Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-05-19 09:09:47
Megtekintve: 712
UFONIÁDA - 4
Negyedik találkozás
Már szunyókáltam ágyamban, kezemből az éppen olvasott könyv a padlóra esett, s én első álmomban szenderegve feküdtem paplanom alatt. Egyszerre vakító fény világított a szemembe, s máris mellettem volt a két kis ufó. Jobbra tapogatok, Mayát érintem, balra tapogatok, Tillát lelem. Hirtelen magamhoz térve, megrökönyödve bámulok rájuk, mire ők kitörő örömmel üdvözölnek, s mindketten tűzforró vulvájukat nyomják véknyakamnak.
Azt sem tudtam, hová nyúljak a kéjforrások ekkora arzenáljában. Mohó kezeim gacsos ujjaival hol Maya, hol meg Tilla selymes bőrét, arcát, haját, csípejét tapintom, hol meg tűzforró vaginájukban járok. Így élvezkedtem a két drága ifjúval, amikor végül is Mayánál kötöttem ki, s égő, merevedő bíborlándzsámat mohón ásító, gyöngyharmattól párás vulvájába mártottam, s ráfordulva édes, fodros ajkára tapadva nyelvemmel nyelvecskéjét kerestem. A Tilla látogatása óta eltelt négy hónap alatt, mivel se nővel, se férfival nem voltam, két herém millió maggal megtelve, hatalmasra dagadva himbálózott.
Valószínű, hogy Úr akarta így: legyek teli maggal, ha jön a két drága ifjú. No, amint Mayát dolgoztam hatalmas vehemenciával, éreztem, végbélnyílásom megfeszül, s jóleső, kellemes súrlódással Tilla selymes rugalmas bíborlándzsája tör utat testembe hatolva... Prosztatáim a kéjtől összehúzódtak, majd hatalmas adag ejakulátumot lövelltek bíborlándzsámon keresztül Mayába... a kéj leírhatatlan gyönyörrel töltött el. Tilla pedig belémhatolva, lassú húzásokkal ringatózva, bíborlándzsámon keresztül adta át a végbelembe permetezett égi magot Mayának... Így szeretkeztek a kis űrlények rajtam keresztül. Én voltam a katalizátoruk.
Mikor jóllaktunk egymással, akkor lefordultam Mayáról, s letolva az ánusomban élvezkedő Tillát, hanyatt feküdtem. A két kis kobold mellém bújt, mintegy belém olvadva simultak hozzám. Én hol egyiket, hol másikat simogatva, jóleső fáradsággal pihegtem.
Kisvártatva megszólaltam.
– Hát ti, hogy kerültök ide együtt?
– Úr küldött minket, próbáljuk meg, hogy Tilla képes-e megtermékenyítésre.
– És erre engemet dugott meg? – kérdeztem ledöbbenve.
– Igen, tégedet, mert ha közvetlenül engemet termékenyít meg, akkor, mivel testvérek vagyunk, esetleg a magok elkorcsosulnak. Így viszont rajtad keresztül a magok katalizálva vannak, s biztos, hogy nem történi korcsosulás.
– na, de arról nem volt szó, hogy Tilla magáévá tesz! – méltatlankodtam.
– Mért, azt hitted csak neked lehet Tillát magadévá tenned?
– hm, ez igaz - a fenébe is... – dünnyögtem. – Nem is volt olyan rossz.
– na látod. Ami magot a múltkor Tillába elvetettél a legutóbbi szeretkezésetek alatt, az Tillában elszaporodott, s most Tillából kilövellve, újra csak visszakerült hozzád.
Pár hónap múlva megérve benned már egy fele-fele DNS-molekulát tartalmaz minden egyes kis magocskád. Félig ember - félig ufó. Így aztán egyesíti a két faj jó tulajdonságát, s majd belémlövellve ötvöződik bennem egy új bolygó génbankjának új állománya.
– Atyaisten! – ámultam el, ez nagyon bonyolult.
