Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-05-09 20:45:35
Megtekintve: 503
Kékmadár - 16
Szárnyas disznó
1.
Annak a messzi földön elhíresült keresztelőnek hamarosan meglett a böjtje. Szeretett vezérünk, a nép atyja fellelkesülve a sok népi étektől azon kezdett agyalni, hogy ezt a módszert ki kellene terjeszteni az egész országra. Ugyanis a Nagy Szovjet Testvér éhes szájainak betömése egyre többet vitt el a magyar élelmiszerpiac kínálatából. Rohamosan kiürültek a raktárak. Összehívta hát szűkebb tanácsadói testületét és így fordult a Begyűjtési Miniszterhez.
– Güzü elvtárs, meg kellene kettőzni a beadást!– Güzü kétségbeesetten lamentálni kezdett.– de, vezérem, már lesöpörtünk minden padlást!
– Seperjenek, még, tovább!– hessegette el a vétót Rákosi.
– De, hol?
– Aki keres, az talál! – nyitotta hatalmas mosolyra kopasz, békaszáját a vezér, hogy kivillant neki mind a harminckét aranyfoga. – például,a pincékben,ólakban,ne én magyarázzam már a szakembereknek, hol vannak a parasztok rejtekhelyei. Kutassák fel őket, az a dolguk! – Güzü siránkozva tárta széjjel karjait.
– Már azokat is kitakarítottuk mind. Még a templom egere is éhenhalna egy becsületes parasztportán.– Rákosi hajthatatlan maradt.
– Seperni, seperni! Mindenütt seperni! Fel kell tárni elvtársaim a rejtett tartalékokat!
– Nincs több tartalék, nincs tovább! Konyec!– hebegte Güzü vérbennforgó szemekkel, halálverítékben úszó, ráncos arcáról hatalmas kockáczsebkendőjével törölgetve az izzadságot. Már sajgó körmein érezte a körömtépő fogó szaggatásait, az égő hús orrfacsaró bűzét. Rákosi szinte élvezte a körülötte lévők vergődését és fokozta a helyzet kipoentírozását.
– Láttak már az elvtársak sovány parasztot? – nem–adta meg a választ mintegy önmagának.– Amig a büdös parasztja hízik, a dolgozó meg éhezve extraprofitot termel jóvátételként, addig a begyűjtést fokozni kell. Mert mi lesz, ha a melós beledöglik a kommunizmus építésébe, mint a Toldi lova az éhezésbe? Mi lesz a Hároméves Tervből. Lepkefing! Szétdurran, mint a luftballon! Na, erre varrjanak gombot elvtársaim, így álljanak a dolgokhoz!
Tessék áttanulmányozni, átvenni ezeknek a Dikóéknak a módszereit! Vonják be a Zsidó Árpiékat, Ficzere keresztkomámat: álljanak rá a vörösparéj, acat termelés nagyüzemi módszerére! Gyűjtsék össze a mezei egereket, pockokat, kígyókat békákat! Vannak még rejtett tartalékai az áldott magyar anyaföldnek, csak ki kell aknázni őket!
– Ez hatott. Egyöntetűen megszavazták a beadás újabb, ötven százalékos emelését.
2.
A szovjetek is felfigyeltek a kis magyar testvér eredményeire. A Tájékoztatási Iroda világgá röpítette a hírt, hogyan oldottuk meg az élelmiszeripar fellendítését. Sztálin magaelé rendelte Liszenkót és Micsurint. Parancsba adta nekik, hogy, a szibériai szürkefarkasokat háziasítani kell. Ezzel megszűntetik az általuk a birkanyájakban, tehéncsordákban okozott iszonyú kártevésüket, másrészt a magyar puszták rágcsálóból a keresztezéssel egy szilaj, szabadtartású, igénytelen húsálatfajtást tudnának kitenyészteni.
Ezen kívül fel kell törni az ugarokat és a tatárbúza, hajdina valamint a vörös disznóparéj keresztezéséből az indiánok amarántjához hasonló, tápdús vörös lisztet adó terményt lehetne előállítani. Ez a szilaj, vadnövény nem igényel kapálást, öntözést; terem, mint a köles, csak be kell takarítani és kész!
