Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-05-27 08:26:10
Megtekintve: 987
BUKTA - 5
A nagykapu nyikordulására összerezzent a ládán gubbaszkodó ember. Arrafelé nézett és észrevette a nesztelenül besurranó asszonyt. Megnyugodva bámult bele a sötéten ásító, üres gödörbe. Az asszony megállt előtte és így szólt.
– Hát maga mért ül itt a hűvösben, egy szál ingben, gatyában? Még meg talál fázni!
– Fázik a rosseb!– válaszolta Kiss mogorván.
– Mit les kend?
– Hát ezt a gödröt itt, la!
– Mit kell ezen nézni, be kell temetni azt kész!
– De, én akkor is nézem.
– Hát akkor csak lesse kend, ha nincs jobb dolga! A disznókat is meg kéne etetni,a csirkék se kaptak egész nap. Ámbár nekem is fúrja az oldalamat, hogy a fenébe kerülhetett ez a gödör éppen ide?
– Tudom is én, asszony? Mert, ha tudnám…– na, gondolkozzék csak, nem maga emlegette a nyáron, hogy majd az őszön Barackafát, meg meggyfát akar ültetni? Nem hogy maga ásta ki a barackafának a múltkor, csak elfeledkezett róla? – eh, ne károgj már itt nekem, asszony! A tavaszon akarok majd ültetni egyet, ha veszek a faiskolában, de ki beszélt itt barackfáról? Meggyfákat akarok majd venni, azt mondtam, de Barackafát– az asszony idegesen fordult hozzá. Maradjunk apjuk a barackfánál! De minek, nem vagyok én hülye? – mert én Barackafát mondtam a nyomozónak…– az öreg nagy szemeket meregetve rá, kétkedve vizslatta tekintetével, majd megkérdezte tőle. Asszony, te tudsz valamit? – Amaz tiltakozni kezdett és támadásba lendült.
– Most mér, néz úgy, mintha én tudnék valamit? Mintha én tehetnék róla, hogy ide került ez a rohadt gödör! – fröcsögte műfelháborodással. – de az, csak nem hagyta annyiba, belekapaszkodott, mint kutya a félig lerágott csontba, amit el akarnak orozni előle. Így morfondírozott tovább, mintegy maga elé beszélve.
– Gondoltam, valami közöd van hozzá, hogy így takargatod? Esetleg valamit láttál, azt nem akarod nekem elárulni? Mégiscsak furcsa, hogy csak úgy itt termett ez a vacak gödör? Gondolkozzál csak, erőltesd meg az agyadat!
– Ugyan már, mit gondol rólam kend? – hessegette el mérgesen a kérdésözönt magától asszony. Az ember maga elé meredve dünnyögte.– nem gondolok én semmit, csak nézek. Gondolsz valakire?-nézett kutató tekintetével az asszonyra.
– Elébb, mondja ki maga!– tért ki az egyenes válasz elől az asszony.
– Hát, akkor tán az Emma– fogta suttogóra hangját az ember.– ne!– sikkantotta el magát az asszony, nem akarom elhinni!– az ember így dörmögött a nagy veres bajsza alatt.
– Akkor, ki ha ő nem?
– Talán valaki más, aki tudott róla? – suttogta kérdőn az asszony.
– De ki lehetett?
– Sejtelmem sincs.
– Tényleg nem láttál itt settenkedni valakit a ház körül asszony?
– Én, nem!
– Akkor nincs mese, csakis a mi Emmuskánk lehetett!– szögezte le Kiss és újfent a gödörre meredt. Hogy lehetett ilyen elvetemült, előre eltervelni annak az ártatlan csöppségnek a sorsát, halálra ítélni!
– Csend, még meghallja valaki!– figyelmeztette az embert az asszony.
– Hát, ha ő ásta ki, én tényleg agyonütöm, ha kijön a kórházból. Jobb lesz neki, ha haza se jön!– heveskedett az öreg.– és, ha mégsem ő volt, ha esetleg az, aki csinálta neki a gyereket?
– Akkor agyonverem, a ganét!– az istenért, apus, ezt nem teheti! Börtön jár érte!
– Te meg ne rinyáljál itt nekem! A te lelkiismereted tiszta, mindent megtettél értük, te vetted ki a gyereket belőle…
– Ami azt illeti kend is segédkezett, átvette tőlem a kis szentemet.
– Segítettem, ahogy tudtam, megfogtam a kis csöppömet. A mi lelkünk tiszta Mariskám.–pszt, csendesebben! Nézze a népeket, hogy lesnek befelé a kerítésen? Nincs jobb dogúk, mint kíváncsiskodni? – Gyerünk be. Még megfázik kend egyszál ingben!
– Nem mozdulok innen egy, tapodtat, sem míg nem tudok biztosat!– hörögte szemeit körbejáratva, amikor egy döglött kutya zuhant bele egyenesen a gödörbe. Az ember megdöbbenve rámeredt, majd szitkolózni kezdett. Az asszony így rimánkodott neki.– mondom, hogy menjünk be! Láthatja milyen kárörvendők a népek!– húzta volna az asszony befelé, de az ember nem mozdult. Lecövekelve ült a ládán. Kisvártatva megszólalt.