– Á, dehogyis az, csak figyelni kell! – mondta Maya, s cirógatni kezdett... Én azonban elfáradva, csak hunyorogtam, s kissé mintha el is szundítottam volna a jólvégzett munka után. Arra riadtam, hogy Tilla belülre kerülve, Maya testén munkálkodik. A tőlem látott módszerrel piros nyelvecskéjével tűzforró vulvájának harmatcseppjeit kóstolgatja, majd sima hasát és hegyes mellecskéit veszi munkába. Aztán amikor a két aranyhajkorona összeborul, s a bíborlándzsa is a helyére kerülve hajószerű rugalmas mozgásban olvadnak össze, felriadok, s rábámulva Tilla kéjesen tátongó piros vulvájának mohó torkára, megkívánom őt. Bíborlándzsám megmerevedik, szemeim le nem véve a két gömbölyű hófehér fenékről, fölébe magasodok, s belemártom bíborlándzsámat a vulva sikamlós torkába... Pokoli forróság, mennyei kéj önti el agyamat, s átölelve az élvezkedő testvérpárt, Tillán keresztül magamévá teszem mindkettőjüket.
Sosem érzett kéjmámor kerített hatalmába. Kábítószer sem adja meg ezt a lélekemelő diadallal eltöltő boldogságot. Mintha én lennék Tilla-Maya és ÖNMAGAM ! Atyaisten – hasított belém a gondolat, csak nem én vagyok tán a szentháromság? Nem, nem ez tudathasadás. Nem lehetek egyszerre ennyi! Gondolataimból Maya zökkentett ki.
– Bogumil, ha elteltél, mesélek neked.
– Mit, kiscsibém? – kérdeztem mohón.
– Arról, mi voltál még előző életedben.
– Jó, mesélj, hallgatunk Tillával – lohadtam le kéjvágytól kielégülve, s lefordultam róluk.

Maya meséje

Mint tudod, utoljára Nagy Sándorként kellett meghalnod, mert visszafele mentél. Úr mondta, semmi jó nem jön ki abból, ha az ember még egyszer ugyanabban a hibába esik bele. Felmelegítve csak a töltött káposzta jó... – jegyezte meg Úr –, hiszen ezt ti, magyarok, jól tudjátok.
És most rátérek arra a nagy lehetőségre, amit kaptál Úrtól... Colombus még sehol sem volt, Amerigo Vespucci sem álmodott még a nagy földről: Amerikáról, amikor téged Úr előreküldött.
– Miért? – kérdeztem ámulva.
– Azért, mert úgy látta, hogy az elkorcsosult ajmara indiánokat a te génbankod által fel kell frissíteni s megmenteni. Így történt, hogy amint az ajmara mondákban szájhagyományként terjed, az évezred hajnalán a Bolíviai-fennsíkon lévő Titicaca-tóból egy derengő hajnalon hatalmas fényesség közepette kiemelkedtél, és a nép ámulva sereglett szolgálatodra.
Tiahunakunak neveztek el. Te voltál az ég fia, akit Úr küldött közéjük, s megparancsolta nekik általad, hogy emeljenek hatalmas templomot az Úrnak, és benne tiszteljék őt.
Te az ég templomában laktál, és a templom középső teraszán elkerített szüzek templomából havonta minden holdtöltekor teljesen meztelen átvonultak a templomba a megtermékenyítésre váró és vágyó szüzek, s te a hatalmas tömeg előtt a főoltáron sorra termékenyítetted meg őket Úrtól kapott magoddal...
– Iszonyú – temettem arcomat kezeimbe –, hiszen egy tenyészcsődör voltam?
– Mondhatjuk így is – helyeselt Tilla, s kuncogva fonta testemre vékony izmos karjait, lábait. Felálló rövid pénisze kéjesen ingerelte véknyakamat. Maya folytatta.
– a nép őrjöngött a rítus láttán. A férfiak csoportosan ejakuláltak, s undorodva szórták szét magjukat a földön, míg az ajmara asszonyok sóvárgó tekintettel csüngtek rajtad. Te voltál az ajmarák istene.
