Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-05-31 09:12:27
Megtekintve: 855
BUKTA - 9
– Guszti látszólag megnyugodva, csendesen ballagott hazafelé az esti szürkületben. Amikor belépett a kapun, nem akart hinni a szemének, a gödörnél mintha mozgást észlelt volna. – az anyád úristenit, most megvagy! – Gondolta magában és a gödörnél szorgoskodó alak felé lopakodott. Siettében, feldöntötte az útjába kerülő üres vödröt. A betolakodó felegyenesedett és szembenézett vele. A hold fakó fénye megvilágította az arcát. Felismerte.
– Lajos, hát te mit küszkölődöl itten?
– ej, de megijesztettél Guszti!-rebegte meglepetten Lajos.
– Még egyszer megkérdem, mit keresel te itten Lajos?
– Átjöttem, mint ígértem is, godoltam betemetem, mire hazaérsz! Ne, csúfosodjék itten ez a gödör. Nem jól tettem Guszti?
– Hát ez az ásó honnan került hozzád?– kérdezte tőle gyanakodva.
– Az ásó… ja, az ásó, hát átalhoztam, ott volt nálam. Gondoltam visszahozom.
– Mikor került ez oda át, hozzád te Lajos?
– Tudom is én, egyszer csak ott volt? Nem mindegy az Gusztibátyám? Visszahoztam, Ehun van –e! Lehet vele ásni, betemetni a gödröt, miegymás. Jó kis ásó – hebegte zavartan.
– na, add csak ide, hagy látom közelebbről! Közelebb vitte a szeméhez, nézte, egyre csak nézte. Végigsimított a nyelén, és ráismert az eltűnt ásójára.
– Még egyszer megkérdem, mikor került ez hozzád Lajos?
– Ha agyon ütöl sem tudom, lehet, hogy a gyerekek hozták át, játszani tegnap, vagy tegnapelőtt? Hipp-hopp, egyszerre csak ott termett!
– a’ biztos, hogy tegnap este még megvolt, azzal kapartam le a bakancsomról a sarat.– hörögte fenyegetően és közelebb lépett a gödörben álló Lajoshoz. Az rémülten pislogott fel rá. Semmi jót nem ígért az arca. Lajos kétségbeeséssel, vegyes félelemmel motyogta.– elkallódott, megkerült, ennyi…
– Most már tudom, ki ásta ki ezt a gödröt! – hörögte és Lajos fölé hajolt. Amaz rémülten, szűkölve pislogott fel rá, mint a verembe esett róka. – ugyan, csak nem feltételezel rólam ekkora aljasságot!– védekezett volna, de Gusztinál már nem volt kegyelem. A gyanú késpengeként hasított elméjébe. Lehajolt szemeik egy vonalba kerültek. Orrcimpái kitágultak és idegesen remegtek. Úgy fujtatott, mint egy felajzott hágni készülő kanca! Lajos végső kétségbeesésével kiugrott a gödörből és már-már futásnak eredt volna, de Guszti vasmarokkal megragadta a grabancát. Magához húzta, és az arcába lihegte.
– Kérdeznék én tőled valamit te szemét! Ki ásta ki ezt a gödröt itten, he?– Lajos habozott, ajkai szóra nyílva némán mozogtak. Hang nem jött ki a torkán. Különben is elkésett már a válasszal, mert az ásónyéllel a fejére mért ütés lesújtott. Koponyája, hangosan reccsent az esti csöndben. Feje félrebillent az ütés hatására, szájszélén habos nyál buggyant ki, szemei bepárásodva esdeklőn néztek Gusztira. Az ökölbeszorított hatalmas, szőrös mancs felemelkedett és újra lesújtott. Ettől Lajos, mint egy rongybaba, elernyedt és térdre esve belekapaszkodott Guszti lábaiba. Guszti undorral aréb rúgta.
Az életösztön utolsó fellobbanásával négykézláb próbált menekülni, de Guszti kinyújtott jobb lába telibe találta és belehempergette a gödörbe. Lajos felemelkedett a gödörből, de az ásónyél újra lesújtott és a koponya reccsent. Ettől végleg belerogyott a gödör aljába. Guszti pedig eszelősen elkezdte rálapátolni a földet. Amikor már vállig betemette felkapta a vedret, elrohant a kútra vizet merni,s visszatérve rálocsolta a vödör tartalmát.
Ekkor lépett ki a házból az asszony. – Hát kend micsinál avval a vederrel? – micsinálnék, meglocsolom a barackafát! Hadd nőjön!– mondta és visszaindult a kútra még egy vödör vízért. Az asszony a gödörhöz rohant, belenézett és meglátta Lajos elgyötört arcát. Tekintetük összekapaszkodott.
