Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-05-15 13:30:31
Megtekintve: 741
UFONIÁDA - 1


Az első találkozás

Már nagy ember voltam, nevemtől zengett az ország, irigykedve nézetek fel rám az emberek. Én voltam Bogumil, a nagy mecénás, az örök adományozó, a dunaújvárosi bringatúrák szponzora, mindenki példaképe. Én voltam az új idők sikerembere. Túl voltam egy Pro Urbe díjon, és egy Szocialista Kultúráért érdemrenden. Én voltam a város első legnépszerűbb embere.
Elértem már mindent, amit csak ember elérhet. Megkaptam a szebbnél szebb nőket, zsenge lányokat, kikapós fiatalasszonyokat, megkóstoltam a fiatal fiúk szerelmét, súroltam a szodómiát is... és kelet mámorító buja tájain bizony igen kifinomult – mások szerint kificamodott az ízlésem –, de hát istenem, oly rövid az élet és ez alatt a rövid idő alatt kell mindent kipróbálni, megtapasztalni az embernek.
Végtelenségig elmentem a kéj, a mámor, a gyönyör kiaknázásában. Igen, sokszor állati ösztönöket kell kiélnie az embernek ahhoz, hogy száraz, szívós kutató munkájának ne legyen rabja, ne váljon szakbarbárrá. Elértem a szakmai sikereket. A gyógynövény-terápia, a természetgyógyászat üdvöskéje, a nagy mentor lettem. Példakép, afféle jelvény, amit ki lehet tűzni a reformgyógyászat zászlajára.
És amikor csúcson voltam, akkor, úgy éreztem, hogy semmit sem tudok. Elvesztettem magam alól a talajt, s megunva a körülöttem elharapódzó szürkeséget, ocsmány tülekedést, elkívánkoztam erről a földről. Úgy éreztem, hogy barátaim nem elégítenek ki, rokonaimban csalódtam. Mindenki kihasznált, csak a hasznot igyekeztek húzni belőlem. Megundorodtam mindentől és mindenkitől.
Már, a valaha oly imádott Nap sem vonzott, nem kívántam a folyók hűs vizét. Én, aki a világ összes óceánjait, tengereit megjártam, milliom szigetet, fürdőhelyet felkerestem az időt múlatni, egyszerre csak kifújtam. Nem vágytam senkire és semmire. A harmincfokos nyárban lehúzott redőnyök mellett hűs szobámban feküdtem, és meditálva nem gondoltam semmire.
Hetek óta tartott ez az állapot, amikor egyik holdvilágos éjszaka megtörtént a csoda.
Azon az éjszakán fenn volt a telihold, a meleg nyári éjben sarkig nyitva az erkélyajtóm, és a hatalmas ventillátor által kevert kellemes, hűs szobában teljesen meztelenül hevertem egy lepedő alatt. Nem jött álom a szememre. Életenergiám a csúcson volt, testem és lelkem kéjre vágyott. A hold egyre közelebb jött, már-már bebújt a szobaablakon, aztán valami kellemes bizsergést éreztem, a hold még közelebb jött, orgonalila fény töltötte be a szobát, a levegő vibrált, minden izzott. Szemeim behunytam a vakító fény miatt, moccanni sem tudtam... Megmerevedtem, a rám terített lepedő felemelkedett, körbelebegte a szobát, majd leereszkedett rám, s mellettem találtam egy selymesbőrű, hús-vér emberi testet. A vékony gyermekkarok, lábak rám fonódtak, egybeolvadt velem és egyetlen nyílásán: tüzes, síkos vulváján behatolva bíborlándzsámra tűztem. Arcát arcomhoz szorítva, oldalsó fekvő helyzetben tettem magamévá. Húst szorítottam, bár bőre kellemesen hideg volt, mintha egy kígyóval szeretkeztem volna...
Az aktus nem tartott soká. Miután jóllaktam belül tűzforró vaginájával, kibújtam a testből, szorítása elengedett. Hanyatt fordultam, és riadtan józanodtam ki. Hirtelen felültem. Ösztönszerűen körbetapogattam a lepedőt, s kezem keményet tapintott: nyúlok a lepedő alá, s ott a lény.
