Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-06-10 10:42:06
Megtekintve: 614
Kurtafa - 9
Az április végi langymeleg, szikrázó napsütés igencsak megnövelte az emberek vitálkapacitását. A téli szürkeség után a természtbe kiszabadulva mohón szívják magukba az életet adó napsugarat. Így van ez Imrééknél is. Az alatt a pár hét alatt, amit Yeti eltöltött a faluban úgyszintén aklimatízálódott. Összebarátkozott Gusztival is. Hol van már megismerkedésük zivataros, menydörgős pillanata. Elfútta a tavaszi szél. Sokszor elüldögél Guszibácsinál és élvezettel, szívja be a gyalult fenyőfa illatát. Igen, igen, mert kizökkenve többéves apátiájából Guszti újra dolgozik. Mondhatnánk úgy is, hogy reaktivizálódott, mint a paksi atomerőmű.

Az a tudat, hogy újra szükség van a munkájára, megnövelte az életkedvét. Két hét alatt minden gyalulást, passzítást, ajtó-ablak keret és tok festését elvégezte Benőknél. Az pedig, hogy Yetiben egy érdeklődő, kissé bogaras, kissé tudálékos barátra tett szert még jobban kimozdította apátiájából. Most is ott üldögél nála, és élvezettel kapdos a beszűrődő fényben ficánkolva röpködő forgácsok után. Lábainál pemete figyel értő félszemével a köztük folyó disputára. Szokásszerint Yeti viszi a szót.

–Gusztikám, -csak így per Guszti, mióta összetegeződtek-, mit szólsz ehhez a csodálatos tavaszi napsütéshez? Szinte viszket az ember talpa a mehetnéktől! He, ha hiszed, ha nem olykor olyan érzésem támad, hogy szeretném magamhoz ölelni az egész világot, ezt a kis porfészket is, benne veletek, a kecskékkel, mindenestől. Nem is értem miként törhénhetett meg ez a nagy kirajzás, elvándorlás. Kérdezem a szelet, mi az oka? Nem felel. Tudsz rá magyarázatot öreg cimborám?

Guszti megáll a gyalulásban. Kézhátával megtörli gyöngyöző homlokát, iszik egy kortyot a bádogbögréből. Úgy árad széjjel benne a savanyú lőre, mint a mennyei manna. Mondja is néha jókedvében, hogy ez neki annyi, mint másoknak az infúzió. Mert a kukoricabornak nincs párja. Szóval, megállt a gyalulásban, a hosszgyalura támaszkodik, és értetlenül rámered Yetire.

–Mit nem értel ezen cimbora? A gyerekeinket kitanítattuk. Itt a környéken nincs megélhetés, mert megszűnt az olajbányászkodás. Fogták a vándorbotot, és lassan egymásután beszállingóztak a nagyvárosba. Ide csak hébe-hóba jönnek, kötelességből, megnézni él-e az öreg szüléjük. Már túltettem magamat rajta. A feleségem régen meghalt. Unokáim megnőttek, családjuk van, nem érdekli őket egy vénember keszekusza dumája, siránkozása, hogy hol szaggat a reumája…

–Kezdem már kapizsgálni, lassanként a fél falu kihalt a másik fele elvándorolt, ti pedig jótékony megváltótokra, a halálra váltok.
–Tudsz jobbat nagyokos, filozófusok gyöngye? Na, erre varrjál gombot!
–Hááát-vakarta meg fejebúbját Yeti, majd nagykomolyan megszólat–, de mégiscsak ciki, hogy egy falu a szemünk előtt enyészetbe fullad, kihal. Fel kellene támasztanunk! Tudod nekem ez a munkám. Szociológus-filozófusként jelentést, és tanulmányt kell erről készítenem és letennem a javallataimat az UNIO asztalára.

Guszti már a hosszgyalura ráhasalva, teljes erejével a száldeszka gyalulására koncentrál. Néha kiköp a sárga agyarak közt füstölgő csibuk csutoraszárából pofájába csurgó bűzös nikotintól felgyülemlő nyálból egy adagot. Pemete tüstént ráveti magát és még a levegőben, igyekszik elkapni a nikotinízű, kesernyés nyálat. Állítólag a nikotin segíti az emésztést. Két sercintés közben foghegyről veti oda a szavakat Yetinek.
–Idefigyelj, he! Én elhiszem a jóindulatodat, a segíteni akarásodat. Sőt elismerem a buzgólkodásodat, de ezzel még nem váltjuk meg a világot. Az ember gyarló. A kivagyiság, a szerzés ördöge munkál bennünk. Te is ahelyett, hogy faggatóznál, aztán mindféléket összeírogatnál, mutatnál példát! Nősülj be, ide a faluba, aztán eggyel többen leszünk.

