Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Proklos
Alkotások száma: 243
Regisztrált: 2004-03-14
Belépett: 2012-06-28
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (20)
-Egyéb prózai alkotások (8)
-Mese (15)
-Versek (39)
Film / Zene
-Zenekritikák (12)
-Filmkritikák (3)
Képgaléria
-Festmények (31)
-Rajzok (61)
-Tattoo (11)
-Fotók (20)
-Digitális alkotások (12)
-Street Art (2)
Műfordítások
-Novellák (2)
Feltöltve: 2004-08-27 19:51:15
Megtekintve: 4574
József Attila - Külvárosi éj (ÚJraolvastam, elemzés és újra értelmezés)
?Tátongó tömegek gázolnak át testemen, s szétáramlik bennem a tehetetlen düh és a nyomor néma mása. Azt hiszem morfium, de lehet, hogy csak az öröm furcsa bája??
/D0N0R csoport, 2004/

Allegorizáció és jelcserélgetés József Attilánál

Újraolvastam

?és újra meg újra, s megint csak újra. Hogy mit? Jó pár József Attila verset és magát a tanulmányt is amiből ezt az esszét írom, és aminek a címét fel is tüntettem. Mégis számomra
ennek a tanulmánynak a címe: Újraolvastam.
Mert hát miért is? Alapvető tényt kell már az elején leszögezni: az újraolvasás lényege az értelmezés, a megértés irodalmi eszköztárak fel és kiaknázásával. Azt hiszem a lényeg mindig, az hogy újabb és újabb kontextusból tudjuk megközelíteni a kiszemelt szöveget. Jauss szerint az olvasás tapasztalatszerzés. Gademer például azt mondja (nem szószerit), hogy az nem művészet, amihez csak egyszer térünk vissza, az csak egy dolog vagy eszköz. És akkor felvetítődik az a paradox kérdés csokor, hogy mi is a művészet, mitől lesz valaki író vagy költő, mi a szép, stb? Egy azonban minden kérdésre egy lenne: az pedig az, hogy József Attila költő volt, s nem azért mert beépült egy irodalmi kánonba, és az általános és középiskolákban kötelező anyagok némelyik ismertebb verse, nem azért mert alapkövetelmény ismerni. Verseit az ember önkéntelenül is újra és újra felidézi, és értelmezni próbálja, kisebb-nagyobb sikerekkel. Azért mondom ezt, mert az újraolvasás örök hibája a belemagyarázás. A lényeg így is-úgy is az hogy valami van a verseiben ami megfogja az olvasó közönséget, valami, ami nem felszínes, valami ami talán nem szép, de mégis a szavak varázsa elgyönyörködtető. Talán a belölük áramló atmoszféra? A perspektíva cserék? A jel vagy a jelentés? Teljesen mindegy! Úgyis választ kapunk az esszém végére minden felbukkanó kérdésre.
Külvárosi éj, avagy a sivárság élet érzése?
József Attila életének egy részét a nagyvárosban (Budapesten), de mégis a ?város peremén?, a külvárosban telt el. A Gát utcában a gyermekkor, később a Korong utcában lakott Szántó Judittal. Jól ismerte így a külvárosi tájat, az ott élő emberek (proletárok) nyomorát.
Teljes metamorfózissal indítja a verset, mely a mély neurózis szabta gáttalan határokon tör át, hol a nyomor és a nélkülözés alapeleme a túlélésnek, s az emberek nem a holnapért élnek, hanem a máért, hogy ma legyen mit enni.
?hálóját lassan emeli?? akár, mint a szülész, ki a megszületett csecsemőt (az új élet szimbólumát) emeli ki a fényes nagyvilágra, ahol ki tudja milyen élet vár rá, a frissen levegőt kapott, a paradicsomi méhburokból kitiltott, s az életre ítélt gyermekre.
A ?csönd? fontos motívuma a sivárság életérzésének, mely megintcsak a szürke hétköznapokra jellemző, öröm és igazi feloldódás mentes unalmas, munkanapok atmoszféráját teremti meg a költeményben. Szemünk előtt lebeg a lábra kelt súroló kefe: ?s mászik a súroló kefe?? (tipikus proletár tisztító eszköz, sok asszony dereka tört meg, a lépcsők súrolása közben).
Homállyal teli konyha, ?súroló kefe?, gödör a víz fenekén?. ?csönd?, omladozó vakolat, mind olyan jelképek, melyek a szegénység megtestesítői. Sőt! A költőn kontrázik is rá, emeli a tétek súlyosságát, és a nyomor bemutatását azzal, hogy azt írja: ?egy kis faldarab??, tehát nem a vakolat, vagy a meszelés hagyta el magát, és kérdőn hívogatja, majd pedig teljesíti a gravitáció hatalmát és fizikáját. Ellehet képzelni milyen lehet az a szoba, ahol kis faldarabok hullnak ki a falból.
Saját lelkében is ott él a sivárság érzése, melyhez a külvárosi táj leírásában találja meg a megfelelő (adekvát) kifejezési formát. A hatás kölcsönös: nem csak a táj, a tárgyi világ is hat a költői lélekállapotra, hanem a költői lélek is visszahat a környezetére.
Míg a nappali külváros képe sivár és józan, addig az éjszakai rejtélyekkel teli.
?S olajos rongyokban az égen megáll, sóhajt az éj?? és a hold kapcsolata valójában a szmog és a vegyszer fertőzte füst testi kapcsolata, s mindez ?leül a város szélinél??.
Fény kevés van, s sűrű füsttől nem látszik a fekete ég sem, nem ír a ragyogó csillagokról, vagy a Göncölszekérről, a hold is csak annyira világit (látszik), hogy éppen ?égjen?.
?S a szövőgyárak ablakán?? mely megintcsak az ipari telep vagy éppen a gyárvárások
