Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-05-26 08:48:19
Megtekintve: 416
BUKTA - 4
Riadtan kuporgott a kövér, fejkendős asszony a vizsgáló tiszt előtt álló támlátlan karosszéken. Arcán megrendülés, és zavartság tükröződött. A százados neki is feltette a kérdést.
– Kissné, magának is felteszem a kérdést. Próbálja nekem szép sorjában elmesélni, hogy történt, mint történt ott maguknál ez az esemény? Az asszony ajkai sírásra görbültek. Pityeregve válaszolta.
–Jaj nekem, jaj Istenem, ezt a szégyent nem élem túl! Miért versz minket édes Istenem, mit vétettünk ellened? –siránkozott.– szedje kicsit össze magát– biztatta a nyomozó és várakozóan nézett rá. Az asszony motyogni kezdett magában.– jaj, nem is tudom, mit is mondjak? – az igazat Kissné, csakis az igazat!
– Hogy mi az igazság, azt csak a jóisten tudja ott fenn a magas égben! Azt hiszik maguk olyan könnyű erről nekem beszélni? Meg tudják maguk azt érteni, milyen bánat ez egy édesanyának? Jaj, dehogy is tudják! Mi lesz velünk, Emmuskánk mit tettél velünk?– siránkozott szánalomra méltóan. A nyomozó megsajnálta és egy pohár vizet nyomott a kezébe.– tessék, igya ezt ki, ettől megnyugszik! Az asszony ivott, lenyugodott és visszakérdezett.– Nem is tudom, honnan kezdjem?
– Majd én kérdezek, hátha gyorsabban haladunk! Mikor tudta meg, hogy a lánya terhes? – Mikor is, mindjárt az elején. Az én szememet nem lehet becsapni. Lehetett úgy két hónapos körül, el tudta volna vetetni, de rútul becsapott.
– Mit tett, amikor megtudta, hogy terhes a lánya?
– Mit tehettem volna, tele voltam rémülettel.
– Nem gondolt arra, hogy segítséget kér?
– Mondogattam én, de Emmuskám annyira könyörgött, hogy végül is elálltam tőle. Meggyőzött, hogy nem lesz semmi baj.– Arra nem gondolt, hogy a szülés szakszerűtlen levezetésével maga is hozzájárul a csecsemő halálához?
– Jaj, nem gondolok én már semmit!– ejtette ölébe tehetlenül zsebkendőt, gyűrögető kezeit. – Most már mindegy, hogy én mit gondolok, kár lenne ezt firtatni százados elvtárs! A csecsemő ettől még nem támad fel.
– Volt-e arra valami terve, gondolata, hogy ha a csecsemő meghal, halva születik, és nem adható örökbe, akkor mit tesznek a tetemmel?– az asszony, mint egy hűdött, kigúvadt szemekkel tekintett a nyomozóra.– jaj nyomozó elvtárs, nem vagyok én sintér! Uramisten, inkább én haljak, meg mint az a kis szentem!
– Jó, nem volt ilyen gondolata. Beírjuk.
– Jaj, istenem mért versz bennünket? Mit vétettünk ellened?– temette hüppögve tenyereibe arcát.– én csak annyit tettem, hogy megfogtam amint kijött belőle, pár percig tartottam a kezemben, aztán oda adtam az embernek. Én az Emmusával voltam elfoglalva, mert erősen vérzett. Hogy aztán hogy került abba a cipős dobozba, hogy s mint a budiba, a jó ég a megmondhatója. Szerintem az uram bepánikolt, belerakta, ami a kezeügyébe esett azt kivitte, na, oda! Így lehetett nem?
– Arra feleljen még nekem, ki áshatta ki azt a gödröt ott hátul a kertben? – a kérdés letaglózta az asszonyt. Elsápadt, majd kisvártatva megszólalt.– miféle gödröt?– ami ott van a kertben hátul…– Az asszony hirtelen feltalálta magát és így válaszolt.–Gondolom, már miről van szó. Mondogatta utóbb az ember, hogy pár gyümölcsfát szeretne ültetni az őszön. Biztosan annak áshatta ki. A barackafának, meg a két meggyfának.
– De, csak egy gödör van.– jegyezte meg a százados. Az asszony, kapásból rávágta– majd lesz több is. Kiássa majd azokat is, ráér. Nemigaz… minek annyira sietni, van még idő őszig. – tódította, és zavartan itatta fel a nyálat szájszögletéből köténye sarkával. Mintegy letörölve róla a hazugságot.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!