–Mire nősüljek Gusztibá, mire?
–Hát a jó fizetésedre, arra, a magos ösztöndíjadra, he! Elvennéd az Irmuskát. Tanul, művelt okos, és dógos, tiszta teremtés. Mindannyian jól járnánk. Csinálnál neki egy szakajtó puját,nekem újra lennének fogadott unokáim, neked gyerekeid. Élnél itt köztünk, mint Marci a Hevesen. Éngemet meg újra család venne körül. Érezném a családi tűzhely melegét. A gyerekek szeretetét…

–Hát mondasz valamit vén gezentor, hely nagy házasságközvetítő vagy te, nem mondom. Összehoznád a tüzet is a vízzel. Egy a bökkenő, de nem lényeges.–harapta el a mondat végét hirtelen elkomorodva Yeti.
–Na, bökd ki má’,mi lenne a’ –faggatta az öreg izgatottan Yeti kicsit, még kérette magát aztán eljött a farbával.
–Ha, hiszed, ha nem én úgy félek a nőktől, mint ördög a tömjénfüsttől…
–Ej, nem kell azoktól féni,bele,egyensen a közepibe! Meg köll hágni őket, mint egy kecskét!
–Nem, nem–ingtata fejét búsan Yeti– nekem nem az a sorsom, hogy egy nőnél leragadjak. Járnom kell az utamat, amit a sors kijelölt számomra. Ha nem teljesítem a karmámat, akkor halálom után, visszaküld a jóisten ide a földi pokolba, és ott kell folytatnom, ahol abbahagytam

–Mit habratyolsz itt nekem, jössz ezekkel a karmákkal? Akár ma, akár holnap nem mineggy az! Ugorj neki a pinának, mint tót az anyjapicsájának. Hunyd be a szemed, azt agy neki. Szép, nem szép, egyremegy! A sötétben minden tehén fekete… he-he-e! Na, fájront! –mondta az öreg és letámasztva a gyalut a fény felé tartva szakértő szemmel, mustrálgatta, az elkészül deszkalapot. Elégedetten odarakta a többi mellé és telicsurgatta a bádogbögrét, majd Yetinek nyújtotta.
–Igyá egy pohárkával, ha nem útász utánam inni! A szesz különben is fertőlenít, nemigaz! Hátha sikerül megerősítened az öntudatodat és dűlőre jutol ezzel a házasodási feladattal itten!

Yeti mohón nyeldekelte a cefetül savanyú, de magas szeszfokú golyhóit. Mindenesetre, amikor az üres begrét levette a szájáról megrázkódott tőle. Guszti lehajolt a sarokban lévő demizsonhoz, kissé megbuktatta, és teli löttyintette a bádog bögrét. Ő is ivott. Aztán, komótosan megtömködte csibukját. Rágyújtott és elmerengve fútta a füstöt. Kisvártatva megszólalt.
–He, hányéves is vagy te Yeti?
–Én, hogy én-e? Na várjunk csak, hagy számolok. Az annyi meg annyi, mint, 31 leszek az őszön.

–Nalátod, éppen ideje, hogy benőjön a fejedlágya! Meg kell nősülnöd! Elveszed az Irmát! Szép nagy, tágas házat kapol vele hozományul. Kell ennél több?–komendálta a lányt. Yeti csak megpróbált kibújni a hurokból. Ellenállt a kecsegtető ajánlatnak.
–Gusztikám nem megy.
–Hát, ha nem meggy, akkor cseresznye!–köpött ki Guszti és a tenyerébe verte a hamut a csibukból. Majd széjjeldörgölte azt. Ezzel, úgy, mint a sportolókok a talkujmporral, tette a tenyerét tapadóvá, hogy ne csúszkáljon benne a gyalu. Yeti folytatta, amit elkezdett. Be akarta fejezni a kényes témát. Igyekezett mielőbb túl lenni rajta. Így válaszolt.