– Ezzel feladta a leckét a két botcsinálta tudósnak. Tudták, hogy itten nincsen kec-mec, produkálniuk kell! Meg sem próbálták Sztálint felhomályosítani a kérés ellentmondásairól. Egyenlő lett volna az azonnali Kolimai beutalóval. Nem volt mit tenni, hozzákezdtek a szervezéshez.
Moszkva mellett egy százholdas őspark ölén megbúvó dácsában kialakították a szigorúan titkos Kutatóintézet struktúráját. Három hétig ki sem józanodtak a teméntelen vodkaivástól. Miután így megerősítették a gondolkodásukat, és magukra eszmélve visszanyerték az öntudatukat, összecsaptak egy tervezetet, amit piros disznóbőrkötésben megküldtek a magyar szerveknek tanulmányozásra.
A tervezet fő vonalvezetése úgy nézett ki, hogy a szibériai szürkefarkast keresztezni kell a magyar mezei pocokkal. Számításaik szerint egy közepes nagyságú, zömök húsállat jönne létre végproduktumként. A mezei pocok szaporaságát, okozó géneket átörökölné az új egyed, és fel tudnánk futtatni a húsellátást a csúcsra. Számításaik szerint a hároméves terv kereteibe beillesztve a harmadik év végére, hatszázharminckétmillióra szaporodna az új húsállat egyedeinek száma, ami betömné a Nagy Testvér millióinak, örökké éhes, mohó száját.
– Micsurin a másik fő ágazatban, a növénytermesztésben próbált meg újat alkotni. Elösször is stabil tervet dolgozott ki a vörösparéj nemesítésére. Aztán a feltört nagy magyar ugaron a gumipitypang és a gyapottermesztésre dolgozott ki stratégiai tervezetet. Elvitték a tervezetet Sztálin elvtárshoz jóváhagyásra. Sztálin éjfél körül fogadta őket a dácsájában. Megnéztek együtt egy-két amerikai pornófilmet, majd jól bevodkázva Hruscsov vezetésével eljárták a guggolóst, utána egymásba kapaszkodva kólózni kezdtek. A végére mindenki részeg kómába esve, elnyúlva horkolt a nagy piros szőnyegen. Álmukban kettős kilépéssel lelkük a világegytemben járt. Egyenesen az Atyaistennek, nyujtották át a tervezetet. Az Isten karosszéke mögött Marx Engels és Lenin elvtársak álltak és biztatóan mosolyogva megveregették a vállukat.
Részeg kómájukból másnap délben ébredtek fel. Sztálin már íróasztalánál ült és a pionírok hozzá írt leveleire válaszolgatott. Szerette a gyerekeket. Elébe járultak egy kézcsókra. Sztálin átnyújtotta nekik az olvasatlanul aláírt tervezetet és sok sikert kívánt nekik a munkájukhoz. Beríja átvette őket Sztálintól és vészjósló tekintettel kísérte ki őket. Az előszobában megjegyezte.
– Idefigyeljetek, ha lesz olyan ember, aki ezt a baromságot megcsinálja nektek, akkor megkapjátok a Lenin rendet! De, ha befuccsoltok, akkor a Gulagon köttök ki, azt garantálom!
3.
Amint megérkezet a leirat a magyarokhoz, azonnal lefordítatták a Fordító Irodában. A Mezőgazdasági és Élelmezési Miniszter szerény kis megyénket jelölte ki az emberpróbáló feladat végrehajtására. Egy szép napon hívatta Dikót.
– Dikó elvtárs, lenne itt egy testhezálló feladat a számotokra! Ezzel akár be törhetnénk a világpiacra is. Rátok gondoltam.– vette ki nyájasságba csomagolva a horgot Dikó felé. Az meg ráharapott.
– Mi lenne a’ Gödény elvtárs?– kérdezte Dikó gyanakodva.