– Szűzanyám! A Lajos! – sikoltotta és elkezdte tíz körmével kikaparni a földkupacból a szerencsétlent. Közben az ember visszaérkezett és rájuk loccsantotta az újabb veder vizet.–micsinál? –visított az asszony, de Guszti ellökte magától és a maradék vizet Lajos fejére, zúdította. –– Hagy, nőjön a barackfa! – dünnyögte elégedetten és újabb veder vízért indult. Az asszony folyvást jajveszékelve próbálta Lajost az iszamóssá vált földdel teli gödörből kicibálni. De az ember egyre csak zúdította rájuk a vizet.
– Gusztikám, kegyelmezz kérlelte elhaló hangon Lajos.
– Nem, én addig Amig ki nem vallod, hogy te ástad ki ezt a gödröt. Hogy viszonyod volt a lyánnyal. Felcsináltad a hátam megett!– ne, apus, eszednél légy, megölöd szegényt!– könyörgött a felsége, de Gusztit ez sem hatotta meg. Tudni akarta az igazságot, szerette volna, ha beigazolódik a gyanúja.– a gödör széléhez húzta a ládát, ráült és rágyújtott. Az elgyötört ember arcába fújta a füstöt. Majd ráparancsolt az asszonyra:– eridj, hozz pálinkát!
Az asszony engedelmeskedve felállt, bement a házba és egy üveg pálinkával a kezében tért vissza. Az ura kezébe nyomta. Az kihúzta fogával a dugót, beleköpte a gödörbe, és meghúzta az üveget. Utána a gödörbe temetett szájába erőszakolta és ráparancsolt.– Igyál te is, hátha megerősíti az emlékező tehetségedet! Lajos mohón nyeldekelte a belé erőszakolt pálinkát. Guszti tovább vallatta.
– Kár tagadnod, bebizonyosodott, hogy közöd volt a lyányhoz, mert minek ástad volna ki a gödröt? Jobb, ha bevallasz mindent, könnyíts a lelkismerteden mielőtt, agyonütlek! Hogy lehettél ilyen alávaló? Gyanútlanul beengedtelek a házamba, ittad a boromat, kártyázgattunk, kvaterkáztunk, hát éppen az én zsenge kislányom kellett neked, vén bakkecske? Gyáva féreg vagy, ha férfiasan nem vallod ki, mit tettél a lyánnyal?– Lajos halált megvető bátorsággal rákezdte.
– Nem vagyok gyáva! Ha neked az igazság kell, beleokádom pofádba, nincs veszteni valóm! Igenis, én vagyok a gyerek apja! Most jobb? – Átkozott, légy ezerszer átkozott! –sipította az asszony a döbbenettől magára találva. Majd neki szegezte a kérdést. – minek ástad a gödröt? – Hogy minek, megbeszéltük a lyánnyal, hogy éjjel kiásom, és szépen, csendben megszüli, kihozom, beleteszem a gödörbe és eltemetem….ültetünk rá egy kis barackafát,hogy tudjuk, hol van a kicsi sírja.
– Te isten barma!– hörögte kifordult szemeket meresztve Guszti.
– Lajos folytatta tovább. – nem lett volna semmi baj, ha időben szól, de már megvolt a gyerek, amikor az Elza átrohant hozzánk. Akkor már minden kitudódott, nem lehetett titokban elsinkelni. Ráadásul rám jött a hasmars, berohantam a budiba, meglátom a dobozban a gyereket, kiemelem, és hirtelen összezárult a markom. Csak egy halk roppanás volt. Én öltem meg! Üssetek agyon! Összekötöztem a dobozt a gatyamadzagommal, gondoltam elásom, de meggondoltam magam, s bevittem a konyhába.
– Gyilkos!– sipította az asszony.
– Vadbarom, ezért kell most megdöglened! Minek lármáztad fel a fél falut. Ha mán kigondoltad, tetted volna meg. Szépen, csendben is elintézhetted volna!
– Üssetek agyon!– könyörgött szívettépően Lajos.
– És, az ásó utoljára sújtott le. A kettészelt koponya még egyet reccsent, aztán csend lett. Nagy néma csend. Az ember kézen fogta asszonyát és kisétáltak a kertből. Utoljára még gondosan becsukták maguk mögött a nagykaput, és hátra sem nézve elindultak a semmibe. Másnap délelőtt talált rájuk a temetőőr. Ott lógtak egymás mellet felakasztva a ravatalozó mestergerendáján. Testüket kísértetiesen himbálta a bús őszi szél.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!