Aztán évek teltek el, s benépesedett magoddal az ajmarák földje, s felnőtt egy új nép. A férfiak világosbarnák, a nők inkább aranybarnabőrűek, hajuk hollófekete és testük karcsú, arányos volt. Az új nemzedéknek épültek iskolák, tornatermek, gyakorlóterek, és híres harcművészek oktatták őket a haditudományra.
És amint már ez az új nemzedék felserdült, s már annyira elszaporodott, hogy nem tudta őket eltartani a rabszolgaként imádó ajmara nép, akkor ez a te néped bevonult a kontinens belseje felé, új hazát szerezni magának. Kecsuáknak nevezték magukat az új hazát keresők.
Így értek el Peruba, s hódították meg a vad, merész, bátor és tudós kecsua indiánok Perut. Fellegváraikat a legmagasabb hegyek csúcsaira építették. Mondják, azért, hogy közelebb legyenek az úrhoz, azaz a napistenhez.
– Én is mentem velük?
– Nem, nem. Te megtetted kötelességedet, elvetetted az Úr által küldött magot, és természetesen meghaltál. Hatalmas pompával temettek el az Ég templomában. Tiszta aranyba öltöztettek, hatalmas arany álarcot raktak arcodra, és így nyugszol ott ma is...
– És mi lett azokkal, akik átmentek Peruba?
– Azok nagyon gőgösekké váltak. Vezért választottak maguknak, és az Inka nevet adták neki. Mivel jó harcosok és műveltek voltak, dolgozni nem szerettek. Iszonyú harcokat vívtak, s leigázták az egész földrészt. Vérszomjasságuk nem ismert határt. Egy-egy ünnepen tízezrével mészárolták le a szüzeket és rabszolgákat. Vérpatakokban fürödtek.
– ah, borzalom – rázkódtam meg, s merev bíborlándzsámat, a magát felkínáló forró vaginával hozzám törleszkedő Tillába mártottam... A kéj, a vér hallata, mámorral töltött el.
– a környező népek rettegve beszéltek az Inkák rémtetteiről. A kegyetlenkedésnek meg is lett az eredménye: a rettegő alattvalók az inkák parancsára virágzó földművelést és ipart valósítottak meg a kietlen tájakon. Kézművességük, arany- és ékszerművességük csodálatosan felvirágzott.
– És akkor jöttek a spanyolok! – szúrtam közbe, s döftem egyet lándzsámmal Tilla tűzforró vaginájába. Tilla megborzongott a kéjtől.
– Igen és akkor jöttek a spanyolok, s Jézus nevében elkezdték irtani az eretnek, vérengző inkákat. Így aztán azzal a felkiáltással, hogy az írmagját is ki kell irtani ennek a vérszomjas fajtának, megszüntetni a barbár vallást: kiirtották az inkákat.
– Természetesen ez jó ürügy volt arra, hogy hajó-rakományszámra rabolják el az ország aranyát! – jegyeztem meg sóvárogva. Tilla helyesbített.
– Ez így igaz: elrabolták az inkák kincsét, de az Inka bosszút állt rajtuk.
– Hogyan?
– Rájuk ragasztotta a vérbajt.
– nahát? –ámultam el, – csak nem?
– De.
– Hiszen az utolsó inkát, Atahualpát megölték.
– Megölték, de Úr leküldte ezekhez egy gyönyörű szűz képében, akit az Úr befedeztetett egy szifilisszel fertőzött Lámával. és ez a szűz először megfertőzte Pizzarót, majd sorra fertőzte zsoldos vezéreit, s mint kurtizán, az összes spanyol katonát... Aztán ezek hazatérve tovább fertőzték Európa lányait, asszonyait. Úr bosszút állt.
– Alaposan – sóhajtottam –, majdnem belepusztult az emberiség.
– Úr hatalma végtelen – mondta Maya és jótékony álomba merültünk.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!