–Ennek elvi, de legfőképpen objektív akadályai vannak!
Lári meg a fári! Egy nősülni akaró előtt még a kínai nagyfal sem lehet akadály! Nem még egy fehércseléd! Meg köll azt mászni, magad alá gyűrni, leteperni, és végül odatenni neki a rispándot és kész!
–Éppen ez a bajom…
–Mé, kicsi a rispángot? Nem gond, megtoldod egy lépéssel. Kipótolod a nyelveddel… a középső ujjaddal! He, gyanús vagy te nekem! Szagoltál te már egyáltalán pinát?
–Nem, még sohasem…

–Éppen ideje elkezdened!–tanácsolta Guszti és újra megbuggyantotta a bádogberéket. Merthogy időközben, hogy ne keljen egymás szájáról lekapkodniuk, levett a vakablakból Yetinek is egyet. Így már koccintani is tudtak.
–Nem megy!
–Meg köll próbáni! A pudingnak is az a próbája, ha megkóstolják. Mondom, hogy gyanús vagy te nekem, filozófuskám! Egytallán láttá te mán pinát? Mer, ha nem is szagúttad, attól még láthattad vóna!
–Bevallom töredelmesen, hogy nem.

–Akkor ideje, hogy megkapassalak! Összeboronállak az Irmával! Bízzad rám! Ő is szűz, te is az vagy. Majd én tartom a gyertyát, ha elháljátok a nászotokat! He-he, a vén kecske is megnyalja néha a sót.–heherészte és egy jó sarkosat kiköpött a levegőbe Pemete legnagyobb örömére.
Aztán folytta ahol abbahagyta.
–Nemsokára megjön Irma a munkából Egy szót, se amiről beszélgettünk. Majd én szépen összeboronállak benneteket. Rám hallgat ez a lány. Rábeszéllek.
–Kár a gőzért.

–Mán megint kezded, az apád úristenit! He, én úgy megmorzsolom a tökeidet, aztán télleg, nem köll mán megnősülnöd. Mit ellenkezel te itten velem!–orditotta a bor hevétől kivörösödtt arccal az öreg. Ez már neki is sok volt. Végül Yetinek meg kellett világítania a tényállást. Lahúzott még egy begrével a golyhóiból. Megrázkódott és kivágta az adut.
–Kimondta magának, hogy én szűz vagyok. Nincs mán nekem egy szűz lyukam se! Köcsög vagyok! Buzi, vagy amit akarsz! Hát nem veszed észre öreg, hogy nem ragálok a nőkre. Már gyerekkoromban is csak a fiútársaim iránt vonzódtam.
–Naés? Nem hallottá még olyat, hogy egy buzi megnősült és e legjobb családapa lett belőle? Azok a legjobb családapák. Itt is lakott a faluvégen a Buzi Jakab, a dögteres cigány. A világ legnagyobb köcsöge volt. Elhált a Szerafinával és tizennégy gyereket nemzett neki! Hát, ha a Saulusból lehetett Paulus, akkor belőled is lehet még rendes ember, nemigaz?

–Öreg, megadom magamat. Látom, nem bírok veled. Jöhet az Irma! Vagy ő hág meg engemet, vagy én őt…
–Na, ez a beszéd.
–Mennyé most haza az Imréékhez! Mosakodjá ki. Vágd magadat puccba, aztán este vacsorára átmegyünk az Irmához. Én mindent elrendezek. Nem kell neked szóni semmit, csak bólogatni.

–Összeboronállak benneteket.
–Ágyesz-bugyesz! –rikkantotta Yeti és elkotródott, haza Imréékhez, lefeküdni a kecskeólba a szalmára, hogy estére kialudja a részeg mámort. Nagy feladat vár rá, ha kijózanodik. Mindenesetre úgy okoskodott, hogy ígérni lehet. Attól még nem dől össze a világ, legalább kiszabadul abból a büdös kecskeólból. Ennyi tréningnek elég volt. Megtapasztalta milyen állatokkal összezárva egy légtérben élni. Most már úgy megedződött, hogy még az ördög öreganyával is elhálna! Aztán meg a számítógép állandó elérhetősége is csábította.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!