem volt,amit tönkretettek,ha érdekel elküldöm priviben az életutamat.
2006-04-02 14:56:34
Hmmm...
sajnos szomorú sorsok vannak.
Bogumil tényleg gyerekkoromban hallottam.. valóban. De lüke vagyok és nem tudtam honnan ismerős...
2006-04-02 13:46:58
Loncikám,róluk mintázom a másik lapon hamarosan induló valóságsóm főszereplőit.Mindenképen megörökitem őket.Például fognak szolgálni,arra hogy van kiút. Én Tartalékos főhadnagyként Ercsiben voltam Hirfőnök.20 évig voltam oda lebiztosítva.Bánom,hogy nem halélgattam rájuk,hogy menjek át hozzájuk tényleges állományba.Most jogdijammal egészitem ki a nyugdijamat,ami addig van,amig az a cég össze nem omlik,mint a másik amelyik a nevemet használta.
2006-04-02 13:16:43
Pontosan! Én súlyos beteg lettem, szerencsére a Honvédségnél vagyok katona és így fél évig itthon tudtam lenni. Ha máshol dolgoznék repültem volna mint gólyafos a levegőben... De még mindig bennem a kétség, hogy bár alkalmas vagyok egészségileg fizikailag nem fogom bírni a mindennapos bakancsot, és raktári munkát..
Szóval hogy mi lesz belőlem a jövő zenéje, csak nehogy reqviemként szóljon, mert akkor nagyon brutálissá fogok váltani!

nagyon nem jó amit ezzel az országgal műveltek. De sajnos ez az amortizálás már igen tisztelt őseinknél is elkezdődött.. De hogy a mai ember is azon van hogy hogyan vághatja a másikat.. Hát kérem emberek vagyunk nem marharépák..
Sajt. ők még a szerncsések közé tartoznak mert volt egy panell lakásuk amit eladhattak.. És volt erejük végigcsinálni! Elismerésem az övék! Add át nekik kérlek! :O)
Szeretettel:Lonci
2006-04-01 20:35:06
Annyira valós a történet,hogy ismerem a házaspárt.Róluk mintáztam a most induló valóságsóm főszereplőit is. Ők most Orfűn élnek és 15 év alatt elismert kecskesajt termelők lettek akiknek a nagyárúházak veszik a sajtjait. Ne csüggedj:nekem is 33.000 Ft a nyugdijam.Én 60 évsen mentem el 38 évi munka után nyugdijba. Úgy rohadt,szemét és korrupt itt minden ahogy van.Fejétől bűzlik a hal.
2006-04-01 20:00:31
Valós történetnek hangzik.... Mi öten vagyunk testvérek, tudom miről írsz: a kétszáz éves gyárat ahol apu dolgozott szintén "privatizálták". :O(Nincs szükség porcelánra ebben az országban!!! Aztán infarkust kapott és kiszúrták szemét (55 éves fejjel!) 33 ezer Ft könyöradománynak is kevés nyúgdíjjal... :O( Szar ez az egész! Mindenki a husosfazékhoz akar kerülni, de én úgy érzem rothad már az a hús... :O(
Szeretettel:Lonci