dohos falait rugdalja, EGY a város mocskától és lúgjától elfáradt labdájával. Teljesen szocreálhatások, melyek az akkori városi kép nyújtani próbál, illetve tud nekünk. A költő karon ragad minket, s végig táncol velünk a ?csöndes? városon, ahol megmutatja hol a fény (többnyire sehol), csak aprópénzre váltott életek tárháza ez a hely, melyekben a színészek nem színesek, és nem a darabot játsszák olyan élethűen, hanem az életüket, nem a boldogságért harcolnak, csupán a boldogulásért. Mikor nincs munka akkoris:
?a gépek mogorván szövik
szövőnők omló álmait?.
Ezek a dolgozok álmaikban sem tudnak megmenekülni a gépek zúgásától, nem képesek (mert nem bírnak) kikapcsolni a gépek mellett töltött ?mogorván? sajtolt éveket, nem mérhető monoton, örömök és alkotási vágy, egyéniség, megvalósulás, rátalálás, megvilágosodás, felismerés mentes, így természetesen vontatott és fájdalmas élettől. A dolgozó kisember!
A rendszer áldozatai, kiszolgálói, robotjai, és pilléreket képeznek az országnak, mégis joguk szinte semmire sincs, csak hogy dolgozzanak, hogy az így keresett keserves és alacsony bérből megéljenek, minden hónapban betömhessék ételellel az otthonsíró csöppségek ellilult
száját. Nem mondja ki, hogy legyünk ludditák, de azt a kor embere és a mostani olvasó is érezheti, nagyon nem jól van ez így. Ilyenre mondhatjuk, rossz helyre születni, rossz időben?
?S odébb, mint boltos temető,
vasgyár, cementgyár, csavargyár.?
Ezzel a furcsa hasonlattal élve megmutatja a költő az egész vers IGAZ mondani valóját, a kezdő sor, majd az azt követő felsorolás, mely teljeségében non-pacifista, noise-industrial rakodó terek, kémények, fémes zajok, kosz, kényszerből folyó állandóan terjeszkedő hangja és újabb és újabb tereknek behódoló kritérium, versengést diktál a kapitalizmus, ezek a ?Visszhangzó családi kripták??.
Ez a három sor azt hiszem egy teljesen reális és lecsúszott durva életképet, de leginkább egy abszolút komoly és abszurd (mégis valós) társadalomkritikát vág az arcunkba, úgy hogy közben dühös, nem zajos.
Talán ennek a három sor rejtett üzenetét, visszafogott, beleegyező, csak LEÍRÓ haragját és atmoszféráját használta sikeresen Kertész Imre is a Sorstalanságban. Bár nem dühösen, nem haragosan, de rejtve ott van annak a könyvnek a lapjain is az igazság, amibe nehéz bele nyugodni, bármennyire is próbál objektív lenni. Bemutatja az akkori kor nem emberi, de mégis emberek alkotta szörnyű gépezetét. József Attila csak azt mondja ki, nem hangosan kopogtatva, vagy tűzet fújva a cikuszban, az ijesztő porond bohóc szerepében, csak annyit mond, és hangoztatja a ?csönd?-et megszakító üzenetére, miszerint: a munkásosztályból nem lehet kitörni, nem érdemes reménykedni, csak élni kell igyekezni. Hiszen robotolások és álmatlan éjszakák hada csak az egész. Használjuk fikciókat, hogy különböző látásmódból érthessünk meg azt. Nézzünk csak egy akkori életképet és sorsképet, melyet szinte minden munkáscsaládra rá lehetett akkor húzni: a gyermek megszületik egy családba, ahol pl.: az anya szövőnő, az apa meg a vasgyárban munkás, gyermekkora az utca, a kátyúkkal teli, ahol ?mint gödör a víz fenekén??.
Aztán ő is felnő, s már fiatalon megtanulja, hogy csak a kemény munka a fennmaradás ára, aztán ő is valamelyik gyárban végzi, megismerkedik egy lánnyal a tömegből, ő is csakúgy, mint a fiú? MUNKÁS. A szülei addig dolgoznak a gyárban, amíg bírnak, aztán otthon csendesen meghalnak, és persze nagyon valószínű, hogy a fiú gyermekére és ő magára is ez a sors vár.
Aztán a költő egy bibliai önérzettel él, miszerint a feltámadás (egy valóban új élet születése, és kitörni ebből a 22-es csapdából) komoran stagnál, s éppen ezek az üzemek rejtik titkát, azzal a propagandával, ha jobban dolgozol, van lehetőséged felemelkedni, egy kicsit anyagilag, és persze a munkásosztály ranglistáján is. Tehát dolgozz és robotolj, legyen a normád 190% vagy 260% (teljesen mindegyik, a lényeg a folyamatos éveken keresztül tartó komoly százalékok harca) és akkor már szalagvezető (fikció) lehetsz!?
Jézus azért támadt fel a 3. napra, hogy megmutassa: túl tud lépni az emberi gyűlöleten, és a haragon, erkölcsökön és azok fertőjén, és az egész emberiségre jellemző és alapelemévé váló mohóságon, ezen az eredendő bűnön. Feltámadt, hogy új életet mutasson, és hogy a csodák valóban léteznek, fenn az égen sok a hullócsillag? de a szmogos ipari temetőből minden út csak a gyárba, haza, temetőbe, s a korcsmába vezet?
És ez az életmód a következő versszakban már szószerit soronkövethető, az éjjeli őrnél, aki valószínűleg az alkohol miatt ?babonás?.
?lidércet lát, gyors fényjelet -?? s a ?Bogárhátú dinamók
hűvösen fénylenek.?
Hogyan kerülnek a kerékpárok a palánkon kotoró macska helyére? Delíriumos állapot?. látomások.