– Fajnemesítő állomást kellene létesíteni Szolnokon. Tudja amolyan célgazdaság félét. Természetesen állami dotációval.– húzta el a mézesmadzagot Dikó szája előtt. – olyan Micsurin féle izét, na érted már, minek annyit magyarázni, a dokumentációban mindent megtaláltok. Húsállat meg élelmiszernövény kultúra kísérleteit fogjátok végezni. Aztán majd jönnek a szovjet szakértők, és gatyába ráznak benneteket, akarom mondani az egészet, és rendszerbe állítják, hogy emészthető legyen a ruszkik számára is! Ez pártfeladat kérlek!– fejezte be ellentmondást nem tűrően és Dikó kezébe, nyomta a tervezetet.
– Nem lehetne előbb kissé áttanulmányozni, mielőtt végleges választ adnánk– próbálta Dikó a fejét kihúzni a hurokból, de Gödény letorkolta.– Hogy merészelitek ti kétségbevonni a nagy Liszenkó és Micsurin tudását. Porszemek vagyunk mi hozzájuk képest, akiket hamar felkap, és messzire fúj a szél, ha ellenkezni merünk!
– Igaza van Gödény elvtárs, a lába körméig sem érünk mi fel ezeknek a nagy tudósoknak! Nem is tudok én olyan magyar szakemberekről, akik végre tudnák hajtani ezt a projektet. Nem lehetne magát Liszenkót kikérni, hogy vezetné a kísérleteket?
– Hova gondolsz, rájuk olyan nagy szükség van otthon, mint nálunk a Rákosi elvtársra. Nélkülük még fingani se mernek a beosztottak! Nem vagyunk mi annyira elkorcsosulva, hogy ha megrázzuk magunkat, ne tudnánk levezényelni ezt a projektet. Na, fogjanak hozzá, mert szorít az idő! – Dikó még megpróbált egy gerendát tenni a folyamat útjába, de a miniszter letromfolta.
– Miniszter elvtárs, se helyünk, se pénzünk…
– Majd lesz. Mire hazatérsz, meglesz a hely is, és a büdzsé is. Szabadság! – mondta búcsúzóul és Dikó kihátrált az irodából.

3.

Dikó, hazaérve azonnal nekiállt a szervezésnek. Magaelé rendelte a stábot, kijelölte a kísérleti állomás területét. Természetesen a hatalmas kisajátítási összeget a saját, rokonai, és barátai földterületeire vették fel. A kisajátításból úgy emelkedtek ki a semmiből a kacsalábon forgó villák, mint a gomba , eső után. Kilométer számra gyártatták a díszes kovácsoltvas kerítéseket, amivel saját portájukat kerítették körbe. A nagy építkezések közben egyszercsak megcsörrent a telefon Börcsök íróasztalán. A vasútállomásról hívták.
– Börcsök elvtárs, megérkeztek a prérifarkasok, egyenesen Szibériából.
– Miket beszél maga, ember? Miféle farkasokról habratyol itt nekem?
– Véresen komoly a dolog, úgy tutulnak a jószágok, hogy zeng belé az egész állomás! Ki vannak éhezve. Egész úton nem kaptak se enni, se inni!
– Aztán mennyien vannak?
– Vannak vagy százan, azazhogy mindjárt elolvasom a vagonkísérőt! Azt mondja, hogy százhetvenkét nőstény, harminchat hím.
– Atyaisten, mit tegyünk ennyi vadállattal?– motyogta Börcsök, de nem sok időt hagyott neki a vasutas a siránkozásra, mert beleordította a kagylóba.
– Tegyenek valamit, mert kirágják magukat a vagondeszkákból és elözönlik a várost!– Börcsök azonnal a helyzet magaslatára hágott és rögtön átlátta a helyzetet. Megtalálta a megoldást. Így szólt:– adjanak nekik enni, meg inni!– de, mit Börcsök elvtárs, mit?
– Mindegy, valamit. Küldejenk ki egy hajtányt a dögtérre, rekvirálják el a Jakabtól a dögöket. A vágóhídról a hulladékokat. Ha nem elég gyűjtsenek be csirkét, kacsát, libát, aprójószágokat!
