Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-04-14 10:40:36
Megtekintve: 635
Krisztus és Barabás
A húsvéti ünnepekre Jeruzsálembe özönlő zarándokokkal beszivárgott zelóták és Jézus követőinek több ezres tömege teljes káoszban és kétségbeesésbe zuhanva kerengett föl-alá Jeruzsálemben, mint a kos nélkül maradt birkanyáj. Mindkét tábor vezérürüjét fogságba vetették és elitéltetésük felől semmi kétség nem volt. Sokan megzavarodtak és így gondolkodtak:
– Ha a mi Jézusunk az Istennek Fia, messiás, akkor miért hagyta magát elfogni? Miért sétált be a hatalom csapdájába? Lehet, hogy mégsem rendelkezik csodatevő hatalommal? Miért nem mentette ki az ő Atyaistene a fogságból? Egyáltalán van-e hatalma a szeretet és hit istenének?
A próféták kis csoportokba verődött nyájaikkal, míg az apostolok egyenként szétszóródva a tömegben próbálták meggyőzni őket arról, hogy Jézus az önkéntes kereszthalált választotta azért, hogy megváltsa őket bűneiktől.
– Ez az ember vagy szent vagy, őrült! – hajtogatta a nép. Júdás így magyarázta Jézus e nemes cselekedetét nekik.
– Én amondó lennék, hogy a mi Jézus Krisztusunk egy Szent Őrült, aki be akarja bizonyítani, hogy meg tudja váltani a világot, az egész emberiséget.
– Már megbocsáss nekünk próféta – vetette közbe egy írástudó –, de senkit sem lehet akarata ellenére boldoggá tenni! Mi van akkor, ha az emberek nem kívánják, hogy értük valaki feláldozza magát, elvetik az önkéntes kereszthalált. Ez a tett már az őrület határát súrolja! – Máté így válaszolt neki.
– Az ördög beszél belőled, nem akarod meghallani Isten szavát!
– Melyik istenét? – kérdezte amaz vissza – Jahvéét vagy a Teremtőét? Erre válaszolj próféta!
– Hitetlen vagy ember. Térj meg a keresztségbe, amíg nem késő!
– És, ha nem térek meg?
– Akkor elkárhozol!
Ilyen és ehhez hasonló provokatív kérdésekre kellett válaszolniuk az apostoloknak és térítőknek. Igen nagy volt a felindulás a hívők és nem hívők között. Mindegyre csak azt feszegették, hogy miért nem szökteti meg, menekíti ki az Atyaisten a Fiát a börtönből, hiszen ott biztos halál vár reá.
Tamás és Simon így győzködte az egyik nagyobb csoportosulást a siratófal környékén.
– Jézus nem rablógyilkos, hogy csak úgy megszökjön fogva tartóitól. Ő egy eszme érdekében vállalta a sorsát, és a Ti hitetek megerősítendőn, példát akar mutatni, hogy a hitért akár mártírhalált is kell szenvedni, de azt feladni nem szabad soha! Na, értitek már?
– Értjük, értjük – okoskodott a tömeg, de hát mi lesz akkor, ha kiszögezik és tényleg kereszthalált nyer?
– Akkor eltemetjük, és ő harmadnapon feltámadva, az égbe száll Mennyei Atyjához és a jobb oldalán fog ülni a mennyek országában.
– Ti ezt el is hiszitek? – kötött beléjük egy galileai lázadó – Ő közülünk való, ismerem őt: a mi vérünk folyik benne. Ízig-vérig ember. Vér a vérünkből, már hogy is kerülhetne rokonságba a ti istenetekkel. Erre majd rálesek. – mondta felhevülten. Tamás így intette.
– Térj meg mielőbb a kereszt szentségébe, amíg nem késő!
– És akkor mi lesz – kételkedett a lázadó.
– Elnyered a bebocsátást te is a mennyek országába.
– Mikor?
– Halálod után.
– De én itt, most akarom a mennyek országának gyümölcseit élvezni, amíg élek! Sovány vigasz ez nekem uram. Ki törődik azzal, mi lesz a halála után. Itt akarom a paradicsomot meglelni, és élni a gondtalan életet. Érted: itt és most!
– Ez nem megy! Itt és most a pokolban vagyunk, és lelkünk purgatóriumában főve kell megtisztulnunk! Hát nem értitek, még mindig nem értitek, amint éltek itt a földön, úgy fogtok üdvözülni odaát!
– Nem értjük egymást próféta – adta fel a hiábavaló párbeszédet a lázadó. – Két malomban őrölünk! – tette még hozzá és elsomfordált. Simon így szólt a többiekhez.
– Ha csak annyi hite is lenne ennek az embernek, mint egy mustármag, akkor hegyet tudna vele mozgatni, de így öncélúan cselekszik és a lázadása, amiben részt vesz, sehova nem visz.
Ilyenformán folytak a keresztények sejtjei és a kíváncsiak párbeszédei. Az emberek egyszerűen nem tudták felérni ésszel, hogy a Messiás olyat cselekszik értük, amit ők nem kértek tőle. Ilyen önfeláldozás árán nem akartak üdvözülni. Elutasították a megváltást.
A már megkeresztelkedettek pedig vakhitükben elfogadták Jézusuktól a nemes gesztust és hittek benne. Hittek a feltámadás intézményében, és alig várták, hogy kiszenvedés után Jézus messiásként három nap múlva visszatérjen hozzájuk, és újra megerősítse hitüket.