?Vonatfütty.?

Megszakítja az elmélkedést, és kiemeltsége miatt magát a verset is, így két részre osztja a költeményt. Beugrik egy kép, zuhogó eső, szürke falak, mocskos ablakok, sáros utak, és az éjszakában tovatűnő vonatfütty, mely kicsit oldja a ?csönd?-et.

Aztán a következő versszakban (8.), itt is, mint sok versében megtalálható a nedvesség jelenléte, csepegésé, vízé, csurgó pataké, stb? ezek mind a szorongás és az elidegenedés szimbólumát fejezi ki.
Aztán újabb magán fikció (vajon Umberto Eco ezekre mit mondana? Talán hogy volt már szerencsém a 6 történet a fikció című könyvéhez?), fenn dörög az ég, villámokkal cikáz a borús és nyomasztó felhők találkozója, apró vízcseppek hagyják el a felhőket, vízcsepp a homályból tőr elő, egy fa lombjára esik, onnan tovább cseppenik az útra? ?s megnehezíti
az út porát?
Milyen élet lehet az, ahol már az út is olyan mély bűnöket és keserűséget szívott az évek alatt magába, hogy a rajt szendergő ?út porát? ?megnehezíti??
A vers konkrét képekből indul, de a fő motívumok feltűntetésével (fény, víz, homály, csönd) már megteremtődnek a látomás feltételei, végül a látomás valódi alakja a 3-6. versszakban jelenik meg először, ahol konkrét képek kitágításával éri el a költő. Melyet már csak a vonatfütty szakít meg, és innen a látomás következik újra, de úgy hogy közben a külváros jellegzetes alakjainak számbavétele (8-10. versszak) után még erősebb látomás kép következik a 11-13. egységben, mely az utolsó strófában (14.) jut nyugvópontra, melyben a költő nyugovora int mindekit, nem kell lázongani, nincs mit tenni: ?Alszom hát én is, testvérek??. A ?testvérek? szónak komoly jelentősége van, hiszen ezzel azt mondja ki, hogy azoknak az embereknek szól, akik ebben élnek, ők utca szomszédok, de mindenképpen sorstársak.
A költő ódai szárnyalású személyes vallomása azonosulást fejez ki ezzel a világgal, melyben a csöndben és mozdulatlanságban talán majd egy jobb jövő kezdődik meg. Négyszer szólítja meg az éjt, komplex képekkel teszi szemléletessé érzelmi-tudat világát.
Az ódai rész pátosza négy elégikus sorban oldódik fel, melyben a többes szám első személyű birtokos személyjellel ellátott főnevek és költő teljes azonosulását fejezik ki a külvárosok világával, az ott élő emberekkel.
Az utolsó két sor meg egy nagyon szegényes életről és álmokról tanuskodó ima is lehetne (megintcsak visszatér a bibliai jelrendszer egy újabb szilárd darabja). Ez a leges legutolsó két sor mindent leír, amit eddig nem írt meg, annyira mély, fájdalommal teli. A versben annyit is írhatott volna, (megintcsak fikció), hogy:
Külvárosi éj