– Börcsök elvtárs, most futott be egy transzport Szovjetunióba küldendő sertésszállítmány, mi lenne, ha…
– Bánom is én, zabáltassák fel velük a disznókat, csak hallgattassák el őket, mert már ide is elhallatszik az irodámba a tutulás!
– De, nem lesz ebből baj?– aggodalmaskodott a vasutas.
– Már mért lenne, ugyanolyan szovjet állampolgárok a farkasok is, mint a többi, éhes népség… teljesen mindegy, hogy kikkel zabáltassuk fel a magyar sertéseket. Csak a jóvátétel meglegyen! Na, ez a lényeg.
Börcsök le sem téve a telefonkagylót azonnal Leidekkert és Ficzerét hívatta. Amikor azok toporogva, mint a szaró galamb, megjelentek előtte, így szólt hozzájuk.
– Elvtársak, nagy a baj! Az épületeknek se, híre se, hamva, nincs hova tenni a farkasokat.
– Börcsök elvtárs, mire megjönnek készen, leszünk…
– Kapaszkodjanak meg: itt vannak!
– Mennyi?
– Egy egész falka! Lehetnek kétszázan is! Sietnünk kell, mert széjjelrágják a vagonokat, aztán elözönlik a várost! Azonnali elhelyezésről kell gondoskodnunk, amig a kísérleti állomás elkészül.
– Odaadjuk a Jakabnak, majd az elrendezi őket. Amit el tud helyezni karanténba, azt elhelyezi, a többit leöli, a bundájukat kikészíti, a húsukat feleteti az élvehagyottakkal. Egyszerű a megoldás nem. Jut is, marad is a kísérletre. Minek ennyi?
– Idefigyeljetek, a fejetekkel feleltek a jószágok testi épségéért! Mert, ha jön a Liszenkó, oszt nem tanálja őket, akkor irány, Darány: Szibéria! Mindenesetre valamennyit élve kell hagyni, a keresztezés miatt. Addig is amig elkezdődnek a munkálatok a Jakabnál elszeparáltan kell tárolni őket. Ezennel kinevezem Ficzere elvtársat a Kísérleti Gazdaság igazgatójának, Leidekkert meg tanácsadónak mellé.– Ficzere azonban húzódozott ilyen rázós feladat felvállalásától. Koszlott, zsíros usánkáját markában gyűrögetve, sarkain billegve, így lamentált.
– Nézzed Börcsök elvtárs, nagyon nagy megtiszteltetés ez nekem, egyszerű pártmunkásnak. Nem tudom felvállalni, ekkora család mellett! Agyonnyom a felelősség.– Leidekker visszariadva a rázós feladattól szintén igyekezett fejét kidugni a hurokból. Ő is húzódozni kezdett.
– Nézzed Börcsök elvtárs, nekem ott vannak a kuncsafjaim, az üzletmenet. Társadalmi munkában hordom-viszem a táskádat. Még egy megbízatás borítaná az életvitelemet, nem maradna szabadidőm házaséletet élni.
– Kivel?
– Nézett rá Börcsök hűdötten.
– Nem téma, magánélete is van az embernek.
– Jegyezd meg, hogy egyszer és mindenkorra eljegyezted magadat az eszmével. A párt a menyasszonyod, Rákosi a felséged, akarom mondani az apád, és csak utána jönnek a fiúcskáid! Na, megértettük egymást, vagy bezárassam az üzletedet? – nem volt kec-mec, el kellett vállalni a kinevézeseket, mellyel tulajdonképpen Börcsök felfelé buktatta a két jómadarat. Búcsúzóul kaján vigyorral veregette vállon őket.
– Elvtársak, ez pártfeladat. Teljes erőbedobással vessék bele magukat a munka dandárjába! Holnap referálunk a Dikó elvtársnak.
– Végülis nem fixáltuk le, mi legyen a farkasokkal?-kérdeztek rá Börcsökre. Az mérgesen hessegette el szavaikat magától, mint a pimaszul támadó döglegyeket.