– Nem mék, amíg nem tudok biztosat!
– Meddig akar itt ülni, még megfázik nekem?
– Amig meg nem tudom, ki ásta ki a gödröt.
– Ki, más, mint a lyány, ezt már megbeszéltük, na jöjjék be kend!
– Nem hiszem, a mi Buktánk ilyet nem tesz!
– Szüzmárjauramisten, csak nem hogy valamire készül?– az ember leintette.– eridj már, ne kárálj itt nekem! Etesd meg a jószágokat! – Elővette a dóznit, kivett egy cigarettát belőle és rágyújtott. Eltökélten fújta a füstöt. Így ült ott akkor is, amikor már besötétedett. Az asszony befejezve a jószágok etetését egy meleg szvetterrel jött vissza.
– Maga még mindig itt ül? Vegye fel, mert megfázik! – parancsolt rá.
– na, agyad mán, mordult rá, és kikapva az asszony kezéből a meleg, kötött szvettert, magára vette azt. – mire vár még – faggatta újfent az asszony. – csak arra, hogy visszahozza az ásómat, aki elvitte!
– De, hiszen az éjjel még itt volt!– bukott ki az asszonyból hirtelen. Abban a pillanatban, hogy ki jött belőle a szája elé kapta a kezét, mintha vissza akarná nyomni lelke mély zugába a kéretlenül elő jött szót, de már nem lehetett. Az ember felkapta a fejét.
– Mit beszélsz te itt?
– Jaj, uram, irgalmazz!– hányta magára az asszony a kereszteket.
– Csak nem, hogy mégis te ástad ki ezt a gödröt, he?
– Ugyan mán apjuk, csak mélyítettem rajta egy ásónyomot– mentegetődzött az asszony. Gondoltam, ha már itt termett ez a gödör, kimélyítem, hátha jó lesz valamire.– az ember gyanakodva fordult újra hozzá. – nem láttál itt ólálkodni valakit? – Már mér, láttam volna, de őszintén nem is kerestem. Rögtön arra gondoltam, ez csak a lyány lehetett, az Emma.
– Szóval, te is ástad–, motyogta döbbenten az ember.
– Ástam.
– Miért?
– Csak, úgy, ha mégis történne valami. Ha szükség lenne rá, ugye?
– Bűnös vagy te asszony, de én is. A bűnünk az egekig elér!
– Atya isten, csak tán nem, hogy maga is?
– De, igen, én is ástam rajta –, vallotta be röstelkedve az ember.– az úgy volt,hogy amikor kijöttem a lyánytól , kezemben a gyerekkel ,szaladtomban rá esett a pillantásom a gödörre. Bevittem, letettem a WC ülőkére a dobozt, benne a gyerekkel, hogy ne zavarjon ásás közben. Aztán egy ásónyit én is bővítettem rajta, hátha szükség lehet még rá?
– Tehát az ásó, akkor még megvolt?
– Nagyon is megvolt, ott hagytam benne, a gödör fenekén. Most meg hűlt helyét találom? Nem érdekes ez asszony? – Aki, elvitte majd vissza, hozza! – jegyezte meg az asszony. Az ember rögtön rávágta: én is így gondolom, erre várok!
– Jöjjék be, lefekszünk, reggel kelni kell! – javasolta az asszony és fázósan összehúzta magát. Az ember felnézett az égre és merengve megszólalt.– telihold van Elzám, nézzed csak, éppen ide süt bele a gödörbe! Ide temettük el az álmainkat. – eh, bolondokat beszél! – Nincs már nekünk lyányunk, nem lesz soha kis unokánk! Kisfiú lett volna, kis tökös gyerek. Eh, benne vagyunk a gödörbe, asszony! Nem mászunk ki belőle soha!– az asszony leintette.
– Rémeket lát, csak egy döglött kutya van benne, inkább temessük be! – javasolta.
– Nyughass! – mordult rá az ember. Az asszony nosztalgiázva folytatta.– pedig olyan jó kisleány volt ez a mi kis Buktánk. Mindig is szófogadó volt, az biztos. Hogy tehetett ilyent? Lehet, hogy mi rontottuk el az egészet, túl szigorúan fogtuk. Nem engedtük a többiekkel szórakozni, moziba is úgy kellett szöknie a barátnőkkel.
– Óvtuk mindentől, még a széltől is. Mennyit magyaráztam neki, hogy a férfiak mind egy formák: egy lyukra játszanak! De nem hallgatott rám. Csak tudnám, ki tette, kerülne a kezembe!
– Ugyan, mit tennél vele? Késő bánat-eb gondolat!
– Te is bűnös vagy, asszony, csak azért nem ütlek agyon, mert én is benne voltam ebbe szörnyűségben! De igazán az a lesz a hunyó, aki, elkezdte ásni! A gazember, a gazember! – ingatta nagy busa fejét az ember.
– Ugyan apus, ne rágja magát. Attól nem lesz jobb! Nem tudjuk feltámasztani azt a csöppséget! – azt nem, hát azt már nem, legfeljebb…..!
– Mit akar kend?– legfeljebb, agyonütöm!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!