Közben a húsvét ünnepségei folytak a templomokban. A főpapok és farizeusok félve várták a keresztre-feszítést, mert kiszámíthatatlannak ítélték meg a tömeg reakcióját. Mindenesetre sikeresen hárították át a felelősséget a római helytartóra. Ők mosták kezeiket. Megnyugtatónak ítélték, hogy a rómaiak megerősítették a főváros védelmét és elit alakulatokat rendeltek fel a város védelmére és a rendzavarások, lázadások leverésére.
Amíg kinn vegyes érzelmekkel folytak az ünnepségek, addig Jézus földijével, Barabással egy cellában várta kivégeztetésüket. Barabás, galileai lévén, jól ismerte Jézust. Eszméik néhány ponton találkoztak. Annyiban azonban különböző platformon álltak, hogy a társadalmi egyenlőséget Barabás harccal, míg Jézus a javak önkéntes megosztása alapján képzelte el. Az ő elképzelése idealista volt, mivel kevés ember mond le önként, meggyőzés által, a megszerzett javairól és kiváltságairól.
Mint kiderült a korszellem és a körülmények bebizonyították, hogy mindkét út az adott körülmények között járhatatlan.
Jézus belépett a cellába. Alakja eltakarta az őt kísérő légionáriusokat. Barabás, aki az ajtónak szemben, a picike ablak alatt sarkain guggolva pihent, felegyenesedett és karjait kitárva Jézus elé ment. Átölelték egymást.
– Testvér – szólalt meg Barabás –, hát ide jutottál te is? Elfelejtkezett rólad az istened? Mi lesz most velünk: kivégeznek vajon bennünket? – kérdezte a belépőtől, amikor kibontakoztak az ölelésből. Jézus, szintén a sarkaira guggolva, elhelyezkedett Barabással szemben és így szólt.
– Nem testvérem, nem feledkezett el rólam az én mennyei Atyám. Én, elhárítván az égi segítséget, magam választottam a mártíromságot.
– Szóval isten bárányaként akarod végezni?
– Igen, mint isten báránya megváltom a keresztfán az emberiséget elkövetett és a jövőben elkövetendő bűneikért.
– Nemes cselekedet, de gondolod, megérdemlik? Hiszen senki sem siet a segítségedre, nem rohamozta meg több ezres híveidnek serege a börtönt, hogy kiszabadítsa tanítójukat, prófétájukat. Érted már Jézus: cserbenhagytak, elárultak, keresztre juttattak azok, akiket éppen megváltani készülsz. Megérdemlik?
– Nem így mérik az igazságot Barabás. Én önzetlenül adom életemet értük. A hit, szeretet és megbocsátás oltárán áldozom fel magamat.
– Nem értelmetlen-e a te halálod, nem többet használnál nekik, ha tanítanád őket, esetleg összefognál velünk a zelótákkal és felkelésben törve ki, elvennénk a gazdagoktól a javaikat. Elosztanánk maguk között! Gondolkozz, még nem késő. Az én híveim, készek kiszabadítani mindkettőnket: Gyere velem!
– Nem, nem Barnabás! Nekünk más az utunk! Én a békesség híve vagyok. Erőszakra erőszak a válasz. És ha erőszakkal osztozunk meg a gazdagok javain, az csak préda. És a prédát magunk közt elosztók közül később lesznek gazdagok, akiktől valakik ugyanúgy elveszik a javaikat. Na, értesz már?
– Nem egészen. Te a szegénységben hirdeted az egyenlőséget. Ez nem járható út, mert ha a javak felhalmozása megszűnik, nincs miért hajtani, ha az ölünkbe hullik a manna, akkor ki termeli meg a javakat? Talán a rabszolgák?
– Nézd Barnabás! Én ezeken most nem vitatkozom, már nincs értelme: elszántam magam a halálra és ettől nem rettent el semmi. Csak személyes példámon keresztül tudok újabb híveket toborozni prófétáim és apostolaim zászlaja alá.
– Úgy értsem, hogy a véreddel írod fel a kereszténység zászlajára a jelszót: szeretet.
– Úgy!
– De Jézus! Még egyszer kérdezem tőled: megéri?
– Nekem igen!
– Javíthatatlan vagy. Mit kívánhatnék neked ezek után: gyors, fájdalom nélküli halált.
Én is neked testvér – suttogta Jézus és szájon csókolta Barabást.
Barabás úgy érezte, mintha isten csókolta volna meg. Testét végtelen szeretet és békesség járta át. Szemei bepárásodtak és két könnycsepp gördült le a marcona férfi orcáin. Többet nem beszéltek.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-04-14 20:17:22
Kedves Miklós és Marika. Ezek a részletek a Kukulkán c. regényemből vannak. A 2. kötet kimondottan Jézussal foglalkozik és a kereszténység kialakulásával.A lapon megtaláljátok ezeket a fejezeteket.És ami az érdekes:Júdás szerepe. Most irták az újságok,hogy amerikában bemutatták azt az Egyiptomban kr.u.40 ben feltárt,tehát a keresztrefeszités után pár évvel íródott 48 oladlas apokrif feljegyzést(tekercset)ami ugyanazt állitja amit én ebben a könyvben:Júdás nem volt áruló,hanem kimondottan Jézus parancsára tette meg a feljelentést. Ez véletlenek összejátszása lenne csupán? Kétlem.
2006-04-14 19:07:22
Igén kívüli Ige. Ahogy a szeretet analógiája megszólal...
2006-04-14 18:56:26
Kedves bogumil!

Érdekes a történeted /mint más írásaid is/. Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!

Üdvözöl: Miklós /Lelkes Miklós/