– Bánom is mit tesznek velük. Nekem a papír a lényeg. Jelentéseket kérek, tovább küldöm. Papírmunka lesz ez a javából emberek! Forogjon az eszük kereke elvtikéim! Az adminisztráció a fő. A többi, mellékes. Lehetséges, sőt bízunk benne, hogy mire a teljesítésre kerülne a sor a Liszenkót is meg a Micsurint is, elfújja a keleti szél, egyenesen Szibériába. A Berijától minden kitelik. Főleg, ha jó súgója van neki… Értitek már, ne szarjatok be amig engemet, láttok, nálam már folyik!
A két cimbora megnyugodva látott munkához. Kiszállíttatták a farkasokat a dögtérre. Leölették őket a Jakabbal és kikészítették a gereznákat. Egy hónapra való munkát adtak a helyi szűcsöknek. Hamarosan a város elitje, férfi, nő, gyerek, mind farkasbundában feszített.

4.
A jelentések pedig jöttek és mentek. A büdzséből időközönként le-leemeltek egy hatalmas összeget, ami rögtön beépítésre kerül saját kis birtokaikba.A Kísérleti Állomás úgy készült, mint a Pomádé király új ruhája. Nem látszott azon semmi, hogy egy tapodtat is előrehaladtak, volna vele.
A projekt másik oldala már rázósabb volt. Kemény falatnak bizonyult és a konok parasztok ellenállása miatt a szervezőknek torkán akadt a falat. Mikor szép szóval nem ment az ÁVH asszisztálása mellett vettették be a parasztokkal, a tőlük elrekvirált földeket gumipitypanggal, meg gyapottal. Amit aztán azok a kövekező héten, rendre kikapáltak. Egy tapodtat sem haladtak előre a munkálatok. Egyszer csak megcsörrent a telefon Dikó asztalán. Gödény, az Élelmezés és Mezőgazdasági miniszter volt a vonal másik végén. Így kezdte mondandóját.
– Felvirradt a nagy nap, megmutathatjuk a nagyvilágnak, mit tud a magyar! Hamarosan megérkezik a szovjet küldöttség!– búgta, mint a vadgerlice. Dikót a rosszullét kerülgette, megállt benne az ütő! Elővette hatalmas kockás zsebkendőjét és halálverítékét törölgetve elhaló hangon, kérdezte.
– Mikorra várhatjuk őket?
– Két hét múlva ér ide a küldöttek különvonata. Egyenesen Liszenkó és Micsurin vezeti őket. Velük lesz Beríja is.
– Végünk van!– hörögte Dikó és becsúszott az asztal alá. Elhaló hangon kérdezte.
– Mire kíváncsiak miniszter elvtárs?
– Mire, úgycsinál mintha nem tudná: a román birka és a szirti sas keresztezéséből kitenyészett szárnyasdisznóra! – Dikó izzadni kezdett a farkasprém bunda alatt és a szőnyegen fetrengve lerágta a szőnyegrojtokat. Kétségbeesetten hörögte a telefonba.
– Milyen disznóról is van itten szó, nem értettem tisztán, méghogy, szárnyas?
– Jól hallotta, mossa ki a fülét Dikó: a szárnyasdisznókra kíváncsiak és visszfuvarral egy trént magukkal is vinnének jóvátétel fejében. Ha, viszont nem prezentálják a disznókat, akkor magukat küldöm visszáruként Szibériába! Ne féljenek, a Beríja majd, elrendezi a szénájukat. Szóval mire megjönnek, legyen minden patent!
– De, ekkora baromságot, már megbocsájtson miniszter elvtárs, szárnyasdisznóról szó sem volt. Pocok és szürkefarkas keresztezésről igen, de hogy szárnyasdisznó, ez rémálom! Ne tegyék ezt velünk! Kegyelem, nagy jó uram, kegyelem– sípolta az asztal alatt saját ürülékében fetrengve, de a miniszter ridegen elé tárta a tényeket.