Hirtelen lerántottam a takaróként használt lepedőt, s a kis százötven centinyi lény ijedten kuporodott össze.
– Hát te ki vagy? S hogy kerülsz ide? – kérdeztem megrökönyödve.
– Ufó vagyok, a te mentorod, – mondta kellemes, lágy, se nem férfias, se nem nőies hangon. Ekkor néztem végig rajta igazából. Bőre halvány viaszsárga, teste teljesen emberi, egy tizenöt éves kamaszt formált. Mellei, mint egy serdülő lánykának, arca, mint egy kamaszé, lehet fiúnak is, lánynak is nézni. Haja aranyszőke, lágy hullámokban apródfrizuraként lebegett feje körül, mint kis glória. Murillo puttóira vagy Rubens angyalkáira emlékeztetett. Ajka vérpiros és fodros, fogai szabályosak, orra pisze, szeme dióbarna. Teste izmos és arányos. Lábai formásak, mellei kicsik, két feneke gömbölyű és kívánatos... Fanszőrzete és nemi szervei nem voltak. Altestén a két fenék közti szabályos vágásban egy izmos lyukacska, a vagina helyezkedett el... Ez szolgált végbélnyílásként, szülőcsatornaként. Ide futottak be a szaporodás és a kiválasztás szerveinek kivezető nyílásai... A vagina csodálatos s ingerlő, valami kellemes, férfihímtagot merevítő illatot árasztott. Valami olyan illatot, mint a virágok kelyhe bocsát ki, odacsalogatva a megtermékenyítő rovarokat,lágy volt és rugalmas. A kellemes illatú nedvesség sikamlóssá tette.
Felültem, és elhűlve szemléltem kis társamat.
– Hát te, hogy kerülsz ide kistündér? – kérdeztem ámulva.
– Úr küldött, hogy legyek melletted; legyek folytatásod! Én leszek a te jövőd.
– Uramisten, ez nem igaz? – hűltem el. – Hogy kerültél ide?
– Nem mindegy az? Ne kíváncsiskodjál. Elégedjél meg azzal, hogy én vagyok a te folytatásod.
– S meddig maradsz? – kérdeztem aggódva.
– Reggelig. Reggel jön értem az ufó, és visszamegyek Úrhoz.
– S soha többé nem látlak, kis kedves? Hisz oly jó volt veled!
– De, fogsz látni. Én leszek a te kapcsolatod. Időnként meglátogatlak...
– És akkor újra szeretkezünk? – kérdeztem mohón. A szépséges tünemény rám nézett, s elkacagta magát, majd szégyenlősen széttárta vérpiros vulváit.
– Élvezz, na élvezz ki! Messze még a hajnal! Használjunk ki minden percet. Gyere! – húzta fejemet szétterpesztett vulvájához, és én jó szokásomhoz híven, először orrommal kiszagolva, majd utána nyelvemmel hatoltam be. A nektárszerű bódító illat és harmat elkábított, felajzott. Nyelvemmel megpróbáltam a sikamlós záróizmokon behatolni. Igyekeztem széjjelfeszíteni a finom nyálkahártyával fedett izmokat. Kis szeretőm kéjesen nyúlt el, viaszarcába pír szökött, s meglehetősen élvezte a nyelves csatát. Én pedig begerjedve, hirtelen föléje magasodva égő bíborlándzsámat mártottam a tüzes vulvába. Behatolva a sikamlós, szorító zárógyűrűn, valami földöntúli gyönyört éreztem. Ráborultam, szorítottam, s fodros ajakait kerestem. Jó hosszú és lassú húzásokkal hatoltam be, majd amikor már az élvezés határára kerültem, hirtelen elszorítottam hímvesszőm tövét, és visszatartottam a kilövellni készülő ejakulátumot. Kell a következő menetre.
Kibújva a kedvesből, hasra fektettem, s formás se fiú, se lány testét simogatva, eljátszadoztam kerek fenekével. Aztán nyelvemmel, mint egy párzó állat végignyaltam a fenekét, vulváját, csípejét, pihe-puha tarkóját. Majd visszafordítva kezdtem elölről.