Sivárnak érzem magam, itt minden szürke, nem bírok kitörni.
Minden szegényes, nincsenek álmok csak proletár nyomorok, és életek.
Nem bírom tovább, inkább ?Alszom hát én is, testvérek??,
de előtte összerakom a két kezem, s imádkozom egyet:

?Ne üljön lelkünkre szenvedés.
Ne csipje testünket féreg.?

Így is ugyanazt a hatást érte volna el, DE a költő és az író feladata nem az egyszerűség, hanem a mondatokba, versszakokba, sorok és az azok rejtett mögöttes IGAZSÁG kimondása. Burkoltan (a hatalom soha ne lásson a sorok mögé, ne tudja értelmezni, csak, mint irodalmi művet), hogy csak az érthesse meg akinek az szól, vagy arra hívatott. És itt van az újraértelmezés örök hibája (amiről az esszém elején is beszéltem), ha olyan emberhez jut el egy vers, akit az nem érdekel, akit nem fog meg, mert csak tanulnia KELL, kötelező elemeznie, stb. Akkor az újraértelmezésnek nincs semmi értelme, hiszen csak a kényszer fog abból visszaköszönni, vagy pedig mások lopott vagy átalakított mondatai innen-onnan?
A másik az önkényes vagy éppen önkéntelen belemagyarázás (amiket én is elkövettem, de fikciókba zárva!), melyet rengetegszer tapasztalok verselemzéseket látván vagy hallván. Igaz, ez az érzésem a filológiában is nem egyszer.
Soha nem a szavakat, vagy a jelentéseket kell vizsgálni, hanem azt ami a versből kisugárzik, s megérint, azt az atmoszférát kell elmondani, amit a vers kivált belőlünk, (ez mindenkinél többnyire más, de alapjaiban megegyező) azt kell megragadni, magát a versek szakaszai, vagy hangulat szférái már csak okos szójátékok, melyekben egy-egy elrejtett szó utal arra, amit ábrázol. Ettől vers a vers, és ennek a feladatának elvégzése teszi a költőt költővé. Nem csak egy szöveget ad köre, hanem egy mélyebb mögöttes értelmezést is, ha úgy tetszik a maszk másik fele? A verseket úgy kell felfogni, mint egy kirakós játékot, egy puzzle-t, melynek minden darabjának van jelentősége, de ha rájövünk mit ábrázol, könnyebben rakjuk össze.


?A megértés a jelenvalólét saját lenni-tudásának egzisztenciális léte, mégpedig úgy, hogy ez a lét önmagát feltárja, hogy hányadán áll saját létével. Ennek az egzisztenciálénak a struktúráját kell még határozottabban megragadnunk.?
/M. Hedeigger ? Lét és idő (284. old.)/

A vers sajnálatos igazsága az, hogy ilyen volt a külváros 1932-ben Budapesten, de az életkörülmények és az infláció, elszegényedés, a természetszennyezés egyre durvább és durvább léptekkel halad előre az egész világon. Azt kell, hogy mondjam, jellemző lehet ennek a versnek nem egy, s nem két motívuma akár 2004-re is, és bárhol szinte a földön.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!