– Nem maguk küldözgették a jelentéseket. Lehet, hogy a fordításba hiba csúszott, de maguk, majd kiköszörülik a csorbát. Ha nekik, disznó kell, hát legyen! – de szárnya, miniszterelvtárs? – mér nem hallott még repülő patkányról, mókusról, a tasmán ördögről… ha Ausztráliában lehetnek ilyen repülő állatok, akkor nálunk mért nem? Mi sem maradhatunk le a fejlődésben. Ne felejtse, a kommunistáknak mindig egy orrhosszal a kapitalisták előtt kell járniuk. Én bízom a magyar furfangban! Hajrá Magyarország, előre!
– Szabadság– hörögte elhaltan Dikó a telefonba és beleájult a saját mocskába.– Miután ájulásából fellocsolták, azonnal hívatta Ficzerét és Leidekkert. Igy fordult hozzájuk.
– Idefigyeljetek, nagy baj van!
– Mi lenne az?
– Jön a Liszenkó!
– Ha jön, akkor itt lesz. Isten hozta minálunk!
– Arra nem gondoltatok, hogyan számolunk el a farkasokkal?– tekintett végig a negyvenfokos hőségben, farkasbundában előtte feszengőkön. Azok nyakukat behúzva zavartan pislogni kezdtek, mint a rimóci nyúl.
– Ez lenne a legkisebb baj, hanem valamelyik vadbarom fordító eltévesztette a fordítást és szárnyasdisznóvá keresztelte el az új állatfajtát. Most ezek követelik rajtunk a disznót. De nem egy mintapéldányt, hanem egész kondát akarnak kiszállítani. Na, erre varjatok gombot!
– Egyrészről jó, mert nem keresik rajtunk a farkasokat, nem kell elszámolnunk a gereznájukkal. Az viszont rossz, hogy szárnyasdisznókat követelnek.– így tanakodtak, amikor megérkezett a behívatott Börcsök. Most már négyesben törték a fejüket a hogyan továbbon. Előkerültek a pálinkás üvegek, és igyekeztek megerősíteni az öntudatukat. Az eszük kereke azonban csak csikorogva kezdett el forogni. Végül is azt a korszakalkotó ötletet találták, hogy egy hónapra kiürítik a bútorgyárat. A dolgozókat kényszerszabadságra küldik,.ez alatt az idő alatt felfizetéssel. A bútorgyárat átalakítják Kísérleti Állomássá. Fehérre meszelik a falakat, fehérköpenyegbe bujtatják az összeverbuvált személyzetet, fehérre festik a kerítéseket és ha kell még az eget is!
– Ez mind nagyon szép, jegyezte meg Dikó, de honnan veszünk szárnyasdisznókat? –tért rá a lényegre Dikó. Börcsök a pálinkának hála jótékony bíborködbe burkolózva a fellegben járva így válaszolt: ne törődjél, te most ezzel, a reszortosok majd megoldják! Megrendeljük nekik a Gundelt, majoretteket, szűzlányokat, a Rajkó zenekart,a loo tagú cigányzenekart! Elkápráztatjuk őket, aztán majd lesz valahogy!
– Dikó elvtárs, akkor mán hozassuk elő a Rúzsa Sándort is a betyárokkal, azt a végén raboltassuk el velük őket! – Javasolta Ficzere. Leidekker überelte. – mi lenne, ha a végén felgyújtanánk az egész kócerájt! Csinálnánk egy óriási tűzijátékot, és eltüntetnénk a nyomokat! Ráfognánk a természeti csapásra. Aztán egymást kézen fogva láncot alkotva körbetáncolnák a tüzet és elénekelnénk az,”Ej, uhnyemet, meg az Amuri partizánokat!”
– És a tápéi darudöbögőst, is el kellene járni ellenpontként!– javasolta Leidekker.
– Igazatok van, egyezett bele Dikó. Elégnének a patyomkin disznók, nem követelőzhetnének tovább rajzunk a ruszkik. A többit bízzuk az időre!–zárták le a vitát és végezetül még eljárták a tápéi darudöbögőst, a guggolóst és a farkasbundákon elnyúlva, elnyomta őket az álom.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-05-10 05:32:55
Sajnos ezzel vége a könyvnek.Ezt is elküldtem arra a 20.000 dolláros pályázatra. Ki tudja,hátha nyerek vele.Még két részlet van és kifújtam.