Végigcsókoltam a talpától, lába ujjacskáit, lábacskáit, köldökét, feszes mellecskéit s fodros ajkait. Nyelve és ajkai édesek voltak, mint a nektár. Lehelete illatos. Elbódultam, mint a mézbe esett légy. Miután kiélveztem a drága testet, bíborlándzsám rohamra szegezve, most hátulról vettem birtokba kedvesem. A két gyönyörű fenék mérhetetlen kéjvággyal töltött el. Bíborlándzsámat a forró, sikamlós vaginába döfve, két gömbölyű fenekét markolva, mint egy mohó állat tettem magamévá.
Amikor egyek lettünk, s én lefordultam róla, s hanyatt fekve pihegtem, ő hasamra ülve naivul megkérdezte:
– Jóllaktál velem?
– ühüm... – dünnyögtem, s agyamat elöntötte a lila köd.
Ájulásomból magamhoz térve, az ufó-tündér még mindig ott ült a hasamon, és kíváncsian leste ébredésem. Gyönyörű vonásai még szebbé tették sziluettjét. Újra megkívántam. Testemen lágy bizsergés futott át. Mintha megérezte volna, mi zajlik le bennem, mert szorításából engedve kissé felemelkedett, éppen csak annyira, hogy megmerevedő bíborlándzsámat vaginájába mártsam, s újra hasamra telepedve kalodába szorította nemi szervemet.
– Ki vagy te, kistündér? Égi tünemény? Fiú vagy lány?
– Ufó vagyok, és Úr küldött. Elégedjél meg ennyivel. Nincs sok időm, hamarosan vissza kell térnem. Elviszem testemben a magodat, s megszülöm a folytatásodat.
– De hol, és mikor? És mikor láthatlak? Látlak egyáltalán?
– Úr mondja meg, láthatol-e. Ha ő kiválaszt, akkor láthatol.
– S mi lesz a gyerekkel?
– Gyerekkel? – kérdezte ámulva.
– Miféle gyerekkel?
– Hát, amit nemzettünk – mondtam kétségbeesve.
– A génekre gondolsz, amit beraktál nekem?
– Igen azokra, ha így jobban hangzik: génekre.
– Nézd, az úgy van nálunk, hogy három holdtölte az, amíg a berakott több millió spermiumból és petéimből megérnek az embriók. Akkor a vulván keresztül kiadom a több millió embriót és a többi a FŐMESTER dolga. Az embriókat felnevelik, s benépesítik vele valamelyik kihalt bolygót.
– Szűzanyám – sipítottam –, csak nem! Na, ne mondj ilyet, tündérkém, hogy én... én adom a jövendőbeli népességét egy bolygónak.
– Te és még valaki.
– S ki az a másik?
– Én Úr városából: Maya.
– Szűzanyám! Ez nem igaz, ilyen nincs! És miért pont én?
– Ne kérdezz tőlem többet. Én többet nem mondhatok, s nem is tudok. Hogy mik a tervek velem és veled s a kicsikkel, ezt nem tudhatom. Úr kezében vagyunk, mi kis porszemek.
– Istenem, ne menj el, szépségem, ne hagyj itt! – ordítottam, de ő nemi szervével mohón kiszíva magomat, felemelkedett rólam, s iszonyú fényességgel ellebegett, ki az ablakon.
– Átkozottak! Kiraboltak, elvitték a magomat! És engemet itt hagytatok ebben a földi gyehennában! Átkozott legyél, kis bestia! Megszerettelek, kisajtoltad a magomat, s elhagytál? Miért? Én nem láthatom a folytatásomat? Miért tettétek ezt velem?
Úr, ha vagy! Mutasd meg hatalmad, vigyél engem Úr városába! Láttasd velem, miből lettünk, s mivé leszünk! Úr! Úr!
Ne hagyjál itt! Nincs semmi keresnivalóm ezen a földön. El akarok menni. Új világot formálni, mert itt már nem jó.
Így átkozódtam, de Úr nem felelt. Aztán visszabotorkáltam ágyamba, és mély bódulatba esve, elaludtam.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!